2013. október 19., szombat

Jennifer L. Armentrout - Obsidian


Kiadó: Entangled Teen (magyar fordításban: Vörös Pöttyös)
Oldalszám: 335

Starting over sucks.

When we moved to West Virginia right before my senior year, I'd pretty much resigned myself to thick accents, dodgy internet access, and a whole lot of boring.... until I spotted my hot neighbor, with his looming height and eerie green eyes. Things were looking up.

And then he opened his mouth.

Daemon is infuriating. Arrogant. Stab-worthy. We do not get along. At all. But when a stranger attacks me and Daemon literally freezes time with a wave of his hand, well, something...unexpected happens.

The hot alien living next door marks me.

You heard me. Alien. Turns out Daemon and his sister have a galaxy of enemies wanting to steal their abilities, and Daemon's touch has me lit up like the Vegas Strip. The only way I'm getting out of this alive is by sticking close to Daemon until my alien mojo fades.

If I don't kill him first, that is.


Az újrakezdés szívás.
Amikor - éppen az utolsó középiskolai évem előtt - Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.

Aztán a srác megszólalt.

Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt - akkor valami történt. Valami váratlan.

A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.

Mármint ha nem ölöm meg addig én magam...

(hivatalos fordítás)

Végre én is eljutottam idáig. A híres-neves Obszidián, amit agyba-főbe dicsért mindenki és ajánlgatták nekem, hogy hát én ezt imádni fogom, mert Daemon... khm... hát olyan, amilyen. Természetesen, erre már csak azért se olvastam el, hanem tologattam a várólistámon és vártam a pillanatra, hogy kedvem is legyen hozzá, ne csak az egyetemes nyomás miatt kezdjek neki, mert annak úgyse lesz jó vége.
  
És lőn, két hete becsapott a mennykő, a kezembe vettem. Aztán el se engedtem, ameddig az utolsó oldalra nem értem vele. Mit nekem iskola, meg házi feladat, vagy wc-re menés. Ugyan már!

Szóval a lényeg, hogy rácuppantam és annak ellenére, hogy itt-ott a szememet forgattam, azonnal levadásztam a következő részét. Ó, igen. Már azon is túl vagyok. Bár ez talán nem teljesen egészséges.

 Azt hiszem, új kedvenc főhősnőt avattam! Kathy nagyon szerethető karakter, egyszerre hihető, olyan szempontból, hogy igenis megremeg a térde Daemon láttán, de közben meg nem vered tőle a fejed a falba, mert nem révedez órákon keresztül a semmibe a srác szemein nyáladzva, és igenis néha beszól neki.

 

Sőt. A fejére borít egy egész tál spaghettit!
Emberek, az a jelenet? 
Már csak azért is megérte elolvasni ezt az egész könyvet!

De ezen kívül is, Kathy intelligens volt, nem csak eljátszotta, hogy az, teljesen emberi és hiteles főszereplő. Követett el hibákat, nyilván, de nem olyanokat, amiktől jött volna a késztetés, hogy a falhoz vágjam a könyvet. Szerencsére.




Dee aranyos volt, és jó volt látni a kapcsolatát a bátyjával, de komolyan, most már igazán túlléphetnénk ezen az "energiabomba, csupa-mosoly kishúg" - sztereotípián. Kezd idegesítő lenni. Ash kellően kiállhatatlan volt, a bátyjait nem igazán tudtam megkülönböztetni (ebben a kötetben, legalábbis), és nem értem, miért volt jó az, hogy mindkét hármas ikrek párnak ugyanazzal a betűvel kezdődött neve.
Dee - Daemon - Dawson
Ash - Andrew - Adam
Ja, és ezenkívül Kathy és Daemon vezetéknevének is ugyanaz a jelentése. Lehetnek ám jók az ilyen játékok a nevekkel... már ha nem ennyire fájdalmasan nyilvánvalók. 

Daemon... csak hagyjuk. Azon kívül, hogy ahogy Kat is megfogalmazza, magában hordozza a szexi pasik szentháromságát, imádtam a szócsatáikat. Élvezet volt olvasni, ahogy egymás idegein taposnak, közben pedig (néha szó szerint) áramkimaradást okoznak csak azzal, hogy egymásra néznek.

Ami a cselekményt illeti... nos, természetesen a kötelező YA köröket itt is lefutjuk. Volt bál. Mert az kihagyhatatlan.... that's right. Na jó, nem is idegesítem magam rajta, de csak azért nem, mert a következő rész után már képtelen vagyok haragudni az Obsidian-re. Ha az Onyx olvasása előtt írtam volna ezt a posztot, lehet, hogy most egy sokkal jobban begőzölt énemmel találkoznátok és órákig lamentálnék azon, hogy miért kell minden nyomorult YA fantasy cselekményének vonalaiban ugyanúgy kinéznie... de nem fogok. Mert már nem vagyok ideges, szóval úgy nem is az igazi. ;)

Sokan fújoltak rá, hogy Twilight-koppintás, meg hogy a földönkívüliek az új vámpírok.
Ezzel kapcsolatban... nem, nem lépek anyatigris-üzemmódba, mert tény és való, akadnak hasonlóságok. Én is rámutattam már erre, például Dee karakterénél is. Bár szerintem Daemon igencsak távol esik Mr. Cullentől, mert kevés ekkora s*ggfejet találni az irodalomban, mint ő, aki közben ennyire szerethető tud maradni. Ettől függetlenül... ja, néhol hasonlít. Sajnos. Nem örülök neki, mert ezeket a hasonlóságokat simán el lehetett volna kerülni. DE! Nem nevezném Twilight-koppintásnak, mert hangulatában teljesen más.

Nem akarja bemutatni a tökéletes szerelmet, sőt! Még csak szerelemről se igazán beszélhetünk. Legalábbis egyelőre. Ugyanis számomra a vége mentette meg a könyvet. A legvége. Aki olvasta, szerintem tudja, miről beszélek. Nem az a vége, amire én már lelkiekben felkészítettem magamat, és ettől majdhogynem kiugrottam a bőrömből! És... bocsánat, de nem bírom ki, úgyhogy:

 SPOILER ALERT!!!!


3....
2......
1........


NEM JÖTTEK ÖSSZE!!!!! Sose hittem volna, hogy egy ilyen hírnek egyszer még ennyire fogok örülni!
Nem volt nagy összeborulás, sem nagy happy end, és én ettől eufórikus magasságokba kerültem, mert végre valami nem úgy történt, ahogy vártam. Ahogy minden YA kötelező forgatókönyvében írva vagyon. Halleluja!




SPOILER VÉGE!
 


Szóval innentől  fogva én nem tekintem Twilight - koppintásnak. Más a hangulata, más a főszereplők jelleme és az egymáshoz való viszonyuk. Nagyon ígéretes egy sorozat ez és örülök, hogy belekezdtem.

Értékelés: 4/5
Kedvenc jelenet: Daemon - Kathy szócsaták verhetetlenek voltak
Kedvenc karakter: Daemon
 

2013. október 15., kedd

Rachel Vincent - Lélektolvajok

Kiadó: Jaffa
Oldalszám: 300




Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint.
Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga.
Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő... 

Amikor először olvastam a tartalmat, már szinte dörzsöltem is a tenyereimet, gondolván, huhú, halálesetek, helyes pasi, meg némi borzongás, utána meg a klisétömeg. Jó lesz ez egy nyugis délutánra nekem. Végső soron nem tévedtem nagyot, cserébe viszont igen ideges lettem, ugyanis erre repült a közmondásos fehér holló és ez egy ÚJ ÖTLETRE épült!!!

Nem, nem az új ötlettől lettem ideges, hanem attól, hogy még ennek ellenére is csak egy középszerű élményt nyújtott. Mindjárt kifejtem, mire gondolok. A legtöbb alapjába véve jó könyvvel jönni szokott az az életérzés, hogy "jó,jó, de ezt már láttuk...". Na itt nem. Ettől pedig a Szaturnuszig kellett volna ugranom nagy boldogságomban...  









...de nem tettem. Éspedig azért, mert ebben a könyvben minden mással volt baj.
Bocsi, emberek, de ezt innentől nem tudom megoldani némi infó szivárogtatása nélkül, szóval aki készül elolvasni, és nem akarja előre kinyitni a kinder tojást, attól elbúcsúzom.


SPOILER ALERT!!!!!



 Szóval. Az ötlet. Lúdvércek, amikről ugyan még életemben nem hallottam, de utánanéztem, és kiderült, hogy az angol verziójuk banshee, ami már azért ismerősebben cseng. Szvsz ezt nem igazán kellett volna fordítgatni, de mindegy. A bansheek izgalmasak, és egyelőre még áldottan kiaknázatlanok, habár azért feltűnnek itt-ott (Bűbájos boszorkák, Lost Girl). Szóval ezt imádtam, ahogy a kaszásokat és minden egyébet, ami a világfelépítéssel volt kapcsolatos. Remek urban fantasy alapanyag!

A cselekmény is egész korrekt volt, bár lehetett volna csöppecskét fordulatosabb, de megbocsátjuk neki, mert azért nem untam magam halálra. Szóval eddig tulajdonképpen rendben is van.
De akkor jöttek a karakterek...

ATYAÚRISTEN, valaki mondjon már nekem valamit a főszereplő srácról azon kívül, hogy nagyon szexi és jó illata van! Belső tulajdonság? Kedvenc színe? Zenéje? Filmje? A hörcsöge neve??? 
Na nem mintha Kaylee-ről sokkal több kiderülne belső tulajdonságok, avagy ízlés tekintetében, pedig egész végig E/1-ben vagyunk, tehát azért illene. Péklapáttal verném azokat, akik kitalálták, hogy attól lesz jó egy könyv, ha a főszereplőről nem derül ki semmi, mert így mindenki bele tud majd helyezkedni a "bőrébe". NEM! Pont az lenne a lényeg, hogy még ha nem is hasonlítunk rá, vagy nem értünk vele egyet, úgy is megértsük a motivációit és együtt érezzünk vele! Hát úgy nagyon nehéz, ha semmit nem tudunk róla...

Mindenki egy dimenziós papírmasé figura volt, egyedül  Todban láttam némi fantáziát, de ő meg ott fog elvérezni, ahol az összes többi YA-ban el szoktak, még az elbűvölő családi fekete bárányok is. 

Ó, igen. Szerelmi háromszög.


Még nincs kimondottan (csak kimondatlanul), de lesz. Érzem. Sőt, szerintem mindenki más is, aki kettőnél többször vett YA könyvet a kezébe.
Komolyan, rettegek a folytatástól.


SPOILER VÉGE!



  Ja, szóval nem akartam teljesen a földbe tiporni ezt a könyvet, mert nem volt rossz, sőt egészen jó kis délutáni olvasmány, csak annyival több volt benne a lehetőség. Csöppet bravúrosabb karakterizálással és történetvezetéssel akár kedvenc is lehetett volna belőle. De nem. Ebben a hónapban olvastam, de már nem emlékszem a főszereplő srác nevére! Ennyire feledhető volt. Kár érte.

 Értékelés: 3/5
Kedvenc jelenet: amikben Tod szerepelt
Kedvenc karakter: Tod
 

Limk Related Widget