Bookhaul: Március - Április

Hello népek!

Bár áprilisban gyászosan kevés bejegyzés került ki a blogra, több okból kifolyólag (ki gondolta volna, hogy nem csak reading slump, de blogging slump is létezik?!), azért könyv vásárlás területén elég jól szuperáltam, főképp a Könyvfesztiválnak köszönhetően, ami hatalmas élmény volt! Rettentően örültem, hogy idén kijutottam, mert a tavalyi kihagyás nagyon nem esett jól. Rengeteg élménnyel, leszakadófélben lévő lábakkal és sok-sok könyvvel megpakolva hagytuk el a Millenárist, és mindjárt meg is mutogatom, miket szereztem be.

Úgy gondoltam, hogy két részre bontanám a hault, fesztes beszerzések, illetve ami véletlenül becsúszott. Egész jó voltam, úgyhogy ebből nincs sok, de majd úgyis mindjárt meglátjátok. Vágjunk is bele, és kezdjük a legnagyobb kupaccal, avagy amit össze sikerült vásárolnom a Könyvfesztiválon.

 

Az első "adagban", mint láthatjátok a sci-fi dominál. Naomi Novik: Rengeteg c. könyve kicsit kilóg a sorból ezen a téren, ugyanis az egy fantasy retelling, de miután csak az itt látható két keményborítós könyvet szereztem be, mindenképp egy képre akartam őket rakni.

A Galaxis útikalauz stopposoknak ezen kiadásával már évek óta szemezek, így ahogy megláttam a Gabo standjánál a szépségek között, azonnal tudtam, hogy itt a remek alkalom. Tipródtam egy sort, de aztán mégiscsak a szatyorba vándorolt. Jó ideje szeretnék már sort keríteni erre a sorozatra, mert hát mégiscsak egy sci-fi alapműről van szó, arról nem beszélve, hogy az összes idézet, amivel eddig összefutottam abban erősített meg, hogy Adams humora nagyon is nekem való. Nyáron tervezem olvasni.

Ami a másik régebbi megjelenést illeti, a Lucy - ami a Szivárgó sötétség második része - az egyetlen könyve On Sainak, amire még nem tudtam rátenni a kezem, szóval ezt nem hagyhattam ott. Ráadásul dedikáltatni is sikerült, úgyhogy teljes a siker! Szintén nyáron tervezem olvasni, mert a Scar élményére alapozva, ez nem az én vizsgáktól és alváshiánytól ködös agyamnak való könyv, így mindenképpen kicsit jobb állapotban szeretnék belekezdeni.

A. M. Aranth Oculus című regénye csak úgy véletlenül besikerült. Én Uszámára és Zsebire fogom, mert annyit beszéltek róla, hogy lehetetlenné tették azt, hogy csak úgy ott hagyjam. Na meg az is hozzájárul, hogy már tervezgetem egy ideje, hogy olvasok valamit az írótól, és beleültette a bogarat a fülembe, amikor megjegyezte, hogy hasonló a hangulata a Részlegesekhez. Természetesen, ha már ott rontottuk a levegőt a Főnix Könyvműhely standjának háza táján, ezt is gyorsan dedikáltattam, és volt akkora mákom, hogy pont jó helyre álltunk pletykálni, ugyanis így első voltam a sorban, ami hipp-hopp kilométer hosszúra dagadt.

Naomi Novik regénye, mint mondtam, egy fantasy retelling, ami nálam kb annyit jelent, hogy muszáj olvasnom. Rátesz egy lapáttal, hogy ez a kiadás könnyfakasztóan csodálatosan szépségesre sikerült, így nagyjából hatvan kört róttam a stand körül - szerintem már hülyének néztek - mire végül nem tudtam ellenállni, és beszereztem ezt is. Ja, és pozitívum: nem sorozat! Végre! Halleluja! Viszonylag hamar szeretnék rá sort keríteni.

 

Ezt a két szépséget a Twister Média kiadónak köszönhetem. A Hó, mint Hamut már nézegettem régebben is, mikor még nem jött ki magyarul - hogy a viharba ne nézegettem volna ezzel a borítóval -, de eddig még nem akadt a kezembe, úgyhogy nagyon örülök, hogy most mégis itt van a polcomon. Ezt szeretném a leghamarabb elolvasni, amint ideér a csomagom a koleszba a sok-sok könyvvel, ami nem fért be a bőröndbe.

Az Atlantisz Gén kijövetele elkerülte a figyelmemet, de ahogy a kiadósokkal beszélgettünk róla, és gyorsan átfutottam a tartalmat, egyből tudtam, hogy ez nekem való lesz, úgyhogy izgatottan várom, hogy elkezdhessem végre. Ha minden jól megy, hamarosan mindkettőről olvashattok a blogon!

Ez a szekció itt igencsak vegyes felvágott, műfaj - ügyileg. 

Itt egyetlen új megjelenést láthattok, ez pedig A nagy hajsza, Janet Evanovich és Lee Goldberg közös könyve, aminek az első részéért oda meg vissza voltam tavaly nyáron (értékelés itt). Ezt a szépséget már el is kezdtem, és előzetesen csak annyit mondanék: pont annyira veszettül szórakoztató, mint az első része. Vizsgaidőszakra tökéletes! Kicsit kilazulnak tőle az ember agytekervényei.

Dan Wells: Ruins - Romok című könyve már jó ideje kijött, de szégyenletes módon, eddig még nem sikerült rátennem a mancsaimat. Aki nem tudná, ez a Részlegesek trilógia lezáró kötete, én pedig megszállottan hatalmas fangirllé változom, hacsak szóba kerül Mr. Wells vagy ez a fantasztikus sorozat. Szóval ja, már nagyon ideje volt! Alig várom, hogy végre megtudhassam, mi lesz ebből az egészből! (Értékelés az eddigi részekről itt és itt)

Vivian Holloway kisregény sorozata rövid úton a szívembe lopta magát, és a kettő olyan függővéggel zárult, ami miatt sprinteltem megvenni a harmadik részét, csak hogy tudjam, mi a fene fog történni! A második részről még nem volt alkalmam írni, de ha szeretnétek tudni, hogyan vélekedek a Mesterkulcsról, itt megtaláljátok az értékelésemet.

Az utolsó könyv egy klasszikus - az egyetlen, amit a feszten beszereztem -, mégpedig Oscar Wildetól a Dorian Gray arcképe angolul. Ez suliba kell, szóval semmi extra, de nagyon örültem, hogy megtaláltam, mert szuper áron sikerült hozzájutnom, és amúgy is viszonylag sürgősen volt rá szükségem.

 És végül íme a csoportkép a könyvfesztes vásárlásaimról. Ahhoz képest, hogy úgy terveztem, csak három könyvet veszek... na de, tudjátok, hogy megy ez. Valahogy meg kellett magamat vigasztalnom, amikor összetört a kicsi szívem, hogy a Könyvmolyképző végül mégse jelentette meg a Napernyő Protektorátus következő részét, és hát ez lett belőle. A zsákmányolt könyvjelzőkből csak néhányat tudtam megmutatni nektek, ugyanis a többi nem fért rá a képre, de azért a személyes kedvenceimet itt láthatjátok.

Miután tudtam, hogy előzetes tervektől függetlenül, el fogok szabadulni a Könyvfesztiválon, ezért nagyon rendes gyerek voltam az azt megelőző másfél hónapban. Nos... magamhoz képest rendes, mindenesetre.
De még így is, amikor a Book People oldal leértékelte 5 fontra (!!!) a teljes Chaos Walking trilógiát Patrick Nesstől, képtelen voltam nem megrendelni a pakkot! 5 font!!! Emberek, az kb. 1300 forint. Még postaköltséggel is eszelősen jó üzlet volt, és hát nézzétek, milyen csodaszép! A Book People egyébként egy brit online könyves áruház, ahol szuper áron lehet könyveket beszerezni. Két hátránya van: 1) nagyon limitált a választék, szóval vagy sikerül kifogni valamit, ami éppen érdekel, vagy így járt az ember 2) bár szállítanak Mo-ra, a postaköltség húzós tud lenni. Mindenesetre megéri szétnézni, mert lehet, hogy még így is jobban jön ki az ember, abszolút helyzetfüggő. UK területén élő molyoknak pedig csak ajánlani tudom! Katt ide a honlapért.

Másik két beszerzésemről sajnos nem sikerült saját képet csinálnom, ugyanis én hülye elfelejtettem még itthon, és a koleszba pedig nem hoztam magammal őket. Mindenesetre a borítójukat azért megmutatnám nektek, és szólnék róluk pár szót.

James Clavell klasszikusa is régóta várólistás, bár a mérete kicsit rémisztő, de amikor megláttam az antikváriumban, hogy kemény 600 pénzért árulják a fenti kétkötetes kiadást, nem tudtam ott hagyni. Miután ez egy hosszabb lélegzetvétel lesz, otthon hagytam inkább, és majd nyáron nyugiban átrágom magam rajta.

Ez a könyv szintén csak úgy besikerült, mégpedig azért, mert botor módon betévedtem az Alexandrába, és megláttam a leakciózott könyvek között. Italo Calvino az irodalmárok egyik atyaúristene, így olvastam már tőle, főként esszéket. Nagyon szeretem a stílusát, és a mondandóját is, így amikor megláttam, hogy ezt a keményborítós szépséget 1500 forintért árulják, felhívásnak vettem keringőre. Fikciót még úgyse olvastam tőle, de ez a novellaciklusa (ami amúgy cirka 500 oldal) felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy majd szépen apránként átrágom magam rajta alkalomadtán.


Nos, ennyi lett volna a március-áprilisi book haul, remélem tetszett! Ti kijutottatok a Könyvfesztiválra? Na és miket vettetek?

Kelley Armstrong: Bitten

Kiadó: Plume (magyar fordításban: Könyvmolyképző)
Oldalszám: 436

Elena Michaels is the world’s only female werewolf. And she’s tired of it. Tired of a life spent hiding and protecting, a life where her most important job is hunting down rogue werewolves. Tired of a world that not only accepts the worst in her–her temper, her violence–but requires it. Worst of all, she realizes she’s growing content with that life, with being that person.

So she left the Pack and returned to Toronto where she’s trying to live as a human. When the Pack leader calls asking for her help fighting a sudden uprising, she only agrees because she owes him. Once this is over, she’ll be squared with the Pack and free to live life as a human. Which is what she wants. Really.

Elena Michaelsnek fogalma sincs arról, hogy Clay, a kedvese, vérfarkas, amíg az meg nem marja, és ezzel mindörökre megváltoztatja az életét. Elárulva érzi magát és feldühödik: képtelen tudomásul venni az átalakulását, és nem tervez semmilyen kapcsolatot a Falkájával – karizmatikus vérfarkas társainak csapatával, akik azt állítják, segíteni akarnak.
Amikor azonban a Falkát brutális gyilkosságsorozat fenyegeti, Elena képtelen választásra kényszerül. Sorsára hagyja-e az egyedüli embereket, akik valóban megértik újonnan szerzett természetét, vagy segítsen nekik régi kedvesének a megmentésében, aki nemcsak tönkretette az életét, de még mindig vissza akarja szerezni Elenát, mindenáron.
(hivatalos fordítás)

Húha, bajban vagyok ezzel a könyvvel, több szempontból is. Tulajdonképpen már jó ideje befejeztem, de eddig még nem sikerült teljesen összeszednem a gondolataimat. Ugyanis amikor a pozitív és negatív aspektusait próbálnám számba venni, mindig úgy kezdődik, hogy xy tök jó volt... de meh, mégse annyira. Aztán z, zs is... de nem, mert azt meg elcseszte a végére. De... de... de...dedede. És aztán az egészből csak valami artikulálatlan gondolatmaszlag marad olyan hanghatásokkal kísérve, amiket Tarzan is megirigyelne.

Előzetesben azt el kell áruljam, hogy bizony ez volt életem első hangoskönyve. Hatalmas mázlim volt vele, ugyanis a narrátor, Aasne Vigesaa egészen zseniális volt. Majdnem biztos, hogy kicsit bizony megszenvedtem volna ezzel a könyvvel, ha nem lendít át az unalmas részeken a mesélése. Tényleg fantasztikus volt. Fellelkesülve belehallgattam másokba is, de azok fele ennyire nem voltak jók, úgyhogy azt hiszem, igencsak válogatós leszek hangoskönyvek terén. Azt hinnéd, fura amikor egy nő próbál utánozni férfi hangot, de Aasne zseniálisan csinálta! Arról nem is beszélve, hogy még az akcentusok is a helyükön voltak.

Angolul tudók előnyben, de mint láthatjátok, a magyar fordítás szinopszisát jelentősen átírták. Szerintem túl sok mindent árul el az előtörténetről, amit mi olvasók csak lassanként rakunk össze visszaemlékezésekből, ez pedig a feszültség rovására mehet, de hát mégiscsak ez a hivatalos verzió, úgyhogy ezt is ide biggyesztettem.

Az alaphelyzet nem túl bonyolult, ha lebontjuk a szappanopera díszletet: Elenának igazából saját magával van baja. Nem tud megbékélni azzal, hogy átváltoztatták, és nem tud megbocsátani Claynek, így egészen Torontóig menekül és felépít magának egy emberi életet, ahol rejtegetnie kell, mi is ő igazából. Mindeközben viszont gáz van a Falka háza táján, és Jeremy, az alfa a segítségét kéri, így Elena kénytelen visszatérni. És tádám, már benne is ülünk a szószban.

Tipikus két világ közötti őrlődésről van szó, amit természetesen két pasi testesít meg: Clay, az ex és a másik, akinek már a nevére se emlékszem, mert annyira lapos és feledhető volt. Még a főhősnő is elfelejti néha, hogy létezik! Akkor meg hogy is várhatnánk el az olvasótól, hogy emlékezzen, vagy egyáltalán érdekelje? Igen, talán érezhetitek, hogy egészen katicányit egyenlőtlen volt ez a felállás, a kezdetektől fogva. Bizonyos szempontból ez jó, mert így nem nagyon beszélhetünk igazi szerelmi háromszögről, így én se kaptam agyérgörcsöt. Ettől legalábbis. Másrészről viszont igencsak lapos így a belső konfliktus, és rettentő ostobának tűnik tőle a mi drága Elenánk.

Clay és Elena kapcsolata az elején még érdekesnek ígérkezett, de ahogy haladtunk előre, egyre kevésbé ragadott meg. Aztán amikor végre valahára kiderült teljes egészében, hogy mi zajlott le régebben kettejük között, onnantól végképp feltartottam a kezem. Csak szenvedtek, főleg Elena, és olyan szinten az agyamra ment, hogy a szemem többször is majdnem fennakadt, annyit forgattam.

Karakterek szintjén senki nem egy nagy eresztés. Többségüket meg se tudom már nevezni, pedig pár hete olvastam csak, nem volt olyan régen. Jeremy, az alfa, na ő szerethető volt, de ő se hozott sok újat. Tipikus mentor, nekem Giles jutott róla eszembe a Buffyból, csak kevesebb tesze-tosza brit sármmal és több csendes intenzitással a személyiségében. Viszont ezzel együtt, ő tényleg egy szerethető karakternek bizonyult, amit a többiekről nem igazán tudok elmondani.

Elena

A gyilkosságok már egy fokkal érdekesebbek. Itt megcsillan néhol az a feszültségteremtő képessége Armstrongnak, amit a későbbiekben tökélyre fejleszt, és ami letehetetlenné varázsolta például a Sötét Erők trilógiáját. Azonban - ez volt anno az első könyve - itt még nagyon gyerekcipőben jár a dolog. Voltak izgalmas részek, ezt elismerem, és azokat nagyon is élveztem, de ugyanennyiszer le is ült a sztori. Ahelyett, hogy csigázta volna az érdeklődést, ahogy a szereplők futják a köreiket, csak némi frusztrációt éreztem. Kicsit túl volt ez ragozva. Megint ott vagyunk, hogy ha egy nyomozós, sorozatgyilkosos könyvet ír az ember, ott bizony tartani kell az iramot. Kell a sodrás, ami miatt muszáj tovább olvasni. Itt néha volt, néha viszont nagyon nem, így igencsak felemás élményt kaptam.

Maga a világ klasszikus paranormális, semmi extra, de szépen van kivitelezve. Különösen tetszett, hogy nagyon realisztikusan lettek ábrázolva az alakváltók. Fájdalmas átalakulás, igazi vadászösztönök, stb. Még a vadászatok részletei és érdekesek voltak a számomra, főként mert nagyon ügyesen voltak lefestve. A falkán belüli hierarchia és a kitekintések egyaránt jól sikerültek, bár néhol cseppet szájbarágósnak éreztem a dolgot.

Összességében, ez ilyen szódával elmegy élmény volt, nem rossz, de nem is kiemelkedő. Valószínűleg folytatni fogom a sorozatot, ha már belevágtam, bár azt nem ígérhetem, hogy végigolvasom, ugyanis eszelősen hosszú! Akik valami lightos, kicsit borzongató PNR-re vágynak némi szappanopera feelinggel, azok szerintem élvezni fogják a Bittent. Nekem sok volt a szenvedés, és túl kevés a karakterek kidolgozása. Kelley Armstrong tud írni, ez kétségtelen, de ha még nem olvastatok tőle, ne ezzel kezdjétek, mert nem ez a legsikerültebb műve. Inkább ajánlom a Sötét erők trilógiát, vagy ha felnőtteknek szóló könyvet kerestek, ott az Omens. Azt még én se olvastam, de az írónő későbbi művei közé tartozik, és igazán ígéretes a tartalma!

Értékelés: 3/5
Kedvenc jelenet: a parkolóban való kergetőzés
Kedvenc karakter: Jeremy

Gail Carriger: Heartless - Szívtelen

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 384

A lélektelen Lady Alexia Maccon ismét alaposan benne van… ezúttal azonban a baj nem a saját hibájából szakadt rá. Amikor egy őrült kísértet megfenyegeti a királynőt, Alexia veszi kezébe az ügyet - és a nyomok a férje sötét múltjába vezetnek. Mindezt megtetézi a húga (döbbenetes!) csatlakozása a szüfrazsett-mozgalomhoz, Madame Lefoux legújabb találmánya és tarajos zombisülök áradata -- Alexiának arra sem marad ideje, hogy saját előrehaladott terhességével foglalkozzék.
Sikerül rájönnie, ki akarja megölni Viktória királynőt, mielőtt túl késő lenne? Megint a vámpírok szervezkednek, vagy az áruló ezúttal farkasbundát visel? És egészen pontosan micsoda fészkelte meg magát Lord Akeldama második legjobb szekrényébe??

Te jószagú, hogy nekem mennyire hiányzott már ez a sorozat! Hiányzott az érzés, hogy kinyitom a könyvet és máris nevetek, hiányoztak a karakterek és azok az egészen eszement találmányok, amiket Carriger mindig kitalál. Sokáig kellett várnunk az új Napernyő Protektorátusra, és már elvonási tüneteim voltak.

 Fenntartom a véleményemet, hogy a legelső részhez semmi nem ér fel, de azt kell mondjam, a Heartless igen szépen muzsikált. Nagyon-nagyon élveztem a történetet, és az különösen tetszett, hogy Carriger nem kényelmesedett bele a sorozatba, hanem fogta magát, és lazán újrarendezte az egész eddig felépített kapcsolatok tengerét. Igazán bevállalós húzás volt, és mire sikerült felocsúdnom a sokkból, kedvem lett volna megtapsolni a drága írónőt.

A humor a régi, szerencsére, így az volt az alapfelállás, hogy majd' megszakadtam a röhögéstől az esetek jó részében (de legalábbis a nem túl nőies horkantásoktól, amiket próbáltam köhögésnek álcázni). Egyrészről ez jó hír, hiszen a sorozat alapját képezi az írónő sajátos humoérzéke, másrészről viszont nem túl praktikus, mert vihogva igen nehéz tettetni, hogy az ember tanul és nem olvas stikában.

forrás

Ami a karaktereket illeti, mindenki hozta a megszokott formáját, de azt kell mondjam, most inkább a mellékszereplők hátterén volt a hangsúly. Főszereplő párosunkról, bár bőven szerepeltek, és ráadásul együtt, ami határozottan jót tett a lelkemnek a harmadik rész után, nem igazán tudtunk meg új dolgokat. Ez persze nem feltétlenül baj, mert így is volt bőven mivel foglalkozni, de el bírtam volna viselni egy kicsivel több Lord Maccont a történetben. Néha faliszőnyeg-feelingem volt tőle. Ott volt, meg skót volt, és elbűvölően szerelmes, de túl sok mindent nem csinált. Azért így is akadtak igazán aranyos jeleneteik Alexiával, amit képtelen voltam nem vigyorogva olvasni.

 – Mozgékony kisfiú, hát nem?
– Kislány – javította ki a felesége. – Mintha az én gyermekem fiúnak merészelne születni.
Ez már régi civódás volt közöttük.
– Fiú – vágta rá Conall. – Egy gyerek, aki ennyi gondot okozott már az elejétől fogva, bizonyítottan csak fiú lehet.
Alexia felhorkant.
– Mert az én lányom nyugodt természetű és kérlelhető lenne?
Conall vigyorogva lecsapott Alexia kezére, és az ajkához emelte, hogy csókot nyomjon rá; lágy ajkak a szúrós borosta között.
– Igazságod van, feleség. Nagyon is.

Ivy ugyan kicsit kikerült a képből, de ahol megjelent, ott úgy ütött mint egy pocsék fejfedőt viselő tehervonat. Továbbra is fenntartom a véleményem, hogy ez a hölgyike okosabb, mint amilyennek látszik. Lyall professzor is tiszteletét tette, bár talán kevesebb vicces sor jutott neki, mint az előző kötetben. Ezzel együtt viszont olyanokat megtudtunk a karakteréről, amitől leesett az állam. És nem csak róla, de a rejtélyes Alessandro Tarabottiról is kiderült egy-két dolog, úgyhogy bőven volt min csámcsogni. Madame Lefoux-t eddig se kedveltem, és ezután még kevésbé fogom, de aki esetleg szórakoztatónak találja a francia tudósnőt, az megnyugodhat, mert ő is igen fontos szerepet játszik ebben a részben.

– Nagyon köszönöm, asszonyom! Ami a húgát illeti, igazi kincs, hát nem? Idáig rejtegette előlem.
Lady Maccon nem hagyta, hogy ösztökéljék.
– Komolyan, Channing, hiszen tulajdonképpen – elhallgatott és számolgatott – huszadannyi idős, mint ön. Vagy annyi se. Nem kívánna inkább valami érettet az életébe?
– Jó ég, dehogy!
– Hát akkor legalább valami alapvetően tisztességest?
– Most csak sértegeti.

Channing Channing is feltűnt, és én még mindig rettentően élvezem a karakterét, főleg amikor Alexiával szócsatákba keverednek. Már a Changelessben is nagyon jól szórakoztam a falka gammáján, de szerencsére itt a negyedik kötetben többet is láthatunk belőle, csakúgy mint Felicityből, aki viszont nem várt meglepetést okozott nekem! Még mindig szándékoltan idegesítő, de már sokkal érdekesebb, mint eddig.

Lord Akeldama továbbra is eszelősen okos, és még mindig nem fogyott ki a szóvirágokból, szóval tulajdonképpen nincs új a nap alatt, bár a jövőre nézve... nos, igen érdekesen fognak itt alakulni a dolgok. Biffy viszont jelentős karakterfejlődésen megy keresztül, hiszen szegénynek egyáltalán nem megy simán az új helyzetébe való beilleszkedés. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fogunk még látni tőle a jövőben.

forrás

A cselekmény érdekes és pörgős, a nyomozás izgalmas, és mint mondtam, a vége hatalmasat szól! Elérte, hogy ne csak azért várjam a folytatást, mert az egyik kedvenc sorozatomról van szó, és mert imádom a karaktereket és több időt akarok velük együtt tölteni, hanem azért is, hogy lássam, vajon hogy alakulnak a dolgok a jövőben. Igencsak erőteljes erőviszony átrendeződésnek voltunk tanúi!

Egyetlen kivetni valót találtam benne, amit most nem fogok elspoilerezni a nagyérdeműnek, de elég, ha annyit mondok, kicsit csalódtam Alexia agyi képességeiben. Ennél sokkal gyorsabban össze kellett volna raknia a képet, mert nagyon is nyilvánvaló volt a helyzet. Ettől az apróbb bakitól eltekintve viszont, remek élményt nyújtott a Heartles!

Bárki, aki valami szokatlan, vicces, enyhén röhejes, de azért nagyon is szerethető olvasmányra vágyna, bátran kezdjen bele a Napernyő Protektorátusba, mert nem fogja megbánni!

Az elektronikus példányért köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak.

Értékelés: 4,5/5
Kedvenc jelenet: képtelen vagyok választani
Kedvenc karakter: Madame Lefoux és Felicity kivételével kb. mindenki