2017. június 22., csütörtök

Amitav Ghosh: Sea of Poppies


Kiadó: John Murray
Oldalszám: 544

At ​the heart of this vibrant saga is a vast ship, the Ibis. The ship's destiny is a tumultuous voyage across the Indian Ocean; its purpose is to fight China's vicious nineteenth-century Opium Wars. As for the crew, they are a motley array of sailors and stowaways, coolies and convicts.


In a time of colonial upheaval, fate has thrown a diverse cast of Indians and Westerners together on board, from a bankrupt raja to a widowed tribeswoman, from a mulatto American freedman to a freespirited French orphan. As their old family ties are washed away, they, like their historical counterparts, come to view themselves as jahaj-bhais, or ship-brothers. An unlikely dynasty is born, which will span continents, races, and generations.

The first in an epic trilogy, this historical adventure spans the lush poppy fields of the Ganges, the rolling high seas, the backstreets of Canton. But it is the panorama of characters, whose diaspora encapsulates the vexed colonial history of the East itself, that makes Sea of Poppies so breathtakingly alive--a masterpiece from one of the world's finest novelists.


Egy hatalmas hajó, az Ibis áll eme színektől vibráló saga középpontjában. A hajó sorsa egy hányattatott utazás az Indiai-óceánon keresztül; a végső célja pedig hogy harcba szálljon Kínával a 19. századi Ópium háborúk ádáz küzdelmeiben. Ami a legénységet illeti, egy tengerészekből, szökevényekből, menekültekből és elítéltekből álló szedett-vedett tarka társaság verődik össze.

A kaotikus gyarmatosítás korában, a fedélzeten összetalálkozó emberek között akad indiai és nyugati egyaránt, egy tönkrement rádzsától elkezdve, egy megözvegyült törzsfőnökasszonyon és egy mulatt  amerikai felszabadított rabszolgán keresztül, egy szabadlelkű francia árváig mindenki megtalálható. Ahogy a régi családi és származási szálak, amik a múltjukhoz kötik őket halványodnak, társakként, testvérekként kezdenek tekinteni egymásra. Egy valószerűtlen dinasztia születik a különbségek hamvaiból, ami átível kontinenseken, fajokon és generációkon egyaránt.

Egy epikus trilógia első részeként, ez a történelmi kalandregény a buja pipacsmezőktől a hullámzó óceánig repít minket, majd visszaterel Canton mellékutcáinak útvesztőjébe. De a karakterek színes palettája az, ami igazi mesterművé emeli a Sea of Poppiest, hiszen rajtuk keresztül kirajzolódik a  keleti gyarmatosítás ambivalens és feszültségekkel teli történelme.
(saját fordítás)

***

Őszintén szólva, valószínűleg soha nem olvasom el a Sea of Poppiest, ha nem adják ki kötelezőnek az egyik tantárgyamra. És valószínűleg ma sem tudnám, micsoda élményt hagytam ki! Egy olyan korszakról nyújt átfogó képet ez az egyébként nagyon is szórakoztató és a maga nemében gyönyörűen megírt regény, amiről mi legalábbis vajmi keveset tanultunk suliban: ez pedig nem más, mint az Ópium háborúk a 19. században. A Sea of Poppies, az Ibis trilógia első része pont az első főkonfliktus kitörése előtti években játszódik, így a regény háttereként az egyre feszülő ellentétek hálózata adja. 

Deeti történetével kezdünk, ahol is azonnal megértjük a címet: pipacsok tengere. Elvégre Deeti egy pipacsültetvény tulajdonosa, ami épphogy életben tud maradni a brit ópiumgyár árnyékában, ami lenyomta a pipacs árát és közben kényszeríti a parasztokat a termesztésére a szükséges takarmánynövények és zöldség/gyümölcs helyett. Plusz még ott van a nyakán az ópiumfüggő férje, és gusztustalan sógora, aki meg akarja magának kaparintani a fiatal nőt a férje halála után.

Deeti kétségbeesett menekülése volt az egyik legérdekesebb szála a regénynek, de megragadott Zachary Reid kalandozása is az Ibisen, ahogy Amerikából elszegődött tengerésznek, majd Indiába keveredett és belesodródott a menekültek szállításába Mauritiusra.


Annak ellenére, hogy a felépítése és a hossza a romantikus nagyregények feelingjét idézi, a Sea of Poppies kifejezetten realisztikus a stílusában. Nincsenek ikonikus főgonoszok és végtelenül tisztaszívű hősök, csak emberek, akik a hatalmas politikai játszmák közepette megrekedtek egy régi hajón, kinn a nyílt vízen. Egyesek a tradíciók nyomásától menekülnek, mint Deeti, mások a szerencséjüket próbálják megcsinálni idegen földön, egy idegen kultúrában, mint Zachary, megint mások a szeretteiket követik, mint Pukri, a francia árván maradt lány, akit elrendezett házasságba próbáltak kényszeríteni. A rádzsa az előző generációk, és egy haldokló világ, a régi gyarmatosítás előtti India áldozata, aki csak Byronon és egyéb nyugati költők és írók lencséjén keresztül ismerhette meg a nyugati világot, és így megrekedt félúton Nyugat és Kelet között, egyikhez sem tartozva igazán. 

