Tarryn Fisher: The Opportunist - Kihasznált alkalom

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 278

 Olivia Kaspen éppen most jött rá, hogy volt barátja, Caleb Drake elveszítette az emlékezetét. A lány eddig is azzal tett szert kétes hírnévre, hogy előnyt kovácsol a helyzetekből. Most pedig döntenie kell, milyen messzire hajlandó elmenni az ex visszaszerzéséért. Miközben Olivia valódi énje és a nem túl dicső közös múltjuk titokban tartásával birkózik meg, akadályt jelent Caleb kattant új barátnője, Leah Smith. A két bestia őrült versengésbe kezd egy olyan férfiért, aki nem emlékszik egyikükre sem. Oliviának viszont hamarosan szembe kell néznie hazugságainak következményével…

A recenziós példányt nagyon szépen köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

Ehhez hasonló könyvet még soha életemben nem olvastam. Ezt az utóbbi években egyre ritkábban tudtam kijelenteni, de valahol az a szép ebben az egész olvasás buliban, hogy még a kilencvenéves irodalomprofesszoroknak is van sansza rá, hogy újra átéljék, milyen is ez, hát még nekem. Pedig fú de mennyire kapálóztam az Opportunist ellen. Zsebi évek óta szuggerál, hogy legyek szíves megmozdítani mitikus hátsómat és vegyem rá magam az olvasásra, mert ő már csak ilyen kis erőszakos, ha jó könyvekről van szó.

Forrás

Nem mintha attól tartottam volna, hogy nem jó a könyv. Nem, egyszerűen csak én tipikusan az a fajta ember vagyok, aki a romantikus műfajt agyzsibire használja. Ezzel nem degradálni szeretném, én továbbra is annak az elméletnek vagyok a híve, hogy minden műfajban lehet értékeset és maradandót alkotni. Az évek során tudatosan választottam azokat a vicces, cuki, előre tudod mi fog történni, de nem is az a fontos romcsi könyveket, mert tökéletesek voltak egy kis lazításra, mondjuk vizsgaidősuck alatt, vagy amikor hullaideg voltam és kellett egy kis figyelemelterelés, de nem bírtam rendesen koncentrálni. Alapvetően kerülöm a drámákat, az angst-feszteket, hacsak nem frankó fantasy világba van ágyazva a dolog, mert lehoznak az életről és nem egytől akut emberutálatom támadt már.

Amire rá akartam világítani ezzel a hosszas kisregénnyel, ami alattomosan bevezetőnek álcázza magát, hogy alapvetően nincs sok tapasztalatom az Opportunist kategóriájába eső könyvekkel, tehát ez az élmény elég rendesen oldalba kapott. Olyan volt, mint egy rég nem használt izmot tornáztatni: olykor-olykor rohadt kényelmetlen. Amikor kinyitottam a könyvet, repültek az oldalak. Fisher fantasztikusan ír; olyan ereje van a mondatainak, hogy képtelen vagy nem tovább olvasni. Többször mégis megtorpantam, sőt: gyakorlatilag csak a metrón tudtam rávenni magam az olvasásra, mert ott aztán tényleg nincs mivel mással foglalkozni.

– Mitől vagy ma este ilyen boldog? – kérdezi egy üres Red Bullos dobozba nyomva a cigit. – Valami gyilkos veszedelem fenyegeti az univerzumot, ha örömödben dúdolsz.

Az Opportunist aztán nem simogatja a lelkivilágodat egy pillanatig sem. Olivia, a főszereplőnk nem a legjobb ember - messze áll tőle - de tudja magáról mindezt. Hogy őszinte legyek, nincs ebben az egész könyvben egyetlen ember, akit kifejezetten jónak tudnék nevezni. Ahol félre szoktak ezek a dolgok siklani nálam, hogy ha szépen fokozatosan mindenkiről kiderül, hogy mekkora tetű, elvesztem a szimpátiámat, és máris nem érdekel az egész. Ahogy Olivia fogalmazott: "Kileng a köcsögradar." 

Jónak lenni nem feltétel, de szerethetőnek lenni nem árt, legalább egyetlen karakternek. Mert bírom én a köcsögöket, csak ne akarjam lehányni az oldalt, ha megjelenik a színen. Az Opportunist esetében azonban nem ez volt a helyzet. Fisher olyan mesterien árnyalta a karaktereket, hogy anélkül váltak morálisan komplex, problematikus alakokká, hogy elvesztették volna az olvasó szimpátiáját. Ez talán a könyv legnagyobb erőssége: hogy ezeket a - már elnézést a kifejezésért - masszívan elcs*szett karaktereket az utolsó oldalig szeretni lehet és szorítani nekik, hogy valahogy egyenesítsék ki az életüket.

"Az élet mindig megy tovább. Még akkor is, ha csak vonszol magával rugdosva és kiabálva."

Calebnek tartott a legtovább kimutatni a foga fehérjét. Ő egyszer talán még normális is volt, csak aztán jött a fekáliavihar, amit életnek hívunk és kicsit deformálta a személyiségét. Nos, ő legalább jól leplezi.De ő még mindig csak kezdő kisiparos a két hölgyeményhez képest, akik belezúgtak, mint az ágyú. Ami pedig Leah-t illeti. Ő tipikusan az a fajta, akit jól esik utálni, de csak azért, mert momentán ő van a másik sarokban és Olivia szemszögéből látjuk az eseményeket. Majdhogynem az érme két oldala ők ketten, torz tükörképek, és ezt Olivia is tökéletesen látja. Kérdés, vajon Leah mennyit vall be magának mindebből. 

A cselekmény olyan, mint egy túlzsúfolt dodzsempálya: sose tudod, melyik oldalról érkezik a lökés, de az ütközés elkerülhetetlen, úgyhogy jobb híján csak vársz és kapkodod a fejed. Totál nem arra haladt, amerre vártam volna, nem követett semmilyen előre látható ívet, de valahogy mégis működött. Ami a végét illeti... szerettem is, meg nem is. Mindenképpen illett a könyvhöz, és volt jelentősége, nem csak egy olyan lezárás volt, ahol minden szálat akkurátusan elvarrunk, vagy épp visszaérkezünk oda, ahonnan indultunk.

Összességében, szívből tudom ajánlani. Azoknak is, sőt talán különösen azoknak, akik nem kifejezetten romantikus alkatok és alapvetően kerülik a műfajt. Az Opportunist valami mást mutat, valami nem túl szépet, de éppen ettől különlegeset és rendkívül emberit. Nincs bevonva cukormázzal, nem simogatja meg a buksidat, de azért van benne annyi jó érzés, hogy tölt egy pohárral, mielőtt kirúgja alólad a széket a kocsmában. És most, hogy elértük a teljes képzavart, rövidre is zárom ezt az értékelést. A folytatást nem tudom, mikor fogom kézbe venni, de most egyelőre pihentetem a dolgot, meg kell ám emészteni ezt a könyvet. De totálisan megéri a befektetett energiát!

Amie Kaufman & Jay Kristoff: Illuminae

Kiadó: Knopf Books for Young Readers
Oldalszám: 600

This morning, Kady thought breaking up with Ezra was the hardest thing she’d have to do.

This afternoon, her planet was invaded.

The year is 2575, and two rival megacorporations are at war over a planet that’s little more than an ice-covered speck at the edge of the universe. Too bad nobody thought to warn the people living on it. With enemy fire raining down on them, Kady and Ezra—who are barely even talking to each other—are forced to fight their way onto an evacuating fleet, with an enemy warship in hot pursuit.

But their problems are just getting started. A deadly plague has broken out and is mutating, with terrifying results; the fleet's AI, which should be protecting them, may actually be their enemy; and nobody in charge will say what’s really going on. As Kady hacks into a tangled web of data to find the truth, it's clear only one person can help her bring it all to light: the ex-boyfriend she swore she'd never speak to again.

Told through a fascinating dossier of hacked documents—including emails, schematics, military files, IMs, medical reports, interviews, and more—Illuminae is the first book in a heart-stopping, high-octane trilogy about lives interrupted, the price of truth, and the courage of everyday heroes.

Ma reggel még Kady azt hitte, hogy az Ezrával való szakítás élete legnehezebb döntése volt.

Ma délután elfoglalták a bolygót, ahol élt.

2575-öt írunk, és két rivalizáló vállalatóriás száll hadba egy bolygóért, ami alig több, mint egy jég borította lebegő pötty a világűrben. Sajnálatos módon azonban, senkinek nem jutott eszébe figyelmeztetni az ott élő embereket. A kereszttűzben rekedt Kady és Ezra - akik egyébként alig állnak szóba egymással - kénytelenek együtt átküzdeni magukat a káoszon, hogy feljuthassanak az evakuáló hajók egyikére, miközben az ellenség csatahajója szorosan a nyomukban van.

De mindez csak a problémák kezdetét jelenti. Egy halálos járvány üti fel fejét a hajón, és gyorsan mutálódik, az eredmények pedig vérfagyasztóak. A flotta mesterséges intelligenciája, az AI (Aidan), amit arra terveztek, hogy védelmezze a hajón lévő embereket, talán igazából az ellenségük, a tisztek pedig csak titkolóznak, ahelyett, hogy elárulnák, mi folyik itt. Kady felesküszik arra, hogy kideríti az igazságot, így meghackeli a rendszert, de hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy egyetlen ember segíthet neki abban, hogy feltárja az igazságot: az ex, akihez soha többé nem akart hozzászólni.

Az Illuminae, aminek történetét meghackelt dokumentumokon (emailek, tervrajzok, katonai és orvosi jelentések, interjúk, és hasonlók) keresztül láthatjuk kibontakozni, egy lélegzetelállító trilógia kezdete félbeszakadt életekről, az igazság áráról, és a mindennapi hősök bátorságáról.
(saját fordítás)

Te. Jó. Ég.
*Kérem, vigyázzanak!Az ajtók záródnak. A következő megálló: Fangörcs Town.*

Én kész... nem, nem is tudom, hol kezdjem! Ez a könyv dróton rángatott egész végig, minden egyes szabad - és kevésbé szabad - percemben ezt bújtam, szinte faltam a sorokat, és majd' meghaltam, hogy megtudhassam végre, mi a fene történik a következő oldalon!

Mély levegő, lelki béke, nyugalom... kezdjük az elejéről, jó?

Szóval, az Illuminae-t sokat hallottam emlegetni, főleg booktube-on, ahol mindenki meg volt zakkanva érte, de elhessegettem magamtól a dolgot, még csak igazán meg se tudom mondani, hogy miért. Talán, mert még mindig utálom a hype egyetemes nyomását, amikor még a csapból is ugyanaz folyik egy-huszonnégy órában. Aztán belebotlottam bookdepón, le volt értékelve, és hát a többi már történelem. Ahogy megérkezett a postán, egyszerűen a kezemhez ragadt.

Az első, amit észrevesz az ember rajta nyilván az, hogy eszelősen gyönyörű kívül-belül. Olyan szinten rendhagyó és formabontó az egész, hogy már csak a kíváncsiság miatt is képtelen voltam letenni és fölpakolni a polcra az olvasatlanok közé. Aztán megláttam a levelet az elején, ami keretet ad az egész adathalmaznak, amiből tulajdonképpen felépül ez a magával ragadó történet, és onnantól kezdve aztán tényleg nem volt megállás.

Mármint... tessék ezt megnézni:

forrás

Sokaknál láttam, hogy a szokatlan történetmesélési mód miatt gondot okozott belerázódni a sztoriba és felvenni az események fonalát, de én nem tapasztaltam ilyesmit. Lehet, hogy azért, mert amúgy is erősen vizuális típus vagyok, vagy csak mert már az első mondattól kezdve minden idegszálammal erre a könyvre figyeltem, de az én agyam rettentő könnyen ráállt erre az újfajta felállásra. Az infóhiány majd megőrjített, de nem jut eszembe olyan alkalom, amikor egyszerűen nem vettem volna az adást, vagy elvesztem volna a fonalat a könyv formátuma miatt. Sőt, repültek az oldalak, pont amiatt, mert hiába tűnik vaskosnak a kötet, nagyon ritkán kapunk klasszikusan rendezett szöveget.

Az esetek többségében emailek, interjúk, chat beszélgetések és egyéb hivatalos dokumentumok teszik ki a lapokat, ami talán innen száraznak hangozhat, de biztosítalak róla, ez minden csak nem az! Megdöbbentő volt számomra, milyen alaposan kirajzolódtak az emberi jellemek, a szereplők apró-cseprő dolgai, miközben ekkora volumenű a cselekmény íve. Elvégre itt van a két cégóriás vendettája egymás ellen, aminek a során a Kerenza (a bolygó, ahol Kady és Ezra éltek) elpusztítása járulékos veszteségnek tekinthető, aztán az eszeveszett menekülés a BeiTech csatahajója elől, majd a kitörő vírus a három, menekültekkel teli hajón, plusz a mesterséges intelligencia bekattanása... százezrek élete, etikai, morális dilemmák, hatalmas filozófiai kérdések tömkelege, és kétségbeesett harc a túlélésért, ahol nincs jó döntés, és az emberi életek statisztikává zsugorodnak.

De emellett megfért a személyes dráma, a barátságok, az hogy Kady pont az invázió napján szakított Ezrával, pedig még mindig szerette a fiút. Az, hogy a lány nem tudta, vajon az anyja feljutott-e valamelyik hajóra, és bármit hajlandó volt meghackelni, csak hogy kiderítse. Olyan meghökkentően közelről megismertük a szereplőket, és nem csak Kadyt meg Ezrát, hanem a többieket is. Ezra haverjait, Byront, a zseni hackert, aki úgy döntött, segít Kadynek. A felső vezetést, akiket néha őszintén megvetettem, máskor sajnáltam.

Lenyűgöző volt számomra, ahogy egyszerre láttuk a nagyot és a kicsit. Elvégre a nagy a sok kicsiből épül fel, és a kicsik ismerete nélkül a nagy csak puszta számadat. Ez pedig egy csúszós lejtő.

Annak ellenére, hogy maga a történet nem túl vidám, meglepően sokat nevettem. A szerzőpáros nagyon jól érezte, hogy mikor kell lazítani kicsit a hangulaton, sosem feszítették túl a húrt. A pattanásig feszült idegeim nem hiszem, hogy kibírták volna ezek nélkül a könnyedebb pillanatok nélkül. És végső soron ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megszeressük a karaktereket, és hogy annál jobban fájjon. az esetleges elvesztésük.

Interviewer: So. Tell me about your mother.
Ezra: You're taping this, right?
Interviewer: Audio only. Camera is faulty.
Ezra: Okay, well for the benefit of the sight-impaired, I am now raising my... oh, dear... yes, it's my MIDDLE finger at Mr. Postgrad here.
Interviewer: Mr. Mason...
Ezra: Now I'm wiggling it.
Interviewer: Terminating interview at 13:58 on 03/19/75
Ezra: Look at it wiggl-
-audio ends -

Mert bizony, az írók nem szívbajosak. Annyi embert kinyírtak, hogy azon csodálkoztam, egyáltalán maradt szereplő a végére. Illetve csodálkoztam volna, ha maradt volna bennem annyi sztoicizmus, de a dühös könnyek és a megtépázott kicsi szívem nagyrészt kiszorította az értelmes gondolkodásért felelős részét az agyamnak, és így nem sok mindenre voltam képes azon kívül, hogy elfehéredett ujjakkal szorongattam a könyvet, és igencsak egyoldalú beszélgetést folytattam a lapokkal, ami nagyjából ebből állt:

"Nem teheted, nem teheted, nem teheted! NEM! Ő jófej, őt nem nyírhatod ki! Mi az, hogy NE NÉZZ RÁM???? NEM! Ő nem lehet fertőzött! Deus ex machinát követelek! Ne csináld már, őt bírtam. Nem! TEDD LE A KÉST!"

Általában, ha olyan könyvet olvasok, ahol hullanak az emberek, mint a legyek, egy idő után eltompulok, és maximum csak egy-két haláleset üt akkorát, hogy arra emlékezzek is. Na, itt nem. De ez pont jó is volt így, hiszen ez a kérdéskör - több másik mellett - központi szerepet foglal el. Kinek az élete ér többet? Fel lehet-e áldozni a többség túlélésének oltárán a kisebbség életét? Kinek van joga ilyen döntést meghozni? És mit veszít el önmagából az, aki meghoz egy ilyen döntést?

Aztán ott a mesterséges intelligencia. Az Aidan technikailag mérföldkövekkel okosabb az embereknél, a tudása majdhogynem felfoghatatlan, és mégse érti őket. Így pedig hiába akar segíteni nekik, de a teljes objektivitás gyakran vezet különös kegyetlenséghez, és nem segít az igencsak egyedi meghibásodása sem, amit jobb szó híján, őrületnek lehetne nevezni leginkább. Arra lett programozva, hogy az emberek jólétét tartsa szem előtt, most valamiért mégis a pusztításukra tör. Ez a vonal volt az, ahol bejöttek a filozófiai kérdések, amiket egyébként én rettenetesen élveztem, mert igazán elgondolkodtatott. Ugyanis ezek a kérdések azok, amiken nincs lejárati dátum. Az élet, a halál, a szabad akarat, hogyan lehet jó döntést hozni egy olyan helyzetben, ahol csak rossz döntések léteznek. Lehet-e a tömegpusztítást nagyobb jóként elkönyvelni?

