Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 120
Soha ne add fel!
Scar a szexvizsgán kitartott az elvei mellett. Ám mindennek ára van, cserébe a titkosszolgálat félelmetes börtönébe kerül. A hatalmas csarnokban nincsenek őrök, minden automatizált, de négyszáz keménykötésű rabbal van összezárva. Vajon elég erős a túléléshez?
Rossz döntést hozott? Hol van Isten, amikor olyan közeli a Gonosz?
Vagy pontosan ott van, ahol lennie kell?
Késes, a festett szemű arénaharcos, a börtön öntörvényű magányos farkasa minden lépését figyeli. Miért köt bele Scarba újra és újra? Mi ez a különös kapcsolat kettejük között?
Szivárog a sötétség, de szivárog a világosság is, míg kettejük párharca folyik. Ha minden elveszett, és nincs kiút a reménytelenségből, akkor is elég az emberben lobogó fény?
A kisregény a Szivárgó sötétség 2. kötete, a Lucy után játszódik.
A könyvet nagyon szépen köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!
AZ ELŐZŐ RÉSZEK TARTALMÁRA NÉZVE SPOILERES A BEJEGYZÉS!
Kicsit fura, hogy megjelenés után ilyen sokkal jutottam el a Szürke szobákig, tekintve, hogy általában up to date vagyok On Sai könyveiből - értsük ez alatt azt, hogy amint megjelenik, sprintelek a boltba, aztán pedig elszigetelem magam az emberiségtől, ameddig a végére nem érek - de őszintén, jobb, hogy nem estem neki ott rögtön azonnal, mert így van mihez nyúlni, ha rám jön a hoppáré. Több kedvenc íróm könyveivel is így vagyok: mint a mókus, raktározom őket ínségesebb időkre. Ja, lehet, hogy ez nem teljesen egészséges. #menjorvoshozdegyorsan
De térjünk is a tárgyra. A Szürke szobák egy kisregény, ami a Szivárgó sötétség sorozat második része, a Lucy után játszódik. Ugye ott tartunk, hogy Scart meghúzták a szexvizsgán (nem úúúgy, éppen ez a probléma), és ebből kifolyólag bedutyizták a Szürke szobákba, Lucy hírhedt börtönébe. A kisregény innen veszi fel a vonalat: Scar és a börtönlakók életét követjük végig, miközben odakinn teljes a káosz és Lucy is felszívódott.
Senkit sem fog meglepetésként érni, ha már itt az elején kijelentem, hogy IMÁDTAM! Lenyűgöző volt bepillantani a Szürke szobák falai mögé, főleg így, hogy Scar érkezése totálisan felkavarta az állóvizet. A rabok a legveszélyesebb, legbetegebb bűnözők, akiket összezártak egy nagy térbe, mindenféle kijutási lehetőség nélkül: itt nincs olyan, hogy jó magaviseletért hamarabb szabadul. Kezditek kapizsgálni a problémát, igaz?
Scar továbbra is remek főhős, és elképesztő fejlődésen ment keresztül az elmúlt két kötetben, ami itt kifejezetten meglátszik, tekintve hogy ilyen csodás társaságban kell nőként és újoncként megállnia a helyét, miközben szétveti az ideg, hogy mi folyik odakint a világban.
Ahhoz képest, hogy egy két nagyobb rész közé beszorított százhúsz oldalas kis szösszenetről beszélünk, tartalmas és kerek egész történetet kapunk. Sokszor az ehhez hasonló részek közé vetett novellák és kisregények csak úgy lógnak a levegőben, és se fülük se farkuk, vagy épp rohadtul semmi nem történik bennük, de itt egyáltalán nem ez volt a helyzet. A szokásos Szivárgó sötétség koktélt kaptuk: érdekes karakterek, komoly témák, nehéz döntések, egy kis spirituális háttér, és néhány váratlanul vicces beszólás, amin akaratlanul is felnevetsz.
"Mennyit ér egy ember élete? Mérhető-e valami ehhez?"
A börtön lakói közül egyértelműen Késes volt a kedvenc, bár ezen nem nagyon van mit csodálkozni, hiszen ő volt itt a főattrakció: amellett, hogy ő virít a borítón, olvashatunk a szemszögéből is - amiket egyszerűen imádtam, még egy ilyen enyhén kicsavart személyiségű és mindeközben éleslátó pasast! - és úgy összességében, vele töltünk el a legtöbb időt, róla tudunk meg a legtöbbet. Tipikusan az a fajta karakter, akivel inkább nem szeretnél egy légtérbe kerülni a való életben, de olvasni róla? Hát azt bármikor!
Maga a cselekmény nem egy nagy dobás, egyértelműen a karakterek hajtják előre, de hát mit is várhatnánk egy ilyen alapszitutól? Viszont az egész pszichológiai hadviselés és manipuláció lenyűgözővé teszi a Szürke szobákat. Volt benne egy váratlan fordulat, amitől kiszaladt egy nem túl úrihölgyhöz méltó kifejezés a számon olvasás közben, de ezt nem fogom lelőni nektek. Inkább olvassátok el! Ha még nem volt szerencsétek a sorozathoz, akkor pedig nyomás, tessék nekiesni annak a féltégla Scarnak, higgyétek el, hogy megéri!
Én a magam részéről tűkön ülve várom az Artúrt, de addig még tartogatom egy kicsit a Miogin bázist, a másik kisregényét a sorozatnak, hogy ha már nem bírnám tovább, legalább még az legyen raktáron. Továbbra is csak áradozni tudok róla, az egész úgy zseniális, ahogy van.
