Alexandra Bracken: Az idő vándorai (Passenger 1.)

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 414

A ​17 éves Henrietta kiválóan hegedül, ez az élete, és kész ezért bármit feláldozni. Ám egy tragédia rádöbbenti, hogy az emberek a zenénél is fontosabbak. Ezért megpróbálja helyrehozni megromlott kapcsolatukat szerelmével, és megtalálni az egyensúlyt az életében. 

Etta lehetőséget kap rá, hogy a New York-i Metropolitan Múzeumban hegedülhessen. A koncert előtt azonban olyasmi történik, amire sohasem számított. Az egyik percben még a folyosón van, a következő pillanatban arra eszmél, hogy egy tengeri csata részese. Az Ardent hajón találja magát az Atlanti-óceán kellős közepén. Az év, amit írnak pedig 1776, mikor egy pillanat alatt minden megváltozik… 

Kiderül, hogy Etta képes utazni az időben. Hamarosan az is világossá válik a lány számára, hogy okkal került a hajóra. Egyedül ő tudja megtalálni azt a különleges tárgyat, ami képes megmutatni a világok közötti átjárókat. 

Ezzel kezdetét veszi egy őrült kaland, melyben Nicholas, a jóképű kalóz lesz a lány segítője és védelmezője. Útjuk során Etta lassan felfedezi különleges képességét, megismeri az időutazók világát, feltárja a múlt titkait, és eközben egyre közelebb kerül Nicholashoz. De gonosz erők azzal fenyegetnek, hogy elválasztják Ettát nemcsak a fiútól, hanem a hazatérés lehetőségétől is, méghozzá örökre.

A könyvet nagyon szépen köszönöm a Maxim kiadónak!

Bajban vagyok ezzel a könyvvel, de nagyon. Olyan szinten felemás olvasási élményt nyújtott, hogy a végére komolyan én éreztem magam bipolárisnak, és értetlenül állok az eset előtt, mert ilyen szerintem még soha nem fordult elő velem. Legalábbis mostanság biztosan nem. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

A figyelmemet egyértelműen a borító keltette fel - surprise, surprise - mert hát... tessen ránézni, elképesztően gyönyörű. A színek, az elrendezés, a koncepció, csillagos ötös! Talán elsőre nem tűnik fel, de a magyar borító bizony nem teljesen azonos a külföldivel, mindenesetre elég közel van ahhoz, hogy ráfoghassuk: megtartották az eredetit, és ez remek döntés volt részükről! A címváltoztatás is elég jól sikerült, hiszen hangzatos a Passenger magyar megfelelője, bár a rövidebb angol szó talán jobban mutat az alkalmazott betűtípussal, de ez már csak coverwhore szőrözés, nem igazi ok panaszra.

Sokáig nem tudtam eldönteni, akarom-e én olvasni ezt a regényt, mert annyira vegyesek voltak a vélemények, amiket hallottam róla: némelyik fellelkesített, mások elbátortalanítottak. Alexandra Bracken másik sorozata egy az egyben kimaradt az életemből, így aztán tényleg nem tudtam, mit is várjak, mindenesetre amikor a Prológusnál kitaláltuk, hogy menő lenne egy időutazós hetet csinálni, tudtam, hogy itt az idő (pun intended) és neki ugrottam ennek a gyönyörűségnek.

Forrás

Azt kell mondjam, az első húsz oldal egyáltalán nem nyűgözött le. Teljesen fel voltam rá készülve, hogy utálni fogom drága főszereplőnket, Ettát, de ami még nagyobb probléma volt számomra, hogy a stílus nagyon nem feküdt. Lépten-nyomon esett szét a szövegkohézió, különösen a leírásoknál, a mondatok nem akartak véget érni és a szórend is furán vette ki magát több helyen. Egyszerűen elfelejtettem a mondat elejét, mire a végére értem, folyton újra kellett olvasnom bekezdéseket, és azért szeretem azt hinni, hogy a szövegértésem még egészen elfogadható állapotban van bölcsész létemre. A lényeg, hogy nem igazán tudtam mire vélni a jelenséget. Aztán úgy döntöttem, belenézek már az eredeti angol szövegbe, hogy lássam, ott vajon mi a szitu, és azzal már sokkal jobban boldogultam. Őszintén, én magam sem tudom, pontosan miért nem csúszott a magyar fordítás, nem volt semmi feltűnően félrefordítva, és simán lehet, hogy ez egy teljességgel egyéni tapasztalat, és velem van a baj, de a váltás után azt vettem észre, hogy sokkal gyorsabban pörögnek az oldalak.

Viszont amit határozott pozitívumként könyvelek el, hogy Ettával kapcsolatban nem vált be az első benyomásom, és egészen megkedveltem a leányzót. Volt benne kurázsi, nem ment át hisztérikába rögtön, amint beütött a krach - és had mondjam el, ebben a könyvben, folyamatosan beüt a krach - és magas érzelmi intelligenciával rendelkezett, ami nem túl gyakori mostanság, ugyanis az érzelmi zsákutcák aranykorát éljük. Ami a világfelépítést illeti, azzal nem vacakolunk olyan hű de sokat. Az időutazás része ne riasszon el senkit, mert Bracken egyáltalán nem a tudományos oldaláról fogja meg a dolgot, inkább kezeli különleges képességként, mint pl. a gondolatolvasás, semmint technológiaként, amit feltalálnak, így nagyjából zero tudományos blablát kaptunk.

A sztori is elég gyorsan mozgásba lendült: amint megtörtént Etta első utazása, és Nicholas Carter hajóján tért magához, felpörögtek az események, és azon kaptam magam, hogy a könyv több mint fele lecsusszant egyetlen nap alatt. Beszippantott a hangulat, az események ritmusa, és a kémia is egész jó volt Etta és Nick között, annak ellenére, hogy akkora instalove volt, mint az ágyú. Általában nem rajongok a jelenségért, de itt elcsúszott... egészen addig, ameddig előtérbe nem került. Ismeritek azt az érzést, amikor nézitek az egymás körül botladozó két jómadarat, és jön a késztetés, hogy beszólj nekik:

De maga a várakozás is élvezetes. Sőt, általában a kivárás időszaka sokkal szórakoztatóbb, főleg ha tényleg jól van megírva, és azt kell mondjam, nekem abszolút bejött az, ahogy itt fel lett építve. És aztán összejönnek, te megkapod, amit akarsz, és... már nem is az igazi. Már nem is olyan érdekes az egész. Nem azt mondom, vannak ez alól kivételek, de nagyon ritka, legalábbis a számomra. Megvan az oka, hogy a fiú miért csak a történet végén kapja meg a lányt. Így amennyire szerettem olvasni a párosukról, és vártam a közös jeleneteiket a könyv első felében, annyira besokalltam a végére.

Bár maradtunk volna a jól bevált slow-burn romantikus szálnál, ami csak másodlagos szerepet foglal el, viszont remekül kiegészíti a cselekményt. Ehhez képest, valamiért - ki tudja, miért - sebességet váltottunk úgy a könyv 70 százalékánál, és elöntött minket a nyáltenger.

Vesszek meg, ha értem, miért volt ez szükséges, illetve mi célt szolgált! Tökre működött a cselekmény, kalandos volt, érdekes, ide-oda rohangált mindenki, mint a mérgezett egér, és én mindeközben remekül szórakoztam. Már ott tartottam, hogy azt tervezgettem, mikor tudok sort keríteni a következő részre, mert tökre érdekel, mi fog mindebből kisülni.

A drága kalózunk, Nick is csak addig volt érdekes, ameddig nem szerelmes verseket szavalt lázálmában Ettának, hanem értelmesen viselkedett. Sőt, igazából szerettem olvasni, ahogy a 18. századbeli neveltetése keveredett az időutazásai során összeszedett tapasztalataival. Az angst az néha túlcsordult, de tekintve a helyzetét, ebben nem láttam semmi kivetni valót, mert nem csak tipródott, hanem tett azért, hogy változtatni tudjon a sorsán.

"A társadalom minden korban ugyanolyan. Megvannak a maga látszólag tökéletesen értelmetlen szabályai és előírásai."

Sophiáról azt hittem, hogy majd kedvelni fogom, mert tipikusan olyan női karakternek tűnt, aki vezetésre termett, de a történelmi kor, amiben élt megakadályozta abban, hogy bármilyen fontos szerepet betölthessen, egyszerűen azért, mert nő. Ehhez képest egyre inkább csak megutáltam, bár az írónő javára legyen mondva, remekül meg lett formálva a személyisége és a motivációi annak ellenére, hogy gyakorlatilag egy mellékszereplőről van szó. Fontos mellékszereplő ugyan, de akkor is. A big bad Ironwood nagytata már sokkal kevésbé volt árnyalva, ő egy tipikus skatulyából kirántott megalomániás control-freak volt, annak viszont kellően megátalkodott. Bár azt kell mondjam Rose, akiért Etta hajlandó mindent megtenni, csak hogy megmenthesse, nos ő se egy főnyeremény. A könyv jó részében nem is szerepelt, de így is elérte, hogy rendesen megsajnáljam Ettát, amiért ilyen anyát dobott neki a gép.

Mint mondtam, a könyv utolsó harmada sokkal kevésbé volt élvezhető a számomra, viszont az i-re a pontot mégiscsak a végjáték tette fel, ami egy teljesen új wtf szintre emelte az addig korrekten és átgondolt módon felépített cselekményt - románc-túladagolást leszámítva. Nos, nem akarok elspoilerezni semmilyen jelentős részletet. De. Ne akarja nekem senki bemesélni, hogy ha valakit MEGLŐNEK EGY PISZTOLLYAL, az nem tűnik fel az illetőnek, csak húsz perccel később. Már Deadpoolt leszámítva. Először azt se tudtam, mi az édes anyám ideges jóistene történik, mert nem is emlékeztem a szóban forgó lövésre, ami másvalakit kellett volna, hogy eltaláljon. Máris több fronton problémába ütközünk: 

1) ha eltalál egy golyó, az üt. Magyarán még ha be is magyarázzák, hogy a sérült nem érezte a fájdalmat, mert mondjuk épp tele volt adrenalinnal, a fizikai lökés bezony fel fog tűnni. Az a minimum, hogy megtántorodik!

2) vérezni fog az a szerencsétlen!!! Az meg általában látványos.

Ezen a ponton annyira nem bírtam feldolgozni, hogy ezt most tényleg komolyan el kéne hinnem, hogy megkérdeztem egy másik probloggert, Netrát, aki olvasta a könyvet, hogy homályosítson fel arról, hogy most akkor ki lőtt le kit és mikor, mert dögöljek meg, én aztán nem értem. Ez a konkrét jelenet nem kicsit borított meg.

Forrás

Szóval, itt állok értetlenül, vakarom a fejemet, mert egy olyan könyv, aminek több mint a felét úgy nyeltem be egy nap alatt, mint kacsa a nokedlit ennyire pofára ejtsen az utolsó pár oldalon, ez igazán hallatlan. Annyi remek ötlet volt benne, szerethető karakterek, egy tonnányi potenciál, és egy darabig teljesen elhittem neki, hogy én ezt imádni fogom. De sajnos így ezt nem mondhatom el magamról. Abban se vagyok biztos, hogy akarom-e a második részt olvasni, bár tekintve, hogy ez egy duológia, tehát a következő kötet egyben a történet lezárása is, nem kizárt, hogy megpróbálkozom majd vele, csak hogy lássam, hogyan végződik a sztori. Mindenesetre instalove és kalandkedvelő romantikus lelkeknek igazán tudom ajánlani, mert szerintem nekik jobban fog feküdni, mint az én fekete cinikus szívemnek.

Értékelés: 3/5

Alwyn Hamilton: Traitor to the Throne

Kiadó: Faber & Faber
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 570

This is not about blood or love. This is about treason.

Nearly a year has passed since Amani and the rebels won their epic battle at Fahali. Amani has come into both her powers and her reputation as the Blue-Eyed Bandit, and the Rebel Prince's message has spread across the desert - and some might say out of control. But when a surprise encounter turns into a brutal kidnapping, Amani finds herself betrayed in the cruellest manner possible.

Stripped of her powers and her identity, and torn from the man she loves, Amani must return to her desert-girl's instinct for survival. For the Sultan's palace is a dangerous one, and the harem is a viper's nest of suspicion, fear and intrigue. Just the right place for a spy to thrive... But spying is a dangerous game, and when ghosts from Amani's past emerge to haunt her, she begins to wonder if she can trust her own treacherous heart.

SPOILERES TARTALOM AZ ELSŐ RÉSZRE NÉZVE!

Az első rész, a Rebel of the Sands a tavalyi év folyamán találta meg útját a polcomra, majd a kezembe, és amint megkaparintottam, el se akartam engedni. Én voltam a legjobban meglepődve, mennyire elvarázsolt a világ, amit Alwyn elénk tárt. Gyönyörűen megírt, egyedi hangulatú történet remek karakterekkel és pattogós dialógussal. Na meg persze olyan cselekménnyel, amitől az álladat úgy kell összekaparni a padlóról. És tudjátok, mi a vicc? A Rebel ehhez képest délutáni piknik a parkban, kacsaetetéssel. Trilógiáknál gyakran érezni azt, hogy a második kötet csak egy átvezetés, és igazából semmi érdemleges nem történik... hát itt. Khmm. Nem ez volt a helyzet.

