Kiadó: Mogul
Oldalszám: 328
A holtak visszatérhetnek az élők világába?
John Marllow, a Véres Casanova néven ismert pszichopata, brutális kegyetlenséggel erőszakol meg és mészárol le nyolc nőt. A sorozatgyilkos végül az FBI elől menekülve egy elhagyatott házban öngyilkosságot követ el. Csakhogy a vérfürdő közel húsz év múlva újra kezdetét veszi, mindössze azzal a különbséggel, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett szexuális indíttatású gyilkosságok áldozatait immáron az Interneten keresztül hálózza be a gonosz ragadozó.
Joseph Church, a feltörekvő író régi álma válik valóra, amikor megjelenő új regénye végre nagy sikert arat, azonban ezzel egy időben a felhőtlenül boldognak látszó házassága kártyavárként omlik össze. Eddiet, a rémálmokkal küzdő kamaszfiút megtalálja az első szerelem. Felhőtlen, boldog szárnyalását viszont egy a túlvilágról érkező gonosz szellem árnyékolja be, aki egyre jobban az irányítása alá vonja a fiút.
Gemsi, a fiatal és agilis nyomozónő hosszú éveket töltött az FBI fedett ügynökeként a maffiába beépülve. Mégis a legveszélyesebb küldetése most vár rá, amikor az Interneten ismerkedő sorozatgyilkosnak akar csapdát állítani. Csapatával úgy vélik, egy másolós gyilkos nyomában vannak, azt nem is sejtik, hogy a gonosz lelkek is visszatérhetnek az élők világába.
John Cure új könyve az élethű szereplőivel, hátborzongató hangulatával és lebilincselő történetvezetésével ismét a misztikus pszichothrillerek legjobbjai közé tartozik.
Amikor a Mogul kiadó egy felhívásában lehetőséget adott a recenziós példány véleményezésére, rendkívül izgatott lettem. A tartalom szuperül hangzott, pont az a fajta pszichothriller, amit én kedvelek. de amiből még nem sokat olvastam - inkább filmek terén vagyok otthon a műfajban. Pláne, hogy mostanában tudatosan próbálok esélyt adni hazai íróknak, ugyanis mint oly sokan, én is rádöbbentem, hogy bizony jó néhány tehetség akad kis hazánkban, akiket abszolút érdemes olvasni.
A példány, amit kézhez kaptam külsőre abszolút kifogástalan: igényesen van kötve, keményborítós, nem esik szét olvasás közben. Arról nem beszélve, hogy az író volt olyan kedves, és névre szólóan dedikálta is nekem.
 |
| van bizonyítékom is |
Úgyhogy mondanom se kell, amint lehetőségem adódott rá - ami sajnos az évkezdés és a költözés miatt nem túl hamar történt meg - azonnal el is kezdtem olvasni.
Tetszett, ahogy a történet szép lassan felépült. Ahogy azt a tartalom is mutatja, több szálon futnak az események, némi időbeli ugrást is megtapasztalunk, és több személy gondolatain keresztül lehetünk tanúi a történéseknek. Olyan az egész, mint egy lassan összeálló kirakós. Aki pedig ismer, az tudja, hogy egy jó kis kirakóst sose vetek meg, ha történetekről van szó. Jó volt a ritmizálás, és nagyon hamar csúsztak az oldalak, ugyanis könnyű volt belemerülni a történésekbe. Vártam, mi fog az egészből kisülni.
Viszont az írásmóddal volt némi problémám. Ez valószínűleg csak ízlés kérdése, de a leírások alkalmával, számomra a kevesebb néha több. Nem egyszer vettem észre azt, hogy egyre csak torlódnak a melléknevek, és ezzel elveszítjük a fókuszt ahelyett, hogy pontosabb képet kapnánk az eseményekről. A hangulatteremtés fontos, de meg lehet ragadni kevesebb, jól megválasztott szinonimával is. Ugyanazt a hatást érjük el vele az olvasóban, viszont nem lesz dagályos tőle a szöveg.
A karakterek jók voltak, de a fentebb említett helyzet rájuk is volt egy kis hatással. Néha úgy éreztem, kicsit túl van magyarázva a személyiségük ahelyett, hogy cselekedtetés útján ismertük volna meg őket, és levonhattuk volna magunknak a következtetéseket. Megintcsak, van aki ezt szereti, én az utóbbit preferálom. Ettől eltekintve viszont teljesen rendben voltak. Nem egydimenziós papírmasé figurák, hanem érdekes, mélységgel rendelkező személyiségek... kivéve John Marllowt.
Marllow lenne a főgonosz, aki köré az események fonódnak, de sajnos azon a tényen kívül, hogy nyilvánvalóan elmebeteg volt, nárcisztikus és nagyon-nagyon gonosz - ez többször is ki lett hangsúlyozva - nem sokat tudunk a személyiségéről. Azt még hozzá tudom tenni, hogy rettentő vulgáris volt végig. Számomra azonban sokkal ijesztőbb lett volna, hogyha emberibb, teljesebb képet kapunk róla. Miért lett ilyen? Mi motiválja? (az istenkomplexusán kívül) Mit vetít ki? Milyen lelki/mentális problémái voltak? A múltjáról megtudunk valamicskét néhány megjegyzésből, amit a családjára tesznek, de ez édeskevés a boldogsághoz. Azt reméltem, hogy a naplójából való részletek között esetleg találunk régebbi emlékeket is. Véleményem szerint, nagyban hozzá tudott volna tenni a személyisége árnyalásához. Aztán a másik: a káromkodás. Engem, személy szerint nem zavar. De Marllow néha sok volt, mert azt éreztem, hogy sokkal mélyebbre is lehetne ásni a jellemében, ha nem lennénk elfoglalva azzal a mocsokkal, ami kijön a száján.
Ahogy azt is vártam, hogy a profilozók Gemsi csapatában rendesen beletúrnak a gyilkosunk személyiségébe, és többet is megtudunk róla azon kívül, amit már mi magunk is ki tudtunk következtetni. Szeretem az ilyen lélektani vájkálást, jobb lett volna ebből többet látni, ha már pszichothriller. De nem. Nagyon általánosan fogalmaztak, meg lett állapítva, hogy Marllow egy beteg állat, aki védtelen nőkre vadászik, és nagyjából ennyi.
A lezárással való fenntartásaim pedig ugyanitt gyökereznek: nem igazán látunk semmit a pszichológiai oldaláról a helyzetnek. Se a szülőknél, ahol minden happy, se Eddie-nél, aki esetében pedig... na jó, nem akarok lelőni senkinek semmit, de legyen elég annyi, hogy azzal a megoldással ott nem tudtam mit kezdeni. Olyan lecsapottnak tűnt tőle a vége, és kimaradt az emberi kapcsolatok útvesztőjében való kalandtúra, meg az ember saját tetteinek/érzéseinek feldolgozása. Pedig kíváncsi lettem volna rá.
Miután teljesen felborult a szokásos sorrendem az értékelés közben, így utoljára vesszük most a helyszínt, azaz Amerikát. Logikus, tekintve, hogy a szerző angolszász néven publikál. Azonban, ha Amerikába helyezünk egy történetet, akkor nem árt, ha passzolnak a részletek. Példának okáért, nem hiszem, hogy ott is van pálinka, vagy ha lehet is kapni, biztos nem egy kisvárosi kocsmában. Aztán, Eddie ugye gimnazista, ami azt jelenti, hogy még valószínűleg 18 sincs, de ha mégis, és Európában ki is szolgálnák, Amerikában 21 év a korhatár az alkoholfogyasztáshoz. Ergo, igen valószínűtlen, hogy egy kocsmában, ahol ráadásul mindenki tudja, kinek a kicsodája és hogy hány éves kiszolgálnák őt és a haverjait.
Ilyen és ehhez hasonló apró gondok okozták azt, hogy habár élvezhető volt a könyv, gyorsan olvasható, nem vált kedvenccé, és ezt én sajnálom a legjobban. Több mélységet vártam volna a karakterektől, ha már pszichothriller. Ettől függetlenül azonban, pozitív élmény volt az olvasása.
A recenziós példányt köszönöm a Mogul kiadónak és John Cure-nek!
Értékelés: 3,5/5
Kedvenc jelenet: nem volt
Kedvenc karakter: Gemsi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése