2016. december 30., péntek

Naomi Novik: Rengeteg

Kiadó: Gabo
Oldalszám: 488

Agnyeska szereti csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Kis világának peremén túl azonban a gonosz varázslattól sötétlő Rengeteg burjánzik, melynek árnyéka a lány életére is rávetül.

Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától, a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért: tízévente egy hajadont. Ahogy közeleg a kiválasztás ideje, Agnyeska félelme egyre nő, mert tudja, hogy legjobb barátnőjére, a szépséges és bátor Kasjára fog esni a Sárkány választása, és senki sem mentheti meg a rá váró rettenetes sorstól.

Amikor azonban a Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad.

„A Rengetegben minden megvan, amit Novik írásaiban szeretek, és ráadásnak némi óvilági mágia és a sötét tündérmesék zamata.” Patrick Rothfuss, A szél neve szerzője

„Vad, pezsdítő és mélyen, sötéten mágikus. Azonnal a klasszikusok közt a helye.” Lev Grossman, A varázslók szerzője

***

Nagyon-nagyon sokáig tartott elolvasnom ezt a könyvet, de ez egyáltalán nem azért van, mert nem tetszett volna, vagy nehezen olvashatónak találtam. Ellenkezőleg, teljesen beleszerettem a Rengeteg világába! Viszont egyszerűen képtelen voltam zavartalanul belemerülni, amikor kinn hét ágra sütött a nap, és harminc fokos hőség tombolt, így hiába kezdtem bele augusztusban, végül úgy döntöttem, egyelőre félbehagyom, és újra előveszem majd, ha borongósabbra fordul az idő. Így is történt, de az évkezdés meg rettentő kaotikusra sikeredett, így végül sokkal hosszabb időbe telt a végére érni a történetnek, mint azt bármikor is gondoltam volna. Azonban ez mit sem vont le az élvezeti értékéből! A hangulat, a karakterek annyira befészkelte magát a fejembe, hogy hiába voltak több napos, illetve  több hetes kényszerszünetek beiktatva, sose éreztem zavart, amikor végre alkalmam volt visszacsöppenni a könyv világába. Na és persze... hát csak tessék ránézni. Elképesztően gyönyörű lett a magyar kiadás! Ki ne akarná kézbe venni ezt a csodát?

Forrás: Pinterest
A helyszín egy képzeletbeli királyság, Polnia, ami azonban eléggé emlékeztet a régi orosz mesék világára. Évek óta dúl a háború Rosziával, a szomszédos királysággal, de az igazi ellenség a Rengeteg, ami szépen lassan kebelezi be az útjába kerülő falvakat. Szarkan, a varázsló a toronyban szüntelenül azon munkálkodik, hogy féken tartsa az erdőt, miközben a királyi udvarban megy a politikai adok-kapok, hogy melyik fenyegetésre reagáljanak és hogyan.

Ebbe a hatalmi játszmákból és udvari intrikákból szőtt pókhálóba gabalyodik bele Agnyeska, akit legjobb barátnője helyett Szarkan a tanoncának választ. Nyeska maga se érti, miért pont ő, hiszen közel sem olyan tökéletes, mint Kasja. Sőt! Állandóan elkószál, koszos lesz, kicsit ügyetlen is. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, az első perctől fogva a szívembe zártam drága főhősnőnket. Hiába csak egy egyszerű leányzó, a helyén van az esze és a szíve, na és jól felvágták a nyelvét, így Szarkannal eszelősen szórakoztatóak voltak, amikor egy légtérbe kerültek.
Tíz percig magából kikelve ordítozott velem, aztán amíg nagy nehezen eloltotta az ádáz mágikus tüzet, többször is megjegyezte, hogy közönséges disznópásztorok birkaeszű fattya vagyok – amikor meg tiltakozva kijelentettem, hogy az apám favágó, azt vicsorogta, hogy fejszelóbáló tahók vagyunk.
Szarkan vén mint az országút (persze nem néz ki annak, mert varázsló és halhatatlan a lelkem), de ennek köszönhetően kellően begyöpösödött, és amúgy is elég fafejű természet, úgyhogy el lehet képzelni, milyen remekül kijöttek Nyeskával kezdetben. A konfliktus legfőbb forrása az volt, hogy a lány nagyon másképp állt a mágiához, mint ő, és így a szokásos tanítási módszerei mind csúfos kudarcot vallottak, miközben azt meg nem érte fel ésszel, amire Agnyeska magától rájött, mert nem volt benne igazán rendszer. Itt már csak hab a tortán, hogy drága házi sárkányunk elég pedáns is, így nehezen viselte, hogy Nyeska állandóan úgy néz ki, mint akit a kutya szájából húztak ki.

A szereplők úgy összességében mind nagyon jól sikerültek. Kasja és Agnyeska barátsága gyönyörűen volt ábrázolva, igazán jó látni ilyen erős női barátságokat a YA irodalomban. Igazából csak egyetlen karakter idegesített, az pedig az ifjú herceg volt, de még őt is megértettem. Nem csak úgy random módon magától volt hülye, hanem neki is megvoltak az indokai, és nem mondanám, hogy nem lettek volna logikusak. A szerelmi szál a történet 99%-ában takaréklángon volt, és ez nekem személy szerint pont megfelelt, még akkor is, ha gyakran azon kaptam magam, várom azt a részt, hogy Szarkan is felbukkanjon végre. De pont ez volt a jó benne, a várakozás. Innen érezni igazán, hogy működik a dolog. Azért azt megjegyezném, hogy maga a romantikus szál kibontását én cseppet siettetettnek éreztem. Jobban ki lehetett volna ezt bontani. Értem, hogy az írónő nem ezt szánta a történet fókuszának, és ez rendben is van, de kicsit hirtelen volt. Tudtam volna mit kezdeni egy kis bővítéssel ezen a téren, még úgy is, hogy nem vagyok nagy híve a nyáladzásnak.

De persze Nyeska és Szarkan verbális mérkőzései csak apró jelenetek erejéig kerülnek előtérbe, elvégre az igazi ellenség a Rengeteg. A főcselekmény pedig legalább annyira lenyűgöző volt, mint amennyire a karakterek szerethetőek. A Rengeteg mint főgonosz remekül működött. Nincs is annál félelmetesebb és érdekesebb, mint amikor nem egy konkrét szörnyet kell legyőzni, hanem valami sunyit és alattomosat, ami észrevétlenül belopózik az emberek szívébe és bábuként használja őket. Imádtam az egész ötletet, néhányszor komolyan kirázott a hideg.

A Rengeteg hatalma nem valami vakon gyűlölködő fenevad. Gondolkozni, tervezni képes, és a saját céljaira törekszik. Belelát az emberek szívébe, hogy mérge erősebben hasson.

Összességében, egy egészen lenyűgöző high fantasyt olvashattam, egyedi hangulattal, csodás karakterekkel és izgalmas cselekménnyel. Igaz, hogy elvileg YA, de egyáltalán nem érződött annak. Az egyetlen, ami indokolttá teszi a megjelölést, az Nyeska életkora, semmi más, így maradjunk annyiban, hogy egyszerűen csak egy remekbe szabott fantasy regény. Tudom ajánlani lányoknak, fiúknak, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt!

Értékelés: 4,5/5
Kedvenc jelenet: Szarkan és Nyeska üvöltözései
Kedvenc karakter: Szarkan, Agnyeska

2016. november 29., kedd

Cover Reveal #10 On Sai: Esővágy

Hello népek!

Mostanában nem igazán hoztam nektek borítóleleplezéseket, de ezt egyszerűen nem hagyhattam ki! Mégpedig azért nem, mert az egyik kedvenc magyar szerzőm, On Sai új novelláskötetéről van szó, amely a Könyvmolyképző kiadó gondozásában jelenik meg, ha minden igaz, valamikor karácsony tájékán. Az írónő összes regénye a polcomon csücsül, így ez se lehet majd kivétel, de egyelőre nézzük, milyen borítóval érkezik a boltokba.


>>>Rendeld elő<<< a kiadó honlapjáról

Fülszöveg:


Exkluzív válogatás On Sai novelláiból

Bölcsesség, derű, kínzó önvizsgálat, rakoncátlan, pajkos humor, hatalmas vállalás.
On Sai világokat alkot számunkra, hogy megkönnyítse létünket a teremtett világban, és hogy ablakokat nyisson világainkra, ajtókat belső útjainkhoz.
Hol képet kapsz, hol gondolatbonbont, nyugtalanító kérdést; 
hol egy üde ötletet, felszabadító élcet.
Tizenhárom történet, tizenhárom feledhetetlen élmény, mely elkísér!
Boldogan nyújtjuk át számodra, Kedves Olvasó.

Gondolatok:


Ami a borítót illeti, nálam az a semmi különös kategóriába esik. Egy részről örülök, hogy rajzolt képpel van dolgunk fotómanipuláció helyett, másrészről, a fehér alap nekem nagyon elüt az eddig megjelent regényei kinézetétől, aminek mind fekete alapja volt, és olyan gyönyörűen mutattak a polcon egymás mellett. Ami viszont a tartalmat illeti...  ALIG VÁROM! Nem tudom, mi lesz benne és mi nem, (van néhány tippem, elvégre a blogon megjelent novellákhoz már volt szerencsém, és az idézetekből egyet rögtön felismertem), de azt tudom, hogy KELL!