A regény persze nem hibátlan, néha iszonyatosan vontatottá válik, és bizonyos helyeken túl van magyarázva. Ennek ellenére, a hangulata és a történetvezetés nagyjából átlendített ezeken a pontokon, még akkor is, ha itt-ott nem ártott némi kitartás. Főként, hogy bizonyos szemszögöket volt, hogy egyáltalán nem élveztem. Például Neel, a rádzsa története számomra csak onnantól vált érdekessé, hogy elítélték és börtönbe került, előtte halálra untam.

Ettől függetlenül, úgy gondolom, igenis érdemes időt szánni a Sea of Poppiesra, ha másért nem, mert gyönyörűen bemutatja a kulturális hátterét az Ópium háborúk előtti és alatti világnak, segít egy kicsit jobban megérteni a gyarmatosítás nüanszait és a problémákat, amiket hátrahagyott. Az már csak hab a tortán, hogy Amitav Ghosh úgy szövi a történetét, akár valami 21. századi mesét. Egy élmény figyelni, ahogy minden karakter elindul a maga útján, és aztán ahogy ezek az utak keresztezik egymást az Ibis fedélzetén, a tenger és a pipacsok tengerén hánykolódva.

2017. június 19., hétfő

Paullina Simons: A bronzlovas

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 872

Leningrád, 1941. A fehér éjszakák fényében még látni a város egykori nagyságát, a palotákat és sugárutakat, egy letűnt kor meséjét, abból az időből, amikor Leningrádot még Szentpétervárnak hívták. 

A két lánytestvér, Tatjána és Dása egy ágyon osztoznak és egy szobában laknak bátyjukkal és szüleikkel. 

Kemény és nélkülözésekkel teli életük megszokott rendje semmivé lesz, amikor 1941. június 22-én Hitler megtámadja Oroszországot. A Metanov család és Tatjána számára az élet már sosem lesz olyan, mint volt. Egy ragyogó nyári napon Tatjána megismerkedik egy Alexander nevű jóképű katonatiszttel. 

A család rengeteg szenvedésen megy keresztül, ahogy Hitler seregei közelednek Leningrád felé, és az orosz tél is lassan beköszönt. Az ostromlott városban, a bombázások közepette Tatjána és Alexander elkerülhetetlenül sodródnak egymás felé, de szerelmük szétszakíthatja Tatjána családját és a kapcsolatuk mélyén lappangó titok bárki életére veszélyes lehet, aki csak tudomást szerez róla.

Elmondható rólam, hogy világháború idején játszódó regényeket viszonylag ritkán olvasok önszántamból, főként az érzelmi teher miatt, ami általában az ilyen műveket belengi. A bronzlovasról azonban már a magyar megjelenés előtt jóval tudtam, hogy nem hagyhatom ki, mert egyik kedvenc youtuberem, Regan egyszerűen imádta. Így mondanom se kell, milyen izgatott lettem, mikor kiderült, hogy a Könyvmolyképző megjelenteti itthon is. Bár végül nem azt a borítót tartották meg, amiben reménykedtem, még így sem lehet okunk panaszra, mert így is ízlésesen sikerült a magyar kiadás. Számomra kellemes meglepetést okozott, amikor végre kézbe foghattam, mert amúgy képről nem tűnik olyan nagy dobásnak. Ám a fizikai példányon élénkebbek a színek, és a dombornyomott arany felirat igazán megdobja az összhatást.

Ami a belsőt illeti, először is meg kell jegyezzem, hogy ledöbbentem azon, mennyire szépen sikerült a fordítás. Itt-ott éreztem apróbb problémákat, főleg a párbeszédekben, ahol néha picit elcsúszott a "csattanó", viszont a stílust gyönyörűen visszaadta és egyáltalán nem voltak benne magyartalan kifejezések vagy mondatok, amik kizökkenthettek volna.

Meglepődtem, mennyire könnyen bele lehetett merülni a könyv világába. Néhol persze vontatott volt és lelassult, de nem mondhatnám, hogy untam, még a lassabb részeket sem. Ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy Paullina Simons gyönyörűen ír. Az apróbb problémáim, amik akadtak a könyvvel, és amikre mindjárt kitérek, valószínűleg sokkal jobban idegesítettek volna, ha az írásmód nem ránt be ennyire a könyv világába.

Eme kisebb problémák egyike volt az a bődületesen nagy instalove Alexander és Tatjána között. Még csak nem is próbálják másnak beállítani, drága katonánk csak így meglátja a fagylaltot nyaló lányt a padon, és bumm, szerelmes lesz mint az ágyú. Tagadhatatlanul van valami bája annak, ahogy buszoznak, meg ahogy a férfi minden áldott nap várja a gyár előtt a Tatjánát, amikor végez, csakhogy hazakísérhesse, de fú, azért többször megfordult a fejemben, hogy ez így kissé nagyon rózsaszín és valószerűtlen, arról nem is beszélve, hogy micsoda melodráma követte. Viszont jól megírt melodráma volt! Komolyan, én aki nem bírja a szerelmi háromszögeket, meg az elnyújtott szenvedést, de itt valahogy nem akasztott ki annyira és olyan durván, mint általában. Mondjuk ehhez az is hozzátartozik, hogy amikor Alexander ott szenvedett, és Dásával járt, miközben nyilvánvaló volt, hogy Tatjánába szerelmes, ott meg tudtam volna fojtani az összes részvevőt. Tatjánát, mert olyan szerencsétlen volt, hogy csak meresztette a szemeit és sóhajtozott, Dását, mert az apró elszólásaiból nyilvánvaló volt, hogy érzékeli, mi zajlik körülötte, de inkább figyelmen kívül hagyja, és egy olyan férfira akaszkodik, aki nem akarja őt, Alexandert, mert mindkét lányt csak hülyítette, és nem bírta eldönteni, mit akar, és Dimitrijt szimplán alanyi jogon, mert egy pondró.

Persze ahogy a történet haladt előre, rengeteg spoileres dolog kiderült, amit ugyan most nem fogok részletezni, viszont annyit elárulhatok, hogy kapunk a fenti helyzetre magyarázatot. Persze ettől a huzavonától eltekintve, Tatjána karaktere még mindig nagyon bajba jutott királyleány feelinget árasztott magából. Bár az esetek többségében kedveltem őt, és még azon is nagyjából egészéből túltettem magam, amennyire gyerekes tud lenni néha (elvégre nagyon fiatal, amikor a történet kezdődik), főleg az elején, de ebből a törékeny virágszál szerepkörből nem tör ki. Persze azt is meg kell jegyezni, hogy ennek ellenére, helyenként olyan lelki erőről tesz tanúbizonyságot, ami feledteti az idegesítőbb megnyilvánulásait.
forrás

Alexander szintén helyenként problematikus volt a számomra, de ettől függetlenül, ő is alapvetően egy viszonylag jól összerakott karakter volt. Szintén nem nagyon lépett ki az előre meghatározott szerepköréből, a hősszerelmes, bátor katonáéból, viszont a múltja adott egy kis pluszt. Ami még nagyon tetszett, és ami részben ebből is következik, hogy senki sem csak úgy olyan volt, amilyen. Paullina Simons veszi a fáradtságot, hogy rendes háttérsztorit adjon a karaktereinek, megmutassa, hogy miért is váltak ilyenné amellett, hogy el is indítja őket a változás, a fejlődés rögös útján. A Metanov család dinamikája például egyszerre volt dühítő és rendkívül érdekes, ráadásul sok mindent megmagyarázott Tatjána magatartásával kapcsolatban.

A világháború és a történelmi helyszín szintén nem csak jelképesen jelent meg, mintegy háttérként a szerelmi szálhoz, éppen ellenkezőleg. A történelmi események súlya egy hurrikán erejével kapja fel a karaktereket és kompletten szétzilálja megszokott életüket. Messzire sodorja őket egymástól, majd újra összehozza őket, ami már csak azért is remek, mert így van valami, ami aktívan előrehajtsa az eseményeket Dimitrijen kívül, aki gusztustalan egy emberi lény, de megintcsak, szuperül össze volt rakva, mint negatív karakter, aki nem egy ikonikus főgonosz, vagy ilyesmi, szimplán egy pocsék ember.

A vége pedig abszolút váratlan volt, és kifacsarta a szívemet. Kösz, Simons. Ha nem tudnám, hogy van folytatás, lehet, az ereimet is felvágom. Hogy mindazok után, amiken keresztül mentek... jó, inkább nem is mondok semmit.

A lényeg, hogy erre a könyvre bizony érdemes időt áldozni! A bronzlovas csodálatos élmény volt a fenn említett problémáim ellenére, a romantikus lelkek számára kihagyhatatlan! De miután én is élveztem, aki nem igazán rajong a túlzottan rózsaszín történetekért, ezért a kicsit földhöz ragadtabb egyedek is élvezhetik, mert a háború pont elég sötétséget hoz be ahhoz, hogy a chick lit limonádék kategóriájából már kirántsa a könyvet. A bronzlovas kemény tragédiákat és brutális áldozatokat is bemutat, nemcsak szerelmi drámát és szentimentális andalgásokat Leningrád utcáin. Igen, elsősorban szerelmi történet, de nem csak az. Ezért azt tudom javasolni a vonakodóknak, hogy érdemes nyitottnak maradni, és tovább olvasni még akkor is, amikor már mindenkit leírnál mint idiótát a szereplők közül. Paullina Simons még meglephet!

Értékelés: 4/5
Kedvenc jelenet: spoileres lenne
Kedvenc karakter: nem volt

A könyvet nagyon szépen köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

Limk Related Widget