Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 340
A Silber-trilógia sziporkázó második kötete Kerstin Gier bestseller-szerző tollából.
Liv meg van rökönyödve: Secrecy ismeri a legféltettebb titkait! De hogyan tudhatta meg? És mit rejteget előle Henry? Vajon miféle sötét alak garázdálkodik éjjelente az álomvilág végtelen folyosóin? És miért kezdett el Liv húga, Mia hirtelen alva járni?
A rémálmok, a rejtélyes találkozások és a vad üldözés nem épp a pihentető alvás velejárói, ráadásul Livnek napközben is meg kell küzdenie egy újdonsült patchwork család minden problémájával, beleértve az intrikus nagymamát is.
A könyvet nagyon szépen köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!
SPOILERES BEJEGYZÉS AZ ELSŐ RÉSZRE NÉZVE!
Kerstin Gier könyvei mindig feldobják a hangulatomat és jobb kedvre derítenek, akármikor veszem őket a kezembe. Nem volt ez másképp a Silber folytatásával sem. Az első részt még a tavalyi év vége felé olvastam (értékelés itt), és most a Prológus tematikus hetének köszönhetően alkalmam nyílt fejest ugrani a második részbe is.
A kezdet mondjuk nem volt annyira zökkenőmentes, mint az első rész esetében. Valahogy nehezebb volt belerázódni a sztoriba, sokkal kevésbé ragadott meg az első 20-30 oldal, de ez lehet annak is az oka, hogy az előző olvasmányom hangulata merőben más volt, és még fél lábbal abban lubickoltam, amikor belekezdtem a Silberbe.
A szerkesztés illetve a fordítás határozottan nem segített. Ameddig az első rész - néhány sarkallatos ponttól eltekintve - teljesen rendben volt ilyen téren, itt csak meredezett a szemem, meg a hajam. Először is a szerkesztés: az a rengeteg lábjegyzet, már helyenként szakirodalom feelingem volt a dologtól. Ráadásul a túlnyomó többségük teljesen szükségtelen. Nem tudom, hogy az eredetiben is így van-e, vagy csak a magyar verzióban, de valami rettenet volt, és gyakran az egyetlen, amit elért az az volt, hogy kizökkentett a sztoriból. Ami a fordítást illeti... én nem tudom, hogy eredeti németből vagy angolból csinálták, de uff néhány helyen... csak egy pár eklatáns példa (Bokker de büszke lenne rám ezért a szóhasználatért): imagináció, vintázs (vintage), örökségleső (aminél csak tippelni tudok, hogy a hozományvadászra gondoltak...? De ez majdnem jobb volt, mint a tulipántaposó), vagy éppen a kolletarális kár, ami testvérek között is járulékos veszteség. Ja, szóval határozottan észrevehető volt a minőség romlása az első részhez képest, amit nem igazán tudok mire vélni. Nem azt mondom, hogy teljesen elrontotta az olvasási élményt, mert nem, de nem is segített, annyi szent.
Ami a sztorit illeti, kicsivel az első rész vége után vesszük fel a fonalat, amikor Liv és Mia visszatérnek Londonba a karácsonyi szünet után. Elvileg mindennek ki kellene simulnia, hiszen Anabel biztonságban el van zárva a diliházban, de valahogy csak egyre több a dráma a nappali életükben, és egyre furább dolgok történnek álmukban is. Problémák merülnek fel Henry és Liv között, megérkezik Ernest anyja - a Bokker -, Charles és Lottie bénáznak, Florence csúcsformában van és nem a jó értelemben, és Arthur se tette meg azt a szívességet, hogy eltűnjön a balfenéken.
Magyarán zajlik az élet. Álmában Liv folyton motozásokat hall, attól tart, hogy valaki irányítja Miát, miután a húga elkezd alvajárni, és előkerül egy ütődött figura is, akit aztán igazán nem tud mire vélni.
Azt mindenképpen értékeltem, hogy végre egy kicsit kitágultak a lehetőségek ezzel az egész álomjárásos balhéval kapcsolatban. Feszegetjük a határokat, új dolgokat tudunk meg, nem hagyja Gier, hogy megunjuk a fantasy/paranormális vonalat, és átvegye a vezetőszerepet a nappali dráma. Nagyon szépen összefonódnak az álombeli és a nappali események.
Liv egyébként továbbra is zseniális főhős, változatlanul nagyon kedvelem mind őt, mind a húgát, Miát. Viccesek, szerethetőek, életrevalóak, ami több mint amit a legtöbb YA főhősnőről el lehet mondani manapság. Persze, megvannak a hülyeségeik. Ebben a részben igencsak mélyre ástunk Liv belső kétségeiben, főleg ami a Henryvel való kapcsolatát illeti. Ha már Henry és Liv. Álljunk meg egy pillanatra, hogy értékeljük, milyen halál aranyosak ezek ketten együtt, annak ellenére, hogy drága szőke backstreet boy tagunk teljesen gyökér módon bír kezelni bizonyos dolgokat. De még így is. HALÁL. CUKIK.
Csomó helyen láttam, hogy mindenki Graysonnal akarja összehozni Livet, és habár Grayson is tagadhatatlanul aranyos, nálam így... nem. De nagyon nem. Szerintem nem illenek össze romantikusan, viszont azt nagyon imádtam olvasni, ahogy igazi húg-báty kapcsolat kezd kialakulni közöttük, és folyamatosan kiállnak a másikért. Grayson egyébként olyan, mint egy nyugdíjas. Mint egy nagyon szexi nyugdíjas. Folyton károg meg sopánkodik, hogy ennek rossz vége lesz, hogy ne csámborogj sötétedés után, és így tovább. De azért mindezt szívdöglesztően csinálja, és az se hátrány, hogy be tudja verni az orrát egyeseknek. Egyébként Grayson is szerezhetne már egy csajt, valaki normálisabbat mint Emily. Mondjuk engem. Csak három év van közöttünk. Just sayin.
De amiért én halálomig shippelem Henryt és Livet, az az, hogy Henry imádja Liv különcségeit, amitől én meg elolvadok. Imádtam olvasni, ahogy Livnek eszébe jut valami rettentő fura, amire mindenki más csak nézne, mint Rozi a moziban, hogy "hhhheeee?" és Henry meg totál odáig van tőle. Hát én kifeküdtem. És amúgy vice versa. Nem a furaságaik ellenére szeretik egymást, hanem azzal együtt. Ez pedig hatmilliószor romantikusabb, mint bármi más, amit el tudok képzelni.
Maga a sztori egyébként az a semmi extra volt, kicsit töltelékkötet feelingje volt a dolognak, de miután inkább a karakterek személyes drámájával voltunk elfoglalva, ez nem zavart annyira, mint általában szokott. Nyilvánvaló, hogy a nagy finálé még várat magára, itt csak be lett rúgva a motor. A vége talán kicsit túl hirtelen zárult le az én ízlésemnek, mondjuk erre valószínűleg rásegített az a tény is, hogy az én kis naiv könyvmoly lelkem abban a tudatban élt, hogy még van húsz oldala hátra, aztán egyszer csak láttam, hogy VÉGE. Ja, kiderült, hogy a maradék az Függelék, meg vaníliás kifli recept. ÉN NEM KIFLIT AKAROK (jó, ha őszinték akarunk lenni, azt is), HANEM VÁLASZOKAT!!!
Összességében, a trilógia második része is abszolút levett a lábamról. Rettentő jól szórakoztam olvasás közben, így továbbra is csak ajánlani tudom azoknak, akik egy pár óra felhőtlen szórakozásra vágynak. A harmadik rész olvasása se fog sokáig váratni magára, ennyit garantálhatok. ;)
Értékelés: 4,5/5
Kedvenc karakter: Liv, Mia, Henry, Grayson (majdnem mindenkit imádok, jó?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése