2017. november 26., vasárnap

5 ok, hogy miért olvass Éjszakai cirkuszt


A hónap elején már hoztam nektek egy ehhez hasonló bejegyzést a Winie Langton történetekről, és miután úgy tűnt, tetszik nektek ez a formátum, és én is élveztem írni, így itt a következő hasonló típusú poszt, ezúttal egyik nagy kedvencemről: Erin Morgenstern Éjszakai cirkusz című regényéről.

A Prológuson épp cirkuszos hetet tartunk, így nem teljesen véletlen a témaválasztás, de már amúgy is jó ideje fontolgatok egy bejegyzést erről a könyvről, mert mindig úgy érzem, nem emlegetem eleget, nem kap annyi figyelmet, amennyit megérdemelne.



Szóval vágjunk is bele, íme 5 ok, amiért érdemes elkezdeni az Éjszakai cirkuszt!

1. Mágikus hangulat


Erin Morgenstern valami csodálatosan ír! A stílusa, illetve az, ahogy világokat teremt egészen lenyűgöző és azonnal elkapja az embert, ahogy kinyitja a könyvet. Ott akartam lenni, a saját szememmel akartam látni: egyszerűen nem volt elég a cirkuszból, amely váratlanul érkezik. Az Éjszakai cirkusz rendkívül hangulatos könyv, tele meseszerű varázslattal, aminek ad egy sötétebb élt az alapszituáció, hogy a cirkusz maga egy mágikus párviadal helyszíne és eredménye, aminek végén csak a főszereplők egyike maradhat élve.


2. Titokzatos karakterek


Ez nagyjából mindenkire igaz, szerencsétlen Bailey-t kivéve, aki rettenetesen unalmas a többiekhez képest, de azért szerethető. Mindenki tele van mágiával és sok-sok titokkal ebben a könyvben, és bár emiatt nem kerülnek annyira közel az olvasóhoz, valahogy mégis eléri az írónő, hogy visszafojtott lélegzettel kövesd a sorokat: vajon sikerül-e felülkerekedniük a saját démonaikon? Pont ahogy a cirkuszt is, a karaktereket is a rejtélyeik teszik vonzóvá a számunkra. Vannak dolgok, amikre soha nem derül fény, pedig a két főszereplőt, Celiát és Marcot kiskoruktól fogva végigkövetjük, ahogy nőnek és tanulnak, és készülnek a végső összecsapásra...


3. Gyönyörű szerelmi szál


... és itt elérkezünk az egyik legszebben megoldott részéhez a könyvnek: a románchoz. Aki ismer, az tudja, hogy alapvetően nem vagyok nagy rajongója a nagyívű, drámai szerelmi történeteknek. Persze, kivétel erősíti a szabályt, de többségükben giccsesek és banálisak, azaz teljességgel kiábrándítóak. Az Éjszakai cirkuszban viszont egész egyszerűen gyönyörű. A helyzet nagyon egyszerű: Celia és Marco ellenségek. Az egyiknek meg kell halnia a végén. Nincs kibúvó, nem tudják megszakítani a párbajt. A cirkusz, mely először képességeik fitogtatására készült egy idő után valami mássá változott... nem fenyegetéssé, hanem udvarlássá. Nincs rá jobb szó, gyönyörű. Elegáns és megindító még akkor is, ha a tiltott szerelem kliséje full lerágott csont. Itt a tökéletes példa: bármilyen klisét lehet jól csinálni.



4. Gondolatok, amik veled maradnak


Én az a fajta ember vagyok, aki a legtöbb motiváció idézetet szívből rühelli (No Pain, No Gain, Good Vibes Only, Stay Positive nem köszi, hagyjál békén és prédikálj másnak), így egyáltalán nem ilyen típusú agyonhasznált kijelentésekről van szó, hanem eredeti, elgondolkodtató kérdésekről és válaszokról, amik nem rágnak a szádba semmit, és nem próbálnak meggyőzni arról, hogy a felhők felett mindig kék az ég.

– A titkoknak hatalmuk van – kezdi Dixi. – És ha megosztják őket valakivel, akkor ez a hatalom csökken, úgyhogy ezért is jobb a titkokat megőrizni, méghozzá jól. Ha megosztunk valakivel egy titkot, egy igazi, fontos titkot, még ha csak egyetlen másik személlyel is, az magát a titkot is megváltoztatja. Papírra vetni őket pedig még rosszabb, mert ki tudja, hány szempár fogja majd fürkészni a betűidet, bármennyire gondosan őrzöd is. Szóval tényleg az a legjobb, ha magadban őrzöd a titkaidat, ha már vannak a te érdekedben éppúgy, mint az övékben.

5.  Egy befejezés, amire nem számítasz


Az ember általában tudja, mit várjon egy könyv végétől. Emlékszem, olvasás közben bár izgultam és pörgött az agyam, hogy fognak hőseink kimászni a slamasztikából, és mi fog kisülni ebből az egészből, az agyam egy kis zugában biztos voltam a végkifejletben. Aztán jött a végkifejlett, és elegánsan kigáncsolt egy jól irányzott mozdulattal. Nem fogom lelőni a végét, ne féljetek. Csak annyit mondok, hogy érdekes. Pont olyan sokrétű, kreatív és szívszaggatóan gyönyörű mint az egész könyv.



4 megjegyzés:

  1. Jó lett a bejegyzés, meghoztad a kedvem. :) Még 2012-ben vettem meg, de azóta sem jutottam el az olvasásáig.

    VálaszTörlés
  2. Huh már olyan régóta vár a polcomon ez a könyv olvasatlanul...ideje lenne már hozzákezdenem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ideje bizony :D a téli időszakhoz amúgy is passzol a hangulata :)

      Törlés

Limk Related Widget