Oldalszám: 320
Aza Ray is drowning in thin air.
Since she was a baby, Aza has suffered from a mysterious lung disease that makes it ever harder for her to breathe, to speak—to live.
So when Aza catches a glimpse of a ship in the sky, her family chalks it up to a cruel side effect of her medication. But Aza doesn't think this is a hallucination. She can hear someone on the ship calling her name.
Only her best friend, Jason, listens. Jason, who’s always been there. Jason, for whom she might have more-than-friendly feelings. But before Aza can consider that thrilling idea, something goes terribly wrong. Aza is lost to our world—and found, by another. Magonia.
Above the clouds, in a land of trading ships, Aza is not the weak and dying thing she was. In Magonia, she can breathe for the first time. Better, she has immense power—and as she navigates her new life, she discovers that war is coming. Magonia and Earth are on the cusp of a reckoning. And in Aza’s hands lies the fate of the whole of humanity—including the boy who loves her. Where do her loyalties lie?
Aza Ray fuldoklik a levegőtől.
Aza kicsi kora óta egy rejtélyes tüdőbetegséggel küzd, amitől nehezére esik lélegezni, beszélni... élni. Így amikor a lány meglát egy hajót az égen, a családja csak a gyógyszere szörnyű mellékhatásának tulajdonítja. De Aza nem hiszi, hogy képzelődik, hiszen valaki a hajóról az ő nevét kiabálja, hívja magához.
Csak Jason, a legjobb barátja hisz neki. Jason, aki mindig a lány mellett állt. Jason, aki iránt Aza talán többet is érez, mint barátságot. De mielőtt Aza egyáltalán megfontolhatná ezt a felvillanyozó lehetőséget, minden széthullik. Aza eltűnik a világunkból - csakhogy egy másikban keljen új életre. Magóniában.
A felhők felett, a kereskedő hajók birodalmában, Aza nem az a gyenge, haldokló teremtés, aki addig volt. Magóniában képes szabadon lélegezni, életében először. Ráadásul, az ereje több mint figyelemre méltó - de ahogy próbálja megtalálni önmagát az új életében, rádöbben, hogy háború közeleg.
Magónia és a Föld egy hajszálnyira vannak a végső leszámolástól. Az emberiség jövője Aza kezében van - beleértve azét a fiúét, akit szeret. Vajon melyik oldalt választja?
(saját fordítás)
Mielőtt még belecsapnánk a lecsóba, álljunk meg egy pillanatra és értékeljük ezt a könnyfakasztóan szépséges borítót, rendicsek?
Oké, megvolt.
Másnak is feltűnt, milyen baromi hatásvadász ez a tartalom? Az emberiség sorsa egyetlen lány kezében! Tudom, tudom... egy pillanatra a hozzám hasonló cinikus lelkek is kapcsolják ki a szenzoraikat, mert érdemes mélyebbre ásni.
A könyv legnagyobb erőssége egyértelműen a világfelépítés. A valóság és az emberek elől rejtőző másik világ – a címadó Magonia - nagyon szépen egymásra vannak építve. Az első fejezetekben olyan érzésem volt, mintha egy realisztikus ifjúsági regényt olvasnék – emlegették is sokan a Csillagainkban a hibát és John Green stílusát a könyvvel kapcsolatban, nem alaptalanul. Aza és Jason valóban Green fura, de azért szerethető „nerdy” karaktereit idézik, és nem a halálos betegségek emlegetése miatt.
A fantasy akkor kezd beszivárogni a könyv világába, amikor Aza először látja az égben úszó hajót. Kis kutatást követően kiderül, hogy nem ő az egyedüli: a XVIII. századi folklórban mesélnek erről a jelenségről. Tulajdonképpen ez az első írott megemlékezés az UFO-ról, amit az emberek Magoniának neveztek el, és ezek az iratok igazából is léteznek. Ez mennyire király már!
Aztán ott vannak az égen úszó hajók. IMÁDOM az ötletet! Jó, persze, láttunk már hasonlókat, hiszen rögtön ez ugrott be nekem is:
De a hasonlóságok csak felületesek!
Itt egy egész társadalom él fenn a felhőkben, tele izgalmas és még áldottan ismeretlen fajokkal, mint például a rostrae-k, akik madárból emberré tudnak változni, a magoniaiak, akik a testükben fészkelő madárral közösen énekelve teremteni tudnak, illetve viharcápák, krakenek, és így tovább.
Nem kapunk túl sok kitekintést a hajóról, de miután így is annyi mindent kellett beleszuszakolni a könyvbe, ezt nem is igazán bántam. Ráadásul sorozat, így lesz még esély az - egyébként fantasztikus - világ kibontására. Tényleg ritkán látni ennyire eredeti ötleten alapuló urban fantasyt, különösen a YA-k sorában.
A történet E/1-ben, Aza és Jason közötti váltakozó nézőpontból íródott, így párhuzamosan tisztában voltunk a Földön és Magoniában zajló eseményekkel. Aza egy kompetens, jó humorú főszereplő, könnyű volt megkedvelni, de néha nagyon karakter-idegen dolgokat művelt. Amint a hajóra kerül, mintha nem látná a fától az erdőt.
Jasont is szerethető volt, különösen mert nem tipikus főhős alapanyag. Az utóbbi években különösen hiányoltam az ilyen szereplőket a könyvekből, akik se nem nyakig begombolt ingű jó kisfiúk, de nem is Daemon Black - imitátorok, csak úgy egyszerűen emberek. Nem lehet a hasán megszámolni a kockákat pólón keresztül, de minden különösebb probléma nélkül beveri az orrát annak, aki megjegyzést mer tenni a két anyukájára, akik nevelik. Jason ugyan nem átlagos - közel sem, elvégre zseni a lelkem -, de nem igazán passzol egyik sablonba sem, és pont ez teszi annyira élethűvé.
Ugyanakkor teljesen kizárt, hogy tizenhat évesen valaki olyasmiket műveljen, mint ez a srác. Szó nélkül elhúz Norvégiába, betör egy jól őrzött komplexumba, kormány által titkosított anyagokat szerez meg nem teljesen legális üzletek bonyolításával, és a többi.
Azáról még akár el is tudom hinni, hogy tizenhat, de Jasonről biztos, hogy nem. Nem egyedi eset ez a YA-k között, Marie Lu Legendája ugyanebből a sebből vérzik.
A szerelmi szál végig jelen van, de a háttérben marad és csak egy-két jelenet erejéig kerül előtérbe. Aza és Jason kapcsolata nem derült égből villámcsapás – jellegű, nem is túl rózsaszín és éppen ezért abszolút hihető. Nem sóhajtoztam, de nem is forgattam rajtuk a szemem, és ez már jó kezdet. Különben is, nagyon érezhető, hogy a java még csak most jön. Nincs éppen függővég, de annyi minden maradt a levegőben lógva (én kérek elnézést, eddig bírtam gyökér szóviccek nélkül), hogy nagy reményeket fűzök a folytatáshoz.
A mellékszereplőkre nem lehetett panasz, nem voltak egydimenziós papírmasé karakterek. Bár Aza igazi anyja, aki egyben a hajó kapitánya is, cseppet be lett skatulyázva, mint fanatikus elmebeteg, de a folytatásban bízom benne, hogy árnyaltabb képet kapunk mind róla, mind a Magóniában feszülő konfliktusokról, amikre mindjárt ki is térek egy kicsit bővebben.
Dai még megérne egy misét, hiszen elvileg őt szánta Zal Aza partnerének az éneklésben. Hogy ez romantikus kapcsolatot is hozott volna magával, vagy csak szimpla együttműködésről volt szó, az nem derül ki egyértelműen, de én az első verzióra tippelek. Ninó, ninó, szerelmi háromszög kialakulás - veszélyt jeleznek az érzékelők!
De ne legyen igazam! Egyébiránt Dai nem volt túl szimpatikus, olyan volt mint egy hálás kiskutya, aki bármit megtett, amire a gazdi khmm, pardon, Zal utasította, még akkor is, ha legbelül tudta, hogy az rossz, de volt valami nagyon emberi az ő karakterében is, amiért nem tudtam utálni. Az az érzésem, hogy még rá is elég nagy karakterfejlődés vár.
A cselekmény elég kiszámítható volt, a szokásos "két tűz közé került főszereplő, akinek választania kell" vázra épült. Azának el kell döntenie, kihez marad hű és kezébe kell vennie a saját életét. Láttuk már ezt néhányszor, nincs új a nap alatt.
A fő konfliktust Zal (a kedves mama) terve adja, aki fel akarja használni a lányát a személyes bosszúhadjáratában az emberiség ellen.
KICSI SPOILER
Ráveszi Azát, hogy törjön be abba a raktárba, ahol az összes vetőmagot őrzik, mint a vésztartalékot, azonban nem csak egy különleges magot akar elemelni, ami nő a felhők felett is, és így felszámolná az éhezést Magoniában, hanem gallyra is akarja vágni az egész helyet. Kedves, nem?
SPOILER VÉGE
Ezzel csak annyi volt a problémám, hogy Aza egyszer se kérdőjelezi meg az anyja állításait, holott ő is tudja, hogy Zal nem megbízható. Többen figyelmeztették rá, és tanúja is volt egy esetnek, amikor nem tartotta meg az adott szavát. Arról nem beszélve, hogy az anyját megtagadta a saját canwr-ja - a madár, aki a testében fészkel, igen, tudom kissé morbid -, Caru. Aza fura kötődése Caruhoz szimpatikus volt, de – megintcsak – abszolút nem meglepő.
Az írónő azon túl, hogy szerethető karaktereket, és izgalmas világot hozott létre, remekül kezelte a váltott nézőpontot is. A stílusa is gördülékeny, néhol már-már költői. Az a fajta stílus, ami vagy fekszik valakinek, vagy nem. Nekem, személy szerint, nagyon bejött. Szép volt, és néhol nagyon elgondolkodtató.
"I think about celestial junk. Like, maybe every planet in this solar system is discarded by giant hands. Each star a crumpled ball of paper, a love letter lit on fire, a smoldering bit of cigarette ash."
"Az űrben lebegő szemétre gondolok. Mintha minden bolygó a naprendszerben, egy hatalmas kéz ujjai közül csusszant volna ki. Minden csillag egy gyűrött papírgalacsin, egy elégetett szerelmes levél, egy cigarettavégről lepöccintett, még parázsló darabka hamu."
(saját fordítás)
A Magonia tipikus sorozatkezdő. Még csak most lendültek mozgásba a dolgok, úgyhogy ebből még bármi lehet. Így összességében azt mondanám, hogy egy szórakoztató, lendületes, de elég kiszámítható regényt olvashattam, érdekes világfelépítéssel. Sok a potenciál benne, ebből egy remek sorozat kerekedhet ki. Ajánlom azoknak, akik unják a sablonos világokat, és valami újra vágynak, illetve John Green rajongóknak, akik nyitottak a fantasyra.
Értékelés: 4/5
Kedvenc jelenet: a harcok a hajókon atomkirályak voltak
Kedvenc karakter: Aza, Caru
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése