Gail Carriger: Heartless - Szívtelen

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 384

A lélektelen Lady Alexia Maccon ismét alaposan benne van… ezúttal azonban a baj nem a saját hibájából szakadt rá. Amikor egy őrült kísértet megfenyegeti a királynőt, Alexia veszi kezébe az ügyet - és a nyomok a férje sötét múltjába vezetnek. Mindezt megtetézi a húga (döbbenetes!) csatlakozása a szüfrazsett-mozgalomhoz, Madame Lefoux legújabb találmánya és tarajos zombisülök áradata -- Alexiának arra sem marad ideje, hogy saját előrehaladott terhességével foglalkozzék.
Sikerül rájönnie, ki akarja megölni Viktória királynőt, mielőtt túl késő lenne? Megint a vámpírok szervezkednek, vagy az áruló ezúttal farkasbundát visel? És egészen pontosan micsoda fészkelte meg magát Lord Akeldama második legjobb szekrényébe??

Te jószagú, hogy nekem mennyire hiányzott már ez a sorozat! Hiányzott az érzés, hogy kinyitom a könyvet és máris nevetek, hiányoztak a karakterek és azok az egészen eszement találmányok, amiket Carriger mindig kitalál. Sokáig kellett várnunk az új Napernyő Protektorátusra, és már elvonási tüneteim voltak.

 Fenntartom a véleményemet, hogy a legelső részhez semmi nem ér fel, de azt kell mondjam, a Heartless igen szépen muzsikált. Nagyon-nagyon élveztem a történetet, és az különösen tetszett, hogy Carriger nem kényelmesedett bele a sorozatba, hanem fogta magát, és lazán újrarendezte az egész eddig felépített kapcsolatok tengerét. Igazán bevállalós húzás volt, és mire sikerült felocsúdnom a sokkból, kedvem lett volna megtapsolni a drága írónőt.

A humor a régi, szerencsére, így az volt az alapfelállás, hogy majd' megszakadtam a röhögéstől az esetek jó részében (de legalábbis a nem túl nőies horkantásoktól, amiket próbáltam köhögésnek álcázni). Egyrészről ez jó hír, hiszen a sorozat alapját képezi az írónő sajátos humoérzéke, másrészről viszont nem túl praktikus, mert vihogva igen nehéz tettetni, hogy az ember tanul és nem olvas stikában.

forrás

Ami a karaktereket illeti, mindenki hozta a megszokott formáját, de azt kell mondjam, most inkább a mellékszereplők hátterén volt a hangsúly. Főszereplő párosunkról, bár bőven szerepeltek, és ráadásul együtt, ami határozottan jót tett a lelkemnek a harmadik rész után, nem igazán tudtunk meg új dolgokat. Ez persze nem feltétlenül baj, mert így is volt bőven mivel foglalkozni, de el bírtam volna viselni egy kicsivel több Lord Maccont a történetben. Néha faliszőnyeg-feelingem volt tőle. Ott volt, meg skót volt, és elbűvölően szerelmes, de túl sok mindent nem csinált. Azért így is akadtak igazán aranyos jeleneteik Alexiával, amit képtelen voltam nem vigyorogva olvasni.

 – Mozgékony kisfiú, hát nem?
– Kislány – javította ki a felesége. – Mintha az én gyermekem fiúnak merészelne születni.
Ez már régi civódás volt közöttük.
– Fiú – vágta rá Conall. – Egy gyerek, aki ennyi gondot okozott már az elejétől fogva, bizonyítottan csak fiú lehet.
Alexia felhorkant.
– Mert az én lányom nyugodt természetű és kérlelhető lenne?
Conall vigyorogva lecsapott Alexia kezére, és az ajkához emelte, hogy csókot nyomjon rá; lágy ajkak a szúrós borosta között.
– Igazságod van, feleség. Nagyon is.

Ivy ugyan kicsit kikerült a képből, de ahol megjelent, ott úgy ütött mint egy pocsék fejfedőt viselő tehervonat. Továbbra is fenntartom a véleményem, hogy ez a hölgyike okosabb, mint amilyennek látszik. Lyall professzor is tiszteletét tette, bár talán kevesebb vicces sor jutott neki, mint az előző kötetben. Ezzel együtt viszont olyanokat megtudtunk a karakteréről, amitől leesett az állam. És nem csak róla, de a rejtélyes Alessandro Tarabottiról is kiderült egy-két dolog, úgyhogy bőven volt min csámcsogni. Madame Lefoux-t eddig se kedveltem, és ezután még kevésbé fogom, de aki esetleg szórakoztatónak találja a francia tudósnőt, az megnyugodhat, mert ő is igen fontos szerepet játszik ebben a részben.

– Nagyon köszönöm, asszonyom! Ami a húgát illeti, igazi kincs, hát nem? Idáig rejtegette előlem.
Lady Maccon nem hagyta, hogy ösztökéljék.
– Komolyan, Channing, hiszen tulajdonképpen – elhallgatott és számolgatott – huszadannyi idős, mint ön. Vagy annyi se. Nem kívánna inkább valami érettet az életébe?
– Jó ég, dehogy!
– Hát akkor legalább valami alapvetően tisztességest?
– Most csak sértegeti.

Channing Channing is feltűnt, és én még mindig rettentően élvezem a karakterét, főleg amikor Alexiával szócsatákba keverednek. Már a Changelessben is nagyon jól szórakoztam a falka gammáján, de szerencsére itt a negyedik kötetben többet is láthatunk belőle, csakúgy mint Felicityből, aki viszont nem várt meglepetést okozott nekem! Még mindig szándékoltan idegesítő, de már sokkal érdekesebb, mint eddig.

Lord Akeldama továbbra is eszelősen okos, és még mindig nem fogyott ki a szóvirágokból, szóval tulajdonképpen nincs új a nap alatt, bár a jövőre nézve... nos, igen érdekesen fognak itt alakulni a dolgok. Biffy viszont jelentős karakterfejlődésen megy keresztül, hiszen szegénynek egyáltalán nem megy simán az új helyzetébe való beilleszkedés. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fogunk még látni tőle a jövőben.

forrás

A cselekmény érdekes és pörgős, a nyomozás izgalmas, és mint mondtam, a vége hatalmasat szól! Elérte, hogy ne csak azért várjam a folytatást, mert az egyik kedvenc sorozatomról van szó, és mert imádom a karaktereket és több időt akarok velük együtt tölteni, hanem azért is, hogy lássam, vajon hogy alakulnak a dolgok a jövőben. Igencsak erőteljes erőviszony átrendeződésnek voltunk tanúi!

Egyetlen kivetni valót találtam benne, amit most nem fogok elspoilerezni a nagyérdeműnek, de elég, ha annyit mondok, kicsit csalódtam Alexia agyi képességeiben. Ennél sokkal gyorsabban össze kellett volna raknia a képet, mert nagyon is nyilvánvaló volt a helyzet. Ettől az apróbb bakitól eltekintve viszont, remek élményt nyújtott a Heartles!

Bárki, aki valami szokatlan, vicces, enyhén röhejes, de azért nagyon is szerethető olvasmányra vágyna, bátran kezdjen bele a Napernyő Protektorátusba, mert nem fogja megbánni!

Az elektronikus példányért köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak.

Értékelés: 4,5/5
Kedvenc jelenet: képtelen vagyok választani
Kedvenc karakter: Madame Lefoux és Felicity kivételével kb. mindenki