A Nagy Shakespeare Projekt - Téli Rege

Ezúttal valami különlegessel jelentkezem. Ez a poszt (ahogy a logó is fémjelzi én csináltam, nagyon büszke vagyok rá és befejeztem a dicsekvést) egy nagyobb megmozdulás része, ami a már fent említett címet viseli. Az ötlet egy molytárstól, Kírarozitól származik, és a célja, hogy minél több ember kedvet kapjon Shakespeare műveinek (újra)olvasásához. Hiszen a jó öreg mester írt mindenfélét a komédiától a tragédiáig, így mindenki megtalálhatja azt, amit keres műveiben.

Shakespeare zseniális, és erről valahogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni, amint valaki kiejti a száján azt, hogy "kötelező olvasmány".

A Nagy Shakespeare Projekt keretében, a bloggerek (és mindenki más, akinek volt kedve beszállni) mind választottak egy - az elvetemültebbek kettő - művet, amiről aztán felkutatták a feldolgozásokat, és ezt követően posztolták és az elkövetkezendő pár hétben folyamatosan posztolni is fogják az értékelést/kedvcsinálót a blogjukra. A moly.hu-n egyébként zóna is van (klikk ide), szóval aki fel van regisztrálva, az ott is követheti a folyamatosan bővülő poszt-sorozatot a mesterművekről, de minden egyes blogposzt tartalmazza a már megjelent értékeléseket, így ott is böngészhettek, és természetesen mindannyian folyamatosan bővítjük a listát.

Egy ilyen hosszú bevezető után, vágjunk is bele!

Én egy kevésbé ismert drámát hoztam el nektek, ez pedig a Téli rege.

Ez a dráma eredetileg az Első fólióban jelent meg, 1623-ban. A cselekmény ötletét Shakespeare valószínűsíthetően Robert Greene 1588-ban megjelent Pandosto című bukolikus alkotásából vette, de hát az ilyesfajta ihletődések a Reneszánszban nem számítottak akkora problémának, mint manapság.

Shakespeare utolsó darabjainak egyike, és tragikus illetve komikus elemek egyaránt fellelhetők benne (csakúgy mint más későbbi darabjaiban), ezért besorolása nem teljesen problémamentes. Általában a komédiákhoz csapják, de azért ennél bonyolultabb a helyzet.

Lássuk is a történetet. A darabot egy nagy időbeli ugrás választja ketté és a két résznek egész más a hangulata is. Az első részben a tragédiáé a főszerep: Leontes és a várandós Hermione, Szicília királyi párja vendégül látja Leontes gyerekkori barátját és egyben Bohémia (Csehország) királyát, Polixenest. Idilli a hangulat egészen addig, ameddig Polixenes távozni nem készül, és Leontes képtelen maradásra bírni, ezért a feleségéhez fordul, hogy segítsen neki. Amikor Hermione eleget tesz a kérésének és marasztalja Polixenest, Leontesre rátör a féltékenység és teljesen elborul az elméje. Ennek eredményeképpen Leontes, megtagadva Apollo jóslatát is, halálra ítéli feleségét, akinek a börtönben kellett megszülnie a gyermekét, az újszülöttet száműzi, és Polixenes is alig tud elmenekülni haragja elől. Egyetlen szerencséje, hogy a bölcs Camillo, aki addig Leontest szolgálta, a segítségére siet és vele is tart Bohémiába. Hermione kivégzésére azonban nem kerül sor, ugyanis megtudva, hogy fia, Mamillius belehalt a bánatba, ő maga is holtan esik össze. Leontes csak ezt látván tér észhez, és jön rá, hogy mit tett.

Perditát megtalálják

A második rész már sokkal könnyedebb hangvételű: a száműzött kislány ugyanis nem halt meg; egy pásztor és a fia megtalálták, felnevelték, és Perdita csodaszép ifjú nővé serdült. Florizel herceggel, Polixenes fiával pedig reménytelenül egymásba szerettek. Florizel megpróbálja eltitkolni az apja elől, hogy feleségül akarja venni Perditát, de a király tudomást szerez róla, és mérgében szörnyű kínok közti halálra ítéli Perditát, a pásztort és a pásztor fiát, Mufurcot is. Camillo azonban megint közbelép, és segít az ifjú párnak megszökni: Szicíliába küldi őket, Leontes udvarába, akit azóta is emészt a bűntudat.

Te jó ég, erről a drámáról aztán nagyon nehéz tartalmat írni! És még így is annyi mindent kihagytam. Sokan sorolják a Téli regét Shakespeare kevésbé sikerült művei közé, de szerintem egyáltalán nincs igazuk. Igen, a cselekmény csavaros és elég terjengős; afféle szervezett káosz, de én ezt pont hogy élveztem.

Az elején Leontes féltékenysége kicsit Othellóra hajaz, de miután mindenki, akit megkérdez, a királyné becsületét védi, így kissé alaptalannak éreztem. Tulajdonképpen lehülyéz mindenkit maga körül, még az isteni jóslatot is, és aztán csodálkozik, hogy rossz sül ki belőle. A tárgyalás az nem is tárgyalás, hiszen az elítéléshez bizonyíték kéne, vagy vallomások, de itt minden félre van söpörve, hogy a király szabadon hisztizhessen. Igen, talán már rájöttetek: nagyon nem szeretem Leontest.

Ellenben Hermione az egyik legjobb női karakter, akivel Shakespeare olvasása közben összefutottam. Nem egy riadós virágszál, nem fakad sírva egykönnyen és mindvégig megőrzi a méltóságát. Pedig úgy nem könnyű, ha a börtönben kell szülnie és nem engedélyezik neki a gyermekágyat sem. Egyedül az a hír képes megtörni őt, ami a fia, Mamillius haláláról szól.
Hermione az egyik kedvenc karakterem a drámában, és ha a pletyka igaz, nem vagyok ezzel egyedül: elvileg J. K. Rowling innen vette a nevet kedvenc boszorkányunk számára.

Ami a mellékszereplőket illeti, Paulinát és Camillót még érdemesnek tartanám kiemelni. Paulina, akiről eddig még nem esett szó, Hermione egyik udvarhölgye és legfőbb bizalmasa, és ő az egyetlen, aki nyilvánosan a király szemébe meri mondani, mekkora idióta. Szerencsére, a férje, Antigonus, aki egyike az udvari nemeseknek rendre megakadályozza, hogy Leontes mérgében megölesse Paulinát, vagy őt magát, ha már itt tartunk.

ANTIGONUS
Ha a bitóra küldesz
Minden férjet, ki nem bir asszonyával,
Nem lesz alattvalód.

Camillo pedig a másik, aki nem hajlik meg a király minden óhaja előtt, habár ő más módszert választ: ahelyett, hogy megölné Polixenest, ahogy Leontes utasította, segít neki megszökni és ő is vele tart Bohémiába. Nos, ez elsőre nem tűnik túl bátornak, de várjátok csak ki a végét. Camillo azon kevesek közé tartozik, akinek nem ment el a józan esze egyszer sem a darab folyamán.

A tizenhat éves ugrást az Idő nagymonológja hidalja át, de hiába vártam én első olvasáskor valamiféle filozófiai fejtegetést, a hangnem meglepően könnyed marad. Ez nem egy emberiség dráma, úgyhogy ne is számítsatok ilyesmire. Természetesen, azért a jól megszokott Shakespeare - féle életbölcsességek - és zseniális beszólások - itt is el vannak hintve, de metafizikát hiába is keresnénk.

A második részben az ifjú szerelmeseké a főszerep: kicsit Rómeó és Júlia beütése van a dolognak, de sokkal kevésbé drámai a hangvétel. Florizel nem egy észlény, de legalább van gerince, és mikor az apja tudomást szerez szándékáról, képes nyíltan ellenszegülni. Perditáról ellenben nem sokat tudunk meg: kb. annyit, hogy szép. Meg állítólag okos, bár én ennek sok bizonyítékát nem láttam. Ő inkább tűnt egy bábunak, aki csak arra kell, hogy előremozdítsa a cselekményt, mint valós, komplex karakternek.

A komikum forrásai elsődlegesen a pásztor és a fia, de azért Autolycus, a hivatásos zsivány is betársul melléjük, habár ő másfajta humort képvisel. Bevallom, nekem Autolycus az abszolút kedvencem az egész drámában! Shakespeare-nek különös érzéke van ahhoz, hogy a legnagyobb hóhányókat is, akik csak mindent összekuszálnak olyan szerethetően alkossa meg, hogy esélye sincs az embernek nem kedvelni őket!

AUTOLYCUS (félre) Ámbár természetemnél fogva nem vagyok becsületes, hébe-hóba
mégis az vagyok, csak úgy véletlenül.

***

BANGÓ Jó, hogy elibém kerülsz. Múltkoriban nem akartál bajt állni velem, mivelhogy nem vagyok született nemesember. Látod azt a köntöst? Mondd, hogy nem látod és még mindig azt gondolod, hogy nem vagyok született nemesember. Akkor mondd azt, hogy ez a köntös se született nemesember. Hát csak hazudtolj meg - tudom Istenem, megérzed majd, hogy mennyire nemesember vagyok.
AUTOLYCUS Tudom, herceg uram, hogy született nemesember vagy.
BANGÓ Úgy bizony, mégpedig már négy egész órája.

Több fordítás is napvilágot látott a Téli regéből (csakúgy mint a többi Shakespeare műből), a leghíresebbek azonban kétségkívül Kosztolányi és Mészöly fordításai. Mindkettőt olvastam, és bár általában Kosztolányi - párti szoktam lenni, most mégis úgy éreztem, Mészöly fordítása különösen fantasztikusra sikeredett.

A kecskeméti Katona József színház is Mészöly Dezső fordítását használva vitte színre a művet, és bár én csak egy rádió közvetítéséhez fértem hozzá (tudtommal most egyetlen színház sem játssza Budapesten), még így is azt kell mondjam, zseniális feldolgozás lett! A csattanók nagyobbakat ütöttek, Leontes féltékenységi rohama, ami előtt értetlenkedve álltam azelőtt, hirtelen nem is tűnt annyira röhejesnek és légből kapottnak.Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy hallgassa meg, mégha a színházba nem is jut el. Olyan nagy nevek szerepelnek a darabban, mint Trokán Péter (Camillo), Gábor Miklós (Leontes), Hetényi Pál (Autolycus).

 Hiába tudja az ember, hogy ezek a drámák - még akkor is, ha remekművek - csupán csontvázak: a varázslat a színpadon történik, hiszen oda álmodták meg. Shakespeare műveit - nem csak a Téli regét - egyszerűen látni kell, nemcsak olvasni. Bár ezt a darabot nagyon kevesen dolgozták fel, - film a hatvanas években elvileg készült belőle, de sehol nem leltem a nyomára, és magyarra biztos nincs lefordítva - a színházak itthon és külföldön is időről-időre műsorra tűzték.

Hogy miért? Szerintem, mert remek alapanyag! Rengeteg lehetőség van benne, és megvan az az előnye, hogy az emberek nem tudják a sztorit kívülről. A másik ok, pedig az a tündérmese-szerű hangulat, ami a tragikus elemek ellenére belengi az egészet. Talán az is közre játszik, hogy Shakespeare kicsit átkozmetikázta Európa földrajzát, így egy félig-meddig elképzelt világot teremtett meg, ahol Csehországot és Szicíliát egy tenger választja el egymástól, és innentől fogva aztán tényleg bármi megtörténhet.

És meg is történik.

