Amie Kaufman & Meagan Spooner: These Broken Stars

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2016

Oldalszám: 486

Az Icarus fedélzetén ez az éjszaka is olyan, mint a többi. De hirtelen katasztrófa történik: valami kirántja a hiperűrből a hatalmas luxusűrhajót, és az a legközelebbi bolygóra zuhan. Csak Lilac LaRoux és Tarver Merendsen éli túl a katasztrófát, és úgy tűnik, hogy rajtuk kívül senki más nincs a bolygón.

Lilac az univerzum leggazdagabb emberének lánya, Tarver viszont a nincstelenségből indult. Fiatal kora ellenére már kitüntetett háborús hős, aki régen megtanulta, hogy a Lilac-féle lányok csak bajt hoznak ez ember fejére. De mivel csak egymásra számíthatnak, muszáj együttműködniük, hogy átjussanak a kísérteties vidéken, melyen túl talán segítséget remélhetnek.

És egyszer csak a körülmények dacára Lilac és Tarver ráébred, hogy furcsamód mégis volt valami haszna annak a tragédiának, ami egymáshoz sodorta őket. Mivel a hétköznapi életükben nem lehet közös jövőjük, azon kezdenek el töprengeni, hogy vajon nem lenne-e jobb örökre a bolygón maradni? 

Minden megváltozik, amikor rájönnek, hogy mi a titka a lépteiket kísérő, hátborzongató suttogásnak. Lilac és Tarver talán elhagyhatja ezt a bolygót, de azt biztos, hogy már nem lesznek ugyanazok, akik korábban voltak.

A recenziós példányt köszönöm szépen a Könyvmolyképző kiadónak!

Ez a könyv is jó régóta csücsül már a várólistámon, úgyhogy éppen ideje volt már sort keríteni rá. Ironikus módon, a szerzőpáros tavaly megjelent Unearthed c. könyvét pár hónappal a debütálása után sikerült elolvasnom, ameddig ez éveket váratott magára. Visszanézve, talán jobban szerettem volna, ha ez kerül először a kezembe.

Félreértés ne essék, ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy negatív élmény lett volna számomra ez a könyv. Hipergyorsan elolvastam, mindössze két nap alatt, ami nem rossz, tekintve, hogy majdnem 500 oldalra rúg. Amie Kaufman és Meagan Spooner nyilvánvalóan tudják, mit csinálnak, a stílus végig kifogástalan volt, repültek az oldalak még akkor is, amikor épp semmi érdemleges nem történt - és lássuk be, a könyv nagyjából 70%-ban semmi érdemleges nem történt. Igen, ez az egyik nagy kifogásom, amit fel tudok hozni: a cselekmény a béka feneke alatt szívja a füvescigit.

A sztori felépítésében egyébként rettenetesen hasonlít az Unearthedre - ezért is jegyeztem meg, hogy talán fordított sorrendben jobban tetszett volna a These Broken Stars. Lássuk csak: 1) a két főszereplő utálja egymást kezdetben, és nagyon különböző anyagi körülményekből származnak 2) egy idegen bolygón rekednek és együtt kell túlélniük 3) el kell jutniuk A pontból B pontba lehetőleg egy darabban, hogy sikerüljön meglépniük a bolygóról. Yep, kb ennyiről is szól mind a kettő. 

A gond ott kezdődik, hogy ideális esetben ez csak az a történet csontváza lenne. De azt kell mondjam, hogy ameddig az Unearthedben legalább volt némi kakaó ezen a téren a versenyhelyzettel, itt nagyon érezhető volt az igazi csavarok hiánya, annak ellenére, hogy az írásmód lendületessé tette az olvasási élményt. 

– Itt fent jobban fúj a szél. Fázol?
– Mit csinálnál, ha azt mondanám, hogy igen? – Visszavigyorgok rá.
– Adnál kölcsön a lázadból?

A fejezetek elején lévő interjúrészletek szintén nagyon megdobják a könyvet, talán ezek voltak a kedvenc részeim. Azon túl, hogy Tarver szarkasztikus válaszain nem egyszer nevettem fel, kicsit meg is kavarták az amúgy teljesen lineáris történetvezetést, ami kifejezetten jót tett neki. Miután nem sok mindent kellett nyomon követni, ezek a kis részletek szolgáltak némi töprengeni valóval azt illetően, hogy mi vár még ránk az elkövetkezőkben. Az Illuminae-ből Ezra interjúrészleteire emlékeztettek, gondolom nem véletlenül, hiszen Amie keze abban is rendesen benne volt.

– Korábban is került már olyan helyzetbe, hogy a túlélésért küzdött.
– Így igaz.
– De ilyenbe még sosem.
– Sose volt még velem egy elsőbálozó, ha erre gondol.

Két főszereplőnk, Lilac és Tarver egymás szöges ellentétei kezdetben. Mondjuk én személy szerint nem hibáztattam volna Tarvert, ha kitekeri lilaakác nyakát, mert úristen, még egy ilyen idegesítő libát mint ez. Értem én, hogy adja az elkényeztetett kislány színjátékot, meg nem véletlenül olyan amilyen, de még így is úgy érzem, hogy kicsit túllőttek a célon. Tarver viszont kifejezetten szerethető egyéniség volt. Bár azt kell mondjam, volt egy pillanat, ahol nála is néztem, hogy ember, te mi az istent művelsz, ez creepy. Nem szeretnék spoilerezni, így csak annyit mondok: barlang jelenet az ominózus kaboom után. Ez nem romantikus. Kezeltesd magad, barátom! A szerelmi szál viszont mindennek ellenére jól működik, szépen fel van építve, és megvan kékibolya és taverna között a kémia, így sikerült felülemelkednem ezen a pár bökkenőn egy idő után.

Forrás: Pinterest

A kissé lagymatag cselekményt ellensúlyozza az írói stílus és a két karakter eléggé ahhoz, hogy még így is egy élvezhető regényt kapjunk, de nem tudok elnyomni egy leheletnyi csalódottságot. Nem volt ez rossz. Csak sokkal jobb is lehetett volna. Elvileg ez egy romantikus YA scifi/kaland lenne, amiből az első kettő ki is van pipálva, csak valahogy a scifi és a kaland maradt le. Lehet, hogy űrhajók vannak, meg idegen bolygók, de hogy ennek vajmi kevés köze volt még az űroperához is, az hétszentség. Ez a könyv nem scifi (kaland esetleg, csak kevés volt hozzá a szufla a sztoriban), inkább csak egy nem túl meggyőző, kartonból összetákolt szkafandert viselő pompomlány a halloween bulin, és mondom ezt a leghalványabb lekicsinylés nélkül. Nem baj ez, csak akkor ne hirdessük annak.

Összességében, egy abszolút élvezhető, gyorsan olvasható regényhez volt szerencsém. Nem pörgött annyira, mint szerettem volna, de esős vasárnap délelőttökre tökéletes választás lehet! Azoknak is bátran merem ajánlani, akik nem vetik meg a ya romantikát, de nem rajonganak a science fictionért, mert a These Broken Starsnak maximum felületes köze van a műfajhoz. Ami engem illet, a fenntartásaim ellenére várólistára került a folytatás, aztán meglátjuk, az hogy fog muzsikálni.

Kedvenc karakter: Tarver

Kedvenc jelenet: az interjúrészletek

Értékelés: 3.5/5

Amie Kaufman & Meagan Spooner: Unearthed

Kiadó: Disney Hyperion
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 336

When Earth intercepts a message from a long-extinct alien race, it seems like the solution the planet has been waiting for. The Undying's advanced technology has the potential to undo environmental damage and turn lives around, and Gaia, their former home planet, is a treasure trove waiting to be uncovered.

For Jules Addison and his fellow scholars, the discovery of an alien culture offers unprecedented opportunity for study... as long as scavengers like Amelia Radcliffe don't loot everything first. Mia and Jules' different reasons for smuggling themselves onto Gaia put them immediately at odds, but after escaping a dangerous confrontation with other scavvers, they form a fragile alliance.

In order to penetrate the Undying temple and reach the tech and information hidden within, the two must decode the ancient race's secrets and survive their traps. But the more they learn about the Undying, the more their presence in the temple seems to be part of a grand design that could spell the end of the human race...

Amikor a Föld befogja egy rég kihalt földönkívüli faj üzenetét, úgy tűnik ez a válasz a bolygó problémáira. A Halhatatlanok fejlett technológiája talán eltörölheti a környezetszennyezés okozta súlyos gondokat és számtalan életet megmenthet. Gaia pedig, a korábbi anyabolygójuk egy igazi kincsesláda, ami csak arra vár, hogy végre felfedezzék.

Jules Addison és a többi tudós számára egy földönkívüli faj kultúrájának feltárása egészen eddig példátlan esélyt kínál... már ha az Amelia Radcliffe-hez hasonló sírrablók nem fosztanak ki mindent először. Mia és Jules teljesek más okból lógnak fel a Gaia-ra tartó hajóra, így nem csoda, hogy nem jönnek ki túl jól, de törékeny fegyverszünetet kötnek, miután hajszál híján megmenekülnek egy veszélyesre sikerült összezörrenésből a többi sírrablóval.

