2017. április 16., vasárnap

Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 248

„Úgy ​akarnak rajtunk abortuszt végrehajtani, hogy már régen megszülettünk.” 
Perzselő, kora nyári nap, és egy filozófiatanár, akinek elhullnak az érettségizői. Az egyik holnap nélkül, öntudatlanul várja a halált. A másik végigvágja az ereket a csuklóján. Nincs más nyom, csak az óránkénti SMS, ez tudatja, hogy a lány még nem vérzett el. 
Mi ez, egy különös hatalmi játszma? Vajon hol a pendrive, ami kulcsot ad mindenhez, és megállíthatja a pusztulást? 
A cinikus, fiatal filozófiatanár küzd, kutat, megpróbálja megakadályozni a megakadályozhatatlant, és visszafordítani a visszafordíthatatlant. Válaszokat keres olyan kérdésekre, melyeket senki sem szeretne feltenni. 
Útján nem csak halál, de nagy filozófusok gondolatai is elkísérik. A létezés új értelmet nyer, ha közel a pusztulás. 
Egy olyan világban, ami a szeretet tagadására épül, létezhetnek még hősök? 
Vajon akad bárki köztünk, aki ártatlan? 

***

Most, hogy szokásomhoz híven frankón beillesztettem nektek ide a tartalmat, jelezném, hogy legjobb, ha el se olvasod! Miért? Mert én se tettem, és olvasás közben döbbentem rá, hogy milyen jó döntés volt ez. Amikor a kezembe vettem a könyvet, fogalmam se volt, miről fog szólni. Vonzott a cím, ami fura módon ismerősen csengett, (bár normálisan megjegyezni azt nem tudtam, mert Szenilla kórság az jól van, köszöni szépen) a sötét borító, és Uszáma amúgy is rágta a fülem, hogy olvassam már el, mert imádni fogom, és kíváncsi a véleményemre, szóval úgy voltam vele, miért is ne.

Ez már önmagában is fura volt, mert amúgy szinte mindig elolvasom a fülszöveget - szeretem a meglepetéseket, de bizonyos fokig azt is szeretem tudni, hogy mit várjak az adott könyvtől. Női lélek rejtelmei, ne próbálj értelmet keresni benne. Itt viszont, halvány lila ibolyám se volt, hogy mit várjak. Meglepett, hogy egy pesti gimibe csöppentem, meglepett, hogy egy filozófiatanár bőrébe bújva bontakoztak ki előttem az események, és meglepett, hogy te jó ég, milyen állati jól van ez a könyv megírva. Jó, szóval ez az utolsó nem hangzik túl szépen, de megpróbálom megmagyarázni, mire is gondolok pontosan.

Alapvetően ritkán olvasok kortárs irodalmat, ami nem egyetemre kell, és még ritkábban olvasok magyar kortárs irodalmat, mert egyrészt keveset vagyok itthon, így nem igazán találkozom velük, másrészt még mindig a fantasyk és sci-fik felé húz a szívem alapvetően. Ha mégis a kezembe akad valami ilyesmi, az is a lightosabb YA kategóriába esik, amit nyáron a strandon, vagy a kertben üldögélve elolvasgat az ember lánya. A végtelen térségek örök hallgatása sok minden, de lightos biztos, hogy nem. Gyakran kifejezetten nyomasztó, de közben eszelősen érdekes. Az első mondattól kezdve beléd ereszti a karmait.

Ez a könyv inkább a kortárs szépirodalom felé tendál stílusban, némi thrillerrel megfűszerezve. Nem tudom konkrétan mihez hasonlítani, ugyanis szerintem még soha semmi ilyesmit nem olvastam, így maradjunk ennyiben. Az ilyesfajta könyvekben megvan rá a veszély, hogy 1) kegyetlen unalmasak lesznek és bealszol rajtuk 2) érdekesek, viszont fennakad a szemed a sok forgatástól, mert rettentő fennköltek akarnak lenni, sikertelenül. És itt lép életbe az a mondatom, hogy meglepett, mennyire jól van megírva.Gördülékenyen folyik a szöveg, miközben olyan súlyú mondatokat vág hozzád, hogy ide már Godzilla kéne, hogy kiásson alóla és életet rázzon beléd, de közben olvasol tovább, mert a thriller cselekményszál eléri, hogy kétségbeesetten tudni akard, mi a fene folyik itt a Dunán kívül.

