Cover Reveal #4 - Ilona Andrews: Pusztító Mágia

Fantörpikus napot mindenkinek!!!

Mostanság Cover Reveal túltengés van, de ez egy ilyen időszak, mindenféle szuper könyv jelenik meg, hogy még időben a fa alá kerülhessen, úgyhogy örüljünk ennek a sok szépségnek! Lehet, hogy feltűnt, hogy egész picikét lelkes vagyok *majdkiugromabőrömből*, de el kell néznetek nekem, ugyanis ez a Cover Reveal az egyik abszolút kedvenc sorozatom első kötetének magyar borítójáról rántja le a leplet!

"Remek, metsző stílusú urban fantasy, kellő mennyiségű humorral fűszerezve" - állítja Patricia Biggs, a Megszólít a Hold szerzője. Végre, Magyarországon is megjelenik az egyik legsikeresebb Ilona Andrews regény, a Kate Daniels-sorozat első kötete, a Magic Bites!

tetszik ezt látni? *.* annyira állat, hogy oroszlán!

Kötéstípus: kartonált

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Eredeti cím: Magic Bites

Fordító: Mergl-Kovács Bernadett

Megrendelési linkért katt >>>ide<<<, ahol akár a karácsonyi kívánságlistára is felteheted! Hátha a Jézuska épp arra pislog. ;)

Csekkold le a könyv >>>molyos adatlapját<<< és tedd a kívánság és/vagy várólistádra!

Fülszöveg:

Kate Daniels az Atlanta városában előforduló paranormális problémák felgöngyölítésével megbízott zsoldosként tengeti napjait. A szókimondó lány ereiben is mágia csordogál, de ő jobban bízik a kardja erejében. Ő maga is bármikor célponttá válhat, de nem futamodik meg a kihívás elől. Amikor azonban Kate gyámját meggyilkolják, válaszút elé kerül: vagy megvárja biztonságban, amíg elcsitulnak a kedélyek, vagy a természetfeletti gyilkos nyomába ered.

Kate az utóbbit választja, így akarata ellenére belekeveredik Atlanta két legerősebb természetfeletti körének hatalmi harcába. Az egyik oldal a vámpírokat irányító Halottidézők. A másik a Falka, az alakváltók félkatonai klánja. És mindkét fél azt akarja, hogy Kate találja meg a gyilkost.

A New York Times sikerszerzője, Ilona Andrews Kate Daniels világának megismerésére hívja az olvasót a sorozat első kötetében.

Gondolatok:

afpodáksgnornfdkvclxá *kékhalál*
El se tudom mondani, mennyire eszelősen örülök annak, hogy végre itthon is megjelenik a Kate Daniels sorozat első kötete! Ebben a bejegyzésben már elregéltem, mennyire imádtam én az első részt, itt és itt pedig a folytatásokat, így hát igazán nem csoda, mennyire bezsongtam, amikor megtudtam, hogy a KMK kiadja kis hazánkban is! Ha igazi, izgalmas, vicces urban fantasyra fáj a fogatok, ebben nem fogtok csalódni! A szereplőgárda fergetes, a cselekmény pergő, a világ pedig érdekes és eredeti, tele remek sztorikkal! És tudjátok mit? Minden résszel egyre csak jobb és jobb lesz! Figyelem, fantasy rajongók, új potenciális kedvenc a láthatáron!

Részlet a könyvből:

(Már ha az én eszelős fangirl - epizódom nem győzött meg teljesen:D)

„Egy pillantással felmértem, hogy szikét ebben a szobában biztosan nem találok, úgyhogy előhúztam Gyilkost a hüvelyéből. Füstölni kezdett, amint megérezte az élőholtat. Finom köd szállt fel kígyózva a pengéről.
– Nehogy levet eressz nekem! – mormogtam, és nekinyomtam a pengét a sebhelynek.
Az élőholt bőre sisteregni kezdett, amint a penge belemélyedt a húsba. Egészen aprócska, hat milliméteres bevágást ejtettem csak. Megfogtam a bőrlebenyt, és finoman húzni kezdtem. Végül megpillantottam egy huszonöt milliméter széles és tizenkilenc milliméter hosszú égési sebet. A seb közepén egy billog volt: egy nyílvessző, de nem nyílhegyben, hanem egy körben végződött. Ez Ghastek ismertetőjele. Miért is nem vagyok meglepve?
– Ugye tudja, hogy büntetés jár a holttestek megrongálásért? – szólalt meg mögöttem egy férfihang.
Megpördültem, kezemben a kardommal. Egy magas férfi támaszkodott az ajtónak. Köpenyt viselt, úgyhogy minden bizonnyal több joga volt ott tartózkodni, mint nekem.
– Hé, lassan a testtel! – mondta.
– Ne haragudjon! – Leengedtem a kardot. – Csak nem szeretem, ha megzavarnak.
– Én sem. Kivéve, ha csinos, fiatal nők zavarnak meg. – A férfi a harmincas évei közepén járhatott. A váll-lapján lévő csík világos narancssárga volt. Harmadik szintű engedély. A köpenyére erősített biléta pedig arról árulkodott, hogy épp most kaptam a nyakamba egy osztályellenőrt.
És az osztályellenőr egy szempillantás alatt kitilthat innen.
A férfi megvárta, amíg nem bámulom tovább a kitűzőjét, majd kinyújtotta felém a bal kezét.
– Crest.
Lehámoztam a bal kezemről a kesztyűt, de Gyilkost szorosan tartottam a jobb kezemben. Kezet ráztunk.
– Kate. És a Cresthez tartozik keresztnév is?
– Igen, de nem szeretem.”

A szerzőkről:

Bizony, ketten vannak. A frappáns írói álnév egy házaspárt rejt! Ilona és Andrew a neveikből hozták létre. Közösen alkotnak horror és fantasy műfajban, mindezt modern környezetbe helyezve. Ilona Oroszországban született, tinédzserként költözött az Államokba. A Western Carolina egyetemen találkozott férjével.
Most Texasban élnek, két gyönyörű lányuk van, és az írás a fő hivatásuk. Az egyik legnagyobb sikerük a Kate Daniels sorozat, aminek az első kötete 2015 decemberében jelenik meg Magyarországon.

Kukkants be a szerzőpáros hivatalos oldalára, vagy kövesd őket a facebookon!

Tudnám még ajánlani a blogjukat, amit egyébként a weboldalukról is elérhettek, de azért belinkelem külön is. Ők azon kevés szerzők közé tartoznak, akiknek a blogjukat napi rendszerességgel, szinte vallásosan olvasom, ugyanis egyrészről, nagyon imádom őket, és minden írói moccanásukról tudni szeretnék, másrészről pedig azért, mert mint emberek is iszonyat jófejek, és még a mindennapi életükről szóló kis bejegyzéseik is mindig megmosolyogtatnak. Arról nem beszélve, hogy rendszeresen kapunk picike részleteket az épp készülő könyvükből, amiket kistányér szemekkel lesek és háromszor egymás után elolvasok.

Ja... lehet, hogy ez nem teljesen normális. xD

Ennyi lett volna a Cover Reveal mára, de érdemes lesz visszanézni a napokban, mert gyors egymásutánban három könyv is megjelenik, amit mindenki figyelmébe ajánlanék, így még két borítóleleplezésre még számíthattok holnap és holnapután.

Elég, ha annyit mondok, hogy lesz mit a fa alá rakni!

Üdv,

Összesített ömlengés

Tudom, tudom, nem ez életem legjobb címe, de legalább alliterálok (mert az fontos, na).

Tehát, miután igen csúnyán le vagyok maradva a Kate Daniels értékelésekkel, úgy döntöttem, a harmadik és negyedik részt egy bejegyzésen belül fogom kitárgyalni, annál is inkább, hiszen elég szorosan összekapcsolódik a kettő (naná, hiszen sorozat... én és a roppant értelmes megállapításaim).

Kisebb spoilerek az elkövetkezendőkben! (Semmi számottevő csavart nem lövök le, ne aggódjatok, csak a mihez tartás végett írtam ki.)

Kate Daniels...

Drafted into working for the Order of Merciful Aid, mercenary Kate Daniels has more paranormal problems than she knows what to do with these days. And in Atlanta, where magic comes and goes like the tide, that's saying a lot.

But when Kate's werewolf friend Derek is discovered nearly dead, she must face her greatest challenge yet. As her investigation leads her to the Midnight Games - an invitation only, no holds barred, ultimate preternatural fighting tournament - she and Curran, the Lord of the Beasts, uncover a dark plot that may forever alter the face of Atlanta's shapeshifting community...

Kate Daniels...

Amióta rávették, hogy dolgozzon az Irgalmas Segély Rendjének, Kate-nek több paranormális természetű gondja akad, mint amennyivel elbírna. És tekintve, hogy Atlantában úgy jön és megy a mágia, mint az óceán hullámai, ez egy igen sokatmondó kijelentés.

De amikor a barátját, a vérfarkas Dereket félholtan találják, Kate kénytelen élete eddigi legnagyobb kihívásával szembenézni. A nyomokat követve, amik az Éjféli Játékokhoz vezetnek - egy kizárólag meghívásos alapon működő, szabályok nélküli, halálos természetfeletti viadalhoz - Kate és Curran felfedeznek egy sötét cselszövést, amely átformálhatja Atlanta egész alakváltó közösségét.
(saját fordítás)

És igen. Még mindig nagyon imádom. Sőt, egyre jobban!
Így a harmadik kötetnél már kifejezetten érezhető a karakterfejlődés. A szereplőknek közös múltjuk van, amit mi is első kézből ismerünk, viszont még így is bőven tartogatnak meglepetéseket.
Kate most már kifejezetten okosan viselkedik, (még akkor is, ha első látásra ez nem így tűnik, pláne Curran szemszögéből), és felelős döntéseket hoz. Igen, még mindig eszelős egy nőszemély, de legalább azt jól csinálja! És még mindig elképesztően vicces!

“I flexed my wrist, popped a silver needle into my palm, and offered it to him.
'What's this?'
'A needle.'
'What should I do with it?'
He'd walked right into it. Too easy. 'Please use it to pop your head. It's obscuring my view of the room.
(Kate és Saiman)

"Megmozdítottam a csuklómat és egy ezüst tű csusszant a tenyerembe, amit aztán Saiman felé nyújtottam.
- Ez meg mi?
- Egy tű.
- És mit kéne csinálnom vele?
Egyenesen belesétált a csapdába, szinte túl könnyű volt.
- Pukkaszd ki a fejed, légy szíves. Takarja a kilátást."

Saiman nem túl szerethető, de mindenképpen érdekes karakter, és ebben a részben végre kiderül, hogy mi is ő valójában! Mármint azon túl, hogy a pasas úgy változtatgatja a kinézetét, mint más a zokniját, és mindenkiről mindent tud. Hogy meglepett? Az nem kifejezés!

Currant is jobban megismerjük, most már kifejezetten sokat szerepel, és őszintén szólva, nagyon tetszik, amit látok! Az alatt a morgós, arrogáns, rohadt-ijesztő-vagyok-szóval-jobban-jársz-ha-azt-csinálod-amit-mondok stílus alatt egy egész rendes pasas bujkál, kissé száraz humorérzékkel megdobva. Meg se próbál másnak látszani, mint ami, és senkitől nem kér elnézést érte. Tetszik az egyensúly a személyiségében: az alakváltókra jellemző alfahím, aki se lát se hall és veri a mellét, és a a felelősségteljes vezető, aki intelligens, ismeri az embereit és nem hord szemellenzőt.
Persze, amikor Kate is képbe kerül, akkor általában a józan eszét kihajítja az ablakon, de tagadhatatlan, hogy fantasztikusak ezek ketten!

“His Majesty needs a can-I girl anyway. And I'm not it."
"A can-I girl?" Andrea frowned.
I leaned back. "'Can I fetch your food, Your Majesty? Can I tell you how strong and mighty you are, Your Majesty? Can I pick your fleas, Your Majesty? Can I kiss your ass, Your Majesty? Can I..."
It dawned on me that Raphael was sitting very still. Frozen, like a statue, his gaze fixed on the point above my head. "He's standing behind me, isn't he?"
Andrea nodded slowly.
"Technically it should be 'may I'," Curran said, his voice deeper than I remembered. "Since you're asking for permission."
Why me?
"To answer your question, yes, you may kiss my ass. Normally I prefer maintain my personal space, but you're a Friend of the Pack and your services have proven useful once or twice. I strive to accomodate the wishes of persons friendly to my people. My only question is, would kissing my ass be obeisance, grooming, or foreplay?”

"- Őfelségének amúgy is egy lehet-lányra van szüksége, aki nem én vagyok.
- Egy lehet-lányra? - ráncolta a szemöldökét Andrea, mire hátradőltem a székemen.
- Idehozhatom az ételét, Őfelsége? Elmondhatom, milyen nagyszerű és erős, Őfelsége? Kiszedegethetem a bolháit, Őfelsége? Megcsókolhatom a seggét, Őfelsége? Meg...
Idő közben rájöttem, hogy Raphael dermedten ül a helyén, akár egy jégszobor, és a tekintetét egy a fejem feletti pontra szegezi. - Itt áll mögöttem, igaz?
Andrea lassan bólintott.
- Tulajdonképpen, úgy kellene kérdezned, hogy "szabad lesz?" - Curran hangja mélyebb volt, mint amire emlékeztem. - Miután engedélyt kérsz.
Miért én?
- Hogy válaszoljak a kérdésedre, igen, megcsókolhatod a seggem. Általában szeretem megőrizni a privát szférámat, de te a Falka Barátja vagy, és a szolgálataid is hasznosnak bizonyultak már néhányszor. Én pedig igyekszem teljesíteni az olyan emberek kívánságait, akik a népem barátai. Az egyetlen kérdésem az lenne, hogy ha megcsókolod a seggem, akkor az nálad a tisztelet jele, kefélés vagy előjáték."
(saját fordítás, és nem a legjobb, de ezt bírtam kihozni belőle)

Angolul tudók előnyben, ugyanis úgy sokkal viccesebb, de szerintem ez a jelenet így is mindent elmond a kettejük kapcsolatáról. Ezt játsszák ugyanis az egész köteten keresztül: kerülgetik egymást, mint macska a forró kását. Viszont ezt olyan szórakoztatóan teszik, hogy amikor épp nem lerágtam a körmöm a cselekmény miatt, akkor iszonyat jókat kacarásztam rajtuk. És ebben a részben már nem csak célozgatnak, úgyhogy ehhez már nyugodt szívvel hozzá tudom tenni a romantikus címkét is, habár még így is nagyon szűkmarkúan bánnak vele az írók, de jól van ez így. Ez egy ilyen sorozat, és én nagyon is élvezem!.

A cselekmény pedig a szokásos Ilona Andrews: pörgős, akciódús, rengeteg harcjelenettel és komplex mitológiai háttérrel. Ezúttal hőseink egy arénába szorítva gyilkolásznak, de ettől még az igazi küzdelem az a színfalak mögött zajlik.És ez az első alkalom, hogy egy olyan karakternek is komoly - mármint úgy igazán komoly - baja esik, aki az olvasó szívéhez nőtt. Legalábbis az enyémhez biztosan. Majd megszakadt a szívem Derekért, de így utólag belátom, hogy szükséges volt az, ami vele történt, hiszen ő volt a katalizátora az eseményeknek. Raphael végre többet szerepel, és határozottan bírom a srácot, jó a dumája és kellően őrült (elvégre egy vér-hiénáról beszélünk).

“If the lot of you survives, Curran will flay the skin off your backs,” Doolittle said.
“That’s what I always love about you, Doctor.” Raphael grinned. “You’re a cup-halfway-full kind of guy. All flowers and sunshine.”

"- Ha ezt túlélitek, Curran lenyúzza a bőrt a hátatokról - mondta Doolittle.
- Ezt szeretem magában, doki - vigyorodott el Raphael. - Olyan pozitív egy fickó maga; csupa virág meg napsütés."

És a négy pont ott folytatja, ahol a három abbahagyta! Hiszen egy kisebb függővéggel zárunk, és Kate tartozik egy meztelenül felszolgált vacsorával Curran-nek, bár mindenki kedvenc Simbája volt olyan szívélyes, és tett annyi engedményt, hogy Kate viselhet fehérneműt.
Hát ez olyasmi, amit látni kell!
Nem is volt kérdés, hogy azonnal elkezdtem a négyet olvasni...

 Kate Daniels works for the Order of Knights of Merciful Aid, officially as a liaison with the mercenary guild. Unofficially, she cleans up the paranormal problems no one else wants to handle - especially if they involve Atlanta's shapeshifting community. When she's called in to investigate a fight at the Steel HORSE, a bar on the border between the territories of the shapeshifters and the necromancers, Kate quickly discovers that there's a new player in town. One who's been around for thousands of years - and who rode to war at the side of Kate's father. This foe may be too much even for Kate and Curran, the Beast Lord, to handle. Because this time Kate will be taking on family.

Hivatalosan, Kate Daniels összekötőként dolgozik az Irgalmas Segély Rendje és a zsoldos céh között. Nem hivatalosan, ő takarítja fel azokat a paranormális gondokat, amiket senki más nem hajlandó - különösen, ha Atlanta alakváltói is a képbe kerülnek.
Amikor kihívják egy verekedéshez, ami a Vasló nevű kocsmában tört ki - amely a nekromanták és az alakváltók területének a határán fekszik, Kate hamar rájön, hogy egy új játékos érkezett a városba. Valaki, aki már több ezer éves és Kate apja mellett vonult csatába. Ez az alak még Kate és Curran számára is túl erősnek bizonyulhat, ugyanis ez alkalommal, Kate a saját vére ellen küzd.
(saját fordítás)

Bevallom, nekem eddig ez a kötet tetszett a legjobban! Most már rendesen tétje van a dolgoknak, mind a cselekmény, mind a karakterábrázolás szintjén, és ez bizony érződik. Elképesztő, mennyi remek jelenettel van tele ez a könyv!
Kate és Curran kapcsolata természetesen nem halad zökkenőmentesen (most komolyan, mit vártatok?), de végre beszélhetünk valamiféle kapcsolatról, és ennek már épp itt volt az ideje - remek időzítés! És tökéletes szinkronban van a nyomozós szállal, hiszen Kate-et a múltja is kísérti, és a titkai, amiket még nekünk se árult el, csak apránként.
Annak ellenére, hogy ez a rész tele van feszültséggel és konfliktusokkal, természetesen humorból sincs hiány, elvégre Kate Danielsről beszélünk! Mindjárt ott van az a tény, hogy kedvenc zsoldosunk örökbe fogad egy uszkárt.

