Évösszegző - 2017 legrosszabb olvasmányai

Petárdás pálinkás szép jó napot!

Kutyásoknak üzenem... átérzem a helyzetet. Fénysebességgel érkezett el az év utolsó napja, nekem meg lekoppant, hogy rohadtul nem kezdtem el még az évösszegzőmet, úgyhogy át fogunk lógni az új évbe vele. Mindenesetre kezdjük a negatívumokkal, hogy a 2018-at már a best of listával nyithassuk: 2017 legrosszabb könyvei. Legalábbis a számomra. Azt azért fontosnak tartanám megemlíteni, hogy több olyan könyv lesz ezen a listán, ami nem volt épp borzalmas... csak jó se, és valamiért inkább negatív élményként maradt meg.

Na, de vágjunk is bele! Íme a listám, nem sorrendben, kivéve a legutolsó könyvet... mert annál jobban semmit nem gyűlöltem idén. Előre is elnézést a rajongóktól.

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

A legrosszabbnak semmiképp nem nevezném, de azt kell mondjam, egyáltalán nem voltam elájulva ettől a könyvtől, annak ellenére, hogy a kivitelezése egész egyszerűen gyönyörű. Hangulatos volt, de semmi több, és azt is kicsit túltolta itt-ott, véleményem szerint. A cselekmény csak a vége felé indult be, a szerelmi száltól pedig rendesen kényelmetlenül éreztem magam.

Elsődleges oka, hogy felkerült a listára, hogy szerencsére igen kevés könyv borított ki idén, és ez sem sorolható ebbe a kategóriába, egyszerűen csak csalódtam benne, mert a hype alapján sokkal többre számítottam, mint amit kaptam. Még nem döntöttem el, hogy akarom-e folytatni a trilógiát. Rögtön olvasás után még úgy voltam vele, hogy mindenképpen, de azóta teljesen elhalványult a maradék érdeklődésem is. 

Bővebben a gondolataimat itt olvashatjátok.

Nalini Singh: Cherish Hard

Tudom-tudom, én vagyok a hülye. Minek olvasom még ezt a sorozatot, meg egyáltalán Nalini contemporary könyveit, amikor teljesen nyilvánvaló, hogy nem nekem találták ki őket. Mentségemre legyen mondva, az egyetlen ok, amiért mégis adtam ennek a könyvnek egy esélyt, az az, hogy az egyetlen könyv, amit szerettem olvasni ebből az istenverte szériából, az a főszereplő tesójáé volt. 

Ja, hát úgy látszik, továbbra sem az én műfajom, de azért az éves pofára esést a romantikus műfajjal így is kipipálhatjuk. Amúgy továbbra is gördülékenyen ír Singh, ennyi könyv után az lenne a csoda, ha nem így lenne, de megint ott tartottunk, hogy a mellékszereplők ezerszer jobban érdekeltek, mint bárki más. Meh.

Kasie West: By Your Side

Íme egy újabb bizonyítéka annak, hogy a YA contemporary műfaj nem nekem való. Ennek ellenére időről-időre megpróbálkozom vele, mert amondó vagyok, hogy maradjunk nyitottak. Főként azért döntöttem úgy, hogy megpróbálkozom ezzel a könyvvel, mert az alapszitu jópofának tűnt: két fiatal benn ragad egy egész hétvégére a könyvtárban. 

Azt hittem, vicces és cuki lesz, amolyan tökéletes kikapcsolódás, némi irodalmi háttérrel megdobva. Ehhez képest se vicces, se különösebben aranyos nem volt, a könyvtár lehetett volna akár a szovjet sztyeppe is, ha a központi fűtést nem számítjuk, a cuki meg lehet, hogy csak nekem nem jött át. Klisés karakterek, langyi sztori, feledhető élmény. Rossz szájízt hagyott a számban, mert annyian szerették, én pedig annyira rákészültem. Mindig az elvárásokkal van a baj ilyenkor, mert amúgy maga a könyv nem hagyott bennem mély nyomot. Már a főszereplők neve se rémlik.

Elle Kennedy: The Deal

Őszintén szólva, erről tudtam, hogy nem lesz az én könyvem. Sőt, ezerszer rosszabbra számítottam, mert jó néhány bloggertársam rendesen kiakadt tőle, hogy ez milyen borzalom, szóval még azt is mondhatjuk, kellemes meglepetésként ért, hogy csak a szokásos NA melodráma ment, és nem kiscicákat nyúzott Garreth félmeztelenül, vagy ilyesmi. 

Mindenesetre a dicsőítő értékelések előtt továbbra is értetlenül állok, de betudom annak, hogy nem vagyunk egyformák és mindenki mást szeret olvasni. Agyzsibbasztásra épp jó volt, de nagyjából ebben ki is fújt, mert amúgy klisétenger az egész erőltetett poénokkal és gyökér szereplőkkel. Félre ne értsetek, röhögtem én, csak nem velük, hanem rajtuk, és nem örömömben, hanem kínomban.

Cassandra Clare: A herceg

Ohhh... te kis rohadék, te. Mint láthattátok, idén elég chill voltam a könyves csalódásaimmal, nem volt teátrális hajtépés, meg kiborulás... eddig. Mert az előzőek lehet, hogy nem voltak életem olvasmányai, de ez. Ez a könyv BÁNTOTT. Fizikai fájdalmat éreztem olvasás közben (persze az esetek felében ez attól volt, hogy 420 oldalt vertem a fejemhez kínomban.)

Gyűlöltem a szereplőket, a cselekményt, A KŐBUTA FORDULATOT, a hisztit, a melodrámát, a szenvedést, még a ki***** szóközöket is. Én tényleg kész voltam adni egy esélyt a Pokoli szerkezeteknek, de csak még jobban megutáltatta velem ezt az egész Árnyvadászos hisztériát, úgyhogy szerintem kijelenthetjük, hogy Clare írása és az én olvasási ízlésem egyszerűen nem kompatibilis. Csak a borítókért kár, túl szépek ehhez a förmedvényhez.

Ha további szidalmazással tűzdelt érvelésre vagy kíváncsi, hogy miért is gyűlöltem én ezt a könyvet annyira, itt megtalálod az értékelésem.

Nos, ennyi lett volna az én listám, de érdekelne a tietek is. Nektek melyik könyv okozta a legnagyobb csalódást idén?

Top 10 őszies hangulatú olvasmány

Hello népek!

Most már novembert írunk, és nyakig ülünk a színes avarban. Sőt miután lecsengett a Halloween, már a karácsonyi fények kerülnek ki a bevásárlóközpontokba, ami persze mindenkit ideje korán kiakaszt, én azonban még mindig az ősznél tartok. Ezt már egy előző bejegyzésnél bővebben kifejtettem, de idén nagyon elkapott az évszak hangulata, ezért ebben a szellemben érkezik a havi rovat is.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de észrevettem magamon, hogy az utóbbi évben egyre inkább az évszakhoz igazítom az olvasmányaimat. Míg ez régebben abszolút nem volt jellemző rám, mostanság valahogy rászoktam. Hogy milyen számomra az ideális őszi olvasmány? Kicsit lassabb, esetleg merengős, talán kicsit félelmetes, vagy egyszerűen csak varázslatos, tudjátok, olyan old school tündérmesés/boszorkányos/varázslós módon.

Szóval, ennyi magyarázkodás után térjünk is a lényegre: a Top 10 őszies hangulatú olvasmányra! Általában rangsorolok, de ezúttal nem hinném, hogy túl célravezető lenne, így sorrend nem jelent túl sokat, maximum annyit, hogy így jutottak eszembe. :)

10. Patrick Rothfuss: A szél neve

Már amikor évekkel ezelőtt, az első magyar kiadás alkalmával olvastam, akkor is éreztem, hogy ez a tökéletes könyv az esős napokra. Igazi high fantasy a javából, és ahogy a kocsmai jelenet keretbe foglalja a hihetetlen kalandokat, szinte hallod a tűz pattogását a háttérben. A szél neve egy kifejezetten lassú könyv, de semmihez sem fogható atmoszférával rendelkezik. Manapság már gyakorlatilag klasszikusnak számít a műfajon belül.

