Tollas disztópia - posztapokaliptikus Éhezők viadala angyalokkal

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 342

Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát. 

Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal. 

Rafi félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét. 

Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen.

***

Végre én is elértem idáig, hogy megnézzem magamnak személyesen, mire ez a nagy felhajtás az Angelfall körül. Ezt mondjuk leginkább annak köszönhetem, hogy drága barátosném, Ivy a kezembe nyomta a könyvet azzal a felkiáltással, hogy takarodjak már el olvasni végre, mert én ezt imádni fogom. Nos, ha nem is estem teljesen hanyatt, azért határozottan tetszett az Angyalok bukása.

Forrás: Pinterest

A történet pár héttel a világvége után kezdődik. Ezt már önmagában érdekesnek találtam, hiszen nem magát a világvégét írja le, és nem is a később kialakult új világrendet, hanem a rövidtávú hatásokat, amikor a por már leszállt, de még képlékeny a rendszer.

A tartalom egyébként elég korrektül leírja az alapszituációt, úgyhogy erre nem is igazán pazarolnék több szót. Az elnyomó hatalom ezúttal angyalkák képében jelenik meg. Habár én elég problematikusnak tartottam az indokot, hogy miért is rohanták le a Földet, de ezzel legalább nem voltam egyedül, hiszen Penryn is hasonló véleményen volt, és úgy érzem, erre majd még a továbbiakban választ fogunk kapni.

És ha már itt tartunk. Penryn. Katniss 2.0 (lásd: a poszt címe). Most elkezdhetnék hisztizni emiatt, de nem fogok, mert igazság szerint nagyon kedveltem a leányzót. Jobban, mint Miss Everdeent bármikor is. Egy értelmes, bátor, cseppet szemtelen karakter kissé sablonos, de azért átérezhető motivációval és egy leheletnyi anya-komplexussal, remekül megírva. Amiért viszont sikerült igazán közel kerülnie a szívemhez, az a humorérzéke volt. Drága főhősnőnk jóféle szarkasztikus beszólásokkal tüzdeli tele a sorokat, de azért Rafit, az ügyeletes szépfiút se kell félteni.

Mindjárt illusztrálom is:

– Sosem viccelnék a harcos félisteni mivoltommal.
– Te. Jó. Ég. – Lehalkítom a hangom, elfelejtettem suttogni. – Te nem vagy más, csupán egy beképzelt madár. Oké, van rajtad némi izom. Ennyit elismerek. De tudod, a madár az csak egy, az evolúció során kissé megváltozott gyík.Hát ez vagy te.
Kuncogni kezd.
– Evolúció. – Felém hajol, mint aki valami titkot készül rám bízni. – Elárulom neked, én ilyen tökéletes vagyok már az idők kezdete óta. – Olyan közel van hozzám, hogy a lehelete a fülemet simogatja.
– Ó, kérlek. Akkora az arcod, hogy alig férsz el az erdőben. Mindjárt beszorul a fejed a két fa közé, és nekem kell majd megmentenem téged. – Lemondó pillantást vetek rá. – Ismét.

Rafi azon tökéletes hímpéldányok egyike, akik kötelezőek a Young Adult könyvekbe, de elnéztem neki, mert hát angyal. Most tényleg, milyen legyen? Átlagos? Mindenesetre nem volt túl sok nyáladzás Penryn részéről, így annyira nem zavart, hogy már megint minden olyan átkozottul tökéletes a szereplőkön. És sokat segít a tény, hogy őt is elég könnyű volt megkedvelni. Penrynnel ketten elképesztően viccesek tudtak lenni, remek párost alkottak.

– Tényleg arkangyal vagy? (…)
– Le vagy nyűgözve?
– Nem. (…) Csak panaszt szeretnék benyújtani a beosztottaid ellen.
– Fordulj az ügyfélszolgálathoz.

A mellékszereplők is kellően érdekesek voltak, különösen Paige és Penryn anyja, és ahogy a dinamika hármójuk között működött. Ezt ugyan nem sokáig láthatjuk, hiszen Paige-t már az első fejezetekben elrabolják, de időről-időre előkerül. Ezen a ponton határozottan éreztem az Éhezők viadala hatását, de az írónő máshogyan fogta meg a dolgot, így nem zavart annyira, csak egyszerűen tudomásul vettem.

A romantikus szálat szerencsére elég óvatosan kezelte az írónő, amit határozottan értékeltem. Nem folyt el a könyv a kezemben. Arról nem beszélve, hogy meglepően komoly akadályok vannak a párocskánk előtt/között, a faji különbségek és a háborús helyzeten túlmutatóan is, így nem csak a "szeret/nem szeret" huza-vonát játsszák egész végig. Kíváncsi leszek, hogy mi fog ebből kisülni (rántott csirke. - jó, erre a posztra most már befejeztem a béna poénok gyártását).

Forrás

És pontosan ez az, ami miatt nem tudom nem szeretni ezt a könyvet. Mert szórakoztató irodalom a javából. Vicces, izgalmas, jó, de nem túl bonyolult karakterekkel, némi borzongással, egy kis érzelemmel. Nem mutat sok újat, de amit hoz, azt jól hozza.

Ráadásul olyan szinten addiktív, hogy alig bírtam letenni! A ritmizálást tanítani kéne, annyira zseniális. Egy pillanatra sem ül le a könyv, végig pörög, mindig történik valami, és tökéletesen megragadja az olvasó figyelmét. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az írónő aztán nem fél gyötörni a hőseit. Így aztán nem vártam kényelmesen hátradőlve, hogy épségben megtalálják Paige-t, hanem lerágtam a körmömet, hogy mi lehet Penryn húgával, és ha meg is találják, vajon  milyen állapotban. Nem spoilerezek.
Majd megtudjátok, ha elolvassátok. ;)

Értékelés: 4/5
Kedvenc jelenet: Penryn és Rafi szócsatái
Kedvenc karakter: Penryn, Rafi