2012. szeptember 30., vasárnap

Üdv Nálam!

Én egy menthetetlenül könyvmoly, zenebolond leányzó lennék, akinek túl nagy a szája és imád vitatkozni (persze csak barátian), boncolgatni és apró cafatokra szaggatni bizonyos témákat.
Ezúttal a célkeresztben pedig az egyik kedvenc időtöltésem kellékei állnak: a könyvek.
Alapvetően fantasy, ifjúsági, horror, misztikus, disztópiás és néhanapján krimi van nálam terítéken, de nem vetem meg a szépirodalmat, és a romantikus műveket se (elvégre lány vagyok, de azért könnyen besokallok tőlük).

Az értékeléseim abszolút szubjektívek, de őszinték. Szeretek könyvekről beszélgetni, elemezni, rajongani és igen, néha jól esik kiadni az emberi hülyeség okozta felgyülemlett feszültséget, és egy idegroham kíséretében jól ízekre szedni az adott könyvet. Ezeket pedig senki ne vegye magára, mert attól, hogy valamitől én a fejem vertem a falba, attól annak még lehet irodalmi értéke, tetszhet másoknak, sőt még az is lehet, hogy nincs igazam. :)

Azért egyéb dolgok is elő fognak tűnni, mert ismerem magam. Csapongó lélek vagyok. Az a típus, aki a fejét is elhagyná, ha nem nőne jó szorosan a nyakára és egyszerre hatvan dolgon jár az agya.
Jól esik "papírra vetni" a gondolataimat egy-egy regénnyel kapcsolatban (vagy akármi mással, ha már itt tartunk). Olyan ez, mint egy terápia.

De az is lehet, hogy csak egyszerűen tényleg nem tudom befogni a számat. :)

Üdv a világomban!
Raven

Limk Related Widget