Alapvetően azért olvasok néha történelmi romantikust, hogy kizökkenjek egy kicsit ebből a korból, hogy láthassam magam előtt a csodaszép bálokat, a hatalmas ruhákat és egy olyan világot, ami mára már nem létezik. Olyan ez nekem, mint valami tündérmese, de az a rózsaszín csöpögős fajta, ami nem jelent rosszat, csak annyit, hogy a sok megárt belőle.
Nem szoktam rajtuk sírni, nevetni is nagyon ritkán - bár azért volt pár darab, ami megmosolyogtatott - csak egyszerűen kikapcsol arra a pár órára. Az első ilyen típusú könyv, amit valaha olvastam, Johanna Lindsey Szíved rejtekén c. könyve volt (még csak nem is az első rész a sorozatban, de nálam ezen igazán nem kell csodálkozni). Aztán végigolvastam az egész sorozatot, mert kedveltem a karaktereket.
Utána jó darabig nem nagyon nyúltam ehhez a műfajhoz, olvastam a szokásos fantasy, horror, YA, disztópia, paranormális, kaland mixet, ami alapvetően játszik nálam a szórakoztató irodalom terén. Főként ez az én világom, de alapvetően bármire nyitott vagyok, szóval igyekszem sokfélét olvasni.
Aztán összefutottam Julia Quinnel és a Bridgerton testvérekkel, ami kicsit hasonló koncepcióra épült, mint Lindsey Mallory család sorozata, így gondoltam, miért is ne? Elvoltam vele néha, de azért nem loholtam a befejezésével (még mindig csak a negyedik rész jönne, de most szerintem megint szüneteltetem egy darabig, részben azért, mert nincs meg, részben pedig hangulatom sincs hozzá túlzottan).
Szóval ezzel a sorozattal mindig úgy voltam, hogy olyan kis aranyos, és a lelkem lányos felének szüksége is volt rá. Amikor kijött a Bevelstoke-trilógia, nem nagyon hatódtam meg, sokáig el se olvastam, majd valami véletlen folytán a kezembe akadt az első kötete, így hát belekezdtem.
Kiadó: Gabo
Oldalszám: 400
Maga a történet elég egyszerű; Miranda nem volt kifejezetten szép kislány, és amikor a legjobb barátnője, Olivia születésnapi partiján egy leányzó ezt a szemébe mondta, nagyon rosszul esett neki.
Aznap Olivia bátyja hazakísérte és megvigasztalta Mirandát, aki ezt soha nem felejtette el, sőt beleszeretett a fiatalemberbe. Azonban az évek elszálltak, Miranda felnőtt és megszépült, Turnerből pedig az évek megkeseredett férfit faragtak. És most újra összetalálkoztak.
A történet kimenetelét nem művészet megjósolni, de nem is ez a lényeg benne, hiszen olyan bájos az egész, és szerencsére a humor se hiányzik belőle. Szóval ez is határozottan abba az aranyos kategóriába esik. Eddig viszont sosem éreztem késztetést arra, hogy ezekről a könyvekről bejegyzést/értékelést írjak. Mi változott? Hősiesen bevallom, én elpityeredtem...
Kinevetni nem ér!
De bizony így történt, és fogalmam sincs, miért. Máig nem értem, talán az játszott közre, hogy késő este volt, én meg fáradt voltam, igazából fogalmam sincs, de azt már megfigyeltem magamon, hogy az ilyen könyvek közelebb kerülnek a szívemhez, jobban beléjük tudom élni magam éjszaka. Az eddig se volt túl nagy titok, hogy bagoly vagyok, de most megdöbbentem magamon. Szóval történelmi romantikus ponyva ide-oda, ami engem őszintén meg tud nevettetni, majd utána meg is tud siratni, annak én bizony öt csillagot adok!
Mínusz fél, mert Turner néha elviselhetetlenül nagy marha volt. És már a kettőt is elolvastam, úgyhogy egy kis "pihi" után, jöhet a három is. :)
Értékelés: 4,5/5
Kedvenc jelenet: Amikor Turner Miranda után ment Skóciába. Vicces volt. :)
Kedvenc karakter: Olivia, Miranda
Oldalszám: 400
A második részen ugyan nem pityeregtem, viszont cserébe jókat vigyorogtam rajta és rettentően élveztem minden kiszámíthatóságával együtt.
Olivia Bevelstoke gyönyörű, sokak által áhított hajadon, épp csak a szája nagy egy csöppet. Féltem, hogy nem fogom őt kedvelni, de szerencsére erre semmi okom nem volt, mert roppantmód szeretni való főhősnő. Csak egyszer vertem majdnem a falba a fejem tőle, de azt a sokkhatás számlájára írom.
Ami a regény tartalmát illeti, ez egy kicsivel csavarosabb volt, mint az első kötet, bár még most sem különösebben bonyolult. Olivia szomszédjába új bérlő költözik, Sir Harry Valentine, akiről igencsak szaftos pletykák terjengenek egész London-szerte, és bár Olivia egy mukkot sem hisz el belőlük, mégsem tudja megállni, hogy ne kémkedjen a rejtélyes férfi után.
Volt itt minden a titkosszolgálattól elkezdve, az orosz hercegen át egészen a pocsék gótikus regényekig minden. Vicces, könnyed és igazán bájos könyv, nagyon élveztem. Sir Harry és Olivia nem igazán kedvelik egymást, legalábbis az elején, így a regény tele van szócsatákkal és kínos/mulatságos jelenetekkel. Ebben az esetben kicsit nagyobb hangsúlyt kaptak a mellékszereplők is, példának okáért a korábban emlegetett herceg, aki az esetek többségében elviselhetetlen volt és Sebastian, Harry unokatestvére, aki viszont belopta magát a szívembe. Ezen kívül elég biztos vagyok benne, hogy az említett fiatalembernek nincs ki mind a négy kereke. :) És ha igaz, övé a trilógia záró kötete, szóval arra is biztos sor kerül a közeljövőben.
Értékelés: 5/5
Kedvenc jelenet: meglepően sok volt, de a nappalis felolvasós részt nehéz lenne überelni
Kedvenc karakter: Olivia, Sebastian
Szóval a konzekvenciát levonva, nekem csak megfelelő hangulatban és mindenképpen késő éjszaka ajánlott ilyen típusú könyveket olvasni. :) Másnak is van ilyen bogara? Fura olvasási szokások?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése