Top 10 könyv olvasási válságra

Hello népek!

Szóóóóval, jó régen nem volt már havi Top10. Restellem is, de hát a vizsgaidősuck gyönyörűségeit egyik egyetemistának se kell magyarázni. Aztán meg akadt némi alkotói válság is (ki gondolta volna, hogy nem csak íróknál, de mezei bloggereknél is van olyan?), de a régi szokásaimhoz híven, június utolsó óráiban ismét visszatér a havi toplista rovatunk.

Nekem is volt egy kisebb olvasási válságom, pont miután végeztem a félévemmel és végre azt olvashattam volna, amit csak akarok. Sajnálatos módon, semmihez se volt kedvem, és ez az állapot nem igazán akart elmúlni, bármely könyvet is próbáltam elkezdeni. Ó, olvastam én, de csak a régi kedvenceimet ütöttem fel a legjobb részeknél. Hajlamos vagyok belezuhanni a folyamatos újraolvasásba, ha minden kötél szakad, még akkor is, ha szívem szerint valami újat olvasnék már, épp csak képtelen vagyok rávenni magam.
Hiába, a moly lelke bonyolult.

Na most, én amondó vagyok, hogy olvasási válság esetén tényleg kicsit szünetelni kell és valami mást csinálni, - én momentán eszeveszett rajzolásba kezdtem - de ha már tényleg nagyon olvasni akarnál, csak épp te is univerzális kedvetlenségben szenvedsz ezen a téren, nos, itt van pár ajánlás, ami segíthet kimászni ebből a frusztráló állapotból.

Az itt felsorolt könyvek mind pörgősek, gyorsan olvashatóak, és sodró lendületűek. Számomra ugyanis ezek azok, amik segítenek visszatérni az olvasáshoz. Miután belelendültünk, persze jöhetnek a nehezebb, lassabb darabok is, de amikor épp kikászálódóban vagyunk minden könyvmoly rémálmából, nem árt valami lazával indítani, ami garantáltan beszippant.

Íme az én válogatásom, ezúttal nem kifejezett sorrendben, mert nem hinném, hogy ezt nagyon rangsorolni lehetne. Igyekeztem többféle műfajt és korosztályt szerepeltetni, hogy minél többen találhassatok valami olyat, ami esetleg megragadja a figyelmeteket. Másszunk ki együtt az olvasási válságból!

10.  Karen Marie Moning: Keserű ébredés

Íme mindjárt egy jóféle urban fantasy sorozat első kötete, ami pörgős, érdekes és viszonylag rövidke, szóval szélsebesen keresztül lehet száguldani rajta, na meg aztán a folyatásokon, ha elkap a gépszíj. A főhősnő, Mac sokakat idegesített, de engem inkább szórakoztatott, nem volt különösebb problémám vele. Azoknak, akik ettől függetlenül falra másztak tőle, üzenem, hogy chillax emberek, nem véletlenül ilyen a csaj az elején. Elképesztő karakterfejlődés zajlik le az öt részen keresztül, és ez párosítva a kickass akcióval, a nyomozós szállal, és a gazdag ír mitológiával, egy igazán remek mixet kreál.

9. Laini Taylor: Füst és csont leánya

A Füst és csont leánya az egyik kedvenc trilógiám, de ide azért került fel, mert még évek múltán is élénken él bennem az élmény, ahogy egy esős vasárnap délelőtt szétuntam az agyam, és végül ezt kaptam le a polcomon gyülekező olvasatlan könyvek közül. Tiszta mázli, hogy semmi dolgom nem volt, ugyanis addig fel se néztem belőle, ameddig túl nem voltam a felén. Angyalok és kimérák epikus küzdelme, egzotikus helyszínekkel, szívet tépően gyönyörűséggel megírva. Minden mesét szerető fiatalnak és felnőttnek tudom ajánlani, csakúgy mint a folytatásokat!

8. Huntley Fitzpatrick: My Life Next Door

Maradva a YA vonalon, van itt valami a könnyed, romantikus történetek kedvelőinek is. Huntley Fitzpatrick regénye alapjában véve egy egyszerű kis történet, de egyáltalán nem butuska, csak néhol picit hihetetlen. Nem hajtépős kategória, még az ilyen ünneprontó cinikusoknak sem, mint én. Talán pont egy kis rózsaszín kell ahhoz, hogy kibillentsen a nihilből.

Ráadásul a románc mellett megjelenik a család, illetve bőven betolakodnak a hétköznapi problémák is, úgyhogy a gondtalan nyári hangulat ellenére, igenis van mondanivaló elrejtve, és nem csak a műdráma megy. Értékelés itt.

7. Julia Quinn: Ami Londonban történt 

Nos, bárki aki ismer, tudhatja, hogy a történelmi romantikusok nálam nagyon ritkán fekszenek. Általában csak akkor olvasom őket, amikor annyira agyhalott vagyok, hogy minden mástól kiégnek az agyonkínzott agysejtjeim. De ez... ez az egy a szívem csücske. Jól megírt, édes történet, és mindig mosolyt csal az arcomra. Bár egy trilógia középső része, egyáltalán nem szükséges őket sorrendben olvasni, úgyhogy nyugodtan bele lehet vágni, ha valami tündéri, játékos sztorira vágyna az ember, némi 19. századi Angliával díszletnek.

6. Gail Carriger: Lélektelen

Ha nem bírsz elszakadni a természetfelettitől, még egy történelmi romantikus erejéig se, tudom javasolni ezt az elképesztően vicces sorozatot, ahol a viktoriánus steampunk Angliában vérfarkasok rohangálnak és vámpírok parádéznak, mindennek a közepén pedig ott csücsül mindenki kedvenc kékharisnyája, Alexia Tarabotti, akinek bár a modora kifogástalan, a lelke hibádzik. Őrületes ketyerék, fantasztikus karakterek, pattogós dialógusok. Mindig visszahozza az életkedvem (na meg az olvasásit is).

5. Vivien Holloway: Mesterkulcs

A Winie Langton történeteket az olvasási válságokra találták ki. Rövid szösszenetek, terjengős leírások nélkül, gyors folyású cselekménnyel és szerethető karakterekkel, a posztapokaliptikus New Yorkban. Azonban ez nehogy eltántorítson bárkit is, ugyanis a hangulat egyáltalán nem depresszív. Ez nem mély társadalomkritika, hanem egy szórakoztató, vicces, kalandos kisregény sorozat, némi steampunk beütéssel. Pár óra alatt keresztülrágja magát rajta az ember, és tutira meghozza a kedvét az olvasáshoz. Azért javasolnám, hogy legyen kéznél a folytatás, mert az írónő szereti ott abbahagyni, ahonnan épp kezdene izgalmassá válni. Éljenek a függővégek, meg miegymás!  Értékelés itt.

4. On Sai: Calderon

Szintén egyik nagy kedvencemről beszélünk, de elsősorban azért került a listára, mert első alkalommal úgy a kezemhez ragadt, hogy még wc-re is könyvvel jártam, és az értékelések alapján, nem én voltam az egyetlen. Egy kalandos űroperáról beszélünk, de a teljes figyelmemet lekötötte - azt hiszem, Calderon el se tűrne kevesebbet -, és fenn is tartotta egészen a végéig. Ez a történet az első pillanatoktól kezdve beszippantott a világába, és néha csak erre van szükségünk ahhoz, hogy kimásszunk az olvasási válságból: hogy valami igazából megragadjon. Ráadásul nem is túl hosszú, nem úgy mint a második kötet, ami bár szintén fantasztikus, kissé nagyobb lélegzetvétel, mint ez.

3. Meg Cabot: Suzie és a szerelmes kísértet

Oldie but goodie. A Mediátor sorozat nem mai gyártmány, de ez mit sem von le az értékéből. Pláne, hogy nem is olyan rég jött ki a várva várt folytatás angolul. Hazánkban még nem elérhető, de addig is, itt az eredeti öt kötet, hogy feldobja a mindennapjainkat. Ugyan ki ne akarna egy helyes, úriember szellemet találni a szobájában? Suze remek főhősnő, és Jesse - a szellem - se utolsó. Rövidke, könnyed, és egész egyszerűen cuki. Nálam simán veri a Neveletlen hercegnő sorozatot, amiből inkább a filmet preferálom.

2. Janet Evanovich - Lee Goldberg: A nagy hajsza

Ez tipikusan az a könyv, amit nem szabad emberek között olvasni, ha nem akarod, hogy hülyének nézzenek, amiért egy fura zöld könyv felett fulladozol a röhögéstől. Ugyanebből az okból kifolyólag, jeges tea szürcsölése se ajánlott. A világhírű tolvaj és a kemény FBI ügynöknő macska-egér játéka rettentően vicces, néhol már-már röhejes; vegytiszta szórakoztatás papírra nyomtatva. A krimi szál érdekes, de összességében a könyv egyáltalán nem veszi magát komolyan, és ez a legjobb az egészben.

1. Amie Kaufmann - Jay Kristoff: Illuminae

Ilyen könyvet még biztos nem olvastál! Ha más nem, hát a szokatlan formátum, és az elképesztően kreatív kivitelezés biztos megragadja az ember figyelmét. Ugyanis jelentésekből, emailekből, chat beszélgetésekből, és hasonlókból bontakozik ki az egész történet. Az Illuminae egy YA science fiction, de a YA szvsz csak dísznek van ott, és nagyjából lényegtelen. Valóban, a két főszereplő tinédzser korú, de ez is csak annyira esik a YA korosztályba, amennyire mondjuk a Partials Dan Wellstől. Egy kis bolygón történő tömegpusztítást követően, három állami hajó, ami éppen arra jár, begyűjti a túlélőket, és egy állomás felé igyekeznek, nyomukban a rosszfiúkkal, akik meg akarják akadályozni, hogy bárki is elmesélhesse, mi történt a Kerenzán (a bolygón, amit letaroltak). Mindeközben a legénység szörnyű titkokat rejteget, és Kady, a fiatal hacker mindent elkövet, hogy életben tartsa a számára fontos embereket, és nem nyugszik, amíg a végére nem jár mindennek. Az egyik legizgalmasabb, legnagyobb feszültséggel rendelkező regény, amit mostanában olvastam! Helyenként vicces, helyenként tragikus, és mindig eléri, hogy tudni akard, mi fog történni a következő oldalon. Értékelés hamarosan.

Ennyi lett volna az ehavi Top10, remélem tetszett! Ha minden jól megy, most már újfent a szokott módon, havonta érkezik majd az újabb toplista.
Ti mit olvastok, amikor éppen kilábalóban vagytok egy olvasási válságból? Írjátok meg chaten, vagy lenn a kommentekben!

Üdv,

Victoria Schwab: Felszabadulás

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 296

Mackenzie Bishop, az Őrzők egyike, akinek feladata, hogy megakadályozza az erőszakos Történeteket kijutását az Archívumból, nemrég kis híján maga is egy Történet keze között lelte halálát. Most pedig, amikor az új iskolában új tanév kezdődik, Mackenzie igyekszik új életet is kezdeni – és maga mögött hagyni a nyáron történteket. A továbblépés azonban nem könnyű – különösen akkor nem, ha az ember álmát a történtek és a Történetek kísértik. A múlt persze múlt és már nem okozhat több fájdalmat, amikor azonban egy rémálom Mackenzie ébren töltött perceiben is újra és újra felbukkant, az Őrző kénytelen eltűnődni azon, vajon tényleg annyira biztonságban van-e, mint gondolja.

Mindeközben emberek tűnnek el nyom nélkül, és látszólag az egyetlen közös bennük Mackenzie – aki ugyan biztos benne, hogy az Archívum többet tud, mint amennyit elárul, mielőtt azonban ezt bebizonyíthatná, ő maga válik az első számú gyanúsítottá. És ha Mac nem találja meg az igazi bűnöst, akkor mindent elveszíthet: nem csupán az Archívummal való kapcsolatát, hanem az emlékeit is – sőt, akár még az életét is. Vajon képes lesz-e Mackenzie kibogozni ezt a rejtélyt, mielőtt ő maga is végleg fennakadna az őrült történések hálójában?

forrás

*Spoiler mentes értékelés mindkét részre vonatkozólag*

Szavak sincsenek rá, mennyire imádtam én ezt a könyvet! 2016 a zseniális folytatások éve számomra, legalábbis eddig nagyon úgy fest. Egy remek első élmény után a második részt mindig izgatottan, de azért félve veszem kézbe, eddig azonban hatalmas mázlim volt a választásaimmal, és a Felszabadulás se bizonyult kivételnek - hála a magasságosnak! Bár őszintén, Victoria Schwabtól nem is igazán számítottam másra.

Teljességgel lenyűgöz, ahogy ír, főként az a képessége, ahogy életet lehel a megteremtett világba és a karakterekbe. Hiszen lehet egy világ logikus, meg jól felépített és egyedi, de az Archívum atmoszférája teljesen körbevesz, és amikor már a falban lévő repedéseket vizsgálgatod, az átjárókat keresve, amelyek a sikátorba vezetnek, akkor jössz rá, mennyire beleitta magát a könyv minden gondolatodba. Legalábbis velem ez történt. A Felszabadulás pontosan az volt, amiben reménykedtem: tovább formálta a már az első részben megismert világot, annak minden csodájával és árnyoldalával együtt. Hiszen egy rendszer sem tökéletes, így az Archívum működése sem.

Bár elsőre talán nem úgy tűnik, a sorozat tematikája nagyon sokban idézi a  disztópiában megjelenő ismétlődő elemekét. Az Archívum elvégre mégiscsak egy abszolút hatalommal rendelkező szervezet, természetesen a megfelelő belső hierarchiával, és bizony, megvannak a maga problémái. De hogy rossz-e? Attól függetlenül, hogy Mac végül hogy dönt, Schwab ránk bízza ennek a megválaszolását. Sőt, nem is igazán próbálja kiprovokálni azt, inkább csak Mac belső őrlődései vezetnek ahhoz, hogy vele együtt mi is mindent megkérdőjelezzünk - beleértve a saját józan ítélőképességét is.

"– Minden, ami felemelkedik, el is bukik – mondja. – Birodalmak, társadalmak, kormányok. Egyik sem tart örökké. Miért? Mert bár ők maguk is a változás termékei, mégis ellenállóak lesznek a változással szemben. Minél tovább marad fenn egy társadalom, annál jobban ragaszkodik a hatalmához, és annál inkább ellenáll a haladásnak. Minél inkább ellenáll a haladásnak – ellenáll a változásnak –, annál több állampolgár fogja azt követelni. Erre válaszul a társadalom szorítása erősödik, kétségbeesetten igyekszik fenntartani a kontrollt. Fél, hogy elveszti az uralmat."

Nos, aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy nálam ez máris recept a sikerhez: imádom az ilyen és ehhez hasonló boncolgatásokat, annak ellenére, hogy a disztópia mint műfaj nem tartozik feltétlenül a kedvenceim közé. Nem zárkózom el tőle, mindössze arról van szó, hogy a nagyobb hype-hullámok (Éhezők viadala, Divergent) nem rántottak magukkal, és alig akadt pár könyv a műfajban, amit tényleg imádtam. Valahogy jobban szeretem megközelíteni ezt a kérdéskört más műfajokon keresztül, azt hiszem. De még sosem láttam ilyen fantasztikusan ábrázolva egy YA urban fantasy világban. Mert az Archívumot végül is így lehetne a leginkább kategorizálni.

De a jól felépített világ mit sem érne remek karakterek nélkül. Szerencsére, ilyen probléma közelében se járunk a Felszabadulás esetében! Mackenzie, a főhősnőnk még mindig nagyon emberi és igazi, és a második részben is nagyon élveztem az ő szemszögéből látni az eseményeket. Egy erős női karakter, semmi kétség, de a hibái és a kétségei hozták igazán közel hozzám. Tetszett, hogy az előző rész eseményei nem tűntek el nyomtalanul. Bár az Archívum tekinthető egy lezárt történetnek a cselekmény szempontjából, a karakterfejlődés ami ott elindult, itt folytatódott, és bizony a tanulságok mellett a sebek sem váltak semmissé. Mac gyakorlatilag a könyv 90 százalékában azzal küzd, hogy feldolgozza az első rész eseményeit. És én imádtam! Mert valósnak hat tőle a belső őrlődése, és sokkal jobban értjük a motivációját és az egész személyiségét, hiszen ott voltunk vele az első kötetben, első sorból néztük végig az egészet.

Wesleyt pedig még jobban imádom, mint eddig, pedig nem hittem volna, hogy ez egyáltalán lehetséges! A srác még mindig eszelősen szórakoztató, és a legtöbb vicces pillanatot neki köszönhetjük, de ebben a részben végre az ő múltja, illetve problémái is előtérbe kerülnek egy kicsit. Kilép a fura, mindig arrafelé ólálkodó srác szerepéből, aki szereti Dantét, és rajta keresztül megint bebizonyosodik, hogy senki se csak 2 dimenziós. Már az egyben is kedveltem satírsrácot, de itt...

Jah. Kicsit belezúgtam Wesbe. Kicsit.

"Wesley valahogy úgy hangos, hogy az ember észre se veszi, csak már amikor nincs itt."

És miután mindketten ennyire a szívemhez nőttek, hát szavakkal kifejezni lehetetlen, mennyire szorítottam ennek a párosnak, hogy találjanak végre egymásra! Mit ne mondjak, a drága írónő egyáltalán nem könnyítette meg sem a szereplők, sem az olvasó életét e téren. De talán pont ettől működött olyan jól az egész. Anélkül volt tele érzelmi töltettel, hogy elnyomta volna a cselekményt, és átmentünk volna José Armando és Maria Luisa - féle szappanoperába. Mert néha a kevesebb több.

A mellékszereplők is remekeltek egyébként, különösen Roland, akivel nagyjából ugyanaz játszódott le, mint a galambocskáinkkal: már az első részben is kedveltem, de itt megkaptuk azt a pluszt, amitől valóban, igazán kötődni lehet egy karakterhez. 

Ahogy azt is fontosnak tartom kiemelni, hogy annak ellenére, hogy Mac kénytelen titkolózni a szülei előtt, így ők kb. semmiről nem tudnak, ami a fő cselekményhez tartozik, attól Schwab nem söpri őket félre, és nem kreál lehetetlen körülményeket, hogy ne kelljen az "idegesítő felnőttekkel" foglalkozni. Igenis szerves részei a történetnek, és Mac életének, és igenis tesznek fel kérdéseket, méghozzá alkalmanként igen kényelmetleneket.

Úgy összességében, a felnőttek megformálása számomra nagyon pozitívan jött le, legyen szó szülőkről, tanárokról, az Archívum tagjairól, vagy az iskolapszichológusról. Mind hitelesek voltak, nem csak azért kerültek elő, hogy megőrizzük a látványát a normalitásnak, vagy hogy idegesítsék és/vagy akadályozzák a tini titánokat. Persze, az is előfordult néha, de ezen túlmenően mindenkinek önálló személyisége volt, korrekt motivációval, ami igazán ritka madár a YA regények világában.

forrás: tumblr

A cselekmény izgalmas, rejtélyes, az a fajta, aminél te magad se tudod pontosan, hogy mit higgy, és ez tovább fokozódik, amikor maga Mac is elkezdi megkérdőjelezni a saját épelméjűségét. Na meg persze mindenki más körülötte. A személyes karakterdráma remekül összefonódik a nyomozós szállal, és mindez tökéletesen illeszkedik az átlagos mindennapokba, ahol bizony iskolaváltással, szülőkkel, barátokkal és hasonlókkal is meg kell birkóznia az ember lányának. Ettől érződik annyira teljesnek a könyv világa, és többek között, ezért is akkora élmény elmerülni ebben a sorozatban.

Az utolsó oldalra érve semmi más nem járt a fejemben, csak az, hogy HOL A KÖVETKEZŐ??? Pedig nem volt függővég, vagy ilyesmi. Úgy vettem észre, hogy Schwabnak nem igazán szokása alkalmazni, amiért csak hálásak lehetünk, ugyanis bár a harmadik kötet előkészületben van, semmi konkrétat nem tudni a külföldi megjelenésről. Még címe sincs! Sírni támad kedvem, hacsak eszembe jut ez az apró-cseprő probléma. Azt hiszem, kénytelen leszek újraolvasni az első két részt, hogy csillapítsam a kiújult mániámat.

Ha ti is hasonlóan éreztek, és tudtok angolul, akkor jó hírem van számotokra! A drága írónő firkantott nekünk egy aprócska szösszenetet, ami a Felszabadulás vége után játszódik közvetlenül, és Wesley szemszögéből íródott. Ja, és ingyenesen hozzáférhető.

FONTOS: csakis a második rész olvasása után olvasd! Kár lenne elspoilerezni a finálét. :)

A novelláért katt ide! 

Marissa Meyer: Scarlet

Kiadó: Feiwel and Friends (magyar kiadásban: Alexandra)
Oldalszám: 452

Cinder, the cyborg mechanic, returns in the second thrilling installment of the bestselling Lunar Chronicles. She’s trying to break out of prison—even though if she succeeds, she’ll be the Commonwealth’s most wanted fugitive.

Halfway around the world, Scarlet Benoit’s grandmother is missing. It turns out there are many things Scarlet doesn’t know about her grandmother or the grave danger she has lived in her whole life. When Scarlet encounters Wolf, a street fighter who may have information as to her grandmother’s whereabouts, she is loath to trust this stranger, but is inexplicably drawn to him, and he to her. As Scarlet and Wolf unravel one mystery, they encounter another when they meet Cinder. Now, all of them must stay one step ahead of the vicious Lunar Queen Levana, who will do anything for the handsome Prince Kai to become her husband, her king, her prisoner.

Cinder, a kiborglány kalandjai folytatódnak – éppen szabadulni próbál cellájából, de még ha sikerül is neki, ő lesz a Nemzetközösség legkeresettebb szökevénye.
Eközben Franciaföldön nyoma vész egy idős asszonynak, Michelle Benoit-nak, gyönyörű és makacs unokája, Scarlet pedig rendületlenül keresi. A vörös hajú francia szépség a nyomozása során egyre különösebb alakokkal találkozik. Megismerkedik Farkassal, az egyszerre vonzó és ijesztő pankrátorral, akivel együtt erednek a rejtélyek nyomába. De a helyzet csak még tovább bonyolódik, miután összeakadnak Cinderrel.
Ahogy közös erővel próbálják megakadályozni, hogy Levana királynő végveszélybe sodorja a Föld teljes lakosságát, lassanként fény derül arra is, mi köze egymáshoz Scarletnek és Cindernek…
(hivatalos fordítás)

Nagyon, nagyon sokáig húztam a Scarlet elolvasását, méghozzá nagyjából ugyanabból az okból kifolyólag, mint a Vér és csillagfény napjait. Magyarul kezdtem el a sorozatot, aztán rettentő sokat kellett várni a folytatásra, és amikor kijött, természetesen a kiadás kicsit se passzolt a régihez, és úgy meg el is ment a kedvem a beszerzésétől, és elkönyveltem magamban, hogy akkor majd angolul folyt köv. De nem lett folyt köv, mert aztán meg elvonta más a figyelmem, és ha Zsebi nem fangörcsöl nekem órákat a Cressről, ami a harmadik része a sorozatnak, akkor lehet, hogy még ma is csak tologatnám a várólistámon. És milyen nagy hiba lenne ez!

Úristen, emberek, hát ez valami eszméletlen jó volt! Már a Cindert is szerettem, de a Scarletre teljesen rákattantam és egy éjszaka alatt kivégeztem. Egyszerűen beszippantott, már az első oldalaktól kezdve, és annyira jó érzés volt visszasüppedni ebbe a világba, hogy azt szavakkal nem tudom nektek leírni! Hiába váltottunk földrészt, a hangulata megmaradt, és tekintve, hogy Cinderék se kerültek ki igazán a képből, egy nagyon kellemes és nem mellesleg igencsak addiktív keverékét kaptuk a már jól ismertnek és az újnak.

Zseniális ötletnek tartom, hogy hiába minden könyv más mesére, más karakterre koncentrál, a többiek története is tovább folytatódik, illetve összefonódik az újonnan bemutatott karakterekkel. És őszintén, Cinder és Kai mindketten kétszer olyan érdekesek voltak ebben a könyvben, mint az előzőben, ami teljesítmény, tekintve, hogy nem is ők voltak technikailag a főszereplők. Na és persze ott volt Thorne... khmm, róla később, mert az hosszú lesz *visszaszorítja a kitörni készülő pszichotikus fangirlt és megköszörüli a torkát*.

Ettől a ponttól viszont nem tudom máshogy megoldani, az értékelés bizony SPOILEREKET FOG TARTALMAZNI AZ ELŐZŐ RÉSZRE VONATKOZÓLAG. Szóval, ha nem olvastad a Cindert, akkor tessék gyorsan bepótolni, és utána visszajönni ide.

Szóóóval, a Scarlet cselekménye három szálon fut: egyrészről ott van Cinder, akit a börtönben látunk viszont, és aki a szökési kísérlete közben elszámítja magát, így belebotlik Carswell Thorne kapitányba. Nos, ő szereti magát kapitánynak nevezni, gyakorlatilag viszont csak elkötött egy amerikai űrhajót. Oops?

“But I'm a wanted fugitive, like Cinder." Thorne continued. "They do realise I'm missing, don't they?"
"Maybe they're grateful," Cinder muttered.”

Mindenesetre Cinder és Thorne merő véletlenségből egymás mellé keverednek, és nagyjából a könyv összes vicces pillanata nekik köszönhető. Cinder száraz, szarkasztikus humora és Thorne légből kapott hülyeségei rettentő jó párbeszédekért felelősek, rengeteget nevettem rajtuk. Thorne mint karakter önmagában is zseniális. Mintha Flynn Ridert és Calderont egybegyúrták volna: veszettül vicces, de meglepően intelligens. Komolyan, imádtam! Alig várom a Cresst!


Aztán ott van nekünk Franciaország, ahol Scarlet a saját kezébe veszi a nagyanyja után való kutatást, miután a rendőrség magasról tesz az ügyre, hiszen mindenki elkönyvelte ketyósnak a nénit. Ebben segítségére van Wolf, az utcai harcos, akivel menet közben összeismerkednek. Scarlet, nevéhez és hajszínéhez hűen igencsak tűzről pattant leányzó, és nagyon szerethető főszereplő. Marissa Meyer remek női főhősnőket alkot, pedig mind tudjuk, hogy a YA szereplők, főként a hölgyikék, igen könnyen át tudnak billenni a falkaparós kategóriába. Itt azonban szerencsére nem ez a helyzet. Scarlet kifejezetten értelmes, és rettenetesen önfejű, így persze a baj nem kerüli el, bármennyire próbálja is Wolf újra meg újra kihúzni a slamasztikából.

Wolf pedig... hajjj.... meg se próbálok értelmesen érvelni. Belezúgtam, és kész. Nem tudom, az írónő hogy csinálta, de sikerült egy olyan férfi főhőst kreálnia, aki cuki és marha veszélyes egyszerre. Wolf az a csendes típus, különösen Thorne mellé állítva, de egyszerűen imádtam. Persze ő se tökéletes, de jó oka van mindenre, így nem igazán tudok haragudni rá. Bár, amennyire oda vagyok érte... lehet, hogy amúgy se tudnék.

“Don't thank me for telling the truth when it would have been mercy to lie to you.”

A harmadik szál pedig Kai-hoz tartozik, aki újdonsült uralkodóként próbál megbirkózni Levanával, a Cinder iránti érzelmeivel, meg a birodalom ügyes-bajos dolgaival. Mint már azelőtt is említettem, Kai itt sokkal valósabb személyiségnek tűnt, mint az előző részben. Talán a felelősség miatt, ami a vállát nyomja, vagy pusztán mert végigkövettük a karakterfejlődését, de jobban átéreztem a helyzetét, mint az előző kötet során bármikor.

Levana királynő még mindig elég menő főgonosz, bár továbbra is kissé szürreálisnak érzem a diplomáciai kapcsolatok lefestését a könyvben. A probléma enyhült az első könyv óta, ahol jópárszor fennakadt a szemöldököm, de azért még mindig hihetetlennek tűnik számomra, hogy a Föld ilyen szinten lefeküdjön Levana hisztijeinek. Persze, a holdbélieknek rengeteg képességük van, de könyörgöm, gondolkozzunk már. Az emberek bőven létszámfölényben vannak, és az évek során igazán kitalálhattak volna valamit, amivel kicsit kiegyenlítik az esélyeket. Tömegpusztító fegyverek gyártásában mindig figyelemre méltóan jól teljesítettünk. Persze, a béke lenne az elsődleges megoldás, de Levana nem akar békét, hanem át akarja venni az uralmat, és konkrétan az összes államfőt dróton rángatja. Méghozzá nem holmi megvesztegetéssel meg zsarolással, ami még logikus is lenne, hanem a hisztériás rohamaival, meg a fenyegetőzéseivel. Komolyan, legszívesebben csak beszóltam volna egyik-másik jelenetbe, hogy valamelyik mesterlövész szedje már le azt a libát.

Na de, ettől eltekintve viszont remek könyv volt, ezerszer jobb mint az első rész, pedig már azt is szerettem! De a Scarletből látszik, hogy a Cinder mindössze egy felvezetés volt, és még most jön a java. A romantika cuki, de nem nyálas, az események pörögnek, és a titkok, amelyek egyre-másra derülnek ki biztosítják, hogy ne bírj aludni, ameddig a végére nem értél a könyvnek. Ha szereted a YA-t, a lightos sci-fit, és főként ha kedveled a kreatív retellingeket, ez a te sorozatod! Ne hagyd ki, mert zseniális!

Nem tudom hova ragozzam még. Máris viszket a kezem a Cress után.

Értékelés: 5*/5
Kedvenc karakter: mindenkit imádtam. Mindenkit.
Kedvenc jelenet: Cinder és Thorne szurkálódásai, a vonatos ugrabugra