Már csak órák kérdése és Február, így mint mindig, most is utolsó pillanatban csusszannék be a havi Top 10 rovattal, amiben ezúttal azokat a könyves szereplőket listázom, akik nagyon népszerűek, de én nem igazán kedvelem őket. Sőt, néhányat kifejezetten utálok.
Igazából nekem is meglepő volt összeszedni ezeket a karaktereket, ugyanis a vártnál jóval több srác került a listára, holott a lányokat általában könnyebb utálni. Vagy talán pont ezért? Hiszen a női főszereplőkkel nagyon mellé lehet lőni, illetve - ez csak az én észrevételem - a fiúknak valahogy hajlamosak vagyunk sokkal több mindent elnézni, így a lányok esetében kevésbé egyértelmű a közvélemény. Hmm... ti hogy látjátok?
Ennyi bevezető töprengés után, íme az ehavi toplista jelöltjei, ami mindjárt egy női szereplővel indít, csak hogy magamat cáfoljam:
10. Katniss Everdeen (Suzanne Collins: Az Éhezők viadala)
Mielőtt még fognátok a vasvillát, Katniss nem igazán az utálom-gyűlölöm-pusztuljon kategóriába tartozik nálam. El kell ismernem, hogy egy erős, kompetens női főszereplő, és a film adaptációban még egészen szerettem. De a könyvben valahogy nem bírtam elviselni, főként azok miatt az idegőrlő belső narrációk miatt, amik egyébiránt nélkülöztek minden érzelmi intelligenciát. Nem tudtam azonosulni vele, nem tudtam együtt érezni, és egyáltalán nem tudtam megszeretni a karakterét, így pedig az egész Hunger Games hype is elkerült, úgy mindenestül.
9. Dmitri (Nalini Singh: Guild Hunter/Angyali vadász)
Nálunk ugyan kaszálták a sorozatot, és azóta egyik kiadó se karolta fel, de külföldön tarol a maga műfajában. Dmitrit pedig mindenki imádja. Mert ő a sötét, szexi, veszélyes vámpír és hú meg ha. Még saját könyvet is kapott, amiben ugyan egy fokkal elviselhetőbb, de még ott se kedveltem meg. Lehet, hogy megvan rá az oka, de akkor is egy s*gfej, és nem az elbűvölő értelemben. Amit megtudunk róla, az sok mindent megmagyaráz ugyan, de hogy Pély Barnát idézzem: "nem jött át."
8. Artúr (On Sai: Szivárgó sötétség)
Íme, még egy főszereplő, akit szeretnem kellett volna, de nem jött össze. Artúr végig szemellenzőt viselt és önsajnálatban dagonyázott, és egyik se hozta közelebb a szívemhez. Ő tipikusan az a karakter, aki jót akar, de nem látja a fától az erdőt. Az is igaz, hogy még csak az első részt olvastam, tehát még bőven van hely karakterfejlődésnek. Őszintén remélem, hogy bekövetkezik, mert az eddigiek alapján szívesen képen törölném egy péklapáttal.7. Madame Lefoux (Gail Carriger: Napernyő Protektorátus)
A francia tudósnő a második kötetben tűnik fel, és az elejétől kezdve olyan érzésem volt tőle, mint a macskának, akinek visszafelé simogatják a bundiját. Ez az érzés pedig csak erősödött a folytatásban. Nem tudom igazából megmondani, mi zavar benne annyira, de biztos vagyok benne, hogy valami nem stimmel vele. Vagy csak előtörtek a paranoid hajlamaim, ki tudja.
 |
| forrás:pinterest |
6. Ron (J. K. Rowling: Harry Potter)
Ezt már kifejtettem párszor, de Ron aztán tényleg baromi idegesítő. Azon kívül, hogy tényleg egy kiskanál érzelmi szintjén áll, ahogy Hermione is megmondta, állandóan nyavalyog valamiért, de ő maga persze nem tesz semmit azért, hogy megoldódjon a helyzet. Egyetlen pozitívuma, hogy hozza magával a Weasley famíliát, akik viszont egész egyszerűen imádnivalóak.
5. Dorian Havilliard (Sarah J. Maas: Üvegtrón sorozat)
Csak a sorozat első két részéről tudok nyilatkozni - engem olyanokkal nyugtatnak, hogy a későbbiekben észhez tér -, de az Üvegtrónt és az Éjkoronát olvasva majdnem kiakadt a szemem a sok forgatástól. Ez a csávó egy kliséhalmaz. A félreértett playboy koronaherceg, aki unja az életét és utálja az apját, és beleszeret (vagyis inkább azt képzeli, hogy beleszeret) abba, akibe nagyon nem kéne. Eleve utálom a szerelmi háromszögeket, de Dorian... Doriantől a falra mászok. Állandóan nyavalyog, de nem áll ki magáért, vagy másokért. Néha rendez egy jelenetet, mint egy ötéves, akitől elvették a játékát, de ettől eltekintve csak arra jó, hogy illegesse magát az udvarban.
4. Dani O'Malley (Karen Marie Moning: Tündérkrónikák)
Dani egy tizennégy éves szeleburdi leányzó, akinek az arcánál csak a gyorsulási ideje nagyobb. Ugyanis eszelős sebességgel képes közlekedni, olyannyira, hogy igen gyakran kék-zöld folt, mert falakba ütközik. Dani baromi idegesítő, sokkal inkább mint Mac, legalábbis szerintem. Egyszerűen irritál az önteltségével, és a felelőtlen viselkedésével, ami korát tekintve még csak nem is annyira karakteridegen, de ettől függetlenül is képtelen vagyok elviselni a stílusát. Nekem sok a csaj, úgy ahogy van. Jó néhányan megmutatták már hogy kell szerethető, hiteles tini szereplőket írni, akiktől nem kap az ember agyérgörcsöt. Nem így, az tuti. Moning, maradj a felnőtteknél.
3. Travis Maddox (Jamie Mcguire: Gyönyörű sorscsapás)
A bronzérmes, hölgyeim is uraim. Ismét egy férfi főszereplő. Travis az agyamra ment. Melodramatikus, felelőtlen, gyerekes, impulzív, és ettől kéne hanyatt vágnom magam, elvégre kockás a hasa és hagyja, hogy Abby feltörölje vele a padlót, mint minden jó papucs. Sorscsapás, annyi már biztos, de nem hinném, hogy ennek annyira örülni kéne.
2. Archer (Rachel Hawkins: Hex Hall)
Egészen elképzelhető, hogy ezért most utálni fogtok, de szerintem Archer nagyon messze esik az álompasi státusztól. Megintcsak egy olyan srác, aki nagyon szívdöglesztőnek van leírva, de a külsején kívül semmi olyat nem találtam benne, ami érdemessé tenné a figyelmemre, sőt. A kötelező YA bálon pedig, ami a könyvben volt, végleg elásta magát nálam azzal, ahogy az Elodie-val kialakult szitut kezelte (értsd: teljes mértékben figyelmen kívül hagyta).
1. Vronszkij (Lev Tolsztoj: Anna Karenina)
Akik ismernek, azoknak nem újdonság, hogy Anna Kareninával a világból ki lehet kergetni, de nem csak Anna az, akit nagyon utálok benne. Vronszkij, a férfi főszereplő eddig még nem igazán kapott tőlem nyilvánosan, úgyhogy elérkezettnek látom az idejét, főleg, hogy rengeteg klasszikus irodalmat kedvelő lány/nő vágyálma a jóképű orosz tiszt. Amit sose fogok felérni ép ésszel, ugyanis én csak egy egoista, nőcsábász katonát láttam kibontakozni a sorok között, aki csak azért akar megkapni egy nőt, mert tudja, hogy nem lehet az övé, és utána meg is unja elég hamar. Csak magára figyel, fel se tűnik neki, hogy Anna nincs jól, vagy ha mégis, hát egyáltalán nem érdekli. Úgy visszataszító a pasas, ahogy van. Persze az is lehet, hogy egyszerűen én vagyok rosszul bekötve és újra kéne néznem a Mi kell a nőnek? vígjátékot, hogy megfelelően tájékozódjak.Nos, ennyi lett volna a havi Top10, remélem tetszett, és egyelőre még nem akartok nyársra tűzni. Szerintem mindannyiunk esetében akadnak olyan karakterek, akiket mintha mindenki imádna, nekünk azonban valahogy mégse fekszik a személyisége. Nektek kik azok?
Írjátok meg kommentben/chatben/postagalambbal, vagy ahogy épp jól esik!
Üdv,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése