Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 288
Calderon főkapitány nem mindennapi férfi.
Jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta rangját egy lányért.
Csakhogy a lány meghalt, Calderon pedig öngyilkos akar lenni.
Úriember nem temetkezik hitelbe.
Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben?
És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat?
Taina a szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a "Játékot", vagyis mások manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza a nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik.
Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre. Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?
Egyszerűen megláttam, megfogtam és a kezemhez ragadt! Semmit a világon nem tudtam a könyvről, az íróról (eredetileg azt hittem, hogy felbukkant egy új japán szerző), de valami miatt nem bírtam otthagyni. Kezdjük azzal, hogy a borító egyszerűen fantasztikus! A színvilág, a kard és úgy az egész mindenség nagyon a helyén van. Aztán a fülszöveg. Akkor és ott a könyvesboltban elkezdtek peregni a képek a szemem előtt és ez a hatás az egész könyv alatt masszívan kitartott. Leginkább egy művész, Jonas DeRo képeinek a hangulata ugrott be, valahogy annyira stimmelt. Őt egyébként megtalálhatjátok itt: http://jonasdero.deviantart.com/
És milyen jól tettem, hogy csak úgy, minden hűhó nélkül megvettem! Imádtam! Konkrétan majdnem a villamoson maradtam, annyira olvastam és még a fülesemet is elfelejtettem bedugni, pedig én állandóan zenét hallgatok, pláne tömegközlekedésen. De most nem volt rá szükség. Mert a villamos véget nem érő zakatolása elhalkult és én egy futurisztikus űrhajón találtam magam egy manipulatív, pimasz, mondvacsinált kapitány társaságában, aki minden volt, csak megfelelő hősanyag nem, és egyszerűen élveztem a helyzetet!
Az egy cseppet zavart, hogy az elején rettenetesen keveset tudtunk a világról. Calderon nem igazán vette a fáradtságot, hogy "elmagyarázzon" ezt-azt, így néhol csak a fejemet kapkodtam. Gavrolift? Bolygók? Milyen bolygók léteznek? Kolóniák? Házak? Sorolhatnám. A végére azért nagyjából minden a helyére került, a gavrolift pedig ez után az élmény után a legkevésbé sem érdekel. Mert uram atyám, olyan volt ez a könyv, hogy két koherens mondatot nem bírtam összerakni utána!!!
Kezdjük azzal, hogy Genius Calderon zseniális főhős! Az első pillanatoktól kezdve ítélkezésre késztet. Vajon jó ember? Egyáltalán nem szokványos, nehéz átlátni rajta, pedig minden lépését követjük. Elég manipulatív egyéniség, zárkózott, szóval nem igazán ideális alapanyag a mai szempontok szerint. De én imádtam! Esendő ember, sokat hibázott, de olyan veszedelmesen okos, hogy egyszerűen élvezet az ő szemével látni a világot. Ehhez képest már csak bónusz a száraz, cinikus, néhol fekete humora, amit mindig értékelek.
Tainával, a női főszereplővel kapcsolatban hasonló a helyzet. Értelmes, egyáltalán nem nyafogós főhősnő, szamurájok leszármazottja. Mégis, nem lesz belőle egy női terminátor, Calderonnal pedig félelmetesen könnyen megértik egymást. A háttere is nagyon bejött, a japán leányzó rengeteg érdekes, izgalmas háttérinformációt megosztott velünk a gondolatain keresztül szertartásokról, ősi szokásokról és az Illatos bolygóval kapcsolatos emlékeiről.
A mellékszereplőket sem szabad lebecsülni, hiszen az írónő remekül összerakta őket. Személyes kedvenceim Frank, a pszichomókus sógor és Oregon admirális, aki az elején nem volt túl szimpatikus, de bebizonyította, hogy a csendessége mögött nem sunyiság lapul, hanem acélos gerinc és finom humor.
"- Ez lázadás! Admirális, fegyverezze le!
- A lézerem az irodában maradt, uram. - Oregon admirális felbecsülte az ötlépésnyi távolságot és Ferrero gróf erejét. Talán a navigátorok nélkül még lett volna esélye, de ők nyilvánvalóan leütik.
- Ön gyáva!
- Csak reumás, uram."
Ami még rendkívüli módon tetszett, ahogyan az elborult elmét ábrázolta az írónő. Adler és csapata erre tökéletes példa. Egyszerre rémisztő volt és megragadó, ahogy ennek a beteg embernek a gondolataiba pillanthattunk. És végső soron nem volt ő abszolút és tökéletesen gonosz. Terra tábornokot előbb nevezném annak, mint Adlert, pedig az a férfi borzalmas dolgokat tett és egyáltalán nem bánta. Nos, neki legalább van mentsége; kilazult egy csavar az agyában. De Terra tábornok hidegvérrel küldött volna halálba többszáz embert. Persze lehet erről vitatkozni, hogy mennyire volt helyes a döntése, de ezt a kérdést szerintem mindenki döntse el maga. Az én gyomrom egyszerűen nem vette be.
A leírások sosem voltak túl terjengősek, nem szakítottak ki az éppen folyó cselekményből, akcióban nem volt hiány, a romantikát sikerült nem túlzásba vinni (ezért nagyon szurkoltam, ez nem az a fajta regény, aminek jót tesz, ha átmegy rózsaszín takonyba) és a párbeszédek intelligensek voltak, itt-ott körmönfontak is, élvezet volt olvasni.
Kellően feszegette az öngyilkosság témáját is, amin szintén el lehetett volna csúszni, de szerintem remekül sikerültek a jelenetek, amikor Calderon eljátszott a gondolattal és maga a fordulópont is.
Nem véletlenül aranypöttyös ez a könyv, mert ez biza nem YA, távolról sem. Remek élmény volt! A könyvesboltban hozzáragadt a kezemhez, és nem is sikerült utána letennem. ZSENIÁLIS VOLT!!!
Értékelés: 5/5*
Kedvenc jelenet: a Calderon vs. Frank beszélgetések. Sziporkázóak voltak.
Kedvenc karakter: nehéz lenne felsorolni... Terra tábornokot és a Fay ház fejét nem csíptem, de ők nem is azért voltak, hogy szerethetők legyenek, nemde?
Tainával, a női főszereplővel kapcsolatban hasonló a helyzet. Értelmes, egyáltalán nem nyafogós főhősnő, szamurájok leszármazottja. Mégis, nem lesz belőle egy női terminátor, Calderonnal pedig félelmetesen könnyen megértik egymást. A háttere is nagyon bejött, a japán leányzó rengeteg érdekes, izgalmas háttérinformációt megosztott velünk a gondolatain keresztül szertartásokról, ősi szokásokról és az Illatos bolygóval kapcsolatos emlékeiről.
A mellékszereplőket sem szabad lebecsülni, hiszen az írónő remekül összerakta őket. Személyes kedvenceim Frank, a pszichomókus sógor és Oregon admirális, aki az elején nem volt túl szimpatikus, de bebizonyította, hogy a csendessége mögött nem sunyiság lapul, hanem acélos gerinc és finom humor.
"- Ez lázadás! Admirális, fegyverezze le!
- A lézerem az irodában maradt, uram. - Oregon admirális felbecsülte az ötlépésnyi távolságot és Ferrero gróf erejét. Talán a navigátorok nélkül még lett volna esélye, de ők nyilvánvalóan leütik.
- Ön gyáva!
- Csak reumás, uram."
Ami még rendkívüli módon tetszett, ahogyan az elborult elmét ábrázolta az írónő. Adler és csapata erre tökéletes példa. Egyszerre rémisztő volt és megragadó, ahogy ennek a beteg embernek a gondolataiba pillanthattunk. És végső soron nem volt ő abszolút és tökéletesen gonosz. Terra tábornokot előbb nevezném annak, mint Adlert, pedig az a férfi borzalmas dolgokat tett és egyáltalán nem bánta. Nos, neki legalább van mentsége; kilazult egy csavar az agyában. De Terra tábornok hidegvérrel küldött volna halálba többszáz embert. Persze lehet erről vitatkozni, hogy mennyire volt helyes a döntése, de ezt a kérdést szerintem mindenki döntse el maga. Az én gyomrom egyszerűen nem vette be.
A leírások sosem voltak túl terjengősek, nem szakítottak ki az éppen folyó cselekményből, akcióban nem volt hiány, a romantikát sikerült nem túlzásba vinni (ezért nagyon szurkoltam, ez nem az a fajta regény, aminek jót tesz, ha átmegy rózsaszín takonyba) és a párbeszédek intelligensek voltak, itt-ott körmönfontak is, élvezet volt olvasni.
Kellően feszegette az öngyilkosság témáját is, amin szintén el lehetett volna csúszni, de szerintem remekül sikerültek a jelenetek, amikor Calderon eljátszott a gondolattal és maga a fordulópont is.
Nem véletlenül aranypöttyös ez a könyv, mert ez biza nem YA, távolról sem. Remek élmény volt! A könyvesboltban hozzáragadt a kezemhez, és nem is sikerült utána letennem. ZSENIÁLIS VOLT!!!
Értékelés: 5/5*
Kedvenc jelenet: a Calderon vs. Frank beszélgetések. Sziporkázóak voltak.
Kedvenc karakter: nehéz lenne felsorolni... Terra tábornokot és a Fay ház fejét nem csíptem, de ők nem is azért voltak, hogy szerethetők legyenek, nemde?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése