Philip Pullman: A borostyán látcső

Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 518

Közeleg a szörnyű háború, amit a boszorkányok jósoltak meg. Willnek el kell juttatnia minden világok legveszedelmesebb fegyverét, a titokzatos kést Lord Asrielhez. A fiú magányosan néz szembe a veszélyekkel, mivel Lyrának nyoma veszett… A varázserejű borostyán látcső pedig azt is megmutatja, amit szabad szemmel senki sem láthat…

ENYHÉN SPOILERES AZ ELŐZŐ KÉT RÉSZRE!

Ahhoz képest, hogy ez a leghosszabb rész az egy trilógiában, ezzel végeztem a leggyorsabban. Persze, erre számítani lehetett, hiszen A borostyán látcső továbbra is a kedvenc részem az egész trilógiában, azzal együtt, hogy minden alkalommal összetöri a szívemet.

A Titokzatos kés elég brutális módon zárult le, így teljesen természetes, hogy azonnal fejest ugrottam A Borostyán látcsőbe, ami viszont kicsit lassan indult. Értem ezt nagyjából arra az időszakra, amit szegény Will kóválygással töltött. De aztán a külön utakon járó karakterek összetalálkoznak, és igazából is elkezd pörögni a sztori. Persze még így is több szálon fut a cselekmény: Will& Lyra, Lord Asriel, illetve Mary Malone mind a maguk útját járják, Mrs. Coulter pedig hol itt bukkan fel, hol amott, de természetesen ha már ott van, akkor kavarja a karamellásbödönt, mert a bőréből nem tud kibújni.

Ezek közül egyedül Mary Malone részeit untam kissé. Vagyishogy nem untam, mert érdekes volt, csak éppen mindenki más sokkal jobban érdekelt mint ő és a mulefák. Itt a harmadik részben a nagy világjárásban új fajokkal is találkozunk: a már említett mulefák, a Lord Asrielnek segédkező apró epetőrök, illetve jobban megismerjük az angyalokat is, valamint a Felhős Ormot, ahol a Fennhatóság székel.

Megrakta a hátizsákot, nyesett még egy csík húst, belakott vele, telemerte a kulacsot a tóból, aztán így szólt Balthamoszhoz:
– Kellhet más is?
– Némi ész nem ártana – jött a válasz. – Némi fogékonyság a bölcsességre, némi hajlam, hogy kövesd.

Miután Lord Asriel nem egyébbel, mint a Fennhatóság régensével, Metatronnal száll harcba, a vallás mint olyan központi szerepet foglal el a történetben. Nyilván, így volt ez az előző részekben is, de itt most már konkrét angyalokkal, sőt egy ponton magával Istennel van dolgunk, így kicsit jobban az arcunkba van tolva a téma. Természetesen ez nem konkrétan egyenlő a kereszténységgel, de igen erőteljes áthallások vannak. Amit viszont nagyon fontos látni, hogy mindez metaforikus. Elsőre valóban úgy tűnhet, hogy nemcsak ateista, de erőteljesen egyházellenes álláspontot foglal el az író ezzel a könyvvel, de azért ennyire nem egyszerű a helyzet: mennyei királyság helyett köztársaságot akarnak építeni. Ez Lord Asriel célja, nem a rombolás. Nem az a lényeg, hogy van-e Isten. A szabad gondolat, az ártatlanság és a jóság egyenlővé tételének a megkérdőjelezése, az emberiség szerepe a világmindenségben... ezek a kulcsfontosságú kérdések.

Ebben a részben már tagadhatatlanul elrugaszkodunk a fantasy talajától is. Értem ez alatt azt, hogy Pullman több helyen is olyan dolgokat hoz be, ami egy klasszikus fantasy settingben fura kombónak hatna, megkérdőjelezném azt, hogy miért pont az utolsó kötetben, és miért nincs ez jobban megmagyarázva, de itt valahogy működött, talán éppen azért, mert minden többletjelentést kap. A daimónok, a halottak világa, a halál megjelenítése, maga a Felhős Orom. De mindez nem szájbarágós, és nem is fárasztó. Rendkívül okosan összerakott ötletek, gyönyörű, mesés formátumba zárva.

[…]az emberiség egész története nem egyéb, mint a bölcsesség harca az ostobasággal.

A karakterek továbbra is fantasztikusak. Lord Asriel és Mrs. Coulter egyenesen remekeltek ebben a részben. Köszönhető ez részben annak, hogy végre tényleg sokat szerepeltek, hiszen saját cselekményszálat kaptak, illetve annak, hogy Pullman nagyon tudja, hogyan kell érdekes szereplőket alkotni, akik többdimenziósak és emberiek, miközben lenyűgözőek maradnak.

Will és Lyra pedig... hajj. Imádom őket. A szívem szakadt meg értük. Annyira jó volt látni, ahogy a második és harmadik kötet alatt nőtt köztük a bizalom, erősödött a barátságuk, ameddig akkor is tudták, hogy számíthatnak egymásra, amikor minden szétesett körülöttük. Imádom őket együtt, imádom őket külön-külön, mint egyéniségek, egyszerűen úgy zseniálisak, ahogy vannak. Csökönyös, szívós, bátor páros, akiknek helyén van a szívük, és akkor is a helyes dolgot próbálják tenni, amikor az lehetetlennek tűnik, és minden más sokkal egyszerűbb lenne.

De mindezen túl... egyszerűen csak imádom ezt a trilógiát. Az újraolvasása erősen nosztalgikus élmény volt, de nem csak arra emlékeztem, hogy mit szerettem benne régen, hanem hogy mit szeretek benne most: új dolgokat fedeztem fel, miközben belesüllyedtem a jól ismert történetbe, ahogy az ember belesüllyed a kedvenc karosszékébe. A megsárgult a lapok, a megtört gerinc (kicsi én kevésbé vigyázott a könyveire), az ismerős szavak eszembe juttatták, miért is szeretek annyira olvasni, és mi is varázsolt el anno ebben az egészben: Az Úr sötét anyagaiban, a fantasyban, a könyvekben.

Most pedig - miután a lelkemet is kibőgtem, és A borostyán látcső bizonyította, hogy 10 év után is tökéletesen képes összetörni a szívemet és kiváltani a katarzist - belevetem magam a A Por könyvének első kötetébe, ami a La Belle Sauvage címet viseli. Kíváncsi vagyok, izgatott, kicsit tartok is tőle... de bízom Pullman tehetségében. De bármennyire is fantasztikus lesz az új trilógia, a régi örökre a kedvencem marad.

Mesélni. Erre nem gondoltunk. Ennyi ideig nem jutott eszünkbe! Pedig kell nekik az igazság. Az táplálja őket. Igaz történeteket kell mondani nekik, és akkor minden jóra fordul. Mesélni, ennyi az egész!

Az Éjszaka Teremtményei Book Tag

Hello népek!

Itt a nyár, a napsütés, a szép idő... úgyhogy beszéljünk az éjszaka teremtményeiről. Hiszen még mindig szeretek aktuális lenni. Amúgy is, a nyarat mint jelenséget nagyjából két hét után megunom és a telet várom, szóval idézzük fel kicsit a Halloween creepy hangulatát ennek a booktagnek a segítségével.

Nem jelölt senki, csak ahogy Katytastic youtube csatornáját böngésztem, megtetszett, így gondoltam, miért is ne. Hiszen rég volt már tag a blogon, épp itt az ideje. Na, meg kaptam némi backstage nógatást egyesektől.

A booktag lényege, hogy 9 természetfeletti lényhez kell társítani olyan könyveket, amiben szerepeltek, és amit szerettem olvasni. Próbáltam olyanokat összeválogatni, amikről még nem beszéltem annyira sokat, hogy ne hangozzak úgy, mint egy megakadt lemez, több-kevesebb sikerrel.
Úgyhogy ugorjunk is fejest, és jöjjenek az éjszaka teremtményei!

1. Vámpír

forrás

Oké, szóval jó néhány vámpíros könyvhöz volt már szerencsém, de két olyan sorozat jut eszembe, amit tényleg szeretek és a vámpírok központi szerepet töltenek be, nem pedig csak a felépített fantasy világ részei. Nagyon más a kettő, így nem is igazán tudom eldönteni, melyiket szeretem jobban, ezért máris az első kérdésnél csalni fogok, és kettőt nevezek meg.
Először is ott van nekünk Jeaniene Frost: Night Huntress sorozata, ami tökéletes keveréke a kickass akciónak és a romantikának. Pörgős, izgalmas, rettentően szórakoztató, és a vámpírok tényleg vámpírok benne, nem pedig csillogó diszkógömbök. Buffy rajongóknak külön ajánlom!

Aztán, ugyanígy a paranormális berkeiben maradva, Chloe Neill: Chicagoland vámpírjai is megér egy misét. Itt inkább politikai szemfog összeméregetés zajlik némi nyomozással, és ja, gyakran harcjelenetekkel megspékelve, de hangulatában ez a sorozat sokkal lightosabb, és kevésbé véres (haha... mert vámpírok... érted... jó, khmm, izé, hagyjuk).

2. Vérfarkas

forrás

Kb. párban járnak a vámpírral, szóval az előző eset továbbra is fennáll: legalább tíz könyv kapásból eszembe jut. Jó, ha a szimpla alakváltókat nem vesszük bele, akkor kicsit azért szűkül a kör. Ami most beugrott, az Kelley Armstrong: Szellemidéző trilógiája, amit anno nagyon szerettem, de a harmadik rész kicsit elrontotta számomra az élményt. Mindenesetre még mindig ajánlanám, mert nagyon élveztem olvasni, és az állandóan morcos Derek abszolút belopta magát a szívembe. Ha egy szórakoztató YA paranormálisra fájna a fogatok, tudom ajánlani! A vérfarkasok mellé kapunk még mindenféle tehetséget, őrült tudósokat, és némi x-men vibe-ot.

3. Szellem

forrás

Ki más, ha nem Jesse de Silva? Meg Cabot Mediátor sorozata egyike az örökzöld kedvenceimnek, pedig igen gyakran megfeledkezem róla, talán azért, mert olyan eszelősen régen olvastam. Cuki kis sorozat, vicces és szórakoztató, ráadásul a könyvek nem túl hosszúak benne, így elég gyorsan végig lehet söpörni rajta. Jesse pedig... hajj. Imádnivaló. Az egész, úgy ahogy van.

4. Boszorkány

forrás

Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy túltengenek a paranormális és fantasylények az olvasmánylistámon szereplő könyvekben. Itt is akad nem kevés igencsak kézenfekvő megoldás (de nehogy már elköpjünk minden minisztériumi titkot a mugliknak), én viszont nem bírom ki, hogy ne az egyik legeslegkedvencebb - mert a kedvenceknek fokozataik vannak. duh - könyvemet ne emlegessem a boszik kapcsán. Bár nincs direkt kimondva, de Erin Morgenstern felejthetetlen történetében, az Éjszakai cirkuszban bizony egy mágikus párviadal tanúi lehetünk. Celiát és Marcot egész életükben arra készítették, hogy a másikon felülkerekedjenek. Csak egyikük maradhat életben. Komolyan, ha eddig nem olvastad ezt a könyvet... tiszta szívből tudom ajánlani. Kezdj bele. Most, rögtön, azonnal.

5. Tündér

forrás

Ha a csingilingek jönnek szóba, mindig Moning Tündérkrónikák sorozatát emlegetem, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem túl sok tündibündis könyvvel akadtam össze, és még kevesebb volt ezek közül az, amit tényleg imádtam. Megkockáztatom, hogy talán a Tündérkrónikák az egyetlen, ami teljesen és örökre belopta magát a szívembe. Csak az első öt részről tudok nyilatkozni - a lezárás olyan mértékben tökéletes, hogy nem akartam elrontani az élményt a továbbiakkal, amik csak félig-meddig tekinthetők ugyanannak a sorozatnak - de azok... wow. Tele volt falat kaparós, körömrágós, wtf pillanattal és nagyon-nagyon imádtam minden egyes kötetet!

6. Angyal

forrás

Füst és csont leánya!!!! Komolyan, képtelen vagyok mást megnevezni, egyszerűen azért, mert semmi nem ér a nyomába! Angyalok és kimérák epikus küzdelme, némi Rómeó és Júlia feeling, de nem csöpögős formában, és szívfacsaró, lehengerlő, egyedülálló történetmesélés jellemzi Laini Taylor remekművét. YA a besorolása, és az első rész még tényleg olyan is hangulatában, de a második... inkább a mese felnőtteknek kategóriát erősíti. Kegyetlen, és gyönyörű, és tönkretett. De teljesen.

7. Zombi

Nem vagyok nagy zombi fan, hogy egészen őszinte legyek. Nincs bajom velük, de jobban szeretem a mitológiai háttérrel rendelkező lényeket, mert szerintem több lehetőség rejlik bennük. Az agyatlan fogyasztói társadalom allegória meg igencsak behatárolt terület. Volt szerencsém néhány zombis könyvhöz, de egy se volt olyan jó vagy emlékezetes, hogy azt ki tudnám emelni.

8. Démon

forrás

A démonok is igen gyakran előfordulnak, de ritkán kerülnek középpontba. Az esetek többségében, csak mellékszereplők, illetve kinyiffantásra szoruló rondaságok. Viszonylag kevés olyan könyvhöz volt szerencsém, ahol igazán fontos szerepet játszanának.

Az első, ami eszembe jut, az A rovásember Peter V. Brett-től. Igazi, sötét high fantasy és nem mellesleg egy féltégla a könyv, de a démonok tényleg démonok benne: összecsinálod magad tőlük.

9. Ember szupererővel

forrás

Na, itt megint millióezer jut eszembe hirtelenjében, de a legeslegnagyobb kedvencem egyértelműen Ilona Andrews Burn for Me c. urban fantasy-je. Tudom, hogy állandóan ezt a könyvet emlegetem, és tudom, hogy nemrég még azt mondtam, kicsit el szeretnék térni a megszokott ajánlásaimtól, de egyszerűen nem bírtam ki! A Burn for Me világában ugyanis az egész társadalmi berendezkedést erre építik, és az egész fantasztikus. Houstonban vagyunk napjainkban, de a világot a Házak irányítják. Ez egy félresikerült tudományos kísérletnek köszönhető, ami miatt a múltban a népesség egy része mágikus képességeket szerzett. A kísérletet leállították, de a "baj" már megtörtént, és a mágia vérvonalakon keresztül öröklődik a világban. Értékelés itt.

Nos, ennyi lett volna az Éjszaka Teremtményei book tag. Engem nem hívott ugyan ki senki (hacsak Szonja noszogatását nem vesszük kihívásnak), én viszont szeretném tovább adni Zsebinek, a Maybe I'm a Bookworm bloggerinájának.

Ettől függetlenül, ha kedvet kaptatok hozzá, nyugodtan vigyétek és töltsétek ki ti is, vagy akár válaszoljatok itt lenn, a kommentekben!

Üdv,

Tollas disztópia - posztapokaliptikus Éhezők viadala angyalokkal

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 342

Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát. 

Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal. 

Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét. 

Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen.

***

Végre én is elértem idáig, hogy megnézzem magamnak személyesen, mire ez a nagy felhajtás az Angelfall körül. Ezt mondjuk leginkább annak köszönhetem, hogy drága barátosném, Ivy a kezembe nyomta a könyvet azzal a felkiáltással, hogy takarodjak már el olvasni végre, mert én ezt imádni fogom. Nos, ha nem is estem teljesen hanyatt, azért határozottan tetszett az Angyalok bukása.

Forrás: Pinterest

A történet pár héttel a világvége után kezdődik. Ezt már önmagában érdekesnek találtam, hiszen nem magát a világvégét írja le, és nem is a később kialakult új világrendet, hanem a rövidtávú hatásokat, amikor a por már leszállt, de még képlékeny a rendszer.

A tartalom egyébként elég korrektül leírja az alapszituációt, úgyhogy erre nem is igazán pazarolnék több szót. Az elnyomó hatalom ezúttal angyalkák képében jelenik meg. Habár én elég problematikusnak tartottam az indokot, hogy miért is rohanták le a Földet, de ezzel legalább nem voltam egyedül, hiszen Penryn is hasonló véleményen volt, és úgy érzem, erre majd még a továbbiakban választ fogunk kapni.

És ha már itt tartunk. Penryn. Katniss 2.0 (lásd: a poszt címe). Most elkezdhetnék hisztizni emiatt, de nem fogok, mert igazság szerint nagyon kedveltem a leányzót. Jobban, mint Miss Everdeent bármikor is. Egy értelmes, bátor, cseppet szemtelen karakter kissé sablonos, de azért átérezhető motivációval és egy leheletnyi anya-komplexussal, remekül megírva. Amiért viszont sikerült igazán közel kerülnie a szívemhez, az a humorérzéke volt. Drága főhősnőnk jóféle szarkasztikus beszólásokkal tüzdeli tele a sorokat, de azért Rafit, az ügyeletes szépfiút se kell félteni.

Mindjárt illusztrálom is:

– Sosem viccelnék a harcos félisteni mivoltommal.
– Te. Jó. Ég. – Lehalkítom a hangom, elfelejtettem suttogni. – Te nem vagy más, csupán egy beképzelt madár. Oké, van rajtad némi izom. Ennyit elismerek. De tudod, a madár az csak egy, az evolúció során kissé megváltozott gyík.Hát ez vagy te.
Kuncogni kezd.
– Evolúció. – Felém hajol, mint aki valami titkot készül rám bízni. – Elárulom neked, én ilyen tökéletes vagyok már az idők kezdete óta. – Olyan közel van hozzám, hogy a lehelete a fülemet simogatja.
– Ó, kérlek. Akkora az arcod, hogy alig férsz el az erdőben. Mindjárt beszorul a fejed a két fa közé, és nekem kell majd megmentenem téged. – Lemondó pillantást vetek rá. – Ismét.

Rafi azon tökéletes hímpéldányok egyike, akik kötelezőek a Young Adult könyvekbe, de elnéztem neki, mert hát angyal. Most tényleg, milyen legyen? Átlagos? Mindenesetre nem volt túl sok nyáladzás Penryn részéről, így annyira nem zavart, hogy már megint minden olyan átkozottul tökéletes a szereplőkön. És sokat segít a tény, hogy őt is elég könnyű volt megkedvelni. Penrynnel ketten elképesztően viccesek tudtak lenni, remek párost alkottak.

– Tényleg arkangyal vagy? (…)
– Le vagy nyűgözve?
– Nem. (…) Csak panaszt szeretnék benyújtani a beosztottaid ellen.
– Fordulj az ügyfélszolgálathoz.

A mellékszereplők is kellően érdekesek voltak, különösen Paige és Penryn anyja, és ahogy a dinamika hármójuk között működött. Ezt ugyan nem sokáig láthatjuk, hiszen Paige-t már az első fejezetekben elrabolják, de időről-időre előkerül. Ezen a ponton határozottan éreztem az Éhezők viadala hatását, de az írónő máshogyan fogta meg a dolgot, így nem zavart annyira, csak egyszerűen tudomásul vettem.

A romantikus szálat szerencsére elég óvatosan kezelte az írónő, amit határozottan értékeltem. Nem folyt el a könyv a kezemben. Arról nem beszélve, hogy meglepően komoly akadályok vannak a párocskánk előtt/között, a faji különbségek és a háborús helyzeten túlmutatóan is, így nem csak a "szeret/nem szeret" huza-vonát játsszák egész végig. Kíváncsi leszek, hogy mi fog ebből kisülni (rántott csirke. - jó, erre a posztra most már befejeztem a béna poénok gyártását).

Forrás

És pontosan ez az, ami miatt nem tudom nem szeretni ezt a könyvet. Mert szórakoztató irodalom a javából. Vicces, izgalmas, jó, de nem túl bonyolult karakterekkel, némi borzongással, egy kis érzelemmel. Nem mutat sok újat, de amit hoz, azt jól hozza.

Ráadásul olyan szinten addiktív, hogy alig bírtam letenni! A ritmizálást tanítani kéne, annyira zseniális. Egy pillanatra sem ül le a könyv, végig pörög, mindig történik valami, és tökéletesen megragadja az olvasó figyelmét. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az írónő aztán nem fél gyötörni a hőseit. Így aztán nem vártam kényelmesen hátradőlve, hogy épségben megtalálják Paige-t, hanem lerágtam a körmömet, hogy mi lehet Penryn húgával, és ha meg is találják, vajon  milyen állapotban. Nem spoilerezek.
Majd megtudjátok, ha elolvassátok. ;)

Értékelés: 4/5
Kedvenc jelenet: Penryn és Rafi szócsatái
Kedvenc karakter: Penryn, Rafi

Laini Taylor: Vér és Csillagfény Napjai

Kiadó: Kossuth
Oldalszám: 316

A kék hajú Karou végre megkapta a választ kérdéseire. Már tudja, ki is ő, mi is ő valójában. Ezzel a tudással együtt azonban fény derül egy másik titokra is. Egy titokra, amelyet szeretne meg nem történtté tenni: az ellenséget szerette, aki elárulta - és a világ szenvedett miatta.
A világsikerű Füst és csont leánya folytatásában Karounak döntenie kell, milyen áldozatot képes hozni népe megmentéséért. Karou és Akiva a háborúban ismét ellenséges oldalon áll.
Szépséggel, szomorúsággal és titkokkal teli történetük újra az emberi világban ér össze. A lány, mint úámasztó szörnyű hadsereget teremt, Akiva közben az angyalok gonoszsága ellen harcol.
Születhet vajon új remény az elveszett álmokból?

Erre a folytatásra valóban sokat kellett várni. Amikor még 2012-ben bejegyzést írtam az első részről, a blog még nagyon gyerekcipőben járt. Ennyi idő múltán a Füst és csont leányának az emléke egészen elhalványodott bennem, ezért mire a polcokra került a Vér és csillagfény napjai sokkal kevésbé imponzáns példánya, egyáltalán nem rohantam beszerezni.
Szerencsére azonban a könyvakciók istennője nem hagyta, hogy elmulasszam ezt az egyedülálló élményt, és az utamba sodort egy visszautasíthatatlan ajánlatot, így a könyv mégiscsak a polcomra vándorolt.

Talán ez a sok idő tette, hogy az első rész után újból, teljes erővel döntött le a lábamról Laini Taylor utánozhatatlan stílusa. Megint rácsodálkoztam, milyen magával ragadóan tud mesélni - úgy, ahogy csak nagyon kevesen - és arra is, hogy hogyan felejthettem én ezt el ennyire. Hiszen csakúgy, mint a Füst és csont leánya, ez a rész is egy igéző mese. A helyszín most nem Prága, hanem Marokkó és Eretz, a mese pedig kevésbé könnyed, sokkal több benne a dráma, a fájdalom, a veszteség, de a hangulat a régi. Szerintem ez a változás a történet javára vált. A Füst és csont leánya is megragadott, de ez valósággal szorongatta a szívemet egész végig.

"Egyszer volt, hol nem volt, egyszer egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett, és olyan életet mertek elképzelni, amelyben nincs tömegmészárlás, nincsenek felszakított torkok, sem hullákból rakott máglyák. Hazajáró lelkek és fattyú harcosok nélküli világot, ahol a gyermekeket nem tépik ki az anyjuk karjából, hogy kivegyék a részüket a gyilkolásból és a halálból. Egyszer a szerelmesek összeölelkezve feküdtek a hold titkos templomában, és egy eljövendő világról álmodtak, amely olyan, mint egy ékszerdoboz ékszer nélkül – maga a paradicsom, és csak arra vár, hogy megleljék és betöltsék boldogságukkal.

