2017. december 12., kedd

Philip Pullman: La Belle Sauvage - A Por könyve I.

Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 482

A tizenegy éves Malcolm Polstead és daimónja, Asta a szüleivel él az Oxford környéki Pisztráng Fogadóban. A Temze folyó túloldalán – amelyen Malcolm gyakran hajózik imádott kenuján, a La Belle Sauvage-on – áll a Goodstow Apátság, az apácák otthona. Malcolm megtudja, hogy az apátságban féltve őriznek egy leány csecsemőt, Lyra Belaquát, akit többen is el akarnak rabolni… Közben a sűrű esőzések miatt az emberek soha nem tapasztalt árvíz közeledtéről beszélnek…

„Mindig szerettem volna elmesélni, hogy Lyra hogyan került a Jordan Kollégiumba. Miközben ezen gondolkoztam, megjelent előttem egy hosszú történet, amely Lyra csecsemőkorában kezdődik és felnőttkorában végződik. Ebben a kötetben Lyra még kisbaba, a következőben pedig húsz éves. A harmadik és egyben utolsó résszel kapcsolatban lakat van a számon…” (Philip Pullman)


A könyvet nagyon szépen köszönöm a Ciceró kiadónak!

Jelentem, ezúttal hivatalosan is up to date vagyok! Végigmaratonoztam Az Úr sötét anyagai trilógiát, és a legújabb eredet/folytatás/kísérő trilógia első részét, ami igazából egyik se igazán, de mindenesetre ugyanabban a világban játszódik, és az új karakterek mellett a már jól ismert szereplők is felbukkannak. Pullman már elárulta, hogy a második rész jóval az eredeti trilógia után fog játszódni, hiszen abban Lyra már húsz éves lesz, de ez az első rész, ami a La Belle Sauvage címre hallgat, szerintem bátran kezelhető eredettörténetként.

Apró észrevétel azoknak, akik még nem olvasták Az Úr sötét anyagait, és azt fontolgatják, hogy ezzel kezdik inkább, hiszen így lenne kronologikus: inkább ne. Egyelőre nagyon friss az élmény, ráadásul körülöttem nem olvasták még túl sokan, így nem igazán tudom megítélni, hogy ez mennyire igaz univerzálisan a regényre, de számomra az, hogy ismertem a későbbi eseményeket milliószor érdekesebbé tette az ebben a könyvben történteket.


Pullman írásmódjára normál esetben sem kifejezetten jellemző a folyamatosan pörgő cselekmény: ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy unalmas, inkább azt, hogy nem sieti el a dolgokat az alapozásnál, így a nagy tűzijátékok, illetve a feszültséggel teli részek közé hosszabb, lassabb folyású fejezetek vannak beillesztve. Nekem abszolút működik ez a felépítés, mert Pullman remekül kihasználja azokat a lassabb részeket világmagyarázatra és karakterépítésre, amitől minden szépen a helyére kerül. Viszont, el tudom képzelni, hogy annak az olvasónak, aki nem tudja még, hogy Lyra kivé is cseperedik fel, aki számára ismeretlenek a felbukkanó karakterek, mint például Lord Asriel, Coram Van Texell (az eredeti trilógiában már Farder Coram), vagy éppen Hannah Relf, aki csak nagyon minimálisan jelenik meg Az Úr sötét anyagaiban, nos az lehetséges, hogy leteszi a könyvet, mert nem ragadja meg igazán a figyelmét így elsőre.

Amiért pedig kár lenne, mert én abszolúte imádtam! Előzetesen direkt nem olvastam el a tartalmat, így csakis a legminimálisabb információ jutott el hozzám arról, hogy mégis miben lesz részünk ezúttal: tudtam, hogy egy fiú, Malcolm lesz a főszereplő, tudtam, hogy Oxfordban fog játszódni a sztori, és hogy Lyra még kisbaba lesz benne.

Erre ki bukkan fel elsőként? Nem más, mint a jó öreg Farder Coram, csak épp így tíz évvel korábban még kevésbé rozoga állapotában. Na és itt még Coram van Texell, szóval ameddig nem említették, hogy amúgy gyiptus, csakis a daimónja miatt lehettem biztos benne, hogy ugyanarról a személyről van szó, aki aztán Lyrát tanítgatja a gyiptushajón. Látva, milyen szerepet játszott a háttérben, egyáltalán nem csoda, hogy olyan melegséggel fogadta Lyrát a későbbiekben, amikor Az arany iránytűben felkeveredett a fedélzetre.

Mikor pedig megláttam Lord Asriel nevét, szabályosan felvisítottam, bár ez valószínű, hogy inkább az én elborult fangirl állapotomnak tudható be. De olyan jó volt viszont látni ezeket a karaktereket! Látni, milyenek voltak tíz évvel korábban, hogy milyen volt a politikai helyzet, ami ilyen drasztikusan befolyásolta az életüket. Annyi apró részletre fény derült, ami természetesen érdekes volt az aktuális sztori szempontjából is, de az hogy ezzel együtt megmagyarázott néhány ezidáig homályba vesző apró részletet az eredeti trilógiából, mindenképp nagyban megdobta az élvezeti értékét a számomra.

A lényeg? Ha teheted, olvass publikálási sorrendben, ne a történet szempontjából kronologikusban, mert úgy feltehetőleg sokkal jobban fogod élvezni.

Ha már amúgy Lord Asrielt emlegettem... hát én lepetéztem, mert mindent vártam, csak azt nem, hogy ebben a könyvben majd Asriel emberi érzéseket demonstrál! Méghozzá nem is olyan retteneteseket! Azok számára, akiknek még nem volt szerencséjük Asrielhez... nehéz elmagyarázni. Az a fajta karakter, aki elég szörnyű ember, de közben nem gonosz, szóval nehéz utálni, főleg mert amúgy zseniális és olyan vasakarata van, amit nem lehet nem csodálni. Viszont a hajad téped tőle néha, mert egy szemétláda, és mindeközben azért tudod, hogy élőben tuti levegőt venni is csak az engedélyével mernél a jelenlétében. Olyan antihős, hogy már egyenesen atomanti. Na, szóval én személy szerint imádom Asriel karakterét, mert annyira jól össze van rakva, olyan rétegelt és érdekes, és mindig meg tud lepni, de itt... főleg egy konkrét jelenetben annyira emberi volt. A végére azért visszajön a régi, jól ismert Asriel, szóval nem kell aggódni, kutyából nem lesz szalonna, de kétségtelen, hogy egy új oldalát ismerjük meg itt.

forrás
Természetesen Mrs. Coulter is kihagyhatatlan, és már csak azért is olvasnám először az eredeti trilógiát, mert az itteni megjelenése egy az egyben elspoilerezi Az arany iránytű azt a részét, ahol felfedik Lyra születési körülményeit. De ami Coultert illeti, ő hozta a formáját, bár csak egy pár jelenet erejéig bukkant fel. Róla is kapunk plusz infókat, de semmi elképesztően megdöbbentőt. Reméltem, hogy többet látunk belőle, de nagyrészt inkább a háttérben működött.

Hannah Relf szála viszont már elképesztően érdekes volt! Az egész Oakley Streetes kémkedősdi rettenetesen izgatta a fantáziámat, és talán ezért is lehet az, hogy jobban élveztem az első felét a könyvnek, amikor még az áradás előtt ment a sakkparti az Egyház diktatúrája és az őket akadályozni próbáló titkosszolgálat között. Jó lett volna többet látni ebből, mert őszintén sokkal érdekesebbnek találtam, mint az áradás során történtek túlnyomó többségét.

Ha már így belemerültem a szereplőkbe, talán illene megemlíteni a két főszereplőnket: Malcolm és Alice mindketten jó karakterek voltak, bár Alice-t időbe telt megkedvelni, de amikor beolvasott Lord Asrielnek, na ott kapituláltam. Szerettem olvasni róluk, könnyű volt kötődni hozzájuk, de kedvencek nem lettek. Itt valahogy a mellékszereplők sokkal érdekesebbnek bizonyultak. Hogy az ügyeletes főgonoszról ne is beszéljünk. Persze, az igazi ellenség itt a diktatúra volt, de kaptunk azért egy személyt is, akitől őszintén a hideg rázott, hacsak megjelent. Nem akarok spoilerezni, így nem is mondanék többet róla, de fuhhhhh...



Egyetlen kifogásom van, mégpedig az utolsó jelenet előtti nagyjából 40 oldal, ahol váratlanul leült a sztori. Bár alapvetően az áradás előtti részeket preferáltam, utána is elég jó ritmust tartott a történet, megvolt a feszültség is, a kalandok, de valahogy eltűnt a feszültség, és csak nehézkesen sikerült visszahozni. Arról nem beszélve, hogy ott a régi istenek behozatalával kicsit meg lett bonyolítva az élet, és nem lett úgy igazán megmagyarázva, mégis mi a helyzet azokkal és hogy passzolnak az eddig felépített világba. Szerintem nagyon későn került be az a relatíve új elem, és nagyon kevés figyelmet kapott, így csak úgy maradt a levegőben. Persze, nem kizárt, hogy majd a folytatásban Pullman visszatér a témához, és kapunk rá választ.

Ezen kívül azonban igazán nagyon élveztem a La Belle Sauvage-t, egy élmény volt más szemszögből látni a világot és a már jól ismert karaktereket. Az új szereplők is szimpatikusak, remélem viszont látjuk őket a következő részben. Egyszerre örülök és sajnálom az időbeli ugrást a második részben: egyrészről kíváncsi vagyok, milyen lesz Lyra fiatal nőként, másrészről viszont tudván hogy bizonyos karakterek már nem fogják a történet részét képezni, kicsit sajnálom, hogy nem kapunk belőlük többet. Mint ahogy már említettem, főként azoknak ajánlanám ezt a könyvet, akik olvasták és szerették Az Úr sötét anyagait, mert ők garantáltan élvezni fogják!

Értékelés: 4,7/5
Kedvenc karakter: Lord Asriel, Hannah Relf
Kedvenc jelenet: amikor Asriel belógott az apátságba

2017. december 3., vasárnap

Philip Pullman: A borostyán látcső

Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 518


Közeleg a szörnyű háború, amit a boszorkányok jósoltak meg. Willnek el kell juttatnia minden világok legveszedelmesebb fegyverét, a titokzatos kést Lord Asrielhez. A fiú magányosan néz szembe a veszélyekkel, mivel Lyrának nyoma veszett… A varázserejű borostyán látcső pedig azt is megmutatja, amit szabad szemmel senki sem láthat…



ENYHÉN SPOILERES AZ ELŐZŐ KÉT RÉSZRE!

Ahhoz képest, hogy ez a leghosszabb rész az egy trilógiában, ezzel végeztem a leggyorsabban. Persze, erre számítani lehetett, hiszen A borostyán látcső továbbra is a kedvenc részem az egész trilógiában, azzal együtt, hogy minden alkalommal összetöri a szívemet.

A Titokzatos kés elég brutális módon zárult le, így teljesen természetes, hogy azonnal fejest ugrottam A Borostyán látcsőbe, ami viszont kicsit lassan indult. Értem ezt nagyjából arra az időszakra, amit szegény Will kóválygással töltött. De aztán a külön utakon járó karakterek összetalálkoznak, és igazából is elkezd pörögni a sztori. Persze még így is több szálon fut a cselekmény: Will& Lyra, Lord Asriel, illetve Mary Malone mind a maguk útját járják, Mrs. Coulter pedig hol itt bukkan fel, hol amott, de természetesen ha már ott van, akkor kavarja a karamellásbödönt, mert a bőréből nem tud kibújni.

Ezek közül egyedül Mary Malone részeit untam kissé. Vagyishogy nem untam, mert érdekes volt, csak éppen mindenki más sokkal jobban érdekelt mint ő és a mulefák. Itt a harmadik részben a nagy világjárásban új fajokkal is találkozunk: a már említett mulefák, a Lord Asrielnek segédkező apró epetőrök, illetve jobban megismerjük az angyalokat is, valamint a Felhős Ormot, ahol a Fennhatóság székel.

Megrakta a hátizsákot, nyesett még egy csík húst, belakott vele, telemerte a kulacsot a tóból, aztán így szólt Balthamoszhoz:
– Kellhet más is?
– Némi ész nem ártana – jött a válasz. – Némi fogékonyság a bölcsességre, némi hajlam, hogy kövesd.


Miután Lord Asriel nem egyébbel, mint a Fennhatóság régensével, Metatronnal száll harcba, a vallás mint olyan központi szerepet foglal el a történetben. Nyilván, így volt ez az előző részekben is, de itt most már konkrét angyalokkal, sőt egy ponton magával Istennel van dolgunk, így kicsit jobban az arcunkba van tolva a téma. Természetesen ez nem konkrétan egyenlő a kereszténységgel, de igen erőteljes áthallások vannak. Amit viszont nagyon fontos látni, hogy mindez metaforikus. Elsőre valóban úgy tűnhet, hogy nemcsak ateista, de erőteljesen egyházellenes álláspontot foglal el az író ezzel a könyvvel, de azért ennyire nem egyszerű a helyzet: mennyei királyság helyett köztársaságot akarnak építeni. Ez Lord Asriel célja, nem a rombolás. Nem az a lényeg, hogy van-e Isten. A szabad gondolat, az ártatlanság és a jóság egyenlővé tételének a megkérdőjelezése, az emberiség szerepe a világmindenségben... ezek a kulcsfontosságú kérdések.

Ebben a részben már tagadhatatlanul elrugaszkodunk a fantasy talajától is. Értem ez alatt azt, hogy Pullman több helyen is olyan dolgokat hoz be, ami egy klasszikus fantasy settingben fura kombónak hatna, megkérdőjelezném azt, hogy miért pont az utolsó kötetben, és miért nincs ez jobban megmagyarázva, de itt valahogy működött, talán éppen azért, mert minden többletjelentést kap. A daimónok, a halottak világa, a halál megjelenítése, maga a Felhős Orom. De mindez nem szájbarágós, és nem is fárasztó. Rendkívül okosan összerakott ötletek, gyönyörű, mesés formátumba zárva.

[…]az emberiség egész története nem egyéb, mint a bölcsesség harca az ostobasággal.
A karakterek továbbra is fantasztikusak. Lord Asriel és Mrs. Coulter egyenesen remekeltek ebben a részben. Köszönhető ez részben annak, hogy végre tényleg sokat szerepeltek, hiszen saját cselekményszálat kaptak, illetve annak, hogy Pullman nagyon tudja, hogyan kell érdekes szereplőket alkotni, akik többdimenziósak és emberiek, miközben lenyűgözőek maradnak.

Will és Lyra pedig... hajj. Imádom őket. A szívem szakadt meg értük. Annyira jó volt látni, ahogy a második és harmadik kötet alatt nőtt köztük a bizalom, erősödött a barátságuk, ameddig akkor is tudták, hogy számíthatnak egymásra, amikor minden szétesett körülöttük. Imádom őket együtt, imádom őket külön-külön, mint egyéniségek, egyszerűen úgy zseniálisak, ahogy vannak. Csökönyös, szívós, bátor páros, akiknek helyén van a szívük, és akkor is a helyes dolgot próbálják tenni, amikor az lehetetlennek tűnik, és minden más sokkal egyszerűbb lenne.

De mindezen túl... egyszerűen csak imádom ezt a trilógiát. Az újraolvasása erősen nosztalgikus élmény volt, de nem csak arra emlékeztem, hogy mit szerettem benne régen, hanem hogy mit szeretek benne most: új dolgokat fedeztem fel, miközben belesüllyedtem a jól ismert történetbe, ahogy az ember belesüllyed a kedvenc karosszékébe. A megsárgult a lapok, a megtört gerinc (kicsi én kevésbé vigyázott a könyveire), az ismerős szavak eszembe juttatták, miért is szeretek annyira olvasni, és mi is varázsolt el anno ebben az egészben: Az Úr sötét anyagaiban, a fantasyban, a könyvekben.

Most pedig - miután a lelkemet is kibőgtem, és A borostyán látcső bizonyította, hogy 10 év után is tökéletesen képes összetörni a szívemet és kiváltani a katarzist - belevetem magam a A Por könyvének első kötetébe, ami a La Belle Sauvage címet viseli. Kíváncsi vagyok, izgatott, kicsit tartok is tőle... de bízom Pullman tehetségében. De bármennyire is fantasztikus lesz az új trilógia, a régi örökre a kedvencem marad.

Mesélni. Erre nem gondoltunk. Ennyi ideig nem jutott eszünkbe! Pedig kell nekik az igazság. Az táplálja őket. Igaz történeteket kell mondani nekik, és akkor minden jóra fordul. Mesélni, ennyi az egész!

2017. november 28., kedd

Philip Pullman: A titokzatos kés - második könyv szindróma?

Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 322

Lyra az előző kötet végén átlép egy ismeretlen világba. A kísérteties, elhagyatott városban egy fiúval találkozik. Will és Lyra sorsa szorosan összefonódik: közösen kell megszerezniük egy rejtélyes erővel bíró tárgyat: a titokzatos kést. Sokan ölni is képesek lennének azért, hogy megkaparinthassák…


Amikor elhatároztam, hogy újraolvasom a trilógiát a Por könyve megjelenése alkalmából, alig vártam, hogy belefoghassak az Arany iránytűbe, de kicsit tartottam attól, hogy a második rész pont annyira meg fog akadni a torkomon, mint régen. Anno ugyanis az történt, hogy miután keresztülszáguldottam az első köteten, nagyjából egy hónapot vergődtem A titokzatos kés első ötven oldalán, és egyszerűen képtelen voltam haladni vele. A már jól ismert szereplőket akartam, Lyra szemszögét, Lyra világát, nem ezt a rohadtul unalmasat, ami gyakorlatilag a mi világunk, és valami fura gyerek szemszögét, akiről azt se tudom kicsoda. Így hát untam, húztam a számat, és toporogtam egy helyben, azt várva, mikor történik már végre valami.

Nem tudom, hogy az évek (meg a rutin) hatása-e, vagy csak azé, hogy ezúttal már tudtam ki az a Will, és miért is fontos számunkra, és hogy mindez minek az előszele... de imádtam! Hipergyorsan pörögtek az oldalak, élveztem a magyarázkodást  mert érdekes volt, mert tágította a világot, értelmet adott az első rész végén kavargó katyvasznak! Hiszen Lyra nyilván nem érti a tudományos hátteret, ezért nagyon kellett a sztoriba Mary Malone, aki közelebb hozta, majdhogynem kézzel foghatóvá tette az egész regény mozgatórugóját, és valahogy szintetizálta Lyra világának a magyarázatait a modern tudomány magyarázataival, a biblai történetbe ágyazott metaforát a távol-keleti jóslásmódszerrel. Ezáltal pedig sokkal univerzálisabbá vált az egész kérdés: hirtelen Lyra világa csak egy lett a sokezernyi párhuzamos univerzum közül, ahogy a mienk is, ahonnan Will jött.

Végül is csak egyetlenegy világ volna, amely a többi világról álmodik?

Való igaz, ez a fajta világépítés és filozofálás lelassította egy cseppet az események folyását, főként a könyv első felére, viszont abszolút megérte kivárni, ugyanis a második fele eszelősen pörgött! Amint a titokzatos kés képbe került, elkezdődött a világok közötti bújócska-fogócska az összes karakterrel, és meg kell mondjam, Pullman fantasztikusan csinálta! Mindig tudta melyik szálat kell rángatni és mennyire, hogy frontálisan ütközzenek a többiekkel, így még nagyobb galibát okozva.

Az új karakterek közül Will és Mary Malone volt a két legfontosabb. Amennyire nem kedveltem első olvasáskor a srácot, annyira szerettem most. Karakán, okos, csökönyös, abszolút Lyra mellé való, és remekül is működnek együtt. Maryről már nem lehet ugyanezt elmondani: nem utálom, de nem a kedvencem. De legalább a részei érdekesek voltak, hiszen végig a Porról volt szó bennük, így túl tudtam lendülni a karakterén, és az infóra koncentrálni.


Lee Scoresby itt végre sokat szerepelt, aminek rettenetesen örültem, mert az egyik kedvenc karakterem az egész trilógiában. Nemkülönben a boszorkányok, akik bár már az első részben is hangsúlyos szerepet játszottak, itt többüket megismerjük, és persze Lord Asriel szándékairól is többet sikerül megtudnunk, habár ő maga szinte alig szerepel az egész könyvben. Na majd a háromban, már előre csikorgatom a fogamat.

Sokan mondják, hogy A titokzatos késnek erősen második könyv szindrómája van. Lehet benne valami? Ehh. Talán. De az a helyzet, hogy ameddig tényleg jelentős az átkötő szerepe, mindhárom rész összességében olyan erősen támaszkodik egymásra, hogy a harmadik rész akár klingonul is lehetne az első kettő nélkül. Átvezetésnek átvezetés, de semmi esetre sem töltelék! Nagyon-nagyon fontos dolgokat fed fel és magyaráz el az író, ehhez pedig kell a hely és az idő, mert Pullman egy rendkívül komplex világot épített fel. A végére pedig olyan szinten beindulnak az események, hogy csak kapkodjuk a fejünket, és  - esetemben legalábbis - szipogunk mint a taknyos ovisok, mert az író aztán nem kíméli az érzelmeinket sem.

Ahhoz képest, hogy ezt tartják - és tartottam én is ezidáig - a trilógia leggyengébb részének, sikerült kellemesen meglepődnöm. Mindezt úgy, hogy a cselekmény jó 80%-ára azért emlékszem a korábbi élményeimből. Ez a trilógia még mindig lenyűgöző, és bizony A titokzatos kés hozza a szintet, még akkor is, ha elsőre nem esik jól az északon kalandozó olvasó lelkének, hogy könyörtelenül átrántják a szürke valóságba. Türelem, türelem. Várnak vissza a páncélos medvék. Látjuk még Ioreket.


2017. november 26., vasárnap

5 ok, hogy miért olvass Éjszakai cirkuszt


A hónap elején már hoztam nektek egy ehhez hasonló bejegyzést a Winie Langton történetekről, és miután úgy tűnt, tetszik nektek ez a formátum, és én is élveztem írni, így itt a következő hasonló típusú poszt, ezúttal egyik nagy kedvencemről: Erin Morgenstern Éjszakai cirkusz című regényéről.

A Prológuson épp cirkuszos hetet tartunk, így nem teljesen véletlen a témaválasztás, de már amúgy is jó ideje fontolgatok egy bejegyzést erről a könyvről, mert mindig úgy érzem, nem emlegetem eleget, nem kap annyi figyelmet, amennyit megérdemelne.



Szóval vágjunk is bele, íme 5 ok, amiért érdemes elkezdeni az Éjszakai cirkuszt!

1. Mágikus hangulat


Erin Morgenstern valami csodálatosan ír! A stílusa, illetve az, ahogy világokat teremt egészen lenyűgöző és azonnal elkapja az embert, ahogy kinyitja a könyvet. Ott akartam lenni, a saját szememmel akartam látni: egyszerűen nem volt elég a cirkuszból, amely váratlanul érkezik. Az Éjszakai cirkusz rendkívül hangulatos könyv, tele meseszerű varázslattal, aminek ad egy sötétebb élt az alapszituáció, hogy a cirkusz maga egy mágikus párviadal helyszíne és eredménye, aminek végén csak a főszereplők egyike maradhat élve.


2. Titokzatos karakterek


Ez nagyjából mindenkire igaz, szerencsétlen Bailey-t kivéve, aki rettenetesen unalmas a többiekhez képest, de azért szerethető. Mindenki tele van mágiával és sok-sok titokkal ebben a könyvben, és bár emiatt nem kerülnek annyira közel az olvasóhoz, valahogy mégis eléri az írónő, hogy visszafojtott lélegzettel kövesd a sorokat: vajon sikerül-e felülkerekedniük a saját démonaikon? Pont ahogy a cirkuszt is, a karaktereket is a rejtélyeik teszik vonzóvá a számunkra. Vannak dolgok, amikre soha nem derül fény, pedig a két főszereplőt, Celiát és Marcot kiskoruktól fogva végigkövetjük, ahogy nőnek és tanulnak, és készülnek a végső összecsapásra...


3. Gyönyörű szerelmi szál


... és itt elérkezünk az egyik legszebben megoldott részéhez a könyvnek: a románchoz. Aki ismer, az tudja, hogy alapvetően nem vagyok nagy rajongója a nagyívű, drámai szerelmi történeteknek. Persze, kivétel erősíti a szabályt, de többségükben giccsesek és banálisak, azaz teljességgel kiábrándítóak. Az Éjszakai cirkuszban viszont egész egyszerűen gyönyörű. A helyzet nagyon egyszerű: Celia és Marco ellenségek. Az egyiknek meg kell halnia a végén. Nincs kibúvó, nem tudják megszakítani a párbajt. A cirkusz, mely először képességeik fitogtatására készült egy idő után valami mássá változott... nem fenyegetéssé, hanem udvarlássá. Nincs rá jobb szó, gyönyörű. Elegáns és megindító még akkor is, ha a tiltott szerelem kliséje full lerágott csont. Itt a tökéletes példa: bármilyen klisét lehet jól csinálni.



4. Gondolatok, amik veled maradnak


Én az a fajta ember vagyok, aki a legtöbb motiváció idézetet szívből rühelli (No Pain, No Gain, Good Vibes Only, Stay Positive nem köszi, hagyjál békén és prédikálj másnak), így egyáltalán nem ilyen típusú agyonhasznált kijelentésekről van szó, hanem eredeti, elgondolkodtató kérdésekről és válaszokról, amik nem rágnak a szádba semmit, és nem próbálnak meggyőzni arról, hogy a felhők felett mindig kék az ég.

– A titkoknak hatalmuk van – kezdi Dixi. – És ha megosztják őket valakivel, akkor ez a hatalom csökken, úgyhogy ezért is jobb a titkokat megőrizni, méghozzá jól. Ha megosztunk valakivel egy titkot, egy igazi, fontos titkot, még ha csak egyetlen másik személlyel is, az magát a titkot is megváltoztatja. Papírra vetni őket pedig még rosszabb, mert ki tudja, hány szempár fogja majd fürkészni a betűidet, bármennyire gondosan őrzöd is. Szóval tényleg az a legjobb, ha magadban őrzöd a titkaidat, ha már vannak a te érdekedben éppúgy, mint az övékben.

5.  Egy befejezés, amire nem számítasz


Az ember általában tudja, mit várjon egy könyv végétől. Emlékszem, olvasás közben bár izgultam és pörgött az agyam, hogy fognak hőseink kimászni a slamasztikából, és mi fog kisülni ebből az egészből, az agyam egy kis zugában biztos voltam a végkifejletben. Aztán jött a végkifejlett, és elegánsan kigáncsolt egy jól irányzott mozdulattal. Nem fogom lelőni a végét, ne féljetek. Csak annyit mondok, hogy érdekes. Pont olyan sokrétű, kreatív és szívszaggatóan gyönyörű mint az egész könyv.



2017. november 23., csütörtök

Cover Reveal #18 V. K. Bellone - Felvont vitorlák

Hello molyok!


Közelednek a karácsonyi, illetve év végi megjelenések, így szaporodnak a borítóleleplezések is. Ezúttal a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosását megnyert regény borítójáról rántjuk le a leplet, ami a Felvont vitorlák címet viseli, és egy jó kis high fantasynek ígérkezik.

A borító



A könyv adatai

Oldalszám: 376
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
ISBN: 9789634572565
Várható megjelenés: 2017

Fülszöveg


Meridiában vallás, intrika és titkok uralkodnak. De minden trónra kell egy király. Anahita főpapnő Espadont szereti, és nem akar máshoz menni, így csak a saját eszére támaszkodhat, hogy elkerülje a kényszerházasságot Ramallal, a furcsa sivatag barbárral.

Titkok földön és vízen. Espadon kapitány szent küldetésen jár: a világot kettészelő zátony felé vitorlázik, hogy visszaszerezze a Vastorony Szívét. Vajon vallásuk kincse vagy ősi harci eszköz? A titok űzi, hajtja előre.

Harc baráttal és ellenséggel. Ramal megszegte a sivatagi törzsek szokását, amikor Meridia lerohanása helyett nősülni próbált. Sokan árulónak tartják, ám van egy terve, melyért ölni is hajlandó – hiszen a lelke csekély ár a népe jövőjéért.

Izgalmas történet egy olyan világban, ahol az ősök csupán fémcsontvázú romokat, rejtélyes ereklyéket és egy szunnyadó háborút hagytak az utódokra.

Tedd a kívánság - és/vagy várólistádra >>> ide kattintva <<<illetve rendeld meg a könyvet >>> a kiadó honlapjáról <<<


A szerzőről



1992-ben született, Veszprém megyében nőtt fel. A VI. Aranymosás nyertese, első regénye várhatóan 2017-ben jelenik meg. Főként fantasyt és sci-fit ír, gyakran foglalkozik lélektani és vallási témákkal, amelyeket nyitottan kezel, szeret több ellentétes nézőpontból is ábrázolni. Végzettsége szerint orvosi biotechnológus (némi vegyész beütéssel).

Elérhetőségek: Facebookblog


Nos, ti mit szóltok hozzá? Felkeltette az érdeklődéseteket?

2017. november 15., szerda

5 ok, hogy miért kezdj bele a Winie Langton történeteibe


Vivien Holloway Winie Langton kisregény sorozata egyike azon könyveknek, amiket rettenetesen élvezek, viszont nehezen jönnek a szavak, mikor értékelés keretében próbálom megfogalmazni a gondolataimat. Az elsőről ugyan írtam egy rövidke szösszenetet, de azóta már a negyedik részt inhalálom be, és a többiről valahogy sehogy se sikerült. Így hát, úgy döntöttem, itt az ideje kipróbálni valami mást: ahelyett, hogy hagyományos értékelést kapnátok, inkább megkísérelem összefoglalni, mik az erősségei a sorozatnak, miért érdemes lekapni a polcról.

Vágjunk is bele!

1. Rendkívül pörgős!

Winie Langtonék háza táján mindig történik valami, az egyszer biztos, ami nem is annyira megdöbbentő, elvégre a hivatásos tolvajok nem élnek éppen nyugdíjas életet. Hosszából is adódóan, igazán gyors szösszenetekről van szó, így ha épp csak egy órád van, vagy valami lendületes, kalandos sztorira vágysz, ami nem akarja megváltani a világot, viszont kifejezetten szórakoztató, akkor ez a sorozat tökéletes választás. Fair warning: akadnak függővégek, szóval megéri beszerezni a folytatást, mielőtt nekiugranál, főleg a második résznek.

2. Szerethető karakterek

A Langton család halálosan szórakoztató, és pont olyan zűrös mint bármely nagyobbacska família, csak itt azért szidnak meg, ha fegyvert teszel az asztalra, a nagymama pedig úgy tud csalni kártyán, mint senki más. Garantálom, hogy villámsebességgel megkedveled majd az összes Langtont!


Tudtam-e, hogy a Langton család teljesen őrült? Hogyne, természetesen tisztában voltam vele – elég csak öt percet eltölteni Winie-vel, hogy az ember tudja, mire számítson azoktól, akik ilyenné nevelték ezt a lányt.
/Vivien Holloway: A hóhér kötele/ 

3.  Steampunk, de csak módjával

A történet az ötödik világégés utáni posztapokaliptikus New Yorkba kalauzol el minket, ami erős steampunk vibe-ot áraszt magából, de egyáltalán nem az a hardcore gőzgépes tudományos humbug, amitől leolvad az ember agya. Én a magam részéről imádom a steampunkot, de aki esetleg idegenkedne a műfajtól, annak ez tökéletes választás! Épp csak annyit kapunk belőle, hogy megteremtse a hangulatot, de abszolút emészthető azok számára is, akik még életükben nem olvastak steampunkot.

forrás: instagram


4. A romantika abszolút mellékvágány, és ez teljesen rendben van

Néha üdítő olyan könyveket olvasni, ami tele van emberi kapcsolatokkal, kalanddal és humorral, de nem a romantika a fő csapásirány, hanem inkább a család, a barátok, az összetartás. Pontosan ezért, mindenki számára élvezhető kis sorozat, ami lelazít és megnevettet. Persze, itt-ott megcsillan egy kis kémia a szereplők között, ami találgatásra adhat okot, szóval még nem kizárt, hogy lesz benne részünk, de csak módjával. Winie túl gyakorlatias a túlzott nyáladzáshoz, és különben is előbb törné el a delikvens orrát.
Apám alaposan belém nevelte, hogy először üssek, aztán kérdezzek. Eddig bevált.
/Vivien Holloway: Tolvajok kézikönyve/ 


5. Nagyon-nagyon vicces!

Ha ez nem lett volna az előzőekből nyilvánvaló, a sorozat egyáltalán nem veszi komolyan magát! Hiába játszódik egy disztópikus steampunk világban, a hangulat meglepően könnyed, és csak úgy repkednek a poénok és a beszólások.

– Apa azt mondta, nem hagytad, hogy lelője Willt.
Anyám csak legyintett.
– Sejtettem hogy elpanaszolta.
/Vivien Holloway:  A hóhér kötele/


Nos, ennyi lett volna az én kis röpke összefoglalóm azt illetően, hogy miért is érdemes belekezdeni a Winie Langton történetekbe. Ti olvastátok már valamelyiket? A magam részéről, nekem még a Mechanikus farkas hátravan, illetve az írónő többi könyvéhez sem volt szerencsém, de mindenképp várólistásak, mert nagyon fekszik a stílusa.

Na, hess, tessék Winie Langtont olvasni és jókat kacarászni!


2017. november 14., kedd

Töprengeni való a wc-re

Hello népek!


Ezúttal egy kissé rendhagyó bejegyzéssel jelentkezem. Tudjátok, mint Mátyás királynál az okos leány, csak ez itten könyvértékelés is, meg nem is. Nem másról van szó, mint egy újonnan megjelent verses kötetről, méghozzá magyar író tollából. Igen ám, csak ezt a kiadást ugyan nem fogjátok egyetlen könyvesboltban sem megtalálni, cseppet szokatlan formátuma miatt. Ugyanis ezeket a versbe szedett szösszeneteket wc papírra találták nyomtatni.

Nem. Nem vicc. Tényleg.

Amikor megláttuk facebookon a hirdetést, hogy gazdára vár néhány gurigányi vers, nos, először kigúvadt a szemünk, aztán meg azonnal rávágtuk, hogy yes, please, mert ugyan nézzük már meg magunknak ezt a jelenséget közelebbről. Arthurt B. Dumpling, az értelmi szerző nagyon lelkesen válaszolt megkeresésünkre, így hamarosan úton is voltak a csinosan becsomagolt, dekoratív - és igen szuggesztív - logóval ellátott dobozkák. Meggyőződésem, hogy ilyen flancosan budipapírt még be nem csomagoltak.

Az online rendeléseket általában anyukám irodájának a címére kérem, ugyanis a helyi posta olyan szinten életképtelen, hogy a cipőfűzőmet se bíznám rájuk. Jött is a telefon, anya pedig enyhén meglepetten közölte velem, hogy kaptam valami kocka alakú csomagot. Miután megnyugtattam, hogy nem, nem bomba, hanem wc papír (hogy micsoda???), közölte velem, hogy ő ebbe most belenéz, nem bírja ki.

Csodájára járt a verses budipapírnak az egész iroda, de szerencsére nem használták el, így miután haza lett szállítva, végre én is kibonthattam, és szemrevételezhettem a 21. századnak eme fantasztikus találmányát. Globális felmelegedés ide-oda, ilyet azért nem pipáltak az idealizált 90-es években, az hót ziher. Bevallom, én aztán nem szórakoztam - főként mert nem bírtam a kíváncsiságommal - és azon nyomban letekertem az egészet, hogy elolvashassam.

Nem tudtam pontosan, mit is várjak a belső tartalomtól (nem ATTÓL a belső tartalomtól), főként poénos, játékos kis szösszenetekre számítottam tele szóviccekkel. Félreértés ne essék, az is akadt, de meglepett, hogy bizony voltak több versszakos, kicsit komolyabb hangvételű művek is, társadalomkritikával és érzelmekkel átszőve. Ha még mindig irodalom fakton szenvednék gimiben, tuti megjegyezném, hogy itt-ott megfigyelhető az elégikus hangnem. De ezen már túl vagyunk - vén vagyok, mint az országút - így maradjunk annyiban, hogy kicsit talán meglepő módon a budin se minden móka és kacagás. Bár szerintem tudja ezt mindenki, akinek valaha volt része a calici vírus gyönyörűségében.

Mondhatjuk, kellemes meglepetés ért, mikor kicsit komolyabb tartalmakkal is találkoztam a papíron. Jó, senki ne számítson Babits-féle filozófiai körkirándulásra, de alapvetően akadtak rajta nagyon jó kis versek, amiken elhümmöghettem egy kicsit.

Abszolút favorit komolyabb hangvételű versikém a tekercsről

A tekercs félúton megismétlődik, tehát kétszer láthatjuk viszont az összes verset. Miután nagyon is élveztem ezeket olvasgatni, elviseltem volna, ha ismétlés nélküli tekercs készül, kétszer annyi "alapanyaggal", de így is remek élmény volt. Mindig szerettem a verseket, a játékosabbakat és a komolyabb hangvételűeket egyaránt. A kivitelezés és az ötlet is zseniális, így állíthatom, hogy az ismétlés apróságától eltekintve maradéktalanul elégedett voltam a Nyomós okkal. Nagyon remélem, hogy lesznek még további kötetek (gurigák?), mert azon túl, hogy hatalmas poén, rendkívül ötletes ajándék. Ráadásul sosem árt némi szórakoztatás a legkisebbe. Mondom ezt úgy, mint aki ragadt már be a klotyóra több mint 3 óra hosszára, igazán jól jött volna egy Dumpling budipapír, hogy elüssem az időt.

Másik kedvencem

Ha pedig valami rejtélyes oknál fogva nem feküdne mint ajándék, hát... legalább neked is lesz egy jó  kis fájdalmas szóvicced raktáron. Elég, ha megrántod a vállad és annyit mondasz: sz*r ügy.

Ha megtetszett a dolog, a Nyomós Ok Facebook oldalán, illetve a webshopjukban bővebben is tájékozódhatsz a különböző verziókról, a szállításról, és természetesen az árakról is.

Hogy Dumpling költőurat idézzem: "Nyisd meg lelked záróizmait!"

2017. október 27., péntek

Cover Reveal #17 Böszörményi Gyula: Nász és téboly

Halihó!

Látszik, hogy már nyakig benne járunk az őszben, hiszen itt jönnek sorban az izgalmasabbnál izgalmasabb megjelenések, és velük együtt a borítóleleplezések! Ezúttal Böszörményi Gyula legújabb Ambrózy kötetének borítójáról rántjuk le a leplet, aminek megjelenése se késik már soká. Ráadásul, ha minden igaz, ez lesz a lezáró kötete a sorozatnak!


Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
ISBN: 9789634572626
Várható megjelenés: 2017. ősz

Tedd kívánság- és/vagy várólistádra >>> ide kattintva!

Rendeld meg a könyvet >>> itt!

Fülszöveg

1894 kora tavaszán a fiatal Ambrózy Richárd báró elveszítette bal karját, és vele lelkének azon részét is, mely gyöngéd érzelmekre tette képessé. Ama borzalmas éjszaka hét esztendővel később még mindig sötét árnyat vet az Osztrák-Magyar Monarchia legismertebb magánzó detektívjének életére, és ha ez még nem volna elég, a múlt kísértetei ismét felbukkannak. 

1901-ben Ambrózy báró nősülni készül, ám az oltárhoz vezető utat hátborzongató gyilkosságok sora szegélyezi. Vajon képes lesz-e Mili kisasszony, a detektív hű társa és tanítványa egyszerre megküzdeni a régmúlt és a jelen szörnyetegeivel? 
Nem kétséges, hogy igen, hisz rafinériája és makacssága végtelen – ám az már közel sem tudható ily biztosan, hogy közben ő maga mit veszít el. 

A békebeli bűn- és szívügyek végső titkai, melyek a Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok és az Ármány és kézfogó című regényekben nem fedték fel magukat, a sorozat eme záró kötetében végre kilépnek a fényre.

Az íróról



Böszörményi Gyula magyar író, újságíró. A Gergő és az álomfogók című meseregényével lett ismert országszerte. Színpadi, rádiós és televíziós munkái is jelentősek. Ötven éves korára már több, mint ötven regényt írt, a Lúzer Rádió, Rontásűzők és az Álomfogó sorozatok mellett önálló művekkel, esszékötetekkel és antológiákkal is jelentkezett. A gyerekeknek szánt könyveit a felnőttek is imádják, sőt, végigvigyorogják – ahogy az eKultura kritikusa is tette. Munkásságát számos díjjal jutalmazták. 2007-ben József Attila-díjat kapott, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének különdíjával tüntették ki, a Gergő-regények IBBY díjat kaptak az Év Legjobb Gyermekkönyve kategóriában, 2015-ben pedig a Könyvmolyképző Kiadó Nívódíját is átvehette.

***


Kicsit keserédes ez a borítóleleplezés, hiszen Mili és Ambrózy báró kalandjai ezennel véget érnek számunkra, de közben elképesztően izgatott vagyok miatta, és persze kíváncsian várom az író újabb könyveit! Nektek hogy tetszik a borító? Na és olvastátok már az Ambrózy köteteket?

2017. október 23., hétfő

Philip Pullman: Az arany iránytű

Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 392

Lyra Belacqa kalandvágyó, fékezhetetlen kislány. Miután szülei meghalnak, nagybátyja a Jordan-kollégium tudósainak gondjaira bízza. Lyra a kollégium Mesterétől titokzatos tárgyat kap, az aletiométert, s ezzel kezdetét veszi egy rendkívüli utazás, mely a messzi északra vezet ahol boszorkányok és harcos jegesmedvék vívják csatáikat. Lyra küldetése nem pusztán a saját világára jár mérhetetlen következményekkel, de a párhuzamos világok sorsát is meghatározza, melyeknek létezéséről nem is tudunk…


Évek óta tervezem újraolvasni ezt a klasszikust, de egészen addig halogattam, ameddig ki nem derült a fantasztikus hír, miszerint Philip Pullman végre, így több mint húsz év után, tovább fűzi a mesét, és újra bepillantást kapunk Lyra Belacqua lenyűgöző világába. Bizony, én is azok közé tartozom, akik az Úr sötét anyagain nőttek fel. A kissé már viharvert, megsárgult lapú, megtört gerincű trilógiám idén tíz éve került a polcokra, amibe már csak belegondolni is megdöbbentő. Egyrészről, hogy ennyi idő eltelt, másrészről, hogy én ezt 11-12 évesen olvastam és annyira imádtam, hogy aztán még 2-3-szor lecsúszott gyors egymásutánban.

Számomra abszolút lehetetlen erről a könyvről, vagy a sorozatról, vagy úgy általában Philip Pullman munkásságáról elfogulatlanul nyilatkozni, így meg sem próbálom. Kevés trilógiát dédelgetek ennyire közel a szívemhez, de talán nem hatalmas túlzás azt állítani, hogy alapjaiban formálta azt, akivé váltam, így ez egyáltalán nem is meglepő. Ez volt az első könyv, amin emlékszem, hogy sírtam. Hamarabb rákattantam, mint a Harry Potterre (amitől évekig féltem, mert az első filmből csak a sikító könyv maradt meg, amit Harry kinyit a könyvtárban, így legközelebb negyedikes koromban merészkedtem a közelébe a sorozatnak xD). Arra már nem mernék megesküdni, hogy az első fantasy is volt, ami könyv formátumban a kezembe került - másik tippem az Eragon, nagyjából ugyanezekben az években repültem azon is keresztül - de tagadhatatlan, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ennyire hozzáragadtam ehhez a műfajhoz a későbbiekben.

Hogy tartottam-e attól, hogy így felnőtt fejjel nem fog annyira tetszeni? Érdekes, de meg sem fordult a fejemben egészen addig, ameddig Horsegirl molyon meg nem kérdezte tőlem. És bár mindenképpen kicsit más szemmel olvastam ezúttal, mint anno 12 évesen, örömmel jelenthetem ki: ez a könyv még mindig zseniális, még mindig csodálatos, és még mindig olyan egyedülálló a hangulata, mint régen.

Viszont így huszonkét éves fejjel rácsodálkoztam, hogy valójában mennyire sötét is ez a történet. A képzelet, a csodák, a meseszerű kalandok mellé élesen megfogalmazott valláskritika, halál, emberi kegyetlenség társul. Ha nem tudnám saját tapasztalatból, mennyire imádtam én ezt régen, nem biztos, hogy bátran merném ajánlani annak a korosztálynak, amit elméletben megcéloz a besorolása, azaz a middle grade. 

Valahol odakint van a Por, a halál, a bűn, a nyomorúság, a világ minden romboló erejének az eredete. Az ember akármit lát, menten le akarja rombolni. Ez az eredendő bűn, Lyra.

Persze, mint sok más MG könyv, ez is a határon billeg, főként, hogy láthatjuk benne Lyrát felnőni. Azonban miután ebben az első könyvben még ő is csak 12-13 éves körül van, így ez még határozottan a middle grade korosztályába tartozik. Talán ezért is van, hogy ez a könyv, ez az egész trilógia korra és nemre való tekintettel elvarázsolhat bárkit: nem romantizálja a képet, nem takarja el a történetben rejlő sötétséget, viszont közben olyan gyönyörű gondolatokat és tanulságokat fogalmaz meg, amik megragadnak az emberben, attól függetlenül, hogy épp mennyire ért egyet az egész vallásos konnotációjával, ami már csak abból is sejthető, hogy már az első oldalon John Milton: Az elveszett paradicsom című művéből idéz az író.

A csillagok élnek, gyermek. Odakint minden él, és mindennek magas rendű célja van! A világegyetem csupa-csupa szándék. Mindennek, ami történik, rendeltetése van. A te rendeltetésed, hogy erre emlékeztess.

A világfelépítés finomságai ebben a részben még csak éppen csak megcsillannak itt-ott. Az elsődleges fókusz, ami átöleli az egész trilógiát, és ami az újat is át fogja - nem semmiért A Por könyve a címe - az ez a rejtélyes anyag, a Por, ami áthatja az univerzumot. Minden konfliktusnak ez a forrása, elvégre a megmásíthatatlan tényeknél csak egy ijesztőbb létezik az emberiség számára: az ismeretlen. Az egyik legegyedibb elem, a daimónok létezése is természetesen a Porhoz kötődik. A daimón az ember lelkének egy darabja, ami állat formájában jár mellette. Gyerekkorban szabadon vált alakot, ám ahogy eljön a pubertáskor, és a gyermekből felnőtt lesz, a daimón állati alakja is megállapodik. Változatlanul imádom ezt az egész kialakított rendszert és a kulturális szokásokat, amiket a daimónok köré épített Pullman, például, hogy egy daimónt egy másik embernek megfogni abszolút tabu.

A főszereplő Lyra vakmerő nyughatatlansága és éles nyelve egy mélyen érző, megalkuvást nem ismerő szívet takar, amitől azonnal megkedveli az ember, és képtelen haragudni rá, bármit is művel. Az sem árt, hogy vág az esze, mint a borotva, így sosem érzi azt az olvasó, hogy a drága hősnő már megint le van maradva. Persze, ez a szüleit tekintve igazán nem nagy meglepetés, de mindig rácsodálkozom, Pullman mennyire fantasztikusan összeállította nemcsak Lyra karakterét, de mindenkiét. Egy MG könyvhöz képest elképesztő mélységgel rendelkeznek. Különösen igaz ez Lord Asrielre és Mrs. Coulterre, de nem maradhat említés nélkül a Jordan kollégium Mestere sem, aki pedig abszolút minimális szerepet kap, és ennek ellenére mégis nagyon igazinak érződik.
forrás: a szerző hivatalos oldala
A többi mellékszereplő is remekül meg van formálva, őket csak azért nem soroltam most hirtelen ide, mert ők igazából a következő két kötetben bomlanak ki. Itt is szerethetőek voltak, de a folytatásokban mutatkozik meg igazán, mire is képes Philip Pullman. Vonatkozik ez elsősorban Lee Scoresbyra és Iorekre, de mindenki rengeteget változik. Pullman nem arról híres, hogy kímélné a karaktereit, így előre fáj a szívem értük, hiszen bár a részletek talán már nem annyira élesek, azért élénken él az emlékezetemben, milyen szinten darabokra szedett ez a trilógia.

Persze nem hibátlan ez a könyv sem. Itt-ott bizony leül a sztori, elcsúszik a ritmizálás, és Lyra születésének körülményeire is kissé antiklimatikus úton derül fény, de számít ez bármit is összességében? Számomra nem. És persze, ez összefüggésben áll azzal, hogy minden, amit szeretek az olvasásban benne van ebben a trilógiában, de nem csak a gyógyíthatatlan elfogultságomról és a nosztalgiáról van szó. Őszintén úgy gondolom, hogy ha most kerülne először a kezembe, akkor se zavarnának túlzottan ezek a kisebb bökkenők az úton, mert a hangulat, a karakterek, a gondolkodnivaló, amit ad bőven kárpótol az esetlegesen unalmasabb részekért. 

Hogy a fináléról már ne is beszéljünk! Pontosan tudtam, hogy mi fog történni, és még így is elakadt a lélegzetem. Pullman mestere az utolsó mondatoknak. A második rész talán kicsit kilóg, mert annak az utolsó mondata most így kapásból nem rémlik, de annyi szent, hogy az első és az utolsó rész vége egyszerre inspiráló, szívszakasztó és pont annyira nyitott és lehetőségekkel teli, amennyire ez az egész világ, amit az író teremtett.

Ha ebből az ömlengésből nem lett volna nyilvánvaló, bátran merem ajánlani bárkinek, aki hajlandóságot érez rá! Lehet, hogy te nem leszel olyan szinten megszállott, lehet, hogy nem fog annyira feküdni, még az is lehet, hogy unni fogod. De az, hogy elgondolkodtat majd, azt garantálni tudom! Sokszor kérdezték tőlem, melyik lenne az a könyv, amit mindenkivel elolvastatnék, és én erre mindig azt felelem, hogy a kényszer kapásból elveszi legalább a fele élvezetet, másrészről meg annyira mások vagyunk, nehéz lenne olyat választani, ami tényleg mindenki számára releváns, élvezhető és érdekes. De talán az Úr sötét anyagai áll a legközelebb ahhoz, amit ilyen szinten univerzálisnak tartok. Ajánlom kislányoknak, hogy merjenek Lyrák lenni, fiúknak, hogy élvezhessék a kalandos északi sarkot a vad tatárokkal, felnőtteknek, hogy eltöprengjenek a filozófiai hátterén is az élvezet mellett, és gyermeklelkűeknek, akik mindig is páncélos medvén akartak lovagolni.

2017. október 13., péntek

Az első magyar subscription box!!!

Hello népek!

Ma egy egészen különleges bejegyzéssel készültem nektek! Ha követitek a magyar könyves világ híreit, akkor bizonyára hozzátok is eljutott már a hír, hogy hivatalosan is megérkezett kis hazánkba a könyves subscription box, méghozzá a Book a Sloth Club jóvoltából! Maga a doboz következő hónaptól megy élesben, ez egyfajta "tesztüzem" a bloggerek és vloggerek körében, hogy egyrészt promotálják a doboz indulását, másrészt pedig javaslataikkal segítsék ezt az új kezdeményezést, hogy minél királyabb dobozt kaphassatok Ti, amikor rendeltek. :)

A Prológussal viszonylag korán felvették a kapcsolatot a doboz készítői, és jópáran jelentkeztünk nagy lelkesen tesztnyuszinak, hiszen mind odáig vagyunk a külföldi dobozokért, mint például az Owlcrate, vagy a FairyLoot, és többször is beszélgettünk már arról, milyen menő lenne, ha itthon is elindulna egy ilyen doboz, hiszen olyan szuper témák és könyves meglepetések szoktak szerepelni bennük.

De mit is tartalmaz egy ilyen doboz? Nos, az adott havi témának megfelelően - ami tesztdobozunk esetében az "Állatok" voltak - tartalmaz egy könyvet, ami általában friss megjelenés, és néhány meglepit. Na itt aztán tényleg nagy a szórás, hiszen a lehetőségeknek csak a készítők fantáziája szabhat határt, és remek dolgokkal szoktak előrukkolni.

Mielőtt rátérnék magára az unboxingra, fontosnak tartom kiemelni, amit a BASC csapata nekünk is hangsúlyozott: ez tényleg csak egy tesztüzemmód, vagyis a doboz, amit kaptunk csak egyfajta minta, hogy ők a jövőben mégis hogyan képzelik el ezt az egészet. Szerencsére a csapat nagyon nyitottan fogadott mindenfajta kritikát és javaslatot tőlünk, olvasóktól, és más bloggerektől egyaránt. Például most már a postázáshoz is több lehetőséget adnak meg, miután a tesztüzemből kiderült, hogy itt bizony nem ment simán minden. Hogy őket idézzem:


A designt (doboz), a logisztikát, illetve pár terméktípust teszteltünk ezzel, de nem vontunk még be kézműveseket, illetve az egyediség sem volt cél. Ami viszont a valós dobozoknál alap. Erre az alkalomra készített, egyedi termékek kerülnek többségében a dobozba.


Kaptunk a dobozkánk mellé egy online kérdőívet, hogy min változtatnánk, illetve azzal kapcsolatban is próbáltunk segíteni az ötletelésben, hogy milyen könyv kerüljön a már "éles" dobozokba következő hónapban, aminek egyébként a témája "Álom és varázslat" lesz.  Aki régebb óta követi a blogot, pontosan tudja, milyen szinten gyógyíthatatlan a fantasy mániám, szóval képzelhetitek, mennyire örültem, mikor véglegesítették ezt a tematikát!

Másik fontos dolog, aztán ígérem nem húzom tovább az agyatokat. A Book a Sloth Club csapata adott nekünk egy speckó kuponkódot is, amivel ti kedvezményesen (-10%) tudjátok megrendelni az első dobozt (ez vonatkozik egyszeri vásárlásra és előfizetésre egyaránt): PROLOGUS10. Ha úgy döntöttök, bizalmat szavaztok a doboznak, és ti is szeretnétek egyet, nincs más dolgotok, mint felmenni a http://www.bookasloth.club honlapra, és leadni a rendelést, ezt a fenti kuponkódot használva. Ha még a következő haviból szeretnétek, érdemes sietni, mert úgy hallottam, már csak pár maradt a fix. 100 darabból, ami minden hónapra jut (legalábbis egyelőre).

Most pedig térjünk is rá a dobozra!

A külcsíny


Ilyen lenne a külseje, mint láthatjátok, a címzést csak nagy nehézségek árán sikerült levakarnom róla, és még így is nyomot hagyott, ami hát nem túl esztétikus, de nem lehet vele mit kezdeni. Maga a fehér szín szerintem remekül mutat, a logó elhelyezésével, illetve tipográfiájával kapcsolatban többen tettünk javaslatokat, így a jövő havi dobozok már egy kicsit más dizájnnal fognak hozzátok megérkezni.

A kis cuki kabalafigurát, a lajhárt felnagyítják és középre helyezik, a szöveg pedig a doboz oldalára kerül. Elvileg a címzés ragasztására is találtak megoldást, de erről nem tudok közelebbi infót. Meg ez igazából csak nekünk bloggereknek szempont, hiszen így egy kicsit megnyüstölt állapotában tudjuk csak nektek megmutatni a külsejét.

Az új dizájnról egyébként már fenn van egy demo a BASC facebook oldalán, íme:
Halál aranyos, vagy halál aranyos?

Bevallom, kezdetben csak vonogattam a vállam erre a lajhár kabalaállatkára, de idő közben valahogy megtetszett, vagy megszoktam, vagy nem tudom, de most már nagyon bejövős.

Bár nemrég hivatalosan is papírt nyomtak a kezembe, azért még közel áll hozzám az egyetemista-lét, szóval magaménak érzem a lajhárt. ;)

A belbecs

Tádáááá!

Természetesen részletesebben is meg fogom nektek mutogatni, hogy pontosan mit is rejt a csomag, de a "lényeg" úgymond már látszik. Szépen be volt csomagolva, bár talán a párnázáson még lehetne javítani, ugyanis az én fürdőbombám kicsit megszenvedte az utat és összetört egy cseppet. Nem vészes, de talán elkerülhető.

Viszont minden más épségben ideért, szóval ezt sikerként könyvelem el. Különben is. Nincs fürdőkádunk, szóval max szipuzni tudom. Ettől eltekintve, remek kis kiegészítésnek tartom, főleg, hogy egy LUSH termékről van szó. Egészségtelen módon rajongok azért a márkáért.

Ahogy már fentebb említettem, illetve említették a készítők, a meglepis része a doboznak még egyelőre csak jelképes: a tea, fürdőbomba és keksz mellé három cuki képeslapot kaptunk. Ezeket majd a nektek szánt dobozokban már kézműves, egyedi termékek (könyvjelzők, matricák, és ki tudja még mik) fogják felváltani.
Vizsgáljuk is meg közelebbről a kincseket!


A dobozban szereplő könyv nem más, mint Lauren Fern Watt igaz történeten alapuló regénye, ami az Egy kutya bakancslistája címet viseli. Nem is állhatna közelebb hozzám ez a döntés, hiszen nekem is van egy kutyusom, illetve hatalmas állatbolond vagyok, habár azt látatlanba garantálom, hogy a lelkemet is ki fogom bőgni a könyvön. Amióta megvan a kutyám, maximum a Scooby doot vagyok képes bőgés nélkül végignézni, semmi mást, szóval nincsenek illúzióim e téren. A könyv molyos adatlapját ide kattintva csekkolhatjátok!

Egyébként az az aprócska zöld mancs nem a borító része, hanem egy aranyos kis mágneses könyvjelző! Elsőre észre se vettem, de nagyon édes kiegészítő, egészen biztos használni fogom!

A levélke az írónőtől egy remek ötlet, és nagyon kedves gesztus. Ehhez igazából csak annyit fűznék hozzá a jövőre nézve, hogy talán célszerű lenne magyarra lefordítani, és mellékelni mondjuk a kártya hátára, vagy a másik belső oldalára, hogy az angolul nem annyira, vagy egyáltalán nem tudó olvasók is megértsék az üzenetet. Esetleg digitalizálni a szöveget, hogy ne váljon el ennyire élesen a bescannelt füzetlap és a kártya háttere.


És íme a többi dobozlakó! A már emlegetett LUSH fürdőbomba fantázianeve egyébként a "Cheer Up Buttercup", ami nyilván arra szolgál, hogy összekaparja olvasás után a darabokra tört lelkedet a padlóról, ha netalán a fürdővízbe akarnád fojtani magad. Nem? Nem? Lehet, hogy csak nekem van ennyire morbid fantáziám. A magyar termék matricával ellátott tea mellé - ami egyébként vadcseresznye ízű, és fantasztikus illata van - kaptunk néhány aranyosan becsomagolt sütit is, hogy feldobja a hűvös őszi estéket, és persze az elmaradhatatlan képeslapok, amik szintén passzolnak a témához. Roald Dahllal kapcsolatban csak tippelgetek, de neki is idén volt egy fontos évfordulója, szóval talán ez volt az apropó: idén lenne 101 éves.



Összességében azt kell mondjam, hogy ez igazán remek kezdés volt! Színes, jópofa, kellemes meglepetés, és ennél csak jobbak lesznek, hiszen igazi kézműves termékekkel fog kiegészülni a jövőben a tartalom. A könyv szintén nagyon pozitív meglepetés volt, bár egyáltalán nem számítottam rá. Talán pont ez a jó benne.

Az összes rendelésre vonatkozó infót megtaláljátok a fentebb linkelt weboldalon, illetve a Book a Sloth Club facebook oldalán, ahol lajhárokra egyáltalán nem jellemző gyorsasággal válaszolnak az összes nyűgre, így ha kérdésetek/problémátok van, bátran forduljatok hozzájuk, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megoldják a helyzetet.

Az árfekvés pedig a következő:

  • 1 doboz: 6.990 Ft
  • 3 doboz (3 havi előfizetés): 19.990 Ft
  • 6 doboz (6 havi előfizetés): 39.990 Ft.
  • 12 doboz (egy éves előfizetés): 76. 990 Ft
Mint azt fentebb is említettem, ebből még 10% lejön a kuponkóddal (PROLOGUS10), így az első doboz 6290 Ft-ra rúg. Az előrendelés egyébként ma reggel 8 órától (2017. 10. 13.) él, tehát már ti is tudtok előrendelni, ha szeretnétek.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a BASC csapatának, izgatottan várom, hogy mit rejt a következő havi doboz! Egy tippem már mindenképpen van a könyvre nézve. Hát nektek?

Lajhár legyen veletek!

2017. október 12., csütörtök

Riley E. Raines: Chloe, a titokzatos

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 200

Trizantonban kegyetlen háború dúl, amely nem kíméli a Ricofeld anyahajó legénységét sem. Egy napon új fejlesztésű, hatalmas és szörnyen bonyolult Humanoid harci gép érkezik a hajó hangárába, amelynek karbantartását a tizenöt éves Dionra bízzák. A gép „tartozékai” között szerepel Ethan, a legmogorvább sztárpilóta is, akivel az ifjú szerelő valaha találkozott. 
Dion soha nem látott kihívással néz szembe. Hogyan lesz képes megbirkózni azzal a feladattal, amelyre a műszaki személyzet nála tapasztaltabb tagjai sincsenek felkészülve? Hogyan fejthetné meg a fenséges robot titkait, ha egyszer nem mehet a pilótafülke közelébe? Mindennek a tetejébe Ethannel nem csak hogy képtelenség szót érteni, de még a gépére sem tud vigyázni. 
Trizanton pilótái a sorozat első kötetében egy távoli, forrongó világba repítenek, ahol a birodalmak között dúló, ádáz háborúban a káprázatos gépeknél csak a barátság értékesebb.


A könyvet nagyon szépen köszönöm a Főnix Könyvműhelynek!

A Trizanton pilótái első része egy újabb próbálkozásom gyümölcse a middle grade könyvek területén. Be kell valljam, nem vagyok hozzászokva a korosztályhoz, miután nálam a middle grade könyvek olvasása kimerült a nagy klasszikusokkal, mint például a Percy Jackson, az Úr sötét anyagai, vagy éppen a Harry Potter (amik aztán mind korosztályt ugrottak, miután a szereplők felnőttek a könyvek alatt.) Ha mégis a kezembe akad egy MG könyv, az valószínűleg azért van, mert vagy extra meseszerű, vagy extra sötét - legalábbis besorolásához képest. Tudom, fura, de hát az én ízlésem is kicsit eklektikus. Ez még csak nem is feltétlen szándékos, egyszerűen csak ritkán ragadnak meg az MG könyvek, és mindig azon kapom magam, hogy kérdésekkel bombázom a narratívát olvasás közben: de miért, de honnan, de mi a nagyobb konfliktus, hol vannak az erőviszonyok, kinek az érdeke ez, és miért bízzák az egészet három tizenegy évesre. Lehet, hogy ez megint csak az én fránya analitikus gondolkodásomnak az eredménye, de szeretem, ha elmagyarázzák nekem a dolgokat. Az, hogy ezt a célközönség számára mennyire lehet szórakoztatóvá tenni persze már egy megint másik problémakör, aminek a megítéléséhez valószínűleg egy tizenpár éves gyerkőcre lenne szükségünk, uncsihuginak pedig ahhoz még cseperednie kell, hogy kikérhessem a szakvéleményét, így egyelőre maradjunk ennyiben. 

Azt kell mondjam, hogy kisebb fennakadásaim ellenére azért nagyon élveztem olvasni a Chloe, a titokzatost. Ennek fő oka talán az lehetett, hogy maga a műfaj közel áll a szívemhez, főleg ez a verziója: mozgó katonai bázis, pilóták, vadászgépek, légi összecsapások, hangárok és az egész műszaki suskus. Az én bölcsész agyamnak aztán mágia is lehetne. Ne kérdezzétek miért, egyszerűen szeretem a hangulatát az ilyen sztoriknak. Igen gyakran ez ugyan azzal jár, hogy igencsak koncentrálni kell a zsargonra, illetve a technikai leírásokra, de miután a Chloe fiatal olvasóknak lett szánva, ezek kellően le lettek korlátozva, így rendkívül gyorsan olvashatóvá téve az amúgy is rövidke könyvet. Plusz pont, hogy így azok számára is élvezhető lesz, akik annyira nem mozognak otthonosan ebben a settingben.

Viszont, a már előre felvázolt kérdéseim csak nem hagytak nyugodni. Nyilvánvalóan háborús helyzet van, és nem most kezdődött, de mi az oka a konfliktusnak? Miért állnak hadban Shinaria birodalmával? Mi a tét? Na és mi van a többi országgal? Van egyáltalán többi ország?Na és mi van ezzel az országgal? Még az államformáját se tudjuk. Szó szerint semmit nem tudunk erről a világról, és hiányoltam egy kis kikerekítést, ha már egy ismeretlen univerzumba csöppentünk. Még ha Ethan és Dion nem is túl gyakran filozofálnak a külpolitikán, Amirez karakterén keresztül talán jót tett volna becsepegtetni egy kis kitekintést, legalább pár mondat erejéig, de ő is csak a saját nyűgjeire koncentrált.

A másik nagyobbacska problémám az volt, hogy sehol, de sehol nem volt még csak meg se említve, nem hogy megmagyarázva, hogy főhőseink mi a fészkes fenéért dolgoznak ilyen fiatalon a frontvonalon. Oké, hogy ez egy szép új világ, de például Ethan komolyan végez a katonai iskolával plusz a speciális kiképzéssel olyan korán, hogy alig tizennégy évesen már bőven löveti le magát az égből? Dion pedig szintén 13-14 évesen már befejezte az iskolát, a tanulási időt, és már a saját csapatát válogatja össze a szerelőállomáson. Én értem, hogy mindkét srác zseni, de kicsit megrökönyödve fogadtam, hogy sehol senki egyetlen egyszer se még csak megjegyzést se tesz arra, milyen fiatal mindkettő. Hogy ez most ott normális, vagy ezek ketten különleges esetek, vagy ilyenkor most mi van. És ha ez normális, akkor miért így alakult ki a társadalom? A közvélemény általában nem szeret gyerekeket háborúba küldeni, hacsak nem muszáj. Én értem, hogy middle grade, és had érezzék magukat királyságosnak a tizenéves kissrácok, de... egy kis magyarázat maybe? Lehet világot menteni pelenkásan is, csak legyen értelme.

A karakterek egyébként jópofák voltak, bár itt még el tudtam volna viselni egy kis kakaót, de tekintve, hogy sorozatkezdő kötet, így nem zavart annyira. A két főszereplő kapcsolata is bőven még alakulóban van, de már látszik, hogy remekül ki fogják egészíteni egymást, ha majd kicsit összecsiszolódnak. A mellékszereplők közül talán Tira volt a kedvencem, bár ez azért is lehetett, mert még őt ismerjük meg legjobban. Egyelőre a többség csak nagyon felületesen lett leskiccelve, megintcsak azt remélem, hogy ez a következő részekben majd tovább fog formálódni.

Maga a cselekmény nem túl bonyolult, igazán lényegretörő, de teljesen jól működik. Pörgős, rendesen átgondolt, de azért érdekes, így semmi esélyünk unatkozni. Talán a végső összecsapásban lehetett volna kicsit fokozni az izgalmakat, tekintve, hogy nem tesz jót az adrenalin löketnek, ha az olvasót szembeállítják azzal, hogy a másik oldal már jóval előbb úgy érzi, vesztésre állnak.

Összességében, egy abszolút szórakoztató kis könyvecskéhez volt szerencsém, bátran ajánlanám fiúknak, lányoknak egyaránt! Helyenként akadtak vele problémáim, de nem olyan rettenetesen nagyok, és a gördülékeny stílus, illetve a pörgős cselekmény aztán nem hagyta, hogy túl sokat töprengjek rajtuk. A Chloe a titokzatos endületes, könnyen olvasható első kötet, a második rész pedig hamarosan érkezik, Hecate, az engedetlen címmel!

Értékelés: 3,75/5

Limk Related Widget