Oldalszám: 416
Mytica három királyságában már rég a feledés homályába merült a mágia. Bár évszázadok óta béke uralkodik a birodalmak között, a felszín alatt most megmozdul valami fenyegető sötétség.
Mindhárom királyság vezetője egyeduralomra tör, így az alattvalóik élete nagy fordulatot vesz. A főszereplők – köztük a királyi családok tagjai és a lázadók – ráébrednek, hogy sorsuk visszafordíthatatlanul összefonódik. Cleo, Jonas, Lucia és Magnus egy olyan új, őrült világban találják magukat, ahol gátlástalan árulók, hidegvérű gyilkosok és titkos szövetségesek keresztezik útjukat. Utazásuk során egyre több váratlan fordulattal, titokkal és ismeretlen érzéssel találják szembe magukat.
Az egyetlen dolog, amiben biztosak lehetnek, hogy az egyik birodalom el fog bukni. De vajon lehet bárki győztes, amikor minden széthullik körülöttük?
A Trónok harca YA verzójaként emlegetett Falling Kingdoms végre magyarul!
A Falling Kingdoms elsősorban gyönyörű borítójával hívta fel magára a figyelmemet, még amikor külföldön megjelent. Persze, a hatalmas hype is a javára vált, ugyanis kedvenc youtuberjeim mind imádták, így természetesen azonnal felkerült a TBR listámra. De hát mint az általános a molyok körében, a várólista inkább nőni szokott, semmint csökkeni, nem csoda, hogy a Falling se került egyhamar a kezeim közé. Aztán felröppent a hír, hogy a Menő könyvek megjelenteti magyarul, és végül ez adta meg a végső löketet az olvasáshoz.
Rég olvastam már high fantasyt, ebben az évben ez még csak a második a műfajban, úgyhogy engem nem zavart az a fajta vontatottság, ami az első felét jellemezte a könyvnek, és ami egyébként a műfajtól sem túlságosan idegen. Az első pár fejezet akciódús eseményei után egy hosszabb időre leül a sztori, ameddig a szereplők és az erőviszonyok ismertetése zajlik, amit sokan negatívumként hoznak fel, de engem őszintén nem zavart. Tudván, hogy ez egy iszonyat hosszú sorozat kezdőkötete, őszintén, nem is vártam mást.
A kibontakozó alapszitu egészen egyszerű, ámde egy egész arzenálnyi konfliktus melegágya, ami miatt legszívesebben nyúltam volna a folytatás után azon nyomban, hogy befejeztem az első részt: elvégre a java még csak most jön. Adott három királyság: Limeros, Paelsia és Auranos. A déli Auranos virágzó, gazdag ország, északi szomszédai azonban sínylődnek. A középen megszorult Paelsia folyamatos kizsigerelése lázadást szít, ameddig Limeros északi királyságában is gyűlnek a problémák és a szegénység, amit már a király által bevezetett puritán életmód se tud leplezni. A mágia eltűnt a világból, ami hanyatlásnak indult nélküle.
Tehát itt van egyszer nekünk a mindent átfogó konfliktus, avagy a mágia kérdésköre, és az ebből következő ellentét, ami viszályt szít Mytica három királysága között. A fantasy világok között Mytica egyelőre egy igencsak behatárolt képet fest, de a belső hatalmi harcok elég érdekessé teszik ahhoz, hogy egyelőre ne is nagyon feszegesse a fantáziámat a külvilág.
Ami problémám akadt, az főként a karakterek szintjén került elő. Ugyanis senkit nem tudtam igazán megkedvelni. Talán ez annak is betudható, hogy hatalmas a szereplőgárda, hullanak is mint a legyek amúgy, és így viszonylag kevés időt kaptunk arra, hogy rendesen megismerjük és szimpatizálni kezdjünk bármelyikükkel is. A másik, hogy mint ahogy már azt korábban is megjegyeztem, ez egy kezdőkötet. Főleg Magnus és Cleo esetében éreztem azt, hogy a hülyeségeik, a naivitásuk és a hibáik, amiktől amúgy néha a falra másztam, azért lettek itt lefektetve, hogy teret adjanak a későbbi karakterfejlődésnek. Nem akarok spoilerezni, de az, ahogyan lezárult a regény, teljesen tisztán előrevetíti ezt.
