2016. március 20., vasárnap

Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses

Kiadó: Bloomsbury Children's
Oldalszám: 416

 A thrilling, seductive new series from New York Times bestselling author Sarah J. Maas, blending Beauty and the Beast with faerie lore.

When nineteen-year-old huntress Feyre kills a wolf in the woods, a beast-like creature arrives to demand retribution for it. Dragged to a treacherous magical land she only knows about from legends, Feyre discovers that her captor is not an animal, but Tamlin—one of the lethal, immortal faeries who once ruled their world.

As she dwells on his estate, her feelings for Tamlin transform from icy hostility into a fiery passion that burns through every lie and warning she's been told about the beautiful, dangerous world of the Fae. But an ancient, wicked shadow grows over the faerie lands, and Feyre must find a way to stop it... or doom Tamlin—and his world—forever.

Egy borzongató, elragadó új sorozat Sarah J. Maas New York Times bestseller szerzőtől, amelyben a Szépség és Szörnyeteg találkozik a tündérek világával.
Nemsokkal azután, hogy a tizenkilenc éves Feyre megöl egy farkast az erdőben, egy szörny-szerű lény toppan be, megtorlást követelve a bűntettért. A szörnyeteg elhurcolja Feyrét egy pusztán legendákból ismert varázsvilágba, ahol semmi nem az, aminek látszik, és ahol kiderül, hogy a fogvatartója igazából nem is állat, hanem Tamlin, egy a nagyhatalmú és halálos halhatatlan tündérek közül, akik egykoron az emberi világot is irányították.
Azonban ahogy telnek a napok és Feyre egyre inkább beilleszkedik új életébe Tamlin birtokán, az érzései is változnak az irányába: jeges gyűlöletből tüzes szenvedély lesz, ami minden hazugságot és figyelmeztetést felemészt, amit a lány valaha hallott a gyönyörű, veszélyes tündérek világáról. Azonban egy ősi, gonosz árnyék növekszik Feyre új otthona felett, és rá hárul a feladat, hogy megállítsa... mielőtt az Tamlin és az egész világ végét jelentené.
(saját fordítás)

Sarah J. Maas másik sorozatával enyhén szólva is problematikus a kapcsolatom, így igen sokáig halogattam ezt a könyvet, annál is inkább, mert Szépség és szörnyeteg retellingként emlegették mindenhol, azokkal meg különösen kritikus szoktam lenni, miután nagyon-nagyon imádom azt a mesét. Szóval akartam is olvasni ezt a könyvet, meg nem is. De esélyem se volt, hiszen egyesek (khmm khmm... Zsebi... khmm khmm) olyan szinten megszállottak, hogy minden rábeszélési módszert bevetettek a siker érdekében.

Talán nem meglepő, ha azt mondom, igencsak vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. Sarah J. Maas könyvei valahogy mindig igazi hullámvasutak a számomra: egyik pillanatban utálom, a másikban imádom őket, és egy kicsit így voltam az A Court of Thorns and Roses esetében is.

A világ viszonylag egyszerű, legalábbis első látásra. Az emberi világot és Prythiant, a tündérek birodalmát egy fal választja el egymástól, és a viszonylagos nyugalmat a véres háborúk utáni békeszerződés biztosítja a két faj között, de az évszázados gyűlöletet még az érintkezés hiánya se tudta eltörölni, sőt.
De a falon túl sincs minden rendben, hiszen Prythiant veszély fenyegeti, amit ha nem állítanak meg, nem csak a tündérek, de az emberek világa is összeomlik. Egyszerű felállás, de jól működött. A tündérek világa gyönyörű, néhol már kicsit talán túl is volt csicsázva, de elég hamar kiderül, hogy valami nyilvánvalóan nem stimmel, és ezt a szálat az írónő nagyon szépen kibontja. Viszont pontosan itt van elásva az egyik legnagyobb problémám is. Erre mindjárt ki is térek.
forrás

Előtte viszont érdemes pár szót szólni a szereplőkről. Feyrevel nagyjából ugyanazt a táncot jártuk el, mint anno az Üvegtrónban Laenával. Az elején kedveltem, meg megértettem a motivációját, együttéreztem vele, és így tovább, aztán amint felbukkant a csúf gonosz hókuszpók khmm "szörnyeteg" hogy elrángassa azért, mert megölte egy alattvalóját, Feyrenél mintha elmentek volna otthonról. Nekem meg innentől fogva igen gyakran viszketett a kezem a péklapát után, ugyanis annyira tipikusan ostoba döntéseket hozott, amitől a hajam égnek állt.

Csak egy példa: ugye a tündérek kvázi lenézik a halandókat, és Feyre egy olyan helyre került ami hemzseg a tündérektől, akikkel szemben semmi esélye, hiszen erősebbek, gyorsabbak és csomó trükk van a tarsolyukban. Egy este hatalmas banzáj van a palota közelében, és Tamlin nyilvánvalóvá tette, hogy nincs meghívva. Nagyjából három különböző ember három különböző képpen magyarázza el a leányzónak, hogy nem jó ötlet kitenni a lábát a szobából, mert nem biztonságos. De neeem, hiszen mit neki párszáz csingiling, aki a hátsó kertben tart grillpartit. Kettőt találhatsz, mit csinál.

És ha mindez nem lenne, elég még sötét is mellé. Persze, azt tudjuk, hogy sose kapott megfelelő oktatást, hiszen az apja tönkrement, mikor még kislány volt, és utána már  nem volt pénzük tanárra, és nem is ezzel van a gond, hanem azzal, hogy természetes intelligenciája nincs. A rejtvény, amit a főgonosz adott neki olyan egyszerű volt, hogy még a végére se értem, már rájöttem! Pedig ha valaki, hát én totál béna vagyok a rejtvényekben. Feyrenek persze nem esett le, mert akkor a könyv utolsó száz oldala nem létezett volna. Ekkor már a hajamat téptem. Csoda hogy nem fosztott csirkeként rohangálok manapság, ez a könyv annyira kikészített idegileg helyenként.

Tamlin, a "szörnyetegünk" egész kedvelhető, de nem vagyok tőle annyira hanyatt vágódva. Szerettem, mint karaktert és együtt éreztem vele, de nekem túlságosan is szentfazék volt. Mármint... a szörnyetegtől azt várná az ember, hogy egy dinamikus, érdekes karakter legyen, akinek a lelkében fény és sötétség egyaránt megtalálható, és én személy szerint az ő személyiségfejlődését szeretem a legjobban az eredeti mesében. Tamlin viszont az elejétől kezdve tökéletes. A külseje, a viselkedése, a nézetei, minden purrrrrfect. Az egyedüli szörnyszerű jellemvonása az alakváltási képességében van, és még az se igazán meggyőző, hiszen ez nem átok, hanem éppen ellenkezőleg.

El is érkeztünk az én fő problémámhoz. Számomra ez a könyv nem Szépség és szörnyeteg retelling. Igen, nyomokban felfedezhető benne a mese, van néhány utalás, de ez a verzió minden felelősséget levesz a szörnyeteg válláról, és az átkot csak a főgonosz romlottságának a számlájára írja. Tamlin karaktere pedig ezzel annyival laposabbá válik! Nincs személyiségfejlődés, nem mozdul a karaktere sehova, és ezzel sokkal kevésbé volt érdekes számomra, mint amennyire lehetett volna, ezt pedig sajnáltam.

forrás
Viszont, azt meg kell hagyni, hogy mindannak ellenére, hogy a két főszereplőnkkel bizony voltak problémáim, a romantikus jeleneteik szépen sikerültek. Sarah J. Maas tökéletesen keverte a tündérmesés, habos rózsaszín feelinget a kicsit "földhözragadtabb" momentumokkal, ami így nem ütött el túlságosan a fantasy világtól sem, illetve az olvasó se kapott cukorbetegséget a romantikától. Ez nem YA retelling, emberek, sokkal inkább sorolnám a New Adult regények közé korosztály-ügyileg.

Rég fordult már elő ilyen velem, de ebben a könyvben a mellékszereplők voltak azok, akiket igazán kedveltem. Ott volt például Lucien, Tamlin barátja/kémje/ épp mikor mije, aki egymagában sokkal érdekesebb volt, mint a két főszereplő együttvéve. Imádtam a humorát, a háttértörténetét, és kb. az összes megnyilvánulását. Nagyon remélem, hogy sokat látjuk még, és esetleg kap egy saját könyvet, mert ő volt a kedvencem!

“Do you ever stop being so serious and dull?"
"Do you ever stop being such a prick?" I snapped back.
Dead—really, truly, I should have been dead for that.
But Lucien grinned at me. "Much better.”

Aztán ott van Rhysand, az ügyeletes szexi fekete bárány. Damon Salvatore jutott róla eszembe a Vámpírnaplókból (a sorozatból, nem a könyvekből, azokat nem olvastam). Zsebi már előre figyelmeztetett: "Rhysandot imádni fogod. Akkora köcsög." Tényleg az, és tényleg bírtam. Nem tudom, ez mit árul el az én lelkivilágomról, de hát istenem. Viszont annak ellenére, hogy Rhysand eszelősen szórakoztató, nagyon nem szeretném, ha az elkövetkezendőkben szerelmi háromszög alakulna ki! Azon túl, hogy égő tűzzel gyűlölöm a szerelmi háromszögeket, az egész első könyv értelmét vesztené.

A panaszáradat ellenére azonban, élveztem a könyvet. Olvastatta magát, elbűvölt, feldühített, kíváncsivá tett. Annyit mindenképpen elmondhatunk róla, hogy rengeteg érzelmet kiváltott belőlem. Abszolút megértem, miért imádják olyan sokan, és ha nálam nem is vált kedvenccé, azért mindenképpen érdekel a következő rész, ami most májusban érkezik, és A Court of Mist and Fury címet viseli. Várom is, meg nem is. Ez főként annak tudható be, hogy a szenzoraim szerelmi háromszög veszélyt jeleznek. Nos, majd meglátjuk, mi lesz belőle!

Értékelés: 4/5
Kedvenc jelenet: Tamlin x Feyre közös jelenetei, illetve Lucien megjelenései
Kedvenc karakter: Lucien

2 megjegyzés:

  1. Nem is ertem miert engem hoztal fel peldanak xD Egeszseges modon rajongom a tortenetert, es Tamlinert.
    Arra azert keszulj, hogy majusban veled es Dorival fogom kitargyalni az acomafot xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az +egészséges" nézőpont kérdése xD
      Rendben, készülök :D Ha szerelmi háromszög lesz, szólnod KELL róla!!! Vili? xD

      Törlés

Limk Related Widget