Richelle Mead - Vámpírakadémia

Kiadó: Agave

Oldalszám: 240

Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Lissa a vérre – viszonylag konszolidáltan – szomjazó mora vámpírok egyik nagytiszteletű családjának egyetlen leszármazottja és túlélője; Rose, aki életét tette fel legjobb barátnője védelmezésére, a dampyr testőrtanoncok sorát erősíti. A vaskapukon kívül a vérszomjas, élőhalott vámpírok, a strigák lesik az alkalmat, hogy elvegyék életüket, és magukhoz hasonlóvá tegyék őket. A kapukon belül sem veszélytelen azonban az életük: Lissa különleges mágikus képességei legalább annyira megkeserítik a mindennapjaikat, mint a mindkettőjüket megkísértő tiltott szerelem.

Az az érzésem, hogy ez egy hihetetlenül érdekes sorozat kezdete!
Lenyűgözött a világ, amit Mead felépített, az iskola, ami végre nem hajazott a Roxfortra, habár ugyanolyan ódivatú volt és a morák, strigák és dampyrok társadalma is, bár az utóbbi mély ellentmondásokat ébresztett bennem.
Egy részről számomra új értelmet nyert az önfeláldozás szó. Mert EZ tényleg az! Mármint amit a dampyr testőrök csinálnak. Megrendítő természetességgel mondanak le arról, hogy saját igazi életük legyen azért, hogy a morákat életben tartsák. Mindeközben pedig nem esnek letargiába, élik tovább a mindennapjaikat és ez engem mélyen érintett. Jól belegondolva, fogalmam sincs, hogy én képes lennék-e rá. Ráadásul a főgonosz (nem, nem árulom el ki volt) nem is volt igazán gonosz, és ezt imádtam! Érzelmek teljes skáláját kihozta belőlem ez a könyv, elérte, hogy rágódjak rajta, miközben nem untatott filozófiai gondolatmenetekkel (persze Rose nem is ez a típus) és pörögtek az események is. Egyszerűen maguk a helyzetek, Rose gondolatai, amik teljes természetességgel suhantak át az agyán adták számomra a gondolkodni valót és ettől vált számomra annyira igazivá ez az egész. 

"Hát mindenkinek kell néha olyasmit is tennie, amit nem szeretne. Erről szól az élet."

De ejtsünk szót a karakterekről is! Másik kedvenc pontom :) Főhősnőnknek remek, szarkasztikus humora van, amin olykor jókat kacarásztam, és annyira mély barátság fűzi Lissához, ami elképesztett. Mead gyönyörűen írja le az igaz barátság lényegét (egy kis természet felettivel megspékelve). Ráadásul a lány olyan lelki erővel és makacssággal rendelkezik, ami nagyon közel hozta a szívemhez. Esendő, de hihetetlenül kemény csaj. 

"– Folyamatosan ilyen helyzetekbe keveredek, elvtárs. […] 

– Ne hívj így! Fogalmad sincs, miket beszélsz.
– Dehogy nincs. Tavaly dolgozatot kellett írnom Oroszországból és a Szovjetfúzióból."

"– Lehet, hogy vad és neveletlen, de ha van benne tehetség…
– Vad és neveletlen? – vágtam közbe. – Ki vagy te egyáltalán? Valami bevándorló szakmunkás ?
– Belikov mostantól a hercegnő testőre – válaszolt Kirova. – A hivatalos testőre.
– Olcsó külföldi munkaerőre akarják bízni Lissát?"

Lissa… nos, ő már határozottan távolabb áll tőlem, de legalább annak ellenére, hogy ő sokkal sebezhetőbb, mégse tűnt nyavalygó libának, pedig nagyon könnyű átesni a ló túloldalára, az írónő pedig fantasztikusan egyensúlyban tartotta ezeket.
Christiant úgy bírtam, ahogy volt, igazából az ő karaktere nem rejtett túl sok meglepetést magába, de nem is volt ez akkora probléma, legalábbis nem éreztem negatívumnak. Talán egy kicsit meg lehetett volna dobni a személyiségét valamivel, hogy ne legyen ilyen kiszámítható, de ki tudja mit rejt a többi kötet?
Utoljára hagytam a legjobbat… Dimitrij… ó anyám!!! Csak ennyit tudok rá mondani. Azon túl, hogy eszméletlen a pasi, végig szinte hallottam a rekedtes északi akcentusát. Hjajjj….
Mégis (a nyilvánvalóktól eltekintve) azt szerettem és becsültem benne leginkább, hogy annak ellenére mennyi mindent látott és milyen kemény élete volt, ráadásul túlteng benne a kötelességtudat, ez nem ment az embersége rovására. Megértő, kedves tudott lenni, sosem kiabált Rose-zal, pedig én azt vártam, hogy lesz rajta egy kemény külső máz, de nem. Meglepetést okozott azzal, hogy olyan… normális volt a legelejétől kezdve. Szigorú volt és kemény igen, tette a dolgát, amikor kellett, de ember maradt. 

Nos, azért amikor Rose szemébe hazudott (és nyilvánvaló volt, hogy azt teszi!!!) akkor jól fejbe csaptam volna. Persze, értettem, miért tette és végső soron majd megszakad a szívem kettejükért. De én töretlenül hiszek abban, hogy Mead szíve megesik rajtuk és együtt lehetnek.
Mert bár Lissa és Christian édesek együtt… azért én mégis jobban szeretem a másik párost.

Azért arra felhívnám a figyelmet, hogy ez alapjaiban tipikus YA könyv. Én nagyon élveztem, mert szeretem ezt a műfajt és mert kikapcsol, de senki ne várjon tőle világmegváltást. Izgalmas, fordulatos, könnyed olvasmány jó karakterekkel és remek cselekménnyel. Itt-ott kicsit sablonos is (Christian pl.), de nem olyan szinten, hogy az engem nagyon zavart volna. Úgyhogy ajánlanám mindenkinek, aki egy kis vámpíros-szerelmes-akciódús könyvvel akarja agyonütni a szabadidejét. :)




Értékelés: 5/5

Kedvenc jelenet: A vége felé, amikor Dimitrij a karjában cipeli a félig ájult Rose-t és elmondja, miért nem engedheti meg magának, hogy szeresse. Az... na ott majdnem bőgtem. :(

Kedvenc karakter: Rose, Dimitrij, Mason