A következő címkéjű bejegyzések mutatása: booktag. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: booktag. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 3., csütörtök

TBR Book Tag 2017

Hello népek!

Ezer éve nem book tageltünk már egy jót itt a blogon, főként, mert nem igazán találtam olyat, amire úgy tényleg azt mondtam volna, hogy szívesen kitölteném. Így a nagy kánikulától a blogos böngészésbe menekülve viszont belebotlottam egy tagbe Abstractelfnél, az Always Love a Wild Book bloggerinájának birodalmában, ami rettentő testhezállónak érződött, miután úgyis mindig a TBR-omról hápogok itt nektek.


TBR, azaz To Be Read, magyarán várólista, ami mindig csak terebélyesedik, és nekem legalábbis, erősen love-hate viszonyom van vele. Egyrészről fantörpikusan hasznos, mert az agyam rövidebb, mint az aranyhalé, és azt is elfelejtem, mit ebédeltem, hát még a számtalan kinézett áldozatomat, amire rá akarom tenni a mancsomat. Másrészről viszont... THE PRESSURE. Gyűlik-gyűlik-gyűlik, ha elolvasok egyet, hozzáadok tízet, és állandó jelleggel le vagyok maradva. Tudom én, hogy nem lóverseny, de még így se értettem soha azokat, akik attól félnek, hogy egyszer csak kifogynak olvasnivalóból. Én attól félek, hogy nem egy, de három élet se lenne elég arra, hogy a várólistám végére érjek. Vajon erre is van valami flancos fóbianév?

Mindenesetre, én nem orvoshoz megyek a problémámmal, hanem inkább a blogoláshoz fordulok, és ezúttal konkrétan ehhez a book taghez.

1. Hogyan követed nyomon, hogy mi van a várólistádon?

Egy időben még a molyt használtam, de aztán átálltam a goodreadsre. A molyos várólistám is megvan, de a GR-es az up to date jelenleg. Bár az up to date is egy cseppet relatív, ha rólam van szó, mert azt is ki kellene már takarítani egy kicsit, de hát mindig van valami fontosabb.


2. Hogyan döntöd el, hogy mit olvasol a várólistádról legközelebb?

Mostanság a Prológusos Projektek vették át az olvasási szokásaim felett az uralmat, az az elsődleges szempont, hogy ott épp milyen tematika következik. Ezen felül eddig az egyetem is eléggé lekorlátozott, de idén nyáron hivatalosan is friss diplomás lettem, szóval most a nyárra legalábbis ez nem köt meg még jobban, és élvezem a szabadságot, így nagyjából azt olvasok, amihez épp kedvem támad.


3. Melyik könyv van a legrégebb óta a várólistádon?

A goodreads szerint Cinda Williams Chima: The Demon King, amit 2012 június 2-án adtam a TBR listámhoz, vagyis amit szolid 5 éve tologatok. Mentségemre legyen mondva, csak pár hónapja jutottam el a beszerzésig, ami elég sarkallatos pont. Remélhetőleg, hamarosan sorra kerül.

4. Egy könyv, amit nemrég raktál a várólistádra

A várólista bővítést is általában tömegben művelem, a legutóbbi megmozdulásom eredményéből ez a három érdekel a legjobban jelenleg:




5. Egy könyv, amit csak a borítója miatt raktál a várólistádra

Alwyn Hamilton: The Rebel of the Sands majdnem így járt. Az a csodálatos borítója már jó ideje csábított, de maga a fülszöveg nem érdekelt annyira, hogy beszerezzem, így csak flörtöltem az ötlettel. Aztán Szonja és Zsebi teljesen ráfüggtek, így ők győztek meg arról, hogy igenis tegyek egy próbát. Amúgy kizárólag borító alapján nemigen rakok várólistára könyvet, az Zsebi reszortja. Semmi kétség, egy szép borító jobban felkelti a figyelmem, de azért annál több kell az elköteleződéshez.

6. Egy könyv a várólistádon, amit nem tervezel olvasni

Mint azt említettem, még a GR várólistám se up to date teljesen, így akad rajta olyan, amit már nem tervezek elolvasni. Példának okáért, Cassie Clare: Elveszett lelkek városáról már lemondtam, meg úgy az egész Árnyvadász hajcihőről. Nem az én idegeimnek való az a vergődés.


7. Egy még kiadásra váró könyv a várólistádról, ami miatt nagyon izgatott vagy

Philip Pullman legújabb megmozdulását repesve várom! A The Book of Dust kiegészítő kötete lesz az eredeti Az Úr sötét anyagai trilógiának, ami nagy és régi kedvencem, így érthető módon, kisebb szívrohamot kaptam a hírtől, hogy húsz év után egy új könyv érkezik Lyra kalandjai mellé.

8. Egy könyv a várólistádról, amit mindenki olvasott, kivéve te

Harry Potter és az Elátkozott Gyermek. Esküszöm, nem merem elkezdeni.

9. Egy könyv a várólistádról, amit mindenki ajánl

Már én is várom, hogy olvashassam, előbb azonban a Grisha trilógiát szeretném letolni az írónőtől, mert hogy az az előzménye ennek a duológiának.


10. Egy könyv a várólistádról, amit nagyon el szeretnél olvasni

Ilona Andrews: Wildfire című könyvéért már erőteljesen folyik a nyálam, de egyrészről, most más határidős könyvek sorakoznak előtte, másrészről, nem vagyok kész sem arra, hogy esetlegesen véget ér a sorozat (bizonytalan, hogy meghosszabítják-e, miután eredetileg trilógiának tervezték), illetve az utána következő érkező book hangoverre, amikoris megint képtelen leszek kb egy hónapig bármi mást olvasni, mint Hidden Legacyt. #fangirlproblems


11. Könyvek száma a várólistádon

608. Höhöhö. *help*


Nos, ennyi lett volna a TBR Book Tag 2017. Ti hogy álltok a saját várólistátotokkal? 

2017. május 14., vasárnap

Nem kellett volna... book tag

Hello népek!

Kicsit kihalt a blog mostanság, de őszintén szólva, pár napja adtam le a szakdolgozatomat, így még csak mostanság kezdek visszatérni az élők sorába. Azonban még ezer éve Vicky, a Three Points of View bloggerinája volt olyan aranyos és kihívott egy tök érdekes kis book tagre, így gondoltam, kicsit felrázom vele errefele a dolgokat a segítségével. Ez pedig nem más, mint a Nem kellett volna... book tag, ami, hát... nevéből eredően a rosszul elsült húzásainkat listázza. Hiszen mindenkivel előfordul, hogy fintorogva arra gondol: ezt talán nem kellett volna.


1. Nem kellett volna neki folytatás


Nem is egy ilyen van, aminél azt éreztem, hogy igazán kár volt tovább nyúzni. A legutóbbi ilyen élményem a Blackbirds (Vészmadarak) volt Chuck Wendigtől. Az egyet nagyon bírtam, de a második rész már nagyon nem feküdt. Szerintem nem tett jót, hogy sorozattá alakítota a szerző, amikor az első rész tökéletesen megfelelt egy elképesztően egyedi standalone-nak. Kaszáltam is magamban a sorozatot, inkább megőrzöm az első rész élményét, minthogy tovább romboljam.

2. Nem kellett volna több szemszög


Az első, ami eszembe jut, az kísérőkötet, de abból mindjárt kettő. Az Easy "folytatása", ami gyakorlatilag végig Lucas szemszög és végigolvasni nem bírtam, illetve a Gyönyörű folytatás Travis szemszöge, amibe csak belenéztem a kíváncsiság erejéig, de miután már a sorscsapástól is kivert a hideg veríték, úgy döntöttem, nem kínzom magam vele. De úgy általában is azt gondolom, hogy ugyanazt a könyvet kvázi újraírni a másik szemszögből necces, és igencsak lehúzás szaga van. Ha fontos információt tartalmaz, akkor eleve váltott szemszögből írta volna az író, ha meg nem, akkor... minek is? Különben is, főleg az NA férfi főhőseire igaz, hogy minél kevésbé látunk bele a fejükbe, annál jobb. Az ilyen kiegészítő köteteken többségében érződik az izzadtságszag, és totálisan illúzióromboló élmény.


3. Nem kellett volna megváltoztatni a borítót a sorozat közepén


Höhö. Höhöhö. Höhöhöhöhö. TÜNDÉRKRÓNIKÁK. Jó, mondjuk ez szerintem nagyjából mindig rossz ötlet, mert rohamot kapok, ha ránézve a polcomra kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy az egyes részek gerincei köszönőviszonyban sincsenek egymással. Mert amúgy szemből annyira azért nem halálos a dolog, de a polcon nem a borítóját látod... hanem a gerincét. Ami hatféleképpen van megszerkesztve negyven féle betűtípussal és elrendezéssel (öt részes sorozatról beszélünk). Kiakasztja a moly-OCD-met.


4. Nem kellett volna bele szerelmi háromszög


Osztom Vicky véleményét. Hova kell? Szerencsétlen gyökerek mind. Hamarosan láthattok egy kozmikus méretű kiakadást a blogon, ha minden jól megy, ezt illetően. Ó, igen. RavenS Pokoli szerkezeteket olvas...


5. Nem kellett volna a sorozat részévé tenni


Emm... jó kérdés. Egyetlen, akire gondolni tudok itt az Nalini Singh, mert az ő könyvei külön is kezelhetőek, hiába vannak sorozatba rendelve. Rocksztáros sorozatának legutóbbi része, a Rock Wedding szvsz abszolút szükségtelen volt. Bár... ott az egész sorozat szükségtelen. A négyből egyre tudtam azt mondani, hogy élvezhető volt. Hogy minek olvasom? Ne kérdezd, számomra is rejtély. Élvezem a fájdalmat. Nem Christian, ez nem felhívás keringőre, mássz vissza a felhőkarcolódba.


6. Nem kellett volna függővéggel lezárni


Sokszor dühöngtem már függővégek miatt, és tény, hogy általában nagyon fájnak, és gyilkos hangulatba hoznak, de azért általában nem megyek olyan messzire, hogy azt mondjam, nem kellett volna. Viszont Suzanne Collins Catching Fire kötetében kénytelen voltam. Jó, mondjuk ez valószínűleg az én személyes problémám, mert hiába próbálkoztam, képtelen voltam úgy igazából megszeretni a HG világát és karaktereit, de nekem ott a függővég a végén totálisan az ellenkező hatást váltotta ki. Nem is olvastam el a harmadik részt, és valószínűleg nem is fogom.


7. Nem kellett volna csak egy szemszögből megírni


Annyira messzire nem mennék, hogy "nem kellett volna", de mindig is kíváncsi lettem volna Augustus szemszögére a Fault in Our Starsból. 


8. Nem kellett volna ekkora hype-ot építeni köré


Tudnám sorolni. A Beavatott hypenak pl. mindenképpen nagyobb volt a füstje mint a lángja, de így érzek Jennifer L. Armentrout könyveivel kapcsolatosan is. Rajongóktól elnézést kérek, ez magánvélemény, de egyikben se látom a fantáziát.


9. Nem kellett volna más könyv hasonlójaként hivatkozni rá


Hogy őszinte legyek, ez szerintem egy könyvnek se tesz jót. Meg sose értettem ezeket a "következő Harry Potter" és társai beharangozásokat. Ki akarná megint ugyanazt a könyvet más köntösben olvasni? Az plágium, haver, és harapnak érte. A legutóbb az ment az agyamra, ahogy Amanit (Rebel of the Sands) Katnisshez hasonlítgatták. Ezt amúgy az értékelésemben is kifejtettem (értékelésért katt ide)

10. Nem kellett volna időt szánnom rá


Ritka az, hogy még az időt is sajnálom, amit olvasással töltöttem, mert minden olvasási élmény jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának. De példának okáért Ally Condie: Matched című csodája után megfordult a fejemben, hogy ezt a pár órát már soha nem kapom vissza. Fú az a könyv is... ékes példája, hogy a coverwhore életmód előbb-utóbb pofára ejt.


Nos, ennyi lett volna a Nem kellett volna... booktag, remélem tetszett, és utólag is elnézést, ha verbálisan szétbarmoltam bárkinek a kedvenc fandomját, de hát szólásszabadság és társai. Szerintetek mi az, amit nem kellett volna? 

2016. november 4., péntek

Mi lenne ha... Book Tag

Hello népek!

Még az előző elején Babó Buca, a Könyvfikusz bloggere volt olyan kedves, és kihívott egy tagre, így most ezzel érkezem, természetesen önmagamhoz hű módon rettenetesen elkésve, az utolsó utáni pillanatban. Babó Bucáék nem tudták a tag nevét, ezért csak úgy elnevezték, de amikor elolvastam a kérdéseket, nekem leesett, hogy láttam én ezt már külföldi bloggereknél, és a Would You Rather névre hallgat.
Miután a Would You Rather játékok lényege, hogy mindenképpen választani kell a két lehetőség közül, így én is ennek tükrében válaszolgattam.

Szóval, lássuk is a kérdéseket!


1. Mit olvasnál inkább: csak önálló regényeket vagy csak trilógiákat?

Ha félretesszük a minőség vs. mennyiség kérdéskörét, azt mondanám, trilógiákat. Nagyon tudom értékelni a manapság jellemző sorozatdömpingben, ha összeakadok néhány jóféle önálló regénnyel, de mindig elszomorodom a végére, mert olvasnám még tovább. Legalábbis ha tényleg élveztem, és nem úgy kellett keresztül vergődnöm rajta. Nagyon kevés az olyan regény, amit tényleg szerettem, de a könyv végére érve mégis úgy éreztem, hogy itt a vége fuss el véle, és ez így van jól. Nem szeretek kiszakadni abból a világból, illetve búcsút mondani a karaktereknek. Ráadásul imádom a hosszútávú karakterfejlődéseket, ezt pedig nagyobb lélegzetvételű, több részes sorozatok esetében jön ki a leginkább. Legutóbb a Kegyetlen szépséggel jártam így. Teljesen tönkretett maga az érzés, hogy vége van, és nincs több rész. Ráadásul az írónő nem is tervez többet. Szóval, ha csak az egyiket olvashatnám a hátralevő életemben, akkor a trilógiák/sorozatok mellett tenném le a voksom.

2. Kitől olvasnál inkább: csak nőktől, vagy csak férfiaktól?

Oké, gyorsan végigfutottam magamban a kedvenc könyveim listáján, és olyan vegyes volt a felhozatal, hogy túlontúl kegyetlennek találtam a kérdést, így nem vagyok hajlandó válaszolni. Belegondolni is borzasztó lenne, ha csak az egyik nemtől olvashatnék.

3. Hol vásárolnál inkább: könyvesboltban vagy online?

Imádok könyvesboltba járni és böngészni, de manapság már a könyveim túlnyomó részét online rendelem, főként, mert így általában jóval olcsóbb. #csóródiákélet Így azt kell mondjam, hogy inkább online. De bár ne így lenne. Bár jobban megérné az embereknek könyvesboltba menni. Komolyan.

4. Melyiket választanád inkább: az összes könyvből film vagy sorozat?

A filmekkel általánosságban véve jobb a tapasztalatom, de volt már példa remek sorozatokra is, amiknek könyv volt az alapja, lásd: Outlander. Így a válaszom forrását inkább az időhiányban kell keresni: a filmek felé hajlok.


5. Mennyit olvasnál inkább: naponta öt oldal vagy hetente öt könyv?

Ehh. Heti 5. Naná hogy. Bár azt erősen kétlem, hogy fizikailag képes lennék rá, egyetem és munka mellett. Mostanság annak örülök, ha havi 5 összejön.

6. Mi lennél inkább: kritikus vagy író?

Kritikus. Évek óta nem tudtam terjedelmesebb hosszúságú írásokat befejezni, szóval íróként igen hamar éhen halnék. Bár lehet, hogy befejezett kézirattal is.


7. Mit tennél inkább: újra és újra a 20 kedvenc könyvedet bújnád, vagy csak új könyveket olvasnál?

Nehéz kérdés, miután mániákus újraolvasó vagyok, de olyan szinten, hogy molyon, illetve goodreadsen már be se jelölöm az újraolvasásokat. De még így is azt mondanám, hogy új könyvek. Túl hosszú a várólistám!

8. Mi lennél inkább: könyvtáros vagy könyvesbolti eladó?

Könyvesbolti eladó, egyértelműen. Szeretem a könyvtárak hangulatát, de az egyetemi könyvtáron kívül sose jártam egybe sem. A könyvesboltokból viszont ki se lehet rángatni.

9. Mit olvasnál inkább: csak a kedvenc műfajodba tartozó könyveket, vagy minden mást, kivéve azt az egy műfajt?

Ha a fantasy-t és sci-fit valahogyan egy kalap alá tudom erőszakolni, akkor - bár abszolút nem támogatom az egyetlen műfajra szűkülést - talán meg tudnék vele békélni. Mindenesetre biztos jobban viselném, mintha soha többet nem olvashatnék a fenn említett műfajokból.

Nos, ennyi lett volna a Would You Rather book tag, remélem, tetszett! Ha kedvet kaptatok a kitöltéséhez, vigyétek nyugodtan, én most nem hívnék ki senkit. Ti melyik kérdést találtátok a leghúzósabbnak?
Üdv,


2016. szeptember 28., szerda

Ősz book tag

Hello népek!

Rég book tageztünk már, így úgy gondoltam, éppen itt az ideje sort keríteni egyre. Ugyan nem hívott ki senki, de böngészés közben belefutottam ebbe az Őszi book tagbe, ami egyrészről nagyon időszerű, elvégre már szeptember végét tapossuk, másrészről tökéletesen passzol az én hangulatomhoz is. Alapvetően eddig nem nagyon szerettem az őszt, de valahogy ebben az évben sikerült megragadnia a hangulatnak. Pumkin spice (pedig nem is szeretem a tököt), sweater weather, tea és meleg zoknik. Lehet, hogy ez egy új korszak kezdete?

Mindenesetre, ennek örömére elhoztam nektek az Őszi book taget, hátha segít nektek is ráhangolódni az évszakra, könyvmoly módra, természetesen.

(forrás)

1. Sárguló levelek: a világ tele van színnel

Válassz egy könyvet, aminek piros/narancs/sárga színű a borítója
Íme! Amellett, hogy színvilágában tökéletesen passzol, és a szemfülesek kibökhetik a leveleket is, amik a borító oldalán futnak végig, még maga a könyv hangulata is elég őszies a számomra. Legalábbis az első részé az volt, a Sapphique egyelőre a várólistámon csücsül türelmesen, de remélem, hamarosan sort keríthetek rá.

2. Kényelmes pulcsi: végre elég hideg van ahhoz, hogy előkerüljenek a meleg holmik

Melyik könyv melengeti meg a szívedet?

Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek. Annyira cuki ez a könyv, hogy belehalok. Hihetetlen, irreális, kicsit cukros, de eszelősen aranyos, és nagyon szórakoztató! Tökéletes egy pár órás kikapcsolódásra, és garantáltan mosolyt varázsol az arcodra.


3. Őszi vihar: szakad az eső és süvít a szél

Válassz egy kedvenc könyvet VAGY műfajt, amit esős napokon szeretsz olvasni!

Inkább műfajt választanék, mert könyvet abszolút lehetetlenség. Az ilyen napokra a féltéglákat preferálom, így egy high fantasy tökéletes választás lenne. Elrepít egy messzi földre, és a takaróba csavarva fantasztikus kalandokat élhetek át, miközben kinn dúl az ítéletidő. Egyik kedvenc időtöltésem. (Dehogy vagyok antiszociális. Ugyan. Chh.)

4. Hűvös, csípős levegő

Melyik az a karakter, akivel szívesen cserélnél?

Huhh. Mondanám, hogy valakivel a Harry Potterből, de kb. az összes kedvencemet kinyírta Rowling a végére, nekem meg kedves az életem. A Cresst elolvasva, Scarlettel se szívesen, pedig hát Wolf... fú. Ez nehezebb, mint gondoltam. Szívesen cserélnék Suzie-val Meg Cabot Mediátor sorozatából. Ő is keresztül megy jó néhány dolgon, de életben marad, nem lesz PTSD-je tőle, és a végére csak megkapja Jesse-t is. Ráadásul a szellemek kellően érdekessé teszik a mindennapjait.

5. Meleg alma cider (fhujjjj)

Melyik alulértékelt könyvet szeretnéd, hogy igazán felkapják?

Holtversenyben az Archívum és az Éjszakai cirkusz. Mindkettő megérdemelné a hype-ot, de legnagyobb sajnálatomra tizedannyi figyelmet nem kaptak, mint mondjuk az Éhezők viadala. Pedig mindkettőt százszor jobban élveztem. Meh, ilyen az élet.

6. Kabát, sál, kesztyű: hidegre fordul az idő, ideje beburkolózni

Melyik az a borító, amit legszívesebben eltakarnál, ha nyilvánosan olvasod?

A saját polcomról nem nagyon tudok ilyet mutatni, azt hiszem. De ha teszem azt, Nalini Singh alakváltós könyveinek az amerikai kiadása a polcomon csücsülne, hát azt biztos nem olvasgatnám nyilvánosan. Azok a borítók... még a későbbiek csak hagyján, de mondjuk az első 9, hát mint egy 80as évekbeli Romana füzet előlapja.

7. Pumkin Spice

Mi a kedvenc őszi ételed?

Umm, fehérszőlő ér? Mondjuk azt máskor is lehet kapni, de ilyenkor a legfinomabb. Nem tudom, nem nagyon vannak olyan ételek, amiket csak ősszel ennék. A pumkin spice, meg úgy egyáltalán a sütőtök az nem a kedvencem, szóval... ja, maradjunk a szőlőnél.

8. Ropogó tűz

Add tovább a szeretetet és taggelj valakit!

Miután engem se taggelt senki, így most én sem élnék ezzel. Vigye bárki nyugodtan, aki csak szeretné, és élvezzük együtt a legszínesebb évszakot!

Nos, ennyi lett volna az Őszi book tag, remélem tetszett! Ti hogy álltok ehhez az évszakhoz? Egyáltalán befolyásol titeket a könyv választásban? Ha igen, ti miket olvastok ősszel? Írjátok meg kommentben, chaten, postagalambbal!

Üdv,

2016. augusztus 26., péntek

Hogyan olvasom book tag

Hello népek!

A nyár utolsó hónapja sem múlhat el book tag nélkül, Zsebi a Maybe I'm a bookworm bloggerinája gondoskodott róla, amikor kihívott engem - a Prológus többi tagjával egyetemben - a Hogyan olvasom tagre, ami pontosan az, aminek hangzik: kérdések az olvasási szokásaimról.

Mi, könyvmolyok fura teremtmények vagyunk, fura szokásokkal megáldva, így ez majdhogynem kimeríthetetlen témának számít. Kezdjünk is bele!

1. Hogyan találsz rá új olvasnivalóra?


Nos, ott van az a csöpp várólistám úgy durván 400+ könyvvel megpakolva, szóval keresni nagyon nem kell. De persze sok külföldi booktubert és bloggert is követek, majdnem mindennap felnézek goodreads-re, ahol különösen szeretem a műfajokra lebontott ajánlásokat, ahol listázzák a héten legtöbbet olvasott és az új megjelenéseket egyaránt, plusz hazai pályán ott a moly.hu, ahol nézelődhetek.

2. Hogyan szeretted meg az olvasást?


Megtanultam felismerni a betűket. Őszintén, szerintem első perctől fogva imádtam. Már nem magát az olvasást, hanem a történeteket. És miután nem minden esetben sikerült valakit megfűznöm, hogy olvasson nekem, egyértelmű volt, hogy amint ment magamtól is a dolog, leültem egyedül egy könyvvel.

3. Hogyan változott meg az ízlésed könyvek terén, ahogy egyre idősebb lettél?


Azt mondanám, hogy nyitottabb lettem. Megtanultam értékelni a klasszikusokat, már nem csak gyermek- és ifjúsági irodalmat olvasok, igazi mindenevő lettem. Volt egy időszakom, amikor nagyon besokalltam a YA könyvektől, akkor kicsit szüneteltem azon a téren, és inkább másféléket olvastam, de manapság már tényleg bármit a kezembe veszek, ami érdekesnek tűnik.

4. Milyen gyakran vásárolsz könyvet?


Gyakrabban, mint kellene. Próbálom limitálni magam, hiszen mégiscsak csóró diák vagyok, de havi 2-3 minimum becsúszik. Kivéve ha épp könyvvásárlási tilalom van (általában Könyvfeszt és Könyvhét előtt).

5. Hogyan lettél Bookblogger?


Vicces sztori, ugyanis abszolút csak a hasamra ütöttem és nagyon sokáig nem is vettem úgymond "komolyan" a dolgot. Nem volt rendszeresség (jó, azzal most is akadnak problémáim), vagy bármiféle koncepció, csak úgy írogattam, amikor rám tört a közléskényszer. Tulajdonképpen maga a blogolás hiányzott, ugyanis ezelőtt más néven történeteket írtam ugyanezen a platformon, és miután azokat befejeztem és abbahagytam az írást, nem tudtam mit kezdeni magammal. Úgyhogy belekezdtem ebbe a blogba, és itt ragadtam.


6. Hogyan reagálsz, ha nem tetszett egy könyv befejezése?


Khmm... rosszul. Ha követitek a blogot, emlékezhettek néhány dühkitörésemre. Általában kiírom magamból, meg elpanaszolom bárkinek, aki hajlandó végighallgatni, aztán puffogok még egy kicsit, és túlteszem magam az ügyön.

7. Milyen gyakran leszel annyira kíváncsi, hogy előrelapozol egy könyvben, hogy megtudd mi fog történni?


Az utolsó pár mondatát szinte mindig elolvasom a könyvnek, de ez kevésbé kíváncsiság, és sokkal inkább egy fura szokás, amit felvettem az évek során. Úgy vagyok vele, hogy az az igazán jó könyv, aminek az utolsó mondataiból nem jövök rá az egész cselekményre. Persze jártam már úgy, hogy elspoilereztem magamnak valami nagy fordulatot, de valahogy nem tudok leszokni róla. És olyan is előfordult, hogy annyira beszippantott a történet, hogy teljesen el is felejtettem belekukkantani a végébe.


8. Kit szeretnél jelölni?


Szeretném jelölni Rileey-t, a Chasing Craziness, illetve Abstractelfet, az Always Love a Wild Book bloggereit. Hölgyek, ha kedvetek/időtök van, nevezettek be ti is egy kör faggatózásra. :)

Ennyi lett volna a Hogyan olvasom book tag, remélem tetszett! Ha kedvetek támadt a kitöltéséhez, vigyétek nyugodtan, vagy válaszoljatok itt, a kommentekben: Ti hogyan olvastok?

Üdv,

2016. július 3., vasárnap

Az Éjszaka Teremtményei Book Tag

Hello népek!

Itt a nyár, a napsütés, a szép idő... úgyhogy beszéljünk az éjszaka teremtményeiről. Hiszen még mindig szeretek aktuális lenni. Amúgy is, a nyarat mint jelenséget nagyjából két hét után megunom és a telet várom, szóval idézzük fel kicsit a Halloween creepy hangulatát ennek a booktagnek a segítségével.

Nem jelölt senki, csak ahogy Katytastic youtube csatornáját böngésztem, megtetszett, így gondoltam, miért is ne. Hiszen rég volt már tag a blogon, épp itt az ideje. Na, meg kaptam némi backstage nógatást egyesektől.

A booktag lényege, hogy 9 természetfeletti lényhez kell társítani olyan könyveket, amiben szerepeltek, és amit szerettem olvasni. Próbáltam olyanokat összeválogatni, amikről még nem beszéltem annyira sokat, hogy ne hangozzak úgy, mint egy megakadt lemez, több-kevesebb sikerrel.
Úgyhogy ugorjunk is fejest, és jöjjenek az éjszaka teremtményei!

1. Vámpír

forrás
Oké, szóval jó néhány vámpíros könyvhöz volt már szerencsém, de két olyan sorozat jut eszembe, amit tényleg szeretek és a vámpírok központi szerepet töltenek be, nem pedig csak a felépített fantasy világ részei. Nagyon más a kettő, így nem is igazán tudom eldönteni, melyiket szeretem jobban, ezért máris az első kérdésnél csalni fogok, és kettőt nevezek meg.
Először is ott van nekünk Jeaniene Frost: Night Huntress sorozata, ami tökéletes keveréke a kickass akciónak és a romantikának. Pörgős, izgalmas, rettentően szórakoztató, és a vámpírok tényleg vámpírok benne, nem pedig csillogó diszkógömbök. Buffy rajongóknak külön ajánlom!

Aztán, ugyanígy a paranormális berkeiben maradva, Chloe Neill: Chicagoland vámpírjai is megér egy misét. Itt inkább politikai szemfog összeméregetés zajlik némi nyomozással, és ja, gyakran harcjelenetekkel megspékelve, de hangulatában ez a sorozat sokkal lightosabb, és kevésbé véres (haha... mert vámpírok... érted... jó, khmm, izé, hagyjuk).

2. Vérfarkas


forrás
Kb. párban járnak a vámpírral, szóval az előző eset továbbra is fennáll: legalább tíz könyv kapásból eszembe jut. Jó, ha a szimpla alakváltókat nem vesszük bele, akkor kicsit azért szűkül a kör. Ami most beugrott, az Kelley Armstrong: Szellemidéző trilógiája, amit anno nagyon szerettem, de a harmadik rész kicsit elrontotta számomra az élményt. Mindenesetre még mindig ajánlanám, mert nagyon élveztem olvasni, és az állandóan morcos Derek abszolút belopta magát a szívembe. Ha egy szórakoztató YA paranormálisra fájna a fogatok, tudom ajánlani! A vérfarkasok mellé kapunk még mindenféle tehetséget, őrült tudósokat, és némi x-men vibe-ot.


3. Szellem

forrás
Ki más, ha nem Jesse de Silva? Meg Cabot Mediátor sorozata egyike az örökzöld kedvenceimnek, pedig igen gyakran megfeledkezem róla, talán azért, mert olyan eszelősen régen olvastam. Cuki kis sorozat, vicces és szórakoztató, ráadásul a könyvek nem túl hosszúak benne, így elég gyorsan végig lehet söpörni rajta. Jesse pedig... hajj. Imádnivaló. Az egész, úgy ahogy van.


4. Boszorkány


forrás
Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy túltengenek a paranormális és fantasylények az olvasmánylistámon szereplő könyvekben. Itt is akad nem kevés igencsak kézenfekvő megoldás (de nehogy már elköpjünk minden minisztériumi titkot a mugliknak), én viszont nem bírom ki, hogy ne az egyik legeslegkedvencebb - mert a kedvenceknek fokozataik vannak. duh - könyvemet ne emlegessem a boszik kapcsán. Bár nincs direkt kimondva, de Erin Morgenstern felejthetetlen történetében, az Éjszakai cirkuszban bizony egy mágikus párviadal tanúi lehetünk. Celiát és Marcot egész életükben arra készítették, hogy a másikon felülkerekedjenek. Csak egyikük maradhat életben. Komolyan, ha eddig nem olvastad ezt a könyvet... tiszta szívből tudom ajánlani. Kezdj bele. Most, rögtön, azonnal.

5. Tündér

forrás
Ha a csingilingek jönnek szóba, mindig Moning Tündérkrónikák sorozatát emlegetem, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem túl sok tündibündis könyvvel akadtam össze, és még kevesebb volt ezek közül az, amit tényleg imádtam. Megkockáztatom, hogy talán a Tündérkrónikák az egyetlen, ami teljesen és örökre belopta magát a szívembe. Csak az első öt részről tudok nyilatkozni - a lezárás olyan mértékben tökéletes, hogy nem akartam elrontani az élményt a továbbiakkal, amik csak félig-meddig tekinthetők ugyanannak a sorozatnak - de azok... wow. Tele volt falat kaparós, körömrágós, wtf pillanattal és nagyon-nagyon imádtam minden egyes kötetet!

6. Angyal


forrás
Füst és csont leánya!!!! Komolyan, képtelen vagyok mást megnevezni, egyszerűen azért, mert semmi nem ér a nyomába! Angyalok és kimérák epikus küzdelme, némi Rómeó és Júlia feeling, de nem csöpögős formában, és szívfacsaró, lehengerlő, egyedülálló történetmesélés jellemzi Laini Taylor remekművét. YA a besorolása, és az első rész még tényleg olyan is hangulatában, de a második... inkább a mese felnőtteknek kategóriát erősíti. Kegyetlen, és gyönyörű, és tönkretett. De teljesen.

7. Zombi

Nem vagyok nagy zombi fan, hogy egészen őszinte legyek. Nincs bajom velük, de jobban szeretem a mitológiai háttérrel rendelkező lényeket, mert szerintem több lehetőség rejlik bennük. Az agyatlan fogyasztói társadalom allegória meg igencsak behatárolt terület. Volt szerencsém néhány zombis könyvhöz, de egy se volt olyan jó vagy emlékezetes, hogy azt ki tudnám emelni.


8. Démon

forrás

A démonok is igen gyakran előfordulnak, de ritkán kerülnek középpontba. Az esetek többségében, csak mellékszereplők, illetve kinyiffantásra szoruló rondaságok. Viszonylag kevés olyan könyvhöz volt szerencsém, ahol igazán fontos szerepet játszanának.

Az első, ami eszembe jut, az A rovásember Peter V. Brett-től. Igazi, sötét high fantasy és nem mellesleg egy féltégla a könyv, de a démonok tényleg démonok benne: összecsinálod magad tőlük.




9. Ember szupererővel


forrás
Na, itt megint millióezer jut eszembe hirtelenjében, de a legeslegnagyobb kedvencem egyértelműen Ilona Andrews Burn for Me c. urban fantasy-je. Tudom, hogy állandóan ezt a könyvet emlegetem, és tudom, hogy nemrég még azt mondtam, kicsit el szeretnék térni a megszokott ajánlásaimtól, de egyszerűen nem bírtam ki! A Burn for Me világában ugyanis az egész társadalmi berendezkedést erre építik, és az egész fantasztikus. Houstonban vagyunk napjainkban, de a világot a Házak irányítják. Ez egy félresikerült tudományos kísérletnek köszönhető, ami miatt a múltban a népesség egy része mágikus képességeket szerzett. A kísérletet leállították, de a "baj" már megtörtént, és a mágia vérvonalakon keresztül öröklődik a világban. Értékelés itt.

Nos, ennyi lett volna az Éjszaka Teremtményei book tag. Engem nem hívott ugyan ki senki (hacsak Szonja noszogatását nem vesszük kihívásnak), én viszont szeretném tovább adni Zsebinek, a Maybe I'm a Bookworm bloggerinájának.

Ettől függetlenül, ha kedvet kaptatok hozzá, nyugodtan vigyétek és töltsétek ki ti is, vagy akár válaszoljatok itt lenn, a kommentekben!
Üdv,

2016. március 25., péntek

Totally Should Have Book Tag

Hello népek!

Ezúttal egy book taggel jövök, ugyanis Zsebi, a Maybe I'm a Bookworm bloggerinája és virtuális bajtársam a késő esti szenvedésfesztekben, amiket tanulás címen művelünk, kihívott rá még ezermillió éve (oké, szóval gyakorlatilag két hete), én meg jól elfeledkeztem róla. De szerencsére tegnap becsapott a mennykő, így most itt vagyok - bár eléggé kétségbevonható elmeállapotban - és itt van a Totally Should Have névre hallgató book tag, amiben végre kisóhajtozhatom magam kívánság ügyileg. Már csak a hullócsillag hiányzik.

Szóval vágjunk is bele!

1. Bárcsak kapott volna folytatást!


CALDERON!
Jó, szóval elvileg jön majd valamikor egy harmadik könyv, de ami engem illet, nem tud elég gyorsan érkezni! Nagyon imádtam az első két részt, és bár kaptunk valamiféle lezárást, nekem ez közel sem elég. Nagyon szeretném már viszontlátni Tainát és Calderont, ezúttal már mint házaspárt, hogy lássuk, igaza lesz-e Oregonnak, és darabjaira szedik-e a galaxist családi veszekedés közben.

2. Bárcsak lenne egy spin - off sorozata!


Rengeteget törtem ezen a kérdésen a fejem, de csak egyetlen válasz jutott eszembe. Bár Jeaniene Frost Night Huntress szériájának két spin off sorozata is van, Ian könyvével még lóg nekem az írónő!

3. Bárcsak több könyvet írna!


Ezen gondolkodnom se kellett, egyértelműen Erin Morgenstern mellett teszem le a voksom! Az Éjszakai cirkusszal teljesen elvarázsolt, de azóta semmit nem láthattunk tőle, amit rendkívüli módon sajnálok, ugyanis azt a könyvet nagyon a szívembe zártam.

4. Bárcsak ne vele jött volna össze!

 

forrás

Hermione és Ron a Harry Potter sorozatból. Számomra egyáltalán nem működött, és bizony utólag Rowling is bevallotta, hogy talán nem volt a legjobb ötlet. Mondjuk én Dracot és Hermionét shippelem, ami még eszementebb ötlet, de ez még nem változtat a tényen, hogy Ron és Hermione nem egymáshoz valók. Nope. Akkor már inkább Krum.

5. Bárcsak máshogy ért volna véget!


Huh, ez nehéz, mert alapvetően azt tartom, hogy még ha szívünk szerint jobb/rosszabb/más sorsot is kívántunk volna a szereplőknek, ha megváltozna, az már nem ugyanaz a könyv lenne. Ettől eltekintve, Philip Pullman Borostyán látcsövének a vége még hosszú évek távlatából is újra és újra összetöri a szívem, hacsak rágondolok. Will és Lyra nem ezt érdemelték! Azzal együtt, hogy nem változtatnám meg a végét, ha módom lenne rá, ez örökké fájni fog, és nem tudom nem azt kívánni, bár máshogy ért volna véget a trilógia.

6. Bárcsak film készülne belőle!


Hajjaj, vigyázz mit kívánsz!
A film adaptációk igencsak kétélű fegyverek, főleg manapság. Azért szerintem a Lélektelenből a megfelelő castinggal, igencsak zseniális, szórakoztató filmet lehetne összehozni. De ahhoz tényleg nagyon jó színészek kellenének.

7. Bárcsak sorozat készülne belőle!

 

forrás

Marissa Meyer Holdbéli krónikáiból szerintem remek sorozat válhatna! Miután a különböző mesék hőseinek szálai folyton keresztezik egymást, így kiváló alapanyag, csak egy bravúros forgatókönyvíró kéne hozzá. Ideje megtörni a Once Upon a Time egyeduralmát a sorozat retellingek birodalmában! Én tuti megnézném.

8. Bárcsak egy szemszögből íródott volna!


Nem tudom, ez mennyire ér, hiszen a Breakable csak a kiegészítő kötete az Easynek (Tammara Webber), de annak a könyvnek nem szabadna léteznie. Én félúton abbahagytam, mert egyrészt halálra untam, másrészt nem akartam, hogy a maradék Lucasszal kapcsolatos illúzióimat is lerombolja. Sokan szerették, de szerintem kár volt erőltetni.

9. Bárcsak megváltoztatnák a borítóját!

 

ebből...

...ez lett
Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai
Na, nem az eredetinek, mert az könnyfakasztóan gyönyörű. Hanem a magyarnak, ami valami vállalhatatlan borítóval és feleakkora méretű puhaborítós kiadásban látott napvilágot, mint az egy, ami az eredetit tükrözi és csak keményborításban jelent meg. Jó, mi? Remekül mutatnak egymás mellett. Arról már ne is essen szó, hogy amúgy televolt nyelvtani hibával a belső tartalom is. Magát a sztorit imádom, de a Vér és csillagfény napjai ahogy kinéz... hát fáj.

10. Bárcsak megtartották volna az eredeti borítókat!


Chloe Neill külföldön nagy sikernek örvendő sorozata, a Chicagoland vámpírjai itthon csak két részt ért meg (a szívás - kac kac kukac - az, hogy pont a harmadikban indul be a sztori), de igazán sajnálom, hogy nem az eredeti borítóval  jelentek meg, ugyanis a magyar verzió a vállalhatatlan határát súrolta.

11. Bárcsak ne is folytatódott volna!


Most fogtok megölni.
Cassandra Clare: A végzet ereklyéi sorozat
Többször kifejtettem már, de szerintem meg kellett volna hagyni trilógiának. Az Üvegvárosban el lettek varrva a szálak, kerek egész volt a sztori, de nem, mert kellett nekünk a négy... meg az öt, meg a hat. Isten tudja, hány árnyvadászos könyv van már, én belefáradtam a követésébe. Egyszerűen képtelen vagyok lelkesedni a sorozat iránt, pedig régen tényleg szerettem. De a Bukott angyalok városa maradandó sebet ejtett. Pláne most, hogy mindenki meg van őrülve a Lady Midnightért, aminek a borítója egyébként tényleg kivételesen gyönyörű lett, én meg csak vonogatom a vállam, hogy hát jó...

12. Hívj ki valakit!


A kihívottam nem más, mint Ivy Macgregor, mert rég láttam nála már book taget, és épp itt az ideje. Tavasz van, ébredés a téli álomból, meg miegymás. Ivy, tiéd a pálya! ;)


Nos, ennyi lett volna a Totally Should Have book tag, remélem tetszett! Ha esetleg kedvet kaptatok hozzá, nyugodtan vigyétek és töltsétek ki ti is, vagy akár válaszoljatok itt lenn a kommentekben, illetve a chaten a jobb oldali menüsorban.

Üdv,

2016. január 30., szombat

Random szavak booktag

Szép jó napot mindenkinek!

Elhussanóban van már a január is, bár ez egészen hihetetlennek tűnik, hiszen még csak most volt karácsony. A vizsgaidőszaknak vége, hála a magasságosnak, így végre én is visszatérek az élők sorába - lassan, de biztosan.
Zsebi, a Maybe I'm a bookworm bloggerinája még ezer éve kihívott, hogy csináljam meg ezt a taget, de egészen eddig nem jutottam odáig. Meg persze azok, akiket megkérdeztem - részben Prológus tagok, akik viccesnek gondolták, ha agyon szívathatnak, részben a kihívás szelleméhez méltóan random emberek, akikkel összefutottam - igen fura szavakkal jöttek elő. Előbbi delikvenseken hasonló stílusban tervezek bosszút állni ördögi kacaj.
 A booktag lényege, mint azt a címéből is kitalálhattátok, hogy vagy bloggerektől, vagy random emberektől körülötted szavakat kérünk és ahhoz társítunk egy könyvet valami "szabály" alapján.
Úgyhogy lássunk is neki!

Zsebi volt a kihívó, így tőle máris három szót kaptam, mert nem bírta magát lelőni.

1. Badass - tiszta sor, egy badass karakter

Sok ilyen van, de nálam a kategória legjobbja egyértelműen Kate Daniels (na és persze Curran). Vicces, vakmerő, erős... említettem már, hogy vicces? És a sorozat előrehaladtával az egész jobb és jobb lesz. A hetedik részt ma reggel fejeztem be, és mit ne mondjak... erősen popsira ültetett. De erről majd később bővebben, bejegyzés-formátumban mesélek nektek.

2. Nőspiráló - egy nőket az ujjai köré csavaró Casanova

Az első, aki eszembe jutott, az Bones, Jeaniene Frost Night Huntress sorozatából, aminek első öt része meg is jelent magyarul, a maradék kettőre még várni kell. Természetesen én nem bírtam, így már befejeztem a sorozatot angolul, és meg is gyászoltam a végét annak rendje és módja szerint. Mindenesetre Bonest aztán nem kell félteni a hölgyek körül, elég nagy a gyakorlata, pláne hogy a 18. századi Angliában, bordélyházban nőtt fel. Határozottan nőspiráló alapanyag. ;)

3. Kretén - egy karakter, aki tök sötét

Nos, ebből is akad pár, nem igaz? Még toplistát is csináltam belőle, Top 10 életképtelen karakter címen, ami bár nem teljesen ugyanaz, mint a sötétség, de azért van bőven átfedés a kettő között. Viszont most inkább olyasvalakit említenék, aki nem szerepelt a listán. Ez pedig nem más, mint Virág az SZJG-ből. Néhol ugyan aranyos volt, de legtöbbször inkább idegesítő. Máig rejtély számomra, hogy érettségizett le.

4. Terítő - valaki, akivel szívesen ülnék le egy asztalhoz beszélgetni

Uszáma, a Könyvspirációk bloggere aztán rendesen feladta nekem a leckét. Napokig törtem a fejem, hogy mégis mit kezdjek a terítő szóval - ötletem sincs, egyáltalán, hogy jutott eszébe -, végül ez lett belőle.
Akivel, jobban mondva akikkel mindenképpen szívesen elbeszélgetnék egy jó vacsora felett, azok Jane Austen legfantasztikusabb szereplői, Lizzie Bennették. Bizony, nagyon szívesen betévednék egy nagycsaládos vacsorára, ahol Darcystól Bingleystől Bennettestől mindenestül végignézhetném azt a rettentő szórakoztató, alig féken tartott, de azért nagyrészt illedelmesen prezentált káoszt, ami minden bizonnyal uralkodhat náluk.

5. Töltőtoll - A legszebb levél, amit valaha könyvben olvastál

Ez a szó nem egy bloggertől, hanem egy barátnőmtől származik, akivel azért rendszeresen kitárgyalunk könyveket, hiszen ő is imád olvasni, és amennyire tudom, néha ide is feltéved. Dóri, ha ezt olvasod, a te szavad még a könnyebbek közül való volt. ;)

Van néhány csodálatosan megkomponált levél az irodalomban, ami méltán híres. Előző pontban emlegetett drága írónő is ránk hagyott jó néhányat, ami igazán említésre méltó. De az én szívemet Will levele facsarta ki, Jojo Moyes: Me Before You, azaz magyar címén Mielőtt megismertelek című regénye végén. Akik olvasták, azok megértik. Az a levél örökre bevéste magát az emlékeim közé, pedig azóta se volt lelki erőm újra elővenni azt a könyvet. Moyes valami elemi erőt engedett benne szabadjára, ami teljesen ledarálja a gyanútlan olvasó lelkét. Will levele pedig felteszi az i-re a pontot.


6. Fostos bugybóka - egy karakter, aki nem is olyan idióta, mint amilyennek elsőre tűnik

Ha esetleg azon gondolkodnátok, vajon mi a hét pokol az a fostos bugybóka, akkor elárulom nektek: búbos banka. Ezt persze én se tudtam, egészen addig, ameddig Netra, a Könyvek Szárnyán c. blog szerkesztője meg nem osztotta velem.

A választásom pedig Ivy Hisselpennyre esett Gail Carriger sorozatából, a Napernyő Protektorátusból. Ivy elég butácskának tűnik elsőre, a Lélektelen és a Változatlan kapcsán teljesen leírtam, mint egy kedves, ámde rettentő együgyű szereplőt, de a harmadik részben van egy megnyilvánulása, ami megmutatja, hogy fele annyira se ostoba, mint amennyire azt mindenkivel elhiteti. Bravó Ivy, és bravó Ms Carriger. Sikerült meglepni, a lehető legjobb értelemben.

7. Rotációs kapa - egy karakter, akit legszívesebben a föld alá temetnél

John, a Hello Stories bloggere volt olyan tündér és hozzám vágta ezt a zseniális szót. De végül megoldottam, úgy ahogy. Városlakóknak mondanám (amilyen amúgy én is vagyok, de google a barátom :D), a rotációs kapa fellazítja a földet, így evidensnek tűnt, hogy ehhez a szóhoz valami olyan könyvszereplőt társítok, akit szeretnék már néhány lábbal a föld alatt tudni.

Ez a karakter pedig nem más, mint Simon a Végzet ereklyéi sorozatból. Elnézést minden rajongótól, de nekem végig az agyamra ment (már az alatt a négy rész alatt, amit elolvastam), és egyszerűen képtelen voltam megkedvelni. Ami még rosszabb, képtelen voltam értelmes indokot találni a létezésére, hacsak az nem, hogy a Hamuvárost végignyüglődhesse Claryvel és legyen egy istenverte szerelmi háromszögünk, hiszen anélkül nem YA a YA.

8. Logaritmus - egy világ, ami elsőre bonyolultnak tűnik

Lehet, hogy Timinek, a Könyvek Tengere bloggerinájának az agyára ment a matek, és ezért rukkolt elő ezzel a szóval, de miután én a szekercét adtam neki, igazán nem panaszkodhatok. A logaritmus ijesztően hangzik, és annak is tűnik elsőre, de így visszanézve, messze nem az volt a legnehezebb, amivel összetalálkoztam matekórán. Így ennek kapcsán egy olyan könyvet, illetve világfelépítést társítanék hozzá, ami elsőre eszelősen bonyolultnak tűnt, de a történet előrehaladtával nagyon szépen letisztult a lényeg.

Kevin Hearne: Hounded című sorozatkezdője jutott először az eszembe. Mint ahogy a könyvről szóló értékelésemben is írtam, Mr. Hearne olyan infódömpinget borít az olvasóra első körben, hogy elég kimászni alóla, így az eleje a könyvnek közel se olyan pörgős, nem fog meg annyira. Át kell lendülni az elején, mert a végére remek sztori keveredik ki belőle.


9. Jézus - egy könyv vallási témával

Oké, szóval ehhez a szóhoz csatolok egy képet is, az kb. mindent megmagyaráz. Egyik barátnőmtől kértem egy szót, mert épp vele beszélgettem, amikor a kihívás szavait gyűjtögettem, ő pedig ezt bírta kibökni. Aztán mikor elmondtam, mire kell, azonnal frászt kapott, hogy biztos mindenki vallási fanatikusnak fogja nézni. Úgyhogy itt közlöm, mert megígértem neki: nem az. xD
Persze még így is sokkal könnyebb dolgom volt ezzel a szóval, mint mondjuk a rotációs kapával. Köszi, John!

A választott könyvem pedig On Saitól a Scar. Sokáig halogattam ezt a könyvet, mert bár a szerző az a kedvencem a kortárs magyarok közül, nem nagyon fűlött a fogam a vallásos vonalhoz, ami elég erős a könyvben. De felesleges volt aggódnom, mert bár tagadhatatlanul fontos pontja a történetnek, egyáltalán nem hat prédikálásként, nem próbálja lenyomni az olvasó torkán a szereplők vallási meggyőződését, és ez a legtöbb, amit kérhet az ember ilyen érzékeny témákkal kapcsolatban. Ha kíváncsiak vagytok a bővebb véleményemre, erre a linkre kattintva megtaláljátok a bejegyzésemet a könyvről.

10. Körömlakk

Ehhez a szóhoz kitételt se írok, ugyanis a jelenet, ami azonnal eszembe jutott, az eléggé szó szerint a körömlakkról szól. Mindenesetre ezt a szót Kíra, a Pastel Blue and Chocolate Cake bloggerinája dobta fel, és nagyon köszönöm neki, mert enélkül nem tudnám megosztani itt veletek az egyik legviccesebb és legemlékezetesebb jelenetét az egyik kedvenc könyvsorozatomnak.
Tündérkrónikák rajongók, rémlik?
Karen Marie Moning sorozatkezdőjének, a Keserű ébredésnek az utolsó jelenete szerintem mindenkit megnevettetett. Barronst látni, amint Mac körmét lakkozza rózsaszínre... minden pénzt megért. Sírtam a röhögéstől.

11. Radiátor - egy könyv, ami felmelegíti a szíved a hideg napokon

Héditől, a Thinking About You honlap szerkesztőjétől származik ez a remek szó, csak nem eleged van a hidegből? De szerencsére viszonylag hamar találtam hozzá szempontot.

A választásom pedig Stephanie Perkins: Anna és a francia csók című young adult regényére esett, ami bár néha kicsit átmegy szappanoperába, azért nagyon cuki és garantáltan mosolyt csal az arcodra. Tökéletes egy csendes téli napra, amikor jól esik összekuporodni a takaró alatt és Párizsról, na meg Étienneről álmodozni.

Nos, ennyi lett volna a Random szavak booktag, köszi Zsebi, a kihívást! :) Én nem jelölnék senkit, de ha kedvetek támadt kitölteni, vigyétek nyugodtan, és jó szórakozást hozzá! Köszönöm a közreműködőknek a furábbnál furább szavakat, nektek pedig remélem, tetszett!

Üdv,

2015. december 24., csütörtök

Karácsonyi slágerek book tag

Fenyőillatú szép jó napot mindenkinek!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem az idén egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom. Talán az időjárás teszi, vagy az, hogy el vagyok havazva (sajnos nem szó szerint) a tanulni valókkal, de idén valahogy nem vagyok egy hullámhosszon az ünnepekkel. Így ez egyfajta utolsó kísérlet arra, hogy ráhangolódjak a karácsonyra, amolyan könyvmoly módon.
Ehhez pedig az ünnepek leghamarabb agyunkra menő velejárói lesznek segítségemre - a karácsonyi slágerek. Biztos én vagyok rosszul bekötve, de én nem tudom megunni őket. A book tag a tíz kiválasztott dalhoz 10 szempontot rendelt hozzá, úgyhogy ezekre fogok válaszolgatni az elkövetkezőkben.
Tartsatok velem!

1. "You're a Mean One Mr. Grinch" - Nevezz meg egy gonosz karaktert, akit ennek ellenére imádtál

Frankeinstein szörnye ér? A könyv végére tényleg gonosszá válik, de tudatában van, és ettől csak még jobban szenved. Inkább az elfogadás utáni vágy hajtja először, és utána fordul a bosszúhoz. Gyönyörűen kibontakozik a karaktere, egyszerűen imádtam.

2. "All I Want for Christmas is You" - Melyik könyvet szeretnéd leginkább a fa alatt látni?

Huh, nos nem is olyan rég posztoltam a karácsonyi kívánságlistámat a blogra, és ha vetettetek rá egy pillantást, ti is láthattátok, hogy bizony akad rajta néhány könyv (khmm... én próbáltam szelektálni. De tényleg.) Szóval, az ott felsorolt könyvek bármelyikét nagyon szívesen látnám a fa alatt. De egy keményborítós angol Scarletet se dobnék ki az ablakon.

3. "Rudolph the Red Nosed Reindeer" - Nevezz meg egy karaktert, aki legyőzi az előtte álló akadályokat, és megtanul hinni magában

A legutóbbi számomra nagyon kedves szereplő, aki elképesztő változáson ment keresztül, és el is hittem neki mindezt, az Agatha volt Soman Chainani Jók és rosszak iskolája című regényéből. Nagyon szerettem Agathát, és abszolút lenyűgözött az a fejlődés, ami végbement nála. Értékelésemet a könyvről itt találod.

4. "Santa Claus is Coming to Town" - 

a) Melyik karakter kerülne szerinted a Jók listájának legtetejére?

b) Ki kerülne a Rosszak listájának élére?

a) Szerintem Scar (On Sai: Szivárgó sötétség 1.) nyugodt szívvel pályázhat a pozícióra. Sőt, szerintem ő már túlságosan is jó volt. Nem Mary Sue, csak... olyan túlzottan jó. Nehéz elmagyarázni.

b) Ezután a képsorozat után nehezen kaphatná bárki más a megtisztelő címet, nemde? Voldemort for the win!

5. "Frosty the Snowman" - Melyik az a könyv, amitől elolvadsz?

Julia Quinn: Ami Londonban történt
A történelmi romantikusokkal úgy vagyok, mint Taylor Swift számaival. Alapvetően nem a stílusom, de néha csak úgy rám jön, és akkor elolvasok/meghallgatok egyet-egyet. Általában semmi különös, de ez a könyv nagyon el lett találva. Egyszerűen annyira vicces, elbűvölő és aranyos, hogy nem lehet nem szeretni!

6. "Feliz Navidad" - Egy könyv, ami nem a te országodban játszódik.

Nos, ilyen van dögivel. Legyen Kristin Cashore-tól A garabonc, miután az nem hogy más országban, de más világban játszódik. És mert olyan régen jutott már eszembe, pedig úgy szerettem.

7. "It's the Most Wonderful Time of the Year" - Mely ünnepi témájú könyv segítségével terjeszted a karácsonyi hangulatot?

Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag nagyon ritkán akad a kezembe karácsonyi témájú könyv, de azt hiszem, Andersen Hókirálynője tökéletesen megfelel erre a kérdésre. Imádom ezt a mesét, egy igazi téli klasszikus.

8. "Sleigh Ride" - Melyik szereplővel töltenéd szívesen az ünnepeket (nem feltétlenül romantikus értelemben)?

Samm-mel szívesen karácsonyoznék. Jó kis kultúrsokk lenne belőle. :D

9. "Baby, It's Cold Outside" - Melyik általad utált könyvet vetnéd a tűzre azért, hogy melegen tartson?

Heh, ez könnyű. Az Anna Kareninát. A maga majd' 1000 oldalával kitartana egy darabig, és arról nem is beszélve, nekem micsoda elégtételt okozna, hogy most megfizet az elnyújtott szenvedésért, amit nekem okozott.

10. "Do You Hear What I Hear" - Melyik az a könyv, amit szerinted mindenkinek el kéne olvasnia?

Nehéz kérdés, mert nem szokásom ilyen általános érvényű kijelentéseket tenni, hiszen annyiféle ember létezik. Ráadásul meggyőződésem, hogy senkire nem szabad ráerőszakolni egyetlen könyvet sem, mert abból nagyon ritkán sül ki jó. Mindenesetre, ha tényleg muszáj választanom egyet, akkor azt mondanám, hogy Philip Pullman: Az Úr sötét anyagai trilógiája, mégpedig azért, mert rám hatalmas hatással volt, és megannyi csodás gondolatot kaptam tőle. Nem lehetek elég hálás ennek a három könyvnek, és abban reménykedek, talán másnak is fontos élménnyé válik.

Nos, ennyi lett volna a Karácsonyi slágerek booktag. Az ötletet erről a külföldi blogról vettem, és miután engem se hívott ki senki, nekem se lenne kihívottam. Távol álljon tőlem, hogy karácsonnyal a küszöbön itt házi feladatot adjak bárkinek is. :) Ha megtetszett, nyugodtan vigyétek és töltsétek ki, akár itt a kommentekben is!

A két ünnep között újra jelentkezem majd, remélhetőleg egy-két értékeléssel, és persze lesz nagy év végi összefoglaló is.
 
Mindenkinek könyvekben gazdag, áldott békés karácsonyt kívánok!

2015. november 28., szombat

Tea book tag

Hello népek!

Igencsak eseménydús novembert tudhatunk magunk mögött, nemde? Mire kettőt pislogunk, már itt is a karácsony. De az ünnepi témákat hagyjuk inkább a következő hónapra. Ezúttal egy booktag-et hoztam nektek, amit Reánál, a Real Thoughts bloggerénél találtam. A középpontban pedig nem más, mint a téli hónapok egyik nélkülözhetetlen kelléke áll: a tea.

Mondjuk nálam az év összes hónapjában igen előkelő helyen szerepel, miután kávét egyáltalán nem iszom, és valahogy meg ébren kell maradni. De a koffeintartalmától eltekintve is imádom.
Úgyhogy lássuk is a kérdéseket!

1. Instant Tea - A legrövidebb könyv, amit tavaly olvastál

Egyetértek Reával: miért pont tavaly?
Mindenesetre, ha emlékezetem nem csal, akkor Chloe Neill novellája volt az Jeffről és Fallonról, a Howl for You. Sajna, elég kiábrándító egy élmény volt. Ez is azt bizonyítja, hogy bár imádom a mellékszereplőket, néha jobb, ha annak maradnak meg.

2. Zöldtea - Egy könyv zöld borítóval

Íme. :) Épp most rendeltem meg, úgyhogy azonnal ez ugrott be. Michael Granttől eddig még csak a Messenger of Fearhez volt szerencsém - amiről ebben a bejegyzésemben már áradoztam egy sort - így igencsak várós a könyv, és az elvárásaim persze az egekben vannak. Érzitek ezt a szagot? Ez a pofáraesés, ami már rotyog a fazékban, és csak rám vár.

3. Forró citromos tea mézzel - Egy könyv, ami átmelengeti a lelked

Szerintem már mindenki nagyon unja, hogy állandó jelleggel a Tinibálványt emlegetem, így most inkább egy másik könyvet, azaz könyveket hoznék fel példának: Kerstin Gier: Időtlen szerelem trilógiáját. Egyszerűen tündéri.
forrás


4. Ötórai tea - Egy könyv, amit angolul, vagy más idegennyelven olvastál

Na, hát ebből rengeteg van. De az első regény, amit teljes egészében sikerült befejeznem angolul, az Simone Elkeles: Perfect Chemistry c. könyve volt. Határozottan sokat segített, hogy egyszerűen imádtam a történetet, és mind a mai napig szeretek csak úgy belelapozgatni. A folytatások ugyan nem nyűgöztek le, de ez az első rész... örök kedvenc.

5. Gyógytea - Egy könyv, amit kényszerből olvastál


Anne Radcliffe: The Italian ilyen volt idén (sok más mellett). Egyetemre kellett, a Romantic Britain and Italy modulomra. Persze az utolsó pillanatban a drága prof kivette a tanmenetből. Pedig végigszenvedtem azt az ötszáz oldalt becsülettel! Nem volt egyébként rossz, de sokkal jobb klasszikusok is vannak. Radcliffe írása messzemenően terjengős volt, és pont az érdekes részeket nem írta le részletesen. Ugyan minek beszéljünk valami izgalmas karakterről, vagy körmönfont dialógusról, amikor tovább elemezhetjük az olasz hegyvidék minden nyomorult kavicsát?

6. Fekete tea - Egy olyan akciódús könyv, amin nem tudnál elaludni

Ebből is van egy pár, de nem hiszem, hogy akad olyan, amiről már nem zengtem itt ódákat n plusz egyszer. Ilyen például Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozata, Ilona Andrews Kate Daniels regényei, Dan Wells Részlegesek trilógiája.
Az összes fenn említett azt eredményezte nálam, hogy hajnalig olvastam, és a végén úgy kellett kifeszegetni a könyvet a görcsös ujjacskáim közül, miközben véreres szemekkel még mindig a 'Vége' szócskát bámultam.

7. Jeges tea - Egy hamisítatlan nyári olvasmány

Pffff. Nekem max attól lesz nyári olvasmány valami, hogy én nyáron olvastam, és ezért így ragadt meg bennem. Mindenesetre szerintem Lilian H. Agivega: Második Atlantisz c. ifjúsági fantasyja ilyen. Merthogy nyáron játszódik. Bizony, ilyen betonkemény érveim vannak.

8. Kalinka szamovár - Egy könyv, amit csak az alkohol tett volna elviselhetőbbé

Kylie Scott: Lick, azaz magyar címén Taktus.

Már a címe is megér egy misét. Mindig megfogadom, hogy soha többet rocksztáros könyvet, mert mindig megszívom velük, mint a torkos borz, de valahogy mindig a kezembe kerül egy. Ezt nem tudom másnak tulajdonítani, mint saját eszement mazochizmusomnak, úgyhogy tulajdonképpen a könyv meg én bűnrészesek vagyunk.
De mindenki ott áradozott, hogy ez nem olyan mint a többi, meg hogy vicces, meg toronyóra láncostól, és a többi... jah. Lehet, hogy csak nekem nincs humorérzékem, de én maximum kínomban röhögtem. De nem, még úgyse. Pálinkát neki! Hátha legalább vigyorgósra iszom magam.

Ennyi lett volna tehát a nagy Teatlon, remélem tetszett nektek! Nem hívnék ki senkit, mert én is csak úgy lenyúltam, úgyhogy akinek kedve szottyant hozzá, nyugodtan kövesse példámat, vagy esetleg válaszoljatok itt, a kommentekben/chaten/postagalambbal, ahogy jól esik.


És igyatok sok-sok teát!
Üdv,

Limk Related Widget