Soman Chainani: Jók és Rosszak iskolája

Kiadó: Twister Media

Oldalszám: 584

Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül.

Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.

***

Nem titok, hogy imádom a meséket minden mennyiségben és formában, így nagyon izgatott lettem, mikor tudomásomra jutott, hogy a Jók és Rosszak iskolája itthon is megjelenik. Első ránézésre igazi klasszikus tündérmese ez: vaskos, csodálatos illusztrációkkal, egy olyan fantáziadús világgal, ami tárt karokkal várja az olvasót. Imádom az ilyen epikus meséket, így már előzetesen meg voltam győződve arról, hogy ez csak jól sülhet el

Aztán amikor elkezdtem olvasni, igencsak elbizonytalanodtam. A világ, amit Chainani elénk tár rettentően sarkított: jó és rossz, szép és csúnya, hercegnő és boszorkány. Csak vonogattam a vállamat, és igyekeztem túltenni magam a tényen, hogy ez a felépítés mennyire sekélyes már alapjaiban. Csakis abban reménykedtem, hogy azért ilyen az alaphelyzet, hogy teret adjon a történet kibontakozásának, és ezzel a változásnak.

"– Nálunk senki nem olvasna olyan mesét, amiben a Rossz győz. Mindenki azt akarja, hogy a Jó győzzön, mert a Jó jobban néz ki, szebbek a ruhái, és több barátja van."

A másik, ami rettentően zavart, az Sophie karaktere volt. A gyönyörű hercegnő, akinél önzőbb, felszínesebb libát még nem hordott a hátán a föld. Egészen az utolsó húsz oldalig ki nem állhattam. Mindenkit manipulált, Agathát egész végig dróton rángatta - az is igaz, hogy ő meg hagyta magát - és még saját magát is sikerült becsapnia a hazugságaival. Attól csak még ellenszenvesebb lett, hogy mindezt angyali kedvességgel művelte.

É ott volt Agatha, aki Sophie szöges ellentéte: csúnya, bizonytalan, zárkózott, meg van győződve róla, hogy ő rossz, de a szíve mégis aranyból van. Nagyon szerettem Agathát, még akkor is, ha néha legszívesebben a saját faklumpájával csaptam volna fejbe. Mert annyira nem hitt saját magában, hogy hagyta, hogy Sophie kihasználja.

Tedros, pedig - a szőke herceg, Arthur király fia, a leg-leg-leg mindenben - rettentően idegesített. Legalábbis a könyv első felében. Volt, hogy jobban utáltam, mint Sophiet, ami nagy szó. Egyszerűen mindent elhitt, amit látott, nem volt hajlandó a dolgok mögé látni, csak azt vette észre, ami a felszínen volt. Aztán rájöttem, hogy nem csak Tedros nem látott a szemétől, de én sem.

forrás

Boszorkány és hercegnő nem szabadna, hogy barátkozzon, de melyik a boszorkány és melyik a hercegnő? Jó kérdés. Elsőre elég nyilvánvalónak tűnt a válasz, és azt hittem, tipikus parabolisztikus tanmesét kapunk, frankó fantasy körítéssel. De erről sokkal többről van szó.

Ugyanis jött a könyv második fele, ahol egyre csak bonyolódtak az események, a Jó és a Rossz közötti határ egyre inkább eldeformálódott, összemosódott, és hirtelen minden sokkal életszerűbbé vált, miközben a mese a tetőfokára hágott. Én pedig azon kaptam magamat, hogy képtelen vagyok letenni a könyvet! A karakterek mélységei is itt jöttek ki igazán: nagyon tetszett, hogy a szerző semmit nem rágott a szánkba, annak ellenére, hogy fiatalabb korosztály a célközönség. Sok az ujjal mutogatás, a jó és rossz közötti különbség pedzegetése, de végső soron, nem tolja az arcunkba a "Tanulságot". Ahogy az a finom irónia is nagyon bejött, ahogy a mesék világa és az ott megjelenő klisék iránt viseltetett.

"– Nem vagyok hercegnő! – csattant fel, gallérját igazgatva.
– Ha te mondod – szólt a herceg, és tekintete lefelé mozdult. Agatha követte… és meglátta, hogy lábát teljesen felhasogatták a tüskék; fényesvörösen csorgott a vére. Tedros elmosolyodott.
– Eeeegy… kéééét… háááá…
Agatha a karjába ájult.
– Kifejezetten hercegnő – jegyezte meg."

Ami még hihetetlenebb, képes volt mindenkit megszerettetni velem. Mindazt a megvetést, amit többszáz oldalon keresztül építgetett bennem Sophieval és Tedrosszal szemben, egyszerűen kitörölte az utolsó harminc oldallal, és kétség sem fér hozzá, hogy mindez nagyon is tudatos volt az író részéről. Sophie-t még most se szeretem, de a lelke mélyéig megértem őt, és ez még annál is jobb! Le vagyok nyűgözve attól, hogy milyen finoman árnyalt, komplikált karaktert kaptunk az ő személyében. Ami Tedrost illeti, őt is közelebb érzem magamhoz, de úgy hiszem, a folytatásban még bőven lesz mit áskálódni a személyiségében. Alig várom!

A világ, amelyet Chainani felépített, egész egyszerűen varázslatos. Kreatív, eredeti, mágikus, tele csodákkal: pont olyan, amilyen szükséges egy ilyen kaliberű történethez. Rengeteg kérdést hagyott bennem ugyan, főleg azok az utalgatások arra, hogy Gavaldon lenne az egyetlen város, nem is beszélve a próféciáról, de bízom benne, hogy a következő részekben mindenre fény derül.

forrás

A történet itt-ott leült picit, különösen a könyv első felében, de annyira elvarázsolt a körítés, hogy abszolút nem zavartak a kisebb szünetek az eseményekben. Szerettem olvasni az apróbb részletekről is, nemcsak az izgalmas kalandokról. De ha már kalandok! Ilyen epikus finálét is ritkán látni! Egész egyszerűen fantasztikus volt. Egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a sorokat olvasva Roxfort ostroma jutott eszembe a Harry Potterből. Márpedig én nem dobálózom HP-hasonlatokkal túl gyakran.

Azt kell mondjam, ez a könyv rászolgált arra a rengeteg dicséretre, ami érte. Nálam mindenképpen helyet kap a nagy kedvencek (Arany iránytű, Fairy Oak, Harry Potter) mellett a polcon, és el se tudom mondani, mennyire várom a folytatást! Egy remek szórakozást ígérő könyv ez, meglepően mély tartalommal, lélegzetelállító kalandokkal, ami miatt tökéletes ajándék bárkinek, aki a mesét szereti. Szerintem 12-13 éves kortól bátran a gyerekek kezébe lehet nyomni.

Esküszöm, próbáltam visszafogni a fangirl - epizódokat, de nehezen ment. Sorry, not sorry.

A recenziós példányt köszönöm a Twister Médiának!

Értékelés: 5/5*

Kedvenc jelenet: a vége mindent vitt

Kedvenc karakter: Agatha, Sader

A kiadó volt olyan kedves, és felajánlott egy plusz példányt, amit kisorsolhatok közöttetek, úgyogy meg is ragadnám az alkalmat, hogy bejelentsem a blog első nyereményjátékát!

Ha szeretnéd megnyerni a könyvet, vagy a szuper ajándékokat (kitűzők, órarend, könyvjelző), nem kell mást tenned, mint kitölteni a lentebb látható Rafflecopter dobozt! Sok szerencsét!
Kis szerencsével még a fa alá kerülhet!
(Technikai megjegyzés: csak országhatáron belülre tudok postázni.)

a Rafflecopter giveaway