Nagy nyári bookhaul

Hello népek!

Miután most nyáron viszonylag visszafogottan vásárolgattam könyveket - meg ilyenkor amúgy is uborkaszezon van friss megjelenések terén -, így úgy döntöttem, egy bejegyzésbe foglalom az összes júniustól augusztusig beszerzett szépséget, és így prezentálom nektek a könyvespolcom új lakóit, egyetlen bejegyzés formájában.

Először azokat a magyar nyelvű könyveket szeretném megmutatni nektek, amiket a Líra nagy nyári akciója keretében rendeltem, igencsak jó áron.

Amanda Stevens: Sírkertek királynője című paranormális sorozatának összes eddig megjelent részét szinte ingyen adták, úgyhogy ez a három könyv azonnal a kosaramba vándorolt, és alig várom, hogy olvashassam. Miután szellemek vannak benne, illetve az értékelések alapján igencsak borzongós hangulatot várok tőle, így stílszerűen Halloween tájékán tervezem olvasni az első részét. De legalábbis megvárom vele a borongós őszi napokat.

A Sírkertek királynőjén kívül még beszereztem Cora Carmack Szakítópróba és Színjáték c. regényeit, amik romantikus New Adult kategóriába tartoznak, és bár alapvetően nem a stílusom, úgy gondoltam, most így nyárra igazán rám fér némi rózsaszín limonádé. A Szakítópróbát már olvastam is, és egészen elvoltam vele. Nem imádtam, de a hajamat se téptem ki, szóval ez már félsiker. Bejegyzés viszont nem hiszem, hogy lesz róla, mert nem hagyott túl mély nyomot bennem, de egy pár órás szórakozásra tökéletes volt. A Színjátékot sulis időszakra tartogatom, amikor majd a kötelezők és a szakirodalom kisüti az agyamat, jól fog az még jönni.
A harmadik könyv, ami szerepel a könyvön, az igazából különleges eset, és csak a műfaja miatt került ide a másik kettő mellé, hiszen Penelope Douglas: Nélküled c. könyvét nem vettem, hanem nyertem, méghozzá a Wow kiadó facebookos játékában. Innen is köszönöm nekik. A Nélküled a Szívatás történetét meséli el a férfi főszereplő, Jared szemszögéből, szóval először azt tervezem majd olvasni, de még nem tudom, pontosan mikor.

Összesen ennyi magyar nyelvű könyvet szereztem be a nyáron, a továbbiakban már a Bookdepositorys rendeléseimet fogom nektek megmutatni, ahol kettő kivételével csak olyan könyvek szerepelnek, amik itthon még nem jelentek meg.

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury c. könyvét Zsebitől kaptam, ezúton is köszönöm neki, mert magamtól biztos tovább tartott volna, hogy rávegyem magam a megvételére, miután a sorozat első részével, A Court of Thorns and Roses-zal se volt épp zökkenőmentes a kapcsolatom. Értékelést róla itt találtok.
Maria V. Snyder Poison Studyja itthon Méregtan címmel jelent meg még régebben, és már az én radaromon is ott van évek óta, szóval a depo mostani leárazásánál végül rászántam magam és végre megrendeltem. Gyönyörű az új kiadás borítója, teljesen bele vagyok szerelmesedve. Alig várom, hogy olvashassam!

Renee Ahdieh Wrath & the Dawn c. regényét szintén ugyanennek a leárazásnak az alkalmával sikerült megkaparintanom. Nagyon régóta kerülgetem ezt a könyvet, hiszen egyfelől érdekel, mit hoz ki a szerző egy Ezeregy éjszakák retelling ötletéből, másrészről viszont hallottam rebesgetni, hogy szerelmi háromszög van benne. De annyi biztos, hogy a könyv maga gyönyörűséges.
V. E. Schwab nálam az autobuy szerzők közé tartozik, úgyhogy amint megjelent a This Savage Song, már rendeltem is meg, mert Schwabtól rosszat még nem olvastam. Imádom a stílusát, a karaktereit és jóformán mindent, amibe belefog. A regényről annyit tudok, hogy szörnyek vannak bele, két egymással hadakozó család amolyan Rómeó és Júlia módra, viszont szerelmi szál nélkül. Ezt is a borúsabb napokra tartogatom.

Rick Riordan Villámtolvaj sorozatát most tavasszal fejeztem be, így izgatottan várom, hogy belekezdhessek az újba, ami a Lost Heroval kezdődik. A képen ugyan már a második rész látható, a The Son of Neptune, de olyan pofátlanul olcsón adták a depon, hogy nem bírtam ott hagyni. Ez kicsit hátrébb áll a várólistán, miután elé még beugrik a Lost Hero, de Riordan bácsi könyvein mindig nagyszerűen szórakozom, szóval nem kételkedem abban, hogy ez is szuper lesz.

A haul utolsó darabját sajnos csak így tudom nektek megmutatni, ugyanis az én példányom épp kölcsönben van egy ismerősömnél. Igazán kár, hogy pont így jött ki, mert minden kétség nélkül állíthatom, ez a legesleggyönyörűbb könyv az összes közül, pedig akad itt jó néhány drágaszág. De az Illuminae mindet kenterbe veri. A hab a tortán, hogy magát a könyvet is imádtam és azonnal kedvenc lett. Nem is olyan rég áradoztam is róla egy sort itt a blogon, ha érdekel, ide kattintva elolvashatjátok.

Nos, ennyi lett volna a nyári book haul bejegyzésem. Vicces, mert azt hittem, alig vettem valamit egész nyáron, aztán így összeszámolva 12 könyvvel lettem gazdagabb 3, 3 és fél hónap alatt. Azért ez így nem rossz.

Esetleg olvastátok már a fentiek közül bármelyiket? Ha igen, hogy tetszett? Ti miket vettetek a nyáron? Írjátok meg kommentben vagy chaten!

Üdv,

Hogyan olvasom book tag

Hello népek!

A nyár utolsó hónapja sem múlhat el book tag nélkül, Zsebi a Maybe I'm a bookworm bloggerinája gondoskodott róla, amikor kihívott engem - a Prológus többi tagjával egyetemben - a Hogyan olvasom tagre, ami pontosan az, aminek hangzik: kérdések az olvasási szokásaimról.

Mi, könyvmolyok fura teremtmények vagyunk, fura szokásokkal megáldva, így ez majdhogynem kimeríthetetlen témának számít. Kezdjünk is bele!

1. Hogyan találsz rá új olvasnivalóra?

Nos, ott van az a csöpp várólistám úgy durván 400+ könyvvel megpakolva, szóval keresni nagyon nem kell. De persze sok külföldi booktubert és bloggert is követek, majdnem mindennap felnézek goodreads-re, ahol különösen szeretem a műfajokra lebontott ajánlásokat, ahol listázzák a héten legtöbbet olvasott és az új megjelenéseket egyaránt, plusz hazai pályán ott a moly.hu, ahol nézelődhetek.

2. Hogyan szeretted meg az olvasást?

Megtanultam felismerni a betűket. Őszintén, szerintem első perctől fogva imádtam. Már nem magát az olvasást, hanem a történeteket. És miután nem minden esetben sikerült valakit megfűznöm, hogy olvasson nekem, egyértelmű volt, hogy amint ment magamtól is a dolog, leültem egyedül egy könyvvel.

3. Hogyan változott meg az ízlésed könyvek terén, ahogy egyre idősebb lettél?

Azt mondanám, hogy nyitottabb lettem. Megtanultam értékelni a klasszikusokat, már nem csak gyermek- és ifjúsági irodalmat olvasok, igazi mindenevő lettem. Volt egy időszakom, amikor nagyon besokalltam a YA könyvektől, akkor kicsit szüneteltem azon a téren, és inkább másféléket olvastam, de manapság már tényleg bármit a kezembe veszek, ami érdekesnek tűnik.

4. Milyen gyakran vásárolsz könyvet?

Gyakrabban, mint kellene. Próbálom limitálni magam, hiszen mégiscsak csóró diák vagyok, de havi 2-3 minimum becsúszik. Kivéve ha épp könyvvásárlási tilalom van (általában Könyvfeszt és Könyvhét előtt).

5. Hogyan lettél Bookblogger?

Vicces sztori, ugyanis abszolút csak a hasamra ütöttem és nagyon sokáig nem is vettem úgymond "komolyan" a dolgot. Nem volt rendszeresség (jó, azzal most is akadnak problémáim), vagy bármiféle koncepció, csak úgy írogattam, amikor rám tört a közléskényszer. Tulajdonképpen maga a blogolás hiányzott, ugyanis ezelőtt más néven történeteket írtam ugyanezen a platformon, és miután azokat befejeztem és abbahagytam az írást, nem tudtam mit kezdeni magammal. Úgyhogy belekezdtem ebbe a blogba, és itt ragadtam.

6. Hogyan reagálsz, ha nem tetszett egy könyv befejezése?

Khmm... rosszul. Ha követitek a blogot, emlékezhettek néhány dühkitörésemre. Általában kiírom magamból, meg elpanaszolom bárkinek, aki hajlandó végighallgatni, aztán puffogok még egy kicsit, és túlteszem magam az ügyön.

7. Milyen gyakran leszel annyira kíváncsi, hogy előrelapozol egy könyvben, hogy megtudd mi fog történni?

Az utolsó pár mondatát szinte mindig elolvasom a könyvnek, de ez kevésbé kíváncsiság, és sokkal inkább egy fura szokás, amit felvettem az évek során. Úgy vagyok vele, hogy az az igazán jó könyv, aminek az utolsó mondataiból nem jövök rá az egész cselekményre. Persze jártam már úgy, hogy elspoilereztem magamnak valami nagy fordulatot, de valahogy nem tudok leszokni róla. És olyan is előfordult, hogy annyira beszippantott a történet, hogy teljesen el is felejtettem belekukkantani a végébe.

8. Kit szeretnél jelölni?

Szeretném jelölni Rileey-t, a Chasing Craziness, illetve Abstractelfet, az Always Love a Wild Book bloggereit. Hölgyek, ha kedvetek/időtök van, nevezettek be ti is egy kör faggatózásra. :)

Ennyi lett volna a Hogyan olvasom book tag, remélem tetszett! Ha kedvetek támadt a kitöltéséhez, vigyétek nyugodtan, vagy válaszoljatok itt, a kommentekben: Ti hogyan olvastok?

Üdv,

Amie Kaufman & Jay Kristoff: Illuminae

Kiadó: Knopf Books for Young Readers
Oldalszám: 600

This morning, Kady thought breaking up with Ezra was the hardest thing she’d have to do.

This afternoon, her planet was invaded.

The year is 2575, and two rival megacorporations are at war over a planet that’s little more than an ice-covered speck at the edge of the universe. Too bad nobody thought to warn the people living on it. With enemy fire raining down on them, Kady and Ezra—who are barely even talking to each other—are forced to fight their way onto an evacuating fleet, with an enemy warship in hot pursuit.

But their problems are just getting started. A deadly plague has broken out and is mutating, with terrifying results; the fleet's AI, which should be protecting them, may actually be their enemy; and nobody in charge will say what’s really going on. As Kady hacks into a tangled web of data to find the truth, it's clear only one person can help her bring it all to light: the ex-boyfriend she swore she'd never speak to again.

Told through a fascinating dossier of hacked documents—including emails, schematics, military files, IMs, medical reports, interviews, and more—Illuminae is the first book in a heart-stopping, high-octane trilogy about lives interrupted, the price of truth, and the courage of everyday heroes.

Ma reggel még Kady azt hitte, hogy az Ezrával való szakítás élete legnehezebb döntése volt.

Ma délután elfoglalták a bolygót, ahol élt.

2575-öt írunk, és két rivalizáló vállalatóriás száll hadba egy bolygóért, ami alig több, mint egy jég borította lebegő pötty a világűrben. Sajnálatos módon azonban, senkinek nem jutott eszébe figyelmeztetni az ott élő embereket. A kereszttűzben rekedt Kady és Ezra - akik egyébként alig állnak szóba egymással - kénytelenek együtt átküzdeni magukat a káoszon, hogy feljuthassanak az evakuáló hajók egyikére, miközben az ellenség csatahajója szorosan a nyomukban van.

De mindez csak a problémák kezdetét jelenti. Egy halálos járvány üti fel fejét a hajón, és gyorsan mutálódik, az eredmények pedig vérfagyasztóak. A flotta mesterséges intelligenciája, az AI (Aidan), amit arra terveztek, hogy védelmezze a hajón lévő embereket, talán igazából az ellenségük, a tisztek pedig csak titkolóznak, ahelyett, hogy elárulnák, mi folyik itt. Kady felesküszik arra, hogy kideríti az igazságot, így meghackeli a rendszert, de hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy egyetlen ember segíthet neki abban, hogy feltárja az igazságot: az ex, akihez soha többé nem akart hozzászólni.

Az Illuminae, aminek történetét meghackelt dokumentumokon (emailek, tervrajzok, katonai és orvosi jelentések, interjúk, és hasonlók) keresztül láthatjuk kibontakozni, egy lélegzetelállító trilógia kezdete félbeszakadt életekről, az igazság áráról, és a mindennapi hősök bátorságáról.
(saját fordítás)

Te. Jó. Ég.
*Kérem, vigyázzanak!Az ajtók záródnak. A következő megálló: Fangörcs Town.*

Én kész... nem, nem is tudom, hol kezdjem! Ez a könyv dróton rángatott egész végig, minden egyes szabad - és kevésbé szabad - percemben ezt bújtam, szinte faltam a sorokat, és majd' meghaltam, hogy megtudhassam végre, mi a fene történik a következő oldalon!

Mély levegő, lelki béke, nyugalom... kezdjük az elejéről, jó?

Szóval, az Illuminae-t sokat hallottam emlegetni, főleg booktube-on, ahol mindenki meg volt zakkanva érte, de elhessegettem magamtól a dolgot, még csak igazán meg se tudom mondani, hogy miért. Talán, mert még mindig utálom a hype egyetemes nyomását, amikor még a csapból is ugyanaz folyik egy-huszonnégy órában. Aztán belebotlottam bookdepón, le volt értékelve, és hát a többi már történelem. Ahogy megérkezett a postán, egyszerűen a kezemhez ragadt.

Az első, amit észrevesz az ember rajta nyilván az, hogy eszelősen gyönyörű kívül-belül. Olyan szinten rendhagyó és formabontó az egész, hogy már csak a kíváncsiság miatt is képtelen voltam letenni és fölpakolni a polcra az olvasatlanok közé. Aztán megláttam a levelet az elején, ami keretet ad az egész adathalmaznak, amiből tulajdonképpen felépül ez a magával ragadó történet, és onnantól kezdve aztán tényleg nem volt megállás.

Mármint... tessék ezt megnézni:

forrás

Sokaknál láttam, hogy a szokatlan történetmesélési mód miatt gondot okozott belerázódni a sztoriba és felvenni az események fonalát, de én nem tapasztaltam ilyesmit. Lehet, hogy azért, mert amúgy is erősen vizuális típus vagyok, vagy csak mert már az első mondattól kezdve minden idegszálammal erre a könyvre figyeltem, de az én agyam rettentő könnyen ráállt erre az újfajta felállásra. Az infóhiány majd megőrjített, de nem jut eszembe olyan alkalom, amikor egyszerűen nem vettem volna az adást, vagy elvesztem volna a fonalat a könyv formátuma miatt. Sőt, repültek az oldalak, pont amiatt, mert hiába tűnik vaskosnak a kötet, nagyon ritkán kapunk klasszikusan rendezett szöveget.

Az esetek többségében emailek, interjúk, chat beszélgetések és egyéb hivatalos dokumentumok teszik ki a lapokat, ami talán innen száraznak hangozhat, de biztosítalak róla, ez minden csak nem az! Megdöbbentő volt számomra, milyen alaposan kirajzolódtak az emberi jellemek, a szereplők apró-cseprő dolgai, miközben ekkora volumenű a cselekmény íve. Elvégre itt van a két cégóriás vendettája egymás ellen, aminek a során a Kerenza (a bolygó, ahol Kady és Ezra éltek) elpusztítása járulékos veszteségnek tekinthető, aztán az eszeveszett menekülés a BeiTech csatahajója elől, majd a kitörő vírus a három, menekültekkel teli hajón, plusz a mesterséges intelligencia bekattanása... százezrek élete, etikai, morális dilemmák, hatalmas filozófiai kérdések tömkelege, és kétségbeesett harc a túlélésért, ahol nincs jó döntés, és az emberi életek statisztikává zsugorodnak.

De emellett megfért a személyes dráma, a barátságok, az hogy Kady pont az invázió napján szakított Ezrával, pedig még mindig szerette a fiút. Az, hogy a lány nem tudta, vajon az anyja feljutott-e valamelyik hajóra, és bármit hajlandó volt meghackelni, csak hogy kiderítse. Olyan meghökkentően közelről megismertük a szereplőket, és nem csak Kadyt meg Ezrát, hanem a többieket is. Ezra haverjait, Byront, a zseni hackert, aki úgy döntött, segít Kadynek. A felső vezetést, akiket néha őszintén megvetettem, máskor sajnáltam.

Lenyűgöző volt számomra, ahogy egyszerre láttuk a nagyot és a kicsit. Elvégre a nagy a sok kicsiből épül fel, és a kicsik ismerete nélkül a nagy csak puszta számadat. Ez pedig egy csúszós lejtő.

Annak ellenére, hogy maga a történet nem túl vidám, meglepően sokat nevettem. A szerzőpáros nagyon jól érezte, hogy mikor kell lazítani kicsit a hangulaton, sosem feszítették túl a húrt. A pattanásig feszült idegeim nem hiszem, hogy kibírták volna ezek nélkül a könnyedebb pillanatok nélkül. És végső soron ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megszeressük a karaktereket, és hogy annál jobban fájjon. az esetleges elvesztésük.

Interviewer: So. Tell me about your mother.
Ezra: You're taping this, right?
Interviewer: Audio only. Camera is faulty.
Ezra: Okay, well for the benefit of the sight-impaired, I am now raising my... oh, dear... yes, it's my MIDDLE finger at Mr. Postgrad here.
Interviewer: Mr. Mason...
Ezra: Now I'm wiggling it.
Interviewer: Terminating interview at 13:58 on 03/19/75
Ezra: Look at it wiggl-
-audio ends -

Mert bizony, az írók nem szívbajosak. Annyi embert kinyírtak, hogy azon csodálkoztam, egyáltalán maradt szereplő a végére. Illetve csodálkoztam volna, ha maradt volna bennem annyi sztoicizmus, de a dühös könnyek és a megtépázott kicsi szívem nagyrészt kiszorította az értelmes gondolkodásért felelős részét az agyamnak, és így nem sok mindenre voltam képes azon kívül, hogy elfehéredett ujjakkal szorongattam a könyvet, és igencsak egyoldalú beszélgetést folytattam a lapokkal, ami nagyjából ebből állt:

"Nem teheted, nem teheted, nem teheted! NEM! Ő jófej, őt nem nyírhatod ki! Mi az, hogy NE NÉZZ RÁM???? NEM! Ő nem lehet fertőzött! Deus ex machinát követelek! Ne csináld már, őt bírtam. Nem! TEDD LE A KÉST!"

Általában, ha olyan könyvet olvasok, ahol hullanak az emberek, mint a legyek, egy idő után eltompulok, és maximum csak egy-két haláleset üt akkorát, hogy arra emlékezzek is. Na, itt nem. De ez pont jó is volt így, hiszen ez a kérdéskör - több másik mellett - központi szerepet foglal el. Kinek az élete ér többet? Fel lehet-e áldozni a többség túlélésének oltárán a kisebbség életét? Kinek van joga ilyen döntést meghozni? És mit veszít el önmagából az, aki meghoz egy ilyen döntést?

Aztán ott a mesterséges intelligencia. Az Aidan technikailag mérföldkövekkel okosabb az embereknél, a tudása majdhogynem felfoghatatlan, és mégse érti őket. Így pedig hiába akar segíteni nekik, de a teljes objektivitás gyakran vezet különös kegyetlenséghez, és nem segít az igencsak egyedi meghibásodása sem, amit jobb szó híján, őrületnek lehetne nevezni leginkább. Arra lett programozva, hogy az emberek jólétét tartsa szem előtt, most valamiért mégis a pusztításukra tör. Ez a vonal volt az, ahol bejöttek a filozófiai kérdések, amiket egyébként én rettenetesen élveztem, mert igazán elgondolkodtatott. Ugyanis ezek a kérdések azok, amiken nincs lejárati dátum. Az élet, a halál, a szabad akarat, hogyan lehet jó döntést hozni egy olyan helyzetben, ahol csak rossz döntések léteznek. Lehet-e a tömegpusztítást nagyobb jóként elkönyvelni?

Ez a könyv azonnali kedvenc lett, így tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek. Se a YA, se a romantikus jelző ne riasszon el senkit: egyik se túl hangsúlyos. Lányoknak, fiúknak, idősebbeknek, fiataloknak, sci-fit kedvelőknek és a műfajtól idegenkedőknek... fűnek, fának virágnak. Olvassatok Illuminae-t, mert nem fogjátok megbánni! Mert nem csak bravúros, formabontó történetvezetést kaptok, de megfontolandó gondolatokat, szívszorító pillanatokat, és jó poénokat még a legkeményebb helyzetek közepette is. Az Illuminae olyan élményt nyújt, ami veled marad.

Ősszel pedig érkezik a folytatás, a Gemina, de addig én még biztosan újraolvasom az első részt, mert biztos vannak részletek, amik felett elsőre átsiklottam. Nagyon remélem, hogy valamelyik itthoni kiadó felkarolja ezt a csodát, mert alig várom, hogy itthon is beinduljon a hype körülötte. Ez a könyv tényleg megérdemli!

Hacker Rapunzel és a kleptomániás womanizer herceg kalandjai

Kiadó: Feiwel & Friends
Oldalszám: 560

In this third book in Marissa Meyer's bestselling Lunar Chronicles series, Cinder and Captain Thorne are fugitives on the run, now with Scarlet and Wolf in tow. Together, they're plotting to overthrow Queen Levana and prevent her army from invading Earth.

Their best hope lies with Cress, a girl trapped on a satellite since childhood who's only ever had her netscreens as company. All that screen time has made Cress an excellent hacker. Unfortunately, she's being forced to work for Queen Levana, and she's just received orders to track down Cinder and her handsome accomplice.

When a daring rescue of Cress goes awry, the group is splintered. Cress finally has her freedom, but it comes at a higher price than she'd ever expected. Meanwhile, Queen Levana will let nothing prevent her marriage to Emperor Kai, especially the cyborg mechanic. Cress, Scarlet, and Cinder may not have signed up to save the world, but they may be the only hope the world has.

Marissa Meyer bestseller Holdbéli krónikák sorozatának harmadik könyvében, Cinder és Thorne kapitány szökevények most már Scarlettel és Wolffal kiegészülve menekülnek, miközben az egész Föderáció és a Luna is őket keresi. Együtt arra készülnek, hogy letaszítsák Levana királynőt a trónról és megakadályozzák, hogy a hadseregével leigázza a Földet.

Minden reményüket Cressbe helyezik, a lányba, aki egy műholdon, teljes száműzetésben nőtt fel, és csak a holoképernyők jelentették a társaságot számára. Cress ugyan remek hackerré cseperedett, de sajnos kénytelen Levanának dolgozni, és épp most kapott utasításokat arra, hogy megtalálja Cindert és jóképű bűntársát, Thorne-t.

Mikor egy vakmerő mentési kísérlet rosszul sül el, a társaság elszakad egymástól. Cress végre szabad, de a szabadság ára magasabb volt, mint valaha képzelte. Mindeközben, Levana királynő mindent megtesz annak érdekében, hogy semmi ne álljon a házasságkötése útjába Kaito császárral, különösen nem egy kiborg szerelőlány. Cress, Scarlet és Cinder nem tervezték megmenteni a világot, de úgy néz ki, ők jelentik az egyetlen reményt.
(saját fordítás)

Bár eredetileg csak a Scarlet szerepelt az ezévi várólistámon, rögtön a könyv befejezése után felkerült rá a Cress is, mert egyszerűen nem tudok betelni ezzel a sorozattal! És végre indokom is volt, hogy elolvassam, amikor Hédi ezt a könyvet választotta ki számomra, a Prológus várólista csökkentős kihívásához.

A kihívásról egy pár szóban:

Miután a Prológusnál mindannyian kilométer hosszú várólistákat göngyölítünk magunk előtt, és állandóan egymás fülét rágjuk a személyes kedvenceinkkel, amiket szerintünk mindenképpen el KELL olvasnia a másiknak, kitaláltunk egy TBR csökkentéses kihívást, ami remélhetőleg közelebb visz minket a célhoz, miközben jól is szórakozunk.

Ennek a kihívásnak az lenne a lényege, hogy minden Prológus tag felállított egy tíz (vagy több) könyvből álló listát, amiről a számára kisorsolt tag választott egyet. Ezután a lista tulajdonosának el kell olvasnia legkésőbb a nyár végéig a könyvet és megcsinálni a hozzá tartozó extra feladatot.

Ha többet szeretnétek megtudni a kihívásról, a többiek feladatairól (van néhány igazán szívatós és/vagy kreatív megoldás közöttük, trust me), vagy a várólistákról, akkor katt ide!

Az én feladatom szerint, az értékelésemben benne kell lennie az összes ProBlogger nevének. (Innen is köszönet a feladat értelmi szerzőjének, Uszámának, de nem baj, mert visszakaptad :P), szóval az átláthatóság kedvéért, az említett neveket ezzel a színnel fogom kiemelni a bejegyzésen belül, mint ahogy azt a fenti példákon is láthatjátok.

Úgyhogy vágjunk is bele!

SPOILERES ÉRTÉKELÉS AZ ELŐZŐ KÉT RÉSZRE NÉZVE!

Oké, szóval Zsebi olyan kitartóan - és néha egyenesen ijesztően - fangörcsölt nekem a Cressről, hogy tudtam, hogy jó lesz, pláne hogy a Scarletet is imádtam. Bár én nem zúgtam bele Thorne-ba olyan mértékben, mint a fent említett bloggerina (mázli, ugyanis tuti kinyírt volna érte), azért én is rettentően megszerettem a két főszereplő jómadarat.

A "főszereplő" szót mondjuk elég laza értelemben használom, mert bár Cress nevét viseli a kötet, a többiek története is folytatódott, és nem csak a mellékvizeken. Marissa Meyer remekül egyensúlyozott ilyen szempontból, hiszen sikerült azt elérnie, hogy egyik fontos karaktert se mellőzte a másik javára, és így egyrészről nagyon szépen összefonódtak a szálak és pörgött a sztori, másrészről pedig bárkit is zárt a szívébe az olvasó az előző kötetek során, itt is viszontláthatta újból.

Továbbra is imádom a retellingek egybefonódását és a karakterek interakcióit. Kedvenc részeim egyértelműen azok voltak, amikor hőseink egy légtérbe voltak zárva, ugyanis rettentő szórakoztatóak voltak együtt. Nagy sajnálatomra, már rögtön az elején szétszedi az írónő őket, csak hogy ne legyen akkora a boldogság. Különösen fájt a szívem Scarletért és Wolfért, akik továbbra is az abszolút kedvenceim, és részben miattuk is várom annyira nagyon, hogy olvashassam a Wintert. Nem tudom, de Wolfot elnézve nehezen tudom elhinni, hogy az írónő nem érezte úgy, mintha egy kiskutyát rugdosna írás közben. Hát szabad ilyet??? Az a szegény ordaska úgy szereti Scarletet, mint John a kaját (fun fact: John snapchate full foodporn), vagy Netra a hiphopot, igazán nem volt szép dolog, amit velük művelt a drága írónő.

Cress

Carswell Thorne kapitányt már az előző rész folyamán is hozta a formáját, és nyilvánvalóvá vált, hogy elképesztően szórakoztató karakterről van szó. Tökéletesen keveredik benne a vicces, arrogáns, kissé melodramatikus hóhányó és a harcos, akire számítani lehet és soha nem adja fel. Komolyan meglepődtem rajta, mennyi volt az utóbbiból Thorne személyiségében, amikor a helyzet rákényszerítette, és egy másik személy rá volt utalva. Marissa Meyer úgy gondolta, jó ötlet hőseinket lehajítani a sivatag kellős közepén.

Ami Cresst illeti... ő cuki volt, de nagyjából ennyi. Sokszor úgy éreztem, kicsit elszürkül a többi erős női karakter mellett ebben a könyvben. Elvégre Cinder és Scarlet - bár nagyon különböző módon - de elképesztően badassek, és persze nagyon szerethetőek. Cress is szerethető volt, de ő inkább a naiv bajba jutott királyleány vonalon mozgott. Nem csúszott át az idegesítő sávba, és azért szorult belé akarat, de kicsit többre számítottam tőle, hiába megvolt rá az oka, hogy miért olyan, amilyen. Elvégre ha az ember egész életében elzárva nő fel egy műholdon, nos nem csoda ha kissé életképtelen elsőre. Cress - természetesen - totál odáig van a kapitányért az első pillanattól fogva, ami mondjuk engem meglepetésként ért, hiszen úgy gondoltam, Thorne egójának igazán nem hiányzik, hogy egy naiv fruska csillogó tekintettel kövesse minden mozdulatát. Aztán kiderült, hogy de. Egyrészről nagyon normálisan kezelte a helyzetet, meg is mondta Cressnek, hogy nem akarja őt bántani, és egyszer sem próbálta kihasználni a helyzetet, még távolról sem, pedig bőven akadt volna rá alkalma. Másrészről pedig, kisült, hogy pontosan erre lenne szüksége: hogy vége valaki a hőst lássa benne. Vághatott néha hozzá fancsali pofát, és elkövethetett mindent, hogy megcáfolja az összes indokát, de nyilvánvaló volt, hogy helyrebillentett valamit a lelkében az, hogy Cress így nézett rá.

Cinder és Kai továbbra is eszelősen aranyosak, habár most sem kapunk túl sok közös jelenetet, de azért egy kicsit jobb a helyzet, mint a Scarletben. Értsd: most egy légtérbe is kerülnek. Halljátok az égben zengedező angyali karokat? Az én személyes kedvenceim még mindig Scarlet és Wolf (Macsi csinálhatna nekem TeamWolf-os fangirl tetkót, ha nem rettegnék a tűktől, olyan szinten van az imádatom), de feltűnt a színen egy új szereplő, akit szintén nagyon megkedveltem. Bár szegénynek olyan nevet adtak, hogy a srácot tuti egész életében szívatták volna, ha a Földön jár suliba. Akik olvasták, már biztos tudják, kiről van szó: Jacint, olyan mint egy kevésbé pénzes, idősebb Draco Malfoy, kifinomultabb sértegetési technikával és higgadtabb hozzáállással. Már csak ezért is nagyon kíváncsi vagyok a Winterre, amiben ő lesz az egyik főszereplő.

És ha már a Winternél tartunk. Bezony holdbéli Hófehérke is tiszteletét teszi a könyv vége felé és wow. Határozottan kíváncsi lettem. Azt már tudjuk, hogy nem százas a leányzó, de biztos vagyok benne, hogy megvan a magához való esze, hiszen eddig túlélte Levana udvarában úgy, hogy nem vált a klónjává vagy egy lélek nélküli bábuvá. Sőt, ki tudja harcolni magának azt, amit nagyon akar.

Levana pedig... az elején nem néztem őt sokba főgonosz szinten, de egyre jobb és jobb lesz, csakúgy mint a könyvek összességükben. Ebben a részben kicsit Regina vibe-ot érzékeltem felőle (Once upon a time sorozat), miután volt egy olyan elszólása, ami arra enged következtetni, hogy csakúgy mint a sorozatbeli gonosz királynő, végső soron ő is csak szeretetet akar az emberektől. Csak az nem merült fel benne, hogy ezt a hagyományos, kevésbé destruktív úton érje el. Bevallom őszintén, eddig nem érdekelt a róla szóló előzménynovella, a Fairest, de most kíváncsi lettem, és fel is tettem a várólistámra. Ez a nő aztán tényleg azt hiszi, hogy bármit megtehet. Cersei Lannister hozzá képest kezdő kisiparos (jó, mondjuk ha az első két évadot nézzük, ahol még nem rántották ki alóla sem a talajt). Nagyszerűen lehet utálni (szerintem még Noéminek is menne, pedig ő aztán nem sok mindenkit tud utálni), én a magam részéről nyugodt szívvel ráereszteném Lexát a kanalas gyilkos módszerével, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne több benne.

Csak a karakterekről órákat tudnám még tépni a számat, de végső soron a lényeg az, hogy ez a sorozat abszolút egyedülálló a maga nemében; az egyik legjobb retelling, amihez eddig szerencsém volt, és rettentő módon sajnálom, hogy itthon nem akarják folytatni. Különösen, hogy ez is az a fajta, ami könyvről könyvre jobb és jobb lesz, így igazán kár, hogy a Cress már nem látott napvilágot magyar fordításban. Persze, ez még változhat, úgyhogy reméljük a legjobbakat!

Angolul tudóknak teljes szívemből tudom ajánlani, mert páratlanul szórakoztató, nem szenved a legidegesítőbb YA betegségektől és kicsit sem csöpög. Kalandos, kreatív és sodró lendületű, pont olyan, amilyennek egy ilyen típusú regénynek lennie kell. Én a magam részéről lerágom a körmeimet, hogy olvashassam a Wintert.

Ti mit gondoltok? Olvastátok, vagy szeretnétek? Kik a kedvenceitek?