Egyébként érdekes, mennyire visszhangnak érződtek bizonyos mondatok, helyzetek. Kezdve azzal, hogy gimiben én is rettenetesen szerettem a filozófia tanáromat, meg magát a tantárgyat is, így a könyvben leírt mondatok, amik Pascaltól, Descartes-tól, és társaiktól származtak, azonnal visszaidézték a filo faktos plusz óráimat, illetve a tanárommal folytatott beszélgetéseket. Persze az én tanárom nem volt ilyen szinten lelkileg elcseszett, de még így is visszacsengtek mondatok, kérdések, és hogy mennyire imádtam én ezeket az órákat. 

"-És mik ezek a lényegi kérdések?
-Hogy miért éppen itt élünk, nem pedig másutt. Hogy miért éppen most élünk, nem pedig máskor. Hogy miért éppen azok vagyunk, amik, és nem mások. Hogy miért emésztik fel önöket a saját lángjaik még ma. Ha az ember elgondolja, milyen végtelen az idő és megmagyarázhatatlan pontja ő e végtelenségnek, megrémül. Ha nincs hazugság, csak rémület marad. A végtelen térségek örök hallgatása ugyanis rettegéssel tölt el bennünket."

Aztán ott van az a tény, hogy volt szerencsém katolikus gimibe járni (ezt inkább hagyjuk, senkit nem kívánok megsérteni). A tisztesség kedvéért hozzáfűzném, itt sokkal sötétebb színezetet kap az egyház mint szervezet, főleg Kutrovác, a kiugrott pap karaktere kapcsán, akinél nagyjából egy személybe sűrűsödik minden, ami az egyházzal, az oktatással, és a bürokráciával kapcsolatban erősen problematikus, hogy finoman fogalmazzak. Pillanatok alatt felkerült a leginkább gyűlölt fiktív karakterek listájára. Hogy egy jól ismert hasonlattal éljek: sokan mondják, hogy a Harry Potterből Umbridge-et azért utálják jobban az emberek Voldemortnál, mert Umbridge-ekkel nap mint nap találkozni. Na, Kutrovác Umbridge a köbön. A valóság főgonosza.


Annak ellenére, hogy ez a könyv tele volt filozófiával, lélektani problémákkal, és összességében olyan attribútumokkal bír, amikből teljesen nyilvánvaló, hogy az én stílusom, ráadásul mindenki csak ajánlotta, én magam lepődtem meg a legjobban azon, hogy mennyire tetszett. Mert persze, a remek stílus és a feszes cselekmény olvastatja magát, de a végére érve, nem éreztem azt, hogy ezt a könyvet aztán soha többé nem bírnám a kezembe venni, mert olyan szinten kiábrándított az emberekből és a világból, amit a híradó is tökéletesen meg tud tenni. Sőt, legszívesebben kezdtem volna elölről. Át akartam forgatni magamban minden egyes mondatot újra és újra.

A hangulat nyomasztó, néhol egészen sötét, de valahogy nem támad tőle akut emberutálatod. Nincs meg benne az a 21. századi first world spleen, amitől alapból a falnak megyek, és ami miatt például Christos Tsiolkas A pofon című regényét is képtelen voltam élvezni. Inkább egy kissé cinikus, kissé kétségbeesett, néhol beteges, de őszinte keresés jellemzi a regényt: keresik az értelmet, az okot, a célt, az igazságot, a megváltást, miközben a főszereplő maga is tökéletesen tisztában van vele, hogy ez a keresés teljesen hiábavaló. Ahogy már a prológusban is le van szögezve: az életet előrefelé éljük, de csak visszafelé nyer értelmet. És ezekkel az esendő, távolról sem tökéletes, de rendkívüli módon emberi karakterekkel együtt keressük mi is, pedig számunkra is fájdalmasan nyilvánvaló, hogy csak azért keresünk, hogy ne őrüljünk meg. Mert néha mindenki érzi saját magát, az életet, a világot karikatúrának.


A kozmosznak nincs értelme, mi azonban a lehető legerőszakosabban próbáljuk jelentéssel teli beszédre bírni az univerzumot. És ebből következnek játékaink.
Ebből következnek a mindennapok keretéül szolgáló élethazugságaink.


Értékelés: 5/5
Kedvenc jelenet: inkább gondolatok, semmint jelenetek ragadtak meg bennem
Kedvenc karakter: Trenka

2017. március 30., csütörtök

Cover Reveal #12 Diana Gabaldon: Őszi dobszó

Sziasztok!

Amint ígértem, íme az este második borítóleleplezése. Ez pedig nem más, mint az Outlander negyedik része, az Őszi dobszó! Én ugyan csak az első részt olvastam, de teljesen átérzem a nagyérdemű frusztrációját, amiért ilyen csigaléptekkel jelennek meg a részek. Persze, ilyen féltéglákat fordítani/kiadni nem kis feladat, szóval azt hiszem, sokan örülhetnek, amiért viszonylag hamar érkezik a folytatás! És már borítónk is van hozzá.


Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Drums of Autumn
Fordító: Farkas János
ISBN: 9789633997635
Várható megjelenés: 2017.05.19

Előjegyzési linkért >>> katt ide <<<
illetve csekkold a könyv >>> molyos adatlapját <<< és rakd a kívánság és/vagy várólistádra!

Fülszöveg:


Skóciában kezdődött, egy ősi kőkörnél. Ott, ahol a kiválasztottak számára megnyílik egy átjáró a múltba – vagy a halálba.

Claire Randall túlélte ezt az elképesztő utazást, méghozzá nem is egyszer, hanem kétszer. Első útja végén Jamie Fraser, a 18. századi skót harcos ölelő karjai között kötött ki, akinek iránta érzett szerelme legendássá vált – egy tragikus szenvedély meséjévé, melynek végén Claire visszatért a jelenbe, hogy világra hozza a férfi gyermekét. A nő két évtized elteltével másodjára is útra kelt, ezúttal Amerikába, ahol a határvidéken újra találkozott Jamie-vel. Valakit azonban hátrahagyott a huszadik században: a lányukat, Briannát…
Brianna felkavaró felfedezést tesz, ami a kőkörhöz vezeti őt, ahol a lány a félelmetes ismeretlenbe veti magát. Miközben anyja és sosem látott apja után kutat, kockára teszi saját jövőjét, hogy megváltoztassa a történelmet… És hogy megmentse szülei életét. De ahogy Brianna beleveti magát az érintetlen vadonba, egy szívszorító találkozás folytán talán örökre a múltban ragad…
Vagy ott, ahol lennie kell, ahová a szíve és lelke kötődik…
„Az Öszi dobszó DIANA GABALDON LEGJOBBAN SIKERÜLT ÉS LEGVARÁZSLATOSABB MUNKÁJA”.
Affaire de Coeur

„SZENVEDÉLYES, FIGYELEMREMÉLTÓ – A TÖRTÉNELEM, A FANTÁZIA, A ROMANTIKA ÉS A MERÉSZEN SIKAMLÓS TÖRTÉNETMESÉLÉS KEVERÉKE”.[I1]
Arizona Republic

„CSODÁLATOS! A SZÓRAKOZTATÓ TÖRTÉNELMI REGÉNY MŰFAJÁNAK KIEMELKEDŐ DARABJA.”
San Antonio Express News

A lélegzetelállító családtörténet folytatódik…

Gondolatok:


Mint említettem, a 2-3. részhez nem volt szerencsém, de az egy tényleg élvezetes volt, a fordítás pedig kivételesen jó. Az a hír járja, hogy ez a rész lesz az eddigi leghosszabb, több mint 1000 oldal. Úgyhogy, reménykedjünk, hogy nem csúszik a megjelenés, és nyáron már a kezünkbe foghatjuk a legújabb drágaszágot, a sorozat rajongóinak pedig addig is kitartást!


Limk Related Widget