Én minden második oldalon

Eltelik némi idő az első és a második rész között, nem azonnal vesszük fel a fonalat. Miután nekem majd' egy év eltelt a két kötet olvasása között, bevallom, az első pár oldalon kissé el voltam veszve. Vissza is mentem újraolvasni a Rebel utolsó egy fejezetét, mert bizonyos dolgok fullosan kiesnek, és Alwyn nem játssza azt - amitől amúgy bekattanok minden folytatásban -, hogy mindenről és mindenkiről röviden elmagyarázza, hogy ki fia-borja, miért van itt, és mi történt az előző részben. Ó, nem. Itt mélyvíz van, már az első oldalaktól kezdve.

“The trouble with belief is that it's not the same as truth.”

Egyébként én nagyjából az utolsó ötven oldalig audiobookban hallgattam a könyvet, és közben nagyban színeztem. Na, meg persze néhányszor elkáromkodtam magam, amikor mindenki kedvenc banditája csöbörből-vödörbe pottyant. Az audiobook különben rendkívül élvezhető, szerettem hallgatni, a végén szimplán már csak a tempót nem bírtam, mert olyan szinten felpörögtek az események, hogy egyszerűen tudnom KELLETT, hogy mi fog történni!

Ennek a résznek a cselekménye milliószor szövevényesebb, mint a Rebelé. Ez pusztán abból következik, hogy ameddig az első kötetben Amaninak egy célja van egész végig: eltűnni a szülővárosából, itt már nagyobb tétekben játszunk. Aztán persze ez nem úgy alakul, ahogy ő azt eltervezte, mert Jin által belekeveredik ebbe az egész titkos lázadásba, ami a szultán ellen készül. Itt viszont már a lazadás oszlopos tagja, barátai vannak, akiket meg akar védeni. És persze ott van Jin is, aki meg...

Imádom. Külön-külön is imádom Amanit és Jint, de együtt meg aztán pláne. Természetesen az írónőnek első dolga őket szétszedni, hogy érdekesek legyenek a dolgok, és nehogy elkényelmesedjünk. Alig látunk valamit Jinből a kötet folyamán, de amikor megjelenik... huh. A könyv fénypontjai. Amanit se kell félteni, mert a maga útját járja, bár nem önszántából: a szultán palotájában köt ki, ami egy teljesen új és rendkívül veszélyes terep, ott pedig nem várt szövetségesekbe és ellenségekbe botlik. Bár hiányoltam a már jól ismert arcokat, ez az újfajta környezet mentette meg attól, hogy tipikus átkötő feelingje legyen a könyvnek. Alwyn Hamilton nem szórakozik, mindent felforgat maga körül, és olyan bombákat dob le, hogy csak pislogtam és hápogtam, mint egy epilepsziás kacsa.

“I put a knife in your hand and your first instinct was to stab me."

"You tried to stab me first," I objected without thinking.”

Azért néha lazítunk egy kicsit az elmebajon egy-két poén erejéig. Amani nemcsak talpraesett, de mindvégig megőrzi a humorérzékét, ami szerintem nagyobb teljesítmény tőle, mint a tehetsége a pisztollyal. Továbbra is imádom benne, hogy sosem adja fel, és a leglehetetlenebb helyzetekben sem veszíti el a fejét, mindig keresi a megoldást. Ilyen egy remek badass főhősnő, kérem szépen. Ahogy a szerelmi szál sem teszi hisztérikává, vagy életképtelenné, és ettől csak még jobban imádom az egészet.

Ez a trilógia szerelem volt első látásra, de annyival több rejlik a gyönyörűséges borító alatt. Az írónő tudta fokozni a hangulatot, rátenni még egy lapáttal. Például ezúttal már a világ mitológiájával is közelebbről megismerkedünk, több történet is akad benne elszórtan, amiket nagyon élveztem olvasni, mert tényleg hozzáadtak az élményhez, és emlegették azokat a regéket a könyv folyamán, így jó volt kvázi első kézből látni őket előtte. Említettem, hogy gondjaim voltak az elején, mert nem emlékeztem a Rebel végére. Nos, itt nem lesz ilyen problémám, ezt már előre látom. Nem csak azért, mert relatíve hamarosan el akarom kezdeni a befejező kötetet, hanem azért is, mert ennek a résznek a vége FELEJTHETETLEN!!! TE. JÓ. ÉG. Kikészültem rajta.

De nem is akarok többet mondani, még a végén elszólom magam. Így végezetül csak annyit mondanék, olvassátok el! Ha tehetitek, angolul, ugyanis Alwyn írásának a hangulatát szerintem lehetetlenség bármilyen más nyelven visszaadni, annyira zseniálisan csinálja. Egyszerre gyönyörűen megírt és lélegzetelállítóan kalandos történet szerethető karakterekkel. Csak ajánlani tudom!

Januári BASC Unboxing: Fantasy hősnők

Hello népek!

Most, hogy vége a spoilertilalomnak a januári Book a Sloth Club dobozok terén, én is érkezem egy unboxinggal, illetve egy minikritikával, ugyanis nekem már volt szerencsém az ehavi könyvhöz angolul, ;)

De azért, for the record SPOILERES TARTALOM KÖVETKEZIK!!!

Ha nem lennétek még ismerősök a BASC dobozokkal, nos ők az elsők, akik itthonra is behozták a külföldön már igen népszerű könyves subscription boxokat. A havi rendszerességgel megjelenő dobozok mind tartalmaznak egy frissen megjelent könyvet, illetve számos könyves meglepetést, mindezt az éppen aktuális témához igazítva. Januárban ez a Fantasy hősnők voltak!

Őszintén, nagyon vártam ezt a dobozt, mert már akkor rápörögtem a dologra, amikor bejelentették a témát. Imádom a fantasyt is, meg a kickass hősnőket is, ráadásul kedvenc alpakám (SoSo) megsúgta nekem, hogy az ő műve is a dobozba kerül, szóval teljesen be voltam sózva, mert abszolúte odáig vagyok a fanartjaiért. Meg amúgy bármiért, amit alkot. Csekkoljátok az instáját, ha nem hisztek nekem!

Nézzünk is gyorsan először egy csoportképet!

Mint azt a képen is láthatjátok, az ehavi könyv nem más mint Alwyn Hamiltontól A homok leánya! Igazából nem bánom a dupla példányt, mert egyrészt így megvan az amcsi borítóval is, másrészt pedig ez a könyv a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése és kedvence lett egyben a számomra, és nem mellesleg tökéletesen passzol a témához. Amani igazi kickass fantasy hősnő!

Ha bővebben kíváncsiak vagytok a gondolataimra a könyvről, ide kattintva megtaláljátok az ömlengésem, de dióhéjban: imádtam. Hangulatos, érdekes, sodró lendületű, lehetetlen! Mindezt úgy, hogy ez az írónő első könyve. Nem tépem róla tovább a számat, sipirc olvasni! De azért előtte még csekkoljuk a dobozban rejlő meglepiket. ;)

A könyv mellé megint jött egy üzenet az írótól, illetve egy könyvjelző is, ami a brit borítót idézte színekben és mintában, és SoSo munkája.

Határozottan látszik, hogy fejlődtek az üzenetek kivitelezésében, most már sokkal jobban néz ki, igényesebb az összhatás. Alwynt követem mindenféle social medián, szóval az egyáltalán nem volt meglepő, milyen halál cuki ember azon felül, hogy eszelősen tehetséges író. 

Viszont a külseje. Itt a képen nem látszik, de a külső felén az írónő képe látható, de a nagyobb probléma, hogy pixeles. És miután ez a hivatalos írói képe hatmillióezer helyen megtalálható, kicsit problémásnak találom, hogy be lett nézve a felbontás.

De ezzel együtt is, számomra ez a könyv telitalálat, és a könyvjelző is nagyon ott van! Nemsokára kezdem a második részt, lesz mivel jelölni, hol tartok benne, ha ugyan le bírom majd tenni.

Most jön a fekete leves, mert elérkeztünk a - számomra - gyengébb részéhez a doboznak. A funko pop kis cuki, és Daeneryst is bírom, az teljesen rendben is van. Tuti fogom használni, majd menőzhetek a kulcsaimmal. Egyszer biztos eljátszom, hogy levágom az asztalra, és felüvöltök, hogy WHERE ARE MY DRAGONS?

De ez a "füzet" nekem eléggé elrepült a fejem felett. Értem ezalatt azt, hogy nem igazán értettem a dolgot.

Oké, hogy Trónok harca és girlpower, és az ötlet egyébként tök jó is, de a minőséggel már voltak problémáim. Vékony, durván DIY feelinget áraszt és nem a jó értelemben, és amúgy ez is kissé pixeles. Annyi igazán szép füzet kering az online shopokban, meg egyéb helyeken, hogy ezt az összetűzött, pár lapból álló kis noteszt nem tudtam igazán mire vélni. Azt is tudom, hogy nyilván nem egyszerű egy bizonyos összegkereten belül maradni a dobozokkal, hiszen főleg a kézműves termékekkel, határ a csillagos ég, de én a "vagy rendesen, vagy sehogy" elv híve vagyok.

Végül van itt nekünk egy vászontáska, Just One More Chapter felirattal, ami viszont tök jól néz ki és hasznos is, mert sokat szoktam hasonlókkal rohangálni. Egyetlen kínom, hogy nagyon rövid a füle, és én ezekből a vállra akaszthatósakat preferálom, de talán ez egyéni szoc problem.

Kaptunk egy fanartot is, ami ismételten SoSo keze munkája, és szó szerint beszarás milyen állati király! Az is igaz, hogy kicsit nagyobb méretben reménykedtem, de így is nagyon baba, megy ki a falamra. Hermione örök kedvenc.

A két matrica is betalált nálam, ugyanis mindkét könyvet olvastam és imádtam. A bal oldali a képen Nyx és Ignifex a Kegyetlen szépségből, ami egy sötét és lenyűgöző Szépség és szörnyeteg retelling Rosamund Hodge-tól. Megosztóak róla a vélemények, de én a sírig védelmezem azt a könyvet, szerintem ZSENIÁLIS. Az is igaz, hogy mondjuk elsőre nem koppant le, hogy Nyxet látjuk a matricán, így csalnom kellett és csekkolni a papírkát, amit kaptunk, de utána a kitörő fangörcs eredményeképp gyorsan újraolvastam a könyvet. Ja. Lehet, hogy ez nem a normális reakció?

A másik matricán pedig nem más, mint Lila Bard látható (magyar fordításban Lina, ezt még mindig nem bírom feldolgozni), akit V. E. Schwab: A Darker Shade of Magic - Egy sötétebb mágia című regényéből ismerhetünk. Meg vagyok győződve róla, hogy Schwab néni bevásárlólistája is irodalmi remekmű, és Lilát is bírom, szóval ennek is örültem - és őt felismertem!

Az új év okán kaptunk még egy kis lajháros mágnesnaptárt, ami... oké? Őszintén, nem sok reakciót váltott ki belőlem. A hűtőnk le van fedve, így a mágneseket max bluetackel tudom felragasztgatni a polcomra, amúgy túl sok mindent nem tudok velük kezdeni. A dizájnt se vitték túlzásba, de egynek elcsúszik éppen. Olyan semmi különös.

Mindent összevetve, én szerettem ezt a dobozt a témája miatt, de minőség terén még van hova fejlődni. Egyelőre azt érzem, hogy az ötletek meg a szándék tök jók, csak még ki kell tapasztalni az apróságokat, amiken áll vagy bukik a dolog. Meglepik terén kicsit gyengébb volt ez a doboz, mint az előzőek. Mind mennyiségben, mind minőségben. De a fanartok, amik belekerültek tényleg gyönyörűek, azoknak kifejezetten örültem, a könyv pedig - mint már említettem vala - telitalálat. 

Annak ellenére, hogy voltak negatív pontjai, én továbbra is királynak tartom ezt a kezdeményezést, és az irányt, amit a BASC belőtt eddig, és továbbra is érdeklődéssel figyelem a dobozaikat. Következő hónaptól elindul az angol dobozuk is, szóval érdemes lesz résen lenni azoknak, akik szeretnek nem csak az anyanyelvükön olvasni! Hallottam a madarakat csicseregni ezt-azt, és... jó lesz. ;)

Ha esetleg úgy döntöttök, ti is szeretnétek kipróbálni a könyves dobozos bizniszt, akkor van számotokra egy kuponkódom, amit beírva 10% engedményt kaphattok mind az angol, mind a magyar dobozokra: PROLOGUS10

A Prológus Facebook oldalán mindig osztjuk, ha bejelentik a következő havi témát, illetve ha közeledik a rendelés ideje, így garantáltan nem maradtok le a BASC-os hírekről. Illetve projektek is folyamatosan futnak, szóval nézzetek be, ha kedvetek van. :)

Ennyi lettem volna az unboxinggal, remélem, tetszett! Nemsokára jelentkezem, a tervek szerint egy értékeléssel. Addig is, olvassatok sokat és főleg jókat!