A két fiatal kénytelen együtt dolgozni, ha időben meg akarják fejteni a Halhatatlanok ősi templomának titkait és túlélni a halálos csapdákat. De minél többet tudnak meg a Halhatatlanokról, annál inkább tűnik ez az egész egy nagyobb terv részének, ami akár az emberi faj végét is jelentheti...

(saját fordítás)

Ezt a könyvet egyetlen egy okból olvastam el: mindenki az Indiana Joneshoz hasonlította. Aki ismer, az tudja, hogy mennyire imádom az összes Indiana Jones filmet (jó, a Végzet templománál nekem is rezgett a léc, az még nekem is túl fura), így amikor több helyről is hallottam, hogy full olyan a hangulata, túlságosan is izgatni kezdte ahhoz a fantáziám, hogy én ezt kihagyjam.

Mondjuk ebből a szempontból pofáraesés volt a dolog, mert attól eltekintve, hogy itt is felfedezősdit játszunk, nekem nem igazán jött át az a fajta hangulat. Ettől függetlenül viszont nem mondhatnám, hogy negatív élmény volt ez a könyv. Eleve, szerintem nincs elég klasszikus kaland sztorira épülő YA, mint amilyen ez is. Imádom ezeket a fajta történeteket, ahol ősi civilizációkat fedeznek fel, de közben csöbörből vödörbe zuhannak és repkednek a poénok, meg a mérgezett nyilak. A Múmia filmeket (a régit of course, arról az új förtelemről nem beszélünk) is ezért szeretem annyira. Szóval már csak emiatt is örülök, hogy belebotlottam ebbe a könyvbe, mert az alapszitu hasonlít. Ám az, hogy mindezt kihelyezték egy másik bolygóra és belekeverték ezt a földönkívülis bizniszt új hangulatot hozott magával.

“When we allow ourselves to explore, we discover destinations that were never on our map.”

A történetvezetésbe egyébként remekül bele lehetett zökkenni. A váltott szemszög is jól működött, főként azért, mert a két főszereplőnk, Jules és Mia gyökeresen máshogy látták a dolgokat, és a váltások is jó ritmusban történtek. Persze, ilyenkor mindig nyilvánvaló, hogy a két jómadár egymás mellett fog kikötni, de jó lett volna kicsit kevesebb instalove-val dolgozni, főleg hogy a helyzet alapján inkább azt várná az ember, hogy fújjanak egymásra. Mindenesetre ezt így utólag nézve megbocsátom nekik, ugyanis a második fele a könyvnek túl jól sikerült ahhoz, hogy ilyen apróságokon túlságosan fennakadjak. Mondom ezt úgy, hogy amúgy én ezt a könyvet egyszer félbehagytam, még februárban. Nem utáltam már akkor sem, de nem is szerettem, és volt, ami jobban érdekelt, így egyszerűen letettem, és csak tegnap vettem kézbe újból. Azt hiszem, mindent elmond az a tény, hogy egy nap alatt végigsöpörtem a maradék 150-200 oldalon.

A karakterek szerethetőek, de nem sokkal többek, mint amit a tartalom is elmond. Ott van Jules, a tudós zsenigyerek, aki mindenét feltette erre az útra, hogy megtudja a Halhatatlanok titkát, és tisztázza az apja nevét, a másik sarokban pedig Mia, egy piti kis tolvaj, akinek ez az egyetlen esélye arra, hogy megvásárolja a testvére szabadságát. De persze semmi nem megy a tervek szerint, ahogy ez már csak lenni szokott, és végül arra eszmélnek, hogy nyakig ülnek az alienkakiban mindketten, mert ez az egész sokkal nagyobb annál, mint amekkorának ők elsőre gondolták.

“What we had was all we'd ever have-we couldn't simply flee the world we were destroying to find another.”

A fordulatok főleg a könyv második felére korlátozódnak, ezért is pörgött az sokkal jobban, és bár a többségét előre ki lehetett találni, éppen ezért a brutális függővég se rázott meg olyan szinten, volt egy-két kisebb mozzanat, ami meglepett.A romantikus szál is az abszolút kiszámítható, semmi különös kategóriába tartozik, de miután alapból elég másodlagos szerepet tölt be, nincs is ezzel semmi baj, teljesen jól kiegészítette az elsődleges történéseket.

Alapvetően egy jó kis könyv volt ez, nem bántam meg, hogy időt szántam rá. Nem világmegváltó darab, de nyárra a strand és egy hideg cider mellé remek választás, főleg ha te is szereted az old school kalandfilmek történetvezetését, mert arra valóban emlékeztet egy kicsit, még ha hangulatában más is.

Értékelés: 4/5