Kiadó: Fumax
Oldalszám: 310
Vajon
többé válik-e az ember a korlátlan testmódosításoktól? Megéri
lecserélni szerveinket emberfeletti képességeket biztosító
bioaugmentációkra?
2027-ben,
a káosz és az összeesküvés között őrlődő világban Anna
Kelso, a felfüggesztett titkos ügynök és Ben Saxon zsoldos, az
SAS volt tisztjének magánnyomozása akaratukon kívül keresztezi a
világtörténelem legerősebb és legveszedelmesebb szervezetének
útját. Életveszélyes kutatás kezdődik Moszkvától Londonig,
Washingtontól Genfig a minden várakozást felülmúlóan sötét
igazság nyomában, amelynek felderítését minden elképzelhető és
elképzelhetetlen eszközzel igyekeznek meggátolni a világ valódi
urai.
A
kultikus Deus Ex videojátékok világában játszódó, önállóan
élvezhető regény.
Már elég rég befejeztem ezt a regényt, de halogattam az értékelés megírását, hagytam egy kicsit ülepedni az élményt. Hogy miért? Nagyon mást vártam. A tartalmat elolvasva egy fordulatos, pergő történetre asszociáltam némi filozofikus beütéssel arról, hogy az embert mi teszi emberré és hogy mégis meddig lehet elmenni és mennyit ér az emberség a túléléshez mérve.
A fordulatos, pergő rész még stimmelt is, de az elgondolkodtató felhang valahogy elsikkadt a sok helyszín, szereplő és esemény közepette. Egyedül a vége felé kapunk belőle egy kicsit, felmerülnek érdekes, elgondolkodtató témák, de egyik se váj olyan mélyre, hogy az ember tényleg megálljon egy pillanatra, felnézzen és eltöprengjen rajta. Én ezt nagyobb részt a két főszereplőnk, pontosabban inkább csak Ben Saxon számlájára írom és mindjárt meg is magyarázom, hogy miért.
Egy ilyen karakterben az a legizgalmasabb, amikor összezavarodik. Egy katona, aki érti a dolgát és annyira otthonosan mozog a harcmezőn, de nem élvezi a gyilkolást. Aztán pedig, miután nem sikerült kiirtani belőle a lelkiismeretet, meghasonlik önmagával, körülnéz a világban és nem tetszik neki, amit lát. Ez pedig zavarodottsággal, válaszok keresésével és bizony dühvel jár. Ez valamiképpen meg is jelent, de Saxon karaktere egyszerűen annyira statikusra lett megírva, hogy nem jutott el a szívemig. Bár a kérdés, amit az a titokzatos hang feltett neki a telefonban, újra meg újra kísérti, mégsem éreztem rajta azt az igazi, mély és kétségbeesett zavarodottságot.
"Tudja ön, kit szolgál?"
És éppen emiatt, bár szimpatikus szereplőként indult, nem tudtam vele együtt érezni és ahelyett, hogy vele együtt megszállottan kutattam volna a válaszokat a kérdéseimre és hajszoltam volna a bosszút, megmaradt annak, aminek indult. Egy szimpatikus, de máskülönben ismeretlen és távoli szereplőnek. Nem lépett le az oldalakról és ezt nagyon fájlaltam.
A női szereplő, Anna Kelso már sokkal inkább hihető volt. Szerettem az ő részeit, mert nála valódi volt az a meghasonlás, amit fentebb említettem. Egy nő, akinek a mentorát a szeme előtt ölik meg, majd rá kell jönnie, hogy egy tégla árulta el őket egy olyan szervezetnek, ami elvileg nem is létezik, és megszállottá válik az üggyel kapcsolatban, miközben a saját élete romokban hever és ő egyre mélyebbre csúszik, na igen, EZ dráma!
Annának sikerült az, ami Bennek nem és ennek igazán örültem.
Ennek ellenére, a mellékszereplők többsége korrektül ki volt dolgozva, hoztak magukkal meglepő fordulatokat és sokkal emberibbnek tűntek, mint a főszereplők. Nem az augmentációkra értem ezt, hanem mit karakter, több élet szorult beléjük.
Ami a cselekményt illeti, arra nem lehet panasz, ugyanis egy percre sem áll le, végig izgalmas és szövevényes, úgy érzem, ebből fantasztikus filmet lehetne készíteni. Egyetlen probléma akad, mégpedig az, hogy alig van párbeszéd! Szinte nulla az interakció a karakterek között, pedig olyan érdekes beszélgetésekre kerülhetne sor, hogy az alapjaiban rengetné meg az egész könyv világát, de nem. Nincs. Nada.
Nagyjából az utolsó száz oldalon érzékeltem egy kis javulást azon a téren, de addig oldalak peregtek végig mindenféle dialógus nélkül. Rendkívüli módon bosszantottak az ilyen módon kihasználatlan lehetőségek, arról nem beszélve, hogy ennek folytán úgy borították az olvasó fejére az információ halmazt, hogy egy idő után a könyv egyszerűen pudingot főzött az agyamból. Elég volt lekövetni azt, hogy ki kivel mikor hol és mit csinált.
Túl sok helyszín, túl sok mellékszereplő túl kevés jelentőséggel. Értem én, hogy egy egész játék univerzumát leírni 300 oldalban nagy kihívás, de lehet, hogy kicsit erősebben kellett volna szelektálni, hiszen aki eddig még nem találkozott ezzel a világgal, annak sem szabad azt éreznie, hogy nem tudja felvenni a ritmust és megzakkan az infó-dömpingtől.
Mindennek ellenére, nekem igenis tetszett ez a könyv, mert rettentő érdekes és izgalmas volt, aki szereti az akciódús, összeesküvés elméletekkel és világot átívelő cselekménnyel operáló regényeket, azok nagyon fogják élvezni.
Arra azért felhívnám a figyelmet, hogy a fülszöveg is, de főképp a könyv trailere rendkívül megtévesztő, hiszen Ben Saxontól várna többet az ember, hogy majd az ő élettörténete kerül előtérbe és az a fajta útkeresés, amit említettem. Ehhez képest, Anna sokkal inkább elvitte számomra a sztorit a maga zűrös múltjával és a saját magával folytatott harccal szemben, miközben mindenki, de mindenki megpróbálta megakadályozni, hogy bármire is juthasson a nyomozásával. Itt megjegyzem, hogy nekem nagyon hiányzott a köznapi emberek és a Saxonhoz és Kelsóhoz hasonló katonák életének az ütköztetése is.
Itt a trailer: (egyébként nagyon is tetszetős)
Értékelés: 4/5Már elég rég befejeztem ezt a regényt, de halogattam az értékelés megírását, hagytam egy kicsit ülepedni az élményt. Hogy miért? Nagyon mást vártam. A tartalmat elolvasva egy fordulatos, pergő történetre asszociáltam némi filozofikus beütéssel arról, hogy az embert mi teszi emberré és hogy mégis meddig lehet elmenni és mennyit ér az emberség a túléléshez mérve.
A fordulatos, pergő rész még stimmelt is, de az elgondolkodtató felhang valahogy elsikkadt a sok helyszín, szereplő és esemény közepette. Egyedül a vége felé kapunk belőle egy kicsit, felmerülnek érdekes, elgondolkodtató témák, de egyik se váj olyan mélyre, hogy az ember tényleg megálljon egy pillanatra, felnézzen és eltöprengjen rajta. Én ezt nagyobb részt a két főszereplőnk, pontosabban inkább csak Ben Saxon számlájára írom és mindjárt meg is magyarázom, hogy miért.
 |
| a borító belső oldala, nekem nagyon bejön ez a kép :) |
Egy ilyen karakterben az a legizgalmasabb, amikor összezavarodik. Egy katona, aki érti a dolgát és annyira otthonosan mozog a harcmezőn, de nem élvezi a gyilkolást. Aztán pedig, miután nem sikerült kiirtani belőle a lelkiismeretet, meghasonlik önmagával, körülnéz a világban és nem tetszik neki, amit lát. Ez pedig zavarodottsággal, válaszok keresésével és bizony dühvel jár. Ez valamiképpen meg is jelent, de Saxon karaktere egyszerűen annyira statikusra lett megírva, hogy nem jutott el a szívemig. Bár a kérdés, amit az a titokzatos hang feltett neki a telefonban, újra meg újra kísérti, mégsem éreztem rajta azt az igazi, mély és kétségbeesett zavarodottságot.
