2015. május 27., szerda

Bevásárlólista a Könyvhétre

Hello népek!

Sajnos-sajnos a Könyvfesztre idén nem jutottam el (közbepofázott az egyetem, hogy enném meg a kis szívét), de a Könyvhéten való részvételemet egy zombi apokalipszis se tudná megakadályozni! Így, bár nem szokásom megjelenésekről írni, - ennek nagyrészt az az oka, hogy az esetek többségében próbálom magam utolérni a várólistámmal - most mégis szemezgetnék egy kicsit a friss megjelenésekből, amik felkeltették az érdeklődésemet.
Szívem szerint mindet meg is venném, de tuti, hogy kénytelen leszek szelektálni.

Agave Kiadó:

Lev Grossman: A varázslók (A varázslók 1.)

 A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.
A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit – vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként kezelik –, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R. Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit.

Gondolatok: amikor először elolvastam a tartalmat, a szememet forgattam, azt motyogva, hogy remek, egy NA-ba oltott Harry Potter, remegek az izgalomtól. De mindenki annyira dícséri, hogy kíváncsi lettem, mi ez a nagy felhajtás. Amikor rápillantottam a Goodreads értékelésekre, nagyon szélsőséges csillagozások köszöntek vissza, amiből azt szűrtem le, hogy ez is azon könyvek egyike, amit vagy imádsz, vagy utálsz. Meglátjuk.

William Gibson: Virtuálfény (Híd trilógia 1.)
- újrakiadás -

Chevette futárként rója biciklijén a jövő San Franciscójának utcáit, ez az élete. Egy nap mégis nagyot kockáztat: ellopja egy seggfej napszemüvegét. Csak akkor jön rá, hogy tettének milyen következményei vannak, amikor ezek már jócskán átívelnek felette, és alapjaiban veszélyeztetik az egész város jövőjét.
A napszemüveg visszaszerzésével egy Rydell nevű fickót bíznak meg, aki nem túl lelkes a munkáért: nem elég, hogy kisvártatva a helyi rendőrség gyilkossági csoportja is bekapcsolódik az ügybe, de egyre többször hall egy hídról és a mögötte elterülő szürke zónáról, amit különös emberek népesítenek be.
William Gibson 1993-as regénye a Híd-trilógia első része, és egyben egy új korszak kezdete: a cyberpunk teremtője a Sprawl-trilógiát követően a tömegmédia és celebkultuszok megjelenésének előrevetítésével alkotott ismét tűéles képet a közeljövőről. A kötetet új fordításban tartja a kezében az olvasó.

Gondolatok: őszintén, ezelőtt még sosem hallottam erről a trilógiáról, bár az író neve azért ismerős. Az is igaz, hogy ez még jóval az én könyfaló éveim előtt jelent meg először, és sose voltam hatalmas szakértője a cyberpunknak. Úgyhogy pont itt az ideje, hogy közelebbről is megismerkedjek a műfajjal.

Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól

Corvinus élete olyan, mint a neve: kölcsönzött. A túlélésre játszik, és mint a többi shiftelő, dolgokat ad-vesz, radar alatt, a város alatt. Egy olyan Pesten él, amely a régi belvárost elhagyva egyre kijjebb és feljebb szorul, egy olyan Budával átellenben, amelyet egy szinte faji alapon működő egyház ural.
Corvinust ebben a kettéhasadt városban utoléri a saját múltja, és lehetősége adódik helyrehozni a dolgokat. Vagy, ha azt nem is, akkor legalább bosszút állni. Kimozdul a mindennapi életéből és teréből, hogy visszatérjen egy olyan világba, amely egyszer már kivetette magából.

Ebben a történetben a jövő itt van, és egyfolytában vége. Pék Zoltán disztópiája egy felismerhetetlenségig eltorzult Budapest mélyére invitálja az olvasót, és vezeti keresztül egy cselekménnyel teli, izgalmas történeten, melyben csak menekülés van, de menekvés nincs.

Gondolatok: na, ez az AKAROM - kategória! Mindig is úgy gondoltam, hogy drága fővárosunk elég menő helyszínül szolgálna egy jó kis posztapokaliptikus regénynek, és íme. Rettentően kíváncsi vagyok!

Neil Gaiman: Felkavaró tartalom

Új novelláskötetében Neil Gaiman a maszkjainkat lerántva próbálja feltárni sebezhető, igazi énünket. Finom humora és borzongató képzelőereje olyan novellákat eredményez, melyeket újra meg újra el akarunk olvasni.