Exkluzív idézetek:


1.

„A Halál megvakarta a bütykét, majd visszadugta a lábát a vízbe. Az erdő csivitelő békéje biztonsággal töltött el (…) talán ezért nem éreztem rémisztőnek, pusztán csak furcsának, hogy maga a Halál üldögél előttem térdig föltűrt gatyában.”

2.

„Mindenemet odaadtam volna, csak megkaphassam Csellét. Az estikék illata testünkre telepedett, az erdő puha neszei vetették meg párnánk.”

3.

„Eladták az élő, műholdas közvetítés jogát is, hiszen Budapesten brutális harcok zajlottak. Az elfek és a kentaurok a fákkal sűrűn benőtt Népligetért csatáztak; az orkok, törpék, vámpírok a sötét metró és csatornajáratokért.”


A szerzőről:



On Sai 1975-ben született író, szerkesztő, viselkedéselemző. Írásaira jellemző az árnyalt humor, az ötletes fantasztikum, és a lebilincselő szereplők. Nem csak ír, de oktatja is az írást, és a hazai tehetséggondozás aktív vezetője. Az antológia a hetedik kötete. Korábbi regényei közül az Apa, randizhatok egy lovaggal? kötet a legsikeresebb, nyolc hónap alatt utánnyomást ért el.


Elérhetőségei:


Facebook oldal:

Blog:

Ask.fm:

Nos, nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem ez fantasztikusan hangzik! Mármint... a gondolatbonbon kifejezéstől még mindig rosszul vagyok, de az idézetektől rám tört az instant fangörcs, és alig bírom kivárni, mire végre rátehetem a mancsaimat erre a könyvre! Különben is, nem mintha amúgy egy fikarcnyit is számítana a tartalom. On Sai írta, megvesszük. Nálam eddig még minden könyve telitalálat volt. 

Ti mit szóltok a borítóhoz? Felkeltette az érdeklődéseteket? 
Üdv,

2016. november 15., kedd

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury

Kiadó: Bloomsbury
Oldalszám: 624

Feyre survived Amarantha's clutches to return to the Spring Court—but at a steep cost. Though she now has the powers of the High Fae, her heart remains human, and it can't forget the terrible deeds she performed to save Tamlin's people.

Nor has Feyre forgotten her bargain with Rhysand, High Lord of the feared Night Court. As Feyre navigates its dark web of politics, passion, and dazzling power, a greater evil looms—and she might be key to stopping it. But only if she can harness her harrowing gifts, heal her fractured soul, and decide how she wishes to shape her future—and the future of a world cleaved in two.

Feyre sikerrel kiszabadult Amarantha karmai közül és visszatért a Tavasz Udvarba, de az ár magas volt. Bár az ereje már egy tündéré, a szíve ember maradt, és képtelen elfelejteni a borzalmas dolgokat, amiket Tamlin népének megmentése érdekében el kellett követnie.

És az alkut sem felejtette el, amit Rhysanddel, a rettegett Éjszaka Udvarának urával kötött. Ahogy Feyre próbál kiigazodni a sötét politikai játszmák, szenvedély és erő útvesztőjében, szörnyű gonosz fenyeget a láthatáron. Talán csak Feyre képes megállítani, de ehhez meg kell tanulnia használni újonnan szerzett képességeit, meggyógyítania a darabokra tört lelkét és eldöntenie, milyen jövőt akar magának - és milyet egy kettéhasadt világnak.
(saját fordítás)

SPOILERES TARTALOM AZ ELSŐ RÉSZRE VONATKOZÓLAG! És enyhén spoileres az ACOMAF-ra is. Sorry, emberek, nem lövök le semmi hiperfontosat, de képtelenség zero spoilerrel erről a könyvről beszélni.

Nem tudom, emlékeztek-e az ACOTAR értékelésemre (katt ide, ha érdekel), de enyhe szkepticizmussal kezeltem ezt az új hype-ot, és felváltva téptem a hajam, illetve kelletlenül húztam a számat miatta.
Gyorstalpaló a legnagyobb problémáimból:

  • számomra az ACOTAR nem minősült Sz&Sz retellingnek
  • Feyre sötét. Nagyon-nagyon sötét. Mint az éjszaka. (MUHAHA inside joke)
  • Tamlin lapos mint az országút, nulla fantázia van a karakterében
  • a könyv 70%-ban semmi nem történik, vagy ami igen, attól a fülemen folyik ki a csillámpor
  • a maradék 30% pedig azért történik, mert Feyre nem bírt megoldani egy feladványt, ami egy ovisnak se okozna túl nagy fejtörést
Lehet velem vitatkozni, sőt vitatkoztak is velem, ketten is, csekkoljátok a PROcsatát, de a fentiek miatt nekem nem igazán feküdt az első rész. Elvoltam vele, de úgy meh. (Elaborált és jól kifejtett véleményt hallottak, hölgyeim és uraim: meh.) Szóval, finoman fogalmazva is fenntartásokkal kezdtem neki az ACOMAF-nak. Jó, kezdjük ott, hogy ha Zsebi nem hajít meg egy példánnyal a könyvből, szerintem el se olvasom. És mekkora hiba lett volna!

EMBEREK, EZ A KÖNYV KICS*SZETT JÓ!

Nem csak hogy mindent rendbe rakott, amit az előző résznél kifogásoltam, de mindezt úgy tette, hogy az első részt nem törölte le a Föld felszínéről. Értem ez alatt azt, hogy nagyon szépen össze lett kötve az ok-okozati kapcsolat a két rész között, senki nem próbálta meg nem történtté varázsolni az ACOTAR eseményeit.
forrás

Bár erre a részre rá lett erőltetve a Hádész&Perszephoné retelling címke, szerintem ez, csakúgy mint az első rész esetében, nem igazán állja meg a helyét. Jó igen, néhol nyomokban látom az elképzelést, és bele is tudnám magyarázni, ha nagyon kellene, de tényleg ez a cél? Ha már nagyon retellingekben akarunk gondolkodni, sokkal inkább el tudnám fogadni a gondolatot, hogy ez is Szépség és szörnyeteg tematika, tehát ebben a tekintetben is folytatódik a történet. Ha nem két teljesen szeparált történetívként tekintünk a részekre, akkor mindjárt több értelme lesz a dolognak: a ki az igazi szörnyeteg játékot játsszuk, csak szexi tündibündikkel. És ha bedőltünk az első résznek, nagyobbat üt a második.

Azért ezen a fronton megnyugodtam, hogy nem velem volt a baj, amiért húztam a számat. Ugyanis már akkor se derült ki számomra pontosan, hogy Feyre és Tamlin mit szeretnek egymáson. Túlságosan is adottnak tűnt a dolog. És bár az eredetiben is valamennyire az, hiszen a szörnyeteg kezdettől fogva abban reménykedik, hogy Belle talán megtöri az átkot, és képes lesz őt szeretni, ott sokkal fokozatosabb volt a dolog: először kíváncsiság, majd egy tapogatózó barátság, és csak utána szerelem. Feyre és Tamlin csak így bumm mint az ágyú. Feyre megmosakszik, Tamlin megmutat neki néhány helyi látványosságot és ásó, kapa... hopphopphopp... de hát valakit elfelejtettünk.
*ördögi mosoly*


Rhysnek aztán van érzéke a drámai belépőkhöz. Épp jókor játssza ki az alku kártyáját, és bár Feyre dühében a fejéhez vágja a papucsát, az egész fandom mélyen megkönnyebbült ezen a ponton, szvsz. Az előző részben kedveltem a drága fekete bárányunkat, de nem igazán tudtam kijelenteni, hogy kedvenc, mert annyira keveset tudtunk róla; jóformán csak a felszínt kapargattuk. Nos, ebben a részben leástunk a mélybe, és... WOW! Csak így WOW! IMÁDOM Rhyst! I.M.Á.D.O.M. Konkrétan le kell fognom az ujjacskáimat, hogy ne spoilerezzem szét-össze-vissza ezt a bejegyzést, hogy megértessem veletek miért, hogyan és mennyire imádom! Mert vicces, meg szexi, meg jó a dumája és (az én képzeletemben legalábbis) brit az akcentusa, de ennél sokkal többről van szó! Mert tényleg van is valami a cinikus maszk alatt, és nem az a nyálas papucs, akit legtöbbször találunk a YA-k rózsaszín világában, és amiből aztán teljesen kiábrándul az ember lánya. Rhys nem tökéletes, és határozottan nem papucs, de nem is egy szexista görény, aki azt hiszi, csak azért mert ő húzta az Y-t a kromoszómalottón, neki mindent lehet. Khmm, igen. Az első rész alatt Tamlin iránt puszta közönyt éreztem. Most?

Szóval ja, mondhatjuk, hogy karakterek tekintetében igazi nagy kibontakozásoknak lehettünk tanúi több frontról is, és te jó ég, erre már nagyon szükség volt, mert az ACOTAR alatt szétuntam magam. És tudjátok mit? Még csak azt se mondhatjuk, hogy szerelmi háromszög lett belőle, mert nem igazán. Pedig ettől féltem, hogy majd Feyre-ből egy döntésképtelen liba lesz, előszedi a belső Belláját, és én még annál is jobban fogom utálni, mint az első könyv végén, pedig huhh... de kellemesen meglepődtem, és ezt kész vagyok beismerni. Feyre karakterfejlődése fokozatos és gyönyörűen felépített volt! Csinált hülyeségeket, botladozott és szenvedett, de mindenre oka volt, és a végén megtalálta a saját belső erejét. Az utolsó húzása például egészen egyszerűen zseniális lett, és ezt SOHA nem néztem volna ki abból a lányból, aki ott nyűglődött egy hülye rejtvényen az előző részben.

Aztán ott van Lucien, aki az abszolút kedvencem volt az előző részben. Hát. Itt elég erősen felhúzott. Hibát hibára halmozott, és lassan már késztetést éreztem, hogy segítsek neki megtalálni az elhagyott gerincét a százholdas pagonyban, mert hogy magától nem ment neki, az is biztos. Lehet, hogy csak azért nem jött ez így ki az ACOTAR-ban, mert akkor még Tamlinnek se gurult el ilyen szinten a gyógyszere, de nekem úgy rémlik, hogy sokkal inkább kész volt vitába szállni vele, ha valami olyat látott, amivel nem értett egyet. Ehhez képest itt? Nemcsak Feyre csalódott benne, hanem én is.

forrás
Viszont pont ez a helyzet volt az, ami olyan szépen kontrasztba helyezte Rhys és az Inner Circle dinamikáját. Ott is volt hierarchia, elvégre Rhysand a high lord, de a barátság ami összefűzte őket sokkal mélyebb volt. Fel se merültek ezek a problémák, mert jó, tény először is mert Rhys nem egy barom, de főként mert hallgatnak egymásra és nem söprik félre a másik véleményét. És ha már az Inner Circle-nél tartunk... imádom az új karaktereinket!

Főleg Amrent, akiről senki nem tudja, hogy igazából micsoda, de annyi biztos, hogy egy alacsony leányzó testében élő ősi, mitikus lény, és a szentlelket is kiijeszti mindenkiből. Rettentően szórakoztató, és elképesztően badass női karakter! Kevésbé közvetlen, mint Mor, aki egy tündérbogár (egészen addig, ameddig meg nem ismered jobban, és rájössz, hogy megvan az oka, amiért ő következik Rhys után rangban) és azonnal a legjobb barátja akarsz lenni, de talán pont ezért nagyon tetszett, ahogy Maas felvezette Amren és Feyre bimbózó barátságát, és a jelenetet, ahol végül megtalálják a közös hangot.

Rengeteg új karaktert kapunk, és többségében rendkívül érdekesek. Az különösen tetszett, hogy végre jobban megismerjük a világot, és kiszakadunk a Spring Court határain kívülre. Nemcsak Feyrének tett jót a változás. Végre mozgalmassá válik a cselekmény, bepillantást nyerünk más udvarokba, és zajlik az élet. Feyre az új képességeit próbálgatja, közben bejátszik a falon túli világ, van egy szerelmi szálunk, jó kis harcjelenetek... végre magunkhoz tértünk egy kicsit. Nem volt egy unalmas pillanat sem, ezért letenni se igazán tudtam a könyvet.

Ami pedig a romantikát illeti... tökély. Ritkán mondok ilyet, de itt kapituláltam. Maas olyan szépen felépítette az egészet. Feyre vívódásait, azt hogy igenis fel kellett gyógyulnia az őt ért traumákból, a kémiát... az egész gyönyörűen működött. Próbálom befogni a számat és nem kilocsogni semmit, szóval engedjétek meg, hogy rövidre fogjam az ömlengésemet: csak így simán gyönyörű. Nem nyálas (jó, kicsit az, de indokolt mennyiségben), nem giccses, és össze-vissza szorongatta a kicsi, fekete, cinikus szívemet.

Egy szó mint száz, engem megvett ez a könyv kilóra! Tekintve, hogy húzós hátrányból indult az előző résznek köszönhetően, ez teljesítmény! Olyan szinten rákattantam azóta, hogy nem bírok lemászni a témáról, Zsebi legnagyobb örömére. Nem bírom kivárni, hogy jöjjön a harmadik rész! Komolyan, ez fantasztikus volt! Legszívesebben kitörölném az agyamból, hogy újra elolvashassam! MÉG! MÉG AKAROK! Komolyan, elvonási tünetek jelentkeznek lassan...
Ha az ACOTAR nem győzött meg, hallgass rám, és adj egy esélyt a második résznek! Nem fogod megbánni!

Értékelés: 5/5*
Kedvenc jelenet: minden ahol Rhys van
Kedvenc karakter: Rhys, Amren, Mor, Cassian

2016. november 6., vasárnap

Top 10 őszies hangulatú olvasmány

Hello népek!

Most már novembert írunk, és nyakig ülünk a színes avarban. Sőt miután lecsengett a Halloween, már a karácsonyi fények kerülnek ki a bevásárlóközpontokba, ami persze mindenkit ideje korán kiakaszt, én azonban még mindig az ősznél tartok. Ezt már egy előző bejegyzésnél bővebben kifejtettem, de idén nagyon elkapott az évszak hangulata, ezért ebben a szellemben érkezik a havi rovat is.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de észrevettem magamon, hogy az utóbbi évben egyre inkább az évszakhoz igazítom az olvasmányaimat. Míg ez régebben abszolút nem volt jellemző rám, mostanság valahogy rászoktam. Hogy milyen számomra az ideális őszi olvasmány? Kicsit lassabb, esetleg merengős, talán kicsit félelmetes, vagy egyszerűen csak varázslatos, tudjátok, olyan old school tündérmesés/boszorkányos/varázslós módon.

Szóval, ennyi magyarázkodás után térjünk is a lényegre: a Top 10 őszies hangulatú olvasmányra! Általában rangsorolok, de ezúttal nem hinném, hogy túl célravezető lenne, így sorrend nem jelent túl sokat, maximum annyit, hogy így jutottak eszembe. :)

10. Patrick Rothfuss: A szél neve


Már amikor évekkel ezelőtt, az első magyar kiadás alkalmával olvastam, akkor is éreztem, hogy ez a tökéletes könyv az esős napokra. Igazi high fantasy a javából, és ahogy a kocsmai jelenet keretbe foglalja a hihetetlen kalandokat, szinte hallod a tűz pattogását a háttérben. A szél neve egy kifejezetten lassú könyv, de semmihez sem fogható atmoszférával rendelkezik. Manapság már gyakorlatilag klasszikusnak számít a műfajon belül.

9. Cormac McCarthy: Az út


Szintén egy lassú könyvről van szó, de ez főként annak tudható be, hogy a világnak vége lett. Az idő, mint olyan, szintén megszűnt létezni. A napok telnek, de senki nem számolja őket. Egy apa és egy fiú reménytelen vándorlását követjük végig egy halott, szürke világban, ahol az egyetlen dolog, ami az emberi civilizációra emlékeztet, az néhány rom, egy országút, és egy doboz kóla. Ködös reggelekre a legjobb választás.

8. Vivien Holloway: Mesterkulcs


Dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, jó? A Mesterkulcs a Winie Langton történetek kisregény sorozat kezdő kötete, és bár a posztapokaliptikus New Yorkban játszódik, a hangnem meglepően könnyed és humoros. Szórakoztató, kalandos, de valamiért számomra kifejezetten őszies. Talán a steampunk beütés teszi. Egy hosszú nap után remek kikapcsolódást nyújt. Értékelés itt.

7. Jean Little: Victoria Cope naplója


Nagyon - nagyon régen olvastam ezt a könyvet először, de utána még jó néhányszor a kezembe akadt. Nem is a történet fogott meg igazán, hanem a hangulat, amit a sorok árasztottak magukból. Úgy bele tudtam merülni a könyv világába, ami teljesen egyedivé tette a számomra, mert ilyesmit addig viszonylag ritkán tapasztaltam meg. Egy biztos, ez a történet tele van szívvel. A személyes hangvételű napló formátum és a történelmi háttér pedig tökéletes választássá teszi egy borongós őszi délutánra.

6. Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten


Ha már történelem, itt egy remek nyomozós történet, ami a szépséges fővárosunkban játszódik. Mili kisasszony és a mindig morcos Ambrózy báró kalandjai mindenképpen megérnek egy misét, évszaktól függetlenül, én mégis őszre javasolnám leginkább, főleg ha már elég volt egy kicsit a Halloween vibe-ból.

5. Catherine Fisher: Incarceron


Ismét egy disztópikus steampunk regényt emlegetek, de az Incarceron hangulata sokkalta sötétebb, és maga a történet is a lassabb ritmusúak közé tartozik. XVIII. században megrekesztett társadalom érdekes kütyükkel felturbózva, mindenfajta haladás betiltva, és egy börtön, ami él és maga is rab: az Incarceron. Esős reggelekre a tömegközlekedésen ideális, én is ott olvastam anno.


