Oldalszám: 322
Southpointe High is the last place Lucy wanted to wind up her senior year of school. Right up until she stumbles into Jude Ryder, a guy whose name has become its own verb, and synonymous with trouble. He's got a rap sheet that runs longer than a senior thesis, has had his name sighed, shouted, and cursed by more women than Lucy dares to ask, and lives at the local boys home where disturbed seems to be the status quo for the residents. Lucy had a stable at best, quirky at worst, upbringing. She lives for wearing the satin down on her ballet shoes, has her sights set on Juilliard, and has been careful to keep trouble out of her life. Up until now.
Jude's everything she needs to stay away from if she wants to separate her past from her future. Staying away, she's about to find out, is the only thing she's incapable of.
For Lucy Larson and Jude Ryder, love's about to become the thing that tears them apart.
A Southpointe Gimnázium az utolsó hely, ahol Lucy a végzős évét akarta eltölteni, egészen addig, amíg bele nem botlik Jude Ryderbe, akinek a neve már a bajkeverés szinonimájává vált. A priusza hosszabb, mint egy beadandó dolgozat, a nevét több nő sóhajtotta, kiáltotta és átkozta, mint azt Lucy el tudná képzelni és a helyi fiúotthonban él, ahol a problémás jelző kiérdemlése alapkövetelmény.
Lucy legjobb esetben stabil, legrosszabb esetben döcögős életét csak a táncnak szenteli, azért él, hogy ballet cipőt hordhasson és a szeme előtt csak a Juilliard lebeg. Mindenekfelett pedig megpróbált kimaradni minden zűrből. Egészen mostanáig.
Jude minden, amitől a lánynak távol kell maradnia, ha túl akar lépni a múltján. Viszont Lucy kezd rájönni, hogy a távol maradás az egyetlen dolog, amire képtelen.
Lucy Larson és Jude Ryder számára a szerelem pontosan az a dolog, ami elválasztja őket.
Teljesen hirtelen felindulásból olvastam el ezt a könyvet, egyszerűen megtetszett a borítója (éljen a sekélyesség). Kicsit Step Up feelinget vártam tőle, őszintén szólva, és miután nagyon szerettem azt a filmet, nem is nagyon bántam volna, ha azt kapom, de nem, nem igazán ez lett belőle.
A sztori gördülékenyen folyik, ennél fogva gyorsan olvasható, én is egy este alatt végeztem vele, bár ettől függetlenül nem hagyott túlságosan maradandó nyomot bennem. A legnagyobb problémám, hogy nem sok eredetiséget fedeztem fel a történetben. És nem, számomra még mindig nem elég indok az, hogy YA, vagy hogy lányregény, vagy hogy a tartalma alapján mi mást várhattam volna, mint egy pár órás szórakoztatást.
Innentől pedig: SPOILER ALERT!
Aki olvasta a Gyönyörű sorscsapást vagy az Easy-t, azt már túl sok meglepetés nem fogja érni. Nem, nem gyanúsítok senkit semmivel, pláne hogy az Easy pár hónappal később jelent meg külföldön, és nem is ez a lényeg.
Hanem az, hogy Lucy és Jude 300 oldalon keresztül összevesznek majd kibékülnek, drámáznak és imádják egymást, miközben az egész gimnázium szájtátva nézi őket és összevissza pletykálnak róluk és aztán az írónő kb 100 oldalanként betűz valami szappanoperába illő fordulatot és ez a cselekmény.
És ez most nagyon gonosznak hangzik így, de nehezen tudok túllépni azon, hogy a leányzót már az első pár napján az új városban felgyújtották, aztán meg majdnem belefullasztották a tóba UGYANAZON AZ ESTÉN!
És mi történik ezek után? Lucy idegösszeroppanást kap, de legalábbis poszttraumatikus stresszt és elviszik egy pszichológushoz vagy kórházba, hogy legalább egy estére benntartsák??
Haha, nem.
Rendőrbácsi megkérdi, hogy jól érzi-e magát, majd megveregeti a vállát és otthagyja a háza küszöbén, hogy elvigye a fiúkat a dutyiba. Lucynak meg az a legnagyobb problémája, hogy félig leégett a haja, és le kellett vágatnia, így most csak épp hogy a válláig ér. És még csak az 50. oldalon tartottam.
A többi ilyen fantörpikus fordulat nem volt ennyire sokkoló a számomra, cserébe viszont végig az volt az érzésem, hogy ezt már olvastam valahol. Egészen az utolsó oldalakig, amikor pedig kiderül, hogy Jude apja ölte meg Lucy bátyját. Én meg itt asszem' lefejeltem a monitort. Ha a neveket felcseréljük Maria Fernanda-ra és José Miguel-re, máris kész a telenovella.
Végső soron, ezzel a könyvvel pont ugyanaz volt a bajom, mint a Gyönyörű sorscsapással. Se füle, se farka a cselekménynek. Ja, és tele van a szokásos, ismétlődő szereplőkkel. Manipulatív, gazdag srác, bulizós népszerű barátnő, bajkeverőnek bélyegzett impulzív pasi... stb.
Leszögezném, hogy ez a könyv röhejes. Nagyon. De lehetett volna rosszabb is.
Lucy Larsont egészen elviselhető karakternek találtam, miután sikerült felülemelkednem a gyújtogatós fiaskón, pláne hogy ott nem csak ő viselkedett irreálisan, hanem mindenki más is. Kevesebb hülyeséget csinált, mint amennyire számítottam és alapjába véve nem volt vele problémám. Holly is sokkal inkább reálisabbra sikeredett, mint azt ezek után vártam volna, úgyhogy őt még kedveltem is. Jude igazából a semmi különös kategóriába esett nálam, ilyet már láttunk nem egyet, de bennem nem hagyott mély nyomot. Lucy szülei pedig... hát talán még ők voltak a legérdekesebbek. Akkor is, ha legszívesebben addig ráztam volna őket, ameddig fel nem tűnik nekik, hogy mi a franc folyik körülöttük.
SPOILER VÉGE!
A párbeszédek pörgősek voltak és értékeltem a csípős humort, ami átszőtte a lapokat. A cselekmény viszont, azon kívül, hogy már darabjaiban n plusz 1-szer láthattuk/olvashattuk őket, egyszerűen szét volt esve. Nem volt határozott íve, végig csak csapongott és egyik-másik elemtől olyan érzésem támadt, mintha csak azért lettek volna ott, mert az írónő úgy találta, túl sokáig ülnek nyugiban a galambocskák, robbantsunk már egy bombát random módra.
Lehet, hogy tényleg le kéne szoknom az ilyen könyvek olvasásáról? Ennyire nem nekem valók? Pedig én igazán szeretem a jól megírt romantikus történeteket. A Perfect Chemistryt például imádtam, pedig az se épül kevésbé klisés alapra, sőt! A folytatásoktól annyira már nem voltam elalélva, de az első könyv valamiért nagyon megfogott. Az Easy-t is szerettem, mert fontos üzenetet közvetített és mert annyira nem rugaszkodott el a valóságtól, hogy ne lett volna hihető. Mert bizony, sajnos ilyenek történnek a való életben is, és nem szabad a szőnyeg alá söpörni.
De ezzel a könyvvel én nem tudok túl sok mindent kezdeni. Nem tagadom, viszonylag szórakoztató volt, itt-ott vicces és voltak benne jól sikerült jelenetek, de összességében nem volt nagy szám. Hiteltelen, hihetetlen és pontosan az a rossz értelemben vett rózsaszín takony, amitől falra mászom. Szeretem én a romantikát, de ez... ez olyan volt, mint egy rossz fanfiction. Egy estére elment, de nem hiszem, hogy a közeljövőben a kezembe veszem a folytatást. Ennyi elég volt egy időre ebből.
Értékelés: 3/5
Kedvenc jelenet: a szócsata a strandon még a legelején
Kedvenc karakter: Lucy szülei, Holly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése