Kiadó: Ace
Oldalszám: 260
Down in Atlanta, tempers – and temperatures – are about to flare…
As a mercenary who cleans up after magic gone wrong, Kate Daniels has seen her share of occupational hazards. Normally, waves of paranormal energy ebb and flow across Atlanta like a tide. But once every seven years, a flare comes, a time when magic runs rampant. Now Kate’s going to have to deal with problems on a much bigger scale: a divine one.
When Kate sets out to retrieve a set of stolen maps for the Pack, Atlanta’s paramilitary clan of shapeshifters, she quickly realizes much more at stake. During a flare, gods and goddesses can manifest – and battle for power. The stolen maps are only the opening gambit in an epic tug-of-war between two gods hoping for rebirth. And if Kate can’t stop the cataclysmic showdown, the city may not survive…
As a mercenary who cleans up after magic gone wrong, Kate Daniels has seen her share of occupational hazards. Normally, waves of paranormal energy ebb and flow across Atlanta like a tide. But once every seven years, a flare comes, a time when magic runs rampant. Now Kate’s going to have to deal with problems on a much bigger scale: a divine one.
When Kate sets out to retrieve a set of stolen maps for the Pack, Atlanta’s paramilitary clan of shapeshifters, she quickly realizes much more at stake. During a flare, gods and goddesses can manifest – and battle for power. The stolen maps are only the opening gambit in an epic tug-of-war between two gods hoping for rebirth. And if Kate can’t stop the cataclysmic showdown, the city may not survive…
Délen Atlantában, a hangulat - meg a hőmérséklet - hamarosan a tetőfokára hág.
Zsoldosként, akinek az a dolga, hogy eltakarítsa a félresikerült varázslatok utáni katyvaszt, Kate Danielsnek épp elég munkahelyi balesetben volt már része. Általában paranormális hullámok majd aszályok váltják egymást Atlantában, de minden hét évben egyszer jön egy villanás, ami alatt a mágia elszabadul. Ennek köszönhetően Kate most kénytelen még a szokásosnál is nagyobb horderejű problémákkal szembenézni: istenekkel.
Amikor Kate elhatározza, hogy visszaszerzi a Falkától - Atlanta alakváltókból álló paramilitáris klánjától - ellopott térképeket, hamar rájön, hogy sokkal több forog kockán. A villanás alatt istenek és istennők képesek megtestesülni, és küzdeni a hatalmukért. Az ellopott térképek csak a kezdetét jelentik egy epikus csatának két isten között, akik mindketten újjá akarnak születni. És ha Kate nem állítja meg a világméretű leszámolást, Atlantát talán eltörlik a Föld színéről...
(saját fordítás)
Az előző részen még csak jól szórakoztam, ezen már hisztérikusan vinnyogtam. Ahogy a Magis Bites kritikámban is említettem, az volt a lappangási időszak. Akkor most jelezném minden ártatlan szemlélődőnek, hogy a Kate Daniels - szindróma gyógyíthatatlan verziója tört ki rajtam és nagy valószínűséggel menthetetlen vagyok!
Ez az utolsó esély a menekülésre...
JÉÉÉZUSOM MENNYIRE IMÁDTAM ÉN EZT!
Egy kicsit aggódtam, mikor neki kezdtem, gondolván, hogy istenek? Azoknál könnyű elcsúszni, nagyon kevés író használja igazán jól a mitológiát, pláne ha egy saját szabályaival rendelkező félig-meddig mágikus poszt-apokaliptikus világba akarja beilleszteni, ráadásul nem is egyet, hanem mindet egyszerre!
Jah, csak tízmillió helyen tudták volna végzetesen tönkretenni ezt a könyvet...
De láss csodát, nem sikerült! Sőt, jobb lett mint az első!
Mint említettem vala, az első rész tipikus sorozatkezdő volt. Ez a kötet amellett, hogy tovább magyarázza a világot és folytatja a karakterizálást, már komolyabban foglalkozik a cselekménnyel is. A villanás körül koncentrálódik minden. Megjegyezném, azért ahhoz kell némi kurázsi, hogy az előző részen keresztül többé-kevésbé felépített és megismertetett világ szabályain keresztül tapossanak, azt kiáltva, hogy "most tojunk az egész rendszerre és szabad a pálya!".
Ugyanis ez történt.
A lefektetett és megismert szabályok többsége ezúttal abszolút jelentőségét veszti, vagy átalakul. A mágia megerősödik, a szereplők olyasmire is képesek lesznek, ami eddig a lehetetlen és/vagy irreális kategóriába esett, és ezáltal módosulnak az erőviszonyok is.
Látszólag két szálon fut a cselekmény, de minden összefügg, így nagyon szépen kidolgozott és átgondolt sztorit kapunk, viszonylag komplex mitológiai háttérrel, ami ezúttal a kelta legendákból merít ihletet. Nem akarok lelőni senkinek semmit, de úristen, mennyire ki van ez találva! Hiába ugrálnak össze vissza istenek, alakváltók, vámpírok, boszorkányok, és teknősök (jól hallottad, teknősők. Azaz egy teknős, de az jó nagy, és Kate pinokkiósat játszik vele - értsd, besétál a szájába.), nem igazán merült fel bennem, hogy vajon mit szívott a szerzőpáros. Pedig így visszanézve...
A titok a karakterekben rejlik. Kate megintcsak sziporkázott, de érezni rajta némi karakterfejlődést az első részhez képest. Halleluja, egy karakter, aki tanul a hibáiból. Persze, nem mintha vesztegetné az idejét, elkövet ő újakat, de nem válik idegesítővé. Ilona Andrewsnak sikerül azt az érzést keltenie, hogy Kate-tel együtt mi is tanulunk és ettől nagyon könnyű azonosulni vele.
Curran végre többet szerepel, és kezdem érteni, miért imádják őt annyian. Az első részben különösebben nem hatott meg, maximum kíváncsivá tett, de itt végre hagyták kibontakozni, és a hatás... öregem. Minden alkalommal könnyesre röhögtem magam, amikor ezek ketten egy légtérbe kerültek. Úgy sipítottam, mint valami bekattant régi vízforraló.
“Why me?” he said finally. “Are you on some sort of mission to fuck up my life?”
“I try my best to avoid you.”
“You’re doing a hell of a job.”
“I honestly don’t mean to cause problems.”
“You don’t cause problems. An unpiloted vampire causes problems. You cause catastrophes.”
"- Miért én? - kérdezte végül. - A küldetésednek érzed, hogy elcseszd az életem?
- Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy elkerüljelek.
- Mondhatom, remek munkát végzel.
- Tényleg nem akarok gondot okozni.
- Te nem okozol gondot. Egy elszabadult vámpír okoz gondot. Te katasztrófát okozol."
(saját fordítás)
De azon kívül, hogy non-stop szívják egymás vérét (na, nem szó szerint), más is kezd alakulni kettejük között. Még mindig nagyon tetszik, ahogy fel van építve a kapcsolatuk. Nincs instalove, de még csak instant kémia se nagyon. Bár az előző kötetben is felvillant itt-ott valami, de azért azt még nem igazán lehetett komolyan venni. Itt azért már körvonalazódnak a dolgok és kipattant egy két szikra. Nagyon-nagyon jól szórakoztam azon, ahogy kóstolgatták egymást, ugyanis sikerült mindezt a szokásos szenvedés nélkül lebonyolítani. A szenvedést is lehet jól csinálni, de ez egy igen hosszú sorozat, és még nagyon az elején vagyunk. Meg úgy őszintén, abszolút nem illene a karakterekhez, ráadásul - egyelőre - nincs is okuk rá. Szóval, piros pont érte!