9. Cormac McCarthy: Az út

Szintén egy lassú könyvről van szó, de ez főként annak tudható be, hogy a világnak vége lett. Az idő, mint olyan, szintén megszűnt létezni. A napok telnek, de senki nem számolja őket. Egy apa és egy fiú reménytelen vándorlását követjük végig egy halott, szürke világban, ahol az egyetlen dolog, ami az emberi civilizációra emlékeztet, az néhány rom, egy országút, és egy doboz kóla. Ködös reggelekre a legjobb választás.

8. Vivien Holloway: Mesterkulcs

Dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, jó? A Mesterkulcs a Winie Langton történetek kisregény sorozat kezdő kötete, és bár a posztapokaliptikus New Yorkban játszódik, a hangnem meglepően könnyed és humoros. Szórakoztató, kalandos, de valamiért számomra kifejezetten őszies. Talán a steampunk beütés teszi. Egy hosszú nap után remek kikapcsolódást nyújt. Értékelés itt.

7. Jean Little: Victoria Cope naplója

Nagyon - nagyon régen olvastam ezt a könyvet először, de utána még jó néhányszor a kezembe akadt. Nem is a történet fogott meg igazán, hanem a hangulat, amit a sorok árasztottak magukból. Úgy bele tudtam merülni a könyv világába, ami teljesen egyedivé tette a számomra, mert ilyesmit addig viszonylag ritkán tapasztaltam meg. Egy biztos, ez a történet tele van szívvel. A személyes hangvételű napló formátum és a történelmi háttér pedig tökéletes választássá teszi egy borongós őszi délutánra.

6. Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Ha már történelem, itt egy remek nyomozós történet, ami a szépséges fővárosunkban játszódik. Mili kisasszony és a mindig morcos Ambrózy báró kalandjai mindenképpen megérnek egy misét, évszaktól függetlenül, én mégis őszre javasolnám leginkább, főleg ha már elég volt egy kicsit a Halloween vibe-ból.

5. Catherine Fisher: Incarceron

Ismét egy disztópikus steampunk regényt emlegetek, de az Incarceron hangulata sokkalta sötétebb, és maga a történet is a lassabb ritmusúak közé tartozik. XVIII. században megrekesztett társadalom érdekes kütyükkel felturbózva, mindenfajta haladás betiltva, és egy börtön, ami él és maga is rab: az Incarceron. Esős reggelekre a tömegközlekedésen ideális, én is ott olvastam anno.

4. J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

Talán az iskolakezdés témája teszi, de a Harry Potter és a bölcsek köve számomra tipikusan az őszi olvasmányok közé sorolódik. Pedig őszintén nem emlékszem, mikor olvastam először, talán mert olyan zavarba ejtően régen volt. (Öregszem, na.) Mindenesetre, ha eddig még valami csoda folytán nem vetted a kezedbe ezt a már-már klasszikust, itt az ideális alkalom: sulikezdés, Halloween, esős Anglia, amelyik kifogás jobban tetszik. A lényeg, hogy olvasd el és merülj el ebben a semmihez se fogható világban!

3. Alexandre Dumas: A fekete tulipán

Mindig is imádtam a francia romantikusokat, a kedvenc klasszikusaim nagy része az ő tollukból származik, így erről a listáról se maradhattak le. A fekete tulipán a történelmi Hollandiába repít el minket, ahol nagyban dívik a tulipán tenyésztés, és a kőkemény versengés a kertészek között. Egy stílusos lincseléssel kezdünk, de van itt minden: szerelem, ármány, cselszövés... mindenesetre ezt szívesebben olvastam volna gimiben, egy s másik kötelező helyett.

2. Mary Shelley: Frankenstein

Ha már klasszikusok. Az őszi Top10-ről kihagyhatatlan a horror és science fiction műfaj egyik alapköve, egy tizenéves lány tollából. Frankenstein története mindig lenyűgözött. Rengeteg feldolgozása létezik, engem elsősorban az győzött meg, hogy színházban láttam (Benedict Cumberbatch játszotta a szörnyet, szóval képzelhetitek), de nagyon örülök, hogy végül elolvastam. Egy rendkívül hangulatos gótikus regényről van szó, ami annak ellenére, hogy a XIX. század elején íródott, a modern kor számára nagyon is releváns kérdéskört feszeget. Szeles, hideg estékre ideális választás.

1. Naomi Novik: A Rengeteg

A napokban fejeztem be a könyvet, szóval mondhatni friss az élmény (értékelés is lesz hamarosan). Igazából nyáron kezdtem neki, miután beszereztem a Könyvhéten, de annyira potens az atmoszférája a könyvnek, hogy inkább félretettem az őszi napokra, hiába tetszett nagyon. És milyen jól tettem! Ez a könyv egyszerűen tökéletes erre az évszakra. Egy sötét, elátkozott erdő, az orosz folklórban gyökerező történettel, ahol mindent átitat a mágia. Csak ajánlani tudom!


Nos, ennyi lett volna a novemberi Top10! Ez egy kicsit más volt, mint amit eddig megszokhattatok, de nem bírtam kiverni a témát a fejemből, úgyhogy ez most így alakult. Ígérem, decemberben nem karácsonyi könyvekkel érkezem. :) Ti egyébként szoktátok évszakhoz igazítani az olvasmányaitokat, vagy egyáltalán nincs rátok kihatással? Na és miket olvastatok idén ősszel?

Üdv,

Top 10 könyv olvasási válságra

Hello népek!

Szóóóóval, jó régen nem volt már havi Top10. Restellem is, de hát a vizsgaidősuck gyönyörűségeit egyik egyetemistának se kell magyarázni. Aztán meg akadt némi alkotói válság is (ki gondolta volna, hogy nem csak íróknál, de mezei bloggereknél is van olyan?), de a régi szokásaimhoz híven, június utolsó óráiban ismét visszatér a havi toplista rovatunk.

Nekem is volt egy kisebb olvasási válságom, pont miután végeztem a félévemmel és végre azt olvashattam volna, amit csak akarok. Sajnálatos módon, semmihez se volt kedvem, és ez az állapot nem igazán akart elmúlni, bármely könyvet is próbáltam elkezdeni. Ó, olvastam én, de csak a régi kedvenceimet ütöttem fel a legjobb részeknél. Hajlamos vagyok belezuhanni a folyamatos újraolvasásba, ha minden kötél szakad, még akkor is, ha szívem szerint valami újat olvasnék már, épp csak képtelen vagyok rávenni magam.
Hiába, a moly lelke bonyolult.

Na most, én amondó vagyok, hogy olvasási válság esetén tényleg kicsit szünetelni kell és valami mást csinálni, - én momentán eszeveszett rajzolásba kezdtem - de ha már tényleg nagyon olvasni akarnál, csak épp te is univerzális kedvetlenségben szenvedsz ezen a téren, nos, itt van pár ajánlás, ami segíthet kimászni ebből a frusztráló állapotból.

Az itt felsorolt könyvek mind pörgősek, gyorsan olvashatóak, és sodró lendületűek. Számomra ugyanis ezek azok, amik segítenek visszatérni az olvasáshoz. Miután belelendültünk, persze jöhetnek a nehezebb, lassabb darabok is, de amikor épp kikászálódóban vagyunk minden könyvmoly rémálmából, nem árt valami lazával indítani, ami garantáltan beszippant.

Íme az én válogatásom, ezúttal nem kifejezett sorrendben, mert nem hinném, hogy ezt nagyon rangsorolni lehetne. Igyekeztem többféle műfajt és korosztályt szerepeltetni, hogy minél többen találhassatok valami olyat, ami esetleg megragadja a figyelmeteket. Másszunk ki együtt az olvasási válságból!

10.  Karen Marie Moning: Keserű ébredés

Íme mindjárt egy jóféle urban fantasy sorozat első kötete, ami pörgős, érdekes és viszonylag rövidke, szóval szélsebesen keresztül lehet száguldani rajta, na meg aztán a folyatásokon, ha elkap a gépszíj. A főhősnő, Mac sokakat idegesített, de engem inkább szórakoztatott, nem volt különösebb problémám vele. Azoknak, akik ettől függetlenül falra másztak tőle, üzenem, hogy chillax emberek, nem véletlenül ilyen a csaj az elején. Elképesztő karakterfejlődés zajlik le az öt részen keresztül, és ez párosítva a kickass akcióval, a nyomozós szállal, és a gazdag ír mitológiával, egy igazán remek mixet kreál.

9. Laini Taylor: Füst és csont leánya

A Füst és csont leánya az egyik kedvenc trilógiám, de ide azért került fel, mert még évek múltán is élénken él bennem az élmény, ahogy egy esős vasárnap délelőtt szétuntam az agyam, és végül ezt kaptam le a polcomon gyülekező olvasatlan könyvek közül. Tiszta mázli, hogy semmi dolgom nem volt, ugyanis addig fel se néztem belőle, ameddig túl nem voltam a felén. Angyalok és kimérák epikus küzdelme, egzotikus helyszínekkel, szívet tépően gyönyörűséggel megírva. Minden mesét szerető fiatalnak és felnőttnek tudom ajánlani, csakúgy mint a folytatásokat!

8. Huntley Fitzpatrick: My Life Next Door

Maradva a YA vonalon, van itt valami a könnyed, romantikus történetek kedvelőinek is. Huntley Fitzpatrick regénye alapjában véve egy egyszerű kis történet, de egyáltalán nem butuska, csak néhol picit hihetetlen. Nem hajtépős kategória, még az ilyen ünneprontó cinikusoknak sem, mint én. Talán pont egy kis rózsaszín kell ahhoz, hogy kibillentsen a nihilből.

Ráadásul a románc mellett megjelenik a család, illetve bőven betolakodnak a hétköznapi problémák is, úgyhogy a gondtalan nyári hangulat ellenére, igenis van mondanivaló elrejtve, és nem csak a műdráma megy. Értékelés itt.

7. Julia Quinn: Ami Londonban történt 

Nos, bárki aki ismer, tudhatja, hogy a történelmi romantikusok nálam nagyon ritkán fekszenek. Általában csak akkor olvasom őket, amikor annyira agyhalott vagyok, hogy minden mástól kiégnek az agyonkínzott agysejtjeim. De ez... ez az egy a szívem csücske. Jól megírt, édes történet, és mindig mosolyt csal az arcomra. Bár egy trilógia középső része, egyáltalán nem szükséges őket sorrendben olvasni, úgyhogy nyugodtan bele lehet vágni, ha valami tündéri, játékos sztorira vágyna az ember, némi 19. századi Angliával díszletnek.

6. Gail Carriger: Lélektelen

Ha nem bírsz elszakadni a természetfelettitől, még egy történelmi romantikus erejéig se, tudom javasolni ezt az elképesztően vicces sorozatot, ahol a viktoriánus steampunk Angliában vérfarkasok rohangálnak és vámpírok parádéznak, mindennek a közepén pedig ott csücsül mindenki kedvenc kékharisnyája, Alexia Tarabotti, akinek bár a modora kifogástalan, a lelke hibádzik. Őrületes ketyerék, fantasztikus karakterek, pattogós dialógusok. Mindig visszahozza az életkedvem (na meg az olvasásit is).

5. Vivien Holloway: Mesterkulcs

A Winie Langton történeteket az olvasási válságokra találták ki. Rövid szösszenetek, terjengős leírások nélkül, gyors folyású cselekménnyel és szerethető karakterekkel, a posztapokaliptikus New Yorkban. Azonban ez nehogy eltántorítson bárkit is, ugyanis a hangulat egyáltalán nem depresszív. Ez nem mély társadalomkritika, hanem egy szórakoztató, vicces, kalandos kisregény sorozat, némi steampunk beütéssel. Pár óra alatt keresztülrágja magát rajta az ember, és tutira meghozza a kedvét az olvasáshoz. Azért javasolnám, hogy legyen kéznél a folytatás, mert az írónő szereti ott abbahagyni, ahonnan épp kezdene izgalmassá válni. Éljenek a függővégek, meg miegymás!  Értékelés itt.

4. On Sai: Calderon

Szintén egyik nagy kedvencemről beszélünk, de elsősorban azért került a listára, mert első alkalommal úgy a kezemhez ragadt, hogy még wc-re is könyvvel jártam, és az értékelések alapján, nem én voltam az egyetlen. Egy kalandos űroperáról beszélünk, de a teljes figyelmemet lekötötte - azt hiszem, Calderon el se tűrne kevesebbet -, és fenn is tartotta egészen a végéig. Ez a történet az első pillanatoktól kezdve beszippantott a világába, és néha csak erre van szükségünk ahhoz, hogy kimásszunk az olvasási válságból: hogy valami igazából megragadjon. Ráadásul nem is túl hosszú, nem úgy mint a második kötet, ami bár szintén fantasztikus, kissé nagyobb lélegzetvétel, mint ez.

3. Meg Cabot: Suzie és a szerelmes kísértet

Oldie but goodie. A Mediátor sorozat nem mai gyártmány, de ez mit sem von le az értékéből. Pláne, hogy nem is olyan rég jött ki a várva várt folytatás angolul. Hazánkban még nem elérhető, de addig is, itt az eredeti öt kötet, hogy feldobja a mindennapjainkat. Ugyan ki ne akarna egy helyes, úriember szellemet találni a szobájában? Suze remek főhősnő, és Jesse - a szellem - se utolsó. Rövidke, könnyed, és egész egyszerűen cuki. Nálam simán veri a Neveletlen hercegnő sorozatot, amiből inkább a filmet preferálom.

2. Janet Evanovich - Lee Goldberg: A nagy hajsza

Ez tipikusan az a könyv, amit nem szabad emberek között olvasni, ha nem akarod, hogy hülyének nézzenek, amiért egy fura zöld könyv felett fulladozol a röhögéstől. Ugyanebből az okból kifolyólag, jeges tea szürcsölése se ajánlott. A világhírű tolvaj és a kemény FBI ügynöknő macska-egér játéka rettentően vicces, néhol már-már röhejes; vegytiszta szórakoztatás papírra nyomtatva. A krimi szál érdekes, de összességében a könyv egyáltalán nem veszi magát komolyan, és ez a legjobb az egészben.

1. Amie Kaufmann - Jay Kristoff: Illuminae

Ilyen könyvet még biztos nem olvastál! Ha más nem, hát a szokatlan formátum, és az elképesztően kreatív kivitelezés biztos megragadja az ember figyelmét. Ugyanis jelentésekből, emailekből, chat beszélgetésekből, és hasonlókból bontakozik ki az egész történet. Az Illuminae egy YA science fiction, de a YA szvsz csak dísznek van ott, és nagyjából lényegtelen. Valóban, a két főszereplő tinédzser korú, de ez is csak annyira esik a YA korosztályba, amennyire mondjuk a Partials Dan Wellstől. Egy kis bolygón történő tömegpusztítást követően, három állami hajó, ami éppen arra jár, begyűjti a túlélőket, és egy állomás felé igyekeznek, nyomukban a rosszfiúkkal, akik meg akarják akadályozni, hogy bárki is elmesélhesse, mi történt a Kerenzán (a bolygón, amit letaroltak). Mindeközben a legénység szörnyű titkokat rejteget, és Kady, a fiatal hacker mindent elkövet, hogy életben tartsa a számára fontos embereket, és nem nyugszik, amíg a végére nem jár mindennek. Az egyik legizgalmasabb, legnagyobb feszültséggel rendelkező regény, amit mostanában olvastam! Helyenként vicces, helyenként tragikus, és mindig eléri, hogy tudni akard, mi fog történni a következő oldalon. Értékelés hamarosan.

Ennyi lett volna az ehavi Top10, remélem tetszett! Ha minden jól megy, most már újfent a szokott módon, havonta érkezik majd az újabb toplista.
Ti mit olvastok, amikor éppen kilábalóban vagytok egy olvasási válságból? Írjátok meg chaten, vagy lenn a kommentekben!

Üdv,

Top 10 idegesítő sztereotípia

Esős szeles szép jó napot!

Megérkezett a februári Top10!

Ha emlékeztek még rá, tavaly összeszedtem a leginkább utált kliséket, és igazából annak a posztnak a szerkesztése közben ötlött fel bennem, hogy bőven van még itt kiaknázatlan terület, méghozzá a sztereotípiákban. Hiszen a sztereotípia azért nem egyenlő a klisével.