Amit ki akarok ebből hozni: nem gáz, ha utálod az összes szereplőt, és az agyadra mennek ezen a ponton. Legalábbis szerintem. Kicsit a Tündérkrónikákhoz tudnám hasonlítani ezen a téren, bár konkrétan semmi köze nincs a kettőnek egymáshoz, de ott is az emberek többségének a főszereplővel volt problémája, és ezért kaszálták a sorozatot. Holott, az átívelő történetszál érdekében Macnek bizony a buta szőke rózsaszín plasztikbarbie szintjéről kellett indulnia. Cleo nyafogását és Magnus szerencsétlenkedését látva nagyjából ugyanez a megérzésem támadt. Magnusban különösen látom a potenciált, ugyanis itt-ott megvillant a száraz humora, amin jókat vigyorogtam. Cleot már nehezebb volt kedvelni, de a végére érve nem tudtam nem sajnálni.
Lucia még valószínűleg érdekes lesz az elkövetkezendőkben, de ezen a ponton számomra nem igazán lépett ki a születése körül csapott hűhó árnyékából. Amit képvisel, az jelentős a sztori szempontjából, de ő maga, mint személy egyáltalán nem mozgatott meg. Jonasszal már más a helyzet, ő nagyon vegyes érzelmeket generált bennem a könyv folyamán, és azt hiszem, ez nem is baj, mert a karaktere alapvetően nagyon ambivalens. Talán ő volt a legalaposabban megformált szereplő az egész könyvben, pont emiatt.
Tetszett, hogy bár Limeros királyának határozottan főgonosz vibe-ja volt, senki nem lett kikiáltva rossznak vagy jónak. Nincs az, mint például az Üvegtrónban, hogy Adarlan királya a big bad és a lázadók a jófiúk. Itt sokkal komplexebbnek és rétegeltebbnek tűnik a kérdés, bár még nyilvánvalóan csak a felszínt kapargatjuk, ez pedig rendkívüli módon imponált. Persze, Auranos királya egész normálisnak tűnik, de például ott van Aron, aki miatt újragondoltam a Tajgetoszt, mint lehetőséget. Mármint, hogy talán nem is volt az olyan rossz ötlet. És a király ehhez a pondróhoz szándékozik hozzáadni a kisebbik lányát. Hát gratulálok. Ezek a nüanszok adják a dinamikáját az egész könyvnek, és gondolom, majd a sorozatnak is. A Falling Kingdoms nem problémák nélküli, de azt nem lehet elmondani róla, hogy a szádba rágná, ki mellett tedd le a voksod.
A magyar kiadásról el kell mondani, hogy maga a könyv kivitelezése elképesztően gyönyörűre sikeredett. A fordítás viszont már bizonyos pontokon problematikusnak tűnt a számomra. Párhuzamosan olvastam a magyart és az angolt, amit amúgy ritkán csinálok, csak most így költözés kellős közepén épp attól függött a dolog, hogy gép vagy könyv akadt először a kezembe, de így legalább érzékeltem az eredeti stílust is. A magyar szöveg néhol bizony kissé darabosra sikeredett, valahogy az volt az érzésem, hogy a fordító nincs szokva a high fantasy nyelvezetéhez. Viszont a könyv második felére javuló tendenciát mutatott, így reménykedem benne, hogy a folytatásnál már ez is gördülékenyebb lesz.
Összességében annyit tudok mondani: jó-jó, de biztos vagyok benne, hogy lesz ez még jobb is! Alapvetően élveztem olvasni a Királyok harcát, de úgy érzem, nem árt ha tudatosítja magában az olvasó mielőtt még a kezébe venné a regényt, hogy ez még csak a kezdet, minden szempontból. Ha ez egy trilógia lenne, valószínűleg én is jobban húznám a számat, de így, hogy tudom milyen iszonyatos méretű történetív van kibontakozóban, egyszerűen csak kíváncsi vagyok, és nagyon-nagyon várom a folytatást! Ha ígéretes YA high fantasy után keresgéltek, ne keressetek tovább! Egy epikus utazás küszöbén állunk.
Értékelés: 3,5/5
Kedvenc jelenet: nem volt
Kedvenc szereplő: Magnus, Jonas
A könyvet nagyon szépen köszönöm a Menő könyvek kiadónak!
