Esős szeles szép jó napot!
Megérkezett a februári Top10!
Ha emlékeztek még rá, tavaly összeszedtem a
leginkább utált kliséket, és igazából annak a posztnak a szerkesztése közben ötlött fel bennem, hogy bőven van még itt kiaknázatlan terület, méghozzá a sztereotípiákban. Hiszen a sztereotípia azért nem egyenlő a klisével.
Ameddig egy klisét az egy cselekménybeli "fordulatra" vagy agyonhasznált kifejezésre értjük, addig a sztereotípiák a karaktereket célozzák meg, legyen szó konkrét személyekről, vagy egész csoportokról. Így a teljesség igénye nélkül, fel is sorolnám azokat, amik engem személy szerint a legjobban idegesítenek, így a legromantikusabb hónap örömére.
Mindig is tudtam időzíteni.
A sztereotípiák elkerülhetetlenek, hiszen szerves részei annak, ahogy értelmezzük és rendszerezzük a körülöttünk lévő valóságot. Ennek fő oka, hogy más kultúrákat/népcsoportokat/embereket csakis a saját kultúránkon, tapasztalatainkon keresztül vagyunk képesek megérteni, vagy legalábbis megpróbálni megérteni. Magyarán, senki nem tud kibújni a bőréből. A kultúra így működik. Egészen addig észre se vesszük, hogy mennyire belénk ivódik, ameddig hirtelen valami rá nem döbbent. Bizonyos fokig felé tudunk emelkedni, de a horgony mindig visszaránt. Ez nem feltétlenül rossz dolog, de nem árt, ha tisztában vagyunk vele.
Amit ebből ki akarok hozni az az, hogy a sztereotípiák sose fognak eltűnni a köztudatból, tehát jobb, ha ezen túltesszük magunkat. Ezek a sablonok eszközök, amik a világ és egymás megértésére szolgálnak, és hogy visszatérjünk az irodalom berkeibe, a történetek világában kifejezetten kreatívan lehet használni őket. Ha egy karakternek alapvetően van mélysége, motivációja, háttere, ha élőnek tűnik, akkor lehet akármilyen klisés, nem érdekel. Viszont azt nagyon utálom, amikor az írók kirántanak a fiókból egy üres sztereotípiát, adnak neki egy nevet, és ezzel elintézettnek tekintik az ügyet.
Következzen tehát a Top 10 számomra legidegesítőbb sztereotípia!
10. A lúzer aki megtanul sminkelni
Ez a tipikus rút kiskacsa féle sztori. Adott a nem túl népszerű leányzó, akin átnéznek a suliban (természetesen az a hipernépszerű csávó is, akibe indokolatlanul bele van zúgva, mióta meglátta), aztán valaki megszánja és megtanítja használni a szempillaspirált, és máris gyönyörű hattyúvá változik a kiskacsánk, és természetesen felkelti a kiszemelt érdeklődését is. Hogy oda ne haljak. Mi a bajom vele? 1) A feltételezés, hogy ha nem vagy pompomlány, és/vagy tiszteletbeli bajos csajok alakulat tag, akkor gőzöd sincs, hogy eszik vagy isszák a szemhéjfestéket 2) csak a külsőddel van esélyed felhívni magadra a figyelmet 3) csak az lehet érdekes egy srác számára 4) ettől egy csapásra megoldódik minden problémád. És még sorolhatnám napestig. Én a magam részéről imádok sminkelni, de ne vicceljünk már!
9. A meleg legjobb barát
Úgy tűnik, minden második romantikus könyv - legyen az YA, Na, vagy felnőtt - hősnőjének elengedhetetlen utánfutója egy meleg legjobb barát, és már kezdem nagyon unni. Érdekes módon ez a bizonyos barát mindig hímnemű, és az esetek túlnyomó többségében rettentő irritáló, szóval azon kívül, hogy marhára idegesítő nekem, még egyben sértő is a meleg pasikra nézve. Tisztelet a kivételnek.
8. Bridget Jones klónok
Oké, szóval ez már rosszul kezdődik, ugyanis én magát az eredeti forrást is gyűlölöm. Mindkét részt kénytelen voltam végignézni, méghozzá nem is egyszer, mert valami rejtélyes okból kifolyólag, anyukám nagyon szereti, de engem a világból ki lehet vele kergetni. Ez a tipikus harmincas nő, akinek az élete félig romokban (természetesen csak addig a fokig, ameddig még viccet lehet belőle csinálni), szingli, és egy két lábon járó katasztrófa. Engem igazából ez az utóbbi rész zavar. Ugyanis ezek a hősnők általában olyan szinten inkompetensek, hogy szinte azonnal beáll nálam a hajtépés állapota, és innen csak lejjebb visz az út.
7. Szenvedő szupersztár
Én tényleg megértem, hogy a sztároknak megvan a maguk baja: megfelelési kényszer, nulla magánélet, hirtelen jött siker, stb. DE! Marha nehéz ám együttérezni valakivel, aki a luxusvillájában sír a Porschéja mellett, hogy milyen pocsék az élete, amikor ott lebeg az ember feje felett a diákhitel, meg az egyéb ügyes-bajos dolgai. A másik, hogy senki nem tart pisztolyt a drága szereplőnk fejéhez, így nekem ne vergődjön, hogy utálja a fényűző életét, hanem emelje fel a híres fenekét, és tegyen valamit azért, hogy az megváltozzon. Józan parasztész. Duh.
6. Regina klónok
A helyi Bajos Csajok Alakulat önjelölt vezére. Minden nyomorult gimis YA könyvben van egy, én pedig sikítófrászt kapok tőle az esetek többségében. Szőke, pompomlány, gyönyörű, és maga Lucifer lakik benne, mert sose árt, ha van egy közellenségünk, aki ráhajthat ugyanarra a pasira, akire a főhősnő is áhítozik, így legalább nem kell törni a fejünket a konfliktuson, mert hát már eleve adott.
Ugyan miért mutassunk be igazi konfliktusokat igazi emberek között, ha itt a plasztikbarbie, aki elvégzi a melót helyettünk?
5. A buta és/vagy partikirálynő legjobb barátnő
Ez a prototípus is elég gyakran előfordul, különösen ha a főszereplő a visszahúzódóbb, okoska fajta, hiszen kell valaki aki kirugdossa a hősnőnket a világba, illetve jobb színben tünteti fel az agyi képességeit. Elvégre ki hallott már olyanról, hogy egy intelligens, fiatal lányak/nőnek jók az iskolai eredménye és szokott néha bulizni is, ráadásul hozzá hasonlóan értelmes emberi lényekkel barátkozik, akik képesek annál bonyolultabb elmefuttatásokra is, mint hogy ki kivel kavar és melyik árnyalatú rúzs megy a ruhájához. Pfff. Teljességgel elképzelhetetlen.
4. A félreértett playboy
Dorian! Gyere, lelkem, showtime van!
Szóval van ez a férfi (általában) főszereplő, aki halál szexi, lógnak rajta a csajok, köztudottan nőcsábász, de ő amúgy nem is úgy gondolta, csak épp unatkozik a drága és senki nem érti a világfájdalmát, amire természetesen csak azt a gyógyírt ismeri, hogy még a legyet is röptiben... de ő amúgy rendes gyerek. Természetesen. Gyakran összemosódik a szenvedő szupersztár sztereotípiával, de nem csak a celebekre korlátozódik a kategória. Dorian, akit az elején emlegettem, például az Üvegtrón sorozatban szerepel, ami egy ya high fantasy, és ő a koronaherceg benne. Sejthetitek, mennyire fantasztikusan kijövünk egymással.
3. Bajbajutott királyleány
Ez az idézet egyike azon okoknak, amiért nagyon imádom Mr. Gaiman történeteit. Csakúgy mint én, ő sincs oda a bajbajutott királyleány sztereotípiáért, ahol a szóban forgó hölgyike magatehetetlenül várja, hogy a szőke herceg fehér lovon kihúzza a slamasztikából.
Az persze abszolút elképzelhetetlen, hogy ő is tegyen valamit az ügy érdekében. Elvégre az sokkal lényegesebb, hogy mindig a lehető legjobban nézzen ki, és a megfelelő pillanatra időzítse az ájulását.
2. Alfaállat, avagy Mr. Tall Dark and Impulsive
Travis, ez a te köröd!
Na jó, szögezzük le, hogy az alfahímekkel a könyvekben alapvetően nincs problémám. Örvendenék némi változatosságnak amúgy e téren, de azért nem utálom őket. Viszont. Van itt ez a külön kategória, amit ki nem állhatok. Néha az az érzésem, hogy az író nem egy hús-vér szereplőt kreált nekem a papírra, hanem fogta az összes kvalitást, ami a mai nézetek szerint vonzóvá tesz egy hímet, egy kupacba hajigálta, nyomott rá egy kockás hasat, és tádám. Íme, megszületett az alfaállat. Nincs motivációja, nincs háttérsztorija, nincs semmi olyan környezeti behatás, ami láthatóan ilyenné formálta volna a jellemét, csak így egyszerűen veri a mellét, hogy ő mekkora macsó, és nekem ettől kellene hanyatt vágódnom, elvégre ez szexi. Persze, amikor jön a hősnő és meglebegteti a szempilláját, akkor az alfaállat mindjárt átmegy papucsba, és/vagy neander-völgyibe, elvégre a szerelem megváltoztat. Jhhahhh....
1. Önbizalomhiányos szépségkirálynő
Hölgyeim és Uraim, and the Oscar goes to...
Mind ismerjük ezt a típust, szerintem bemutatni se kell. A főszereplő hölgyike, akibe mindjárt három hím totál zúg bele fénysebességgel, olyan gyönyörű, hogy a napra lehet nézni, de rá nem, de ő persze ezt nem tudja, mert... vak mint egy denevér. Vagy nem tudom. Bónusz pont, ha emellé még lenyűgözően okos is, de persze azt se tudja magáról. Nem csoda, hogy szüksége van az összes felbukkanó szingli pasira, hogy biztosítsák afelől a drágát, hogy ő a legokosabb, legszebb, leglegleg. Mert hát ki hallott már olyat, hogy egy nő nem vadászik bókokra, hanem képes felismerni a saját értékeit és helyén kezelni azokat? Nem mondom, az önbizalomhiány sok fiatal lánynál probléma, és tényleg nem könnyű reálisan látni önmagunkat, de talán nem kéne ezt a fajta hőstípust ennyire pozitívnak beállítani, mert egyáltalán nem az.
Ennyi lett volna a februári Top10, remélem tetszett! Ti mit gondoltok a témáról? Melyik sztereotípiát utáljátok a legjobban? Felkerült a listára? Írjátok meg kommentben vagy chaten!
Üdv,