Ameddig egy klisét az egy cselekménybeli "fordulatra" vagy agyonhasznált kifejezésre értjük, addig a sztereotípiák a karaktereket célozzák meg, legyen szó konkrét személyekről, vagy egész csoportokról. Így a teljesség igénye nélkül, fel is sorolnám azokat, amik engem személy szerint a legjobban idegesítenek, így a legromantikusabb hónap örömére. Mindig is tudtam időzíteni. 

A sztereotípiák elkerülhetetlenek, hiszen szerves részei annak, ahogy értelmezzük és rendszerezzük a körülöttünk lévő valóságot. Ennek fő oka, hogy más kultúrákat/népcsoportokat/embereket csakis a saját kultúránkon, tapasztalatainkon keresztül vagyunk képesek megérteni, vagy legalábbis megpróbálni megérteni. Magyarán, senki nem tud kibújni a bőréből. A kultúra így működik. Egészen addig észre se vesszük, hogy mennyire belénk ivódik, ameddig hirtelen valami rá nem döbbent. Bizonyos fokig felé tudunk emelkedni, de a horgony mindig visszaránt. Ez nem feltétlenül rossz dolog, de nem árt, ha tisztában vagyunk vele.

 Amit ebből ki akarok hozni az az, hogy a sztereotípiák sose fognak eltűnni a köztudatból, tehát jobb, ha ezen túltesszük magunkat. Ezek a sablonok eszközök, amik a világ és egymás megértésére szolgálnak, és hogy visszatérjünk az irodalom berkeibe, a történetek világában kifejezetten kreatívan lehet használni őket. Ha egy karakternek alapvetően van mélysége, motivációja, háttere, ha élőnek tűnik, akkor lehet akármilyen klisés, nem érdekel. Viszont azt nagyon utálom, amikor az írók kirántanak a fiókból egy üres sztereotípiát, adnak neki egy nevet, és ezzel elintézettnek tekintik az ügyet.

Következzen tehát a Top 10 számomra legidegesítőbb sztereotípia!

 10. A lúzer aki megtanul sminkelni

forrás

 Ez a tipikus rút kiskacsa féle sztori. Adott a nem túl népszerű leányzó, akin átnéznek a suliban (természetesen az a hipernépszerű csávó is, akibe indokolatlanul bele van zúgva, mióta meglátta), aztán valaki megszánja és megtanítja használni a szempillaspirált, és máris gyönyörű hattyúvá változik a kiskacsánk, és természetesen felkelti a kiszemelt érdeklődését is. Hogy oda ne haljak. Mi a bajom vele? 1) A feltételezés, hogy ha nem vagy pompomlány, és/vagy tiszteletbeli bajos csajok alakulat tag, akkor gőzöd sincs, hogy eszik vagy isszák a szemhéjfestéket 2) csak a külsőddel van esélyed felhívni magadra a figyelmet 3) csak az lehet érdekes egy srác számára 4) ettől egy csapásra megoldódik minden problémád. És még sorolhatnám napestig. Én a magam részéről imádok sminkelni, de ne vicceljünk már!

 9.  A meleg legjobb barát

Úgy tűnik, minden második romantikus könyv - legyen az YA, Na, vagy felnőtt - hősnőjének elengedhetetlen utánfutója egy meleg legjobb barát, és már kezdem nagyon unni. Érdekes módon ez a bizonyos barát mindig hímnemű, és az esetek túlnyomó többségében rettentő irritáló, szóval azon kívül, hogy marhára idegesítő nekem, még egyben sértő is a meleg pasikra nézve. Tisztelet a kivételnek.

 8. Bridget Jones klónok

Oké, szóval ez már rosszul kezdődik, ugyanis én magát az eredeti forrást is gyűlölöm. Mindkét részt kénytelen voltam végignézni, méghozzá nem is egyszer, mert valami rejtélyes okból kifolyólag, anyukám nagyon szereti, de engem a világból ki lehet vele kergetni. Ez a tipikus harmincas nő, akinek az élete félig romokban (természetesen csak addig a fokig, ameddig még viccet lehet belőle csinálni), szingli, és egy két lábon járó katasztrófa. Engem igazából ez az utóbbi rész zavar. Ugyanis ezek a hősnők általában olyan szinten inkompetensek, hogy szinte azonnal beáll nálam a hajtépés állapota, és innen csak lejjebb visz az út.

 7. Szenvedő szupersztár

Felirat hozzáadása

Én tényleg megértem, hogy a sztároknak megvan a maguk baja: megfelelési kényszer, nulla magánélet, hirtelen jött siker, stb. DE! Marha nehéz ám együttérezni valakivel, aki a luxusvillájában sír a Porschéja mellett, hogy milyen pocsék az élete, amikor ott lebeg az ember feje felett a diákhitel, meg az egyéb ügyes-bajos dolgai. A másik, hogy senki nem tart pisztolyt a drága szereplőnk fejéhez, így nekem ne vergődjön, hogy utálja a fényűző életét, hanem emelje fel a híres fenekét, és tegyen valamit azért, hogy az megváltozzon. Józan parasztész. Duh.

 6. Regina klónok

A helyi Bajos Csajok Alakulat önjelölt vezére. Minden nyomorult gimis YA könyvben van egy, én pedig sikítófrászt kapok tőle az esetek többségében. Szőke, pompomlány, gyönyörű, és maga Lucifer lakik benne, mert sose árt, ha van egy közellenségünk, aki ráhajthat ugyanarra a pasira, akire a főhősnő is áhítozik, így legalább nem kell törni a fejünket a konfliktuson, mert hát már eleve adott.
Ugyan miért mutassunk be igazi konfliktusokat igazi emberek között, ha itt a plasztikbarbie, aki elvégzi a melót helyettünk?
 

5. A buta és/vagy partikirálynő legjobb barátnő

Ez a prototípus is elég gyakran előfordul, különösen ha a főszereplő a visszahúzódóbb, okoska fajta, hiszen kell valaki aki kirugdossa a hősnőnket a világba, illetve jobb színben tünteti fel az agyi képességeit. Elvégre ki hallott már olyanról, hogy egy intelligens, fiatal lányak/nőnek jók az iskolai eredménye és szokott néha bulizni is, ráadásul hozzá hasonlóan értelmes emberi lényekkel barátkozik, akik képesek annál bonyolultabb elmefuttatásokra is, mint hogy ki kivel kavar és melyik árnyalatú rúzs megy a ruhájához. Pfff. Teljességgel elképzelhetetlen.

 4. A félreértett playboy

Dorian! Gyere, lelkem, showtime van!
Szóval van ez a férfi (általában) főszereplő, aki halál szexi, lógnak rajta a csajok, köztudottan nőcsábász, de ő amúgy nem is úgy gondolta, csak épp unatkozik a drága és senki nem érti a világfájdalmát, amire természetesen csak azt a gyógyírt ismeri, hogy még a legyet is röptiben... de ő amúgy rendes gyerek. Természetesen. Gyakran összemosódik a szenvedő szupersztár sztereotípiával, de nem csak a celebekre korlátozódik a kategória. Dorian, akit az elején emlegettem, például az Üvegtrón sorozatban szerepel, ami egy ya high fantasy, és ő a koronaherceg benne. Sejthetitek, mennyire fantasztikusan kijövünk egymással.

 3. Bajbajutott királyleány

forrás

Ez az idézet egyike azon okoknak, amiért nagyon imádom Mr. Gaiman történeteit. Csakúgy mint én, ő sincs oda a bajbajutott királyleány sztereotípiáért, ahol a szóban forgó hölgyike magatehetetlenül várja, hogy a szőke herceg fehér lovon kihúzza a slamasztikából.

Az persze abszolút elképzelhetetlen, hogy ő is tegyen valamit az ügy érdekében. Elvégre az sokkal lényegesebb, hogy mindig a lehető legjobban nézzen ki, és a megfelelő pillanatra időzítse az ájulását.

2. Alfaállat, avagy Mr. Tall Dark and Impulsive

Travis, ez a te köröd!
Na jó, szögezzük le, hogy az alfahímekkel a könyvekben alapvetően nincs problémám. Örvendenék némi változatosságnak amúgy e téren, de azért nem utálom őket. Viszont. Van itt ez a külön kategória, amit ki nem állhatok. Néha az az érzésem, hogy az író nem egy hús-vér szereplőt kreált nekem a papírra, hanem fogta az összes kvalitást, ami a mai nézetek szerint vonzóvá tesz egy hímet, egy kupacba hajigálta, nyomott rá egy kockás hasat, és tádám. Íme, megszületett az alfaállat. Nincs motivációja, nincs háttérsztorija, nincs semmi olyan környezeti behatás, ami láthatóan ilyenné formálta volna a jellemét, csak így egyszerűen veri a mellét, hogy ő mekkora macsó, és nekem ettől kellene hanyatt vágódnom, elvégre ez szexi. Persze, amikor jön a hősnő és meglebegteti a szempilláját, akkor az alfaállat mindjárt átmegy papucsba, és/vagy neander-völgyibe, elvégre a szerelem megváltoztat. Jhhahhh....

1. Önbizalomhiányos szépségkirálynő

Hölgyeim és Uraim, and the Oscar goes to...
Mind ismerjük ezt a típust, szerintem bemutatni se kell. A főszereplő hölgyike, akibe mindjárt három hím totál zúg bele fénysebességgel, olyan gyönyörű, hogy a napra lehet nézni, de rá nem, de ő persze ezt nem tudja, mert... vak mint egy denevér. Vagy nem tudom. Bónusz pont, ha emellé még lenyűgözően okos is, de persze azt se tudja magáról. Nem csoda, hogy szüksége van az összes felbukkanó szingli pasira, hogy biztosítsák afelől a drágát, hogy ő a legokosabb, legszebb, leglegleg. Mert hát ki hallott már olyat, hogy egy nő nem vadászik bókokra, hanem képes felismerni a saját értékeit és helyén kezelni azokat? Nem mondom, az önbizalomhiány sok fiatal lánynál probléma, és tényleg nem könnyű reálisan látni önmagunkat, de talán nem kéne ezt a fajta hőstípust ennyire pozitívnak beállítani, mert egyáltalán nem az.


Ennyi lett volna a februári Top10, remélem tetszett! Ti mit gondoltok a témáról? Melyik sztereotípiát utáljátok a legjobban? Felkerült a listára? Írjátok meg kommentben vagy chaten!

Üdv,

Top 10 népszerű karakter, akiket ki nem állhatok

Hello népek!

Már csak órák kérdése és Február, így mint mindig, most is utolsó pillanatban csusszannék be a havi Top 10 rovattal, amiben ezúttal azokat a könyves szereplőket listázom, akik nagyon népszerűek, de én nem igazán kedvelem őket. Sőt, néhányat kifejezetten utálok.
Igazából nekem is meglepő volt összeszedni ezeket a karaktereket, ugyanis a vártnál jóval több srác került a listára, holott a lányokat általában könnyebb utálni. Vagy talán pont ezért? Hiszen a női főszereplőkkel nagyon mellé lehet lőni, illetve - ez csak az én észrevételem - a fiúknak valahogy hajlamosak vagyunk sokkal több mindent elnézni, így a lányok esetében kevésbé egyértelmű a közvélemény. Hmm... ti hogy látjátok?

Ennyi bevezető töprengés után, íme az ehavi toplista jelöltjei, ami mindjárt egy női szereplővel indít, csak hogy magamat cáfoljam:

 10. Katniss Everdeen (Suzanne Collins: Az Éhezők viadala)

Mielőtt még fognátok a vasvillát, Katniss nem igazán az utálom-gyűlölöm-pusztuljon kategóriába tartozik nálam. El kell ismernem, hogy egy erős, kompetens női főszereplő, és a film adaptációban még egészen szerettem. De a könyvben valahogy nem bírtam elviselni, főként azok miatt az idegőrlő belső narrációk miatt, amik egyébiránt nélkülöztek minden érzelmi intelligenciát. Nem tudtam azonosulni vele, nem tudtam együtt érezni, és egyáltalán nem tudtam megszeretni a karakterét, így pedig az egész Hunger Games hype is elkerült, úgy mindenestül.

9. Dmitri (Nalini Singh: Guild Hunter/Angyali vadász)

Nálunk ugyan kaszálták a sorozatot, és azóta egyik kiadó se karolta fel, de külföldön tarol a maga műfajában. Dmitrit pedig mindenki imádja. Mert ő a sötét, szexi, veszélyes vámpír és hú meg ha. Még saját könyvet is kapott, amiben ugyan egy fokkal elviselhetőbb, de még ott se kedveltem meg. Lehet, hogy megvan rá az oka, de akkor is egy s*gfej, és nem az elbűvölő értelemben. Amit megtudunk róla, az sok mindent megmagyaráz ugyan, de hogy Pély Barnát idézzem: "nem jött át."

8. Artúr (On Sai: Szivárgó sötétség)

Íme, még egy főszereplő, akit szeretnem kellett volna, de nem jött össze. Artúr végig szemellenzőt viselt és önsajnálatban dagonyázott, és egyik se hozta közelebb a szívemhez. Ő tipikusan az a karakter, aki jót akar, de nem látja a fától az erdőt. Az is igaz, hogy még csak az első részt olvastam, tehát még bőven van hely karakterfejlődésnek. Őszintén remélem, hogy bekövetkezik, mert az eddigiek alapján szívesen képen törölném egy péklapáttal.

7. Madame Lefoux (Gail Carriger: Napernyő Protektorátus)

A francia tudósnő a második kötetben tűnik fel, és az elejétől kezdve olyan érzésem volt tőle, mint a macskának, akinek visszafelé simogatják a bundiját. Ez az érzés pedig csak erősödött a folytatásban. Nem tudom igazából megmondani, mi zavar benne annyira, de biztos vagyok benne, hogy valami nem stimmel vele. Vagy csak előtörtek a paranoid hajlamaim, ki tudja.

forrás:pinterest

6. Ron (J. K. Rowling: Harry Potter)

Ezt már kifejtettem párszor, de Ron aztán tényleg baromi idegesítő. Azon kívül, hogy tényleg egy kiskanál érzelmi szintjén áll, ahogy Hermione is megmondta, állandóan nyavalyog valamiért, de ő maga persze nem tesz semmit azért, hogy megoldódjon a helyzet. Egyetlen pozitívuma, hogy hozza magával a Weasley famíliát, akik viszont egész egyszerűen imádnivalóak.

5. Dorian Havilliard (Sarah J. Maas: Üvegtrón sorozat)

Csak a sorozat első két részéről tudok nyilatkozni - engem olyanokkal nyugtatnak, hogy a későbbiekben észhez tér -, de az Üvegtrónt és az Éjkoronát olvasva majdnem kiakadt a szemem a sok forgatástól. Ez a csávó egy kliséhalmaz. A félreértett playboy koronaherceg, aki unja az életét és utálja az apját, és beleszeret (vagyis inkább azt képzeli, hogy beleszeret) abba, akibe nagyon nem kéne. Eleve utálom a szerelmi háromszögeket, de Dorian... Doriantől a falra mászok. Állandóan nyavalyog, de nem áll ki magáért, vagy másokért. Néha rendez egy jelenetet, mint egy ötéves, akitől elvették a játékát, de ettől eltekintve csak arra jó, hogy illegesse magát az udvarban.

4. Dani O'Malley (Karen Marie Moning: Tündérkrónikák)

Dani egy tizennégy éves szeleburdi leányzó, akinek az arcánál csak a gyorsulási ideje nagyobb. Ugyanis eszelős sebességgel képes közlekedni, olyannyira, hogy igen gyakran kék-zöld folt, mert falakba ütközik. Dani baromi idegesítő, sokkal inkább mint Mac, legalábbis szerintem. Egyszerűen irritál az önteltségével, és a felelőtlen viselkedésével, ami korát tekintve még csak nem is annyira karakteridegen, de ettől függetlenül is képtelen vagyok elviselni a stílusát. Nekem sok a csaj, úgy ahogy van. Jó néhányan megmutatták már hogy kell szerethető, hiteles tini szereplőket írni, akiktől nem kap az ember agyérgörcsöt. Nem így, az tuti. Moning, maradj a felnőtteknél.

