Karen Marie Moning - Rossz hold kelt fel

Kiadó: Cor Leonis

Oldalszám: 400

"Ki a fene maga?
Itt, a padlón, az utolsó pillanataimban, MacKayla Lane utolsó nagy mámorában, már látom, hogy erre a kérdésre az a válasz, hogy az vagyok, aki mindig is voltam.
Egy senki."

Elvesztette a nővérét, távol került a családjától, az otthonától, a régi, gondtalan életétől. Egy új, veszélyes helyen, két világ között üldözi testvére gyilkosát, ám őt még többen akarják kiiktatni.
MacKayla Lane azt hitte, készen áll, hogy szembenézzen a pokollal is, ám rá kell döbbennie, hogy sokkal rosszabb is van, mint a halál.
A Rossz hold kelt fel ott folytatódik, ahol a Hajnalra várva vége szakadt.
Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott.
Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen.

Van-e még remény ott, ahol minden elveszettnek látszik? Van-e kiút abból a borzalomból, amitől Mac egész végig tartott, s ami nővére életét is követelte?
Vajon a titokzatos Barrons és a MacKeltarok, vagy V'lane, az érzéki Seelie herceg segíthet-e még ezek után, vagy ők is elbuktak azon az éjszakán, amikor az Árnyak elözönlötték a világunkat?
Arra az éjszakára, melyre rossz hold kelt fel, virradhat-e még reményt és enyhülést hozó hajnal?
Mindig maradj a fényben! 

MÉGIS HOGY A FRANCOS ÚRISTENBE LEHET ILYEN VÉGE EGY KÖNYVNEK??? 

Khmm… igen, Moning ezt váltja ki belőlem, szinte a falat kaparom a folytatásért és ezerrel jár az agyam, hogy vajon KI LEHET AZ??? 

De szerintem a vége mindenkit kiborított, úgyhogy inkább szót ejtek a könyvnek a többi részéről. Mindig azt hiszem, hogy ennél lehetetlenebb dolog már nem történhet, hogy az írónő már nem bír még jobbat kitalálni, és minden alkalommal pofára esek, ugyanis az a helyzet, hogy DE! Egyszerűen imádom ezt a világot, Moningnak rettentő érzékletes leírásai vannak, magam előtt látom a személyeket, a helyszíneket, az eseményeket és egyszerűen képtelen vagyok letenni a könyvet egészen a végéig. 

Mac egyre szimpatikusabb, bár most először, én jobban átláttam ki kivel van, mint ő és ez számomra újdonság volt. Ettől függetlenül rengeteg rejtély maradt megválaszolatlan, és amikre magyarázatot kaptunk, azok által csak újabb kérdések vetődtek fel. Őszintén remélem, hogy az ötödik részben mindenre választ kapunk, mert már lassan lyuk nő az oldalamon a kíváncsiságtól. A visszatérés folyamata a pri-ya létből enyhén szólva meglepett, főleg Barrons néhány elejtett megjegyzése alatta. Természetesen megint voltak vicces szituációk, bár jóval kevesebb, hisz a hangulat igencsak poszt-apokaliptikus azok után, hogy a falak leomlottak, de még így is felnevettem néhányszor hangosan. Kell egy kis megszakítás a folyamatosan pattogó feszültségbe, és Moning nagyon jó helyekre rakta ezeket a poénokat. 

"– Magának egyszerűen nem tetszik, hogy Nana tud valamit arról, mi maga! – vádaskodtam. 

– Vén szatyor, babonás falusi nőszemély – sorolta gúnyosan. – A burgonyavésztől nincs ki mind a négy kereke. 

– Eltévesztette az évszázadot, Barrons. 

Haragos pillantást vetett rám, és úgy tűnt, gyorsan utánaszámol. 

– És akkor?"

Még mindig imádom a Mac vs. Barrons részeket, egyáltalán nem veszítettek az értékükből, pedig már négy kötete szívják egymás vérét. Danit még jobban megkedveltem és örültem neki, hogy egyre több szerepet kap, mert remek karakter. Egy biztos pont ebben a mega-sakkjátszmában. Rowenát utálom, úgy ahogy van, idegesítő egy vénasszony, de kell a történetbe. Még mindig nagyon jónak tartom, ahogy Mac a szüleire gondol (mármint akik felnevelték), kifejezetten jó látni, hogy mennyire szereti őket. V'lane-t pedig egyre jobban bírom, lassan már nem tudom, hol áll a mérleg közte és Barrons között. Azt hiszem, hogy még mindig az utóbbi javára billenne el, de már nem olyan határozottan, mint eddig. 

Örültem, hogy végül Christian is felbukkant, ez az egész a Minden Napok Termével teljesen lenyűgözött, imádom az ötletet és a kivitelezését is, és nagyon várom, hogy mi fog belőle kisülni. Nekem mondjuk elsőre leesett, hogy az a szörny az IYD, Macnek ezzel szemben meglepően hosszú időbe telt. Hiába az E/1 és Moning csavaros történet vezetése, azért kívülről még mindig hamarabb meglátni az összefüggéseket. Pláne három olyan kötet után, ahol csak a fejemet kapkodtam, ez igencsak megnyugtató felfedezés. 

Hosszúra nyúlt ez az értékelés, így végezetül csak annyit mondanék, hogy a Rossz hold kelt fel hozta a szintet és képes volt rátenni még egy lapáttal. Alig várom, hogy Új nap virradjon! 

Ja, és említettem már, milyen gonosz a vége???

Értékelés: 5/5

Kedvenc jelenet: Amikor Mac és Barrons együtt táncoltak

Kedvenc karakter: V'lane, Barrons, Dani