4. J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve


Talán az iskolakezdés témája teszi, de a Harry Potter és a bölcsek köve számomra tipikusan az őszi olvasmányok közé sorolódik. Pedig őszintén nem emlékszem, mikor olvastam először, talán mert olyan zavarba ejtően régen volt. (Öregszem, na.) Mindenesetre, ha eddig még valami csoda folytán nem vetted a kezedbe ezt a már-már klasszikust, itt az ideális alkalom: sulikezdés, Halloween, esős Anglia, amelyik kifogás jobban tetszik. A lényeg, hogy olvasd el és merülj el ebben a semmihez se fogható világban!

3. Alexandre Dumas: A fekete tulipán


Mindig is imádtam a francia romantikusokat, a kedvenc klasszikusaim nagy része az ő tollukból származik, így erről a listáról se maradhattak le. A fekete tulipán a történelmi Hollandiába repít el minket, ahol nagyban dívik a tulipán tenyésztés, és a kőkemény versengés a kertészek között. Egy stílusos lincseléssel kezdünk, de van itt minden: szerelem, ármány, cselszövés... mindenesetre ezt szívesebben olvastam volna gimiben, egy s másik kötelező helyett.

2. Mary Shelley: Frankenstein


Ha már klasszikusok. Az őszi Top10-ről kihagyhatatlan a horror és science fiction műfaj egyik alapköve, egy tizenéves lány tollából. Frankenstein története mindig lenyűgözött. Rengeteg feldolgozása létezik, engem elsősorban az győzött meg, hogy színházban láttam (Benedict Cumberbatch játszotta a szörnyet, szóval képzelhetitek), de nagyon örülök, hogy végül elolvastam. Egy rendkívül hangulatos gótikus regényről van szó, ami annak ellenére, hogy a XIX. század elején íródott, a modern kor számára nagyon is releváns kérdéskört feszeget. Szeles, hideg estékre ideális választás.

1. Naomi Novik: A Rengeteg


A napokban fejeztem be a könyvet, szóval mondhatni friss az élmény (értékelés is lesz hamarosan). Igazából nyáron kezdtem neki, miután beszereztem a Könyvhéten, de annyira potens az atmoszférája a könyvnek, hogy inkább félretettem az őszi napokra, hiába tetszett nagyon. És milyen jól tettem! Ez a könyv egyszerűen tökéletes erre az évszakra. Egy sötét, elátkozott erdő, az orosz folklórban gyökerező történettel, ahol mindent átitat a mágia. Csak ajánlani tudom!


Nos, ennyi lett volna a novemberi Top10! Ez egy kicsit más volt, mint amit eddig megszokhattatok, de nem bírtam kiverni a témát a fejemből, úgyhogy ez most így alakult. Ígérem, decemberben nem karácsonyi könyvekkel érkezem. :) Ti egyébként szoktátok évszakhoz igazítani az olvasmányaitokat, vagy egyáltalán nincs rátok kihatással? Na és miket olvastatok idén ősszel?
Üdv,

2016. november 4., péntek

Mi lenne ha... Book Tag

Hello népek!

Még az előző elején Babó Buca, a Könyvfikusz bloggere volt olyan kedves, és kihívott egy tagre, így most ezzel érkezem, természetesen önmagamhoz hű módon rettenetesen elkésve, az utolsó utáni pillanatban. Babó Bucáék nem tudták a tag nevét, ezért csak úgy elnevezték, de amikor elolvastam a kérdéseket, nekem leesett, hogy láttam én ezt már külföldi bloggereknél, és a Would You Rather névre hallgat.
Miután a Would You Rather játékok lényege, hogy mindenképpen választani kell a két lehetőség közül, így én is ennek tükrében válaszolgattam.

Szóval, lássuk is a kérdéseket!


1. Mit olvasnál inkább: csak önálló regényeket vagy csak trilógiákat?

Ha félretesszük a minőség vs. mennyiség kérdéskörét, azt mondanám, trilógiákat. Nagyon tudom értékelni a manapság jellemző sorozatdömpingben, ha összeakadok néhány jóféle önálló regénnyel, de mindig elszomorodom a végére, mert olvasnám még tovább. Legalábbis ha tényleg élveztem, és nem úgy kellett keresztül vergődnöm rajta. Nagyon kevés az olyan regény, amit tényleg szerettem, de a könyv végére érve mégis úgy éreztem, hogy itt a vége fuss el véle, és ez így van jól. Nem szeretek kiszakadni abból a világból, illetve búcsút mondani a karaktereknek. Ráadásul imádom a hosszútávú karakterfejlődéseket, ezt pedig nagyobb lélegzetvételű, több részes sorozatok esetében jön ki a leginkább. Legutóbb a Kegyetlen szépséggel jártam így. Teljesen tönkretett maga az érzés, hogy vége van, és nincs több rész. Ráadásul az írónő nem is tervez többet. Szóval, ha csak az egyiket olvashatnám a hátralevő életemben, akkor a trilógiák/sorozatok mellett tenném le a voksom.

2. Kitől olvasnál inkább: csak nőktől, vagy csak férfiaktól?

Oké, gyorsan végigfutottam magamban a kedvenc könyveim listáján, és olyan vegyes volt a felhozatal, hogy túlontúl kegyetlennek találtam a kérdést, így nem vagyok hajlandó válaszolni. Belegondolni is borzasztó lenne, ha csak az egyik nemtől olvashatnék.

3. Hol vásárolnál inkább: könyvesboltban vagy online?

Imádok könyvesboltba járni és böngészni, de manapság már a könyveim túlnyomó részét online rendelem, főként, mert így általában jóval olcsóbb. #csóródiákélet Így azt kell mondjam, hogy inkább online. De bár ne így lenne. Bár jobban megérné az embereknek könyvesboltba menni. Komolyan.

4. Melyiket választanád inkább: az összes könyvből film vagy sorozat?

A filmekkel általánosságban véve jobb a tapasztalatom, de volt már példa remek sorozatokra is, amiknek könyv volt az alapja, lásd: Outlander. Így a válaszom forrását inkább az időhiányban kell keresni: a filmek felé hajlok.


5. Mennyit olvasnál inkább: naponta öt oldal vagy hetente öt könyv?

Ehh. Heti 5. Naná hogy. Bár azt erősen kétlem, hogy fizikailag képes lennék rá, egyetem és munka mellett. Mostanság annak örülök, ha havi 5 összejön.

6. Mi lennél inkább: kritikus vagy író?

Kritikus. Évek óta nem tudtam terjedelmesebb hosszúságú írásokat befejezni, szóval íróként igen hamar éhen halnék. Bár lehet, hogy befejezett kézirattal is.


7. Mit tennél inkább: újra és újra a 20 kedvenc könyvedet bújnád, vagy csak új könyveket olvasnál?

Nehéz kérdés, miután mániákus újraolvasó vagyok, de olyan szinten, hogy molyon, illetve goodreadsen már be se jelölöm az újraolvasásokat. De még így is azt mondanám, hogy új könyvek. Túl hosszú a várólistám!

8. Mi lennél inkább: könyvtáros vagy könyvesbolti eladó?

Könyvesbolti eladó, egyértelműen. Szeretem a könyvtárak hangulatát, de az egyetemi könyvtáron kívül sose jártam egybe sem. A könyvesboltokból viszont ki se lehet rángatni.

9. Mit olvasnál inkább: csak a kedvenc műfajodba tartozó könyveket, vagy minden mást, kivéve azt az egy műfajt?

Ha a fantasy-t és sci-fit valahogyan egy kalap alá tudom erőszakolni, akkor - bár abszolút nem támogatom az egyetlen műfajra szűkülést - talán meg tudnék vele békélni. Mindenesetre biztos jobban viselném, mintha soha többet nem olvashatnék a fenn említett műfajokból.

Nos, ennyi lett volna a Would You Rather book tag, remélem, tetszett! Ha kedvet kaptatok a kitöltéséhez, vigyétek nyugodtan, én most nem hívnék ki senkit. Ti melyik kérdést találtátok a leghúzósabbnak?
Üdv,


2016. október 23., vasárnap

Cover Reveal #9 Réti László: Falak mögött

Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, és vége az uborkaszezonnak is, már ami a könyves megjelenéseket illeti! Jobbnál-jobb könyvek érkeznek mostanság, és repes a könyvmoly szíve tőle. Ma egy egészen különleges borítóleleplezést hozunk nektek, a Könyvmolyképző kiadó jóvoltából. Réti László új könyvéről van szó, de nem ám csak a magyar, hanem a készülő angol fordítás borítójáról is lerántjuk a leplet! Arról nem is beszélve, hogy még a fülszöveget se láthattátok sehol, így dupla meglepetés vár!

Fülszöveg

Európát szíven találta a két évtizedes migrációs hullám.
A kontinens bezárkózott.
Sötét korszak köszöntött ránk. A kontinens déli- és keleti határát hat méter magas építmény, a Fal szegélyezi. Kétszáz méterenként őrtornyok állnak géppuskákkal, mesterlövészekkel.
Tűzparancs van érvényben.
Ezrek halnak meg, mert megkísérlik átmászni vagy áttörni a falat.
A kontinenshez tartozó szigetvilágot fel kellett adni. Szicília, Kréta, Ciprus, Málta – mind elvesztek. Földjükön anarchia tombol, nincs jog, nincs rend, csak forrongó, reményvesztett embertömeg.
Radnai Margit az Európai Bevándorlási Hivatal tapasztalt ügynöke ebben a világban próbálja megvédeni azt, ami számára igazán fontos. A saját elveiért áll ki, akárcsak a többiek: a budapesti egyetem fiatal, radikális elveket való tanára, a New York-i könnyelmű oknyomozó újságírónő, és a világszerte körözött, hidegvérű muszlim terrorista.
Négyük élete egyre gyorsuló pályán tart egymás és talán a katasztrófa felé.
Min múlik, hol arat a halál?
Réti László izgalmas akcióregénye a nem is oly távoli, sötét jövőbe visz minket. A szerző volt rendőrnyomozó, minden szava hiteles, amikor arról ír, ami vérre megy. A Célpont Párizsban című thrillerében egyszer már megjósolta a szörnyű jövőt.
Vajon most is igaza lesz?

A borító

14608815_1240369949337350_793999283237830625_o
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
ISBN: 9789633996652
Kívánság- és/vagy várólistára teszemMegrendelem

Az angol borító

14711325_1240369952670683_1137908969338559414_o

A szerzőről

14753911_1240425765998435_7425830457249302224_o
Sokan sokféleképpen magyarázták már, miért is kezdtek írni. Nálam ez nagyon egyszerű: azért kezdtem írni, mert szórakoztatott.

Ez egy hobbi. Van, aki horgászik, van, aki barkácsol – én írok. A családom szeme előtt vagyok, otthon ülök, írás közben kis helyet foglalok, nem csinálok koszt, és még csak pénzbe sem kerül. Szóval igen praktikus hobbi. Eleinte Marcus Meadow álnéven jelentek meg a könyveim, aztán az Ulpius háznál már saját néven jönnek ki az újak. A fő vezérvonal, ami mentén regényeket írok, hogy olyat szeretek írni, amit szeretek olvasni. Kedvenceim régebben Robert Ludlum, Glenn Meade, Ken Follett, Frederick Forsyth voltak, meg persze Tom Clancy első szériái. Ezeken nőttem fel, ezeken alakult ki a műfajbeli ízlésem. Ma is szívesen olvasom őket, s van egy nagyon nagy új kedvencem: Nelson DeMille. Ha tehát egy havas délutánon be akarnám magam vackolni a kanapé sarkába egy könyvvel, vagy egy nyaralás során az árnyékban való heveréshez keresnék olvasnivalót, elsőként őket vinném magammal.
Számomra az írás során nagyon fontos a hitelesség és a pontosság. Kínosan ügyelek a részletekre és a háttérre, ami legalább akkora jelentőséggel bír, mint maga a sztori. Rendszerint elsőként a történetet találom ki, aztán mögé teszek egy olyan hátteret, ami engem érdekel, és működtetni tudja a mesét. A kandahári fogoly története így került Afganisztánba, a Könnyek városa sztorija pedig Oroszországba. Ha olvasol tőlem valamit, akkor nyugodt lehetsz, mindennek utánanéztem. Ha leírok egy fegyvert, akkor az volt a kezemben, megtapogattam, s ha sikerült elintézni, lőttem is vele. Ha egy autóra hivatkozok, akkor legalább körbejártam, belenéztem, beleültem. Ha egy nyomozásról írok, akkor az fejből megy, két évtized után hagytam ott a rendőrséget, tehát tudom, hogyan néz ki egy helyszín. Csak a példa kedvéért: ha azt írom le, hogy teszem azt Washingtonban a H utca észak felé egyirányú, akkor én annak utána is néztem. Szerintem az olvasó akkor tud kikapcsolódni, és a történetre koncentrálni, ha biztos lehet benne, hogy ezek a dolgok a helyükön vannak. Ne azért olvass egy könyvet, hogy a hibákon bosszankodj, hanem azért, hogy szórakozz!
Ebből következően én mindössze szórakoztatni akarok.
Ennyi – nem több. Nem nagy cél, tudom, de azokat inkább meghagyom az úgynevezett nagyoknak. Olvasd el egy könyvem, és érezd jól magad, élvezd a sztorit! Nem akarok világot megváltani, és nem akarok nagy dolgokat beletuszkolni az agyadba. Szórakoztatni szeretnék, mert amíg írok, én is jól szórakozom. Ebből ered, hogy a hobbimon belül is van egy hobbim: a humoros írások. A két kisregényem, és a különféle novellák ebben a körben születtek. Néha jól esik egy kicsit marháskodni, ráadásul ezeknek a sztoriknak mondjuk a hatvan-hetven százaléka tényleg meg is történt. Viszont nem árulom el, melyik harminc százalék a fikció…
Ha többet szeretnél megtudni róla, látogasd meg a facebook oldalát, vagy a hivatalos írói honlapját!

Részlet a könyvből


"A Hercules simán megérkezett a thesszaloniki repülőtérre. Amikor a gép megállt, Mukhtar egy sapkát húzott a fejébe, nagy napszemüveget tett az orrára. A karabélyt szétszerelte, és berakta a hátizsákjába. A pisztolyt a póló alatt az övbe dugta.
Sheila kíváncsian figyelte, mit csinál.
– Miért szedted szét?
– Itt nem lehet csak úgy az utcán flangálni egy ekkora fegyverrel. A görög rendőrség azért még létezik.
– Akkor hagyd itt.
– Annyira viszont nem jók az állapotok. Még szükség is lehet rá később, a hegyekben. Ahogy közelebb érünk majd a Falhoz, megint keményebb lesz a helyzet.
– Most merre?
– Megkeressük a kapcsolatomat. Itt lakik a hegyek között.
A betonon gyalog vágtak át, és kisétáltak a terminálon keresztül a városba. A csarnok előtt egy régi Fiat járőrkocsiban két rendőr üldögélt, de láthatóan cseppet sem érdekelte őket, mi történik körülöttük. A repülőtér biztonsági előírásaira fütyült mindenki. Sheila szóvá is tette ezt a nemtörődömséget, miközben beszálltak egy szutykos taxiba.
– Mióta az EU kizárta a görögöket, folyamatosan meg vannak sértődve – magyarázta Mukhtar. – Az, hogy a Falat úgy építették fel, hogy ők kívül vannak rajta, mélyen megalázta őket.
– A partvonalukat képtelenség lett volna megvédeni.
– De a kultúrájukat nem. Azt azért lássuk be, Görögország igenis Európa része.
– Ez tény. De mostanság nem sokat tettek Európáért. Emlékszem, amikor ez az egész őrület húsz éve elkezdődött, ők csak a vállukat vonogatták, és simán átengedtek mindenkit az országukon.
– Azt tették, ami nekik a jó. Senki sem akart a szír és afgán menekültek közül itt maradni. Minek akadályozzák azoknak a mozgását, akik amúgy sem ide akartak jönni? Akkoriban minden menekülő számára Merkel volt az isten, és Németország a mennyország.
Sheila beszélgetés közben az utcákat nézte. A görögök látszólag normális életet éltek, eltekintve attól, hogy az utcákon a járókelők legalább fele láthatóan nem idevalósi volt. Rengeteg arab és fekete-afrikai ember lézengett a közterületeken, vagy csak üldögéltek a parkokban. A görögök sietős léptekkel haladtak. Ez volt a legfurcsább, amit Sheila megtapasztalt. Korábban is járt már Görögországban, és az egyik legráérősebb nemzetnek ismerte meg az ittenieket. Most meg mindenki sietett. Mintha megóvhatna bármilyen atrocitástól is az, ha kapkodjuk a lábunkat.
– Merkel ebbe bukott bele.
– Igen, de az zajos volt. És Németországban megint olyan irányzatok kerekedtek fölül, amelyekről azt hitte mindenki, a múlt században már végleg sikerült vele leszámolni.
– A szélsőséges helyzetek szélsőséges megoldásokat hoznak.
– Inkább szélsőséges embereket.
– A németek nem tették meg időben, amit kellett volna – jelentette ki Mukhtar. – Ezért most azok vannak hatalmon, akiket korábban soha nem akartak volna.
– Miért, mit kellett volna tenniük?
Mukhtar a nőre nézett.
– Újságíró vagy, pontosan tudod, mit kell tenni ilyen esetben. Nézd meg, az osztrákokat, huszonöt éve nem haboztak lépni, és ezzel egy sokkal nagyobb bajt előztek meg.
– Úgy emlékszem, az baleset volt.
– Az. Baleset. Persze.
Megállt a taxi, fizettek és kiszálltak.
– Ez az a ház?
– Nem. Soha nem megyünk taxival pontosan ahhoz a házhoz, ahová ténylegesen tartunk. Ezt jegyezd meg.
Mukhtar leintett egy kisbuszt, és felszálltak. A következő egy órában lassú tempóban átzötyögtek a város másik végébe. Ott leszálltak, és felsétáltak a dombok között vezető ösvényen. Egy helyen fiatalok egy csoportja lógatta a lábát az út szélén, a vízelvezető árok peremén. Ahogy meglátták a közeledő párt, néhányan felálltak, és oldalogni kezdtek feléjük. Sheila még nem is észlelte őket, amikor Mukhtar már látta, mi készül. Nyugodt mozdulattal benyúlt a pólója alá, és előhúzta a pisztolyt. Hangos csattanással csőre töltött, majd rámosolygott a fiúkra.
A srácok visszaültek a párkányra, és megalázottan végignézték, ahogy ők tovább mennek. Sheila rémült pillantásokat vetett a háta mögé.
– Nem is vettem észre őket.
– Pedig elég nyilvánvaló volt, mire készülnek a kis férgek.
– Akkor sem láttam.
– Nem értem, hogy gondoltad, hogy élve megúszhatod ezt a kalandot egyedül.
– Azt gondoltam, nem ekkora a baj.
– Ez már Európa, és még itt is ekkora a baj. Hát még, amin eddig keresztülmentél.
– Ha előre tudom, nem vágok neki.
– Szólj, ha eleged van – mondta Mukhtar, és megállt. Szembefordult a nővel, és maga sem tudta miért, de megsimogatta az arcát. – Ha vissza akarsz fordulni, szólj.
– Ha akarnék, akkor se tudnék. Nincsenek irataim.
– Athénban van amerikai konzulátus.
– Már látom, hogy oda sem jutnék el egyedül.
– Ha gondolod, elkísérlek – vetette fel Mukhtar, de azonnal meg is döbbent."
Ami engem illet, én izgatottan várom a regényt! Nagyon érdekes, sokrétű és sajnálatos módon nagyon aktuális témát boncolgat, Réti Lászlótól pedig már régóta tervezek olvasni, szóval mindenképpen várólistás a könyv. Ti mit szóltok hozzá?
Üdv,