Új karaktereket is kapunk (jó sokat, nem kímélnek), de talán a legfontosabbak Andrea, Bran és Julie. Bran, az egocentrikus teleportáló tolvaj, aki az őrületbe kergeti az alakváltókat (főleg Currant) és rámozdul Kate-re, és Julie, az utcagyerek, aki belekeveredett a sűrűjébe ennek az egész kalamajkának, és miután az anyukája eltűnt, Kate ideiglenesen magához veszi. Andreáról egyelőre nem mondanék sok mindent, egy jó karakternek tűnik, és tuti lesznek még bonyodalmak körülötte.
“What’s with the cute shoelace on your head?” [Kate]
“What this?” He flicked the end of the cord with his finger. [Bran]
“Yeah. Rambo called, he wants his bandana back.” [Kate]
“This Rambo, he a friend of yours?” [Bran]
“Who’s Rambo?” Julie asked.
If a cultural reference flies over a man’s head, does it make a sound if nobody else gets it?
"- Mit akartál elérni azzal a cuki cipőfűzővel a fejeden? [Kate]
- Hogy ezzel? - azzal megpöccintette a madzag végét. [Bran]
- Aha. Rambo üzeni, hogy kéri vissza a fejkendőjét. [Kate]
- Ez a Rambo a barátod? [Bran]
- Ki az a Rambo? - kérdezte Julie.
Ha egy kulturális utalás átrepül egy ember feje felett és senki más nem kapja el, vajon kiad valamilyen hangot?"
(saját fordítás)
Nagyon féltem egy esetleges szerelmi háromszögtől, de megnyugtatnék mindenkit, nem játsszák ki ezt a kártyát. Brant nem igazán szerettem az elején, de a végére megkedveltem. Gondolom, ez is volt a cél, tekintve a végét a könyvnek. Ezt megjegyeztem, Andrewsék!
Julie aranyos volt, és viszonylag ritkán idegesítő, szóval vele se volt problémám. Ami viszont igazán tetszett, az az volt, ahogy az első kötetben abszolút mellékesen felbukkanó kissrác, Red újra megjelent egy elég fontos szerepben. Íme a bizonyíték, ebben a sorozatban soha semmi nem történik véletlenül!
Nem szándékozom spoilerezni, így ezt ennyiben is hagyom, de ez a fajta tervezés az, ami miatt ez a sorozat számomra nem csak jó, de kedvenc már így, két kötet után is. Rendkívüli módon tudatos az egész, és ezt imádom benne. Nem azért lett belőle sorozat, mert mostanában sorozatmánia van, vagy mert a kiadó felajánlott egy szerződést, hanem azért, mert ezt ilyennek álmodták meg. A sorozat, mint forma igenis lehet művészi eszköz és ez itt remekül van demonstrálva.
Természetesen sokan visszaköszönnek az első részből is: Jim, Derek, Doolittle, Red (!!!), meg még rengetegen akikre valószínűleg nem is emlékszem, ugyanis olyan tempóban rohantam végig a könyveken, hogy most össze-vissza keverem, hogy ki melyikben mit csinált. Hát igen, kellett nekem... na de, ez van.
És még egy csomó mindent meg se említettem, de ez a bejegyzés már így is hosszúra nyúlik. Le kéne állítanom magam, de annyi jó csámcsogni-való van ebben a sorozatban, hogy egyszerűen nem megy.
A lényeg? Hatalmas szereplőgárda, bonyolult világ, mitológia túltengés, akció és szarkasztikus humor dögivel. És a legjobb, hogy könyvről-könyvre egyre jobb lesz az egész! Romantikusnak még mindig nem nevezném, de határozottan alakul valami a láthatáron és őszintén, minden pillanatát élvezem ennek az alakulásnak, úgyhogy kérem a következőt!
Mi? Ja nem. Azt már elolvastam.
Kedvenc jelenet: a leves! Na meg a kioktatás, ami utána a bouda-házban zajlik. Meghaltam. xD
Kedvenc szereplő: Kate, Curran, Derek
Értékelés: 4,5/5 (de csak mert úgy érzem, lesz ez még jobb is)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése