K. A. Tucker - Ten Tiny Breaths

Kiadó: Papoti Books (magyar fordításban: Könyvmolyképző)

Oldalszám: 262

Kacey Cleary’s whole life imploded four years ago in a drunk-driving accident. Now she’s working hard to bury the pieces left behind—all but one. Her little sister, Livie. Kacey can swallow the constant disapproval from her born-again aunt Darla over her self-destructive lifestyle; she can stop herself from going kick-boxer crazy on Uncle Raymond when he loses the girls’ college funds at a blackjack table. She just needs to keep it together until Livie is no longer a minor, and then they can get the hell out of Grand Rapids, Michigan.

But when Uncle Raymond slides into bed next to Livie one night, Kacey decides it’s time to run. Armed with two bus tickets and dreams of living near the coast, Kacey and Livie start their new lives in a Miami apartment complex, complete with a grumpy landlord, a pervert upstairs, and a neighbor with a stage name perfectly matched to her chosen “profession.” But Kacey’s not worried. She can handle all of them. What she can’t handle is Trent Emerson in apartment 1D.

Kacey doesn’t want to feel. She doesn’t. It’s safer that way. For everyone. But sexy Trent finds a way into her numb heart, reigniting her ability to love again. She starts to believe that maybe she can leave the past where it belongs and start over. Maybe she’s not beyond repair.

But Kacey isn’t the only one who’s broken. Seemingly perfect Trent has an unforgiveable past of his own; one that, when discovered, will shatter Kacey’s newly constructed life and send her back into suffocating darkness.

Négy évvel ezelőtt Kacey élete borzalmas fordulatot vett, mikor egy részeg sofőr miatt elvesztette szüleit, a barátját és a legjobb barátnőjét. A baleset emléke még mindig kísérti, még mindig hallja édesanyja utolsó lélegzetét, és nem akar mást, mint hátrahagyni a múltat. Kacey és tizenöt éves húga, Livie, két buszjeggyel felfegyverkezve maga mögött hagyja a michigani Grand Rapidsot, hogy mindent újrakezdjen Miamiban. Először alig tudnak megélni, de Kacey nem aggódik. Ő mindennel elbír – kivéve titokzatos szomszédjával az 1D lakásból.

Trent Emersonnak ragyogó kék szeme van és mély gödrécskéi az arcán, mikor nevet. És hibátlanul egyensúlyozik a jó fiút a veszélyestől elválasztó, ellenállhatatlan vonalon. Tragikus múltja miatt Kacey eldöntötte, hogy senkit sem enged közel magához, de a kettejük közötti vonzalom tagadhatatlan, és Trent minden eszközt felhasznál, hogy bejusson a Kacey szívét védő falak mögé – akár még egy olyan titokról is hajlandó lerántani a leplet, ami mindkettejüket tönkre teheti.

(hivatalos fordítás)

Huh, oké. Elég valószínű, hogy nem leszek túl népszerű a véleményemmel, de számomra elég középszerű élményt nyújtott ez a könyv. TEDD LE A KÉST! BLOGGERT ÖLNI SZABADSÁGVESZTÉSSEL BÜNTETENDŐ!

Nem először történik az meg velem, hogy értetlenül állok a 90%-os (moly), meg a 4.19-es (goodreads) értékelési átlag előtt. De momentán tényleg nem bírom lerázni magamról azt az érzést, hogy én nem ugyanazt a könyvet olvastam, mint mindenki más körülöttem.

Fő oka talán az lehet, hogy bár a New Adult, mint műfaj az én korosztályomat célozza meg (kb. 18-25 év közöttiek), ennek ellenére, nem vagyok túl jóban az NA könyvekkel. Nem olvastam olyan hű de sokat a műfajból, de ez annak köszönhető, hogy folyamatosan pofára esek vele. Először a Gyönyörű sorscsapással, aztán az Easy-vel, majd a Soha határával. És most a Tíz apró lélegzettel.

Egyiket se utáltam,... (talán a Gyönyörű sorscsapást egy kicsit) de épp nem is szerettem.

hazai borító

És sajnálattal veszem észre, hogy az NA könyvek elképesztő sebességgel íródnak ugyanúgy sémára, ahogy a YA-k is. Más a korosztály, így mások a klisék (bár a szexi, veszélyes, rejtélyes pasik maradnak, mert az tuti befutó), de az alapelv ugyanaz. Tisztelet a kivételnek, de ha egyet olvastál, akkor mindet olvastad. 

Na de ennyi általános észosztás után térjünk is vissza oxigénhiányos remekművünkre.
Hiszen az eleje egészen ígéretesnek tűnt. Kacey egy talpraesett főhősnőnek lett bemutatva, Livie pedig... nos, néhol idegesített, de azért alapvetően nem volt vele problémám. Tetszett, hogy Kacey-nek nem túl mindennapi a hobbija, hogy meg tudja védeni magát - ugyanis kickboxol a lelkem.

De aztán... aztán befutott A pasi. Trent. Kevésbé sötét és veszélyes, inkább a szomszéd srác típust erősíti, valami jó nagy rejtegetni való csontvázzal a szekrényében. Kacey pedig ripsz-ropsz átváltozott egy hebegő idiótává, amit akár még vicces is lett volna nézni, de mindezzel párhuzamosan, mintha az amúgy is megtépázott pszichéje kapott volna egy lórúgásnyi extasyt.

Amit ebből ki akarok hozni: amint Trent felbukkant, értelmes Kacey-ből rohadt idegesítő Kacey lett. Na, itt már elkezdtem összeakasztani a bajszomat a könyvvel.

De mindez nem számított volna, ha a cselekmény nem akaszt ki. Vagyis, a cselekmény és Trent közösen. Miután ez egy karakter központú könyv, nem számítottam nagy égzengésre. Nem is volt, kivéve A csavart. A csavart, amire én már negyven oldallal a biliborulás előtt rájöttem, így a meglepetésnek esélye se volt tarkón vágnia, cserébe viszont a fennmaradó időben azon imádkoztam, hogy ne legyen igazam.



MIÉRT??? - kérdem én. - MIÉRT???





Picike spoiler - semmi fontosat nem lövök le, ígérem.

Az egy dolog, hogy szappanoperásította (igen, ez egy szó, én vagyok az új Kazinczy) az egész könyvet, de ezzel a "csavarral" ami egyébként tök egyértelmű volt, de... jó, befogtam, Trentből, akit egészen kedveltem addig, egy pszichopatát csinált, aki nem hogy nem álompasi, de konkrétan távoltartási végzés nélkül még csak ugyanabba az államba se volnék hajlandó tartózkodni vele.

De, a vége még így is megmenthette volna.... ha nem fullad nyáltengerbe.
Mert rendben, Trent is sérült, és el tudom hinni, hogy egy igazán kétségbeesett ember képes ilyesmire, és hogy ő is csak megbocsátást szeretne, mint mindenki más. Igen, ez hihető. De a tökéletes pasi - szereptől nagyon messzire kerül miatta. Ez akár kifejezetten jól is elsülhetett volna, ha az írónő nem akarta volna mindenáron visszagyömöszölni a számára kijelölt dobozba.

Nem volt ilyen szerencsénk.

Ritkán mondok ilyet, mert amúgy imádom a happy endet, de ennek a könyvnek kifejezetten rosszat tett. Sokkal hihetőbb és hitelesebb lett volna egy keserédes vég, esetleg valami nyitott befejezés. Egy ütős, elgondolkodtató zárás átformálhatta volna az egész élményt, és simán hajlandó lettem volna elfelejteni a hibáit. De ez a vég nem volt bevállalós, és egyáltalán nem illett a könyv hangulatához. Olyan volt, mintha egy amerikai rózsaszín takonyból rántották volna ki és pakolták volna be az utolsó oldalakra.

Picike spoiler vége

Ami megmentette a totális bukástól, az a veszteséggel és traumával foglalkozó aspektusa volt. Tetszett, hogy itt nem csak azért lett beleírva, mert manapság ez a divat, ahogy pozitív az üzenet is: megbocsátás nélkül nincs gyógyulás. A fura pszichológussal való jeleneteket kivétel nélkül élveztem. Egyáltalán nem lett kikozmetikázva a folyamat;  verejtékes küzdelemnek ábrázolta a gyógyulás folyamatát, és ez kellemesen meglepett.

"A múltunk nem határozza meg, kik is vagyunk. Én én vagyok, te pedig te vagy, és pontosan ez az, aminek lennünk kell."

Pozitívumként tudom még felhozni, hogy a mellékszereplők nagyon szerethetőek voltak: különösen Ciklon és Mia. Livie-t nem igazán kedveltem, de Mia... hát, pályázhat a "legcukibb ötéves, akiről valaha olvastam" - címre.

Szóval mit kaptam? Egy nagyon-nagyon felemás élményt. Bosszant, mert annyival jobb lehetett volna, de összességében szerintem túl van értékelve. Aztán, kinek mi. Nekem ez így, ebben a formában nem igazán működött.

De komolyan, miért kellett ezt a befejezést? *toporzékol, nyavalyog és földhöz vágja magát*

A következő sokk: B*SZOD EZ SOROZAT!!!

Na nem. Nincs az az isten. Ebből egy elég volt, danke, bitte, apfelstrudel (és ezennel ki is merítettem a komplett német nyelvtudásomat).

Értékelés: 3/5

Kedvenc jelenet: a pszichológus és Kacey közös jelenetei

Kedvenc karakter: a doki, Mia, Ciklon