2017. szeptember 27., szerda

A. M. Aranth: A liliom kora



Kiadó: Főnix könyvműhely
Oldalszám: 140

A ​Város otthon, béke, biztonság.

Lily, amióta az eszét tudja, a Városban élt. A Város volt hazája, táplálója és élete. Egy nap azonban, amikor rejtélyes emberek rabolják el, rá kell döbbennie, hogy a mélyben a Város szörnyű titkokat rejt: az utcák kövei alatt, a dübörgő gőzgépeknél és kavargó csatornajáratoknál is mélyebben iszonyatos sötétség lapul, amellyel egyedül ő veheti fel a harcot.

Vincent mindent elvesztett. A lány, akiért az életét is odaadná, eltűnt. A nyomozás során a férfi mindennel és mindenkivel szembeszáll, hogy visszakaphassa – közben nem is sejti, hogy ellenségei már rég kivetették hálójukat, és minden lépés csak közelebb viszi a végzetéhez.

Közben megállíthatatlanul közeledik újév napja, egy új korszak hajnala, amikor a Város acél szíve lángra lobban és ünneplő embertömegek lepik el a ködlepte utcákat. És egyikük sem tudja, hogy közben éhes szempárok milliói, mint megannyi csillag pislognak a Városra a külső sötétségből.

Mert a Város már nem csak otthon és béke, hanem egy ősi, titkos háború frontvonala, amely egész világok sorsát dönti el.


Most megint legszívesebben rögtön a végéhez ugranék, úgy néz ki, A. M. Aranth könyveinél ez már lassan standard gyakorlat. Ugyanis az epilógus - legalábbis a számomra - egy masszív másfél csillagot rántott a könyvön. Egy szórakoztató, steampunkos, nyomozós kisregényből csinált egy érzelmi, idegi, és morális szinten is szétziláló WTF bombát, amitől nagyjából tíz percig csak meredten néztem magam elé. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

Adott nekünk A város, ahol az emberek kasztokba osztva, szigorú keretek között élik mindennapjaikat, és látszólag mindenki ki van békülve ezzel a felállással. Persze, akad néhány Szabad, aki arról álmodozik, hogy majd vidékre költözik, és lesz egy kis házikója, távol a város zajától és koszától, de valahogy sose teszik meg, és csak beszélnek róla a kocsmákban, ahol aztán le is isszák magukat a sárga föld alá, mert miért ne. A Nemesek a gyártulajdonosok, a befektetők, a felső irányító réteg, ameddig a Bankárok a Város pénzügyeit intézik, habár még egyetlen Szabad se látott Bankárt soha életében. De ott vannak, a kerületükben, és végzik a dolgukat. A Mérnökök a spirituális vezetők és a tervezők is egyben, akik folytonos újításaikkal biztosítják a Város megfelelő működését és fennmaradását. Itt az érzelem és vágyakozás nélküli matematika és a fizika a vallás, a tökéletes egyensúly, az állandó status quo. Fegyelem, Rend, Éberség.

forrás

Nagyon tetszett a világfelépítés, számomra kétségtelenül a legerősebb pontja a kisregénynek az, ahogy a Város ki van találva, és ahogy az egész funkcionál, arról nem is beszélve, hogy mivé válik a végére. Habár elsőre rendkívül zavaros, főleg a vallás, ahogy haladunk előre a történetben, úgy tisztulnak le folyamatosan a részletek, és áll össze a kép. A zavart fokozza, hogy a fejezetek nem kronologikusak, hanem három különböző idősíkon esszázunk, ami három szereplőhöz tartozik: Lilyhez, Vincenthez és Gregorhoz. Főleg az elején, többször visszalapoztam, hogy megnézzem, mikor is játszódik az adott jelenet, mert egyszerűen nem állt össze a fejemben a dolog, de megintcsak, ahogy haladtunk előre, erre egyre kevésbé volt szükség. Még a fura időszámításukba is egészen belerázódtam.

Vincent nyomozása kifejezetten érdekes volt, főleg, amikor rendre ki akart menni a Városból, de valahogy sose jött össze neki. Annak ellenére, hogy mi pontosan tudtuk hol van és mit csinál Lily, Vincent frusztrációja és kétségbeesése meglepően könnyen átérezhető volt és fenntartotta a figyelmemet. Bár néhány fordulatot könnyen lehetett előre látni, főként annak köszönhetően, hogy a három idősík miatt egy csomó elejtett utalás hullott az ölünkbe, de ez csak arra szolgált, hogy azt hidd, hogy érted, miről van itt szó.

Egészen az epilógusig abban a hitben éltem, hogy ezt a történetet a már fentebb említett három főszereplő viszi előre. Az ő sorsuk a fókusz, az ő boldogságuk, kudarcuk, küzdésük a lényeg, és bár a Város fiktív falai mintha körülöttem is kezdtek volna szép lassan összenyomódni, próbáltam figyelmen kívül hagyni a fokozódó klausztrofób érzést, és rájuk koncentrálni, még akkor is, ha amúgy nem ők voltak a világ legkomplexebben összerakott egyedei. Pedig ott már leeshetett volna. 

Itt egy rendkívül rétegelt világ, viszonylag egyszerű, bár éppen könnyen kedvelhető szereplőkkel. Valami nem stimmel, nem? Nem? Úgy gondoltam, nem. Mert hát, mégiscsak össz-vissz 140 oldalról beszélünk, nincs túl sok hely itt mélységes karakterdrámára, meg finom ábrázolásokra. Sajnos én is hajlamos vagyok elfelejteni, hogy ha irodalomról van szó, tényleg nem a méret a lényeg. Sokszor a legrövidebb művek vágnak az elevenedbe a legjobban, főleg, ha működik a csattanó. Hát, itt működött.

Olvassátok el, gyerekek! Rövidke, de jesszusom, megéri!

Most viszont SPOILER következik. Így, ha nem olvastad A liliom korát, akkor sipirc, told le, és utána gyere vissza, mert hidd el, ezt nem akarod lelőni magadnak!

.
.
.
Mire vársz még? HESS!

Tikk-takk, tikk-takk, miért vagy még itt???
.
.
.

Utolsó figyelmeztetés.

.
.
.
Te tudod, öregem.

Nah, a vége. Remélem, azért vagy itt, mert Te már tudod, mi vágott így földhöz. Az utolsó fejezet még úgy is teljesen hülyére vett, hogy Zsebi előre figyelmeztetett: a vége nagyot szól. De így is elhittem. Hittem az eltúlzott, kissé szükségtelenül nyálas happy endben, amin egyébként húztam is a számat, mert annyira erős kontrasztban volt az addigi hangulattal, hogy egyszerre úgy éreztem, mögém lopózott egy csillámpóni, és nyakon okádott csillámporral. Tudhattam volna, hogy soha semmi nem ennyire egyszerű, hogy a happy endnek bizony ára van. 

Egyik pillanatban még a Városban voltam Lilyvel és Vincenttel, szorítottam nekik, hogy sikerüljön, hogy elkezdődjön az új kor, a Liliom kora. Hogy végre valahogyan feloldódjon az a bezártság érzettel megfűszerezett paranoia, ami egyre csak növekedett és növekedett, és végre legyen valami nagy bumm, ami megrázza az egészet, és elolszik ez az érzés. Lett, csak nem úgy, ahogy én gondoltam.

Vártam, hogy kitáguljon a világ, és kilépjünk a falak mögül. Mert az lehetetlen, hogy abszolúte semmi ne legyen a falakon kívül. Valami mindig van. És aztán ott volt az Epilógus, ami kirántott a Városból és megmutatta azt a világot, amit a Próféta védelmezett. A miénket. És az év 1914.

A kíméletlen igazság ott volt, talált, süllyedt. Egy világ boldogságáért a másik fizetett, és ez továbbra is így maradt, épp csak a mérleg billent át egyik oldalról a másikra. Ahhoz, hogy beköszönthessen a Városban a Liliom kora, a Földön be kellett hogy köszöntsön a világháború. Az elképedést düh követte, majd bűntudat. Persze, mindez csak fikció, de nagyon is igazi gondolatokat vág az arcodba, amit emészteni kell. Egy pillanatig igenis nehezteltem Lilyékre, pedig három oldallal ezelőtt még nekik szurkoltam. De hiszen akkor még szó sem volt arról, hogy a mi világunk fizet az ő happy endjükért. Hirtelen valósnak és személyesnek érződött az egész, ami teljesen váratlanul ért. Kijózanító volt az élmény: nemrég még teljesen ki voltam békülve a döntéseikkel. Valószínűleg én is ezt tettem volna a helyükben. Egészen addig, ameddig meg nem láttuk az érme másik oldalát, ameddig a Föld be nem került a képbe. Ameddig nem az I. és II. világháború, vagy akár a mai világpolitikai helyzet volt a boldogságuk ára. Eredetmítosz a világháborúhoz. Ezt tényleg nem láttam előre. Bravó, Peti! Jól kicsesztél a lelki világommal.

2017. szeptember 20., szerda

A. M. Aranth: Oculus

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 420

Mit ​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?

Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.

A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?

Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.

A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?

Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.

A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

***

Nehéz megszólalni azután, hogy a végére érsz ennek a könyvnek, és főként olyan szavakra gondolni, amiket nem kell kapásból kicsillagozni, nyomdafestéket nem tűrő természetük miatt. (Gyermek - és családbarát blog ez, kérem szépen. Többnyire.) És azt kell mondjam, hogy még hónapokkal az olvasás után is nehéz bármi egyébre is gondolni, mint a végére. Fura innen kezdeni egy értékelést, de így van. Mindenesetre azért megpróbálunk eltekinteni ettől, és mégiscsak az elejéről indítani, mert rend a lelke mindennek (mondá a világmindenség legrendetlenebb egyede.)

Emlékszem, mikor még megjelent tavaly, legalább négy kört mentem a Könyvfesztivál körül, mire elhatároztam, hogy megveszem az Oculust. Mármint... nem Truth-t, hanem a könyvet, az én szemem még csak -0.5-ös, túlzásnak érezném. Főként Uszáma és Zsebi állandó nyaggatásának eredménye, hogy mégis hazajött velem, ugyanis be nem állt a szájuk róla, így hagytam, hogy az egyetemes nyomás elfeledtesse velem, hogy én igazából csak 3 drágaszágot engedélyeztem magamnak. És milyen jól tettem, mert imádtam az Oculust! Mi több, kedvet kaptam a Holdárnyék sorozathoz is, úgyhogy hozzá is csaptam a circa 400-as várólistámhoz #yolo

A sztori eleve ütősen indul: Truth a műtőasztalon fekszik, és éppen operálják bele a fejébe azt a micsodát, ami oculusszá teszi (elnézést a rendkívül szakmai szőkenős leírásért, bölcsész vagyok, you know), majd pedig Verity Cadogan, az új tulajdonosa átutalja az apjának az összeget. És mit csinál mindenki? Pezsgőt bont. Határozottan disztópikus a hangulat, és persze ez csak fokozódik, ahogy Truth próbálja elfogadni a helyzetet, őrlődik magában, ahogy minden valamire való tininindzsa főszereplő, és igyekszik lezárni magában az eddigi életét. Mert ő már nem személy, nem ember, hanem oculus.



Sokan nyammogtak, hogy Truth így idegesítő, meg úgy hisztis, meg amúgy nyavalygós... és az? Persze hogy az. MOST ADTÁK EL RABSZOLGÁNAK, HAVER! Méghozzá a saját családja. Egészen elképzelhető, hogy én se lennék viháncolós kedvemben. Helyzethez képest, szerintem Truth egész normálisan viseli. Számomra abszolút feküdtek a hangulatingadozásai, ahogy kezdeti önuralomból depresszióba zuhan, majd dühbe, lázadásba, aztán szépen bejárja az érzelmi spektrum kábé teljes negatív felét, és megtalálja önmagát, miközben már nem is kéne, hogy embernek tekintse magát.


Az az érzéki csalódás, amit az egyéniségemnek hittem, azért örült volna, ha nem dörgölik reggeltől estig az orra alá, hogy ő tulajdonképpen nem is létezik.


Annak ellenére, hogy ebben a regényben aztán minden megvolt ahhoz, hogy egy újabb HG koppintás váljék belőle, szerencsére nem így alakult a helyzet. Már csak azért is szerencsére, mert engem a HG (meg a Beavatott is, ha már itt tartunk) egyszerűen lehozott az életről. Ennek a könyvnek a végére érve viszont? Kénytelen voltam az állam keresésére indulni, mégpedig rohadt gyorsan. Konkrétan emlékszem, hogy a volánbuszon értem a végére, és bár mostanság már egész jó vagyok hangeffekt-elfojtásban, amikor nyilvánosan merülök bele egy regénybe, itt kiszaladt egy halódó bálnahang. Asszem' egy néni furán is nézett rám. Elnézést, hogy mindig a végére kanyarodok vissza, de ÉDESJÉZUSNAGYONJÓVOLT.

A mellékszereplők is teljesen jól ki lettek dolgozva, Truth és Aoi barátsága nagyon szépen sikerült, és az is imponált, hogy bár volt szerelmi szál, nem szorított ki minden mást. Bár Aoi nekem személy szerint kicsit sok volt, és néha az agyamra ment, mint karakter, ő is tök jól össze lett rakva, ezt pedig tudtam értékelni. Verity Cadogan is egy érdekes figura, már azon túlmenően, hogy az esetek 80 százalékában legszívesebben kiskanál vízben fojtanád meg, de jó lassan, hisz jó ember volt. SE. A maradék 20 százalék viszont? Erősen elgondolkodtató, pláne hogy általában olyankor érkezünk el ezekhez a részekhez, amikor már az olvasó is ragadná a géppuskát, hogy segítsen az Annun kutyáinak és kinyírja ezt az elcseszett társadalmat.

És a legnagyobb arc az egészben? Vessetek meg, én a főgonoszt imádtam a legjobban! Hogy ez mit árul el az én lelkivilágomról, azt inkább ne firtassuk, de atyaisten, Szellem kegyetlen szórakoztató volt, miközben kellemesen lúdbőröztem tőle, főleg amikor nekikezdett öreg vénasszonyt játszani a templom előtt, és mindenkinek a fülébe sugdosott mindenfélét. Falusi pletyka játék lvl 10000. Még egy ilyen gőgös, fennhéjázó, megalomániás, zseni szemétládát... komolyan, ritka kincs.

Kopp-kopp, Avalon, meghoztuk az Égi Háborút! Hova támasszuk?

A cselekmény bár a közepe tájékán leült egy jó időre, a végére nagyon felpörgött (tudom, már megint a végével jövök, de... CSAK OLVASD EL, JÓ??) és rendkívül izgalmas finálét kaptunk, amire mindenképpen megérte várni egy kicsit. Tetszett, ahogy szépen összefonódtak a szálak, és valahogy megfért egymás mellett egy fiatal lány belső küzdelme, az ő mindennapjai, és egy teljes bolygófoglalás, mert a honfoglalók nyilván nem gondolkodtak elég nagyban anno. Így kaptunk mindenből egy kicsit, aminek az eredménye egy rendkívül szórakoztató koktél lett. A karakterek szerethetőek és esendőek voltak, a világ érdekes, a problémakör disztópiák között elég tipikus, de kreatívan tálalt változatát kaptuk, pont a megfelelő drámával, humorral és akcióval fűszerezve. Atomjó film lehetne ebből a könyvől, de komolyan! (Muhhhahahaha, atom, meg Szellem... jó, befejeztem.) Szóval én mindenképpen tudnám ajánlani, ha szereted a YA disztópiákat, akkor azért, ha meg nem, akkor azért!

Értékelés: 4,5/5
Kedvenc jelenet: Szellem benyögései, Truth és Kaled jelenetei, az Oculus találkozó

2017. szeptember 8., péntek

Cover Reveal #15 Sara Shepard: Pretty Little Liars

Szép jó napot!

Egy egész borítóleleplezős sorozat van itt a blogon, ezúttal azonban nemzetközi vizekre evezünk. A Sara Shepard regényéből készült sorozatot senkinek nem kell bemutatni, de a könyvet olvastátok már? A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából már magyarul is hamarosan kapható lesz, méghozzá új fordítással. Ami pedig a borítót illeti... mi más lehetne?


Oldalszám: 264
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Pretty Little Liars
Fordító: Miks-Rédai Viktória
ISBN: 9789634570912
Várható megjelenés: 2017. ősz

Tedd kívánság és/vagy várólistára >>> ide kattintva!

Rendeld meg a könyvet >>> itt!

Fülszöveg


Alison három éve tűnt el, egy pizsamaparti után, és azóta sem látta senki. Az elit pennsylvaniai iskolába járó barátai meggyászolták, de megkönnyebbülten fel is sóhajtottak. Mindegyikük őrzött egy-egy titkot, amit csak Alison ismert, és ha a pletykára éhes világ tudomására jut, tönkreteheti őket. Amikor egymás után kapják a névtelen e-maileket és szöveges üzeneteket, pánikba esnek. Az áruló vajon a saját köreikből való? Vagy ami rosszabb: Alison visszatért?

Egy rendkívül izgalmas sorozat indító kötete.



Az írónőről





 Sara Shepard a híres Pretty Little Liars és a The Lying Game könyvsorozatok szerzője, mindkettőből sikeres tv-sorozat készült a FreeForm csatornára.

Az írónő Torontóban született, van egy testvére, Ali. A New York Universityn tanult, és Brooklynban kreatív írást is tanult. Az első könyve, a Hazug csajok társasága 2006-ban jelent meg. Az írónő jelenleg Pittsburghben él férjével és kutyusaival.

Érdekesség, hogy a Pretty Little Liars tévésorozat két részében is szerepelt (1x07 és 5x24), igaz, cameo szerepekben tűnt fel csupán.


Nektek a filmes vagy az eredeti borító jön be jobban?

2017. szeptember 7., csütörtök

Cover Reveal #14 Fekete Judit: Az őrület határán

Hello népek!

Véget ért a nyári uborkaszezon, és hamarosan érkeznek az őszi megjelenések! Ennek alkalmából, most egy érkezőben lévő Könyvmolyképzős könyv borítójáról rántjuk le a leplet. Ez pedig nem más, mint Fekete Judittól Az őrület határán c. regény, amely egyben a debütálása is az írónőnek.

Fülszöveg


Mit tehetsz, ha minden veszni látszik?

Lili egy menő multinál dolgozik, és talpraesett marketingesként megszokta, hogy minden problémát gyorsan megold. Csakhogy egy nap behívják a tárgyalóba, és bizony, AZT a hírt közlik vele.
Munkanélküli lett.
Nincs mese, ideje új állás után nézni.
Fergeteges rodeó indul a magyar valóságban.

Elgondolkodik, legyen-e belőle Aloe vera MLM ügynök, vagy elfuserált cukrász. Sofőr. Virágáruslány. Hallgasson-e a volt kollégára, aki felhívja a Nagy ötlettel?

Várjon az igazira vagy vállaljon átmeneti munkát? Adja fel az álmait? És az elveit?
Miközben naplót ír, vagy épp lelkesen blogol, mellesleg várja a nagy Őt is, de főleg kicsiket talál.
Ám az élet gyakran meglepőbb, mint gondolnánk...

A hol szomorkás, hol kacagtató történet üde színfoltja a hazai könyvkínálatnak, és lelket feltöltő olvasmány mindazoknak, akik épp hasonló cipőben járnak.

Kövesd Lili történetét és találd meg önmagad!


Gondolatok


Nekem abszolút bejön ez a fiatalos vibe, amit a borító áraszt magából, a tartalmat elolvasva is passzolni látszik a sztorihoz, úgyhogy kíváncsian várom a megjelenést! :)

Az írónőről



Fekete Judit 1979-ben született Budapesten. Marketinges, szövegíró, betűgyáros. A szabadidejében blogol, könyvkritikákat ír, melyek korábban a hir24 hírportál kultúra rovatában, majd az Olvassbele.com oldalon és a Könyvjelző magazinban jelentek meg. Gyerekkora óta szeret írni, de huszonévesen fedezte fel a különböző internetes íróköröket, ekkor kezdett el tudatosabban foglalkozni az írással. Első regénye az Őrület határán - Kálmán Lili munkanélküli naplója, ami egy munkanélküliséggel foglalkozó humoros, felnőtteknek szóló regény, melyet a Könyvmolyképző Kiadó ad ki 2017 őszén. 

Blog
Instagram
Facebook

Nektek hogy tetszik?

Limk Related Widget