Amie Kaufman & Jay Kristoff: Illuminae

Kiadó: Knopf Books for Young Readers
Oldalszám: 600

This morning, Kady thought breaking up with Ezra was the hardest thing she’d have to do.

This afternoon, her planet was invaded.

The year is 2575, and two rival megacorporations are at war over a planet that’s little more than an ice-covered speck at the edge of the universe. Too bad nobody thought to warn the people living on it. With enemy fire raining down on them, Kady and Ezra—who are barely even talking to each other—are forced to fight their way onto an evacuating fleet, with an enemy warship in hot pursuit.

But their problems are just getting started. A deadly plague has broken out and is mutating, with terrifying results; the fleet's AI, which should be protecting them, may actually be their enemy; and nobody in charge will say what’s really going on. As Kady hacks into a tangled web of data to find the truth, it's clear only one person can help her bring it all to light: the ex-boyfriend she swore she'd never speak to again.

Told through a fascinating dossier of hacked documents—including emails, schematics, military files, IMs, medical reports, interviews, and more—Illuminae is the first book in a heart-stopping, high-octane trilogy about lives interrupted, the price of truth, and the courage of everyday heroes.

Ma reggel még Kady azt hitte, hogy az Ezrával való szakítás élete legnehezebb döntése volt.

Ma délután elfoglalták a bolygót, ahol élt.

2575-öt írunk, és két rivalizáló vállalatóriás száll hadba egy bolygóért, ami alig több, mint egy jég borította lebegő pötty a világűrben. Sajnálatos módon azonban, senkinek nem jutott eszébe figyelmeztetni az ott élő embereket. A kereszttűzben rekedt Kady és Ezra - akik egyébként alig állnak szóba egymással - kénytelenek együtt átküzdeni magukat a káoszon, hogy feljuthassanak az evakuáló hajók egyikére, miközben az ellenség csatahajója szorosan a nyomukban van.

De mindez csak a problémák kezdetét jelenti. Egy halálos járvány üti fel fejét a hajón, és gyorsan mutálódik, az eredmények pedig vérfagyasztóak. A flotta mesterséges intelligenciája, az AI (Aidan), amit arra terveztek, hogy védelmezze a hajón lévő embereket, talán igazából az ellenségük, a tisztek pedig csak titkolóznak, ahelyett, hogy elárulnák, mi folyik itt. Kady felesküszik arra, hogy kideríti az igazságot, így meghackeli a rendszert, de hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy egyetlen ember segíthet neki abban, hogy feltárja az igazságot: az ex, akihez soha többé nem akart hozzászólni.

Az Illuminae, aminek történetét meghackelt dokumentumokon (emailek, tervrajzok, katonai és orvosi jelentések, interjúk, és hasonlók) keresztül láthatjuk kibontakozni, egy lélegzetelállító trilógia kezdete félbeszakadt életekről, az igazság áráról, és a mindennapi hősök bátorságáról.
(saját fordítás)

Te. Jó. Ég.
*Kérem, vigyázzanak!Az ajtók záródnak. A következő megálló: Fangörcs Town.*

Én kész... nem, nem is tudom, hol kezdjem! Ez a könyv dróton rángatott egész végig, minden egyes szabad - és kevésbé szabad - percemben ezt bújtam, szinte faltam a sorokat, és majd' meghaltam, hogy megtudhassam végre, mi a fene történik a következő oldalon!

Mély levegő, lelki béke, nyugalom... kezdjük az elejéről, jó?

Szóval, az Illuminae-t sokat hallottam emlegetni, főleg booktube-on, ahol mindenki meg volt zakkanva érte, de elhessegettem magamtól a dolgot, még csak igazán meg se tudom mondani, hogy miért. Talán, mert még mindig utálom a hype egyetemes nyomását, amikor még a csapból is ugyanaz folyik egy-huszonnégy órában. Aztán belebotlottam bookdepón, le volt értékelve, és hát a többi már történelem. Ahogy megérkezett a postán, egyszerűen a kezemhez ragadt.

Az első, amit észrevesz az ember rajta nyilván az, hogy eszelősen gyönyörű kívül-belül. Olyan szinten rendhagyó és formabontó az egész, hogy már csak a kíváncsiság miatt is képtelen voltam letenni és fölpakolni a polcra az olvasatlanok közé. Aztán megláttam a levelet az elején, ami keretet ad az egész adathalmaznak, amiből tulajdonképpen felépül ez a magával ragadó történet, és onnantól kezdve aztán tényleg nem volt megállás.

Mármint... tessék ezt megnézni:

forrás

Sokaknál láttam, hogy a szokatlan történetmesélési mód miatt gondot okozott belerázódni a sztoriba és felvenni az események fonalát, de én nem tapasztaltam ilyesmit. Lehet, hogy azért, mert amúgy is erősen vizuális típus vagyok, vagy csak mert már az első mondattól kezdve minden idegszálammal erre a könyvre figyeltem, de az én agyam rettentő könnyen ráállt erre az újfajta felállásra. Az infóhiány majd megőrjített, de nem jut eszembe olyan alkalom, amikor egyszerűen nem vettem volna az adást, vagy elvesztem volna a fonalat a könyv formátuma miatt. Sőt, repültek az oldalak, pont amiatt, mert hiába tűnik vaskosnak a kötet, nagyon ritkán kapunk klasszikusan rendezett szöveget.

Az esetek többségében emailek, interjúk, chat beszélgetések és egyéb hivatalos dokumentumok teszik ki a lapokat, ami talán innen száraznak hangozhat, de biztosítalak róla, ez minden csak nem az! Megdöbbentő volt számomra, milyen alaposan kirajzolódtak az emberi jellemek, a szereplők apró-cseprő dolgai, miközben ekkora volumenű a cselekmény íve. Elvégre itt van a két cégóriás vendettája egymás ellen, aminek a során a Kerenza (a bolygó, ahol Kady és Ezra éltek) elpusztítása járulékos veszteségnek tekinthető, aztán az eszeveszett menekülés a BeiTech csatahajója elől, majd a kitörő vírus a három, menekültekkel teli hajón, plusz a mesterséges intelligencia bekattanása... százezrek élete, etikai, morális dilemmák, hatalmas filozófiai kérdések tömkelege, és kétségbeesett harc a túlélésért, ahol nincs jó döntés, és az emberi életek statisztikává zsugorodnak.

De emellett megfért a személyes dráma, a barátságok, az hogy Kady pont az invázió napján szakított Ezrával, pedig még mindig szerette a fiút. Az, hogy a lány nem tudta, vajon az anyja feljutott-e valamelyik hajóra, és bármit hajlandó volt meghackelni, csak hogy kiderítse. Olyan meghökkentően közelről megismertük a szereplőket, és nem csak Kadyt meg Ezrát, hanem a többieket is. Ezra haverjait, Byront, a zseni hackert, aki úgy döntött, segít Kadynek. A felső vezetést, akiket néha őszintén megvetettem, máskor sajnáltam.

Lenyűgöző volt számomra, ahogy egyszerre láttuk a nagyot és a kicsit. Elvégre a nagy a sok kicsiből épül fel, és a kicsik ismerete nélkül a nagy csak puszta számadat. Ez pedig egy csúszós lejtő.

Annak ellenére, hogy maga a történet nem túl vidám, meglepően sokat nevettem. A szerzőpáros nagyon jól érezte, hogy mikor kell lazítani kicsit a hangulaton, sosem feszítették túl a húrt. A pattanásig feszült idegeim nem hiszem, hogy kibírták volna ezek nélkül a könnyedebb pillanatok nélkül. És végső soron ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megszeressük a karaktereket, és hogy annál jobban fájjon. az esetleges elvesztésük.

Interviewer: So. Tell me about your mother.
Ezra: You're taping this, right?
Interviewer: Audio only. Camera is faulty.
Ezra: Okay, well for the benefit of the sight-impaired, I am now raising my... oh, dear... yes, it's my MIDDLE finger at Mr. Postgrad here.
Interviewer: Mr. Mason...
Ezra: Now I'm wiggling it.
Interviewer: Terminating interview at 13:58 on 03/19/75
Ezra: Look at it wiggl-
-audio ends -

Mert bizony, az írók nem szívbajosak. Annyi embert kinyírtak, hogy azon csodálkoztam, egyáltalán maradt szereplő a végére. Illetve csodálkoztam volna, ha maradt volna bennem annyi sztoicizmus, de a dühös könnyek és a megtépázott kicsi szívem nagyrészt kiszorította az értelmes gondolkodásért felelős részét az agyamnak, és így nem sok mindenre voltam képes azon kívül, hogy elfehéredett ujjakkal szorongattam a könyvet, és igencsak egyoldalú beszélgetést folytattam a lapokkal, ami nagyjából ebből állt:

"Nem teheted, nem teheted, nem teheted! NEM! Ő jófej, őt nem nyírhatod ki! Mi az, hogy NE NÉZZ RÁM???? NEM! Ő nem lehet fertőzött! Deus ex machinát követelek! Ne csináld már, őt bírtam. Nem! TEDD LE A KÉST!"

Általában, ha olyan könyvet olvasok, ahol hullanak az emberek, mint a legyek, egy idő után eltompulok, és maximum csak egy-két haláleset üt akkorát, hogy arra emlékezzek is. Na, itt nem. De ez pont jó is volt így, hiszen ez a kérdéskör - több másik mellett - központi szerepet foglal el. Kinek az élete ér többet? Fel lehet-e áldozni a többség túlélésének oltárán a kisebbség életét? Kinek van joga ilyen döntést meghozni? És mit veszít el önmagából az, aki meghoz egy ilyen döntést?

Aztán ott a mesterséges intelligencia. Az Aidan technikailag mérföldkövekkel okosabb az embereknél, a tudása majdhogynem felfoghatatlan, és mégse érti őket. Így pedig hiába akar segíteni nekik, de a teljes objektivitás gyakran vezet különös kegyetlenséghez, és nem segít az igencsak egyedi meghibásodása sem, amit jobb szó híján, őrületnek lehetne nevezni leginkább. Arra lett programozva, hogy az emberek jólétét tartsa szem előtt, most valamiért mégis a pusztításukra tör. Ez a vonal volt az, ahol bejöttek a filozófiai kérdések, amiket egyébként én rettenetesen élveztem, mert igazán elgondolkodtatott. Ugyanis ezek a kérdések azok, amiken nincs lejárati dátum. Az élet, a halál, a szabad akarat, hogyan lehet jó döntést hozni egy olyan helyzetben, ahol csak rossz döntések léteznek. Lehet-e a tömegpusztítást nagyobb jóként elkönyvelni?

Ez a könyv azonnali kedvenc lett, így tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek. Se a YA, se a romantikus jelző ne riasszon el senkit: egyik se túl hangsúlyos. Lányoknak, fiúknak, idősebbeknek, fiataloknak, sci-fit kedvelőknek és a műfajtól idegenkedőknek... fűnek, fának virágnak. Olvassatok Illuminae-t, mert nem fogjátok megbánni! Mert nem csak bravúros, formabontó történetvezetést kaptok, de megfontolandó gondolatokat, szívszorító pillanatokat, és jó poénokat még a legkeményebb helyzetek közepette is. Az Illuminae olyan élményt nyújt, ami veled marad.

Ősszel pedig érkezik a folytatás, a Gemina, de addig én még biztosan újraolvasom az első részt, mert biztos vannak részletek, amik felett elsőre átsiklottam. Nagyon remélem, hogy valamelyik itthoni kiadó felkarolja ezt a csodát, mert alig várom, hogy itthon is beinduljon a hype körülötte. Ez a könyv tényleg megérdemli!