2017. október 13., péntek

Az első magyar subscription box!!!

Hello népek!

Ma egy egészen különleges bejegyzéssel készültem nektek! Ha követitek a magyar könyves világ híreit, akkor bizonyára hozzátok is eljutott már a hír, hogy hivatalosan is megérkezett kis hazánkba a könyves subscription box, méghozzá a Book a Sloth Club jóvoltából! Maga a doboz következő hónaptól megy élesben, ez egyfajta "tesztüzem" a bloggerek és vloggerek körében, hogy egyrészt promotálják a doboz indulását, másrészt pedig javaslataikkal segítsék ezt az új kezdeményezést, hogy minél királyabb dobozt kaphassatok Ti, amikor rendeltek. :)

A Prológussal viszonylag korán felvették a kapcsolatot a doboz készítői, és jópáran jelentkeztünk nagy lelkesen tesztnyuszinak, hiszen mind odáig vagyunk a külföldi dobozokért, mint például az Owlcrate, vagy a FairyLoot, és többször is beszélgettünk már arról, milyen menő lenne, ha itthon is elindulna egy ilyen doboz, hiszen olyan szuper témák és könyves meglepetések szoktak szerepelni bennük.

De mit is tartalmaz egy ilyen doboz? Nos, az adott havi témának megfelelően - ami tesztdobozunk esetében az "Állatok" voltak - tartalmaz egy könyvet, ami általában friss megjelenés, és néhány meglepit. Na itt aztán tényleg nagy a szórás, hiszen a lehetőségeknek csak a készítők fantáziája szabhat határt, és remek dolgokkal szoktak előrukkolni.

Mielőtt rátérnék magára az unboxingra, fontosnak tartom kiemelni, amit a BASC csapata nekünk is hangsúlyozott: ez tényleg csak egy tesztüzemmód, vagyis a doboz, amit kaptunk csak egyfajta minta, hogy ők a jövőben mégis hogyan képzelik el ezt az egészet. Szerencsére a csapat nagyon nyitottan fogadott mindenfajta kritikát és javaslatot tőlünk, olvasóktól, és más bloggerektől egyaránt. Például most már a postázáshoz is több lehetőséget adnak meg, miután a tesztüzemből kiderült, hogy itt bizony nem ment simán minden. Hogy őket idézzem:


A designt (doboz), a logisztikát, illetve pár terméktípust teszteltünk ezzel, de nem vontunk még be kézműveseket, illetve az egyediség sem volt cél. Ami viszont a valós dobozoknál alap. Erre az alkalomra készített, egyedi termékek kerülnek többségében a dobozba.


Kaptunk a dobozkánk mellé egy online kérdőívet, hogy min változtatnánk, illetve azzal kapcsolatban is próbáltunk segíteni az ötletelésben, hogy milyen könyv kerüljön a már "éles" dobozokba következő hónapban, aminek egyébként a témája "Álom és varázslat" lesz.  Aki régebb óta követi a blogot, pontosan tudja, milyen szinten gyógyíthatatlan a fantasy mániám, szóval képzelhetitek, mennyire örültem, mikor véglegesítették ezt a tematikát!

Másik fontos dolog, aztán ígérem nem húzom tovább az agyatokat. A Book a Sloth Club csapata adott nekünk egy speckó kuponkódot is, amivel ti kedvezményesen (-10%) tudjátok megrendelni az első dobozt (ez vonatkozik egyszeri vásárlásra és előfizetésre egyaránt): PROLOGUS10. Ha úgy döntöttök, bizalmat szavaztok a doboznak, és ti is szeretnétek egyet, nincs más dolgotok, mint felmenni a http://www.bookasloth.club honlapra, és leadni a rendelést, ezt a fenti kuponkódot használva. Ha még a következő haviból szeretnétek, érdemes sietni, mert úgy hallottam, már csak pár maradt a fix. 100 darabból, ami minden hónapra jut (legalábbis egyelőre).

Most pedig térjünk is rá a dobozra!

A külcsíny


Ilyen lenne a külseje, mint láthatjátok, a címzést csak nagy nehézségek árán sikerült levakarnom róla, és még így is nyomot hagyott, ami hát nem túl esztétikus, de nem lehet vele mit kezdeni. Maga a fehér szín szerintem remekül mutat, a logó elhelyezésével, illetve tipográfiájával kapcsolatban többen tettünk javaslatokat, így a jövő havi dobozok már egy kicsit más dizájnnal fognak hozzátok megérkezni.

A kis cuki kabalafigurát, a lajhárt felnagyítják és középre helyezik, a szöveg pedig a doboz oldalára kerül. Elvileg a címzés ragasztására is találtak megoldást, de erről nem tudok közelebbi infót. Meg ez igazából csak nekünk bloggereknek szempont, hiszen így egy kicsit megnyüstölt állapotában tudjuk csak nektek megmutatni a külsejét.

Az új dizájnról egyébként már fenn van egy demo a BASC facebook oldalán, íme:
Halál aranyos, vagy halál aranyos?

Bevallom, kezdetben csak vonogattam a vállam erre a lajhár kabalaállatkára, de idő közben valahogy megtetszett, vagy megszoktam, vagy nem tudom, de most már nagyon bejövős.

Bár nemrég hivatalosan is papírt nyomtak a kezembe, azért még közel áll hozzám az egyetemista-lét, szóval magaménak érzem a lajhárt. ;)

A belbecs

Tádáááá!

Természetesen részletesebben is meg fogom nektek mutogatni, hogy pontosan mit is rejt a csomag, de a "lényeg" úgymond már látszik. Szépen be volt csomagolva, bár talán a párnázáson még lehetne javítani, ugyanis az én fürdőbombám kicsit megszenvedte az utat és összetört egy cseppet. Nem vészes, de talán elkerülhető.

Viszont minden más épségben ideért, szóval ezt sikerként könyvelem el. Különben is. Nincs fürdőkádunk, szóval max szipuzni tudom. Ettől eltekintve, remek kis kiegészítésnek tartom, főleg, hogy egy LUSH termékről van szó. Egészségtelen módon rajongok azért a márkáért.

Ahogy már fentebb említettem, illetve említették a készítők, a meglepis része a doboznak még egyelőre csak jelképes: a tea, fürdőbomba és keksz mellé három cuki képeslapot kaptunk. Ezeket majd a nektek szánt dobozokban már kézműves, egyedi termékek (könyvjelzők, matricák, és ki tudja még mik) fogják felváltani.
Vizsgáljuk is meg közelebbről a kincseket!


A dobozban szereplő könyv nem más, mint Lauren Fern Watt igaz történeten alapuló regénye, ami az Egy kutya bakancslistája címet viseli. Nem is állhatna közelebb hozzám ez a döntés, hiszen nekem is van egy kutyusom, illetve hatalmas állatbolond vagyok, habár azt látatlanba garantálom, hogy a lelkemet is ki fogom bőgni a könyvön. Amióta megvan a kutyám, maximum a Scooby doot vagyok képes bőgés nélkül végignézni, semmi mást, szóval nincsenek illúzióim e téren. A könyv molyos adatlapját ide kattintva csekkolhatjátok!

Egyébként az az aprócska zöld mancs nem a borító része, hanem egy aranyos kis mágneses könyvjelző! Elsőre észre se vettem, de nagyon édes kiegészítő, egészen biztos használni fogom!

A levélke az írónőtől egy remek ötlet, és nagyon kedves gesztus. Ehhez igazából csak annyit fűznék hozzá a jövőre nézve, hogy talán célszerű lenne magyarra lefordítani, és mellékelni mondjuk a kártya hátára, vagy a másik belső oldalára, hogy az angolul nem annyira, vagy egyáltalán nem tudó olvasók is megértsék az üzenetet. Esetleg digitalizálni a szöveget, hogy ne váljon el ennyire élesen a bescannelt füzetlap és a kártya háttere.


És íme a többi dobozlakó! A már emlegetett LUSH fürdőbomba fantázianeve egyébként a "Cheer Up Buttercup", ami nyilván arra szolgál, hogy összekaparja olvasás után a darabokra tört lelkedet a padlóról, ha netalán a fürdővízbe akarnád fojtani magad. Nem? Nem? Lehet, hogy csak nekem van ennyire morbid fantáziám. A magyar termék matricával ellátott tea mellé - ami egyébként vadcseresznye ízű, és fantasztikus illata van - kaptunk néhány aranyosan becsomagolt sütit is, hogy feldobja a hűvös őszi estéket, és persze az elmaradhatatlan képeslapok, amik szintén passzolnak a témához. Roald Dahllal kapcsolatban csak tippelgetek, de neki is idén volt egy fontos évfordulója, szóval talán ez volt az apropó: idén lenne 101 éves.



Összességében azt kell mondjam, hogy ez igazán remek kezdés volt! Színes, jópofa, kellemes meglepetés, és ennél csak jobbak lesznek, hiszen igazi kézműves termékekkel fog kiegészülni a jövőben a tartalom. A könyv szintén nagyon pozitív meglepetés volt, bár egyáltalán nem számítottam rá. Talán pont ez a jó benne.

Az összes rendelésre vonatkozó infót megtaláljátok a fentebb linkelt weboldalon, illetve a Book a Sloth Club facebook oldalán, ahol lajhárokra egyáltalán nem jellemző gyorsasággal válaszolnak az összes nyűgre, így ha kérdésetek/problémátok van, bátran forduljatok hozzájuk, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megoldják a helyzetet.

Az árfekvés pedig a következő:

  • 1 doboz: 6.990 Ft
  • 3 doboz (3 havi előfizetés): 19.990 Ft
  • 6 doboz (6 havi előfizetés): 39.990 Ft.
  • 12 doboz (egy éves előfizetés): 76. 990 Ft
Mint azt fentebb is említettem, ebből még 10% lejön a kuponkóddal (PROLOGUS10), így az első doboz 6290 Ft-ra rúg. Az előrendelés egyébként ma reggel 8 órától (2017. 10. 13.) él, tehát már ti is tudtok előrendelni, ha szeretnétek.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a BASC csapatának, izgatottan várom, hogy mit rejt a következő havi doboz! Egy tippem már mindenképpen van a könyvre nézve. Hát nektek?

Lajhár legyen veletek!

2017. október 12., csütörtök

Riley E. Raines: Chloe, a titokzatos

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 200

Trizantonban kegyetlen háború dúl, amely nem kíméli a Ricofeld anyahajó legénységét sem. Egy napon új fejlesztésű, hatalmas és szörnyen bonyolult Humanoid harci gép érkezik a hajó hangárába, amelynek karbantartását a tizenöt éves Dionra bízzák. A gép „tartozékai” között szerepel Ethan, a legmogorvább sztárpilóta is, akivel az ifjú szerelő valaha találkozott. 
Dion soha nem látott kihívással néz szembe. Hogyan lesz képes megbirkózni azzal a feladattal, amelyre a műszaki személyzet nála tapasztaltabb tagjai sincsenek felkészülve? Hogyan fejthetné meg a fenséges robot titkait, ha egyszer nem mehet a pilótafülke közelébe? Mindennek a tetejébe Ethannel nem csak hogy képtelenség szót érteni, de még a gépére sem tud vigyázni. 
Trizanton pilótái a sorozat első kötetében egy távoli, forrongó világba repítenek, ahol a birodalmak között dúló, ádáz háborúban a káprázatos gépeknél csak a barátság értékesebb.


A könyvet nagyon szépen köszönöm a Főnix Könyvműhelynek!

A Trizanton pilótái első része egy újabb próbálkozásom gyümölcse a middle grade könyvek területén. Be kell valljam, nem vagyok hozzászokva a korosztályhoz, miután nálam a middle grade könyvek olvasása kimerült a nagy klasszikusokkal, mint például a Percy Jackson, az Úr sötét anyagai, vagy éppen a Harry Potter (amik aztán mind korosztályt ugrottak, miután a szereplők felnőttek a könyvek alatt.) Ha mégis a kezembe akad egy MG könyv, az valószínűleg azért van, mert vagy extra meseszerű, vagy extra sötét - legalábbis besorolásához képest. Tudom, fura, de hát az én ízlésem is kicsit eklektikus. Ez még csak nem is feltétlen szándékos, egyszerűen csak ritkán ragadnak meg az MG könyvek, és mindig azon kapom magam, hogy kérdésekkel bombázom a narratívát olvasás közben: de miért, de honnan, de mi a nagyobb konfliktus, hol vannak az erőviszonyok, kinek az érdeke ez, és miért bízzák az egészet három tizenegy évesre. Lehet, hogy ez megint csak az én fránya analitikus gondolkodásomnak az eredménye, de szeretem, ha elmagyarázzák nekem a dolgokat. Az, hogy ezt a célközönség számára mennyire lehet szórakoztatóvá tenni persze már egy megint másik problémakör, aminek a megítéléséhez valószínűleg egy tizenpár éves gyerkőcre lenne szükségünk, uncsihuginak pedig ahhoz még cseperednie kell, hogy kikérhessem a szakvéleményét, így egyelőre maradjunk ennyiben. 

Azt kell mondjam, hogy kisebb fennakadásaim ellenére azért nagyon élveztem olvasni a Chloe, a titokzatost. Ennek fő oka talán az lehetett, hogy maga a műfaj közel áll a szívemhez, főleg ez a verziója: mozgó katonai bázis, pilóták, vadászgépek, légi összecsapások, hangárok és az egész műszaki suskus. Az én bölcsész agyamnak aztán mágia is lehetne. Ne kérdezzétek miért, egyszerűen szeretem a hangulatát az ilyen sztoriknak. Igen gyakran ez ugyan azzal jár, hogy igencsak koncentrálni kell a zsargonra, illetve a technikai leírásokra, de miután a Chloe fiatal olvasóknak lett szánva, ezek kellően le lettek korlátozva, így rendkívül gyorsan olvashatóvá téve az amúgy is rövidke könyvet. Plusz pont, hogy így azok számára is élvezhető lesz, akik annyira nem mozognak otthonosan ebben a settingben.

Viszont, a már előre felvázolt kérdéseim csak nem hagytak nyugodni. Nyilvánvalóan háborús helyzet van, és nem most kezdődött, de mi az oka a konfliktusnak? Miért állnak hadban Shinaria birodalmával? Mi a tét? Na és mi van a többi országgal? Van egyáltalán többi ország?Na és mi van ezzel az országgal? Még az államformáját se tudjuk. Szó szerint semmit nem tudunk erről a világról, és hiányoltam egy kis kikerekítést, ha már egy ismeretlen univerzumba csöppentünk. Még ha Ethan és Dion nem is túl gyakran filozofálnak a külpolitikán, Amirez karakterén keresztül talán jót tett volna becsepegtetni egy kis kitekintést, legalább pár mondat erejéig, de ő is csak a saját nyűgjeire koncentrált.

A másik nagyobbacska problémám az volt, hogy sehol, de sehol nem volt még csak meg se említve, nem hogy megmagyarázva, hogy főhőseink mi a fészkes fenéért dolgoznak ilyen fiatalon a frontvonalon. Oké, hogy ez egy szép új világ, de például Ethan komolyan végez a katonai iskolával plusz a speciális kiképzéssel olyan korán, hogy alig tizennégy évesen már bőven löveti le magát az égből? Dion pedig szintén 13-14 évesen már befejezte az iskolát, a tanulási időt, és már a saját csapatát válogatja össze a szerelőállomáson. Én értem, hogy mindkét srác zseni, de kicsit megrökönyödve fogadtam, hogy sehol senki egyetlen egyszer se még csak megjegyzést se tesz arra, milyen fiatal mindkettő. Hogy ez most ott normális, vagy ezek ketten különleges esetek, vagy ilyenkor most mi van. És ha ez normális, akkor miért így alakult ki a társadalom? A közvélemény általában nem szeret gyerekeket háborúba küldeni, hacsak nem muszáj. Én értem, hogy middle grade, és had érezzék magukat királyságosnak a tizenéves kissrácok, de... egy kis magyarázat maybe? Lehet világot menteni pelenkásan is, csak legyen értelme.

A karakterek egyébként jópofák voltak, bár itt még el tudtam volna viselni egy kis kakaót, de tekintve, hogy sorozatkezdő kötet, így nem zavart annyira. A két főszereplő kapcsolata is bőven még alakulóban van, de már látszik, hogy remekül ki fogják egészíteni egymást, ha majd kicsit összecsiszolódnak. A mellékszereplők közül talán Tira volt a kedvencem, bár ez azért is lehetett, mert még őt ismerjük meg legjobban. Egyelőre a többség csak nagyon felületesen lett leskiccelve, megintcsak azt remélem, hogy ez a következő részekben majd tovább fog formálódni.