A karakterek maguk is többször felemlegetik, hogy olyan ez az egész história, mint valami "aggnő rege". Ez a finom irónia csak még szerethetőbbé tette számomra ezt az egyébként is remek színművet, ami kétségkívül rettenetesen alul van értékelve.

Leontes és Hermione a 2014es előadáson
forrás

Azonban, ha valamikor tavasszal Londonban járnátok (és hajlandóak lennétek kifizetni azt a beteges összeget, amit elkérnek egy jegyért), akkor örömmel tudatom veletek, hogy a Royal Opera House ismét műsorra tűzte a Téli rege balettet! Bizony, csináltak belőle balettet, ami először a 2013/14-es szezonban került bemutatásra!

Őszintén, ugyan egyetemista létemre nem igazán fér bele a keretembe, hogy megnézzem, de a képek alapján gyönyörű lehet. Még nem sikerült konkrét felvételekre akadnom az előadásról (csak DVD-re, amiért megintcsak egy fél vagyont kéne fizetni - London, én így szeretlek).

Perdita a 2014es előadáson
forrás

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy tudnak elmesélni egy ilyen komplex cselekményű történetet csupán tánccal.

Ide kattinva megnézhetitek magatok is a rövid bemutató videót, ami a londoni operaház honlapján található, és amelyben a koreográfus szól pár szót a műről és a kihívásokról, amikkel szembenézett. Természetesen néhány táncos jelenettel tarkítva.

Érdekesség, hogy a Téli regéből operát is írtak, méghozzá egy magyar szerző: Goldmark Károly. A darabot 1908-ban mutatták be először, és igen nagy sikere volt. A magyar és a német operaház is műsorra tűzte és több évadon keresztül meg lehetett tekinteni.

Nemrég a mozikba is került egy romantikus dráma (ami szerintem igencsak pocsék lett) ugyanezzel a címmel (legalábbis az eredeti címük megegyezik), magyarra azonban már Téli mesének fordították, így kevésbé zavaró a dolog. A film persze nem a Shakespeare - drámát dolgozza fel, hanem egy hasonló címmel megjelent fantasy regényt, aminek abszolúte semmi köze nincsen a drámaírás mesteréhez - a címen kívül, természetesen.

Nos, ez a bejegyzés elég terjengős lett, de csak remélni merem, hogy elértem a célom, és kedvet kaptatok Shakespeare-hez és a Téli regéhez. Nem azt mondom, hogy most rögtön mindenki essen neki a Shakespeare összesnek, de igenis megéri alaposabban megismerni a mestert, ugyanis a halálozásokra és feltámadásokra még Geogre R. R. Martin se tudna ráverni. Mit nekünk Trónok harca! Shakespeare már azelőtt tömeggyilkolt és mesteri cselszövéseket szőtt, mielőtt az még menő lett volna!

Végezetül, íme a linklista, amiről már az elején is beszéltem nektek:
Böngésszetek kedvetekre, remek bejegyzések születtek és biztos vagyok benne, hogy még születni is fognak a Projekt időtartama alatt. Azt is jelezném, hogy még egyáltalán nem késő beszállni! Ha kedvet kaptatok, csak írjatok Kírarozinak, vagy keressetek meg bennünket a molyon, külön zónánk is van. :)

Kírarozi - Rómeó és Júlia
Florentina - Szentivánéji álom
Gabó olvas - A velencei kalmár
krlany - A makrancos hölgy
Sarah Sparkle - Julius Caesar
Kitti La - Szonettek
hóvirág - Coriolanus
bonnie9 - Sok hűhó semmiért
Bélabá - Athéni Timon
Kiss Zsuzsa - Hamlet, dán királyfi
Szofi17 - Ahogy tetszik
Zeyna382 - Szeget szeggel
Jeffi - Titus Andronicus
kucrek - Lóvá tett lovagok
Mentavirág - Antonius és Kleopátra
A lista folyamatosan bővül...