"Tudja ön, kit szolgál?"
És éppen emiatt, bár szimpatikus szereplőként indult, nem tudtam vele együtt érezni és ahelyett, hogy vele együtt megszállottan kutattam volna a válaszokat a kérdéseimre és hajszoltam volna a bosszút, megmaradt annak, aminek indult. Egy szimpatikus, de máskülönben ismeretlen és távoli szereplőnek. Nem lépett le az oldalakról és ezt nagyon fájlaltam.
A női szereplő, Anna Kelso már sokkal inkább hihető volt. Szerettem az ő részeit, mert nála valódi volt az a meghasonlás, amit fentebb említettem. Egy nő, akinek a mentorát a szeme előtt ölik meg, majd rá kell jönnie, hogy egy tégla árulta el őket egy olyan szervezetnek, ami elvileg nem is létezik, és megszállottá válik az üggyel kapcsolatban, miközben a saját élete romokban hever és ő egyre mélyebbre csúszik, na igen, EZ dráma!
Annának sikerült az, ami Bennek nem és ennek igazán örültem.
Ennek ellenére, a mellékszereplők többsége korrektül ki volt dolgozva, hoztak magukkal meglepő fordulatokat és sokkal emberibbnek tűntek, mint a főszereplők. Nem az augmentációkra értem ezt, hanem mit karakter, több élet szorult beléjük.
Ami a cselekményt illeti, arra nem lehet panasz, ugyanis egy percre sem áll le, végig izgalmas és szövevényes, úgy érzem, ebből fantasztikus filmet lehetne készíteni. Egyetlen probléma akad, mégpedig az, hogy alig van párbeszéd! Szinte nulla az interakció a karakterek között, pedig olyan érdekes beszélgetésekre kerülhetne sor, hogy az alapjaiban rengetné meg az egész könyv világát, de nem. Nincs. Nada.
Nagyjából az utolsó száz oldalon érzékeltem egy kis javulást azon a téren, de addig oldalak peregtek végig mindenféle dialógus nélkül. Rendkívüli módon bosszantottak az ilyen módon kihasználatlan lehetőségek, arról nem beszélve, hogy ennek folytán úgy borították az olvasó fejére az információ halmazt, hogy egy idő után a könyv egyszerűen pudingot főzött az agyamból. Elég volt lekövetni azt, hogy ki kivel mikor hol és mit csinált.
Túl sok helyszín, túl sok mellékszereplő túl kevés jelentőséggel. Értem én, hogy egy egész játék univerzumát leírni 300 oldalban nagy kihívás, de lehet, hogy kicsit erősebben kellett volna szelektálni, hiszen aki eddig még nem találkozott ezzel a világgal, annak sem szabad azt éreznie, hogy nem tudja felvenni a ritmust és megzakkan az infó-dömpingtől.
Mindennek ellenére, nekem igenis tetszett ez a könyv, mert rettentő érdekes és izgalmas volt, aki szereti az akciódús, összeesküvés elméletekkel és világot átívelő cselekménnyel operáló regényeket, azok nagyon fogják élvezni.
 |
| nagyon tetszett a könyv dizájnja kívül-belül, öröm volt kézbe fogni |
Arra azért felhívnám a figyelmet, hogy a fülszöveg is, de főképp a könyv trailere rendkívül megtévesztő, hiszen Ben Saxontól várna többet az ember, hogy majd az ő élettörténete kerül előtérbe és az a fajta útkeresés, amit említettem. Ehhez képest, Anna sokkal inkább elvitte számomra a sztorit a maga zűrös múltjával és a saját magával folytatott harccal szemben, miközben mindenki, de mindenki megpróbálta megakadályozni, hogy bármire is juthasson a nyomozásával. Itt megjegyzem, hogy nekem nagyon hiányzott a köznapi emberek és a Saxonhoz és Kelsóhoz hasonló katonák életének az ütköztetése is.
Itt a trailer: (egyébként nagyon is tetszetős)
Kedvenc jelenet: nem volt
Kedvenc karakter: Anna Kelso
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése