Oldalszám: 872
Leningrád, 1941. A fehér éjszakák fényében még látni a város egykori nagyságát, a palotákat és sugárutakat, egy letűnt kor meséjét, abból az időből, amikor Leningrádot még Szentpétervárnak hívták.
A két lánytestvér, Tatjána és Dása egy ágyon osztoznak és egy szobában laknak bátyjukkal és szüleikkel.
Kemény és nélkülözésekkel teli életük megszokott rendje semmivé lesz, amikor 1941. június 22-én Hitler megtámadja Oroszországot. A Metanov család és Tatjána számára az élet már sosem lesz olyan, mint volt. Egy ragyogó nyári napon Tatjána megismerkedik egy Alexander nevű jóképű katonatiszttel.
A család rengeteg szenvedésen megy keresztül, ahogy Hitler seregei közelednek Leningrád felé, és az orosz tél is lassan beköszönt. Az ostromlott városban, a bombázások közepette Tatjána és Alexander elkerülhetetlenül sodródnak egymás felé, de szerelmük szétszakíthatja Tatjána családját és a kapcsolatuk mélyén lappangó titok bárki életére veszélyes lehet, aki csak tudomást szerez róla.
Elmondható rólam, hogy világháború idején játszódó regényeket viszonylag ritkán olvasok önszántamból, főként az érzelmi teher miatt, ami általában az ilyen műveket belengi. A bronzlovasról azonban már a magyar megjelenés előtt jóval tudtam, hogy nem hagyhatom ki, mert egyik kedvenc youtuberem, Regan egyszerűen imádta. Így mondanom se kell, milyen izgatott lettem, mikor kiderült, hogy a Könyvmolyképző megjelenteti itthon is. Bár végül nem azt a borítót tartották meg, amiben reménykedtem, még így sem lehet okunk panaszra, mert így is ízlésesen sikerült a magyar kiadás. Számomra kellemes meglepetést okozott, amikor végre kézbe foghattam, mert amúgy képről nem tűnik olyan nagy dobásnak. Ám a fizikai példányon élénkebbek a színek, és a dombornyomott arany felirat igazán megdobja az összhatást.
Ami a belsőt illeti, először is meg kell jegyezzem, hogy ledöbbentem azon, mennyire szépen sikerült a fordítás. Itt-ott éreztem apróbb problémákat, főleg a párbeszédekben, ahol néha picit elcsúszott a "csattanó", viszont a stílust gyönyörűen visszaadta és egyáltalán nem voltak benne magyartalan kifejezések vagy mondatok, amik kizökkenthettek volna.
Meglepődtem, mennyire könnyen bele lehetett merülni a könyv világába. Néhol persze vontatott volt és lelassult, de nem mondhatnám, hogy untam, még a lassabb részeket sem. Ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy Paullina Simons gyönyörűen ír. Az apróbb problémáim, amik akadtak a könyvvel, és amikre mindjárt kitérek, valószínűleg sokkal jobban idegesítettek volna, ha az írásmód nem ránt be ennyire a könyv világába.
Eme kisebb problémák egyike volt az a bődületesen nagy instalove Alexander és Tatjána között. Még csak nem is próbálják másnak beállítani, drága katonánk csak így meglátja a fagylaltot nyaló lányt a padon, és bumm, szerelmes lesz mint az ágyú. Tagadhatatlanul van valami bája annak, ahogy buszoznak, meg ahogy a férfi minden áldott nap várja a gyár előtt a Tatjánát, amikor végez, csakhogy hazakísérhesse, de fú, azért többször megfordult a fejemben, hogy ez így kissé nagyon rózsaszín és valószerűtlen, arról nem is beszélve, hogy micsoda melodráma követte. Viszont jól megírt melodráma volt! Komolyan, én aki nem bírja a szerelmi háromszögeket, meg az elnyújtott szenvedést, de itt valahogy nem akasztott ki annyira és olyan durván, mint általában. Mondjuk ehhez az is hozzátartozik, hogy amikor Alexander ott szenvedett, és Dásával járt, miközben nyilvánvaló volt, hogy Tatjánába szerelmes, ott meg tudtam volna fojtani az összes részvevőt. Tatjánát, mert olyan szerencsétlen volt, hogy csak meresztette a szemeit és sóhajtozott, Dását, mert az apró elszólásaiból nyilvánvaló volt, hogy érzékeli, mi zajlik körülötte, de inkább figyelmen kívül hagyja, és egy olyan férfira akaszkodik, aki nem akarja őt, Alexandert, mert mindkét lányt csak hülyítette, és nem bírta eldönteni, mit akar, és Dimitrijt szimplán alanyi jogon, mert egy pondró.
Persze ahogy a történet haladt előre, rengeteg spoileres dolog kiderült, amit ugyan most nem fogok részletezni, viszont annyit elárulhatok, hogy kapunk a fenti helyzetre magyarázatot. Persze ettől a huzavonától eltekintve, Tatjána karaktere még mindig nagyon bajba jutott királyleány feelinget árasztott magából. Bár az esetek többségében kedveltem őt, és még azon is nagyjából egészéből túltettem magam, amennyire gyerekes tud lenni néha (elvégre nagyon fiatal, amikor a történet kezdődik), főleg az elején, de ebből a törékeny virágszál szerepkörből nem tör ki. Persze azt is meg kell jegyezni, hogy ennek ellenére, helyenként olyan lelki erőről tesz tanúbizonyságot, ami feledteti az idegesítőbb megnyilvánulásait.
 |
| forrás |
Alexander szintén helyenként problematikus volt a számomra, de ettől függetlenül, ő is alapvetően egy viszonylag jól összerakott karakter volt. Szintén nem nagyon lépett ki az előre meghatározott szerepköréből, a hősszerelmes, bátor katonáéból, viszont a múltja adott egy kis pluszt. Ami még nagyon tetszett, és ami részben ebből is következik, hogy senki sem csak úgy olyan volt, amilyen. Paullina Simons veszi a fáradtságot, hogy rendes háttérsztorit adjon a karaktereinek, megmutassa, hogy miért is váltak ilyenné amellett, hogy el is indítja őket a változás, a fejlődés rögös útján. A Metanov család dinamikája például egyszerre volt dühítő és rendkívül érdekes, ráadásul sok mindent megmagyarázott Tatjána magatartásával kapcsolatban.
A világháború és a történelmi helyszín szintén nem csak jelképesen jelent meg, mintegy háttérként a szerelmi szálhoz, éppen ellenkezőleg. A történelmi események súlya egy hurrikán erejével kapja fel a karaktereket és kompletten szétzilálja megszokott életüket. Messzire sodorja őket egymástól, majd újra összehozza őket, ami már csak azért is remek, mert így van valami, ami aktívan előrehajtsa az eseményeket Dimitrijen kívül, aki gusztustalan egy emberi lény, de megintcsak, szuperül össze volt rakva, mint negatív karakter, aki nem egy ikonikus főgonosz, vagy ilyesmi, szimplán egy pocsék ember.
A vége pedig abszolút váratlan volt, és kifacsarta a szívemet. Kösz, Simons. Ha nem tudnám, hogy van folytatás, lehet, az ereimet is felvágom. Hogy mindazok után, amiken keresztül mentek... jó, inkább nem is mondok semmit.
A lényeg, hogy erre a könyvre bizony érdemes időt áldozni! A bronzlovas csodálatos élmény volt a fenn említett problémáim ellenére, a romantikus lelkek számára kihagyhatatlan! De miután én is élveztem, aki nem igazán rajong a túlzottan rózsaszín történetekért, ezért a kicsit földhöz ragadtabb egyedek is élvezhetik, mert a háború pont elég sötétséget hoz be ahhoz, hogy a chick lit limonádék kategóriájából már kirántsa a könyvet. A bronzlovas kemény tragédiákat és brutális áldozatokat is bemutat, nemcsak szerelmi drámát és szentimentális andalgásokat Leningrád utcáin. Igen, elsősorban szerelmi történet, de nem csak az. Ezért azt tudom javasolni a vonakodóknak, hogy érdemes nyitottnak maradni, és tovább olvasni még akkor is, amikor már mindenkit leírnál mint idiótát a szereplők közül. Paullina Simons még meglephet!
Értékelés: 4/5
Kedvenc jelenet: spoileres lenne
Kedvenc karakter: nem volt
A könyvet nagyon szépen köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!