Derek nodded at the vehicle. “Who is that?”
“Your replacement.”
He led me away from the front gate to a narrow side door.
“You replaced me with a shaved poodle?”
“He’s got mad skills.”
Derek’s eyebrows crept up.
“He can vomit and urinate at the same time and he doesn’t make fun of my car.”

"- Ez meg kicsoda? - bökött Derek a járműre a fejével.
- A helyettesed.
A fiú az elülső nagykapu helyett egy keskeny oldalbejárathoz vezetett.
- Te lecseréltél egy borotvált pudlira?
- Remek trükköket tud.
Derek felvonta a szemöldökét.
- Képes hányni és vizelni egyszerre és nem cikizi a kocsimat."
(saját fordítás)

Andrea és Derek mellett Saiman is kifejezetten sokat szerepel. Már a háromban is hangsúlyos volt a jelenléte, de számomra ebben a részben kapott igazi mélységet a személyisége. Nem a kedvenc karaktereim egyike, viszont értékelem, hogy milyen alaposan össze lett rakva. Nem esik bele egyik sztereotípiába se túlságosan, és nem lehet rámondani se azt, hogy jó, se azt hogy rossz lenne. Ugyanez a helyzet Gashtekkel is, de Saimant sokkal behatóbban megismerjük, míg a másik férfiról a nekromanta képességeit leszámítva rettentő keveset tudunk meg.

Kate és Curran pedig... kedvenc párosaim sorába léptek, mégpedig végérvényesen! Amit ebben a kötetben levágnak, az túlmegy minden eddigin! Fuldokoltam a röhögéstől, de nem mondom el, miért! Ugyanis ebben az a legjobb, ha derült égből villámcsapásként ér a dolog. Kb. 6 évesek szintjére süllyednek, de nem az idegesítő értelemben, és nyilvánvaló, hogy a morgás meg a hiszti alatt, ők is élvezik.

Ami a cselekményt illeti... ledöntött a lábamról! Eleve nagyon rejtélyesen kezdődik, hiszen ez a különös köpenyes fazon teljes káoszba taszítja a várost, senki se tudja, hol fog legközelebb felbukkanni, vagy hogy mit fog csinálni, és látszólag célja sincs. Ahogy pedig a nyomozás halad, és egyre több minden derül ki, én csak tátott szájjal figyeltem. Hát, Andrewsék nem szívbajosak, az biztos!

Szóval, számomra eddig ez a rész vitte a prímet, mert minden aspektusa annyira a helyén volt, hogy garantált a szórakozás! Sokáig halogattam ezt a sorozatot, mert olyan hosszúnak tűnt, meg tucatnak, hiszen már megint alakváltók, meg zsoldosok, meg mit tudom én, de hatalmasat tévedtem.

Ez a sorozat abszolút egyedi és sodró lendületű - habár elismerem, az első kötet kicsit döcögősen indul. Viszont nem is esik abba a hibába, mint amelyikbe sok másik, mégpedig, hogy egy erős indítás után a további részek már nem érnek fel a kezdethez. Nagyon is tudatosan építkezik, mind karakterfejlődés, mind cselekmény-kezelés szintjén.

Csak ajánlani tudom!

Értékelés: 5/5
Kedvenc jelenet: Kate irodája, a széke és az áfonyás muffin (aki olvasta, az tudja :))
Kedvenc karakter: Kate, Curran, Derek

Ilona Andrews - Magic Burns

 

Kiadó: Ace

Oldalszám: 260

 

Down in Atlanta, tempers – and temperatures – are about to flare…

As a mercenary who cleans up after magic gone wrong, Kate Daniels has seen her share of occupational hazards. Normally, waves of paranormal energy ebb and flow across Atlanta like a tide. But once every seven years, a flare comes, a time when magic runs rampant. Now Kate’s going to have to deal with problems on a much bigger scale: a divine one.

When Kate sets out to retrieve a set of stolen maps for the Pack, Atlanta’s paramilitary clan of shapeshifters, she quickly realizes much more at stake. During a flare, gods and goddesses can manifest – and battle for power. The stolen maps are only the opening gambit in an epic tug-of-war between two gods hoping for rebirth. And if Kate can’t stop the cataclysmic showdown, the city may not survive…

 

Délen Atlantában, a hangulat - meg a hőmérséklet - hamarosan a tetőfokára hág.

 

Zsoldosként, akinek az a dolga, hogy eltakarítsa a félresikerült varázslatok utáni katyvaszt, Kate Danielsnek épp elég munkahelyi balesetben volt már része. Általában paranormális hullámok majd aszályok váltják egymást Atlantában, de minden hét évben egyszer jön egy villanás, ami alatt a mágia elszabadul. Ennek köszönhetően Kate most kénytelen még a szokásosnál is nagyobb horderejű problémákkal szembenézni: istenekkel.

 

Amikor Kate elhatározza, hogy visszaszerzi a Falkától - Atlanta alakváltókból álló paramilitáris klánjától - ellopott térképeket, hamar rájön, hogy sokkal több forog kockán. A villanás alatt istenek és istennők képesek megtestesülni, és küzdeni a hatalmukért. Az ellopott térképek csak a kezdetét jelentik egy epikus csatának két isten között, akik mindketten újjá akarnak születni. És ha Kate nem állítja meg a világméretű leszámolást, Atlantát talán eltörlik a Föld színéről...

(saját fordítás)

 



Az előző részen még csak jól szórakoztam, ezen már hisztérikusan vinnyogtam.
Ahogy a Magis Bites kritikámban is említettem, az volt a lappangási időszak. Akkor most jelezném minden ártatlan szemlélődőnek, hogy a Kate Daniels - szindróma gyógyíthatatlan verziója tört ki rajtam és nagy valószínűséggel menthetetlen vagyok!

Ez az utolsó esély a menekülésre...

JÉÉÉZUSOM MENNYIRE IMÁDTAM ÉN EZT!
Egy kicsit aggódtam, mikor neki kezdtem, gondolván, hogy istenek? Azoknál könnyű elcsúszni, nagyon kevés író használja igazán jól a mitológiát, pláne ha egy saját szabályaival rendelkező félig-meddig mágikus poszt-apokaliptikus világba akarja beilleszteni, ráadásul nem is egyet, hanem mindet egyszerre!

Jah, csak tízmillió helyen tudták volna végzetesen tönkretenni ezt a könyvet...

De láss csodát, nem sikerült! Sőt, jobb lett mint az első!
Mint említettem vala, az első rész tipikus sorozatkezdő volt. Ez a kötet amellett, hogy tovább magyarázza a világot és folytatja a karakterizálást, már komolyabban foglalkozik a cselekménnyel is. A villanás körül koncentrálódik minden. Megjegyezném, azért ahhoz kell némi kurázsi, hogy az előző részen keresztül többé-kevésbé felépített és megismertetett világ szabályain keresztül tapossanak, azt kiáltva, hogy "most tojunk az egész rendszerre és szabad a pálya!".
Ugyanis ez történt.
A lefektetett és megismert szabályok többsége ezúttal abszolút jelentőségét veszti, vagy átalakul. A mágia megerősödik, a szereplők olyasmire is képesek lesznek, ami eddig a lehetetlen és/vagy irreális kategóriába esett, és ezáltal módosulnak az erőviszonyok is.

Látszólag két szálon fut a cselekmény, de minden összefügg, így nagyon szépen kidolgozott és átgondolt sztorit kapunk, viszonylag komplex mitológiai háttérrel, ami ezúttal a kelta legendákból merít ihletet. Nem akarok lelőni senkinek semmit, de úristen, mennyire ki van ez találva! Hiába ugrálnak össze vissza istenek, alakváltók, vámpírok, boszorkányok, és teknősök (jól hallottad, teknősők. Azaz egy teknős, de az jó nagy, és Kate pinokkiósat játszik vele - értsd, besétál a szájába.), nem igazán merült fel bennem, hogy vajon mit szívott a szerzőpáros. Pedig így visszanézve...

A titok a karakterekben rejlik. Kate megintcsak sziporkázott, de érezni rajta némi karakterfejlődést az első részhez képest. Halleluja, egy karakter, aki tanul a hibáiból. Persze, nem mintha vesztegetné az idejét, elkövet ő újakat, de nem válik idegesítővé. Ilona Andrewsnak sikerül azt az érzést keltenie, hogy Kate-tel együtt mi is tanulunk és ettől nagyon könnyű azonosulni vele.

Curran végre többet szerepel, és kezdem érteni, miért imádják őt annyian. Az első részben különösebben nem hatott meg, maximum kíváncsivá tett, de itt végre hagyták kibontakozni, és a hatás... öregem. Minden alkalommal könnyesre röhögtem magam, amikor ezek ketten egy légtérbe kerültek. Úgy sipítottam, mint valami bekattant régi vízforraló.

“Why me?” he said finally. “Are you on some sort of mission to fuck up my life?”
“I try my best to avoid you.”
“You’re doing a hell of a job.”
“I honestly don’t mean to cause problems.”
“You don’t cause problems. An unpiloted vampire causes problems. You cause catastrophes.”

"- Miért én? - kérdezte végül. - A küldetésednek érzed, hogy elcseszd az életem?
- Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy elkerüljelek.
- Mondhatom, remek munkát végzel.
- Tényleg nem akarok gondot okozni.
- Te nem okozol gondot. Egy elszabadult vámpír okoz gondot. Te katasztrófát okozol."
(saját fordítás)

De azon kívül, hogy non-stop szívják egymás vérét (na, nem szó szerint), más is kezd alakulni kettejük között. Még mindig nagyon tetszik, ahogy fel van építve a kapcsolatuk. Nincs instalove, de még csak instant kémia se nagyon. Bár az előző kötetben is felvillant itt-ott valami, de azért azt még nem igazán lehetett komolyan venni. Itt azért már körvonalazódnak a dolgok és kipattant egy két szikra. Nagyon-nagyon jól szórakoztam azon, ahogy kóstolgatták egymást, ugyanis sikerült mindezt a szokásos szenvedés nélkül lebonyolítani. A szenvedést is lehet jól csinálni, de ez egy igen hosszú sorozat, és még nagyon az elején vagyunk. Meg úgy őszintén, abszolút nem illene a karakterekhez, ráadásul - egyelőre - nincs is okuk rá. Szóval, piros pont érte!

Új karaktereket is kapunk (jó sokat, nem kímélnek), de talán a legfontosabbak Andrea, Bran és Julie. Bran, az egocentrikus teleportáló tolvaj, aki az őrületbe kergeti az alakváltókat (főleg Currant) és rámozdul Kate-re, és Julie, az utcagyerek, aki belekeveredett a sűrűjébe ennek az egész kalamajkának, és miután az anyukája eltűnt, Kate ideiglenesen magához veszi. Andreáról egyelőre nem mondanék sok mindent, egy jó karakternek tűnik, és tuti lesznek még bonyodalmak körülötte. (Te jó ég, de nehéz úgy érdemben megállapításokat tenni, hogy közben nem lövök le csavarokat.)

“What’s with the cute shoelace on your head?” [Kate]
“What this?” He flicked the end of the cord with his finger. [Bran]
“Yeah. Rambo called, he wants his bandana back.” [Kate]
“This Rambo, he a friend of yours?” [Bran]
“Who’s Rambo?” Julie asked.
If a cultural reference flies over a man’s head, does it make a sound if nobody else gets it?

"- Mit akartál elérni azzal a cuki cipőfűzővel a fejeden? [Kate]
- Hogy ezzel? - azzal megpöccintette a madzag végét. [Bran]
- Aha. Rambo üzeni, hogy kéri vissza a fejkendőjét. [Kate]
- Ez a Rambo a barátod? [Bran]
- Ki az a Rambo? - kérdezte Julie.
Ha egy kulturális utalás átrepül egy ember feje felett és senki más nem kapja el, vajon kiad valamilyen hangot?"
(saját fordítás)

Nagyon féltem egy esetleges szerelmi háromszögtől, de megnyugtatnék mindenkit, nem játsszák ki ezt a kártyát. Brant nem igazán szerettem az elején, de a végére megkedveltem. Gondolom, ez is volt a cél, tekintve a végét a könyvnek. Ezt megjegyeztem, Andrewsék!

Julie aranyos volt, és viszonylag ritkán idegesítő, szóval vele se volt problémám. Ami viszont igazán tetszett, az az volt, ahogy az első kötetben abszolút mellékesen felbukkanó kissrác, Red újra megjelent egy elég fontos szerepben. Íme a bizonyíték, ebben a sorozatban soha semmi nem történik véletlenül!

Nem szándékozom spoilerezni, így ezt ennyiben is hagyom, de ez a fajta tervezés az, ami miatt ez a sorozat számomra nem csak jó, de kedvenc már így, két kötet után is. Rendkívüli módon tudatos az egész, és ezt imádom benne. Nem azért lett belőle sorozat, mert mostanában sorozatmánia van, vagy mert a kiadó felajánlott egy szerződést, hanem azért, mert ezt ilyennek álmodták meg. A sorozat, mint forma igenis lehet művészi eszköz és ez itt remekül van demonstrálva.

Természetesen sokan visszaköszönnek az első részből is: Jim, Derek, Doolittle, Red (!!!), meg még rengetegen akikre valószínűleg nem is emlékszem, ugyanis olyan tempóban rohantam végig a könyveken, hogy most össze-vissza keverem, hogy ki melyikben mit csinált. Hát igen, kellett nekem... na de, ez van.

És még egy csomó mindent meg se említettem, de ez a bejegyzés már így is hosszúra nyúlik. Le kéne állítanom magam, de annyi jó csámcsogni-való van ebben a sorozatban, hogy egyszerűen nem megy.

A lényeg? Hatalmas szereplőgárda, bonyolult világ, mitológia túltengés, akció és szarkasztikus humor dögivel. És a legjobb, hogy könyvről-könyvre egyre jobb lesz az egész! Romantikusnak még mindig nem nevezném, de határozottan alakul valami a láthatáron és őszintén, minden pillanatát élvezem ennek az alakulásnak, úgyhogy kérem a következőt!

Mi? Ja nem. Azt már elolvastam.

Kedvenc jelenet: a leves! Na meg a kioktatás, ami utána a bouda-házban zajlik. Meghaltam. xD
Kedvenc szereplő: Kate, Curran, Derek
Értékelés: 4,5/5 (de csak mert úgy érzem, lesz ez még jobb is)

Mi az istennek nem olvastam én ezt el előbb???

Kiadó: Ace

Oldalszám: 260

 

Kate Daniels is a down-on-her-luck mercenary who makes her living cleaning up paranormal problems. Atlanta has two factions struggling for power. Masters of the Dead are necromancers who control vampires. The Pack are a paramilitary clan of shapechangers. When Kate's guardian is killed, she is caught between.

 

Kate Daniels egy jobb napokat is megélt zsoldos, aki azzal keresi a kenyerét, hogy paranormális zűröket old meg Atlantában, ahol két csoport tagjai feszülnek egymásnak az erőért folytatott küzdelemben: a halottak mesterei a nekromanták a vámpírokat irányítják, a Falka pedig egy alakváltókból álló paramilitáris klán. Amikor Kate gyámját meggyilkolják, a lány kereszttűzbe kerül.

(saját fordítás)

 

Ó, igen. Engem is elért a Kate Daniels - szindróma.

Tünetek: wc-re könyvvel járás, heveny röhögőgörcs tömegközlekedésen, káromkodással teletűzdelt, heves gesztikulációval kísért pszichotikus kitörések.

 

Jó, szóval ennek nagy része a második résznél teljesedett ki, de a lappangás már a ebben a kötetben megkezdődött. És miután ez kvázi előrevetítette mennyire rákattantam én erre a sorozatra, akkor kezdeném a negatívumokkal. (Csak mert olyan aranyos és megértő vagyok.)

Először is, én nem tudom felfogni, miért nem képesek Andrews-ék egy valamire való szinopszist összerántani. Mi ez a tartalom??? Rendben, ez elsősorban igazából a kiadó hibája, de most komolyan! 

 

Egyrészt hibás, mert Kate NEM Greg halála miatt kerül ennek az egész katyvasznak a közepére, hanem mert mindenáron meg akarja találni a gyilkost (tudom, hogy nem is konkrétan ezt mondja, de akkor is rohadtul félrevezető), másrészt pedig ha nincs épp heveny Ilona Andrews - hiányom a Burn for Me után, ez alapján soha nem kezdtem volna neki ennek a sorozatnak. A tartalom figyelemfelkeltésre szolgálna, elviekben legalábbis, de ettől maximum ásítani lenne kedvem.

 

A második negatívum, amit említeni tudnék nem is igazán negatívum, csupán egy észrevétel. Akik először a későbbi munkáikat olvasták (mint én is), azoknak fel fog tűnni a különbség. A szerzőpáros nagyon sokat fejlődött és a legkésőbb kiadott könyvüktől visszaugrani 7 évvel korábbra megteszi a hatását. Feltűnővé válnak az olyan apróságok, amelyek felett elsőkönyves íróknál - én legalábbis - hajlamos vagyok elsiklani, mert egyszerűen másra figyelek.

 

Ilyen volt például az, hogy itt még néhol a leírások szinte megszakítják a cselekményt, ahelyett, hogy beleilleszkednének. Hirtelen kapunk rengeteget és nagyon részletesen, utána pedig bekezdésekig szinte semmi. Fel se bírja dolgozni hirtelen az ember lánya (pláne ha olyan tornádóként száguld végig a könyvön, ahogy én tettem, úgyhogy magamra vessek, mi?).

 

A másik, amin csak a szemöldököm emelgettem, hogy tulajdonképpen húzhattam volna a strigulákat, hogy két héten belül hányszor szerzett drága főhősnőnk halálos sérüléseket, amelyek hajszál híján az örök vadászmezőkre repítették. Ehhez képest vígan ugrált tovább, és persze ilyen-olyan módon meg lett magyarázva a dolog, de akkor is valószerűtlennek hatott. Ha túl sokat sütöd el ugyanazt a poént, egy idő után elveszti a jelentőségét. Pedig nem hátrány, ha az olvasót érdekli, hogy a főhős majdnem meghal.

 

Most, hogy kinyavalyogtam magam a két legnagyobb problémámat illetően, akkor had mondjam el, hogy új kedvenc sorozatot avattam! Úristen, mennyire imádtam én ezt!

A világ alapötlete meglepően kreatív, a mágia benne komplex, a mitológia színes, a karakterek pedig... a "kick-ass" kifejezés összetenné a két kicsi kacsóját, ha a szótárban definícióként Kate és Curran neve állna mellette.

 

 

 

Na de, kezdjük a történettel, arra úgyse szeretnék túl sok szót pazarolni. Egyszerűen azért, mert bár érdekes és izgalmas, egy tipikus urban fantasys nyomozós szálról beszélünk, természetesen Ilona Andrewshoz méltó kidolgozottsággal és frankó akciójelenetekkel. A cselekmény tisztességes, bár talán egy cseppet egyszerű de nem is ez a fontos. Tipikus sorozatkezdőhöz méltóan, az elsődleges cél az, hogy nagyjából megismertessen a világgal, bemutassa a főbb karaktereket és lefektesse az erőviszonyokat, illetve a kapcsolatok alapjait, hogy legyen honnan fejlődnie a dolognak.

 

Ezt pedig remekül csinálja, de ez nem változtat a tényen, hogy a lezajló események nagy része csak arra szolgál, hogy mindenki találkozzon azzal, akivel találkoznia kell, megismerje azt, akit meg kell ismernie és előkészítse a terepet a rákövetkező részeknek. Ez nem egy rossz dolog, hanem egyszerű tény. Sőt, így visszanézve azt mondanám, remekül működött a dolog ilyen téren, így kell sorozatot kezdeni, kérem szépen!

 

Úgyhogy térjünk is át a világra. A helyszín Atlanta napjainkban, azonban egy alternatív valóságban, ahol a tech és mágia hullámok irányítanak mindent. Ha a tech uralkodik, akkor van elektromosság, viszont a varázslat nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben működik, ha a mágia akkor vice versa. A helyzetet az cifrázza, hogy a hullámok különböző erősségűek és ennek megfelelően különböző mértékben nyomják el a másik oldalt, illetve hogy a mágia nem igazán kedveli a magas épületeket, így Atlantát egy cseppet posztapokaliptikus hangulat lengi be a kibelezett felhőkarcolóknak és a mágia által átkozmetikázott látképnek köszönhetően. Nagyon tetszett ez a fura, groteszk világ, ahol a lefulladt kocsik között tevéken meg lovakon utazó emberek baktatnak az AUTÓPÁLYÁN! Ez mennyire király már? Én már csak hasonló helyzeteket elképzelve is tök jól elszórakoztam.

 

Drága főhősnőnk, Kate enyhén ön - és közveszélyes, nagyszájú és szarkasztikus hölgyemény egy menő karddal, ami füstöl, ha dühös lesz. Ja, és figyelemre méltó mértékben vonzza a bajt. Kate rettentően szerethető, ugyanis Ilonáéknak valahogy sikerült tökéletesen kiegyensúlyozni a pozitív és negatív tulajdonságait. Erős, de nem legyőzhetetlen, kemény és önfejű de elismeri, ha hibázott, nem tökéletes a kinézete, de nincsenek önértékelési problémái, ismeri a világot, amelyben él és a benne élő fajok szokásait, de azért ő se tud mindent. És ami a legfontosabb: eszelősen vicces!

 

“As one, the shapechangers turned and looked at me. I wondered what they'd do if I asked to borrow a cup of sugar.”  

 

"Az összes alakváltó egyszerre fordult meg és nézett rám. Eltűnődtem, vajon mit csinálnának, ha kérnék tőlük egy kis cukrot kölcsönbe."

(saját fordítás)

 

Komolyan, minden második megszólalásán hülyére röhögtem magam.

Viszont annak ellenére, hogy Kate szemszögéből látjuk a dolgokat egész végig, így is maradnak titkai. Példának okáért fogalmam sincs, hogy mi is ő tulajdonképpen. Elég nyilvánvaló, hogy Ilona Andrews jó sokáig akarja rángatni az orrom előtt a mézesmadzagot rejtélyes elszólásokkal és újabb és újabb fura képességekkel, úgyhogy nyilván nem fogja lelőni a poént, de igazán ritka, hogy E/1-ben a főhős maga ekkora titkot rejtegessen még az olvasó előtt is.

 

Curran... nos, az első rész olvasása után még nem vagyok benne biztos, hogy mit gondoljak róla. Mindenképpen látom benne a potenciált egy remek karakterre, de őszintén, nem láttunk belőle eleget ahhoz, hogy igazából megismerjük. Viszont az nagyon tetszett, hogy nem volt megmagyarázhatatlan azonnali kémia a két főszereplő között, amint egymásra néztek. Persze, az is izgalmas, de most jó valami mást olvasni. Ennek ellenére nagyon szerettem olvasni minden interakciójukat.

Kate ott és azonnal a szívembe lopta magát, amikor Currant, a Falka választott alfáját képes volt úgy üdvözölni, hogy “Here, Kitty, Kitty, Kitty...”

 

A mellékszereplők közül egyértelműen Derek a kedvencem. A tini vérfarkas kicsit esetlen ugyan, és még bőven van mit tanulnia, de akadnak jó pillanatai és a zűrös családi háttere ellenére egy rendes gyereknek tűnik. Gyerekeket és tiniket talán még nehezebb hihetőre kreálni, mint felnőtteket, úgyhogy mindenképpen pirospont amiért ilyen realisztikusra és szerethetőre írták Derek karakterét.

Ha nem bánjátok a romantika hiányát és az igen részletes és sokszor gyomorforgató véres leírásokat (mert azok vannak benne dögivel, szóval akik nem bírják az erőszakot, azok ezt se fogják szeretni), akkor csak javasolni tudom. Nem tökéletes, rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul, de én nem hinném, hogy ez akkora probléma.

 

Rengeteg olyan értékeléssel találkoztam, ami nehezményezte az írói stílust (van benne valami, de ez volt az első könyvük, mit vártak? Ebbe is bele kell tanulni, később jobb lesz.) és azt, hogy semmire se kapunk választ, vagy ha mégis, akkor sokkal később és hogy csak úgy behajítanak a világba. Nos, van alapja, de ha mindent állandóan megmagyaráznának, akkor nem urban fantasy regény lenne, hanem lexikon. Ez egy bonyolult világ, sokrétű és nem lehet elintézni pár mondatban.

Nekem tetszik, hogy bíznak az olvasó intelligenciájában, hogy majd szépen összerakja a képet, ahogy zajlik a cselekmény. Igen, sok mindent nem tudunk még. De ez egy sorozatkezdő! Szép is lenne, ha nem lennének kérdéseink, akkor mi a fenének akarnánk folytatni?

 

 

Értékelés: 4/5 (hármat akartam adni, mert hat részes és úgy érzem, ennél csak jobb lesz, de gyenge vagyok és esendő, nagyon imádtam xD)

Kedvenc jelenet: a végén, amikor Curran a tetőt javítja

Kedvenc karakter: Kate, Derek

 





Kelley Armstrong - The Reckoning - A leszámolás

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 364


Kelley Armstrong nagy sikerű Sötét erő trilógiájának hihetetlenül izgalmas befejezése.

A tizenöt éves Chloé Saunders hétköznapi életet szeretne élni. Nem adatik meg neki. Chloé ugyanis genetikai módosítás áldozata, olyan nekromanta, aki akarata ellenére képes felébreszteni a holtakat. Chloé, és hasonszőrű, különleges „tehetséggel” megáldott (vagy inkább elátkozott?) társai az életüket mentik a pokoli szervezettől, amelyik létrehozta őket.

És, ha mindez nem elég, Chloé gyengéd érzései a testvérpár - Simon, a kedves varázsló, és bátyja, Derek, az annyira nem kedves vérfarkas - iránt összezavarják a fejét. Ráadásul az a szörnyű gyanúja, hogy szíve mindinkább a vérfarkas felé hajlik…

Végre befejeztem! Atyaisten, de sokáig tartott. Pedig maga a könyv nem vastagabb, mint az előző kettő, amik pedig csupán pár napba kerültek. Ehhez képest a trilógiát lezáró köteten egy hónapig rágtam magam keresztül. Hogy miért?

Mert nem igazán ragadott meg. Jó volt, jó volt, izgalmas is, de főleg a végére már nagyon kezdtem unni, hogy ide-oda rohangálnak, mint valami mérgezett egerek, nem éreztem a feszültséget. Néha a kevesebb több. Armstrong eddig nagyon jól adagolta az izgalmas helyzeteket és az idegtépő, várakozós pillanatokat, amiktől már szinte viszket a kezed, hogy végre lapozhass és megtudd, mi fog történni, de ebben a részben egyik se volt az igazi. Mintha túl sokat akart volna beleerőltetni egyetlen kötetbe úgy, hogy istenigazából a cselekményszál már nem volt olyan erős. Rengeteg felesleges kör, megkezdett szál lógott a levegőben, miközben tulajdonképpen semmi nem történt, csak ide-oda szaladgáltak, és régi szobákat pakoltak ki.

Amikor pedig a végén... nem, nem lövöm le a poént, de amikor a végén ott kötöttek ki, akkor azt hittem, én lövöm magam fejbe! Főleg a végére vált ez az egész kínosan erőltetetté, mert a könyv igazán jól indult. Amikor olvastam, odaképzeltem magam, mindent láttam magam előtt, csak miután letettem a könyvet, nem éreztem a késztetést, hogy újra felvegyem. Nem hittem volna, hogy ezt mondom, de őszintén örülök, hogy nincs több rész.

Chloé - most először a trilógia folyamán - kifejezetten idegesített, amikor végre kipattant ez a rejtegetett szerelmi háromszög (szerintem ezzel senkinek nem árulok el újat, mert mindenki pontosan tudta, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik) pedig már szimplán csak vinnyogtam kínomban. Annyira szerettem volna, ha ezt nem lövi el Armstrong, de már az elejétől kezdve tudtam, hogy nagyon kevés az esély rá.

Dereket változatlanul nagyon kedveltem, a dialógusok még mindig nagyon érdekesek, életszerűek és Andrew karaktere is sokkal összetettebb volt, mint vártam. Simon és Tori is rendben volt, utóbbi már a kettőben is kezdett nyiladozni, de ebben a részben már tényleg többet láthattunk belőle, és én szerettem a karakterét. Nem tökéletes, nem is túl kemény (bár annak akar látszani), de büszke és van tartása. Szóval kedveltem Torit.

Bár az előzőekben nagyon kifakadtam, ez a könyv ettől még nem volt rossz. Egyáltalán nem, csak az előző kettő fényében, elég nagy csalódást okozott. Megtanulhattam volna már, hogy előzetesen ne fűzzek nagy reményeket egyik könyvhöz se, mert könnyű ám pofára esni (Changeless, remélem csuklasz!), de képtelen vagyok az ilyenekből tanulni.

Inkább az egész sorozat élménye miatt, nem pedig emiatt a kifejezett rész miatt, de képtelen voltam neki 4-nél kevesebb pontot adni. Valószínűleg elfogult vagyok.Sőt, biztos is! De még mindig azt mondom, hogy igenis megéri elolvasni. Mind a hármat.

Ja, és belinkeltem a könyv trailerét is, bár szerintem rettenetes lett. Úgy néz ki, mint egy sims-es játék.

Értékelés: 4/5
Kedvenc jelenet: Tori és Chloé a padon, a legvégén
Kedvenc karakter: Derek, Tori