Ez nem az a világ volt."

Taylor gyönyörűen kibontotta az első részben felvázolt helyzetet, miközben elképesztő sebességgel pörögnek az események. Sokkal szövevényesebb a történet, több a szereplő és az egymásba érő sorsok.Jobban megismerjük mind a kimérák, mind az angyalok társadalmát és a problémáikat is, miközben eltávolodunk az emberi világtól. Azért Zuzana és Mik bebukdácsol a képbe, és üdítő vidámságot hoznak magukkal, de a mi világunk sokkal inkább stratégiai ponttá válik egy magasabb rendű háborúban, semmint valódi játékossá.

"– Tizennyolc kilométer? Szerelmem, gyalogoltál valaha is tizennyolc kilométert? 

– Persze – mondta Zuzana. – Több részletben. 

Mik nevetve csóválta a fejét. – Még jó, hogy a magas talpú csizmádat otthon hagytad. 

– Nem képzeled? Ott van a hátizsákodban."

Nagyon sok az új szereplő, és az olyan szereplő, akit újra meg kell ismernünk a lélekvándorlás által kialakított élet sajátos értelmezése miatt. Tulajdonképpen maga Karou is az újramegismerés folyamatában sodródik, ezáltal pedig könnyebb átérezni a lány helyzetét. Sokszor szívesen megráztam volna, de mindig megértettem az indokait és az érzéseit, ez pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ennyire mélyen érintett a könyv.

"Nem számít, mi történik velem, mondta magának. Milliárdok közül egy vagyok. Rövid időre formát öltött csillagpor vagyok. Szét fogok szóródni. A csillagpor megmarad, és egyszer majd más lények születnek belőle, én pedig szabad leszek." [Karou]

"Majd visszakapod, ha kedvesebb leszel hozzá!"

Ami Akivát illeti, az első rész végén nagyon pipa voltam rá. Most már legszívesebben csak adnék neki egy hatalmas ölelést, meg egy doboz fagyit. A szívem megszakadt érte, sőt mindkettejükért. És nem csak a főszereplőkért, de Lirazért, Hazaelért, Ziriért, Sveváért és Rathért, és még sorolhatnám. Akiva és Karou kapcsolatának mélysége és valódisága ebben a részben mutatkozott meg igazán - ez már csak azért is érdekes, mert egyetlen ujjal sem értek egymáshoz egész végig. De a tetteik és a gondolataik árulkodóbbak voltak minden másnál, és most már kétségbeesetten szurkolok nekik, hogy mindennek ellenére találják meg a boldogságot egymás mellett. Nagyon megérdemlik.

Akadnak új ellenségek is dögivel. Jael például egy kivételesen undorító rohadék, akibe mosolyogva ereszteném bele egy AKA47-es teljes tárát, de akadnak mások is, akiket nagyon nem szívleltem, pl. a Fehér Farkast, Tent és Razgutot.

Szóval van itt minden, mint a vásárban. Aki egy fantáziadús, érzelmekkel teli, sodró lendületű mesére vágyik, az ne hagyja ki ezt a trilógiát!

Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a magyar kiadás hagy némi kívánni valót maga után. Az egy dolog, hogy a borító kriminális és a kiadás abszolút nem passzol az első részéhez, de a szövegben akad jó néhány magyartalan mondat, amire egyszerűen nem találtam épkézláb magyarázatot. Nem fordítási probléma, hanem szimpla magyar nyelvtan, ami bármelyik anyanyelvi használónak feltűnik, annyira nyilvánvaló.

Ez azonban nem von le a tartalom értékéből, ugyanis az valami csodálatos! Teljesen biztos, hogy nem várom meg, ameddig a kiadó kiköhögi magából a harmadik részt. Amint hazaérek a nyaralásból, gyorsan megrendelem angolul.

Értékelés: 5/5*
Kedvenc jelenet: Sveva és Rath kalandjairól szóló részek, Akiva és Karou jelenetei, Mik és Zuzana részei
Kedvenc szereplő: Akiva, Karou, Zuzana, Mik, Ziri, Rath