2016. március 25., péntek

Totally Should Have Book Tag

Hello népek!

Ezúttal egy book taggel jövök, ugyanis Zsebi, a Maybe I'm a Bookworm bloggerinája és virtuális bajtársam a késő esti szenvedésfesztekben, amiket tanulás címen művelünk, kihívott rá még ezermillió éve (oké, szóval gyakorlatilag két hete), én meg jól elfeledkeztem róla. De szerencsére tegnap becsapott a mennykő, így most itt vagyok - bár eléggé kétségbevonható elmeállapotban - és itt van a Totally Should Have névre hallgató book tag, amiben végre kisóhajtozhatom magam kívánság ügyileg. Már csak a hullócsillag hiányzik.

Szóval vágjunk is bele!

1. Bárcsak kapott volna folytatást!


CALDERON!
Jó, szóval elvileg jön majd valamikor egy harmadik könyv, de ami engem illet, nem tud elég gyorsan érkezni! Nagyon imádtam az első két részt, és bár kaptunk valamiféle lezárást, nekem ez közel sem elég. Nagyon szeretném már viszontlátni Tainát és Calderont, ezúttal már mint házaspárt, hogy lássuk, igaza lesz-e Oregonnak, és darabjaira szedik-e a galaxist családi veszekedés közben.

2. Bárcsak lenne egy spin - off sorozata!


Rengeteget törtem ezen a kérdésen a fejem, de csak egyetlen válasz jutott eszembe. Bár Jeaniene Frost Night Huntress szériájának két spin off sorozata is van, Ian könyvével még lóg nekem az írónő!

3. Bárcsak több könyvet írna!


Ezen gondolkodnom se kellett, egyértelműen Erin Morgenstern mellett teszem le a voksom! Az Éjszakai cirkusszal teljesen elvarázsolt, de azóta semmit nem láthattunk tőle, amit rendkívüli módon sajnálok, ugyanis azt a könyvet nagyon a szívembe zártam.

4. Bárcsak ne vele jött volna össze!

 

forrás

Hermione és Ron a Harry Potter sorozatból. Számomra egyáltalán nem működött, és bizony utólag Rowling is bevallotta, hogy talán nem volt a legjobb ötlet. Mondjuk én Dracot és Hermionét shippelem, ami még eszementebb ötlet, de ez még nem változtat a tényen, hogy Ron és Hermione nem egymáshoz valók. Nope. Akkor már inkább Krum.

5. Bárcsak máshogy ért volna véget!


Huh, ez nehéz, mert alapvetően azt tartom, hogy még ha szívünk szerint jobb/rosszabb/más sorsot is kívántunk volna a szereplőknek, ha megváltozna, az már nem ugyanaz a könyv lenne. Ettől eltekintve, Philip Pullman Borostyán látcsövének a vége még hosszú évek távlatából is újra és újra összetöri a szívem, hacsak rágondolok. Will és Lyra nem ezt érdemelték! Azzal együtt, hogy nem változtatnám meg a végét, ha módom lenne rá, ez örökké fájni fog, és nem tudom nem azt kívánni, bár máshogy ért volna véget a trilógia.

6. Bárcsak film készülne belőle!


Hajjaj, vigyázz mit kívánsz!
A film adaptációk igencsak kétélű fegyverek, főleg manapság. Azért szerintem a Lélektelenből a megfelelő castinggal, igencsak zseniális, szórakoztató filmet lehetne összehozni. De ahhoz tényleg nagyon jó színészek kellenének.

7. Bárcsak sorozat készülne belőle!

 

forrás

Marissa Meyer Holdbéli krónikáiból szerintem remek sorozat válhatna! Miután a különböző mesék hőseinek szálai folyton keresztezik egymást, így kiváló alapanyag, csak egy bravúros forgatókönyvíró kéne hozzá. Ideje megtörni a Once Upon a Time egyeduralmát a sorozat retellingek birodalmában! Én tuti megnézném.

8. Bárcsak egy szemszögből íródott volna!


Nem tudom, ez mennyire ér, hiszen a Breakable csak a kiegészítő kötete az Easynek (Tammara Webber), de annak a könyvnek nem szabadna léteznie. Én félúton abbahagytam, mert egyrészt halálra untam, másrészt nem akartam, hogy a maradék Lucasszal kapcsolatos illúzióimat is lerombolja. Sokan szerették, de szerintem kár volt erőltetni.

9. Bárcsak megváltoztatnák a borítóját!

 

ebből...

...ez lett
Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai
Na, nem az eredetinek, mert az könnyfakasztóan gyönyörű. Hanem a magyarnak, ami valami vállalhatatlan borítóval és feleakkora méretű puhaborítós kiadásban látott napvilágot, mint az egy, ami az eredetit tükrözi és csak keményborításban jelent meg. Jó, mi? Remekül mutatnak egymás mellett. Arról már ne is essen szó, hogy amúgy televolt nyelvtani hibával a belső tartalom is. Magát a sztorit imádom, de a Vér és csillagfény napjai ahogy kinéz... hát fáj.

10. Bárcsak megtartották volna az eredeti borítókat!


Chloe Neill külföldön nagy sikernek örvendő sorozata, a Chicagoland vámpírjai itthon csak két részt ért meg (a szívás - kac kac kukac - az, hogy pont a harmadikban indul be a sztori), de igazán sajnálom, hogy nem az eredeti borítóval  jelentek meg, ugyanis a magyar verzió a vállalhatatlan határát súrolta.

11. Bárcsak ne is folytatódott volna!


Most fogtok megölni.
Cassandra Clare: A végzet ereklyéi sorozat
Többször kifejtettem már, de szerintem meg kellett volna hagyni trilógiának. Az Üvegvárosban el lettek varrva a szálak, kerek egész volt a sztori, de nem, mert kellett nekünk a négy... meg az öt, meg a hat. Isten tudja, hány árnyvadászos könyv van már, én belefáradtam a követésébe. Egyszerűen képtelen vagyok lelkesedni a sorozat iránt, pedig régen tényleg szerettem. De a Bukott angyalok városa maradandó sebet ejtett. Pláne most, hogy mindenki meg van őrülve a Lady Midnightért, aminek a borítója egyébként tényleg kivételesen gyönyörű lett, én meg csak vonogatom a vállam, hogy hát jó...

12. Hívj ki valakit!


A kihívottam nem más, mint Ivy Macgregor, mert rég láttam nála már book taget, és épp itt az ideje. Tavasz van, ébredés a téli álomból, meg miegymás. Ivy, tiéd a pálya! ;)


Nos, ennyi lett volna a Totally Should Have book tag, remélem tetszett! Ha esetleg kedvet kaptatok hozzá, nyugodtan vigyétek és töltsétek ki ti is, vagy akár válaszoljatok itt lenn a kommentekben, illetve a chaten a jobb oldali menüsorban.

Üdv,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Limk Related Widget