Igencsak eseménydús novembert tudhatunk magunk mögött, nemde? Mire kettőt pislogunk, már itt is a karácsony. De az ünnepi témákat hagyjuk inkább a következő hónapra. Ezúttal egy booktag-et hoztam nektek, amit Reánál, a Real Thoughts bloggerénél találtam. A középpontban pedig nem más, mint a téli hónapok egyik nélkülözhetetlen kelléke áll: a tea.
Mondjuk nálam az év összes hónapjában igen előkelő helyen szerepel, miután kávét egyáltalán nem iszom, és valahogy meg ébren kell maradni. De a koffeintartalmától eltekintve is imádom.
Úgyhogy lássuk is a kérdéseket!
1. Instant Tea - A legrövidebb könyv, amit tavaly olvastál
Egyetértek Reával: miért pont tavaly?
Mindenesetre, ha emlékezetem nem csal, akkor Chloe Neill novellája volt az Jeffről és Fallonról, a Howl for You. Sajna, elég kiábrándító egy élmény volt. Ez is azt bizonyítja, hogy bár imádom a mellékszereplőket, néha jobb, ha annak maradnak meg.
2. Zöldtea - Egy könyv zöld borítóval
Íme. :) Épp most rendeltem meg, úgyhogy azonnal ez ugrott be. Michael Granttől eddig még csak a Messenger of Fearhez volt szerencsém - amiről ebben a bejegyzésemben már áradoztam egy sort - így igencsak várós a könyv, és az elvárásaim persze az egekben vannak. Érzitek ezt a szagot? Ez a pofáraesés, ami már rotyog a fazékban, és csak rám vár.
3. Forró citromos tea mézzel - Egy könyv, ami átmelengeti a lelked
Szerintem már mindenki nagyon unja, hogy állandó jelleggel a Tinibálványt emlegetem, így most inkább egy másik könyvet, azaz könyveket hoznék fel példának: Kerstin Gier: Időtlen szerelem trilógiáját. Egyszerűen tündéri.
4. Ötórai tea - Egy könyv, amit angolul, vagy más idegennyelven olvastál
Na, hát ebből rengeteg van. De az első regény, amit teljes egészében sikerült befejeznem angolul, az Simone Elkeles: Perfect Chemistry c. könyve volt. Határozottan sokat segített, hogy egyszerűen imádtam a történetet, és mind a mai napig szeretek csak úgy belelapozgatni. A folytatások ugyan nem nyűgöztek le, de ez az első rész... örök kedvenc.
5. Gyógytea - Egy könyv, amit kényszerből olvastál
Anne Radcliffe: The Italian ilyen volt idén (sok más mellett). Egyetemre kellett, a Romantic Britain and Italy modulomra. Persze az utolsó pillanatban a drága prof kivette a tanmenetből. Pedig végigszenvedtem azt az ötszáz oldalt becsülettel! Nem volt egyébként rossz, de sokkal jobb klasszikusok is vannak. Radcliffe írása messzemenően terjengős volt, és pont az érdekes részeket nem írta le részletesen. Ugyan minek beszéljünk valami izgalmas karakterről, vagy körmönfont dialógusról, amikor tovább elemezhetjük az olasz hegyvidék minden nyomorult kavicsát?
6. Fekete tea - Egy olyan akciódús könyv, amin nem tudnál elaludni
Ebből is van egy pár, de nem hiszem, hogy akad olyan, amiről már nem zengtem itt ódákat n plusz egyszer. Ilyen például Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozata, Ilona Andrews Kate Daniels regényei, Dan Wells Részlegesek trilógiája.
Az összes fenn említett azt eredményezte nálam, hogy hajnalig olvastam, és a végén úgy kellett kifeszegetni a könyvet a görcsös ujjacskáim közül, miközben véreres szemekkel még mindig a 'Vége' szócskát bámultam.
7. Jeges tea - Egy hamisítatlan nyári olvasmány
Pffff. Nekem max attól lesz nyári olvasmány valami, hogy én nyáron olvastam, és ezért így ragadt meg bennem. Mindenesetre szerintem Lilian H. Agivega: Második Atlantisz c. ifjúsági fantasyja ilyen. Merthogy nyáron játszódik. Bizony, ilyen betonkemény érveim vannak.
8. Kalinka szamovár - Egy könyv, amit csak az alkohol tett volna elviselhetőbbé
Kylie Scott: Lick, azaz magyar címén Taktus.
Már a címe is megér egy misét. Mindig megfogadom, hogy soha többet rocksztáros könyvet, mert mindig megszívom velük, mint a torkos borz, de valahogy mindig a kezembe kerül egy. Ezt nem tudom másnak tulajdonítani, mint saját eszement mazochizmusomnak, úgyhogy tulajdonképpen a könyv meg én bűnrészesek vagyunk.
De mindenki ott áradozott, hogy ez nem olyan mint a többi, meg hogy vicces, meg toronyóra láncostól, és a többi... jah. Lehet, hogy csak nekem nincs humorérzékem, de én maximum kínomban röhögtem. De nem, még úgyse. Pálinkát neki! Hátha legalább vigyorgósra iszom magam.
Ennyi lett volna tehát a nagy Teatlon, remélem tetszett nektek! Nem hívnék ki senkit, mert én is csak úgy lenyúltam, úgyhogy akinek kedve szottyant hozzá, nyugodtan kövesse példámat, vagy esetleg válaszoljatok itt, a kommentekben/chaten/postagalambbal, ahogy jól esik.
John Marllow, a Véres Casanova néven ismert pszichopata, brutális kegyetlenséggel erőszakol meg és mészárol le nyolc nőt. A sorozatgyilkos végül az FBI elől menekülve egy elhagyatott házban öngyilkosságot követ el. Csakhogy a vérfürdő közel húsz év múlva újra kezdetét veszi, mindössze azzal a különbséggel, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett szexuális indíttatású gyilkosságok áldozatait immáron az Interneten keresztül hálózza be a gonosz ragadozó.
Joseph Church, a feltörekvő író régi álma válik valóra, amikor megjelenő új regénye végre nagy sikert arat, azonban ezzel egy időben a felhőtlenül boldognak látszó házassága kártyavárként omlik össze. Eddiet, a rémálmokkal küzdő kamaszfiút megtalálja az első szerelem. Felhőtlen, boldog szárnyalását viszont egy a túlvilágról érkező gonosz szellem árnyékolja be, aki egyre jobban az irányítása alá vonja a fiút.
Gemsi, a fiatal és agilis nyomozónő hosszú éveket töltött az FBI fedett ügynökeként a maffiába beépülve. Mégis a legveszélyesebb küldetése most vár rá, amikor az Interneten ismerkedő sorozatgyilkosnak akar csapdát állítani. Csapatával úgy vélik, egy másolós gyilkos nyomában vannak, azt nem is sejtik, hogy a gonosz lelkek is visszatérhetnek az élők világába.
John Cure új könyve az élethű szereplőivel, hátborzongató hangulatával és lebilincselő történetvezetésével ismét a misztikus pszichothrillerek legjobbjai közé tartozik.
Amikor a Mogul kiadó egy felhívásában lehetőséget adott a recenziós példány véleményezésére, rendkívül izgatott lettem. A tartalom szuperül hangzott, pont az a fajta pszichothriller, amit én kedvelek. de amiből még nem sokat olvastam - inkább filmek terén vagyok otthon a műfajban. Pláne, hogy mostanában tudatosan próbálok esélyt adni hazai íróknak, ugyanis mint oly sokan, én is rádöbbentem, hogy bizony jó néhány tehetség akad kis hazánkban, akiket abszolút érdemes olvasni.
A példány, amit kézhez kaptam külsőre abszolút kifogástalan: igényesen van kötve, keményborítós, nem esik szét olvasás közben. Arról nem beszélve, hogy az író volt olyan kedves, és névre szólóan dedikálta is nekem.
van bizonyítékom is
Úgyhogy mondanom se kell, amint lehetőségem adódott rá - ami sajnos az évkezdés és a költözés miatt nem túl hamar történt meg - azonnal el is kezdtem olvasni.
Tetszett, ahogy a történet szép lassan felépült. Ahogy azt a tartalom is mutatja, több szálon futnak az események, némi időbeli ugrást is megtapasztalunk, és több személy gondolatain keresztül lehetünk tanúi a történéseknek. Olyan az egész, mint egy lassan összeálló kirakós. Aki pedig ismer, az tudja, hogy egy jó kis kirakóst sose vetek meg, ha történetekről van szó. Jó volt a ritmizálás, és nagyon hamar csúsztak az oldalak, ugyanis könnyű volt belemerülni a történésekbe. Vártam, mi fog az egészből kisülni.
Viszont az írásmóddal volt némi problémám. Ez valószínűleg csak ízlés kérdése, de a leírások alkalmával, számomra a kevesebb néha több. Nem egyszer vettem észre azt, hogy egyre csak torlódnak a melléknevek, és ezzel elveszítjük a fókuszt ahelyett, hogy pontosabb képet kapnánk az eseményekről. A hangulatteremtés fontos, de meg lehet ragadni kevesebb, jól megválasztott szinonimával is. Ugyanazt a hatást érjük el vele az olvasóban, viszont nem lesz dagályos tőle a szöveg.
A karakterek jók voltak, de a fentebb említett helyzet rájuk is volt egy kis hatással. Néha úgy éreztem, kicsit túl van magyarázva a személyiségük ahelyett, hogy cselekedtetés útján ismertük volna meg őket, és levonhattuk volna magunknak a következtetéseket. Megintcsak, van aki ezt szereti, én az utóbbit preferálom. Ettől eltekintve viszont teljesen rendben voltak. Nem egydimenziós papírmasé figurák, hanem érdekes, mélységgel rendelkező személyiségek... kivéve John Marllowt.
Marllow lenne a főgonosz, aki köré az események fonódnak, de sajnos azon a tényen kívül, hogy nyilvánvalóan elmebeteg volt, nárcisztikus és nagyon-nagyon gonosz - ez többször is ki lett hangsúlyozva - nem sokat tudunk a személyiségéről. Azt még hozzá tudom tenni, hogy rettentő vulgáris volt végig. Számomra azonban sokkal ijesztőbb lett volna, hogyha emberibb, teljesebb képet kapunk róla. Miért lett ilyen? Mi motiválja? (az istenkomplexusán kívül) Mit vetít ki? Milyen lelki/mentális problémái voltak? A múltjáról megtudunk valamicskét néhány megjegyzésből, amit a családjára tesznek, de ez édeskevés a boldogsághoz. Azt reméltem, hogy a naplójából való részletek között esetleg találunk régebbi emlékeket is. Véleményem szerint, nagyban hozzá tudott volna tenni a személyisége árnyalásához. Aztán a másik: a káromkodás. Engem, személy szerint nem zavar. De Marllow néha sok volt, mert azt éreztem, hogy sokkal mélyebbre is lehetne ásni a jellemében, ha nem lennénk elfoglalva azzal a mocsokkal, ami kijön a száján.
Ahogy azt is vártam, hogy a profilozók Gemsi csapatában rendesen beletúrnak a gyilkosunk személyiségébe, és többet is megtudunk róla azon kívül, amit már mi magunk is ki tudtunk következtetni. Szeretem az ilyen lélektani vájkálást, jobb lett volna ebből többet látni, ha már pszichothriller. De nem. Nagyon általánosan fogalmaztak, meg lett állapítva, hogy Marllow egy beteg állat, aki védtelen nőkre vadászik, és nagyjából ennyi.
A lezárással való fenntartásaim pedig ugyanitt gyökereznek: nem igazán látunk semmit a pszichológiai oldaláról a helyzetnek. Se a szülőknél, ahol minden happy, se Eddie-nél, aki esetében pedig... na jó, nem akarok lelőni senkinek semmit, de legyen elég annyi, hogy azzal a megoldással ott nem tudtam mit kezdeni. Olyan lecsapottnak tűnt tőle a vége, és kimaradt az emberi kapcsolatok útvesztőjében való kalandtúra, meg az ember saját tetteinek/érzéseinek feldolgozása. Pedig kíváncsi lettem volna rá.
Miután teljesen felborult a szokásos sorrendem az értékelés közben, így utoljára vesszük most a helyszínt, azaz Amerikát. Logikus, tekintve, hogy a szerző angolszász néven publikál. Azonban, ha Amerikába helyezünk egy történetet, akkor nem árt, ha passzolnak a részletek. Példának okáért, nem hiszem, hogy ott is van pálinka, vagy ha lehet is kapni, biztos nem egy kisvárosi kocsmában. Aztán, Eddie ugye gimnazista, ami azt jelenti, hogy még valószínűleg 18 sincs, de ha mégis, és Európában ki is szolgálnák, Amerikában 21 év a korhatár az alkoholfogyasztáshoz. Ergo, igen valószínűtlen, hogy egy kocsmában, ahol ráadásul mindenki tudja, kinek a kicsodája és hogy hány éves kiszolgálnák őt és a haverjait.
Ilyen és ehhez hasonló apró gondok okozták azt, hogy habár élvezhető volt a könyv, gyorsan olvasható, nem vált kedvenccé, és ezt én sajnálom a legjobban. Több mélységet vártam volna a karakterektől, ha már pszichothriller. Ettől függetlenül azonban, pozitív élmény volt az olvasása.
