A következő címkéjű bejegyzések mutatása: összeesküvés elmélet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: összeesküvés elmélet. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 23., péntek

On Sai: Lucy

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 398

A ​​kalózkirály megindult a végeken. Senki sem tudja, a mentálok mit tesznek, védik az emberiséget, vagy a sorsukra hagyják őket.

Don rájön, hogy az események láncolata mögött a Gonosz áll, és a Navran bolygón élők kiirtását akarja. Mi a bölcsesség útja, beavatkozhat-e az emberiség sorsába egy mentál erőszakkal? És mit forral Lucy az árnyas, tóparti fák alatt?

Lucyt felkavarja Don jelenléte, és felbosszantja Chester politikai ügyeskedése. Rendet akar a világegyetemben, és úgy avatkozik be a harcba, amire senki sem számít. Ám a segítségnek ára van, és Lucy megfizet érte. Vajon elhiszi neki valaki, hogy helyes döntéseket hoz?

Scar még Artúr szerelmi vallomásán dühöng, miközben a katonai központban elkezdi az ügynökképzést. Megpróbál beilleszkedni, de rögtön gyanússá válik. Főleg, hogy megérkezik Don, és egy akció után a feje tetejére áll a titkosszolgálat.

Mindeközben Artúr az események sűrűjében próbáll helyt állni, az életét kockáztatja, hogy véghezvigye az astori szerelőkkel a lehetetlent. Ráadásul találkozik Scarral. Vajon el tudja mondani, mit érez? Isten vagy a Sátán kísértése az a különös éjjel?

És mit tesz mindeközben Chester?

Lehet-e a jó ügyért rosszat tenni? Feláldozhatók-e mások magasabb célokért?

Mi a szerelem? Felszabadító erő, pusztító sötétség, vagy egy váll, ahol békére találsz?

***
Emberek, én megint ott állok, hogy fogalmam sincs, mi a fene történt ebben a könyvben. A Scar után is ezt éreztem, de azt ráfogtam a hosszára, meg hogy mennyi minden történt benne. A Lucyval meg úgy voltam, hogy áh, ez olyan kis rövidke, menni fog ez mint a karikacsapás. Aha... Az olvasás része ment is, elég hamar kivégeztem, de szerintem utána egy mentál suttyomban végigtisztogatta az agytekervényeimet, mert megint ott állok, hogy nem bírom nektek még csak körvonalaiban se összefoglalni a világot, amit ez a könyv magába zár. Azért ehhez tehetség kell.

Ez a sorozat még mindig egy totális mindfuck, de ennek ellenére, vagy inkább pontosan emiatt, nagyon-nagyon imádom. Az első rész végére nagyjából letisztult a kép a karaktereket illetően. Lucyt és Chestert imádtam, Donnal és Scarral elvoltam, Artúrt úgy gyűlöltem, ahogy volt. Na, ezt a szépen kialakult kis rangsoromat a második rész szisztematikusan szétcincálta, és még jól meg is taposta. 

Ugye ott a dilemma, hogy mit csináljanak a mentálok: maradjanak vagy szigetelődjenek el az emberektől. Chester, Lucy, Don és a főmentál végig ezen meccseztek, amit rettentő izgalmas volt nézni, pláne hogy még ott volt nekünk emellé Lucy és Don személyes konfliktusa is, illetve a személyes vívódások. Hát wow. Teljesen rákattantam az egészre.

Aztán ott volt nekünk Scar és a kiképzése, illetve Artúr, aki az astori szerelőállomást próbálja tető alá hozni Márk és a többi astori segítségével. Márkot az előző részben is kedveltem, de itt kifejezetten megszerettem. Szórakoztató karakter, és ami még ennél is fontosabb, több van benne, mint a jó dumája.

Miután Artúr az egész első rész alatt az agyamra ment, és azt kívántam, bár csapná el egy kóbor aszteroida, kellemes meglepetésként ért ez a rész. Nem, még mindig nem a kedvencem, de sokkal jobban szívlelem, mint az első kötetben bármikor. A barátsága Márkkal határozottan a javára vált. Meg az is, hogy végre leesett neki a húsz filléres Scarral kapcsolatban. Ideje volt. Öcsém, de lassú ez a gyerek.

Ebben a részbe a poénokból is kicsit több jutott, ami lazított kicsit a közhangulaton, de a komoly témák ugyanúgy megmaradtak. Határozottan jót tettek a vicces részek, néha fel kell lélegezni, amikor ilyen mély fundamentális, filozofikus adok-kapok zajlik a könyv világában. Ez persze főleg Márknak volt köszönhető, de a többiek is hozták a formájukat.

– Márk, te anyaszomorító! Hallottam, megint mit tettél! – Ignác atya lendületesen nyakon legyintette a csempészt. – A szüzesség fontos dolog. Miért csábítod el a lányokat?
– Hé, atyám, én csak szexuális felvilágosítást tartok. A tudás érték, át kell adni, benne volt a prédikációdban, és én mindig hallgatok a szavadra.

Még Lucy is rettentő vicces volt a maga módján, bár ő valószínűleg kisütné az agyam ezért a megjegyzésért. Na persze, ebben az is közre játszik, hogy allergiás az emberiségre. Nem csoda, hogy az első perctől fogva kedveltem!

Persze ezek mellett a vidámabb pillanatok mellett ott volt a háború, a két entitás, a kalózkirály, meg Chester machinációi, amiktől az ember bőven lerághatta a körmét, de ami még ennél is fontosabb, jó mélyen elgondolkodhatott a világ nagy dolgain. Többször becsuktam egy kicsit a könyvet és hümmögve elmerengtem, még akkor is, ha épp nagyon tudni akartam, mi fog történni a következő oldalon.

Pontosan ezt szeretem On Sai könyveiben. Ezeket a hümmögős pillanatokat. Mert az egy dolog, hogy ha egy könyv szórakoztató, vicces, fordulatos, eredeti karakterekkel és átérezhető problémákkal. De ha eléri, hogy hümmögj... az az igazi. És ehhez nem kell, hogy szépirodalom legyen, vagy egy klasszikus. Elég egy jól megírt science fiction a jó és a gonosz örökös harcáról.

2015. november 16., hétfő

Cover Reveal #6 Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetei II. - A Rudnay - gyilkosságok

Hello népek!

Nem, még mindig nem szabadultok meg tőlem, ugyanis itt egy újabb Cover Reveal a KMK jóvoltából, engem meg lassan újra kell éleszteni, ugyanis ez egy másik nagyon várt kötet, ami után azóta ácsingózok, hogy a Leányrablás Budapesten (értékelés itt) végére értem.

A magyar Sherlock Holmes, Ambrózy báró és nagyszájú társa, Hangay Mili végre visszatérnek, hogy újabb bűnügyeket oldjanak meg! Rögtön nagy fába vágják a fejszéjüket, hiszen a gyilkosságokat a legkiválóbb detektíveknek sem sikerült megoldania.
A sorozat első kötete, a Leányrablás Budapesten elnyerte a Magyar Könyvek Viadala legszebb borítójának járó díját, hamarosan pedig érkezik a kívül-belül méltó folytatás!

A könyv adatai:

Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
ISBN: 9789633995426

Előjegyzési és megrendelési linkért, illetve több infóért a könyvről katt >>>ide <<<

illetve

csekkold le a könyv >>>molyos adatlapját<<< és tedd a kívánság- és/vagy várólistádra!

Fülszöveg:


1900 ősze. Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki. Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: kereken hét olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Az eltűnt Hangay Emma kisasszony megtalálására tett kudarcos kísérlet után Ambrózy báró elvállalja eme különös eseteket, melyek teljességgel érthetetlenek. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút – és a pesti kocsmárosnak ugyan mi oka lehetett vidékre ruccanni, hogy aztán a puszta közepén meggyilkoljon egy idős cselédasszonyt? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.
A Leányrablás Budapesten című, nagysikerű regény folytatásában a szerző tíz valóban megtörtént, a korabeli sajtó által dokumentált esetre igyekszik fényt deríteni, miközben e szép, izgalmas, békebeli korban valóban élt személyek és valós helyszínek sorát szerepelteti. A nyomozás csak most veszi igazán kezdetét!

Gondolatok:


Csak szerintem hangzik borzongatóan érdekfeszítőnek az a fülszöveg? Alig várom, hogy tovább olvashassam Mili és Ambrózy báró kalandjait, és hogy VÉGRE megtudjam, mi történt az első kötet végén! Ami a borítót illeti... hajj, de gyönyörű! Tökéletesen passzol az első részhez. IDEVELE!

Exkluzív részlet a regényből:

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én minden sorát imádtam!

– Sajnálom, anyám, én nem járok kalapszalonokba, ruhaüzletekbe, sem a Stefániára korzózni – közölte kimérten az újságja mögé rejtőző Richárd. – Ahol én megfordulok, oda legtöbbször hölgyeket be sem engednek.
– A férfikaszinókon és kávéházakon kívül is van élet – jegyezte meg Agáta mama. – Hangay
kisasszonyt nemrég súlyos csapás érte, és még most sem lehetünk biztosak abban, hogy a rá leselkedő veszély valóban elmúlt. Úgy vélem, ha vendégül látjuk, arról is kötelességünk gondoskodni, hogy elfoglalja magát és feledni tudjon. Erre pedig bármi jó, ami eltereli a figyelmét és megmozgatja az eszét.
– Csak nem arra céloz – Richárd oly hirtelen eresztette ölébe a Pesti Hírlap lepedőnyi számát, hogy az majdnem felborította a kínai kávéscsészét, mely a kisszalon asztalkáján állt –, hogy Hangay kisasszonyt a nyomozásaimra kéne meginvitálnom?!
Agáta mama csíptetős okuláréja mögül felém pillantott.
– Ön mit gondol erről, gyermekem?
– Azt hiszem, némi rejtvényfejtés valóban jót tenne – mosolyogtam rá. – Talán még az a teljességgel elképzelhetetlen eset is előfordulhat, hogy az én női ösztönöm segít a bűnügy megoldásában.
Elismerem, utóbbi kijelentésem kissé rátarti volt, hisz csak idén májusban töltöttem be a
tizenhetet. A bárót azonban igencsak mulattathatta az elszólásom, mivel az újságot összehajtva beleegyezőn bólintott.
– Ígérem, anyám, hogy amint öltöztethető babák, esetleg romantikus lányregények tolvajai után kell erednem, nyomban Mili kisasszony segítségét fogom kérni – mondta apró mosollyal a szája sarkában, majd felállt, s mindkettőnk felé meghajolva, távozott. Én persze legszívesebben utánadobtam volna a csészét, amit korábban nem sikerült magára borítania, ám ebben a jólneveltségem sajnos meggátolt.
– Ne vegye a lelkére, gyermekem – szólt Agáta mama, kékes füstöt pöffentve Princesas
szigaretlijéből. – Az ön különös lénye egésze összezavarja az én szegény fiamat, ezért ilyen… Hm, ilyen rideg és szenvtelen magával.

A szerzőről:



Böszörményi Gyula magyar író, újságíró. A Gergő és az álomfogók című meseregényével lett ismert országszerte. Színpadi, rádiós és televíziós munkái is jelentősek.
Ötven éves korára már több, mint ötven regényt írt, a Lúzer Rádió, Rontásűzők és az Álomfogó sorozatok mellett önálló művekkel, esszékötetekkel és antológiákkal is jelentkezett. A gyerekeknek szánt könyveit a felnőttek is imádják, sőt, végigvigyorogják – ahogy  az eKultura kritikusa is tette.
Munkásságát számos díjjal jutalmazták. 2007-ben József Attila-díjat kapott, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének különdíjával tüntették ki, a Gergő-regények IBBY díjat kaptak az Év Legjobb Gyermekkönyve kategóriában, tavaly pedig a Könyvmolyképző Kiadó Nívódíját is átvehette.

2015. június 15., hétfő

Dan Wells: Fragments - Töredékek

Kiadó: Fumax
Oldalszám: 528

SPOILERES TARTALOM AZ ELSŐ RÉSZRE VONATKOZÓLAG!!!

Dan Wells hazánkban is igéretesen mutatkozott be, a külföldön hatalmas sikert aratott Nem vagyok sorozatgyilkos című kötetével, a Partials trilógiája pedig még nagyobb siker kint.

Kira Walker megtalálta az RM vírus gyógymódját, de az emberek és a Részlegesek túléléséért vívott küzdelem még csak a kezdeténél tart. East Meadow-t elhagyván Kira kétségbeesetten próbálja kideríteni, hogy kicsoda is ő valójában. Nem lehet véletlen egybeesés, hogy az RM gyógymódja maguknak a Részlegeseknek a vérében található – ez nyilván valami nagyobb terv része, amelyben Kirának is szerepet szántak, és amely mindkét fajt megmenthetné. Kirához útja során többen csatlakoznak, köztük Samm, a Részleges is. De vajon megbízhat-e bennük? Ezalatt Long Islanden az emberiség utolsó képviselői felkészülnek a Részlegesek elleni háborúra, és Marcus tudja, az egyetlen reményük, hogy kitartsanak Kira visszatéréséig. Ám a lány útja hosszadalmas a posztapokaliptikus Amerika pusztaságán keresztül, és közben mindkettejük számára fokozatosan kiderül, hogy legnagyobb ellenségük létezéséről eddig nem is tudtak. A lélegzetelállító Részlegesek trilógia második része az emberiség utolsó előtti órájának krónikája. Utazás az ismeretlenbe, amely során fel kell fedeznünk hogyan élhetjük túl – és ami még fontosabb, hogy mi indokolná megmaradásunkat a Földön.


Rettenetesen vártam ezt a könyvet, de őszintén, féltem is tőle. Féltem, hogy nem lesz olyan jó, mint az egy, hogy csalódást fog okozni. Főleg, hogy az eleje egy kicsit nyögvenyelős volt a számomra. A történet több szálra bomlott, és egyik se ért fel azzal az adrenalin-hullámvasúttal, ami az előző részt jellemezte. Azonban így visszanézve, kellett az a kezdés ahhoz, hogy a vége ilyen szinten kibontakozhasson. Na de, kezdjük az elejéről...

Ugyebár az első rész egy igencsak sokkoló felfedezéssel zárult: Kira is Részleges. Egy másik modell, nem hadviselésre tervezték, de akkor sem ember. Ő viszont embernek érzi magát, hiszen közöttük nőtt fel, és őket próbálta megmenteni. Miközben a külvilág folyamatosan próbálja választásra bírni a két faj között, Kira azt a lehetetlen célt tűzi ki maga elé, hogy mindkét népet megmenti a pusztulástól: megtalálja az RM gyógymódját és megoldja a lejárati idő problémáját, mindezt pedig egy éven belül, hiszen a Részlegeseknek csak annyi idejük van.

Ha ez nem lenne elég, Dr. Morgan minden erejével azon van, hogy megtalálja Kirát, hogy kísérletezhessen rajta, és ennek érdekében még East Meadow-t is képes megszállni. A Részleges frakciók között háború dúl, és senki nem az, akinek mutatja magát. Nandita pedig még mindig sehol...

Őszintén meglepődtem, amikor az első fejezetek után leült egy kicsit a sztori. Sok mindent vártam volna, de ezt nem. Hiszen nagyon sokáig csak azt kísérjük figyelemmel, ahogy Kira papírokat nyálaz, régi irodaházakat kutat át és a dolgok ahelyett, hogy tisztulnának, egyre kevésbé nyernek értelmet. Így utólag viszont belátom, hogy pont ez tette annyira hihetővé és valóssá az egészet. A könyv második felében nagyon keményen kijönnek azok az etikai és morális dilemmák, amik már az első részben is ott lappangtak a felszín alatt, viszont a pergő cselekmény miatt csak néhány futó gondolatot szenteltem nekik. Annál sokkal jobban érdekelt, hogy mi fog történni, mint hogy megálljak filozofálgatni.

A második rész nem ilyen. Lelassul a cselekmény, és előtérbe kerülnek a komoly kérdések, a kőkemény társadalomkritika. Sikerül úgy mélységet adnia a karaktereknek és súlyt a történetnek, hogy nincs töltelék szaga a dolognak, és így elkerüli azt a hibát, amibe rengetegen beleesnek, ha trilógiákról van szó.

"Milyen apróságon múlhat, hogy egy ilyen csodás civilizáció csak egy kicsit túl messze menjen? Olyasmit tegyen, amit nem lenne szabad? Túl sok áldozatot, kompromisszumot, belemagyarázást fogadjon el? Ha valaki képes egy ilyen nagyszerű város megépítésére, mi gátolja meg, hogy létre hozzon egy embert? Ha irányítani tudja a tavat, miért ne akarná kontrollálni a lakosságot? Ha uralni tudja a természetet, hogy terjedhet el így egy betegség?"

Igen, fokozza a feszültséget, és még mindig több a kérdés, mint a válasz, de haladunk valahová! A másik, amit nagyon tudtam értékelni, hogy nem ismételte el lépten-nyomon, mi történt az első részben. Szóval mint folytatás, abszolút megállta a helyét.

A történetre nem pazarolnék túl sok szót. Egyrészt azért, mert nem szeretném lelőni a csavarokat, másrészt azért, mert számomra a cselekmény többé-kevésbé másodhegedűs szerepet töltött be. Persze, fontos volt, és még mindig rohadtul tudni akarom a válaszokat, de őszintén, a könyv nagy részében csak úton voltak A pontból B pontba, vagy pedig adatbázisokat kutattak át. Plusz ott voltak az East Meadow-ban és környékén zajló események, de azok inkább kitekintésként szolgáltak. Ott is lezajlottak fontos események, főleg a vége fele, de a hangsúly egyértelműen Kiráék kutatására helyeződött.

A karakterek már sokkal érdekesebbek voltak. Kira rendkívül idealista és állhatatos, ezért nagyon könnyű vele azonosulni, legalábbis a számomra. Szerintem a legtöbb emberbe szorult egy kis világmegváltó szikra, ami miatt könnyű együtt érezni Kirával. A lányt állandóan kétségek gyötrik, és képtelen eldönteni, hogy melyik oldalhoz legyen lojális, és hogy egyáltalán szükséges-e a választás. Érdekes volt figyelni, ahogy a külső világ és Kira belső érzései összecsaptak: a külső nyomás választásra késztette, ameddig a belső elvei azt sugallták, hogy nem kell, sőt nem helyes választani. Ebbe persze a saját döntésképtelensége is belekeveredett, hiszen ő maga se tudta eldönteni, hogy hová is tartozik. Hogyan dönthetne hát afelől, hogy az emberi vagy a részleges civilizáció maradjon fenn?

Samm pedig... abszolút kedvenc. Annak ellenére, hogy katona, Wells nem formálta őt egy tesztoszteron gőzgéppé. Ő inkább az a csendes lázadó típus, és újra és újra meglepett az, amennyire hitt Kirában. Vitatkoztak, sok mindenben nem értettek egyet, de a nap végén, Samm mindig támogatta a lányt, miközben megőrizte a saját elveit és véleményét a helyzetről.
A Calixszal való beszélgetése a vége felé nagyon sokat elmond a karakteréről. Nem az, amiket mond, hiszen eddig is tudtuk, hogy problémát okoz neki az emberi módja a kommunikációnak, hanem ahogy mondja. Rádöbbent, hogy lehet, hogy Samm egy részleges katona, akinek fejlettebbek a reflexei, tudja mit csinál a harctéren és a többi, de ha eltekintünk a kultúrsokktól - vagy pontosabban a kapcsolástól, és hogy Samm feromonok kibocsátásával fejezi ki az érzelmeit - a srác nem egy jégtömb. Teljesen átlagos, de a jó értelemben.

Heron egy igazán érdekes karakter, de nem kifejezetten szerethető. Ő egyértelműen a Részlegesek mellé teszi le a voksát - ami tulajdonképpen érthető - és az esetek túlnyomó többségében hülyének nézi Kirát, amiért nem adja fel magát Morgannek. Egy nagyon szépen felépített karakter, érthető motivációkkal, viszont nagyon kevés empátiával. Talán ezért is nehéz kedvelni.

A többiek is érdekesek, de a fentebb említettek azok hárman, akik a legtöbbet szerepelnek és akik a központi konfliktust kibontakoztatják. Elvégre, bár a katonai hadműveletek és a ki tud mit és mennyit játékok tartják mozgásban a cselekményt, a központi kérdések mégis e három szereplőn keresztül bontakoznak ki: mindenki más csak árnyalja az összképet.

Azért is szerettem ezt a könyvet, mert nagyon aktuális kérdéseket feszeget, amikkel mint modern társadalomnak, nekünk is szembe kell néznünk. A nem túl távoli jövőben egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az ember feltalál és teremt egy részlegesekhez hasonló létformát, amiért aztán felelős lesz. És akkor jönnek a zavaró kérdések: van-e jogunk Istent játszani? Ha egy élet nem emberi, az rögtön azt is jelenti, hogy alsóbbrendű? Hol fekszenek azok a morális határok, amiket már nem léphetünk túl? Tekinthetjük-e az így létrehozott létformát személynek? Ha igen, akkor ugyan hogy is nevezhetnénk tulajdonnak? Ez is csak egy formája a rabszolgatartásnak? Elkerülhetetlen a forradalom?

És ha ettől el is tekintünk, a másik kérdéskör még mindig ott lebeg: elkerülhetetlen-e az, hogy az emberiség elpusztítsa önmagát? Arrogánsan világvégének nevezzük az emberi civilizáció lehetséges végét, pedig az csak a mi világunk végét jelentené. Ahogy Dan Wells is írta...

– (…) Eddig azt gondoltam, hogy a világ megszenvedte, amit tettünk, amit mindkét faj elkövetett, de idekint úgy érzem, hogy a világot nem is érdekli, hogy kik vagyunk. Vagy voltunk. Jöttünk és mentünk, az élet meg megy tovább, és az a föld, ami itt volt már előttünk is, még mindig itt lesz, amikor már mind meghaltunk. A madarak még mindig repülni fognak, az eső még mindig esni fog. A világnak nem lett vége, csak… újraindult.
Nagyon sokáig nem igazán értettem Ikarosz legendáját. Miért ment túl közel a naphoz, amikor tudta, hogy az a halálát jelenti? Amikor pontosan tudta, mi fog történni? Ennyire nem lehet valaki nehézfejű...

Ez a könyv viszont közelebb vitt Ikarosz megértéséhez, és a világunk megértéséhez. Gondolom, az a hátulütője, hogy amit látok, az többségében elkeserítő.
Amit ebből a mérhetetlen pesszimizmusból ki akarok hozni, az az, hogy ezt a trilógiát bizony érdemes elolvasni! Nem csak azért, mert szórakoztató és érdekes, habár ez is igaz. Hanem azért is, mert Dan Wells valami olyasmit próbál elmondani nekünk, ami bár nem újdonság, mégis képtelenek vagyunk megérteni.

És mindezek után, az író utószavából szívmelengető optimizmus árad:

"Az ember a leghihetetlenebb teremtménye az univerzumnak.
Vállald fel az összetettségedet, terjeszd ki a kreativitásodat, váltsd valóra a lehetőségeidet.
Te teszed naggyá a világot."
Értékelés: 5/5*
Kedvenc jelenet: Samm és Kira utolsó közös jelenete, Calix és Samm beszélgetése
Kedvenc karakter: Kira, Samm

2015. március 31., kedd

Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten


Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 336

1896-ban, a Milleniumi Ünnepségek forgatagában nyoma vész Hangay Emmának, a Marosvásárhelyről érkezett 16 éves leánynak. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik tőle, amit jóval az elrablása után adott fel. Húga, a 17 éves Mili kisasszony azonnal a fővárosba utazik, ahol kezdetét veszi a rémálom, melyben egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.

Te jóságos magasságos, mennyire imádtam én ezt a könyvet!!!

Teljesen véletlenül botlottam bele a könyvesboltban még hónapokkal ezelőtt, és amint a kezembe fogtam, tudtam, hogy ez nekem kell! Krimi, történelem (ráadásul történelmi Magyarország, a XIX. és XX. század fordulója, az egyik kedvenc korszakom!) és egy sejthető szerelmi szál? Ennél jobb pozícióból nehezen indulhat egy könyv nálam. Na, meg persze maga a tény, hogy Böszörményi Gyula írta. A 9...8...7 sorozatát anno úgy adtuk kézről kézre az osztályban.

Finoman szólva meglepődtem, hogy egy ilyen látszólag kifejezetten lányoknak szóló történelmi regény jelent meg tőle. De mindez csak látszat. A Leányrablás Budapesten NEM egy lányregény. Sokkal inkább egy rettentő izgalmas, szövevényes krimi, amihez történelem, kultúra és remek karakterek társulnak.

Normális esetben nem sok szót szoktam a körülményekre pazarolni, de itt muszáj! Hiszen a történelmi rész itt nem merül ki abban, hogy főszereplőink szép ruhákban parádéznak és konflisokban utaznak, meg nincsen facebook. A történelem-geek énemnek csak úgy dobogott a szíve annak láttán, hogy az író milyen elképesztő pontosan utána járt a legapróbb részleteknek is.
A korabeli szleng, a történelmi személyek, a miliő, amit ezáltal megteremtett abszolút egyedi élményt nyújtott. Állítom, hogy bármely bekezdését felismerném a regénynek, ha cím és szerző nélkül az orrom alá tolnák, annyira egyedi és különleges az egész. Minden megelevenedik, színekben pompázik, egy pillanatra sem kellett erőlködnöm, hogy belerázódjak a könyv világába - felszippantott, ahogy szöszt a porszívó (igen, tudom, hogy még mindig furák a hasonlataim).

A lábjegyzetek hasznosak, tényleg hozzáadnak az élményhez, viszont nem magyaráznak meg fűt, fát, virágot, csakis azokat a szavakat, amelyek már teljesen kikoptak a köztudatból, hiszen a nyelv folyamatosan változik. Még jobban tetszettek a megjegyzések, amik a történet folyamán feltűnő valós személyek adatait taglalták (ugyanis itt nem mindenki kitalált személy, ó nem). Számomra ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy olyan igazinak és élőnek tetszett az egész. Végig úgy éreztem, hogy ha felállok és kisétálok az ajtón, akkor nem is a buszra fogok felszállni, hanem keresnem kell egy bérkocsit, hogy bevigyen a belvárosba.

A történet két szálon fut, az egyiken keresztül követhetjük végig Mili és Ambrózy báró nyomozását a lány eltűnt nővére, Emma után, míg a másikon a négy évvel ezelőtti eseményekbe kapunk bepillantást. Éppen ezért nem árt odafigyelni, hogy milyen dátum van felírva a fejezetek elején, máskülönben igen könnyen összezavarodhat az ember. Túl sok mindent nem szeretnék azonban elárulni a történetről, mert vétek lenne lelőni akár egyetlen csavart is. Higgyétek el, nem véletlenül ilyen rövid a tartalom. ;) De annyit elárulhatok, hogy fantasztikusan át van gondolva!

A nézőpont kezelésével viszont már akadtak problémáim. Ugye a két szál miatt elkerülhetetlen a nézőpontváltások sora, ami nem is zavart alapvetően. A könyv szempontjából jelenkori - tehát 1900-ban játszódó - eseményeket Mili szemein keresztül láthatjuk kibontakozni, míg a négy évvel korábbiakat egy E/3-as nézőpontból, ami azonban nem a mindentudó elbeszélő nézőpontja, így gyakorlatilag Emmához köthető. Miután ezeket fejezetek és egy jó nagy időbeli ugrás választja el, egyáltalán nem zavaró, sőt igazán élveztem, mert így Emma is esélyt kapott arra, hogy igazi karakterré válhasson az olvasó szemében, és ne csak a múlt ködös árnya legyen, aki után olyan kétségbeesetten kutatnak.

De, miután sok olyan jelenetnek is tanúi kell hogy legyünk, amiről Mili egyáltalán nem, vagy csak hallomásból szerez tudomást, időről-időre egy-egy jelenet erejéig elszakadunk az ő nézőpontjától és ezen esetekben egy távoli elbeszélő narrál. 
Na, ez már bonyolítja a dolgokat, miután ezek a váltások fejezeteken belül történnek, de nagyrészt ügyesen voltak megoldva, így nem volt velük problémám. Viszont! Volt egy jelenet (lehet, hogy több is, de konkrétan egyre emlékszem), ahol Mili mesélt, viszont olyan dolgokat, amiket ő személy szerint nem láthatott/hallhatott, és erre semmilyen magyarázatot nem kaptunk. Hogy itt most mi történt?
Szóval szerintem jót tett volna a regény egységének, ha egy kicsit gatyába rázzák a narratívát, bár ez számomra nem vont le az élvezetből, csak megtorpantam egy pillanatra, hogy most akkor hol vagyunk és kik vagyunk? Ez pedig elkerülhető lett volna.

korabeli Budapest
A szereplők azonban bőven kárpótolnak! Egytől-egyig kidolgozottak, érdekesek, és ami a legfontosabb: emberiek. 
Mili remek főhősnő; éleslátó, bátor és talpraesett, így nem csoda, hogy élvezet volt az ő szemszögét olvasni. Egyszer se idegesített, pedig volt, hogy egyáltalán nem értettem egyet a döntésével (persze, menj és ess neki egy nálad háromszor akkora férfinak, aki éppen végez valakivel egy sötét kihalt utcán, nálad meg nincs fegyver és neki meg van egy tettestársa... soha jobb ötleted még nem támadt, virágszálam!). De hát, minden karakterre rájön néha az ötperc, és ez így van jól, hiszen ettől lesznek összetettek, esendőek és igaziak.

A drága báró úr pedig teljesen levett a lábamról annak ellenére, hogy minden második megszólalásánál legszívesebben széttörtem volna egy teáskészletet a fején, úgy úri lány módjára. Fogalmam sincs, hogy lehet valaki ilyen maradi és teljesen felháborító véleménnyel a nőkről, amikor olyan anyja van, mint Agáta mama. Viszont a viselkedése százszor többet elmond róla, mint a szavak, amelyek elhagyják a száját. Ez a komor, zord habitus és a néha rettentő idegesítő arrogancia mind csak védekező mechanizmus nála.

"– Hangay kisasszony – hajolt meg felém kimérten, majd lenyomta a kilincset.
Egyből elfogott a pulykaméreg, hogy ilyen félvállról… ekkora közönnyel… szinte az egész villát kitöltő egykedvűséggel üdvözöl.
– Magának is szép napot, báró úr! – mondtam ridegen. – Ha szabad megjegyeznem, ma reggel igen pocsékul méltóztatik festeni!"

Ambrózy Richárd tökéletes úriember (már amikor épp nincs egy bizonyos fiatal hölgy társaságában, mert akkor esetenként elhagyja a jó modora;)), zseniális detektív, és csak úgy mellékesen, az egyik karja hiányzik. Valahogy mégis elérte, hogy ne ez jusson először eszembe róla, és hogy ne sajnáljam. Azt hiszem, ez is volt a célja. Kétségkívül, ő az egyik legkomplexebb karakter, akiről mostanában olvastam. Nagyon remélem, hogy a továbbiakban többet megtudhatunk róla, ugyanis ezalatt a kötet alatt a zárkózottság volt a második neve. És természetesen, ettől csak még inkább meg akarom ismerni!

Őszintén sajnálom, hogy nem vártam meg a következő hónapot a top 10 okos karakterrel, mert drága báró urunk biztos dobogós helyezést kapott volna! (Bocs, Calderon, még mindig imádlak, de azt hiszem, itt a konkurencia xD)

Viszonylag nagy a szereplőgárda, így most a többiekről nem beszélnék, mert napestig itt ülhetnénk. Azt viszont mindenképp megemlíteném, hogy aki romantikát vár, az koppanni fog. Ugyanis nincs benne. Komolyan, nem is értem, miért van úgy kategorizálva mindenhol ez a könyv, mint romantikus. Látom a lehetőségét egy romantikus szálnak, de egyelőre szó sincs semmi ilyesmiről. A lehetőségnek viszont nagyon szorítok, és nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem azok a legjobb regények, amikor szurkolsz a két jó madárnak, hogy vegyék már észre egymást. És a várakozás épp oly szórakoztató! Szóval én nem bánom, hogy nem kaptunk semmiféle érzelmes részt. Nem lett volna hiteles, és lerombolta volna mindazt a jót, ami fel lett építve.

Így viszont? Egy csavaros, izgalmas történelmi krimit kapunk remek karakterekkel! És ha szabad lenne megjegyeznem... 

HÁT HOGY A KÉNKÖVES POKOLBA LEHET ÍGY ABBAHAGYNI????

Nem volt szép, igazán nem volt szép...
Mi lesz velem a következő részig???

MIKOR JÖN A KÖVETKEZŐ RÉSZ??
*befejeztem a kiborulást, most elmegyek újraolvasni a kedvenc részeimet*

Értékelés: 5/5*
Kedvenc jelenet: az elején a vonaton a Jókai kötettel. Ott szerettem meg Milit visszavonhatatlanul. :)
Kedvenc szereplő: Ambrózy báró, Mili, Kruger Tóni, Hangay Árpád

2014. június 8., vasárnap

On Sai - Calderon 2. Avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 512

Calderon kapitány élete pokol:
a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol.
Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj.
Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják...
Taina élete is kemény.
A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma. Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei ágát? Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár?
Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont.
A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot.
Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól?
De legfőképpen ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard?

Káromkodni lenne kedvem, annyira jó volt! A várakozás minden percét megérte! (Ugyanis addig nem olvashattam semmi mást, ameddig le nem érettségiztem magyarból, mert nem tanultam volna egy szót sem, de az emelt érettséginek vége, én pedig jó úton vagyok a szabaduláshoz ebből az őrültek házából)



Na de vissza a könyvhöz. Esküszöm, ezt nem lehet csendben olvasni. Vagy hümmögtem, vagy kiabáltam, vagy káromkodtam, legtöbbször hangosan nevettem, de őszintén örülök, hogy senki nem hallotta, mert úgy nézhettem ki, mint valami elmeroggyant.



A történet? Nos, az pontosan olyan zseniális mint az előző kötetben. Bár ez a rész jóval hosszabb volt, végig fenntartotta a figyelmet, egy pillanatra sem unatkoztam. Ennek ellenére számomra a sztori onnan kerekedett ki, ahol a szálak végre valahára összefutottak. Calderon és Tives egy légtérben valami olyasmi, amit semmi más nem pótolhat. Maga történet is sokkal bonyolultabb volt és szerteágazóbb, hiszen a főszereplőink most már nem egy hajón voltak, hanem külön utakat jártak be, és ez számos új karakterrel járt együtt. Rettentően élveztem ezt az új felállást még akkor is, ha nagyon hiányoltam a régi csapatot.



Az új karakterek pedig... nos, kedvencet avattam Matteo Ferrero személyében. Egyszerűen fergeteges! Mint amikor Calderonból kibújik a főnemes és azt megszorozzuk tízzel.



(Picike spoiler az idézetben!!!)



"– Ami azt illeti, Őfelségét reggelizés közben zavarta meg – jegyezte meg udvariasan Matteo. – Csak azért nem szúrta le Eternót, mert a császárné kézzel hímzett terítője volt az asztalon, amit egy évig készített jegyajándékként. Elmondtam volna, csak olyan forrófejű a mai fiatalság, belekardoznak az ember szavába."



Megkedveltem a Békanyál személyzetét is, de a legviccesebb mégis az volt, ahogy Calderon idegeire mentek kezdetben. Szerintem sosem olvastam még röhögve arról, hogy valaki kevergeti a kávét. Az új helyszín ellenére Oregon admirális viszonylag sokat szerepelt, aminek rettenetesen örültem, ugyanis az egyik legszerethetőbb karakternek tartom az egész társaságból. Meglepően őszinte ember egy olyan világban, ahol ez sok esetben egyenlő az öngyilkossággal. Még a császárnak sem fél megmondani a véleményét, és ehhez aztán tényleg kell gerinc. A felbukkanó szamurájok is érdekesek voltak, de engem személy szerint Aguri karaktere annyira nem mozgatott meg. Azt azonban igazán sajnálom, hogy Frank keveset bukkant fel, de még így is megmaradt kedvencnek. Imádom az írónő humorát, ami átszűrődik a lapokról, egyszerűen képtelen vagyok megunni.



"-Vegyél már,te űrpatkány - morogta Frank a habozás láttán. Anyát le kellett vinnem hipnózisba a receptekért,mert nem emlékezett,melyik sütiket dicsérted meg. A szakmám meggyalázása!"



Calderon és Tives pedig... pattogtak a szikrák, röpködtek a megjegyzések, de mindemellett olyan szinkronban voltak képesek létezni egymás mellett, ami a top 3 legjobb párosok közé emelte őket, és ami viszont itt még jobban kijött, mint az előző részben, hiszen ott volt mögöttük a közös múltjuk és ez hihetővé is tette, nemcsak csodálatra méltóvá.

Még akkor is, ha hiányérzetem volt a végén, ugyanis csak mások szemén keresztül követhettük nyomon őket és nem kaptak egy tisztességes jelenetet, ahol kettesben lehetnek. De most komolyan, ez fájt! Ennyi minden után jó lett volna úgy istenigazából boldognak látni őket együtt.

Mellesleg igazán felüdülés volt a mindig kiegyensúlyozott és mindenki eszén túljáró Genius Calderont úgy viselkedni, mint bármelyik féltékeny szerelmes férfi. Elvégre ő sem lehet tökéletes, még akkor sem, ha egy politikai zseni.

"– Megenged egy megjegyzést?
– Hallgatom.
– Kicsit nyomasztó, hogy Tives és ön…
– Másvalami? – kérdezte hidegen Calderon.
– Igen, nekem illemtan problémám van – mondta nyersen Dejneka. – Hogy kell udvariasan azt mondani egy főnemesnek, hogy idióta hülye, aki azt a másik idióta hülyét hergeli,aki harminc gyilkológépnek parancsol? Valahogy szegényesek a nyelvi eszközeim, uram."

Mindez azonban csak a szórakoztatásra lenne elég, ha nem lenne a könyvnek és az előzőnek is egy komolyabb oldala, ami néhol felvillan és elgondolkodtat, eléri, hogy kérdéseket tegyek fel. Hogy egy pillanatra megálljak, még akkor is, ha épp rettentően tudni akarom, mi fog történni a következő oldalon. Egyik kedvenc ilyen magvas gondolatomat még megosztanám veletek, aztán ígérem, leállítom magam az idézetekkel, mert őszintén, ez a könyv nemcsak néhány jól hangzó beszólásból és vicces helyzetből áll, amin szórakozhatunk. On Sai egy utánozhatatlan, élettel teli világot tár az olvasó elé, amely teli van fantasztikus történetekkel. Calderon története pedig olyasmi, amit bármikor újra lekapnék a polcról, ha valami tartalmas szórakozásra vágyom.



"Sosem a gonoszok borítják vérbe a világot, hanem azok az igaz emberek, akik felsőbbrendű eszmékben hisznek. Nem a célok minősítenek, hanem az eszközök, amiket felhasználnak az elérésükhöz."



Értékelés: 5/5*
Kedvenc jelenet: a kávékevergetés, a kardtánc
Kedvenc szereplő: Calderon, Tives, Oregon, Frank, Matteo, Dejneka, Alion

2013. április 7., vasárnap

James Swallow - Deus Ex Ikarosz hatás


Kiadó: Fumax
Oldalszám: 310

Vajon többé válik-e az ember a korlátlan testmódosításoktól? Megéri lecserélni szerveinket emberfeletti képességeket biztosító bioaugmentációkra?
2027-ben, a káosz és az összeesküvés között őrlődő világban Anna Kelso, a felfüggesztett titkos ügynök és Ben Saxon zsoldos, az SAS volt tisztjének magánnyomozása akaratukon kívül keresztezi a világtörténelem legerősebb és legveszedelmesebb szervezetének útját. Életveszélyes kutatás kezdődik Moszkvától Londonig, Washingtontól Genfig a minden várakozást felülmúlóan sötét igazság nyomában, amelynek felderítését minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközzel igyekeznek meggátolni a világ valódi urai.
A kultikus Deus Ex videojátékok világában játszódó, önállóan élvezhető regény.

Már elég rég befejeztem ezt a regényt, de halogattam az értékelés megírását, hagytam egy kicsit ülepedni az élményt. Hogy miért? Nagyon mást vártam. A tartalmat elolvasva egy fordulatos, pergő történetre asszociáltam némi filozofikus beütéssel arról, hogy az embert mi teszi emberré és hogy mégis meddig lehet elmenni és mennyit ér az emberség a túléléshez mérve.

A fordulatos, pergő rész még stimmelt is, de az elgondolkodtató felhang valahogy elsikkadt a sok helyszín, szereplő és esemény közepette. Egyedül a vége felé kapunk belőle egy kicsit, felmerülnek érdekes, elgondolkodtató témák, de egyik se váj olyan mélyre, hogy az ember tényleg megálljon egy pillanatra, felnézzen és eltöprengjen rajta. Én ezt nagyobb részt a két főszereplőnk, pontosabban inkább csak Ben Saxon számlájára írom és mindjárt meg is magyarázom, hogy miért.
a borító belső oldala, nekem nagyon bejön ez a kép :)

Egy ilyen karakterben az a legizgalmasabb, amikor összezavarodik. Egy katona, aki érti a dolgát és annyira otthonosan mozog a harcmezőn, de nem élvezi a gyilkolást. Aztán pedig, miután nem sikerült kiirtani belőle a lelkiismeretet, meghasonlik önmagával, körülnéz a világban és nem tetszik neki, amit lát. Ez pedig zavarodottsággal, válaszok keresésével és bizony dühvel jár. Ez valamiképpen meg is jelent, de Saxon karaktere egyszerűen annyira statikusra lett megírva, hogy nem jutott el a szívemig. Bár a kérdés, amit az a titokzatos hang feltett neki a telefonban, újra meg újra kísérti, mégsem éreztem rajta azt az igazi, mély és kétségbeesett zavarodottságot.

"Tudja ön, kit szolgál?"

És éppen emiatt, bár szimpatikus szereplőként indult, nem tudtam vele együtt érezni és ahelyett, hogy vele együtt megszállottan kutattam volna a válaszokat a kérdéseimre és hajszoltam volna a bosszút, megmaradt annak, aminek indult. Egy szimpatikus, de máskülönben ismeretlen és távoli szereplőnek. Nem lépett le az oldalakról és ezt nagyon fájlaltam.

A női szereplő, Anna Kelso már sokkal inkább hihető volt. Szerettem az ő részeit, mert nála valódi volt az a meghasonlás, amit fentebb említettem. Egy nő, akinek a mentorát a szeme előtt ölik meg, majd rá kell jönnie, hogy egy tégla árulta el őket egy olyan szervezetnek, ami elvileg nem is létezik, és megszállottá válik az üggyel kapcsolatban, miközben a saját élete romokban hever és ő egyre mélyebbre csúszik, na igen, EZ dráma!

Annának sikerült az, ami Bennek nem és ennek igazán örültem.


Ennek ellenére, a mellékszereplők többsége korrektül ki volt dolgozva, hoztak magukkal meglepő fordulatokat és sokkal emberibbnek tűntek, mint a főszereplők. Nem az augmentációkra értem ezt, hanem mit karakter, több élet szorult beléjük.


Ami a cselekményt illeti, arra nem lehet panasz, ugyanis egy percre sem áll le, végig izgalmas és szövevényes, úgy érzem, ebből fantasztikus filmet lehetne készíteni. Egyetlen probléma akad, mégpedig az, hogy alig van párbeszéd! Szinte nulla az interakció a karakterek között, pedig olyan érdekes beszélgetésekre kerülhetne sor, hogy az alapjaiban rengetné meg az egész könyv világát, de nem. Nincs. Nada.

Nagyjából az utolsó száz oldalon érzékeltem egy kis javulást azon a téren, de addig oldalak peregtek végig mindenféle dialógus nélkül. Rendkívüli módon bosszantottak az ilyen módon kihasználatlan lehetőségek, arról nem beszélve, hogy ennek folytán úgy borították az olvasó fejére az információ halmazt, hogy egy idő után a könyv egyszerűen pudingot főzött az agyamból. Elég volt lekövetni azt, hogy ki kivel mikor hol és mit csinált.

Túl sok helyszín, túl sok mellékszereplő túl kevés jelentőséggel. Értem én, hogy egy egész játék univerzumát leírni 300 oldalban nagy kihívás, de lehet, hogy kicsit erősebben kellett volna szelektálni, hiszen aki eddig még nem találkozott ezzel a világgal, annak sem szabad azt éreznie, hogy nem tudja felvenni a ritmust és megzakkan az infó-dömpingtől.

Mindennek ellenére, nekem igenis tetszett ez a könyv, mert rettentő érdekes és izgalmas volt, aki szereti az akciódús, összeesküvés elméletekkel és világot átívelő cselekménnyel operáló regényeket, azok nagyon fogják élvezni.
nagyon tetszett a könyv dizájnja kívül-belül, öröm volt kézbe fogni


Arra azért felhívnám a figyelmet, hogy a fülszöveg is, de főképp a könyv trailere rendkívül megtévesztő, hiszen Ben Saxontól várna többet az ember, hogy majd az ő élettörténete kerül előtérbe és az a fajta útkeresés, amit említettem. Ehhez képest, Anna sokkal inkább elvitte számomra a sztorit a maga zűrös múltjával és a saját magával folytatott harccal szemben, miközben mindenki, de mindenki megpróbálta megakadályozni, hogy bármire is juthasson a nyomozásával. Itt megjegyzem, hogy nekem nagyon hiányzott a köznapi emberek és a Saxonhoz és Kelsóhoz hasonló katonák életének az ütköztetése is.

Itt a trailer: (egyébként nagyon is tetszetős)


Értékelés: 4/5
Kedvenc jelenet: nem volt
Kedvenc karakter: Anna Kelso

Limk Related Widget