3. Travis Maddox (Jamie Mcguire: Gyönyörű sorscsapás)

A bronzérmes, hölgyeim is uraim. Ismét egy férfi főszereplő. Travis az agyamra ment. Melodramatikus, felelőtlen, gyerekes, impulzív, és ettől kéne hanyatt vágnom magam, elvégre kockás a hasa és hagyja, hogy Abby feltörölje vele a padlót, mint minden jó papucs. Sorscsapás, annyi már biztos, de nem hinném, hogy ennek annyira örülni kéne.

2. Archer (Rachel Hawkins: Hex Hall)

Egészen elképzelhető, hogy ezért most utálni fogtok, de szerintem Archer nagyon messze esik az álompasi státusztól. Megintcsak egy olyan srác, aki nagyon szívdöglesztőnek van leírva, de a külsején kívül semmi olyat nem találtam benne, ami érdemessé tenné a figyelmemre, sőt. A kötelező YA bálon pedig, ami a könyvben volt, végleg elásta magát nálam azzal, ahogy az Elodie-val kialakult szitut kezelte (értsd: teljes mértékben figyelmen kívül hagyta).

1. Vronszkij (Lev Tolsztoj: Anna Karenina)

Akik ismernek, azoknak nem újdonság, hogy Anna Kareninával a világból ki lehet kergetni, de nem csak Anna az, akit nagyon utálok benne. Vronszkij, a férfi főszereplő eddig még nem igazán kapott tőlem nyilvánosan, úgyhogy elérkezettnek látom az idejét, főleg, hogy rengeteg klasszikus irodalmat kedvelő lány/nő vágyálma a jóképű orosz tiszt. Amit sose fogok felérni ép ésszel, ugyanis én csak egy egoista, nőcsábász katonát láttam kibontakozni a sorok között, aki csak azért akar megkapni egy nőt, mert tudja, hogy nem lehet az övé, és utána meg is unja elég hamar. Csak magára figyel, fel se tűnik neki, hogy Anna nincs jól, vagy ha mégis, hát egyáltalán nem érdekli. Úgy visszataszító a pasas, ahogy van. Persze az is lehet, hogy egyszerűen én vagyok rosszul bekötve és újra kéne néznem a Mi kell a nőnek? vígjátékot, hogy megfelelően tájékozódjak.


Nos, ennyi lett volna a havi Top10, remélem tetszett, és egyelőre még nem akartok nyársra tűzni. Szerintem mindannyiunk esetében akadnak olyan karakterek, akiket mintha mindenki imádna, nekünk azonban valahogy mégse fekszik a személyisége. Nektek kik azok?
Írjátok meg kommentben/chatben/postagalambbal, vagy ahogy épp jól esik!

Üdv,

2015 legjei

Hello népek!

Itt az újév küszöbén állva, eljött ismét az idő, hogy összegezzük az elmúlt évet könyves szempontból. Ha jól belegondolok, ez volt az első év, amikor tényleg odafigyeltem a blogra, és rendesen posztoltam, így hiába szerepel jópár év fülecskéje az archívumban, 2015-ben indult igazából útjára a Neverland is in your Heart.

Idén, hál istennek sokkal több könyvet olvastam: 80-nal zártam az évet, ami ugyan még mindig nem a hőn áhított száz, amit szeretnék, de nem lehet mindent egyszerre. Lesz egy összegzés a kihívásaimról is egy másik bejegyzésben, de most egyelőre maradjunk a legeknél.

Leghosszabb olvasmány:

Soman Chainani: Jók és rosszak iskolája

584 oldallal csak kicsivel előzte le Marc Turner epikus fantasyját, a When the Heaven Fallst. Bár őszintén, Chainani könyve nem érződött olyan hosszúnak: egyrészt, mert nagyon tetszett, másrészt pedig mert mégiscsak fiatalabb korosztálynak szól, ami azt jelenti, hogy tele van illusztrációkkal és nagyobbak is a betűk benne. Értékelés itt.

Legrövidebb:

Caryl Churchill: Seven Jewish Children

Címéhez híven csupán hét oldalból áll ez a színmű, de egészen zseniális a maga nemében, ráadásul ingyen hozzáférhető. Minden angolul tudónak szívesen ajánlom.

Legviccesebb:

Andy Weir: A marsi

Watney humora megunhatatlan, eszelősen jókat röhögtem rajta, mikor éppen nem azon izgultam, hogy melyik eszementen zseniális tervébe törik bele a bicskája. Bejegyzés itt.

Legizgalmasabb:

Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona

Az Üvegtrónnal nem voltunk a legjobb viszonyban, de a folytatás abszolút meggyőzött, és itt végre történt is valami. Hű, de még mennyi minden! Nagyon élveztem, végre beindultak az események. Bejegyzés hamarosan.

Legmeghatóbb:

Jojo Moyes: Me Before You - Mielőtt megismertelek

Vannak könyvek, amiknek olvasása közben párás lesz az ember tekintete. Vannak olyanok, amik mellett diszkréten elmorzsolunk pár könnycseppet. És van a Me Before you. Amin úgy bömböltem, mint egy óvodás, akitől elvették a kedvenc játékát és aztán az orra előtt gyújtották fel. Értékelés itt.

Legszebb borító:

Holtverseny a Magonia és a Rudnay gyilkosságok között. Mindkettő gyönyörűséges! *.*

Legegyedibb koncepció:

Maria Dahvana Headley: Magonia

A Magonia sok sebből vérzett, de a világfelépítését eszelősen imádtam. Az égen repülő hajók, viharcápák, félig madár, félig ember lények, amit akarsz. Csodálatos, eredeti, és nagyon szépen átgondolt. Értékelés itt.

Legérdekesebb karakter:

Ambrózy Richárd (Böszörményi Gyula: A Rudnay gyilkosságok)

Furán jött ki, hogy ezt a három egymást követő pontot ugyanaz a két könyv uralja. Mindenesetre a mufurc báró már az első kötetben is megvett magának, és itt még többet látunk belőle. Imádom a karakterét, a felettébb bosszantó nézeteit a nőkről, és azt, hogy még mindig ennyire rejtélyes.

Legjobb főgonosz:

Roland (Ilona Andrews: Kate Daniels sorozat)

Egyelőre még csak a negyedik kötetnél tartok, szóval még meg se jelent, de már összecsinálom magam tőle. Meg mindenki más is, ha már itt tartunk. Azért ez valami. Alig várom, hogy feltűnjön a színen, és személyesen is megismerjük a legendás apukát.

Legjobb kémia a szereplők között:

Mad Rogan és Nevada (Ilona Andrews Burn for Me)

forrás

Már rengeteg áradoztam erről a könyvről, és főleg a két főszereplőről, de egyszerűen odáig vagyok ezért a párosért! Tökéletesen kiegészítik egymást, és annak ellenére, hogy Mad Rogan hírhedt a mágiájáról, és épületeket dönt össze újcsettintésre, nem is bír el olyan könnyen Nevadával, akinek bizonyos szempontból éppoly erős a képessége, csak más formában jelenik meg. Frenetikusak együtt!
Bővebb ömlengés itt.

 

 

 

 Legnagyobb csalódás:

Chuck Wendig: Mockingbird

Az első részt imádtam, de a folytatás mindent tönkretett. Szerény véleményem szerint, a Blackbirdsből nem szabadott volna sorozatot csinálni. De ez nem csak egy rossz folytatás, ó nem. A Mockingbird szisztematikusan lerombolt mindent, amit az első részben annyira szerettem és élveztem, és a végére érve nem láttam a vörös ködtől.

Legkiborítóbb élmény:

Nalini Singh: Rock Redemption

Tavaly ugyanennek a rrrremek sorozatnak az első része vitte el a legkiborítóbb élménynek járó díjat, de ez a harmadik rész... ez bántott. Ugyanis a második meglepően jól sikerült. Le voltam döbbenve, hiszen az elsőt gyűlöltem, és ezért nagy reményekkel kezdtem neki  Kit és Noah történetének. Kár volt. Akkorát koppantam, hogy öröm volt nézni. Még csak kiakadni se volt kedvem, csak összegömbölyödni és nyavalyogni. Singh, ezt megjegyeztem...


Nos, ennyi lett volna az én kis évösszegzőm legjobb és legrosszabb élmények tekintetében, de igazán kíváncsi lennék, nektek hogy alalkult a 2015 könyvek terén! Írjátok meg kommentben, chatben, emailen, postagalambbal, ahogy nektek tetszik.
Mint már említettem, még érkezik idén (ebben a kemény két napban) két bejegyzés: egy a reading challengeről, és egy decemberi Top10, ami szokásomhoz híven az utolsó pillanatra maradt.

Az új év pedig még jobb dolgokat tartogat!
Előre is BUÉK mindenkinek, és remélem, velem tartotok 2016-ban is!

Üdv,

Top 10 One Liners

Zúzmarás, jégvirágos szép napot mindenkinek!

Mint általában, így november utolsó napján sikerül beesnem a havi Top 10 rovattal. De ezt megszokhattátok már tőlem, nemde? A novemberi témának pedig a legjobb One Linereket választottam, mert úgy véltem, a karácsony előtti stresszes időszakban senkinek nem árt egy kis lazulás. Így elhozom nektek az én kis gyűjteményemet az olyan beszólásokról, amikről - szerény véleményem szerint - érdemes megemlékezni.

De mi is az a one liner?
Nem igazán van rá kifejezés a magyar nyelvben, de én azt mondanám, a szállóige és az oltás szerelemgyereke. Az Urban Dictionary úgy definiálja, hogy "egy tökéletesen időzített, szellemes megjegyzés. A segítségével a helyére tehetsz valakit, lecsaphatsz egy magas labdát, megcsillogtathatod a humorérzéked, vagy szimplán csak megmutathatod a világnak, milyen király vagy.

Úgyhogy vágjunk is bele! Íme az én 10 kedvenc one linerem:

10. 

Egy kis magyarázat: 
Peaches egy helyi vagány csávó, aki ideggyenge, rohadék és állandóan a fegyverével hadonászik. Neki akart menni Rogannek, aki ujjcsettintéssel épületeket dönt össze. Végeredmény: mondat közben döntött rá egy felhőkarcolót Peachesre. Ez az ominózus eseményt követő beszélgetése Nevadával, a főhősnővel:

“You are not funny.”
“I’m very funny. Just ask Peaches.”

/Ilona Andrews: Burn for Me/

"Nem vagy vicces."

"Nagyon is vicces vagyok. Kérdezd csak Peachest."

(saját fordítás)

9.

Mr. és Mrs. Bennett:
"Semmi tekintettel sincs az idegeimre.
– Téved, drágám; nagyon is tisztelem az idegeit. Hiszen régi ismerőseim: legalább húsz év óta állandóan rájuk hivatkozik."

/Jane Austen: Büszkeség és balítélet/

8.

"– Kapitány, önnek pszichológusa van? – vonta kérdőre a köpcös Hegamon.
– Rosszabb: sógorom – legyintett Calderon, de nem torpant meg."

/On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik/

7.

"– Rohadt alak vagy, Morelli. Rohadék.
– Alighanem – mondta. – De isteni a… pizzám."

/Janet Evanovich: A szingli fejvadász/

6.

Egy kis magyarázat:
Kate Daniels és a Curran, aka a legijesztőbb alakváltó oroszlánszisza egész Atlantában első találkozása. Curran az árnyékból figyeli, mire Kate úgy dönt, kiugrasztja a nyulat khmm a cicát a bokorból.

"Here, kitty, kitty, kitty."

/Ilona Andrews: Magic Bites - Pusztító Mágia/

"Cic-cic-cic, cicuska."
(saját fordítás)

5.

"-Ron, te egy teáskanál érzelmi szintjén állsz!"

/J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve/

4.

"– Elengednéd a fejem?
– Naná – sziszegtem, mit sem enyhítve a nyomáson. – És a hajszálereimet ne adjam oda fogselyemnek?"

/Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz/

3.

"Maga, Ms. Lane, fenyegetést jelent másokra! Maga egy két lábon járó, beszélő, rózsaszínű katasztrófa!"

/Karen Marie Moning: Keserű ébredés/

2.

"– Rémes lehet szegénynek – szólalt meg Alexia, mert nem bírt tovább hallgatni. – Emberek gondolkoznak, ráadásul az agyukkal, és pont a szomszédban!"

/Gail Carriger: Soulless - Lélektelen/

1.

"– Téged is szeretlek! – mondtam neki.
– Ó, te jó ég! – nyögött fel. – Ha tévéműsor volnál, akkor most elkapcsolnálak."

/Kerstin Gier: Smaragdzöld/

Nos, ennyi lett volna a novemberi Top10! Remélem, tetszett!

Felismertétek ezeket? Vagy netalán kimaradt a kedvencetek? Írjátok meg kommentben, chaten, vagy emailen.

Üdv,

Top 10 félbehagyott olvasmány

Hello népek!

Október első felében vagyunk, és máris itt a Top10!
Adná magát a kérdés: Mi van, RavenS, csak nem beteg vagy?
A válasz: De. Az a mocsok nátha. (Pozitívum: Darth Vader orgánum. Rászoktam, hogy úgy vegyem fel a telefont, hogy "Luke, én vagyok az apád", és "A birodalom visszavág")

Szóóóval, a témára visszatérve, az ehavi Top 10-ben úgy döntöttem, kiteregetem a könyvmoly-szennyest. Bezony, azokat a könyveket fogom számba venni, amikbe beletörött a bicskám. Néhányukra nem kifejezetten vagyok büszke, és akadnak köztük olyanok, amelyek egyszer, majd, valamikor, a távoli jövőben elolvasásra fognak kerülni (legalábbis én ezzel nyugtatom magam), de tagadhatatlan, hogy nem mostanában tervezem pótolni eme hiányosságaimat.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én kifejezetten utálok félbehagyni könyvet. Régen nem is voltam rá hajlandó. De amióta egyre többet és többet olvasok, rájöttem, hogy muszáj szelektálni. A szabadidő manapság értékes árucikk, és nem áll szándékomban olyasmire pazarolni, amiről tudom, hogy rettentően utálom, és csak azért akarom befejezni, hogy elmondhassam magamról a tényt, hogy a végére értem. Persze, előfordulnak kivételes esetek, mondjuk amikor beüt a "csak-azért-is szindróma" - ami nálam elég gyakori jelenség -, vagy egyszerűen hajt valami beteges, perverz kíváncsiság valami okból kifolyólag, vagy - és ez a leggyakoribb - egyszerűen el kell olvasnom. Mert mondjuk kell az egyetemre.

A be nem fejezett olvasmányaimról általában nem születik bejegyzés, úgyhogy - ha már szabályt szegünk, csináljuk rendesen alapon - itt egy sűrített verziója az eddigi félbehagyott könyveimnek. A toplistát az alapján állítottam fel, hogy szerintem melyik "vétségem" a legbotrányosabb, de szabadon ki lehet akadni bármelyiken. :D

10. Meg Cabot: Olthatatlan vágy

Ez különösen fájdalmas a számomra, mert nagyon szeretem Meg Cabotot, főleg a Mediátor sorozatát és a Tinibálványt (a Neveletlen hercegnőhöz sosem volt türelmem). De ez a könyv rettentő rossz.
Nem, komolyan. Katasztrofálisan rossz.
A Twilight hype fénykorában született, ami látszik rajta és nagyon nem tett neki jót. A karakterek bénák, a történetre nem is emlékszem, és szerelmi háromszög van benne. Kész, ez ennyi volt, köszöntem szépen.

Azóta már a könyvön is túladtam, így nem fogja a port a polcomon, és hátha az új gazdája jobban tudja értékelni. Mentségemre legyen mondva, a sorozat itthon és külföldön is eléggé leszerepelt, kaszálták is.

9. Tamási Áron: Ábel a rengetegben

Eléggé megoszlóak a vélemények ezzel a könyvvel kapcsolatban, általában valaki vagy imádja, vagy utálja. Mondanom se kell, én az utóbbi csoportba tartozom. Kevés könyvet gyűlöltem ilyen égő tűzzel, mint ezt. Kapásból három jut eszembe, de abból a háromból csak ezt nem bírtam befejezni.

Egyszerűen elaludtam rajta. Nem vicc. Egy bekezdés, és én máris az asztalon nyáladzottam békésen álmodva egy olyan világról, ahol nem kell elolvasnom ezt a könyvet. Csak azt tudom idézni, amit az apám mondott egyszer:
Tamási ezt a könyvet egy mocskosul másnapos reggelén írhatta, más magyarázat nincs.
És ezzel is elnézést kérek az imádók csapatától, de nekem a torkomon akadt.

8. Tammara Webber: Breakable - Törékeny

Aki nem tudná, ez a csoda a kiegészítő kötete az Easy - Egyszeregy c. regénynek, amiről még naaagyon régen (értsd: tavaly) írtam bejegyzést, aztán jól el is feledkeztem róla. Majd jó néhány hónappal később jött a hír, hogy kijött egy kiegészítő kötet, ami Lucas múltját, illetve az Easy történéseit mutatja be az ő szemszögéből. Egy darabig ugyan húzódoztam, de a kíváncsiság győzött. Bár ne tette volna.
Hatalmas csalódás volt, és félúton bele is untam. Éppen be tudtam volna fejezni, ha nagyon akarom, de nem akartam, hogy a maradék illúzióimat is lerombolja Lucast illetően.Arról nem beszélve, hogy ez a könyv elvárta, hogy tökéletesen emlékezzünk az Easy-re. Csak nem képzeljük, hogy majd az írónő újból le fogja nekünk írni a Lucas és Jacqueline között zajló beszélgetéseket? Ehh, ugyan már, ne legyünk ennyire naivak. Majd Lucas borzasztó unalmas belső narrációjából megtudjuk a lényeget. Gahh... annyira el lett ez rontva.

7. Stendhal: Vörös és fekete

Megint egy klasszikus. Ezt a könyvet még csak nem is utáltam, inkább az volt vele a problémám, hogy egyik szereplővel se tudtam igazán azonosulni. Arról nem beszélve, hogy nem igazán volt erős a motivációm, hogy befejezzem, miután bőven tudtam eleget a sztoriról ahhoz, hogy mind a kétszer fapofával közölhessem, hogy volt szerencsém hozzá.
Nem szép dolog, de ilyesmire is vetemedik az ember. Olyan nincs, hogy mindent elolvasol, pláne ha irodalomszakos vagy.
Azért a Vörös és fekete szolidan az "egyszer-majd-valamikor" - kategóriába esik, mert hát mégiscsak illene befejezni.

6. George R. R. Martin: Trónok harca

Erre nagyon nem vagyok büszke. De abszolút nem érzek késztetést arra, hogy másodszor is nekiugorjak. A sorozatot szeretem nézni, bár azzal is le vagyok maradva, mint a borravaló, és egyáltalán nem tartom magam hard-core fannak, de a könyv teljesen hidegen hagy.
Amikor először belekezdtem, akkor még alig kezdődött el az első évad a tv-ben, és elhatároztam, hogy előbb a könyv, aztán a film, ahogy az a nagy könyvben (nem ebben) meg van írva. Ehhez képest, kb. 50 oldal után teljesen feladtam, hogy követni bírjam ki kinek a kicsodája, és ha az infó-dömping nem akaszt ki, akkor az a tény, hogy a 13-14 éves kislányok nőként vannak kezelve, biztosan. A sorozatban is említik néhányszor, de ott elég könnyű figyelmen kívül hagyni, hiszen a színészek 20-30 körüliek mind.

5. Christopher Paolini: Örökség

Ismét egy high fantasy, de ez már a negyedik (és egyben utolsó) része a sorozatnak, amit mai napig imádok. Éppen ezért, teljesen kiborultam, amikor azt vettem észre, hogy egyáltalán nem élvezem a várva várt utolsó részt, sőt kifejezetten unom és egyáltalán nem haladok vele. Azt hittem, velem van a baj, hogy túlságosan felnőttem hozzá, hogy már sose fogom úgy szeretni ezt a sorozatot, mint régen, de aztán kiderült, hogy egyáltalán nem vagyok egyedül a problémámmal. Az Örökség mások várakozásait is messze alulmúlta. Mindenesetre ezt a könyvet mindenképp be akarom egyszer fejezni, hogy megnyugodjon a lelkem és végre megtudjam a történet végét, de áucs. Ez nekem fájt a legjobban.

4. Richelle Mead: Örök kötelék

Én nem tudom, mi történt velem meg ezzel a sorozattal, de teljesen elvesztettem az érdeklődésemet iránta. A négyen még csak-csak átvergődtem magam, és a vége arra ösztönzött, hogy elkezdjem a következő részt, de ezzel abszolút nem haladtam sehova. Rose és Adrian párosa nekem személy szerint nem fekszik (külön-külön kedvelem mindkettőt, de így együtt... ehh), és... és nem tudom. Egyszerűen nem tud érdekelni, és fogalmam sincs, miért.

Ez is a majd a távoli jövőben tbr listát erősíti.

3. Jennifer Armentrout: Opal

Bezony, még egy YA. Lehet, hogy csak öregszem?
Mindenesetre ebbe is sikerült olyan szinten beleunnom, hogy kicsit sem tud érdekelni, mi lesz a folytatásban. Sőt, arra is csak nagy vonalakban emlékszem, hogy mi történt az első 90 oldalon. Ahhoz képest, hogy az elején mennyire bírtam Katy és Daemon párosát a nyilvánvaló deja vu hatások ellenére is, ez a harmadik rész hatalmas csalódás volt. Az első kettőn fénysebességgel átrágtam magam, de ez már hosszú hónapok óta a polcon porosodik.
Hacsak nem futok ki olvasnivalóból (és nem hinném, hogy ez az elkövetkezendő tíz évben megtörténik), nem valószínű, hogy valaha is folytatni fogom.

2. F. Scott Fitzgerald: The Great Gatsby

Mindenki kedvenc kötelező olvasmányát én személy szerint halálra untam. Sőt, be se fejeztem. Szeretem a húszas évek hangulatát, meg minden, de ez a könyv valahogy nagyon nem feküdt, pedig még csak nem is hosszú.

Lehet, hogy csak rossz hangulatban kapott el, mert Fitzgerald korai novelláit (Flappers and Philosophers) például nagyon szerettem, pedig azokat tartják kevésbé sikerülteknek, úgyhogy valószínűnek tartom, hogy valamikor újra megpróbálkozom vele.

1. Suzanne Collins: Mockingjay - A kiválasztott

És íme az első helyezett! Bevallom őszintén, nekem már az első részekkel is problémáim voltak. Átrágtam magam rajtuk, mert a filmek tetszettek, de a könyvekkel valahogy nem vagyunk jóban. Katniss az agyamra megy. Tisztelem a bátorságáért, és azért, hogy mennyire szereti a testvérét, de akkor is a falra mászok tőle.
Egyedül Haymitch-et és Effie-t bírom az egész bagázsból, de ez sokkal inkább Woody Harrelson és Elizabeth Banks érdeme, semmint azé, ahogy a könyv alapján elképzeltem őket. Ötven oldalig jutottam a harmadik részben, amikor rájöttem, hogy én ezt soha nem fogom befejezni.
Tudom, hogy sokan imádják, és én tényleg megpróbáltam szeretni, de nem jött össze. Azon kevesek közé tartozik, ahol a filmet szeretem, de a könyvek annyira nem hatnak meg. Sorry for party rocking.

Szóval, ennyi lett volna az ehavi Top 10. Mondjuk félúton átment gyónásba, de ilyen is kell néha.
Ti szoktatok félbehagyni könyveket, vagy csak azért is - alapon mindenképpen átrágjátok magatokat rajta? Volt már olyan, hogy nem tudtátok rávenni magatokat a folytatásra? Melyek azok a könyvek, amelyekbe beletört a bicskátok?

Írjátok meg itt a kommentekben, molyon, chaten, vagy esetleg a blog e-mail címére, amit a Kapcsolat menüpont alatt találtok!

Üdv,