2016. október 13., csütörtök

Cover Reveal #8 Csendes Nóra: Zápor utca

Hello népek!

Hosszabb kihagyás után, újra itt egy izgalmas Cover Reveal a blogon, amit a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hozok nektek. Ezúttal egy magyar szerző művének a borítójáról rántjuk le a leplet, és bár magáról a könyvről nem sokat tudok sokat, a tartalomból ítélve igencsak érdekesnek ígérkezik. Ami miatt viszont nem hagyhattam ki ezt a Cover Revealt, az a borító.

Ugyanis a borítót egy Problogger, Cersei a Nem nyilatkozom! bloggere, és legújabb becenév adóm (sikerült rám ragasztania a mitikus bizbasz nevet - ne is kérdezzétek!) álmodta meg, és bár ő nem fogja elismerni, de szerintem igenis fantasztikus lett, és nagyon büszke vagyok rá (igen, Rád, Vica, fogd be a lepénylesőt és fogadd el, hogy ez van, király vagy)! Valószínűleg a kiadónál is így gondolhatták, elvégre az ő borítóterve nyerte a pályázatot. Még emlékszem, amikor a groupchatben küldözgette nekünk a különböző változatokat.

Szóval, ennyi klaviatúratépés után nem is magyarázkodnék tovább, hanem prezentálnám nektek A borítót:

Oldalszám: 384
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
ISBN: 9789633997574
Várható megjelenés: 2016.ősz

Előjegyzési linkért katt >>> ide <<< 
illetve csekkold a könyv >>> molyos adatlapját <<< és rakd a kívánság- és/vagy várólistádra!

Fülszöveg:

Kockáztatnál ​​a szerelemért?
Két történet – két tizennyolc éves lányról.

Ötven év választja el őket egymástól, és az életük nem is lehetne különbözőbb, mégis összeköti őket valami.
Bogi félénk gimnazista, Gergő pedig igazi vagány, aki több lányt bolondított már magába, mint amennyit meg tudna számolni. De mikor a szülők baráti nyaralása egy fedél alá kényszeríti őket, Bogi meglátja a kemény külső mögött az érzékeny művészt, aki a színpadra lépve álomszerű játékával önti dallamokba a benne lakozó fájdalmat.

Vajon lehet szerelem ennyire különböző emberek között?

Gergő különleges ajánlatot kap, és Boginak döntenie kell.
Egy kemény korszak sötét éveiben, az alföldi táj varázslatos ege alatt egymásra talál két fiatal. Amikor mindkettőjüket Budapestre küldi a családja, a lány azt hiszi, végre boldogok lehetnek együtt. De a fiú többre vágyik, kiútra… és a lány kegyetlen válaszút elé kerül.
Ki ez a lány, és hogyan fonódik össze a sorsa Bogi életével?
A regény a IV. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes műve. Az író a tizennyolc évével a kiadó legfiatalabb szerzője.
Megfordulhat az élet egyetlen pillanaton?

Kövesd a szíved!

Extra idézetek a könyvből:

#1


"Kislánykoromban sokat voltam a nagymamámnál. Tavasszal kiültünk a kerti padra, és hallgattam a meséit. Van egy akácfa az udvarában, mindig lecsíptem egy-egy virágos fürtöt, szétszedtem a szirmokat, és kiszívtam a bibe édes nedvét. Egyetlen apró cseppecske volt csak, de ha behunytam a szemem, egy pillanatig érezhettem a méz ízét.
Mami egyszer azt mondta, ilyen az élet is. Figyelni kell, és néha sokat bajlódni, hogy megtaláld a finom részeket, de ha megvannak, ki kell élvezni minden cseppjüket.
Akkor még nem sokat tudtam az életről, a világom kedves volt és gondtalan, nem sokat értettem hát belőle, de amikor mami ezt mondta, úgy éreztem, nagy titoknak lettem a tudója, és mélyen az eszembe véstem a szavait.

Azóta sok év eltelt, ha nem is nőttem fel, de találkoztam már néhány furcsa és szomorú dologgal, és rájöttem, milyen igaza volt. Ki kell évezni az élet minden percét."

#2


"Szerettem köztünk azt a biztonságot adó távolságot, hogy mindkettőnknek megvoltak a maga külön gondolatai, a maga élete, a maga kis csigaháza.
Mikor Samu bemerészkedett az enyémbe, megijedtem. Úgy éreztem, el fogom veszíteni saját magamat, de ezt nem mondhattam el pont neki.
A tavasz ráadásul új szeleket is hozott, az új szelek pedig új illatokat, és Samu még jobban elvágyott, mint addig. Papírsárkány volt, én tartottam a zsinegeket, és egyre jobban feszültek közöttünk."

#3


"Csendben lépkedtünk a part mentén. Mellettünk a sövény sejtelmesen susogott az esti szellő simogató fuvallatai alatt. A sötétség lenge köpenyként hullott ránk. A holdvilág ezüstösre festette a bőrünket, megcsillogtatta a fűszálakat és a Duna ringatózó hullámait. Gyönyörű volt, de idegen. Elveszettnek éreztem magam ebben a nagy feketeségben. Minden neszre összerezzentem.
Egy béka felbrekegett mögöttünk, mire ijedten kaptam fel a fejem.
– Félsz? – kérdezte csendesen.
– Nem – vágtam rá.
– Belém karolhatsz, ha akarsz…
Zsebre dugott kézzel sétált mellettem. A hangja kicsit bátortalanul csengett, és az egész jelenet kissé elfuseráltnak tűnt, de ahogy a karom a karjába kulcsoltam, megnyugodtam."

A szerző életrajza:


Csendes Nóra 1997-ben született Kecskeméten.  Az általános iskola éveiben kezdett el meséket írni, a Zápor utca az első regénye. Szabadidejében sokat utazik, a 121. Vetéssy Géza cserkészcsapat jövendőbeli rajparancsnoka. Mikor éppen nem ír vagy cserkészkedik, akkor rajzol. Jelenleg Budapesten él, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező hallgatója.


Facebook oldala: https://www.facebook.com/csennora/

Rosamund Hodge: Kegyetlen szépség


Kiadó: Menő Könyvek
Oldalszám: 432

Leonidas ​​lányát tizenhét éven át képezték arra, hogy megölje a zsarnokot, megmentve ezzel a Királyságot, bár feláldozva saját életét.
De egy dologra nem készítették fel: arra, hogy mit tegyen, ha végzetes szerelembe esne.

Nyxet születétől kezdve arra készítik elő, hogy végezen a Királyság zsarnok uralkodójával, a félelmetes és halhatatlan démonnal. De amikor tizenhét évesen beköltözik a város fölé magasodó kastélyba, rájön, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek képzelte: főképp a vonzó és szemtelenül szellemes új férje nem. Nyx tudja, hogy mi a kötelessége, és hogy bármi áron meg kell mentenie a népét, de lassan be kell ismernie, hogy menthetetlenül beleszeretett az esküdt ellenségébe… Vajon ez elég indok arra, hogy feladja a küldetését, és átadja magát ennek a szörnyetegnek?

Ebben a varázslatosan megírt történetben a Szépség és a szörnyeteg tündérmesei bája találkozik az Üvegtrón-sorozat dühös szenvedélyével. A szerző, az amerikai Rosamund Hodge az ókori mítoszok, a középkori angol történetek és a dark fantasy-k megszállottja, jelenleg Seattle-ben él a hét macskájával és a plüss szörnyeivel.

“Imádtam ezt a felemelően sötét és káprázatosan szenvedélyes történetet – alig várom, hogy megjelenjen Hodge következő regénye!”
Sarah J. Maas az Üvegtrón-sorozat szerzője

“Teljesen magával ragadott!”
Alex Flinn, a Beastly – A szörnyszívű írója

***

Ezzel a könyvvel az angol megjelenése óta szemezek, így amikor kiderült, hogy a Menő könyvek megjelenteti itthon is, tudtam, hogy ezt bizony nem húzhatom tovább. Az igazság az, hogy tartottam ettől a könyvtől, de csak mert annyira jól hangzott a tartalom! Mármint... nem elég, hogy Szépség és szörnyeteg retelling, hanem ráadásul Ámor és Psziché, plusz a Kékszakáll is. Ez azért így egy elég ütős koktél. Ámor és Psziché története mindig is lenyűgözött, és aki egy kicsit is ismer, az tudja, mennyire hardcore Szépség és szörnyeteg fan vagyok. Az elvárásaim már csak ebből az okból kifolyólag is az üveghegyről integettek, és akkorák voltak, hogy még az Óperenciás tenger innenső oldalán is tökéletesen látszott, ahogy szelfiznek. (Én kérek elnézést, elment a józan eszem, de ez is csak a könyv hibája.)


A Kegyetlen szépség az első oldalaktól kezdve teljesen beszippantott a világába. Ha saját magamtól meg kellett volna álmodnom egy világot egy sötét Sz&Sz retellinghez, az nagyon közel állt volna ahhoz, amit Hodge elénk tár. A sötét és a varázslatos tökéletes elegyét kaptuk, egyszerűen nem akartam kimászni a könyv világából. Sőt, nem is voltam rá hajlandó. Túl van 400 oldalon a könyv, mégis egyetlen éjszaka alatt végigsöpörtem rajta, és utána hajnali négykor véreres szemekkel bámultam szomorkásan a "vége" feliratot, mert még nem készültem fel rá érzelmileg arra, hogy elhagyjam ezt a pergamenszínű ég alatt elterülő világot. És ha mindez nem lenne elég, még elképesztő meglepetéseket is rejt! Nem akarok részletekbe belemerülni, mert eszem ágában sincs spoilerezni, de wow... rájöttem néhány csavarra a könyvben, de erre nem. Sőt, még a magyarázat után is csak néztem, mint Rozi a moziban, hogy "tessékmondanimitörtént???". Zseniális! Még mindig alig bírom felfogni, de zseniális!


Ami a szereplőket illeti, Nyxet az első pillanattól fogva megszerettem. Sokan panaszkodtak, hogy túl sokat nyavalyog, de ezt az esetében abszolút indokoltnak éreztem. Én se lennék kifejezetten fütyörészős hangulatomban, ha a családom - akik elvileg... you know, szeretnek, meg minden - hozzá akarna adni egy démonhoz, annak tudatában, hogy mázlista leszek, ha túlélem a nászéjszakámat. De amivel teljesen megnyert magának, az a keresetlen őszintesége volt. Ignifex - a házi démonkánk/szerető férj - később nagyon is jól összefoglalta a lényeget: "nekem hazudsz, de magadnak sosem". Az első szám egyes személyű elbeszélési mód miatt, ez tényleg sütött a sorokból, és emiatt, bármilyen hülyeséget csinált vagy gondolt, nem tudtam utálni Nyxet. Egy erős, de mégis esendő női karakter volt, aki a maga módján nagyon is badass. Nem azért, mert jól forgatta a kardot, vagy különleges ereje lett volna, vagy bármi ilyesmi, hanem mert egyszerűen sosem adta fel.
forrás

Ignifex, a szörnyeteg is rendkívül érdekes karakter volt. Főként nála lehetett érezni azt, hogy a Szépség és Szörnyeteg mellett, a Kegyetlen szépség más tündérmesék elemeit is tartalmazza. Főként Kékszakáll és Rumpelstiltskin jutottak eszembe, amiatt ahogy bizonyos ajtókat bezárt és megtiltotta a belépést Nyx számára, illetve ahogy minden este megkérdezte tőle, tudja-e az igazi nevét. Ettől persze csak még kíváncsibb lettem arra, hogy mit fog kihozni Hodge ebből az egészből.

Aztán ott volt Shade, a rejtélyes szolga, aki teljesen ugyanúgy nézett ki, mint az ura, de a jelleme a szöges ellentéte volt. Ez viszont szerencsére nem azt jelentette, hogy Shade tökéletesen jó, ameddig Ignifex tökéletesen rossz volt. Valahogy az írónő tényleg képes volt két tökéletes ellentétet létrehozni, anélkül, hogy fekete-fehér szereplőket alkotott volna (ha-ha, inside joke, de annak is milyen pocsék. Majd megértitek, ha elolvastátok.).

Egy darabig féltem, hogy szerelmi háromszög lesz belőle, akkor biztos lelövöm magam, de szeretnék mindenkit megnyugtatni, szó sincs ilyesmiről, hála a magasságosnak. Viszont a Shade - et övező rejtélyre egyáltalán nem volt kihívás rájönni. Konkrétan már akkor sejtettem, miről van szó, amikor Nyx először találkozott vele, és kb 40 oldal után teljesen biztos is voltam benne. Szóval ezen a fronton abszolút nem ért meglepetés. Viszont ért máshol, szóval efelett nem volt nehéz szemet hunynom, és még kevésbé állíthatnám azt, hogy unatkoztam volna. Nagyon is izgalmas volt a cselekmény! A Kegyetlen szépség nem azon könyvek egyike, ahol van egy nagy csavar, és ha arra rájössz, akkor megette a fene az egészet. Ez a könyv, főleg a vége felé, olyan mint egy centrifuga. Teljesen a feje tetejére állít mindent, és aztán tovább pörög, mint egy kacsalábon forgó palota, és a végén pedig csak így lazán kiköp, hogy parancsolj, itt a vége, fuss el véle.

forrás
És ha már a végnél tartunk. Tetszett a kreatív megoldás, de kicsit lecsapottnak éreztem a dolgot. Annyira hirtelen történt olyan sok minden, hogy kellett volna hagyni egy kis teret az olvasónak, hogy leülepedjen benne a dolog, mielőtt lezárásra kerül a regény. Főként úgy, hogy ez nem sorozat. Bezony, itt van a közmondásos fehér holló, és ezúttal a vége tényleg a vége, és nem vár ránk az újabb rész, ahol hőseink kalandjai folytatódnak. Ez egyrészről számomra abszolút pozitívum, hiszen annyi sorozat van mostanság, hogy igazán frissítő érzés egy olyan történettel találkozni, ami egyetlen könyvből áll, és amikor elérkeztél az utolsó lapra, azt is érzed, hogy egy utazás végére értél, nem pedig azt, hogy csak megpihentél valahol az úton. Viszont pontosan emiatt szerettem volna egy kicsit kerekebb lezárást.

Mindenesetre, ettől az apróságtól eltekintve abszolúte imádtam a Kegyetlen szépséget! Sötét, fordulatos, érzelmekkel teli történet, tele remekül megformált, komplex karakterekkel. A tündérmesék és a fantasy szerelmeseinek bátran merem ajánlani! Na meg persze a romantikus lelkeknek, akik nem tudnak ellenállni egy tragikus szerelmi történetnek!

Értékelés: 4,5/5
Kedvenc jelenet: sorry, spoileres, de volt benne egy fura szoba repülő puzzle darabkákkal
Kedvenc karakter: Nyx, Ignifex

2016. október 8., szombat

J. M. Coetzee: A barbárokra várva

Kiadó: Vintage (magyar fordításban: Art Noveau)
Oldalszám: 170

For decades the Magistrate has run the affairs of a tiny frontier settlement, ignoring the impending war between the barbarians and the Empire, whose servant he is. But when the interrogation experts arrive, he is jolted into sympathy for the victims, and into a quixotic act of rebellion which lands him in prison.

A ​​2003-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett dél-afrikai író regénye 1980-ban látott napvilágot. A történetet egyes szám első személyben meséli el a szerző; a főszereplő egy elképzelt birodalom határvidékén található erődváros bírója. Egy napon váratlan esemény zavarja meg az erődítmény lakóinak az életét: a fővárosból Joll ezredes vezetésével küldöttség érkezik, amelynek feladata, hogy felmérje a határvidék békéjét állítólagosan megzavaró barbárok mozgását. A bíró kissé értetlenül áll az események előtt, hiszen több éve ő felel a városban a rendért, és soha nem tapasztalt túlkapásokat a barbároknak nevezett, de valójában békés, a határvidéken túl élő bennszülöttek részéről. Törvénytisztelő polgárként együttműködik a Birodalom képviselőjével, de amikor az ártatlan nomádokat hurcol a város terére, megalázza és halálra kínozza őket, a bírónak elege lesz a színjátékból. 
Az ezredes távozását követően maga mellé veszi az egyik megkínzott lányt, majd egy koratavaszi napon úgy dönt, hogy katonái kíséretében visszaviszi őt a nomádok közé. A hosszú, fáradtságos út után ismét Joll ezredes fogadja a városban. A katonák vallomása alapján a Birodalom elleni összeesküvéssel és a barbárokkal való szövetkezéssel vádolják, majd válogatott módszerekkel kínozzák, embertársai előtt a végletekig megalázzák.

Coetzee története örökérvényű kérdéseket feszeget. A mesterségesen kreált külső fenyegetettség és az állami terror általi konfliktuson túl mesterien festi meg az egyéni értékrendek és szemléletek párbaját. Rendkivül érzékletesen ábrázolja a regényben mindvégig uralkodó ellentétet: Joll ezredes (és a Birodalom képviselői) számára az érdek által vezérelt birodalmi igazság terjesztése a fontos, és ezt szolgálja az orwelli diktatórikusságot alkalmazó államgépezet és törvényei, rendelkezései – a bíró az egyéni tisztaságával, tiszta lelkiismeretével, erkölcsi erejével áll szembe mindezzel.

A regény 1980-ban született; a történet, a birodalmi terjeszkedés, az eszmék és a módszerek ismerősnek tűnhetnek úgy a közelmúltból, mint a mindennapjainból – és ez utóbbi ijesztő. A 20. század történelme sajnos számos példával alátámasztja azt, amit Coetzee állít, elég ha a hitleri birodalomra vagy a szovjet államgépezetre gondolunk – de a külső fenyegetettség veszélyének állandó ismétlése napjainkban is ismerősen hangzik, a rabok kínzása és megalázása helyenként ma is az állami szervek fedése alatt történik, és ma is kevés olyan bíró létezik, aki feltenné a kérdést: kik az igazi barbárok?
(hivatalos fordítás)

A barbárokra várva nem egy kifejezetten gyorsan olvasható könyv, annak ellenére, hogy 200 oldal sincs az egész, és valószínűleg soha nem kerül a kezembe, ha nem jelölik ki kötelező olvasmánynak a Writing Africa tantárgyamra az egyetemen. Mint az a hosszából is látható, a magyar tartalom sokkal többet elárul a cselekményből, mint az angol, ami kifejezetten szűkszavú, és meg sem próbálja megragadni a könyv hangulatát.

Márpedig számomra ez volt a legmaradandóbb élmény: a hangulat. Nagyon kevés nevet kapunk, nem tudjuk a földrajzi a helyet vagy az évszámot, csak úgy sodródunk ebben a kietlen világban, és hónapokkal a könyv befejezése után ez az, ami megmaradt bennem. Ez a finoman feszülő belső konfliktus, hogy itt egyensúlyozunk a történelem egy fontos eseményének a küszöbén, de hogy kinek a történelme? Mindenkié és senkié egyszerre.

A cím tulajdonképpen egy mondatban összefoglalja a lényeget. Az állandó várakozásból adódó feszültség szinte nulláról épül fel szépen lassan, ameddig a paranoia, az öncélú diktatúra és a hatalmon lévő rezsim agymosása egészen valóssá kreálja a tévképzetet, és amikor már mindenki a háborút várja... nos, a várakozás nyúlik. Jönnek a barbárok? De hát jönniük kell. Nélkülük nem lesz mit írni a történelemkönyvekbe.

"Semmi sem rosszabb, mint amit el tudunk képzelni."

Mi történik, amikor a nagyobb jó, aminek nevében azt a sok szörnyűséget elkövették megszűnik létezni? Amikor kiderül, hogy csak délibáb volt az egész? És mit tesz az ember, aki sose akart hős lenni, nem akarta megváltoztatni a világot, csak békében akart nyugdíjba menni?

Az esszém a terekre és az idő kezelésére fókuszált, és a felmerülő morális kérdések mellett még mindig ezt tartom a regény legérdekesebb aspektusának. Azt az éles kontrasztot, ami a realisztikus, szinte minden érzékre kiterjedő leírások, és a névtelen karakterek, illetve a meghatározatlan helyszín és történelmi korszak között feszül, egyszerre sokkolóan igazivá és felmérhetetlenül távolivá varázsolva a regényt. Mintha egy alternatív valóságba merülnénk, ami szinte a megtévesztésig hasonlít a miénkre.

A barbárokra várva nem egy kellemes olvasmány. Sokszor kifejezetten kényelmetlenül éreztem magam tőle. Gyakran embertelen, kegyetlen, már-már beteges, de mindig őszinte. Nem kímél és nem cenzúráz. Néha pedig annyira lelassul, hogy erőnek erejével kellett koncentrálnom a szavakra a papíron, hogy ne terelődjön el a figyelmem. De megérte elolvasni, és örülök, hogy időt szántam a megértésére. Orwell rajongóknak kifejezetten tudom ajánlani!




2016. szeptember 28., szerda

Ősz book tag

Hello népek!

Rég book tageztünk már, így úgy gondoltam, éppen itt az ideje sort keríteni egyre. Ugyan nem hívott ki senki, de böngészés közben belefutottam ebbe az Őszi book tagbe, ami egyrészről nagyon időszerű, elvégre már szeptember végét tapossuk, másrészről tökéletesen passzol az én hangulatomhoz is. Alapvetően eddig nem nagyon szerettem az őszt, de valahogy ebben az évben sikerült megragadnia a hangulatnak. Pumkin spice (pedig nem is szeretem a tököt), sweater weather, tea és meleg zoknik. Lehet, hogy ez egy új korszak kezdete?

Mindenesetre, ennek örömére elhoztam nektek az Őszi book taget, hátha segít nektek is ráhangolódni az évszakra, könyvmoly módra, természetesen.

(forrás)

1. Sárguló levelek: a világ tele van színnel

Válassz egy könyvet, aminek piros/narancs/sárga színű a borítója
Íme! Amellett, hogy színvilágában tökéletesen passzol, és a szemfülesek kibökhetik a leveleket is, amik a borító oldalán futnak végig, még maga a könyv hangulata is elég őszies a számomra. Legalábbis az első részé az volt, a Sapphique egyelőre a várólistámon csücsül türelmesen, de remélem, hamarosan sort keríthetek rá.

2. Kényelmes pulcsi: végre elég hideg van ahhoz, hogy előkerüljenek a meleg holmik

Melyik könyv melengeti meg a szívedet?

Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek. Annyira cuki ez a könyv, hogy belehalok. Hihetetlen, irreális, kicsit cukros, de eszelősen aranyos, és nagyon szórakoztató! Tökéletes egy pár órás kikapcsolódásra, és garantáltan mosolyt varázsol az arcodra.


3. Őszi vihar: szakad az eső és süvít a szél

Válassz egy kedvenc könyvet VAGY műfajt, amit esős napokon szeretsz olvasni!

Inkább műfajt választanék, mert könyvet abszolút lehetetlenség. Az ilyen napokra a féltéglákat preferálom, így egy high fantasy tökéletes választás lenne. Elrepít egy messzi földre, és a takaróba csavarva fantasztikus kalandokat élhetek át, miközben kinn dúl az ítéletidő. Egyik kedvenc időtöltésem. (Dehogy vagyok antiszociális. Ugyan. Chh.)

4. Hűvös, csípős levegő

Melyik az a karakter, akivel szívesen cserélnél?

Huhh. Mondanám, hogy valakivel a Harry Potterből, de kb. az összes kedvencemet kinyírta Rowling a végére, nekem meg kedves az életem. A Cresst elolvasva, Scarlettel se szívesen, pedig hát Wolf... fú. Ez nehezebb, mint gondoltam. Szívesen cserélnék Suzie-val Meg Cabot Mediátor sorozatából. Ő is keresztül megy jó néhány dolgon, de életben marad, nem lesz PTSD-je tőle, és a végére csak megkapja Jesse-t is. Ráadásul a szellemek kellően érdekessé teszik a mindennapjait.

5. Meleg alma cider (fhujjjj)

Melyik alulértékelt könyvet szeretnéd, hogy igazán felkapják?

Holtversenyben az Archívum és az Éjszakai cirkusz. Mindkettő megérdemelné a hype-ot, de legnagyobb sajnálatomra tizedannyi figyelmet nem kaptak, mint mondjuk az Éhezők viadala. Pedig mindkettőt százszor jobban élveztem. Meh, ilyen az élet.

6. Kabát, sál, kesztyű: hidegre fordul az idő, ideje beburkolózni

Melyik az a borító, amit legszívesebben eltakarnál, ha nyilvánosan olvasod?

A saját polcomról nem nagyon tudok ilyet mutatni, azt hiszem. De ha teszem azt, Nalini Singh alakváltós könyveinek az amerikai kiadása a polcomon csücsülne, hát azt biztos nem olvasgatnám nyilvánosan. Azok a borítók... még a későbbiek csak hagyján, de mondjuk az első 9, hát mint egy 80as évekbeli Romana füzet előlapja.

7. Pumkin Spice

Mi a kedvenc őszi ételed?

Umm, fehérszőlő ér? Mondjuk azt máskor is lehet kapni, de ilyenkor a legfinomabb. Nem tudom, nem nagyon vannak olyan ételek, amiket csak ősszel ennék. A pumkin spice, meg úgy egyáltalán a sütőtök az nem a kedvencem, szóval... ja, maradjunk a szőlőnél.

8. Ropogó tűz

Add tovább a szeretetet és taggelj valakit!

Miután engem se taggelt senki, így most én sem élnék ezzel. Vigye bárki nyugodtan, aki csak szeretné, és élvezzük együtt a legszínesebb évszakot!

Nos, ennyi lett volna az Őszi book tag, remélem tetszett! Ti hogy álltok ehhez az évszakhoz? Egyáltalán befolyásol titeket a könyv választásban? Ha igen, ti miket olvastok ősszel? Írjátok meg kommentben, chaten, postagalambbal!

Üdv,

Limk Related Widget