2019. július 24., szerda

Maggie Stiefvater: The Raven Boys - A hollófiúk


Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 416

Nem ​látó csak két esetben pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján; vagy te vagy a lény igaz szereleme… vagy te ölted meg őt.

Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket. Ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt. 
A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Hollófiúkként ismert banda csak bajt hozna rá. 
De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Hollófiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél. 
Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát. 
A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Hollófiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.


A recenziós példányt nagyon szépen köszönöm a Könymolyképző kiadónak!

Régóta időszerű már ez az értékelés, hiszen tavasszal olvastam a Raven Boyst, de valahogy nem tudtam eddig rávenni magam, mert nehéz volt eldöntenem, hogy is érzek ezzel a könyvvel kapcsolatban. Ez már a harmadik nekifutásom volt az olvasásnak, mert valahogy sose ragadott meg igazán előtte, de közben meg olyan jókat hallani róla, és tartalom alapján pont olyasminek tűnik, amit én kedvelnék. Szeretem a paranormális sztorikat, és kevés jót találni, így nagyon akartam szeretni ezt a sorozatot is.

Bár harmadjára sikeresen a végére értem, így is időbe telt átrágnom magam a könyvön. Olvasás közben elvoltam vele, de nem állítanám, hogy kifejezetten olvastatta volna magát, és miután letettem, nem jött az ellenállhatatlan késztetés, hogy újra felvegyem. Mindez már csak azért is fura, mert a stílus tökre feküdt. Remekül keveredtek a hangulatos leírások a száraz humorral. 

A kezdő jelenet, amikor Blue a temetőben chillel Szent Márk éjjelén elég atmoszferikusan indul, de aztán kicsit leül a sztori és nehezen indul be újra, ami nem segített az olvasási tempómon. A második felére ez a tendencia egyébként észrevehetően javult, de határozottan voltak olyan részek, amiken át kellett lendülni, és igen gyakran beütött az általános káosz is. Ez utóbbiról feltételezem, hogy tudatos döntés volt az írónő részéről, hiszen egy 4 könyves sorozat első kötetéről van szó, tehát még bőven lesz ideje kibontakozni a szálaknak, különösen a lezárás tekintetében, ami rendkívüli módon kíváncsivá tett.
Forrás

Karakterek tekintetében, egyelőre elég vállvonogatósan állok. Blue mint főhősnő teljesen rendben van, de nem kifejezetten zártam a szívembe, ahogy Ganseyt sem. Ellenben Adamet nagyon megkedveltem, remélem, többet is látunk majd belőle a folytatásokban! Viszont a Noah-t körülvevő titok nekem kicsit lehetetlennek tűnt. Nem szeretnék spoilerezni, így csak annyit jegyeznék meg, hogy szvsz enyhén gyökérnek kell lenni ahhoz, hogy ennyi idő alatt ne tűnjön fel egyikőjüknek sem, mi az ábra.

– […] Mielőtt megszülettél, olyasmibe keveredtünk Callával és Persephone-nal, amibe nem szabadott volna…
– Kábítószer?
– Rituálék. Te kábítószerezel?
– Nem. A rituálék viszont érdekelnek.
– A kábítószernek jobban örülnék.
– Nem hoz lázba. Bizonyított a hatása. Dögunalom.

Kellemes meglepetésként ért viszont, hogy amennyire ki van élezve a tartalom a romantikus szálra Blue és Gansey között, annyira háttérbe szorul ez a könyvben. Sokkal hangsúlyosabb - és őszintén, sokkal nyálasabb - szerelmi nyüglődésre számítottam az alaphelyzetet tekintve, de örömmel konstatáltam, hogy nagyon a slow-burn felé tendál a dolog, és inkább csak sejtetés szinten működik, semmint fő csapásirányként. Több figyelem fordul az alapozásra, a családra, és a főszereplőink közötti barátság építésére, ami egy kezdőkötettől teljesen korrekt, viszont talán részben emiatt, kicsit "nagyobb a füstje, mint a lángja" érzést keltett bennem a regény.

Mindennek ellenére szeretném folytatni, hiszen amint már említettem, ez csak az első rész, és reménykedem, hogy a folytatásokban kicsit jobban felpörög majd a cselekmény és tisztul egy kicsit a kép. Alapvetően azoknak ajánlanám, akik nem bánják a lassabb folyású sztorikat, részletes expozícióval, és akik csípik a paranormális sztorikat szellemekkel és boszorkánysággal, mert azok a részek nagyon menők voltak! Akik viszont kifejezetten romantikus könyvet keresnek, azoknak talán nem ez a legjobb választás.

Értékelés: 3.5/5
Kedvenc jelenet: nem volt
Kedvenc karakter: Adam

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Limk Related Widget