Ez a könyv azonnali kedvenc lett, így tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek. Se a YA, se a romantikus jelző ne riasszon el senkit: egyik se túl hangsúlyos. Lányoknak, fiúknak, idősebbeknek, fiataloknak, sci-fit kedvelőknek és a műfajtól idegenkedőknek... fűnek, fának virágnak. Olvassatok Illuminae-t, mert nem fogjátok megbánni! Mert nem csak bravúros, formabontó történetvezetést kaptok, de megfontolandó gondolatokat, szívszorító pillanatokat, és jó poénokat még a legkeményebb helyzetek közepette is. Az Illuminae olyan élményt nyújt, ami veled marad.

Ősszel pedig érkezik a folytatás, a Gemina, de addig én még biztosan újraolvasom az első részt, mert biztos vannak részletek, amik felett elsőre átsiklottam. Nagyon remélem, hogy valamelyik itthoni kiadó felkarolja ezt a csodát, mert alig várom, hogy itthon is beinduljon a hype körülötte. Ez a könyv tényleg megérdemli!

Cover Reveal #1 Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok

Hello népek!

Ma valami különlegességet hoztam nektek, a Könyvmolyképző jóvoltából. Ugyanis a kiadó úgy döntött, hogy itthon is elindítja a külföldön oly' népszerű "Cover Reveal", kezdeményezést, aminek keretében a résztvevő blogokra kerül ki legelőször az itthoni borítója a megjelenésre váró könyveknek. Hát nem izgalmas? :)

Elsőként egy Arany Pöttyös könyv kerül terítékre:

2015 őszén jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában Kristin Hannah New York Times bestseller regénye, a Firefly Lane - Szentjánosbogár lányok. Csodálatos, magával ragadó történet szerelemről, veszteségről és a barátság mindent elsöprő erejéről.

hát nem gyönyörű? *.*

A könyv adatai:

Oldalszám: 656

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Eredeti cím: Firefly Lane

Fordító: Palásthy Ágnes

ISBN: 9789633736074

Várható megjelenés: 2015. ősz

Jegyezd elő Te is!

(Technikai megjegyzés: Az előjegyzés nem minősül rendelésnek. Előjegyzés esetén értesítést küldünk, amikor előrendelhetővé/rendelhetővé válik a könyv. Természetesen amint változik a könyv státusza, megrendelni is ezeken a linkeken lehet majd, nem fognak elavulni.)

>>> Kartonált kiadásban

         vagy

>>> Keményborítós kiadásban (védőborítóval)

illetve

Csekkold le a >>> molyos adatlapját <<< és tedd a kívánság és/vagy várólistádra!

Fülszöveg:

1974 nyarára Kate Mularkey már belenyugodott, hogy a nyolcadikos évfolyam társadalmában az ő helye a tápláléklánc legalján van. Aztán legnagyobb ámulatára, a szemközti házba beköltözik a „világ legmenőbb csaja”, és vele akar barátkozni. Úgy tűnik, Tully Hartnak megvan mindene: szép, okos, ambiciózus. Látszólag nem is különbözhetnének jobban. Kate-nek reménye sincs, hogy szerető családjával, akik lépten-nyomon szégyent hoznak rá, valaha is a menők közé tartozzon. Tully viszont csupa titok és csillogás, ám belülről titok emészti. Ők ketten megfogadják, hogy barátok lesznek mindörökre, és a nyár végére TullyésKate-té, elválaszthatatlan barátnőkké forrnak össze.

Így indul Kristin Hannah nagyszerű új regénye. A több mint három évtizeden átívelő, a Csendes-óceán északnyugati partvidékén játszódó Szentjánosbogár köz két nő megrendítő, nagy hatású története, és egy olyan barátságé, amely életük meghatározó eleme lesz.

Tully a kezdetektől fogva kétségbeesetten igyekszik bebizonyítani a világnak, hogy ér valamit. Mivel anyja kicsi korában elhagyta, feltétel nélküli szeretetre vágyik. Vakon követi becsvágyát New Yorkba, majd a világ körül, s hírnévre és sikerre tesz szert… magányosan.

Kate valójában nem akar mást, csak szerelmet és családot, teljesen hétköznapi életet. A maga csendes módján Kate ugyanolyan elszánt, mint Tully. Azt azonban nem tudja, hogy a házasság és az anyaság mennyire megváltoztatja majd. Hogy mennyire szem elől téveszti, ki volt azelőtt, és mit akart. És hogy mennyire irigyli majd híressé vált legjobb barátnőjét…

Tully és Kate harminc éven át támogatják egymást jóban és rosszban, túlélve a barátság viharait is: féltékenységet, haragot, megbántottságot, neheztelést. Azt hiszik, már semmi nem árthat nekik, amikor egyetlen árulás elszakítja őket egymástól… és végső próbának veti alá a bátorságukat és a barátságukat.

Gondolatok:

A fülszöveg eleje nagyon tipikusan kezdődik, leszámítva az évszámot. 1974. Érdekes választás. Úgy hangzik, mintha iszonyatosan régen lett volna, de utána számoltam, és nem. Belátható távolságban vannak ám azok a hetvenes évek (csak nem feltétlenül nekem), és ez, illetve a tény, hogy milyen hosszú időt ölel fel a regény (tulajdonképpen napjainkig előrenyúlik), mindenképpen egy nosztalgikus hangulatot kölcsönöz neki.

Ami a borítót illeti... eszméletlenül gyönyörű lett, és a cím is nagyon tetszik! Nagyon hangulatos, és pontosan ezt remélem a könyvtől is: erős atmoszférát, ami magába szippant. Még nem olvastam az írótól (meg úgy egyáltalán, kevés ilyen típusú regényhez volt szerencsém), de a Szentjánosbogár lányok határozottan felkeltette az érdeklődésemet, és alig várom, hogy a boltokba kerüljön.

A szerzőről:

Kristin Hannah 21 regény New York Times bestseller szerzője. Hawaiion él férjével és fiával, ahol gyakran hódol egyik kedvenc foglalatosságának: az olvasásnak. Kislányként balerina szeretett volna lenni, végül jogász lett belőle. Íróvá egy utólag szerencsésnek bizonyuló nehézség miatt vált: amikor kisfiát várta, ágynyugalomra ítélték - így minden keze ügyébe kerülő könyvet elolvasott. Akkor jött az ötlet az íráshoz, amit azóta töretlenül folytat is.

Remélem, ti is kedvet kaptatok hozzá!

Üdv,

Laini Taylor: Vér és Csillagfény Napjai

Kiadó: Kossuth
Oldalszám: 316

A kék hajú Karou végre megkapta a választ kérdéseire. Már tudja, ki is ő, mi is ő valójában. Ezzel a tudással együtt azonban fény derül egy másik titokra is. Egy titokra, amelyet szeretne meg nem történtté tenni: az ellenséget szerette, aki elárulta - és a világ szenvedett miatta.
A világsikerű Füst és csont leánya folytatásában Karounak döntenie kell, milyen áldozatot képes hozni népe megmentéséért. Karou és Akiva a háborúban ismét ellenséges oldalon áll.
Szépséggel, szomorúsággal és titkokkal teli történetük újra az emberi világban ér össze. A lány, mint úámasztó szörnyű hadsereget teremt, Akiva közben az angyalok gonoszsága ellen harcol.
Születhet vajon új remény az elveszett álmokból?

Erre a folytatásra valóban sokat kellett várni. Amikor még 2012-ben bejegyzést írtam az első részről, a blog még nagyon gyerekcipőben járt. Ennyi idő múltán a Füst és csont leányának az emléke egészen elhalványodott bennem, ezért mire a polcokra került a Vér és csillagfény napjai sokkal kevésbé imponzáns példánya, egyáltalán nem rohantam beszerezni.
Szerencsére azonban a könyvakciók istennője nem hagyta, hogy elmulasszam ezt az egyedülálló élményt, és az utamba sodort egy visszautasíthatatlan ajánlatot, így a könyv mégiscsak a polcomra vándorolt.

Talán ez a sok idő tette, hogy az első rész után újból, teljes erővel döntött le a lábamról Laini Taylor utánozhatatlan stílusa. Megint rácsodálkoztam, milyen magával ragadóan tud mesélni - úgy, ahogy csak nagyon kevesen - és arra is, hogy hogyan felejthettem én ezt el ennyire. Hiszen csakúgy, mint a Füst és csont leánya, ez a rész is egy igéző mese. A helyszín most nem Prága, hanem Marokkó és Eretz, a mese pedig kevésbé könnyed, sokkal több benne a dráma, a fájdalom, a veszteség, de a hangulat a régi. Szerintem ez a változás a történet javára vált. A Füst és csont leánya is megragadott, de ez valósággal szorongatta a szívemet egész végig.

"Egyszer volt, hol nem volt, egyszer egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett, és olyan életet mertek elképzelni, amelyben nincs tömegmészárlás, nincsenek felszakított torkok, sem hullákból rakott máglyák. Hazajáró lelkek és fattyú harcosok nélküli világot, ahol a gyermekeket nem tépik ki az anyjuk karjából, hogy kivegyék a részüket a gyilkolásból és a halálból. Egyszer a szerelmesek összeölelkezve feküdtek a hold titkos templomában, és egy eljövendő világról álmodtak, amely olyan, mint egy ékszerdoboz ékszer nélkül – maga a paradicsom, és csak arra vár, hogy megleljék és betöltsék boldogságukkal.

Ez nem az a világ volt."

Taylor gyönyörűen kibontotta az első részben felvázolt helyzetet, miközben elképesztő sebességgel pörögnek az események. Sokkal szövevényesebb a történet, több a szereplő és az egymásba érő sorsok.Jobban megismerjük mind a kimérák, mind az angyalok társadalmát és a problémáikat is, miközben eltávolodunk az emberi világtól. Azért Zuzana és Mik bebukdácsol a képbe, és üdítő vidámságot hoznak magukkal, de a mi világunk sokkal inkább stratégiai ponttá válik egy magasabb rendű háborúban, semmint valódi játékossá.

"– Tizennyolc kilométer? Szerelmem, gyalogoltál valaha is tizennyolc kilométert? 

– Persze – mondta Zuzana. – Több részletben. 

Mik nevetve csóválta a fejét. – Még jó, hogy a magas talpú csizmádat otthon hagytad. 

– Nem képzeled? Ott van a hátizsákodban."

Nagyon sok az új szereplő, és az olyan szereplő, akit újra meg kell ismernünk a lélekvándorlás által kialakított élet sajátos értelmezése miatt. Tulajdonképpen maga Karou is az újramegismerés folyamatában sodródik, ezáltal pedig könnyebb átérezni a lány helyzetét. Sokszor szívesen megráztam volna, de mindig megértettem az indokait és az érzéseit, ez pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ennyire mélyen érintett a könyv.

"Nem számít, mi történik velem, mondta magának. Milliárdok közül egy vagyok. Rövid időre formát öltött csillagpor vagyok. Szét fogok szóródni. A csillagpor megmarad, és egyszer majd más lények születnek belőle, én pedig szabad leszek." [Karou]

"Majd visszakapod, ha kedvesebb leszel hozzá!"

Ami Akivát illeti, az első rész végén nagyon pipa voltam rá. Most már legszívesebben csak adnék neki egy hatalmas ölelést, meg egy doboz fagyit. A szívem megszakadt érte, sőt mindkettejükért. És nem csak a főszereplőkért, de Lirazért, Hazaelért, Ziriért, Sveváért és Rathért, és még sorolhatnám. Akiva és Karou kapcsolatának mélysége és valódisága ebben a részben mutatkozott meg igazán - ez már csak azért is érdekes, mert egyetlen ujjal sem értek egymáshoz egész végig. De a tetteik és a gondolataik árulkodóbbak voltak minden másnál, és most már kétségbeesetten szurkolok nekik, hogy mindennek ellenére találják meg a boldogságot egymás mellett. Nagyon megérdemlik.

Akadnak új ellenségek is dögivel. Jael például egy kivételesen undorító rohadék, akibe mosolyogva ereszteném bele egy AKA47-es teljes tárát, de akadnak mások is, akiket nagyon nem szívleltem, pl. a Fehér Farkast, Tent és Razgutot.

Szóval van itt minden, mint a vásárban. Aki egy fantáziadús, érzelmekkel teli, sodró lendületű mesére vágyik, az ne hagyja ki ezt a trilógiát!

Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a magyar kiadás hagy némi kívánni valót maga után. Az egy dolog, hogy a borító kriminális és a kiadás abszolút nem passzol az első részéhez, de a szövegben akad jó néhány magyartalan mondat, amire egyszerűen nem találtam épkézláb magyarázatot. Nem fordítási probléma, hanem szimpla magyar nyelvtan, ami bármelyik anyanyelvi használónak feltűnik, annyira nyilvánvaló.

Ez azonban nem von le a tartalom értékéből, ugyanis az valami csodálatos! Teljesen biztos, hogy nem várom meg, ameddig a kiadó kiköhögi magából a harmadik részt. Amint hazaérek a nyaralásból, gyorsan megrendelem angolul.

Értékelés: 5/5*
Kedvenc jelenet: Sveva és Rath kalandjairól szóló részek, Akiva és Karou jelenetei, Mik és Zuzana részei
Kedvenc szereplő: Akiva, Karou, Zuzana, Mik, Ziri, Rath

A Nagy Shakespeare Projekt - Téli Rege

Ezúttal valami különlegessel jelentkezem. Ez a poszt (ahogy a logó is fémjelzi én csináltam, nagyon büszke vagyok rá és befejeztem a dicsekvést) egy nagyobb megmozdulás része, ami a már fent említett címet viseli. Az ötlet egy molytárstól, Kírarozitól származik, és a célja, hogy minél több ember kedvet kapjon Shakespeare műveinek (újra)olvasásához. Hiszen a jó öreg mester írt mindenfélét a komédiától a tragédiáig, így mindenki megtalálhatja azt, amit keres műveiben.

Shakespeare zseniális, és erről valahogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni, amint valaki kiejti a száján azt, hogy "kötelező olvasmány".

A Nagy Shakespeare Projekt keretében, a bloggerek (és mindenki más, akinek volt kedve beszállni) mind választottak egy - az elvetemültebbek kettő - művet, amiről aztán felkutatták a feldolgozásokat, és ezt követően posztolták és az elkövetkezendő pár hétben folyamatosan posztolni is fogják az értékelést/kedvcsinálót a blogjukra. A moly.hu-n egyébként zóna is van (klikk ide), szóval aki fel van regisztrálva, az ott is követheti a folyamatosan bővülő poszt-sorozatot a mesterművekről, de minden egyes blogposzt tartalmazza a már megjelent értékeléseket, így ott is böngészhettek, és természetesen mindannyian folyamatosan bővítjük a listát.

Egy ilyen hosszú bevezető után, vágjunk is bele!

Én egy kevésbé ismert drámát hoztam el nektek, ez pedig a Téli rege.

Ez a dráma eredetileg az Első fólióban jelent meg, 1623-ban. A cselekmény ötletét Shakespeare valószínűsíthetően Robert Greene 1588-ban megjelent Pandosto című bukolikus alkotásából vette, de hát az ilyesfajta ihletődések a Reneszánszban nem számítottak akkora problémának, mint manapság.

Shakespeare utolsó darabjainak egyike, és tragikus illetve komikus elemek egyaránt fellelhetők benne (csakúgy mint más későbbi darabjaiban), ezért besorolása nem teljesen problémamentes. Általában a komédiákhoz csapják, de azért ennél bonyolultabb a helyzet.

Lássuk is a történetet. A darabot egy nagy időbeli ugrás választja ketté és a két résznek egész más a hangulata is. Az első részben a tragédiáé a főszerep: Leontes és a várandós Hermione, Szicília királyi párja vendégül látja Leontes gyerekkori barátját és egyben Bohémia (Csehország) királyát, Polixenest. Idilli a hangulat egészen addig, ameddig Polixenes távozni nem készül, és Leontes képtelen maradásra bírni, ezért a feleségéhez fordul, hogy segítsen neki. Amikor Hermione eleget tesz a kérésének és marasztalja Polixenest, Leontesre rátör a féltékenység és teljesen elborul az elméje. Ennek eredményeképpen Leontes, megtagadva Apollo jóslatát is, halálra ítéli feleségét, akinek a börtönben kellett megszülnie a gyermekét, az újszülöttet száműzi, és Polixenes is alig tud elmenekülni haragja elől. Egyetlen szerencséje, hogy a bölcs Camillo, aki addig Leontest szolgálta, a segítségére siet és vele is tart Bohémiába. Hermione kivégzésére azonban nem kerül sor, ugyanis megtudva, hogy fia, Mamillius belehalt a bánatba, ő maga is holtan esik össze. Leontes csak ezt látván tér észhez, és jön rá, hogy mit tett.

Perditát megtalálják

A második rész már sokkal könnyedebb hangvételű: a száműzött kislány ugyanis nem halt meg; egy pásztor és a fia megtalálták, felnevelték, és Perdita csodaszép ifjú nővé serdült. Florizel herceggel, Polixenes fiával pedig reménytelenül egymásba szerettek. Florizel megpróbálja eltitkolni az apja elől, hogy feleségül akarja venni Perditát, de a király tudomást szerez róla, és mérgében szörnyű kínok közti halálra ítéli Perditát, a pásztort és a pásztor fiát, Mufurcot is. Camillo azonban megint közbelép, és segít az ifjú párnak megszökni: Szicíliába küldi őket, Leontes udvarába, akit azóta is emészt a bűntudat.

Te jó ég, erről a drámáról aztán nagyon nehéz tartalmat írni! És még így is annyi mindent kihagytam. Sokan sorolják a Téli regét Shakespeare kevésbé sikerült művei közé, de szerintem egyáltalán nincs igazuk. Igen, a cselekmény csavaros és elég terjengős; afféle szervezett káosz, de én ezt pont hogy élveztem.

Az elején Leontes féltékenysége kicsit Othellóra hajaz, de miután mindenki, akit megkérdez, a királyné becsületét védi, így kissé alaptalannak éreztem. Tulajdonképpen lehülyéz mindenkit maga körül, még az isteni jóslatot is, és aztán csodálkozik, hogy rossz sül ki belőle. A tárgyalás az nem is tárgyalás, hiszen az elítéléshez bizonyíték kéne, vagy vallomások, de itt minden félre van söpörve, hogy a király szabadon hisztizhessen. Igen, talán már rájöttetek: nagyon nem szeretem Leontest.

Ellenben Hermione az egyik legjobb női karakter, akivel Shakespeare olvasása közben összefutottam. Nem egy riadós virágszál, nem fakad sírva egykönnyen és mindvégig megőrzi a méltóságát. Pedig úgy nem könnyű, ha a börtönben kell szülnie és nem engedélyezik neki a gyermekágyat sem. Egyedül az a hír képes megtörni őt, ami a fia, Mamillius haláláról szól.
Hermione az egyik kedvenc karakterem a drámában, és ha a pletyka igaz, nem vagyok ezzel egyedül: elvileg J. K. Rowling innen vette a nevet kedvenc boszorkányunk számára.

Ami a mellékszereplőket illeti, Paulinát és Camillót még érdemesnek tartanám kiemelni. Paulina, akiről eddig még nem esett szó, Hermione egyik udvarhölgye és legfőbb bizalmasa, és ő az egyetlen, aki nyilvánosan a király szemébe meri mondani, mekkora idióta. Szerencsére, a férje, Antigonus, aki egyike az udvari nemeseknek rendre megakadályozza, hogy Leontes mérgében megölesse Paulinát, vagy őt magát, ha már itt tartunk.

ANTIGONUS
Ha a bitóra küldesz
Minden férjet, ki nem bir asszonyával,
Nem lesz alattvalód.

Camillo pedig a másik, aki nem hajlik meg a király minden óhaja előtt, habár ő más módszert választ: ahelyett, hogy megölné Polixenest, ahogy Leontes utasította, segít neki megszökni és ő is vele tart Bohémiába. Nos, ez elsőre nem tűnik túl bátornak, de várjátok csak ki a végét. Camillo azon kevesek közé tartozik, akinek nem ment el a józan esze egyszer sem a darab folyamán.

A tizenhat éves ugrást az Idő nagymonológja hidalja át, de hiába vártam én első olvasáskor valamiféle filozófiai fejtegetést, a hangnem meglepően könnyed marad. Ez nem egy emberiség dráma, úgyhogy ne is számítsatok ilyesmire. Természetesen, azért a jól megszokott Shakespeare - féle életbölcsességek - és zseniális beszólások - itt is el vannak hintve, de metafizikát hiába is keresnénk.

A második részben az ifjú szerelmeseké a főszerep: kicsit Rómeó és Júlia beütése van a dolognak, de sokkal kevésbé drámai a hangvétel. Florizel nem egy észlény, de legalább van gerince, és mikor az apja tudomást szerez szándékáról, képes nyíltan ellenszegülni. Perditáról ellenben nem sokat tudunk meg: kb. annyit, hogy szép. Meg állítólag okos, bár én ennek sok bizonyítékát nem láttam. Ő inkább tűnt egy bábunak, aki csak arra kell, hogy előremozdítsa a cselekményt, mint valós, komplex karakternek.

A komikum forrásai elsődlegesen a pásztor és a fia, de azért Autolycus, a hivatásos zsivány is betársul melléjük, habár ő másfajta humort képvisel. Bevallom, nekem Autolycus az abszolút kedvencem az egész drámában! Shakespeare-nek különös érzéke van ahhoz, hogy a legnagyobb hóhányókat is, akik csak mindent összekuszálnak olyan szerethetően alkossa meg, hogy esélye sincs az embernek nem kedvelni őket!

AUTOLYCUS (félre) Ámbár természetemnél fogva nem vagyok becsületes, hébe-hóba
mégis az vagyok, csak úgy véletlenül.

***

BANGÓ Jó, hogy elibém kerülsz. Múltkoriban nem akartál bajt állni velem, mivelhogy nem vagyok született nemesember. Látod azt a köntöst? Mondd, hogy nem látod és még mindig azt gondolod, hogy nem vagyok született nemesember. Akkor mondd azt, hogy ez a köntös se született nemesember. Hát csak hazudtolj meg - tudom Istenem, megérzed majd, hogy mennyire nemesember vagyok.
AUTOLYCUS Tudom, herceg uram, hogy született nemesember vagy.
BANGÓ Úgy bizony, mégpedig már négy egész órája.

Több fordítás is napvilágot látott a Téli regéből (csakúgy mint a többi Shakespeare műből), a leghíresebbek azonban kétségkívül Kosztolányi és Mészöly fordításai. Mindkettőt olvastam, és bár általában Kosztolányi - párti szoktam lenni, most mégis úgy éreztem, Mészöly fordítása különösen fantasztikusra sikeredett.

A kecskeméti Katona József színház is Mészöly Dezső fordítását használva vitte színre a művet, és bár én csak egy rádió közvetítéséhez fértem hozzá (tudtommal most egyetlen színház sem játssza Budapesten), még így is azt kell mondjam, zseniális feldolgozás lett! A csattanók nagyobbakat ütöttek, Leontes féltékenységi rohama, ami előtt értetlenkedve álltam azelőtt, hirtelen nem is tűnt annyira röhejesnek és légből kapottnak.Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy hallgassa meg, mégha a színházba nem is jut el. Olyan nagy nevek szerepelnek a darabban, mint Trokán Péter (Camillo), Gábor Miklós (Leontes), Hetényi Pál (Autolycus).

 Hiába tudja az ember, hogy ezek a drámák - még akkor is, ha remekművek - csupán csontvázak: a varázslat a színpadon történik, hiszen oda álmodták meg. Shakespeare műveit - nem csak a Téli regét - egyszerűen látni kell, nemcsak olvasni. Bár ezt a darabot nagyon kevesen dolgozták fel, - film a hatvanas években elvileg készült belőle, de sehol nem leltem a nyomára, és magyarra biztos nincs lefordítva - a színházak itthon és külföldön is időről-időre műsorra tűzték.

Hogy miért? Szerintem, mert remek alapanyag! Rengeteg lehetőség van benne, és megvan az az előnye, hogy az emberek nem tudják a sztorit kívülről. A másik ok, pedig az a tündérmese-szerű hangulat, ami a tragikus elemek ellenére belengi az egészet. Talán az is közre játszik, hogy Shakespeare kicsit átkozmetikázta Európa földrajzát, így egy félig-meddig elképzelt világot teremtett meg, ahol Csehországot és Szicíliát egy tenger választja el egymástól, és innentől fogva aztán tényleg bármi megtörténhet.

És meg is történik.

A karakterek maguk is többször felemlegetik, hogy olyan ez az egész história, mint valami "aggnő rege". Ez a finom irónia csak még szerethetőbbé tette számomra ezt az egyébként is remek színművet, ami kétségkívül rettenetesen alul van értékelve.

Leontes és Hermione a 2014es előadáson
forrás

Azonban, ha valamikor tavasszal Londonban járnátok (és hajlandóak lennétek kifizetni azt a beteges összeget, amit elkérnek egy jegyért), akkor örömmel tudatom veletek, hogy a Royal Opera House ismét műsorra tűzte a Téli rege balettet! Bizony, csináltak belőle balettet, ami először a 2013/14-es szezonban került bemutatásra!

Őszintén, ugyan egyetemista létemre nem igazán fér bele a keretembe, hogy megnézzem, de a képek alapján gyönyörű lehet. Még nem sikerült konkrét felvételekre akadnom az előadásról (csak DVD-re, amiért megintcsak egy fél vagyont kéne fizetni - London, én így szeretlek).

Perdita a 2014es előadáson
forrás

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy tudnak elmesélni egy ilyen komplex cselekményű történetet csupán tánccal.

Ide kattinva megnézhetitek magatok is a rövid bemutató videót, ami a londoni operaház honlapján található, és amelyben a koreográfus szól pár szót a műről és a kihívásokról, amikkel szembenézett. Természetesen néhány táncos jelenettel tarkítva.

Érdekesség, hogy a Téli regéből operát is írtak, méghozzá egy magyar szerző: Goldmark Károly. A darabot 1908-ban mutatták be először, és igen nagy sikere volt. A magyar és a német operaház is műsorra tűzte és több évadon keresztül meg lehetett tekinteni.

Nemrég a mozikba is került egy romantikus dráma (ami szerintem igencsak pocsék lett) ugyanezzel a címmel (legalábbis az eredeti címük megegyezik), magyarra azonban már Téli mesének fordították, így kevésbé zavaró a dolog. A film persze nem a Shakespeare - drámát dolgozza fel, hanem egy hasonló címmel megjelent fantasy regényt, aminek abszolúte semmi köze nincsen a drámaírás mesteréhez - a címen kívül, természetesen.

Nos, ez a bejegyzés elég terjengős lett, de csak remélni merem, hogy elértem a célom, és kedvet kaptatok Shakespeare-hez és a Téli regéhez. Nem azt mondom, hogy most rögtön mindenki essen neki a Shakespeare összesnek, de igenis megéri alaposabban megismerni a mestert, ugyanis a halálozásokra és feltámadásokra még Geogre R. R. Martin se tudna ráverni. Mit nekünk Trónok harca! Shakespeare már azelőtt tömeggyilkolt és mesteri cselszövéseket szőtt, mielőtt az még menő lett volna!

Végezetül, íme a linklista, amiről már az elején is beszéltem nektek:
Böngésszetek kedvetekre, remek bejegyzések születtek és biztos vagyok benne, hogy még születni is fognak a Projekt időtartama alatt. Azt is jelezném, hogy még egyáltalán nem késő beszállni! Ha kedvet kaptatok, csak írjatok Kírarozinak, vagy keressetek meg bennünket a molyon, külön zónánk is van. :)

Kírarozi - Rómeó és Júlia
Florentina - Szentivánéji álom
Gabó olvas - A velencei kalmár
krlany - A makrancos hölgy
Sarah Sparkle - Julius Caesar
Kitti La - Szonettek
hóvirág - Coriolanus
bonnie9 - Sok hűhó semmiért
Bélabá - Athéni Timon
Kiss Zsuzsa - Hamlet, dán királyfi
Szofi17 - Ahogy tetszik
Zeyna382 - Szeget szeggel
Jeffi - Titus Andronicus
kucrek - Lóvá tett lovagok
Mentavirág - Antonius és Kleopátra
A lista folyamatosan bővül...