Maga a cselekmény nem túl bonyolult, igazán lényegretörő, de teljesen jól működik. Pörgős, rendesen átgondolt, de azért érdekes, így semmi esélyünk unatkozni. Talán a végső összecsapásban lehetett volna kicsit fokozni az izgalmakat, tekintve, hogy nem tesz jót az adrenalin löketnek, ha az olvasót szembeállítják azzal, hogy a másik oldal már jóval előbb úgy érzi, vesztésre állnak.

Összességében, egy abszolút szórakoztató kis könyvecskéhez volt szerencsém, bátran ajánlanám fiúknak, lányoknak egyaránt! Helyenként akadtak vele problémáim, de nem olyan rettenetesen nagyok, és a gördülékeny stílus, illetve a pörgős cselekmény aztán nem hagyta, hogy túl sokat töprengjek rajtuk. A Chloe a titokzatos endületes, könnyen olvasható első kötet, a második rész pedig hamarosan érkezik, Hecate, az engedetlen címmel!

Értékelés: 3,75/5

2017. október 8., vasárnap

Cover Reveal #16 Colleen Hoover: Confess

Hello népek!

Mozgalmas őszünk van már ami a könyves megjelenéseket illeti, nemde? Újabb borítóleleplezés küszöbén állunk, méghozzá nem is akármelyik szerző következő magyarul megjelenő regényének a borítójáról hull le a lepel! Colleen Hoover elképesztően sikeres írónő itthon és külföldön is, és a rajongók újból örülhetnek, hiszen a várakozásnak vége. A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából még idén érkezik a Confess!


Fülszöveg


Mi mindent érdemes kockára tenni a szerelemért?.

Auburn Reed huszonegy éves korára már mindent elveszített, ami valaha fontos volt neki. A lány azért küzd, hogy újra felépítse romba dőlt életét, így csakis kitűzött céljaira összpontosít, és nem engedheti meg magának a hibákat. De amikor munkát keresve belép egy dallasi műterembe, váratlanul éri az erős vonzalom, ami elfogja az ott dolgozó titokzatos művész, Owen Gentry iránt.
Most az egyszer Auburn mer kockáztatni, és a szívére hallgat, ám hamarosan felfedezi, hogy Owen súlyos titkot rejteget. Múltjának árnya tönkretehet mindent, ami fontos Auburn számára, és a lány egyedül úgy teheti sínre az életét, ha kizárja belőle a fiút.
Ahhoz, hogy megmentse a kapcsolatukat, Owennek nincs más dolga, csak vallomást tenni. Ám ebben az esetben a vallomás sokkal ártalmasabb lehet, mint maga a bűn.

A csodálatos és kivételes stílusú Colleen Hoover egy újabb mélyen megható történetet mesél arról, hogy az igaz szerelem és a család olyan köteléket jelent, amit semmi sem szakíthat el.

Az írónőről




A New York Times sikerlistáját meghódító Colleen Hoover többek között a Szívcsapás, a Visszavonuló, az Ez a lány, a Reménytelen, a Reményvesztett, a Helló, Hamupipőke!, az Egy nap talán, valamint a Soha, de soha szerzője. Texasban él a férjével és három fiukkal. Honlapja a colleenhoover.com címen érhető el.

Ti várjátok már a könyvet? Na, és mit szóltok a magyar borítóhoz?

Kerstin Gier: Az álmok első könyve

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 326

Ez ​vajon tényleg lehetséges?

Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen. 
Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…



A könyvet köszönöm szépen a Könyvmolyképző kiadónak!

Főleg manapság vége-hossza nincs az elsődlegesen tizenéves lányokat megcélozó YA irodalomnak, de ameddig maga a YA korosztály besorolás rengeteg mindent lefed, maguk a lányregények már egy jóval szűkebb kategóriát jelölnek, és sajnos kevés köztük a számomra élvezhető. Normál esetben 70/30 arányban csak a szememet bírom forgatni, és egyáltalán nem tudom élvezni ezeket a könyveket. Ez egyáltalán nem azért van, mert kiöregedtem volna a műfajból - ugyanilyen gyakorisággal és anyám tanúsíthatja, ugyanilyen átéléssel tudtam forgatni a szememet 14 évesen is - hanem mert némelyik annyira... banális. De komolyan. Ilyen facepalm szinten. Rendesen fáj olvasni. Azonban szerencsére Kerstin Gier könyveinél ilyen probléma még sosem merült fel! Már az Időtlen szerelem trilógiát is imádtam, és bár kicsit vonakodtam a Silbertől, tartva a csalódástól, erre semmi okom nem volt! Pontosan egy ilyen típusú könyvre volt most szükségem! Cuki, vicces, könnyed, de azért már egy kicsit őszies halloween hangulatú. És nem melodramatikus, ami mindig plusz pont.

Egyetlen negatívumot tudok felhozni, és az nem is igazán a könyv hibája, hanem a fordításé. Na most, nem akarok senkit megtéveszteni, a fordítás alapvetően kiemelkedően jó. Viszont. Szabályosan fájt a szememnek, amikor olyanokat láttam leírva, hogy grépfrút, szkájp, meg csatni. Utóbbin el is kellett gondolkodnom, hogy mi az ideges jóistenem lehet, mert úgy gondoltam, három Angliában töltött év után csak kiismerem magam a helyi fogásokat illetően. Aztán bevillant: chutney. (Ami egyébként egy ilyen marinált kocsonyás cucc, hasonlít a lekvárhoz és a legváratlanabb zöldségekből jut eszükbe ilyet készíteni, pl. uborka) Igen, nekem is fájt. De azt, hogy dinner bezzeg benne lehetett hagyni. Nyilván a vacsora nem volt elég extra a szkájp mellett. Ezeket így muszáj volt? Csak mert fizikai fájdalmat okoztak.

Ami viszont a regény többi részét illeti, szerintem sokat elmond róla, ha elárulom, a fentebb említett problémakör sem tudott abban megakadályozni, hogy új kedvencet avassak!

Világfelépítésből nem kapunk sokat, de amit igen, az hatásos és érdekes. Ez az álomban mászkálós alapötlet inkább az egyszerű de nagyszerű alapelvet követi, azaz nincs sok magyarázni való. Az olvasónak legalábbis sokkal hamarabb leesik, hogy mire megy ki a játék, mint Livnek, így főleg az elején, elég volt  egy kis időnk hátradőlve figyelni, ahogy próbál rájönni, mi az, ami bűzlik az entlebuchi bioszféra sajton kívül. Talán el is untam volna magam, ha a rejtély része itt véget ér, de bőven volt még mit kideríteni, így a könyv nem csak aranyos volt és könnyen olvasható, de tényleg megragadta a figyelmemet is. Nem csoda, hogy pár nap alatt végeztem vele annak ellenére, hogy még mindig próbálok kimászni az egész nyáron át tartó olvasási válságomból.

Az alapsztori hasonlóan nincsen túlbonyolítva, és használ bőven kliséket, de mindezt ügyesen teszi, ezért még csak fel se merült bennem, hogy zavarjon, hogy már megint az új iskolában a menő gyerekek titkos társaságával játszadozunk, és természetesen mind szőke, magas és jóképű. A fő oka annak, hogy egy klisé se zavart egy cseppet sem pedig az volt, hogy a könyv képes volt saját magán nevetni. Ami... egy elég morbid képet fest, ha épp vizuális a fantáziád, de amire ki akarok lyukadni, az az, hogy Kerstin Giernek fantasztikus humorérzéke van, és pontosan érzi, mikor kell lazítani a hangulaton és éreztetni, hogy a karakterek sem veszik magukat annyira véresen komolyan.

– Hát, mondjuk úgy… halloween volt, és London egész északi részén elment az áram, ezért a halloween partinak korábban lett vége. Mi teljesen fel voltunk pörögve, szerelmesek voltunk, és készen álltunk arra, hogy valami őrültséget csináljunk.
– Te voltál szerelmes – helyesbített Henry. – Mi többiek egyszerűen csak be voltunk rúgva.

Az E/1 elbeszélőmód miatt mindezt első kézből tapasztalhattuk. Liv Silber az egyik legszórakoztatóbb főhősnő, akihez mostanában szerencsém volt. Vicces, kissé szarkasztikus, és olyan üdítő módon normális. Ugyanez a helyzet a húgával, Miával is, akit szintén bírtam annak ellenére, hogy a tizenpár éves mellékszereplőket ritkán tudják elviselhetőre alkotni az írók, valami rejtélyes okból kifolyólag, így szinte mindig az agyamra mennek.

Az ügyeletes Backstreet Boys társaság is egész rendben volt, a fiúk közül főleg Graysont kedveltem meg, mert egyszerűen olyan aranyos volt, ahogy próbált vigyázni Livre, aki következetesen fittyet hányt minden figyelmeztetésére, illetve Henry is abszolút szerethető volt a maga fura módján. Különösen tetszett az, hogy bár megintcsak a suli legszívdöglesztőbb kis klikkjére koncentráltunk, és itt lebbent a szőke haj, meg ott feszült a kockahas, Henry nem volt tipikus Ken barbie. Kicsit fura, kicsit nerdy, de azért mégiscsak rendes gyerek.  Livvel eszméletlen aranyosak voltak, ezt még az én cinikus fekete lelkem is kész elismerni.



A felnőtt szereplők közül egyértelműen a dadus, Lottie volt a kedvencem, különösen a fogdokival való bimbózó kapcsolata volt elképesztően vicces. Az anyukát már sokkal kevésbé zártam a szívembe. Persze néha ő is vicces volt, ahogy mindenki más, de amilyen szinten tojt a gyerekei fejére, azt egy kissé túlzásnak éreztem. Viszont az tetszett, ahogy Ernest karakterét alakította az írónő, az elején való feltűnéséből teljesen másra számítottam, mint ami aztán lett belőle, szóval sikerült - ebben a tekintetben is - kellemesen meglepődnöm. Egyébként ez igaz az egész könyvre: egy nagy kellemes meglepetés, és pontosan az, amire szükségem volt.

Összességében csak bátorítani tudok mindenkit arra, hogy elkezdje ezt a könyvecskét, mert igazán remek időtöltés, és garantáltan feldobja majd a hangulatot! Véleményem szerint tizennégy évesen éppen annyira lehet élvezni, mint huszonnégy és harmincnégy évesen, így tényleg minden nőnek és lánynak jó választás lehet egy álmos őszi délutánra. Vidám, szórakoztató, hangulatos, és nagyon - nagyon vicces. Aranyos anélkül, hogy szirupos lenne. Tényleg csak ajánlani tudom!

Értékelés: 5/5

2017. szeptember 27., szerda

A. M. Aranth: A liliom kora



Kiadó: Főnix könyvműhely
Oldalszám: 140

A ​Város otthon, béke, biztonság.

Lily, amióta az eszét tudja, a Városban élt. A Város volt hazája, táplálója és élete. Egy nap azonban, amikor rejtélyes emberek rabolják el, rá kell döbbennie, hogy a mélyben a Város szörnyű titkokat rejt: az utcák kövei alatt, a dübörgő gőzgépeknél és kavargó csatornajáratoknál is mélyebben iszonyatos sötétség lapul, amellyel egyedül ő veheti fel a harcot.

Vincent mindent elvesztett. A lány, akiért az életét is odaadná, eltűnt. A nyomozás során a férfi mindennel és mindenkivel szembeszáll, hogy visszakaphassa – közben nem is sejti, hogy ellenségei már rég kivetették hálójukat, és minden lépés csak közelebb viszi a végzetéhez.

Közben megállíthatatlanul közeledik újév napja, egy új korszak hajnala, amikor a Város acél szíve lángra lobban és ünneplő embertömegek lepik el a ködlepte utcákat. És egyikük sem tudja, hogy közben éhes szempárok milliói, mint megannyi csillag pislognak a Városra a külső sötétségből.

Mert a Város már nem csak otthon és béke, hanem egy ősi, titkos háború frontvonala, amely egész világok sorsát dönti el.


Most megint legszívesebben rögtön a végéhez ugranék, úgy néz ki, A. M. Aranth könyveinél ez már lassan standard gyakorlat. Ugyanis az epilógus - legalábbis a számomra - egy masszív másfél csillagot rántott a könyvön. Egy szórakoztató, steampunkos, nyomozós kisregényből csinált egy érzelmi, idegi, és morális szinten is szétziláló WTF bombát, amitől nagyjából tíz percig csak meredten néztem magam elé. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

Adott nekünk A város, ahol az emberek kasztokba osztva, szigorú keretek között élik mindennapjaikat, és látszólag mindenki ki van békülve ezzel a felállással. Persze, akad néhány Szabad, aki arról álmodozik, hogy majd vidékre költözik, és lesz egy kis házikója, távol a város zajától és koszától, de valahogy sose teszik meg, és csak beszélnek róla a kocsmákban, ahol aztán le is isszák magukat a sárga föld alá, mert miért ne. A Nemesek a gyártulajdonosok, a befektetők, a felső irányító réteg, ameddig a Bankárok a Város pénzügyeit intézik, habár még egyetlen Szabad se látott Bankárt soha életében. De ott vannak, a kerületükben, és végzik a dolgukat. A Mérnökök a spirituális vezetők és a tervezők is egyben, akik folytonos újításaikkal biztosítják a Város megfelelő működését és fennmaradását. Itt az érzelem és vágyakozás nélküli matematika és a fizika a vallás, a tökéletes egyensúly, az állandó status quo. Fegyelem, Rend, Éberség.

forrás

Nagyon tetszett a világfelépítés, számomra kétségtelenül a legerősebb pontja a kisregénynek az, ahogy a Város ki van találva, és ahogy az egész funkcionál, arról nem is beszélve, hogy mivé válik a végére. Habár elsőre rendkívül zavaros, főleg a vallás, ahogy haladunk előre a történetben, úgy tisztulnak le folyamatosan a részletek, és áll össze a kép. A zavart fokozza, hogy a fejezetek nem kronologikusak, hanem három különböző idősíkon esszázunk, ami három szereplőhöz tartozik: Lilyhez, Vincenthez és Gregorhoz. Főleg az elején, többször visszalapoztam, hogy megnézzem, mikor is játszódik az adott jelenet, mert egyszerűen nem állt össze a fejemben a dolog, de megintcsak, ahogy haladtunk előre, erre egyre kevésbé volt szükség. Még a fura időszámításukba is egészen belerázódtam.

Vincent nyomozása kifejezetten érdekes volt, főleg, amikor rendre ki akart menni a Városból, de valahogy sose jött össze neki. Annak ellenére, hogy mi pontosan tudtuk hol van és mit csinál Lily, Vincent frusztrációja és kétségbeesése meglepően könnyen átérezhető volt és fenntartotta a figyelmemet. Bár néhány fordulatot könnyen lehetett előre látni, főként annak köszönhetően, hogy a három idősík miatt egy csomó elejtett utalás hullott az ölünkbe, de ez csak arra szolgált, hogy azt hidd, hogy érted, miről van itt szó.

Egészen az epilógusig abban a hitben éltem, hogy ezt a történetet a már fentebb említett három főszereplő viszi előre. Az ő sorsuk a fókusz, az ő boldogságuk, kudarcuk, küzdésük a lényeg, és bár a Város fiktív falai mintha körülöttem is kezdtek volna szép lassan összenyomódni, próbáltam figyelmen kívül hagyni a fokozódó klausztrofób érzést, és rájuk koncentrálni, még akkor is, ha amúgy nem ők voltak a világ legkomplexebben összerakott egyedei. Pedig ott már leeshetett volna. 

Itt egy rendkívül rétegelt világ, viszonylag egyszerű, bár éppen könnyen kedvelhető szereplőkkel. Valami nem stimmel, nem? Nem? Úgy gondoltam, nem. Mert hát, mégiscsak össz-vissz 140 oldalról beszélünk, nincs túl sok hely itt mélységes karakterdrámára, meg finom ábrázolásokra. Sajnos én is hajlamos vagyok elfelejteni, hogy ha irodalomról van szó, tényleg nem a méret a lényeg. Sokszor a legrövidebb művek vágnak az elevenedbe a legjobban, főleg, ha működik a csattanó. Hát, itt működött.

Olvassátok el, gyerekek! Rövidke, de jesszusom, megéri!

Most viszont SPOILER következik. Így, ha nem olvastad A liliom korát, akkor sipirc, told le, és utána gyere vissza, mert hidd el, ezt nem akarod lelőni magadnak!

.
.
.
Mire vársz még? HESS!

Tikk-takk, tikk-takk, miért vagy még itt???
.
.
.

Utolsó figyelmeztetés.

.
.
.
Te tudod, öregem.

Nah, a vége. Remélem, azért vagy itt, mert Te már tudod, mi vágott így földhöz. Az utolsó fejezet még úgy is teljesen hülyére vett, hogy Zsebi előre figyelmeztetett: a vége nagyot szól. De így is elhittem. Hittem az eltúlzott, kissé szükségtelenül nyálas happy endben, amin egyébként húztam is a számat, mert annyira erős kontrasztban volt az addigi hangulattal, hogy egyszerre úgy éreztem, mögém lopózott egy csillámpóni, és nyakon okádott csillámporral. Tudhattam volna, hogy soha semmi nem ennyire egyszerű, hogy a happy endnek bizony ára van. 

Egyik pillanatban még a Városban voltam Lilyvel és Vincenttel, szorítottam nekik, hogy sikerüljön, hogy elkezdődjön az új kor, a Liliom kora. Hogy végre valahogyan feloldódjon az a bezártság érzettel megfűszerezett paranoia, ami egyre csak növekedett és növekedett, és végre legyen valami nagy bumm, ami megrázza az egészet, és elolszik ez az érzés. Lett, csak nem úgy, ahogy én gondoltam.

Vártam, hogy kitáguljon a világ, és kilépjünk a falak mögül. Mert az lehetetlen, hogy abszolúte semmi ne legyen a falakon kívül. Valami mindig van. És aztán ott volt az Epilógus, ami kirántott a Városból és megmutatta azt a világot, amit a Próféta védelmezett. A miénket. És az év 1914.

A kíméletlen igazság ott volt, talált, süllyedt. Egy világ boldogságáért a másik fizetett, és ez továbbra is így maradt, épp csak a mérleg billent át egyik oldalról a másikra. Ahhoz, hogy beköszönthessen a Városban a Liliom kora, a Földön be kellett hogy köszöntsön a világháború. Az elképedést düh követte, majd bűntudat. Persze, mindez csak fikció, de nagyon is igazi gondolatokat vág az arcodba, amit emészteni kell. Egy pillanatig igenis nehezteltem Lilyékre, pedig három oldallal ezelőtt még nekik szurkoltam. De hiszen akkor még szó sem volt arról, hogy a mi világunk fizet az ő happy endjükért. Hirtelen valósnak és személyesnek érződött az egész, ami teljesen váratlanul ért. Kijózanító volt az élmény: nemrég még teljesen ki voltam békülve a döntéseikkel. Valószínűleg én is ezt tettem volna a helyükben. Egészen addig, ameddig meg nem láttuk az érme másik oldalát, ameddig a Föld be nem került a képbe. Ameddig nem az I. és II. világháború, vagy akár a mai világpolitikai helyzet volt a boldogságuk ára. Eredetmítosz a világháborúhoz. Ezt tényleg nem láttam előre. Bravó, Peti! Jól kicsesztél a lelki világommal.

2017. szeptember 20., szerda

A. M. Aranth: Oculus

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 420

Mit ​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?

Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.

A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?

Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.

A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?

Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.

A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

***

Nehéz megszólalni azután, hogy a végére érsz ennek a könyvnek, és főként olyan szavakra gondolni, amiket nem kell kapásból kicsillagozni, nyomdafestéket nem tűrő természetük miatt. (Gyermek - és családbarát blog ez, kérem szépen. Többnyire.) És azt kell mondjam, hogy még hónapokkal az olvasás után is nehéz bármi egyébre is gondolni, mint a végére. Fura innen kezdeni egy értékelést, de így van. Mindenesetre azért megpróbálunk eltekinteni ettől, és mégiscsak az elejéről indítani, mert rend a lelke mindennek (mondá a világmindenség legrendetlenebb egyede.)

Emlékszem, mikor még megjelent tavaly, legalább négy kört mentem a Könyvfesztivál körül, mire elhatároztam, hogy megveszem az Oculust. Mármint... nem Truth-t, hanem a könyvet, az én szemem még csak -0.5-ös, túlzásnak érezném. Főként Uszáma és Zsebi állandó nyaggatásának eredménye, hogy mégis hazajött velem, ugyanis be nem állt a szájuk róla, így hagytam, hogy az egyetemes nyomás elfeledtesse velem, hogy én igazából csak 3 drágaszágot engedélyeztem magamnak. És milyen jól tettem, mert imádtam az Oculust! Mi több, kedvet kaptam a Holdárnyék sorozathoz is, úgyhogy hozzá is csaptam a circa 400-as várólistámhoz #yolo

A sztori eleve ütősen indul: Truth a műtőasztalon fekszik, és éppen operálják bele a fejébe azt a micsodát, ami oculusszá teszi (elnézést a rendkívül szakmai szőkenős leírásért, bölcsész vagyok, you know), majd pedig Verity Cadogan, az új tulajdonosa átutalja az apjának az összeget. És mit csinál mindenki? Pezsgőt bont. Határozottan disztópikus a hangulat, és persze ez csak fokozódik, ahogy Truth próbálja elfogadni a helyzetet, őrlődik magában, ahogy minden valamire való tininindzsa főszereplő, és igyekszik lezárni magában az eddigi életét. Mert ő már nem személy, nem ember, hanem oculus.



Sokan nyammogtak, hogy Truth így idegesítő, meg úgy hisztis, meg amúgy nyavalygós... és az? Persze hogy az. MOST ADTÁK EL RABSZOLGÁNAK, HAVER! Méghozzá a saját családja. Egészen elképzelhető, hogy én se lennék viháncolós kedvemben. Helyzethez képest, szerintem Truth egész normálisan viseli. Számomra abszolút feküdtek a hangulatingadozásai, ahogy kezdeti önuralomból depresszióba zuhan, majd dühbe, lázadásba, aztán szépen bejárja az érzelmi spektrum kábé teljes negatív felét, és megtalálja önmagát, miközben már nem is kéne, hogy embernek tekintse magát.


Az az érzéki csalódás, amit az egyéniségemnek hittem, azért örült volna, ha nem dörgölik reggeltől estig az orra alá, hogy ő tulajdonképpen nem is létezik.


Annak ellenére, hogy ebben a regényben aztán minden megvolt ahhoz, hogy egy újabb HG koppintás váljék belőle, szerencsére nem így alakult a helyzet. Már csak azért is szerencsére, mert engem a HG (meg a Beavatott is, ha már itt tartunk) egyszerűen lehozott az életről. Ennek a könyvnek a végére érve viszont? Kénytelen voltam az állam keresésére indulni, mégpedig rohadt gyorsan. Konkrétan emlékszem, hogy a volánbuszon értem a végére, és bár mostanság már egész jó vagyok hangeffekt-elfojtásban, amikor nyilvánosan merülök bele egy regénybe, itt kiszaladt egy halódó bálnahang. Asszem' egy néni furán is nézett rám. Elnézést, hogy mindig a végére kanyarodok vissza, de ÉDESJÉZUSNAGYONJÓVOLT.

A mellékszereplők is teljesen jól ki lettek dolgozva, Truth és Aoi barátsága nagyon szépen sikerült, és az is imponált, hogy bár volt szerelmi szál, nem szorított ki minden mást. Bár Aoi nekem személy szerint kicsit sok volt, és néha az agyamra ment, mint karakter, ő is tök jól össze lett rakva, ezt pedig tudtam értékelni. Verity Cadogan is egy érdekes figura, már azon túlmenően, hogy az esetek 80 százalékában legszívesebben kiskanál vízben fojtanád meg, de jó lassan, hisz jó ember volt. SE. A maradék 20 százalék viszont? Erősen elgondolkodtató, pláne hogy általában olyankor érkezünk el ezekhez a részekhez, amikor már az olvasó is ragadná a géppuskát, hogy segítsen az Annun kutyáinak és kinyírja ezt az elcseszett társadalmat.

És a legnagyobb arc az egészben? Vessetek meg, én a főgonoszt imádtam a legjobban! Hogy ez mit árul el az én lelkivilágomról, azt inkább ne firtassuk, de atyaisten, Szellem kegyetlen szórakoztató volt, miközben kellemesen lúdbőröztem tőle, főleg amikor nekikezdett öreg vénasszonyt játszani a templom előtt, és mindenkinek a fülébe sugdosott mindenfélét. Falusi pletyka játék lvl 10000. Még egy ilyen gőgös, fennhéjázó, megalomániás, zseni szemétládát... komolyan, ritka kincs.

Kopp-kopp, Avalon, meghoztuk az Égi Háborút! Hova támasszuk?

A cselekmény bár a közepe tájékán leült egy jó időre, a végére nagyon felpörgött (tudom, már megint a végével jövök, de... CSAK OLVASD EL, JÓ??) és rendkívül izgalmas finálét kaptunk, amire mindenképpen megérte várni egy kicsit. Tetszett, ahogy szépen összefonódtak a szálak, és valahogy megfért egymás mellett egy fiatal lány belső küzdelme, az ő mindennapjai, és egy teljes bolygófoglalás, mert a honfoglalók nyilván nem gondolkodtak elég nagyban anno. Így kaptunk mindenből egy kicsit, aminek az eredménye egy rendkívül szórakoztató koktél lett. A karakterek szerethetőek és esendőek voltak, a világ érdekes, a problémakör disztópiák között elég tipikus, de kreatívan tálalt változatát kaptuk, pont a megfelelő drámával, humorral és akcióval fűszerezve. Atomjó film lehetne ebből a könyvől, de komolyan! (Muhhhahahaha, atom, meg Szellem... jó, befejeztem.) Szóval én mindenképpen tudnám ajánlani, ha szereted a YA disztópiákat, akkor azért, ha meg nem, akkor azért!

Értékelés: 4,5/5
Kedvenc jelenet: Szellem benyögései, Truth és Kaled jelenetei, az Oculus találkozó

2017. szeptember 8., péntek

Cover Reveal #15 Sara Shepard: Pretty Little Liars

Szép jó napot!

Egy egész borítóleleplezős sorozat van itt a blogon, ezúttal azonban nemzetközi vizekre evezünk. A Sara Shepard regényéből készült sorozatot senkinek nem kell bemutatni, de a könyvet olvastátok már? A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából már magyarul is hamarosan kapható lesz, méghozzá új fordítással. Ami pedig a borítót illeti... mi más lehetne?


Oldalszám: 264
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Pretty Little Liars
Fordító: Miks-Rédai Viktória
ISBN: 9789634570912
Várható megjelenés: 2017. ősz

Tedd kívánság és/vagy várólistára >>> ide kattintva!

Rendeld meg a könyvet >>> itt!

Fülszöveg


Alison három éve tűnt el, egy pizsamaparti után, és azóta sem látta senki. Az elit pennsylvaniai iskolába járó barátai meggyászolták, de megkönnyebbülten fel is sóhajtottak. Mindegyikük őrzött egy-egy titkot, amit csak Alison ismert, és ha a pletykára éhes világ tudomására jut, tönkreteheti őket. Amikor egymás után kapják a névtelen e-maileket és szöveges üzeneteket, pánikba esnek. Az áruló vajon a saját köreikből való? Vagy ami rosszabb: Alison visszatért?

Egy rendkívül izgalmas sorozat indító kötete.



Az írónőről





 Sara Shepard a híres Pretty Little Liars és a The Lying Game könyvsorozatok szerzője, mindkettőből sikeres tv-sorozat készült a FreeForm csatornára.

Az írónő Torontóban született, van egy testvére, Ali. A New York Universityn tanult, és Brooklynban kreatív írást is tanult. Az első könyve, a Hazug csajok társasága 2006-ban jelent meg. Az írónő jelenleg Pittsburghben él férjével és kutyusaival.

Érdekesség, hogy a Pretty Little Liars tévésorozat két részében is szerepelt (1x07 és 5x24), igaz, cameo szerepekben tűnt fel csupán.


Nektek a filmes vagy az eredeti borító jön be jobban?

2017. szeptember 7., csütörtök

Cover Reveal #14 Fekete Judit: Az őrület határán

Hello népek!

Véget ért a nyári uborkaszezon, és hamarosan érkeznek az őszi megjelenések! Ennek alkalmából, most egy érkezőben lévő Könyvmolyképzős könyv borítójáról rántjuk le a leplet. Ez pedig nem más, mint Fekete Judittól Az őrület határán c. regény, amely egyben a debütálása is az írónőnek.

Fülszöveg


Mit tehetsz, ha minden veszni látszik?

Lili egy menő multinál dolgozik, és talpraesett marketingesként megszokta, hogy minden problémát gyorsan megold. Csakhogy egy nap behívják a tárgyalóba, és bizony, AZT a hírt közlik vele.
Munkanélküli lett.
Nincs mese, ideje új állás után nézni.
Fergeteges rodeó indul a magyar valóságban.

Elgondolkodik, legyen-e belőle Aloe vera MLM ügynök, vagy elfuserált cukrász. Sofőr. Virágáruslány. Hallgasson-e a volt kollégára, aki felhívja a Nagy ötlettel?

Várjon az igazira vagy vállaljon átmeneti munkát? Adja fel az álmait? És az elveit?
Miközben naplót ír, vagy épp lelkesen blogol, mellesleg várja a nagy Őt is, de főleg kicsiket talál.
Ám az élet gyakran meglepőbb, mint gondolnánk...

A hol szomorkás, hol kacagtató történet üde színfoltja a hazai könyvkínálatnak, és lelket feltöltő olvasmány mindazoknak, akik épp hasonló cipőben járnak.

Kövesd Lili történetét és találd meg önmagad!


Gondolatok


Nekem abszolút bejön ez a fiatalos vibe, amit a borító áraszt magából, a tartalmat elolvasva is passzolni látszik a sztorihoz, úgyhogy kíváncsian várom a megjelenést! :)

Az írónőről



Fekete Judit 1979-ben született Budapesten. Marketinges, szövegíró, betűgyáros. A szabadidejében blogol, könyvkritikákat ír, melyek korábban a hir24 hírportál kultúra rovatában, majd az Olvassbele.com oldalon és a Könyvjelző magazinban jelentek meg. Gyerekkora óta szeret írni, de huszonévesen fedezte fel a különböző internetes íróköröket, ekkor kezdett el tudatosabban foglalkozni az írással. Első regénye az Őrület határán - Kálmán Lili munkanélküli naplója, ami egy munkanélküliséggel foglalkozó humoros, felnőtteknek szóló regény, melyet a Könyvmolyképző Kiadó ad ki 2017 őszén. 

Blog
Instagram
Facebook

Nektek hogy tetszik?

2017. augusztus 20., vasárnap

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Kiadó: Kossuth
Oldalszám: 352

Egy rejtélyes sziget 
Egy elhagyott árvaház 
Egy különös fényképekből álló gyűjtemény

Ez vár felfedezésre a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című felejthetetlen regényben, amely a fantázia és a fotográfia elegyéből kever izgalmas olvasmányt. Történetünk kezdetén rettenetes családi tragédia indítja útnak a tizenhat esztendős Jacobot egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy Vándorsólyom kisasszony gondozottjai nem csak különlegesek voltak, de talán veszélyesek is. Lehet, hogy nem véletlenül száműzték őket egy kietlen szigetre. És valamiképpen – lett légyen ez bármilyen valószínűtlen – talán még mindig élnek. 
Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat.

***

A könyvet köszönöm szépen a kiadónak!


A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei nem újdonság már, sokak rajonganak érte, sőt a tavalyi évben még film is készült belőle, ami újjáélesztette a megjelenéskor fellángolt hype-ot, és megint minden egy csapásra tele lett a fekete-fehér képes, enyhén creepy fotográfiákkal, és áradozásokkal arról, hogy ez a trilógia mennyire csodálatos. Én a magam részéről eddig tudatosan kerültem, bár már többször a kezembe akadt a könyvesboltban, ennek pedig ugyanaz az oka, ami miatt horror filmet se vagyok hajlandó megnézni: gyáva kukac vagyok élénk fantáziával, és minden ilyen cucctól összecsinálom magam, aztán pedig hetekig nem megy ki a fejemből. Kell ez nekem? Dehogy kell. Rettegjen hobbiból más.

Arra, hogy mégis elolvassam a könyvet nem végeláthatatlan mazochizmusom vett rá, hanem a tény, hogy többen többféle képpen biztosítottak arról, hogy ez a könyv csak creepynek néz ki, de igazából nem annyira az. Semmi olyan nincs benne, ami egy átlag fantasyben ne lenne, meg se fog ez nekem kottyanni, és nem fogok telefonfénnyel szörnyeket vadászni az ágyam alatt hajnal háromkor, nyugodjak meg. Húztam egy darabig a szám, meg hímeztem-hámoztam, de aztán csak beadtam a derekam, mert hát, valljuk be, ha túlteszed magad azon, mennyire para a kicsi leányzó feje a borítón, nem lehet nem észrevenni, milyen csodálatosan gyönyörű maga a kiadás. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy ha leveszed a védőborítót, nem sima egyszínű kötés, hanem ugyanaz a dizájn található alatta a keményborítón. Már kézbe fogni is élmény a könyvet.

forrás
Maga a történet egyébként tényleg nem ijesztő, inkább a hangulatos szót használnám rá, amihez a fekete-fehér képek nagyban hozzájárulnak. Ami különösen tetszett, hogy nem csupán illusztrációi, hanem aktív alkotóelemei is a történetnek: a képek Jacob világának a részét képezik, ezekkel mesélte nagyapja a látszólag hihetetlen történeteit a különlegesekről és a walesi kis szigeten álló árvaházról, amely Vándorsólyom kisasszony felügyelete alatt állt. A stílus is remekül hozta ezt a fajta nosztalgikus hangulatot, könnyen olvashatóvá téve a könyvet, bár őszintén, rendre elfelejtettem, hogy Jake elvileg a 21. századból jött. Inkább raktam volna őt is a 80-as/90-es évek tájékára, egyrészt a szóhasználat, másrészt pedig amiatt, mert az ő részeibe is beszivárgott az a hangulat, ami nagyapja történeteiből áradt.

Szükség is volt az erős hangulatra, ugyanis a cselekmény csigalassan indul be. Amikor még a századik oldalon se történt semmi, kezdtem megijedni, hogy ez ilyen tetűlassan fog kúszni egész végig. Persze, ez egy kezdőkötete egy trilógiának, de azért mégis illene megállnia a saját lábán. Szerencsére a második felére kicsit felpörögtek az események, így az izgalmasabb volt, de összességében még mindig egy nagy bevezetőnek érződik az egész. Ettől függetlenül élveztem olvasni, csak kissé rétestészta feelingje volt: nyúlt és nyúlt, és én meg csak vártam, hogy érjünk már a lekvárhoz.

Enyhe spoilerek az elkövetkezőkben!



Alapvetően nem szeretek spoilerezni, de enélkül az apróság nélkül lehetetlenné válik a karakterek kitárgyalása, így kénytelen vagyok. Szóval, ha abszolút semmit se szeretnél lelőni a sztoriból, állj meg most! 

Ugye Jake nagyjából száz oldalnyi tipródás után felfedezi az átjárót az időhurokba, ahol az árvaház még mindig áll, és minden lakója megragadt 1940. szeptember 3-ában, és azt a napot élik újra és újra, egészen a bomba becsapódásának pillanatáig, amikor is újraindul a nap. Ezáltal a különleges gyermekek kora is beragadt, vagyis azok, akiket Jake nagyapja anno hátrahagyott, még ma is pontosan ugyanannyi idősek, mint 1940-ben, köztük az akkori kedvese, Emma is. Na már most, lehet, hogy én vagyok túl földhöz ragadt, de képtelen voltam túllépni azon, hogy pont Jacob és Emma között alakult a szerelmi szál. Még maga Jake is fennakadt ezen a tényen egy párszor, sőt közölte is Emmával, hogy ez talán így nem teljesen egészséges, de mit ad isten, ezt a végére teljesen elfelejtették, így az ezzel kapcsolatos fenntartásaim is megmaradtak. Talán majd a folytatásban?

Ezenkívül a lidérces szál nagyon rendben volt, ott volt némi feszültség is, ami kifejezetten feldobta a sztorit, de bőven nagyon későn lett kibontva ahhoz, hogy ez feledtetni tudja a kezdeti tötymörgést. Jobb lett volna, ha talán hamarabb bekerül a cselekménybe, és hosszabb a nyomozás, mert így aránytalanul hosszú lett a bevezetés, ameddig a tényleges cselekmény az utolsó száz oldalba lett sűrítve.

Spoiler vége


Egyébként maguk a karakterek mind a helyén voltak. Emberiek, sebezhetőek, tökéletlenek, de alapvetően szerethetőek voltak. Bár a kötetnek úgy összességében igencsak bevezetőszaga volt, azért a végére mégis felpörgött és az utolsó jelenet kifejezetten felcsigázta az érdeklődésemet, már ami a folytatást illeti. Szinte minden szál nyitva maradt, így szinte követeli a következő könyvet a lezárás.

Tudom ajánlani mindazoknak, akik szeretik a fényképészetet, a lassabban felépülő történeteket, megfűszerezve némi Pán Péter szindrómával és a hangulatos írásmódot. Viszont akik a lendületesebb, sodró cselekményt preferálják, azok nem feltétlenül fogják élvezni.

Értékelés: 3,5/5


2017. augusztus 12., szombat

Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám

Kiadó: Ventus Libro
Oldalszám: 300


Digby és Zoé, a két gimnazista nyomozásának és szerelembe esésének cseppet sem romantikus, inkább vicces és veszélyes története. 

Amikor az ember arra készül, hogy Digby barátjaként túléljen egy átlagos napot, az nem sokban különbözik attól, mint ha az apokalipszist készülne túlélni. 
Amikor Digby először becsönget, Zoe Webster nincs különösebben elragadtatva. Digby goromba, okos, és nem tűr ellentmondást. Mire Zoe észbe kap, máris nyakig ül abban a vicces és veszélyes eseményfolyamban, amely egy gimnazista lány elrablása ügyében folytatott nyomozáshoz vezet. Ennek az emberrablásnak pedig talán köze lehet ahhoz, hogy nyolc évvel ezelőtt tragikus körülmények között eltűnt Digby húga is. 
Ez a borotvaéles párbeszédekkel fűszerezett regény olyan szerelmi történet, amely határozottan nem romantikus, és olyan krimi, amelyben nem a tettes kézre kerítése az egyetlen izgalom. Stephanie Tromly első könyvét nem fogjuk egyhamar elfelejteni.



***



A könyvet köszönöm szépen a Kossuth kiadónak!


Már a borítójáról sejteni lehetett, hogy ez a könyvecske tökéletes választás lesz a nyári napokra, amikor valami lazára vágyik az ember lánya az egész évi diliház után. Igazából mondhatjuk, hogy azt is kaptam, amire számítottam: Stephanie Tromly regénye az első oldalaktól olvastatta magát és jókat kuncogtam a poénokon.


A történet maga nem túlságosan bonyolult, jellegzetes kisvárosi feeling, új suli, meg egy fura gyerek, Digbyről meg eleinte nehéz eldönteni, hogy egy fiatal Sherlock Holmes szintű zseni, vagy hobbi stalker, de röhejes helyzetekből nincs hiány, ami határozottan feldobja a hangulatot - lásd: csirkejelmez.  

Kissé klisésnek is tűnt a szitu elsőre, de Tromly jól bánik a jól megszokott "új lány a városban" sémával, és külön üdítő volt, hogy bár a lányos ábrándozás megvolt a szokásos focista álompasi felé, a kémia a különc gyerekkel működött. Remekül elszórakoztam Zoé és Digby szerencsétlenkedésein, meg ahogy Digby sose bírta ki, hogy ne szóljon be, amikor Zoé láthatóan elmerült a rózsaszín ködben, ami a tinilányok sajátja, főleg a YA regények világában. Az már csak hab volt a tortán, hogy Digby és Henry ráadásul barátok, a maguk fura módján. (Főleg Digby fura módján, ő ugyanis nem komplett.)

    – Digby!     Mindketten összerezzentünk. Henry lépett elő egy bokor mögül, izzadtan, zihálva.     – Á, hellóóó… Henry, nem tudtam, hogy te is jössz – mondta Digby.     – Dehogynem tudtad, azért próbáltál elgázolni a Chestnut utcában – mondta Henry.     – Ó, sajnálom. Nem tudtam, hogy te vagy az – mondta Digby.     – Hallottam, ahogy röhögsz az autóban, tesó.
Zoé egyébként szintén szerethető volt, mint főhősnő. Nem volt az a nyavalygós fajta, sem különösebben nehézfejű, és egyfajta száraz humorral kezelte a felmerülő eszement szitukat, ami nagyon szimpatikussá tette számomra. Ilyen lehetett Steph Plum tizenévesen. Digbyt viszont egyszerűen imádtam, pedig a való életben tuti képtelenség lenne tíz percnél tovább elviselni úgy, hogy közben nem próbálod megölni vagy őt, vagy magadat. 



Ami viszont érdekes volt, hogy főleg Digbynél, néhol váratlanul komolyra fordult a könyv hangulata. Nem sokáig, épp csak pár pillanatra, hogy azért érzékeltesse, itt bizony valós problémák is meghúzódnak a háttérben, nem csak egy sitcomot nézünk, ahol semmi igazán rossz dolog nem történhet, csak néhány ember egymás agyára megy és repkednek a poénok. 
Zoénál úgyszintén, főleg a válás kapcsán, ami miatt elköltöztek New Yorkból. Az írónőnek sikerült úgy megfognia a témát, hogy nagyrészt szórakoztatónak hasson, de itt-ott elővillantak az igazi problémák a cukormázas felszín alól. Ettől a vicces részek nem voltak kevésbé viccesek, a könyv nem vált komorrá, vagy túlontúl drámaivá. Inkább csak adott egy kis mélységet a sztorinak, ami pedig kifejezetten jót tett neki, főként, hogy a végét tekintve, lesz itt még mit várni!

Annak ellenére, hogy mennyit téptem itt a számat három fő karakterünkről, egyáltalán nem nevezném ezt a könyvet romantikusnak. A lehetősége ott van, talán majd a további részekben egy szerelmi szálnak, de itt inkább csak egyfajta felvezetést kapunk, hogy ki kivel van. Különösen a vége sejteti a kibontakozni készülő átívelő szálat, de ezt nem fogom lelőni nektek, inkább olvassátok el, ha kíváncsiak vagytok.

Értékelés: 4/5
Kedvenc karakter: Digby
Kedvenc jelenet: az emlegetett csirkejelmezes attrakció mindenképp toplistás

2017. augusztus 3., csütörtök

TBR Book Tag 2017

Hello népek!

Ezer éve nem book tageltünk már egy jót itt a blogon, főként, mert nem igazán találtam olyat, amire úgy tényleg azt mondtam volna, hogy szívesen kitölteném. Így a nagy kánikulától a blogos böngészésbe menekülve viszont belebotlottam egy tagbe Abstractelfnél, az Always Love a Wild Book bloggerinájának birodalmában, ami rettentő testhezállónak érződött, miután úgyis mindig a TBR-omról hápogok itt nektek.


TBR, azaz To Be Read, magyarán várólista, ami mindig csak terebélyesedik, és nekem legalábbis, erősen love-hate viszonyom van vele. Egyrészről fantörpikusan hasznos, mert az agyam rövidebb, mint az aranyhalé, és azt is elfelejtem, mit ebédeltem, hát még a számtalan kinézett áldozatomat, amire rá akarom tenni a mancsomat. Másrészről viszont... THE PRESSURE. Gyűlik-gyűlik-gyűlik, ha elolvasok egyet, hozzáadok tízet, és állandó jelleggel le vagyok maradva. Tudom én, hogy nem lóverseny, de még így se értettem soha azokat, akik attól félnek, hogy egyszer csak kifogynak olvasnivalóból. Én attól félek, hogy nem egy, de három élet se lenne elég arra, hogy a várólistám végére érjek. Vajon erre is van valami flancos fóbianév?

Mindenesetre, én nem orvoshoz megyek a problémámmal, hanem inkább a blogoláshoz fordulok, és ezúttal konkrétan ehhez a book taghez.

1. Hogyan követed nyomon, hogy mi van a várólistádon?

Egy időben még a molyt használtam, de aztán átálltam a goodreadsre. A molyos várólistám is megvan, de a GR-es az up to date jelenleg. Bár az up to date is egy cseppet relatív, ha rólam van szó, mert azt is ki kellene már takarítani egy kicsit, de hát mindig van valami fontosabb.


2. Hogyan döntöd el, hogy mit olvasol a várólistádról legközelebb?

Mostanság a Prológusos Projektek vették át az olvasási szokásaim felett az uralmat, az az elsődleges szempont, hogy ott épp milyen tematika következik. Ezen felül eddig az egyetem is eléggé lekorlátozott, de idén nyáron hivatalosan is friss diplomás lettem, szóval most a nyárra legalábbis ez nem köt meg még jobban, és élvezem a szabadságot, így nagyjából azt olvasok, amihez épp kedvem támad.


3. Melyik könyv van a legrégebb óta a várólistádon?

A goodreads szerint Cinda Williams Chima: The Demon King, amit 2012 június 2-án adtam a TBR listámhoz, vagyis amit szolid 5 éve tologatok. Mentségemre legyen mondva, csak pár hónapja jutottam el a beszerzésig, ami elég sarkallatos pont. Remélhetőleg, hamarosan sorra kerül.

4. Egy könyv, amit nemrég raktál a várólistádra

A várólista bővítést is általában tömegben művelem, a legutóbbi megmozdulásom eredményéből ez a három érdekel a legjobban jelenleg:




5. Egy könyv, amit csak a borítója miatt raktál a várólistádra

Alwyn Hamilton: The Rebel of the Sands majdnem így járt. Az a csodálatos borítója már jó ideje csábított, de maga a fülszöveg nem érdekelt annyira, hogy beszerezzem, így csak flörtöltem az ötlettel. Aztán Szonja és Zsebi teljesen ráfüggtek, így ők győztek meg arról, hogy igenis tegyek egy próbát. Amúgy kizárólag borító alapján nemigen rakok várólistára könyvet, az Zsebi reszortja. Semmi kétség, egy szép borító jobban felkelti a figyelmem, de azért annál több kell az elköteleződéshez.

6. Egy könyv a várólistádon, amit nem tervezel olvasni

Mint azt említettem, még a GR várólistám se up to date teljesen, így akad rajta olyan, amit már nem tervezek elolvasni. Példának okáért, Cassie Clare: Elveszett lelkek városáról már lemondtam, meg úgy az egész Árnyvadász hajcihőről. Nem az én idegeimnek való az a vergődés.


7. Egy még kiadásra váró könyv a várólistádról, ami miatt nagyon izgatott vagy

Philip Pullman legújabb megmozdulását repesve várom! A The Book of Dust kiegészítő kötete lesz az eredeti Az Úr sötét anyagai trilógiának, ami nagy és régi kedvencem, így érthető módon, kisebb szívrohamot kaptam a hírtől, hogy húsz év után egy új könyv érkezik Lyra kalandjai mellé.

8. Egy könyv a várólistádról, amit mindenki olvasott, kivéve te

Harry Potter és az Elátkozott Gyermek. Esküszöm, nem merem elkezdeni.

9. Egy könyv a várólistádról, amit mindenki ajánl

Már én is várom, hogy olvashassam, előbb azonban a Grisha trilógiát szeretném letolni az írónőtől, mert hogy az az előzménye ennek a duológiának.


10. Egy könyv a várólistádról, amit nagyon el szeretnél olvasni

Ilona Andrews: Wildfire című könyvéért már erőteljesen folyik a nyálam, de egyrészről, most más határidős könyvek sorakoznak előtte, másrészről, nem vagyok kész sem arra, hogy esetlegesen véget ér a sorozat (bizonytalan, hogy meghosszabítják-e, miután eredetileg trilógiának tervezték), illetve az utána következő érkező book hangoverre, amikoris megint képtelen leszek kb egy hónapig bármi mást olvasni, mint Hidden Legacyt. #fangirlproblems


11. Könyvek száma a várólistádon

608. Höhöhö. *help*


Nos, ennyi lett volna a TBR Book Tag 2017. Ti hogy álltok a saját várólistátotokkal? 

Limk Related Widget