A recenziós példányt köszönöm a Mogul kiadónak és John Cure-nek!
Lou Clark knows lots of things. She knows how many footsteps there are between the bus stop and home. She knows she likes working in The Buttered Bun tea shop and she knows she might not love her boyfriend Patrick.
What Lou doesn't know is she's about to lose her job or that knowing what's coming is what keeps her sane.
Will Traynor knows his motorcycle accident took away his desire to live. He knows everything feels very small and rather joyless now and he knows exactly how he's going to put a stop to that.
What Will doesn't know is that Lou is about to burst into his world in a riot of colour. And neither of them knows they're going to change the other for all time. Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?
(hivatalos fordítás)
Nincs más magyarázat, mazochista vagyok.
A Mielőtt megismertelek három éve jelent meg magyarul, így került a látóterembe, és azóta nem hagyott nyugodni. Három évig tologattam a várólistámon, mert pontosan tisztában voltam vele, hogy ha ez tényleg olyan jó, mint amennyire mindenki mondja, akkor ki fog facsarni, mint matektanár a vizes szivacsot. Aztán három év elteltével, egyszer csak elhagyott a józan eszem, és megrendeltem ezt a könyvet, amit képtelen voltam kiverni a fejemből.
Azt hiszem, nem csoda, hogy ezek után nem bírtam sokáig a polcon hagyni olvasatlanul.
Vannak történetek, amik bekúsznak a bőröd alá. Nemcsak olvasás közben, de már előtte. Amikor meglátod a címet, a fülszöveget, a borítót. Amikor először a kezedbe fogod a könyvet, és hirtelen nem akarod letenni. És ha mégis leteszed, és ott hagyod, akkor folyton azon kattogsz. Ez idővel csökken, talán el is feledkezel róla hosszabb-rövidebb időszakokra, de valahogy mindig újra és újra bekúszik a gondolataid közé.
Valahogy így jártam én is ezzel a könyvvel. Aki ismer, az tudja, hogy nagyrészt elkerülöm az ilyen sírós sztorikat. Nem azért, mert nem szeretem őket, vagy nem nekem valók, hanem azért, mert túlságosan is. Ha könyvekről és filmekről van szó, rettentő könnyen elpityeredek. Annyira beleélem magam, hogy egy enyhébb depresszióba tudok zuhanni tőlük, akár napokra is. Beteges, tudom. Egyszerűen ilyen vagyok. Ez teszi számomra lehetővé, hogy ennyire szeressem a könyveket.
Szerintem senkinek nem okozok meglepetést azzal, hogy a Mielőtt megismertelek bőgőmasinát csinált belőlem. Én meg kedvencet belőle.
A sztori összességében elég egyszerű, és a tartalom elég jól összefoglalja az alapszitut. Azonban van benne egy csavar, amit nem fogok nektek elárulni. Ami hozzáad némi gondolkodnivalót, némi etikai-morális dilemmát az amúgy csupaszív, emberi történethez, ami a szemünk előtt bontakozik ki.
Ez egy kicsit megnehezíti ugyan azt, hogy a végéről beszéljek - pedig bőven van mit mondanom - de majd megoldjuk. Mert vannak spoilerek, amiket egyszerűen nem szabad ellőni. és szerintem ez azok közé tartozik.
A könyv mozgatórugói egyértelműen a karakterek, és azt kell mondjam, mindenki fantasztikusan meg van formálva. Lou egy nagyon könnyen megkedvelhető karakter, bár egy ponton a vége felé legszívesebben a lelket is kiráztam volna belőle. De az esetek többségében imádtam a szemszögét olvasni, ugyanis pont mint az apja, én se tudtam, hogy mi jön ki legközelebb a száján. Egy kedves, bohókás, de gyakorlatias lány, hibákkal, problémákkal, erényekkel, de ambíciók és álmok nélkül. Nem akarja megváltani a világot, nem akar elmenekülni a kisvárosból, ahonnan alig tette ki a lábát élete során, nem akar elköltözni a szülei házából, csak úgy elvan köszöni szépen.
Will Traynor pont az ellentéte. A balesete előtt meghódította a világot maga körül. Keresztbe-kasul utazta a földgolyót, kipróbált mindent a sziklamászástól a tandemugrásig, könyörtelen volt az üzleti életben és bármit megtehetett, amihez csak kedve szottyant. Azonban egy szerencsétlen hétfő reggel minden megváltozott. Ő volt az ártatlan szemlélődő, és ő húzta a legrövidebbet. Teljesen lebénult és tolószékbe kényszerült; egyedül a fejét és az egyik kezét képes mozgatni, azt is elég limitáltan, és egy csapásra mindent elveszített és a teste a börtönévé vált.
Will és Lou igencsak utálják egymást kezdetben, ami nem csoda, tekintve, hogy Will egy igazi káposztafej a lánnyal. A viszonyuk viszont kezdettől fogva sokkal árnyaltabb és komplikáltabb annál, mintsem hogy ráhúzhassuk a szokásos love-hate kapcsolatok mintáját. Will viselkedése nagyrészt nyilván a helyzetéből adódó keserűségével magyarázható, de a csavar, amit már korábban említettem sokkal eredetibb és szívfacsaróbb magyarázatot szolgáltat. A meglepetés akkor jön, amikor Lounak elege lesz, és elkezd ő is visszaszólni. Ezek a könnyedebb pillanatok pedig nagyon is kellenek, főleg a könyv második felébe, amikor a hangulat szépen fokozatosan egyre nehezebbé válik.
"Elég gondterheltnek tűnhettem, mert hozzátette:
– Nem lesz semmi baj. Ártalmatlan vagyok.
– Tessék?
– Ha netán amiatt aggódna, hogy valami ördögi, titkos tervet szövögetek, hogy elcsábítsam, majd egyszerűen kihúz a konnektorból.
– Nagyon vicces.
– Komolyan. Gondolja csak végig."
Először észre se vettem. Már a két harmadánál jártam a könyvnek, és még egy könnycseppet se ejtettem. Imádtam a történetet, előfordult, hogy bepárásodott a szemem, de ez főként annak volt köszönhető, hogy néha megálltam gondolkodni. Moyes valahogy elérte nálam, hogy ne csak azokra a szavakra és érzésekre figyeljek, amiket leírt, hanem azokra is, amiket nem. Csak egy kis szorítást éreztem a mellkasomban, amikor fejemet a falnak döntve pörgött az agyam, de a könnyek nem jöttek. Le kellett volna kopognom. A maradék ötven oldal az egész havi adagomat fedezte. Egy ponton képtelen voltam tovább olvasni, mert nem láttam a betűket és egyszerűen csak rázott a zokogás. Talán ez lenne a katarzis?
A többi szereplőről nem ejtenék szót. Nathanon kívül kb. senkit nem kedveltem, egyeseket kifejezetten utáltam, de ettől még abszolút emberiek voltak mind. Épp csak... úgy tűnt számomra, mintha Lou-n és Willen kívül nem lett volna olyan ember a környéken - Nathant kivéve -, akinek ne lettek volna olyan pillanatai, amikor legalább egy kicsit megutáltatta magát velem. De hát mind ilyenek vagyunk, nem? Akadnak ronda pillanataink. Lou családjának viszont képtelen voltam megbocsájtani azért, ahogy végig kételkedtek Lou-ban. Egy darabig vicces volt, de egy ponton túl egy szülőnek csak oda kéne állnia és azt mondani, hogy "meg tudod csinálni".
Ami a végét illeti... nekem sincs jó válaszom. Megértettem Willt, nem hibáztattam a döntéséért. Mert ez az ő döntése, és senki másé. Az, hogy végre nem vették ki a kezéből a kontrollt visszaadott neki valamit, legalábbis én szeretném ezt hinni. Itt nincs tündérkeresztanya, vagy három kívánság. De választás mindig van. Ez tesz minket teljes értékű emberekké: a döntés szabadsága.
Gyerekek.... Rómeó és Júlia ehhez képest szivárvány, pónik és boldogság. De a dráma mellett ad mást is: perspektívát, gondolatokat és felvetéseket, amiken elrágódhatunk. Nem foglal állást, nem mondja meg mi a helyes, és ami a legfurcsább: a te véleményedet se próbálja kiprovokálni. Csak elmesél egy történetet egy közvetlen, személyes hangnemben két emberről, akik többé váltak azáltal, hogy ismerték egymást.
És az a tény, hogy még értékelés írása közben is kibuggyantak a könnyeim, remélem, elég bizonyítékul szolgál arra, hogy ez a könyv páratlanul erőteljes a maga egyszerűségében, és mindenkinek csak ajánlani tudom.
Értékelés: 5/5*
Kedvenc jelenet: az összes Will x Lou
Kedvenc karakter: Will, Lou
Nem, még mindig nem szabadultok meg tőlem, ugyanis itt egy újabb Cover Reveal a KMK jóvoltából, engem meg lassan újra kell éleszteni, ugyanis ez egy másik nagyon várt kötet, ami után azóta ácsingózok, hogy a Leányrablás Budapesten (értékelés itt) végére értem.
A magyar Sherlock Holmes, Ambrózy báró és nagyszájú társa, Hangay Mili végre visszatérnek, hogy újabb bűnügyeket oldjanak meg! Rögtön nagy fába vágják a fejszéjüket, hiszen a gyilkosságokat a legkiválóbb detektíveknek sem sikerült megoldania.
A sorozat első kötete, a Leányrablás Budapesten elnyerte a Magyar Könyvek Viadala legszebb borítójának járó díját, hamarosan pedig érkezik a kívül-belül méltó folytatás!
A könyv adatai:
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
ISBN: 9789633995426
Előjegyzési és megrendelési linkért, illetve több infóért a könyvről katt >>>ide <<<
illetve
csekkold le a könyv >>>molyos adatlapját<<< és tedd a kívánság- és/vagy várólistádra!
Fülszöveg:
1900 ősze. Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki. Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: kereken hét olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Az eltűnt Hangay Emma kisasszony megtalálására tett kudarcos kísérlet után Ambrózy báró elvállalja eme különös eseteket, melyek teljességgel érthetetlenek. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút – és a pesti kocsmárosnak ugyan mi oka lehetett vidékre ruccanni, hogy aztán a puszta közepén meggyilkoljon egy idős cselédasszonyt? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.
A Leányrablás Budapesten című, nagysikerű regény folytatásában a szerző tíz valóban megtörtént, a korabeli sajtó által dokumentált esetre igyekszik fényt deríteni, miközben e szép, izgalmas, békebeli korban valóban élt személyek és valós helyszínek sorát szerepelteti. A nyomozás csak most veszi igazán kezdetét!
Gondolatok:
Csak szerintem hangzik borzongatóan érdekfeszítőnek az a fülszöveg? Alig várom, hogy tovább olvashassam Mili és Ambrózy báró kalandjait, és hogy VÉGRE megtudjam, mi történt az első kötet végén! Ami a borítót illeti... hajj, de gyönyörű! Tökéletesen passzol az első részhez. IDEVELE!
Exkluzív részlet a regényből:
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én minden sorát imádtam!
– Sajnálom, anyám, én nem járok kalapszalonokba, ruhaüzletekbe, sem a Stefániára korzózni – közölte kimérten az újságja mögé rejtőző Richárd. – Ahol én megfordulok, oda legtöbbször hölgyeket be sem engednek. – A férfikaszinókon és kávéházakon kívül is van élet – jegyezte meg Agáta mama. – Hangay kisasszonyt nemrég súlyos csapás érte, és még most sem lehetünk biztosak abban, hogy a rá leselkedő veszély valóban elmúlt. Úgy vélem, ha vendégül látjuk, arról is kötelességünk gondoskodni, hogy elfoglalja magát és feledni tudjon. Erre pedig bármi jó, ami eltereli a figyelmét és megmozgatja az eszét. – Csak nem arra céloz – Richárd oly hirtelen eresztette ölébe a Pesti Hírlap lepedőnyi számát, hogy az majdnem felborította a kínai kávéscsészét, mely a kisszalon asztalkáján állt –, hogy Hangay kisasszonyt a nyomozásaimra kéne meginvitálnom?! Agáta mama csíptetős okuláréja mögül felém pillantott. – Ön mit gondol erről, gyermekem? – Azt hiszem, némi rejtvényfejtés valóban jót tenne – mosolyogtam rá. – Talán még az a teljességgel elképzelhetetlen eset is előfordulhat, hogy az én női ösztönöm segít a bűnügy megoldásában. Elismerem, utóbbi kijelentésem kissé rátarti volt, hisz csak idén májusban töltöttem be a tizenhetet. A bárót azonban igencsak mulattathatta az elszólásom, mivel az újságot összehajtva beleegyezőn bólintott. – Ígérem, anyám, hogy amint öltöztethető babák, esetleg romantikus lányregények tolvajai után kell erednem, nyomban Mili kisasszony segítségét fogom kérni – mondta apró mosollyal a szája sarkában, majd felállt, s mindkettőnk felé meghajolva, távozott. Én persze legszívesebben utánadobtam volna a csészét, amit korábban nem sikerült magára borítania, ám ebben a jólneveltségem sajnos meggátolt. – Ne vegye a lelkére, gyermekem – szólt Agáta mama, kékes füstöt pöffentve Princesas szigaretlijéből. – Az ön különös lénye egésze összezavarja az én szegény fiamat, ezért ilyen… Hm, ilyen rideg és szenvtelen magával.
A szerzőről:
Böszörményi Gyula magyar író, újságíró. A Gergő és az álomfogók című meseregényével lett ismert országszerte. Színpadi, rádiós és televíziós munkái is jelentősek.
Ötven éves korára már több, mint ötven regényt írt, a Lúzer Rádió, Rontásűzők és az Álomfogó sorozatok mellett önálló művekkel, esszékötetekkel és antológiákkal is jelentkezett. A gyerekeknek szánt könyveit a felnőttek is imádják, sőt, végigvigyorogják – ahogy az eKultura kritikusa is tette.
Munkásságát számos díjjal jutalmazták. 2007-ben József Attila-díjat kapott, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének különdíjával tüntették ki, a Gergő-regények IBBY díjat kaptak az Év Legjobb Gyermekkönyve kategóriában, tavaly pedig a Könyvmolyképző Kiadó Nívódíját is átvehette.
Bizony, megint itt vagyok, és megint egy Cover Revealhez van szerencsénk, a KMK jóvoltából. Úgy néz ki nem csak a baj nem jár egyedül, de a jó könyvek sem. :)
Ezúttal egy magyar szerző könyvének a borítójáról rántjuk le a leplet, méghozzá az egyik kedvenc magyar szerzőméről, úgyhogy szavakba önteni is nehéz, mennyire nagyon lelkes vagyok a mai Cover Revealt illetően!
2015 decemberében jelenik meg On Sai ötödik regénye, az Apa, randizhatok egy lovaggal? A történet főszereplője Mia Anne, a Budapestre költöző külföldi lány, aki álmában Kószával, a titokzatos lovaggal randizgat, akiről szépen-lassan kiderül, hogy nem is csak a lány álmaiban létezik… A humoros, misztikus regényhez Magocsa-Horváth Éva készített megnyerő borítót.
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
ISBN: 9789633995143
Jegyezd elő >>>itt <<< vagy csekkold a könyv molyos adatlapját és tedd a kívánság és/vagy várólistádra!
Fülszöveg:
Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt. Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant. Bele lehet zúgni valaki állába?
Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai. Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van, két világ akarja holtan látni.
Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?
Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.
De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?
Gondolatok:
Szerintem senkinek nem árulok el nagy titkot azzal, hogy rettentő izgatott vagyok a könyv megjelenése miatt, és az Apa, randizhatok egy lovaggal? fénysebességgel landolt a karácsonyi kívánságlistámon, úgyhogy ha az ősök veszik a lapot, akkor talán már a fa alatt is ezt fogom bújni. Nem is olyan rég volt szerencsém beleolvasni, amikor On Sai posztolt egy részletet az elejéből, és azt kell mondjam, várós... nagyon várós. Ja, és a borító? Telitalálat! A virágok, a kard, a betűtípus, és az a sunyi kis EKG vonal, ami elsőre fel se tűnt... amit eddig a regényből láttam, annak alapján tökéletesen passzol.
Idézetek a könyvből:
„A fiatal lovag megpördült a hangra. Mia Anne nem bírt magával, felnevetett, ahogy a fiú elvörösödött, meglátva a pizsama sortot és az ő mezítelen combját. Annyira helyes volt ilyenkor! – Megint te? – sziszegte a fiú. – Mondd, mit vétettem a Szent Körforgás ellen?! – Már tudom, kitől tanulta a ló ezt a rossz modort! – Modorról mersz beszélni? Pont te? Hiszen szinte meztelen vagy! – Ki? Én? – Mia Anne elképedten meredt a másikra. – Kikérem, magamnak, ez egy pizsi! Most vettem, még macska is van rajta, teljesen visszafogott ruhadarab. – Nem a macska zavar – mondta hűvösen a fiú, és tetőtől talpig végigmérte. Mia Anne érezte, hogy elvörösödik. Ilyen lassan, alaposan még egy fiú sem nézte meg a nyakát, a melle vonalát, nem időzött el a csípője ívén, nem szemlélte meg a rövid sortból kikandikáló combjait, nem bámulta kitágult pupillával a térdét és a bokáját, nem mérte végig egészen a bordóra kifestett lábkörméig. Ettől a pillantástól tényleg pucérnak érezte magát, akaratlanul összébb húzódott.”
*
"Amikor újra a fiúra nézett, látta, hogy az elnyom egy mosolyt, és ettől megint bosszús lett: – Jól szórakozol, mi? Egy lovagnak nem kéne udvariasabbnak lennie egy hölggyel? – Egy hölggyel igen – felelt csúfondárosan Kósza. A ló megbökdöste az orrával a hátát, mire a fiú megfordult, és szeretettel megsimogatta az állatot. Csak egy bőrmellényt viselt ing nélkül, a ló a meztelen vállához dörgölte az orrát. Úgy bújtak egymáshoz, hogy Mia Anne szinte féltékenységet érzett, ahogy a fiú kecses, hosszú ujjai a puha, koromfekete sörénybe túrtak. – Távozz idegen, vagy hívom az őrséget! Ha azt hiszed, elcsábíthatsz, és megtagadom miattad a lovagi köpenyt, akkor tévedsz. – Elcsábítani? Kit? Téged? – Mia Anne-ből kitört a nevetés. – Kicsit sokat képzelsz magadról, nem? A lovag tüntetően nem felelt, a szép fekete lovat becézgette. "
*
"– Az előbb megvédtelek a társaimtól, vagyis visszafizettem, hogy megmentetted az életemet. Mostantól nem vagyok az adósod. A helyedben vigyáznék a nyelvemre! – Miért, mi lesz, ha nem vigyázok? – kérdezte Mia Anne, és próbálta visszanyerni a magbiztosságát, ami a váratlan testközelségtől hopp, semmivé vált. – Büntetésül megcsókolsz, ahogy a nyálas regényekben? Nagyon elcsépelt! Kósza szeme éleset villant, a fiú még közelebb hajolt, arcuk szinte összeért. Mia érezte a bőrén a fiú forró leheletét. – Álmodozz csak! Soha nem foglak megcsókolni! Mia Anne dühös lett, maga sem tudta, miért. Ez mégis csak az ő álma! Mi az, hogy még az álmának sem tetszik? Előre lendült, és szájon puszilta a fiút. – Kit érdekel, mit akarsz? – nevetett, amikor meglátta a lovag mélységesen megrökönyödött arcát. "
*
„Amon első gondolata az volt, hogy a magyarok nem normálisak.
A szigorúan titkos kutatólabor bejárata a körúton álló pékség volt, a forgalmas utcára ínycsiklandozó, cukros illatfelhő áradt, ahogy belökték az ajtót. Helmholtz vett egy májas-túrós táskát, ami pontosan olyan gusztustalanul festett, mint a neve, majd a férfi kedvesen intett a csinos, szőke, színes műkörmös kiszolgálólányoknak. Hátrament a belső udvarra, ahol pár kerti szék állt a zöld repkénnyel körbefuttatott falak között. Ablak nem nyílt az udvarra.
– Ez csak az egyik lejárat – mosolygott a német. – Mindig májas-túróst kérj, ilyet épeszű ember nem eszik. Amúgy a lányok is ügynökök, és csak így engednek hátra, ez a kód.”
*
A tüskés hajú, halántéknál már őszülő, katonás tábornok szerencsére hamar rátért a lényegre: – A világ minden pontján különös álmokról mesélnek az emberek. Sokan leírták a neten, hogy egy fantasy világban jártak, mágusok, nomádok vagy épp törpék között, aztán hamarosan leállt a szívük. De nem hal meg mindenki. Van, aki heteken át minden éjszaka átéli az élményeket, ilyen alanyokat itt a laborban is találunk. Egy folytatásos álomban járnak, de vajon miért? Amon udvariasan unatkozott. Ennyit már a Pentagon gyűlésén is hallott. Ott drogra gyanakodtak, de zavaró módon mintha az álmodók egyazon helyen járnának. Létezhet a jungi kollektív tudattalan, és így egy összefüggő közös álomtárhely? Akkor még ez volt a feltételezés. Vajon az elmúlt két hétben haladtak az üggyel valamit? És minek hívták őt ide?
*
Kósza meglepetten fordult hátra. Aztán rögtön zavarba is jött, ahogy tudatosult benne, hogy Miah’En szeme megrebben. Az ő félmeztelen mellkasa hatott rá így, látszott, hogy erősen próbál nem odanézni. Kósza nyelt egyet, a lány a pimaszságánál csak egy dologgal tudta jobban zavarba hozni, az ilyen szende rezdüléseivel.– Tényleg nincsenek lovagok? Akkor ki menti meg a gyengéket és védteleneket? – Senki – sóhajtott a lány, és esdeklőn megragadta a karját. – Figyelj, segítened kell! Nagy bajban vagyok! Pontosan olyan könyörgő szemmel nézett rá, mint az élőholtak támadásakor. Kósza féloldalas mosolya akaratlanul felvillant: – Éjjel van, és egy félmeztelen férfival vagy egy szobában. Ez szerintem is kimeríti a baj fogalmát.
A szerzőről:
Író, szerkesztő, viselkedéselemző. Szerinte az élet játék, így aktív szervezője a hazai fantasztikus életnek, íróiskolát vezet, előadásokat tart. Szerkesztőként a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás projektét vezeti. Sci-fi novellistaként számos pályázatot nyert, regényíróként egyedi, humoros-szarkasztikus hangjáról ismert. Három gyermeke van, Sülysápon él. Ötödik regényét az Apa, randizhatok egy lovaggal? könyvet Anna lányának írta, de készülőben egy mesekönyv a kisebbik fiának is.
Nektek felkeltette az érdeklődéseteket? Melyik friss megjelenést látnátok a fa alatt a legnagyobb örömmel?
Mostanság Cover Reveal túltengés van, de ez egy ilyen időszak, mindenféle szuper könyv jelenik meg, hogy még időben a fa alá kerülhessen, úgyhogy örüljünk ennek a sok szépségnek! Lehet, hogy feltűnt, hogy egész picikét lelkes vagyok *majdkiugromabőrömből*, de el kell néznetek nekem, ugyanis ez a Cover Reveal az egyik abszolút kedvenc sorozatom első kötetének magyar borítójáról rántja le a leplet!
"Remek, metsző stílusú urban fantasy, kellő mennyiségű humorral fűszerezve" - állítja Patricia Biggs, a Megszólít a Hold szerzője. Végre, Magyarországon is megjelenik az egyik legsikeresebb Ilona Andrews regény, a Kate Daniels-sorozat első kötete, a Magic Bites!
tetszik ezt látni? *.* annyira állat, hogy oroszlán!
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Magic Bites
Fordító: Mergl-Kovács Bernadett
Megrendelési linkért katt >>>ide<<<, ahol akár a karácsonyi kívánságlistára is felteheted! Hátha a Jézuska épp arra pislog. ;)
Csekkold le a könyv >>>molyos adatlapját<<< és tedd a kívánság és/vagy várólistádra!
Fülszöveg:
Kate Daniels az Atlanta városában előforduló paranormális problémák felgöngyölítésével megbízott zsoldosként tengeti napjait. A szókimondó lány ereiben is mágia csordogál, de ő jobban bízik a kardja erejében. Ő maga is bármikor célponttá válhat, de nem futamodik meg a kihívás elől. Amikor azonban Kate gyámját meggyilkolják, válaszút elé kerül: vagy megvárja biztonságban, amíg elcsitulnak a kedélyek, vagy a természetfeletti gyilkos nyomába ered.
Kate az utóbbit választja, így akarata ellenére belekeveredik Atlanta két legerősebb természetfeletti körének hatalmi harcába. Az egyik oldal a vámpírokat irányító Halottidézők. A másik a Falka, az alakváltók félkatonai klánja. És mindkét fél azt akarja, hogy Kate találja meg a gyilkost.
A New York Times sikerszerzője, Ilona Andrews Kate Daniels világának megismerésére hívja az olvasót a sorozat első kötetében.
Gondolatok:
afpodáksgnornfdkvclxá *kékhalál*
El se tudom mondani, mennyire eszelősen örülök annak, hogy végre itthon is megjelenik a Kate Daniels sorozat első kötete! Ebben a bejegyzésben már elregéltem, mennyire imádtam én az első részt, itt és itt pedig a folytatásokat, így hát igazán nem csoda, mennyire bezsongtam, amikor megtudtam, hogy a KMK kiadja kis hazánkban is! Ha igazi, izgalmas, vicces urban fantasyra fáj a fogatok, ebben nem fogtok csalódni! A szereplőgárda fergetes, a cselekmény pergő, a világ pedig érdekes és eredeti, tele remek sztorikkal! És tudjátok mit? Minden résszel egyre csak jobb és jobb lesz! Figyelem, fantasy rajongók, új potenciális kedvenc a láthatáron!
Részlet a könyvből:
(Már ha az én eszelős fangirl - epizódom nem győzött meg teljesen:D)
„Egy pillantással felmértem, hogy szikét ebben a szobában biztosan nem találok, úgyhogy előhúztam Gyilkost a hüvelyéből. Füstölni kezdett, amint megérezte az élőholtat. Finom köd szállt fel kígyózva a pengéről. – Nehogy levet eressz nekem! – mormogtam, és nekinyomtam a pengét a sebhelynek. Az élőholt bőre sisteregni kezdett, amint a penge belemélyedt a húsba. Egészen aprócska, hat milliméteres bevágást ejtettem csak. Megfogtam a bőrlebenyt, és finoman húzni kezdtem. Végül megpillantottam egy huszonöt milliméter széles és tizenkilenc milliméter hosszú égési sebet. A seb közepén egy billog volt: egy nyílvessző, de nem nyílhegyben, hanem egy körben végződött. Ez Ghastek ismertetőjele. Miért is nem vagyok meglepve? – Ugye tudja, hogy büntetés jár a holttestek megrongálásért? – szólalt meg mögöttem egy férfihang. Megpördültem, kezemben a kardommal. Egy magas férfi támaszkodott az ajtónak. Köpenyt viselt, úgyhogy minden bizonnyal több joga volt ott tartózkodni, mint nekem. – Hé, lassan a testtel! – mondta. – Ne haragudjon! – Leengedtem a kardot. – Csak nem szeretem, ha megzavarnak. – Én sem. Kivéve, ha csinos, fiatal nők zavarnak meg. – A férfi a harmincas évei közepén járhatott. A váll-lapján lévő csík világos narancssárga volt. Harmadik szintű engedély. A köpenyére erősített biléta pedig arról árulkodott, hogy épp most kaptam a nyakamba egy osztályellenőrt. És az osztályellenőr egy szempillantás alatt kitilthat innen. A férfi megvárta, amíg nem bámulom tovább a kitűzőjét, majd kinyújtotta felém a bal kezét. – Crest. Lehámoztam a bal kezemről a kesztyűt, de Gyilkost szorosan tartottam a jobb kezemben. Kezet ráztunk. – Kate. És a Cresthez tartozik keresztnév is? – Igen, de nem szeretem.”
A szerzőkről:
Bizony, ketten vannak. A frappáns írói álnév egy házaspárt rejt! Ilona és Andrew a neveikből hozták létre. Közösen alkotnak horror és fantasy műfajban, mindezt modern környezetbe helyezve. Ilona Oroszországban született, tinédzserként költözött az Államokba. A Western Carolina egyetemen találkozott férjével.
Most Texasban élnek, két gyönyörű lányuk van, és az írás a fő hivatásuk. Az egyik legnagyobb sikerük a Kate Daniels sorozat, aminek az első kötete 2015 decemberében jelenik meg Magyarországon.
Tudnám még ajánlani a blogjukat, amit egyébként a weboldalukról is elérhettek, de azért belinkelem külön is. Ők azon kevés szerzők közé tartoznak, akiknek a blogjukat napi rendszerességgel, szinte vallásosan olvasom, ugyanis egyrészről, nagyon imádom őket, és minden írói moccanásukról tudni szeretnék, másrészről pedig azért, mert mint emberek is iszonyat jófejek, és még a mindennapi életükről szóló kis bejegyzéseik is mindig megmosolyogtatnak. Arról nem beszélve, hogy rendszeresen kapunk picike részleteket az épp készülő könyvükből, amiket kistányér szemekkel lesek és háromszor egymás után elolvasok.
Ja... lehet, hogy ez nem teljesen normális. xD
Ennyi lett volna a Cover Reveal mára, de érdemes lesz visszanézni a napokban, mert gyors egymásutánban három könyv is megjelenik, amit mindenki figyelmébe ajánlanék, így még két borítóleleplezésre még számíthattok holnap és holnapután.
Elég, ha annyit mondok, hogy lesz mit a fa alá rakni!
Kicsit nagy volt a csend a blogon az elmúlt pár napban, de ennek ma vége szakad. Ugyanis mindez csak azért volt, mert csomót törpöltünk, meg szervezkedtünk (meg a távoli szakdogámon görcsöltem tök értelmetlenül), és itt az újdonságok sorából az első: tematikus könyvklub a Kis Könyves Bloggerekkel! A november témája a köd, ezért is a cím. Úgyhogy tartsátok nyitva a szemeteket a hétvégén, mert mindenféle szuper ködös bejegyzéssel készültünk nektek!
November közepe van, már javában benne járunk az év talán legszebb és legszínesebb évszakában és nagy valószínűséggel már mindenki megtapasztalta azt a jelenséget, amely az autóban ülve veszélyes és zavaró, de egy dombtetőről nézve lélegzetelállító, este hazafelé a sötét utcán viszont hátborzongató. Amikor a levegő ily módon besűrűsödik, bármi megtörténhet… Ezt az írók is nagyon jól tudják, és szívesen alkalmazzák egy-egy jelenet, fejezet vagy akár egy egész könyv megírása során. Mi, a Kis Könyves Bloggerek most a Köd előttem, köd utánam projekt keretében szeretnénk elhozni, és megmutatni nektek néhányat ezek közül. Igyekeztünk feltárni a köd minden árnyalatát, több oldalról megközelíti a témát. A bejegyzéseink nagyon változatosak, lesznek könyv értékelések, kimaradt jelenetek, de még olyan könyvekről is írunk, amelyekről az első ránézésre nem is gondolnád, hogy beleillenek ebbe a fátyolos témába. Talán nem fogalmazunk túl ködösen, de ha mégis, reméljük mire vasárnap a közös projektünk véget ér, feloszlik az összes földig érő felhő, és mindenhol kisüt a nap!
,,A világ egy sötét, jégre és hóra épített hely és benne mi vagyunk egymásnak a lámpások. Ahogy ma este a lámpák halvány fényei idevezettek titeket, úgy vezetjük mi is egymást az élet hideg homályában. Sokan magukhoz ölelik a sötétséget, elrejtőznek benne, de nekünk erre semmi szükségünk. Lépjünk előre, és világítsunk egymásnak!
A fény a lételemünk: nélküle gyámoltalanok, gyengék vagyunk, védtelenek, még lépteink is bizonytalanok. De ha akár csak a legkisebb világosságot látjuk magunk előtt, máris jobb: hívogat, vezet, és amint elérjük átölel. Ha pedig hozzáadjuk saját kicsi ragyogásunkat, erősebb lesz."
/A. M. Aranth: Dobszó a ködben/
Kiadó: Dover Publications (a fenti borítóval)
Oldalszám: 166
Mary Shelley began writing Frankenstein when she was only eighteen. At once a Gothic thriller, a passionate romance, and a cautionary tale about the dangers of science, Frankenstein tells the story of committed science student Victor Frankenstein. Obsessed with discovering the cause of generation and life and bestowing animation upon lifeless matter, Frankenstein assembles a human being from stolen body parts but; upon bringing it to life, he recoils in horror at the creature's hideousness. Tormented by isolation and loneliness, the once-innocent creature turns to evil and unleashes a campaign of murderous revenge against his creator, Frankenstein.
Victor Frankenstein, a szépreményű tudós ifjú elhatározza, hogy embert alkot a tudomány eszközeivel. Az eredmény irtózatos: torz teremtmény születik. A sorsára hagyott lény szenved a magánytól, a megalázottságtól, de műveli magát, szeretetre, megértésre vágyik, amit nem kap meg. Bosszút esküszik tehát, hogy számon kérje szörnyű sorsát teremtőjén…
Mary Shelley, korának kiemelkedő tehetsége alig tizenhét évesen írja meg minden idők legeredetibb rémtörténetét, amelyből azóta számtalan világhírű filmadaptáció készült. A Frankenstein alapkérdései nem is lehetnének időszerűbbek: mindenható-e a tudomány? Teremthetünk-e embert, saját képünkre? Kell-e határt szabni a vágyainknak?
(hivatalos fordítás)
A Frankensteint elsősorban a borítója miatt választottam a ködös témához, de olvasás után annyit kattogtam rajta, hogy rádöbbentem, ez a könyv több szempontból is jó választás volt. Mindjárt ki is fejtem bővebben.
Az alapsztorit szerintem senkinek nem kell bemutatni, de ennél a helyzet sokkal bonyolultabb. Bár Frankenstein teremtménye egyáltalán nem "irtózatos" elsőre, legalábbis belülről nem. Victor direkt erősebbre és nagyobbra alkotja, mint egy normál embert, valami felsőbbrendűre és tökéletesre törekszik, de amikor sikerrel jár a kísérlete, elborzad az eredménytől. Azonban ez főként azért van, mert a lénynek nem épp esztétikus az ábrázata. A teremtője - kvázi az apa figura - azonnali elutasítása az, ami haragot, értetlenséget, fájdalmat okoz neki, és végül ezért vesznek olyan végzetes fordulatot az események. Persze, el lehet vitatkozni, hogy végül eredendően jó volt-e, vagy sem, de én amellett vagyok, hogy Victor viselkedése változtatta szörnyeteggé. Hiszen még nevet sem adott neki. A Frankenstein ugyanis Victor vezetékneve. Nem várhatja el egy teremtménytől, hogy emberként viselkedjen, ha nem kezeli emberként és nem tanítja meg, hogyan létezzen a társadalomban anélkül, hogy kárt okozna. Márpedig Victor elküldi magától, és rászabadítja a világra a teremtményét, és csak hónapok múltán találkoznak újra.
És a szörny megpróbált jó lenni. Próbált segíteni az embereknek, de azok elhajtották maguktól kinézete miatt. Tanult, kérdéseket tett fel, képes volt fejlődésre. Azonban az a mélyen gyökerező apa-komplexus, és az elfogadás iránti vágy, amit Victor kiváltott benne minden reakciójára rányomta a bélyegét. A körülötte lévő világ formálta végül azzá, aki lett.
"Én jót akartam, és jó voltam. A nyomorúság faragott belőlem démont. Tégy boldoggá, s megint erényes leszek."
Talán érezni lehet, hogy kissé a teremtményt favorizálom, de Victorral szemben csak dühöt éreztem és néha egy kis sajnálatot, szimpátiát biztos nem. A körülötte lévő emberek, akik áldozatul estek a helyzetnek, őket valóban sajnáltam, de Victort nem, mert neki hatalmában lett volna megállítani és megváltoztatni az események folyását, mégse tette, mert a saját gyengesége megakadályozta.
saját fotó
Ami a ködöt illeti? Átvitt értelemben kissé ködösnek mondható a sztori, több helyen is. Egyrészt tele van lázálmokkal, hallucinációkkal, és egyes olvasatok szerint, amiket főként Freud elméletei ihlettek, a lény és Viktor igazából egyek, egy személyiségnek a két oldala. Viktor az Ego (én), azaz a racionális része az embernek, ami tudomásul veszi és betartja a társadalmi normákat, a lény pedig az Id (ösztön-én), aki az alantasabb, társadalmilag nem elfogadott késztetéseket képviseli. A lény alá van rendelve Viktornak, de ő elutasítja ahelyett, hogy tudomást venne róla, így a lény elszabadul és tragédiák sora következik be. Nem mondom, hogy minden aspektusával egyetértek az előbb felvázolt elméletnek, de nagyon érdekesnek találtam, hogyan bontakoznak ki az események, különösen a lény és Frankeinstein interakciói, ha ezen a lencsén keresztül olvassuk a könyvet.
Ez egy romantika korában íródott gótikus horror, így gyors ritmusú cselekményt senki ne várjon, de érdemes elolvasni. Néha lassú, de a stílus - engem személy szerint - kárpótolt, ugyanis nagyon szerettem Mary Shelley sorait olvasni. A mély filozofikus tartalom és az abszolút ma is aktuális kérdések, amiket feszeget pedig mindenképpen érdemessé teszik arra, hogy a kezünkbe vegyük majdnem 200 évvel az eredeti megjelenése után is.
Amit ebből ki akarok hozni? Valószínűleg nem olyan lesz, amilyenre számítanál, de érdemes elolvasni, mert érdekes, releváns, és mert valahogy egyik általam látott adaptáció sem tudta megragadni a lényeget. Talán egyet kivéve: a londoni National Theatre tavaly színpadra vitte Benedict Cumberbatch főszereplésével (ő volt a lény). Ugyan nem élőben, hanem egy vetítésen láttam, de még így is a legjobb Frankeinstein adaptáció, amihez valaha szerencsém volt.
Linkelem a hivatalos trailert youtube-ról. Ha esetleg rá tudjátok tenni a kezeteket egy felvételre, teljes szívből tudom ajánlani, mert zseniális! Ja, és azt a verziót ajánlanám, ahol Cumberbatch játssza a lényt, mert Johnny Lee Miller nekem nem jött be annyira.
Remélem, kedvet kaptatok hozzá, és a kezetekbe veszitek alkalomadtán Mary Shelley klasszikusát! Ha úgy gondoljátok, ez mégsem nektek való, vagy csak kíváncsiak vagytok, a többiek milyen könyvvel készültek, mindenképp nézzetek be a többiekhez, hiszen elképesztően színes lett a paletta, mindenki találhat kedvére való ködös olvasmányt novemberre!