A Fekete kutya című, eddig sehol máshol nem olvasható történet az Amerikai istenek világában játszódik, és Árnyék kalandjait szövi tovább. A gyűjtemény többi része is hasonlóan varázslatos: Gaiman számos stílust és műfajt – horror- és kísértettörténet, science-fiction és tündérmese, tanmese és vers – felvonultatva deríti fel az emberi érzések, élmények és tapasztalatok birodalmát. Egy novella az Óceán az út végén mellé, egy öregkori Sherlock Holmes-rejtély, egy közösségi média inspirálta kispróza-füzér és további húsz írás található a kötetben, mely méltó párja a Tükör és füstnek és a Törékeny holmiknak.

Gondolatok: Gaiman stílusát nagyon szeretem, a Tükör és füst teljesen lenyűgözött, de momentán kicsit hátraszorult a várólistámon. Valószínűleg inkább megpróbálom levadászni valamelyik korábbi regényét, ugyanis a Csillagporon kívül még csak a novelláihoz volt szerencsém. Nem is értem, hogyan, miután az annyira pozitív élmény volt.

Gabo:

Moskát Anita: Horgonyhely

Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és a hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét.
A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha teherbe esik, minél előbb. Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert – ez pedig az egész világukat felforgathatja.

Moskát Anita merész témát feszegető, lenyűgöző regénye felülbírálja az előítéleteket, és egy sötét és kíméletlen történeten belül keresi a választ a kérdésre, hogy mi a szabadság és a mások feletti uralom ára.

Gondolatok: nagy szerelmese vagyok a fantasynak, ez szerintem az olvasási szokásaimból elég nyilvánvaló, de az olyan fantasynak különösen, amelyik bevállalós és mondanivalója van. Ez pedig - tartalomból ítélve - ilyennek tűnik. Tuti levadászom!

Paolo Baciagalupi: A kételygyár

A kamasz Alixnek egy jómódú amerikai család tagjaként nincs túl sok problémája, egy nap azonban felkeresi egy titokzatos srác, aki azzal szembesíti, hogy minden, amit az életéről tud, hazugság. Apja abból szerzi pénzét, hogy hiányosan tesztelt gyógyszereket forgalmazó gyárakat véd az áldozatok követeléseivel szemben. Alixnek számolnia kell a lehetőséggel, hogy az eszes és vonzó idegennek, aki egy fiatalokból álló radikális aktivista-csapat feje, talán igaza van, és az események felgyorsulásával el kell döntenie, hogy lebuktatja-e azt az embert, aki felnevelte és mindent megadott neki.

Gondolatok: a sztori elég tipikusnak tűnik a tartalomból ítélve, de a téma provokatív, és ez tetszik. Még ingadozok, hogy vegyem, vagy ne vegyem. Meglátjuk.


Brian Staveley: A Császár Pengéi
A császárt meggyilkolták, és az Annur Birodalom rendje felborult. A halott uralkodó három gyermekének azonban a gyász mellett egy mélyre hatoló összeesküvéssel is meg kell birkóznia.
A császár lánya, Adare a fővárosban hajszolja apja gyilkosát, akit azonban a császári család istennője látszik pártolni, és Adare hamarosan magára marad az udvar intrikái közt. Öccsét, Valynt, aki a birodalom legveszélyesebb alakulatánál hadapród, egy óceán választja el a palotától, azonban több gyanús baleset után ráeszmél, hogy az ő élete is veszélyben van – akárcsak Kadené, a trónörökösé, aki egy messzi kolostorban tanulmányozza az Üres Isten szerzeteseinek ősi tudását. Ám mielőtt Valyn Kaden segítségére siethetne, még ki kell állnia az elit hadsereg titokzatos és halálos próbáját.
Brian Staveley regénye egy vibrálóan izgalmas és feszült játszmákkal teli trilógia első kötete, amelyet máris Brandon Sanderson, George R. R. Martin és Patrick Rothfuss műveihez hasonlítanak.

Gondolatok: High fantasyt a népnek! Határozottan lelkes vagyok a könyvet illetően. Mondjuk az már rohadtul idegesít, hogy fűt, fát, virágot Martin bácsi műveihez hasonlítgatnak, pont mint anno a Harry Potterrel meg az Éhezők viadalával tették (meg teszik). Értem én, hogy marketing meg minden, de böki a csőrömet. Viszont Rothfuss említésére már felkaptam a fejem.

Ad Astra:

2045 - Harminc év múlva

Milyen lenne az élet a muszlim Magyarországon vagy a tengerek borította Európában? Tehetünk-e valamit a globális felmelegedés ellen, és mi veszi rá a terroristákat, hogy elpusztítsák az emberiség egyetlen reményét? Hol vannak a 3D nyomtatás vagy az ember tökéletesítésének határai? Hogyan élhetünk az apokalipszis után, és mi van, ha éppen átéljük azt? Milliónyi út áll előttünk, amelyen elindulhatunk a következő három évtizedben, ám ezen utaknak a többsége veszélyes, nem egy pedig a pusztulásba vezet.
A civilizáció törékeny, a kultúra pedig még törékenyebb, és bár az ember minden körülmény között képes a túlélésre, nem árt, ha odafigyelünk. Akárcsak úgy, hogy elolvassuk ezeket az írásokat, és elgondolkodunk rajtuk. Mert a jövő itt kezdődik. Felkavaró és elgondolkodtató látomások sora fogadja az olvasót az Ad Astra legújabb sci-fi antológiájában, ami nem távolabbra, csupán 2045-re tekint, őszintén, nyersen, kalandosan. Tizenhat szerző – szépírók, forgatókönyvírók, sci-fik és történelmi regények alkotói, illetve tehetséges kezdők – novelláit tárja a kiadó e kötettel a közönség elé.

Gondolatok: hát a műjég hova lett, he? Na jó, ezen túllépve, nagyon izgatott vagyok, hogy a kezembe foghassam ezt a kötetet. Régebben nem igazán kedveltem a novellákat, de mostanában nagyon rájuk kaptam, úgyhogy ez nagyon betalált.

Könyvmolyképző:

Adam Sternbergh: Akkor hajrá!

Spademan egykor kukásként dolgozott. Még mielőtt az a bomba felrobbant volna a Time Square-en, még mielőtt a felesége meghalt, a város pedig elnéptelenedett volna.
Most bérgyilkos.
A közeli jövőben New York megmaradt lakossága két élesen elkülönülő kasztra tagozódik. A gazdagokéra, akik megengedhetik maguknak, hogy egy virtuálisan létrehozott valóságba „becsatlakozva” meneküljenek egy jobb világba, illetve azokra, akik a lepusztult utcákat róva igyekeznek életben maradni. Spademan az utóbbit választotta. Új munkája nem sokban különbözik a régitől: hulladékeltakarítás. Nem tesz fel kérdéseket, gyorsan dolgozik, és jól bánik a tapétavágóval. Viszonylagos nyugalma azonban véget ér, amikor egy gazdag és befolyásos hittérítő azzal bízza meg, hogy ölje meg a lányát. Az elsőre egyszerűnek tűnő feladat váratlanul veszélyessé válik – célpontjának van egy sokkoló titka, Spademannek pedig megvannak a maga szabályai. Két tűz közé kerül, és nagyon óvatosan kell manővereznie ahhoz, hogy életben tudjon maradni.
Adam Sternbergh első regénye kemény, erőszakos, vicces, lebilincselő, gyengéd és briliáns.

Gondolatok: most mit mondjak? A bérgyilkosok a gyengéim. Nyilvánvalóan egy egész konténernyi (de szellemesek vagyunk) személyiségi probléma lapul emögött a kijelentésem mögött, de ameddig csak olvasok róluk, addig csak nem kerülök bajba emiatt. Igazam van?

Hank Philippi Ryan: A másik nő
Jane Ryland csillaga felfelé ível a televíziós riporterek között… amíg egy nap nem hajlandó kiadni informátora nevét, és emiatt mindent elveszít. A kegyvesztett újságíró nem elégszik meg az unalmas feladattal, amit rásóznak, így hamarosan nyomozni kezd az egyik szenátorjelölt szeretője után – és már csak néhány nap van hátra a mindent eldöntő választásokig.
Jake Brogan, a bostoni rendőrség nyomozója egy gyilkosra vadászik. Már két azonosítatlan női holttestet is találtak hidak közelében, így a detektívet folyamatosan újságírók hada követi, hogy árulja el, valóban a „Hidas Gyilkos” vadászik-e a fiatal bostoni nőkre.
A holttestek száma egyre nő, a választás pedig közelebb van, mint gondolnánk. Jane és Jake rájönnek, hogy a két ügy kapcsolatban áll egymással. Úgy tűnik, olyan gyilkossal állnak szemben, aki bármire hajlandó, csak hogy elkerülje a botrányt.
Mocskos politika, piszkos játszmák és megdöbbentő fordulatok. A másik nő – egy lebilincselő sorozat első kötete! Csábítás, árulás és halál – a győzelemhez ezúttal sokkal többre lesz szükség egyszerű szavazatoknál.

Gondolatok: Ez is elég tipikus cselekménynek látszik, de jól megírva kikerekedhet ebből egy köröm-lerágós történet. Szeretem én a krimit, de csak úgy, ha efféle mesterkedések is keverednek a levesbe.
Még nem vagyok benne biztos, hogy megveszem-e.

Delta Vision:

Hernádi Péter: Hollóember (Garabonciás osztag 1.)

"Szuperhősök. Különleges képességekkel bíró, álruhás jótevők. A képregények és a mozivászon sztárjai. Rendszerint Amerikához szokás kötni őket, pedig…
Garai Gábor, azaz Hollóember éjszakánként Budapest egén járőrözik. Koltai Lilla, vagyis Fürkész, nyitott könyvként olvas mások gondolatai között. Vész Konrád, alias Fanyűvő sebezhetetlen harcos. Homonnai Ignác, más néven Pannónia Parancsnok emlékszik valamennyi őse életére, így évezredek tapasztalata áll a rendelkezésére. Ők négyen alkotják a Garabonciás Osztagot, a Magyarországot oltalmazó szuperhős alakulatot.
A lehetőségeik azonban nem mérhetőek nyugati kollégáik lehetőségeihez. Űrbázis helyett elhagyatott városszéli víztorony a központjuk, repülő erőd híján húszéves kisteherautón indulnak küldetésre. Elégedetlenségük napról-napra nő, hol egymás ellen áskálódnak, hol a világ szuperhősei felett álló korlátlan hatalmú szervezet, a Kamara ellen lázonganak.
A megalkuvást nem ismerő Hollóember egyre gyakrabban érzi, hogy rossz irányba haladnak. A csapat szétesőfélben van, márpedig amikor a pesti éjszakában elszabadul az ősi iszonyat, csakis ők állhatnak az útjába. Ám ahhoz, hogy az ellenségükön felülkerekedjenek, először a saját démonaikat kell legyőzniük.

A Garabonciás Osztag-sorozat első kötetében Hernád Péter kiváló érzékkel mutatja be a szuperhősök egyszerre emberfeletti és emberközeli jellegzetességeit, a közeli jövő Magyarországának ismeretlen, mégis minden ízében ismerős világába is elkalauzolva a modern fantasztikum kedvelőit.

Gondolatok: magyar bosszúállók? HELL YES!

J. Goldenlane: Napnak fénye

Mi jöhet egy világháború után?
Természetesen egy újabb világháború – állítja őfelsége, Tien Naga-Hai Huang-Ti, mert a történelem szerint az emberiség rendre elfelejti az atombombázás borzalmait, és mindig jön egy újabb Utolsó Háború.
Az ifjú császárnak, aki negyedik az Új Császárok sorában a Kínai Birodalom élén, rögtön a koronázása után leküzdhetetlennek látszó kihívásokkal kell szembenéznie: a kívülről fenyegető Ausztrál Föderáció mellett minden pillanatban számolnia kell a Birodalmon belüli riválisaival is.
Ticca Min sokáig azt hitte, hogy a jövője semmiben sem fog különbözni a kockanegyedek többi lakójának életétől. Jobb, ha az álmait még magának sem meri bevallani, csak elfogadja az egyetlen lehetséges utat.
Egyetlen pillanat, egyetlen döntés elég, hogy minden megváltozzon körülötte… és ami kezdetben csak izgalmas kalandnak tűnik, az idővel olyan események elindítója lesz, amellyel a Birodalom és a világ békéje is veszélybe kerül, az uralkodó és alattvalói sorsa pedig elválaszthatatlanul összefonódik.
J. Goldenlane új regényének színes, mesteri precizitással felépített világa kiváló érzékkel hozza össze a YA klasszikus elemeit, egy posztapokaliptikus világ képeit, és a finom humort – túllépve a megszokott kereteken, a fiatal és lélekben fiatal olvasók számára egyaránt emlékezetes módon mutatva be az új világrend meghatározó uralkodóházának intrikáit és a felnőttként helytálló fiatalok küzdelmeit.

Gondolatok: klasszikus YA és posztapokaliptika, mindez pedig egy magyar író tollából? IDE VELE!

Nos, ez lenne az én bevásárlólistám a könyvhétre. Jobb lesz, ha hátizsákot viszek. Pláne, hogy ilyenkor néhány régebbi kiadás is a táskámba pottyan, amiket leértékelve találok. És idén kihagytam a könyvfesztet, szóval még azokból a megjelenésekből is van mit beszerezni. Ejj, drága pénztárcám, de fog ez fájni nekünk.

Ti mire fenitek a fogatok?

2 megjegyzés:

  1. Hú! Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól - ezt azonnal be kell szereznem! Köszönöm a tippet! :)

    VálaszTörlés

Limk Related Widget