Oldalszám: 296
Mackenzie Bishop, az Őrzők egyike, akinek feladata, hogy megakadályozza az erőszakos Történeteket kijutását az Archívumból, nemrég kis híján maga is egy Történet keze között lelte halálát. Most pedig, amikor az új iskolában új tanév kezdődik, Mackenzie igyekszik új életet is kezdeni – és maga mögött hagyni a nyáron történteket. A továbblépés azonban nem könnyű – különösen akkor nem, ha az ember álmát a történtek és a Történetek kísértik. A múlt persze múlt és már nem okozhat több fájdalmat, amikor azonban egy rémálom Mackenzie ébren töltött perceiben is újra és újra felbukkant, az Őrző kénytelen eltűnődni azon, vajon tényleg annyira biztonságban van-e, mint gondolja.
Mindeközben emberek tűnnek el nyom nélkül, és látszólag az egyetlen közös bennük Mackenzie – aki ugyan biztos benne, hogy az Archívum többet tud, mint amennyit elárul, mielőtt azonban ezt bebizonyíthatná, ő maga válik az első számú gyanúsítottá. És ha Mac nem találja meg az igazi bűnöst, akkor mindent elveszíthet: nem csupán az Archívummal való kapcsolatát, hanem az emlékeit is – sőt, akár még az életét is. Vajon képes lesz-e Mackenzie kibogozni ezt a rejtélyt, mielőtt ő maga is végleg fennakadna az őrült történések hálójában?
 |
| forrás |
Szavak sincsenek rá, mennyire imádtam én ezt a könyvet! 2016 a zseniális folytatások éve számomra, legalábbis eddig nagyon úgy fest. Egy remek első élmény után a második részt mindig izgatottan, de azért félve veszem kézbe, eddig azonban hatalmas mázlim volt a választásaimmal, és a Felszabadulás se bizonyult kivételnek - hála a magasságosnak! Bár őszintén, Victoria Schwabtól nem is igazán számítottam másra.
Teljességgel lenyűgöz, ahogy ír, főként az a képessége, ahogy életet lehel a megteremtett világba és a karakterekbe. Hiszen lehet egy világ logikus, meg jól felépített és egyedi, de az Archívum atmoszférája teljesen körbevesz, és amikor már a falban lévő repedéseket vizsgálgatod, az átjárókat keresve, amelyek a sikátorba vezetnek, akkor jössz rá, mennyire beleitta magát a könyv minden gondolatodba. Legalábbis velem ez történt. A Felszabadulás pontosan az volt, amiben reménykedtem: tovább formálta a már az első részben megismert világot, annak minden csodájával és árnyoldalával együtt. Hiszen egy rendszer sem tökéletes, így az Archívum működése sem.
Bár elsőre talán nem úgy tűnik, a sorozat tematikája nagyon sokban idézi a disztópiában megjelenő ismétlődő elemekét. Az Archívum elvégre mégiscsak egy abszolút hatalommal rendelkező szervezet, természetesen a megfelelő belső hierarchiával, és bizony, megvannak a maga problémái. De hogy rossz-e? Attól függetlenül, hogy Mac végül hogy dönt, Schwab ránk bízza ennek a megválaszolását. Sőt, nem is igazán próbálja kiprovokálni azt, inkább csak Mac belső őrlődései vezetnek ahhoz, hogy vele együtt mi is mindent megkérdőjelezzünk - beleértve a saját józan ítélőképességét is.
"– Minden, ami felemelkedik, el is bukik – mondja. – Birodalmak, társadalmak, kormányok. Egyik sem tart örökké. Miért? Mert bár ők maguk is a változás termékei, mégis ellenállóak lesznek a változással szemben. Minél tovább marad fenn egy társadalom, annál jobban ragaszkodik a hatalmához, és annál inkább ellenáll a haladásnak. Minél inkább ellenáll a haladásnak – ellenáll a változásnak –, annál több állampolgár fogja azt követelni. Erre válaszul a társadalom szorítása erősödik, kétségbeesetten igyekszik fenntartani a kontrollt. Fél, hogy elveszti az uralmat."
Nos, aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy nálam ez máris recept a sikerhez: imádom az ilyen és ehhez hasonló boncolgatásokat, annak ellenére, hogy a disztópia mint műfaj nem tartozik feltétlenül a kedvenceim közé. Nem zárkózom el tőle, mindössze arról van szó, hogy a nagyobb hype-hullámok (Éhezők viadala, Divergent) nem rántottak magukkal, és alig akadt pár könyv a műfajban, amit tényleg imádtam. Valahogy jobban szeretem megközelíteni ezt a kérdéskört más műfajokon keresztül, azt hiszem. De még sosem láttam ilyen fantasztikusan ábrázolva egy YA urban fantasy világban. Mert az Archívumot végül is így lehetne a leginkább kategorizálni.
De a jól felépített világ mit sem érne remek karakterek nélkül. Szerencsére, ilyen probléma közelében se járunk a Felszabadulás esetében! Mackenzie, a főhősnőnk még mindig nagyon emberi és igazi, és a második részben is nagyon élveztem az ő szemszögéből látni az eseményeket. Egy erős női karakter, semmi kétség, de a hibái és a kétségei hozták igazán közel hozzám. Tetszett, hogy az előző rész eseményei nem tűntek el nyomtalanul. Bár az Archívum tekinthető egy lezárt történetnek a cselekmény szempontjából, a karakterfejlődés ami ott elindult, itt folytatódott, és bizony a tanulságok mellett a sebek sem váltak semmissé. Mac gyakorlatilag a könyv 90 százalékában azzal küzd, hogy feldolgozza az első rész eseményeit. És én imádtam! Mert valósnak hat tőle a belső őrlődése, és sokkal jobban értjük a motivációját és az egész személyiségét, hiszen ott voltunk vele az első kötetben, első sorból néztük végig az egészet.
Wesleyt pedig még jobban imádom, mint eddig, pedig nem hittem volna, hogy ez egyáltalán lehetséges! A srác még mindig eszelősen szórakoztató, és a legtöbb vicces pillanatot neki köszönhetjük, de ebben a részben végre az ő múltja, illetve problémái is előtérbe kerülnek egy kicsit. Kilép a fura, mindig arrafelé ólálkodó srác szerepéből, aki szereti Dantét, és rajta keresztül megint bebizonyosodik, hogy senki se csak 2 dimenziós. Már az egyben is kedveltem satírsrácot, de itt...
Jah. Kicsit belezúgtam Wesbe. Kicsit.
"Wesley valahogy úgy hangos, hogy az ember észre se veszi, csak már amikor nincs itt."
És miután mindketten ennyire a szívemhez nőttek, hát szavakkal kifejezni lehetetlen, mennyire szorítottam ennek a párosnak, hogy találjanak végre egymásra! Mit ne mondjak, a drága írónő egyáltalán nem könnyítette meg sem a szereplők, sem az olvasó életét e téren. De talán pont ettől működött olyan jól az egész. Anélkül volt tele érzelmi töltettel, hogy elnyomta volna a cselekményt, és átmentünk volna José Armando és Maria Luisa - féle szappanoperába. Mert néha a kevesebb több.
A mellékszereplők is remekeltek egyébként, különösen Roland, akivel nagyjából ugyanaz játszódott le, mint a galambocskáinkkal: már az első részben is kedveltem, de itt megkaptuk azt a pluszt, amitől valóban, igazán kötődni lehet egy karakterhez.
Ahogy azt is fontosnak tartom kiemelni, hogy annak ellenére, hogy Mac kénytelen titkolózni a szülei előtt, így ők kb. semmiről nem tudnak, ami a fő cselekményhez tartozik, attól Schwab nem söpri őket félre, és nem kreál lehetetlen körülményeket, hogy ne kelljen az "idegesítő felnőttekkel" foglalkozni. Igenis szerves részei a történetnek, és Mac életének, és igenis tesznek fel kérdéseket, méghozzá alkalmanként igen kényelmetleneket.
Úgy összességében, a felnőttek megformálása számomra nagyon pozitívan jött le, legyen szó szülőkről, tanárokról, az Archívum tagjairól, vagy az iskolapszichológusról. Mind hitelesek voltak, nem csak azért kerültek elő, hogy megőrizzük a látványát a normalitásnak, vagy hogy idegesítsék és/vagy akadályozzák a tini titánokat. Persze, az is előfordult néha, de ezen túlmenően mindenkinek önálló személyisége volt, korrekt motivációval, ami igazán ritka madár a YA regények világában.
 |
| forrás: tumblr |
A cselekmény izgalmas, rejtélyes, az a fajta, aminél te magad se tudod pontosan, hogy mit higgy, és ez tovább fokozódik, amikor maga Mac is elkezdi megkérdőjelezni a saját épelméjűségét. Na meg persze mindenki más körülötte. A személyes karakterdráma remekül összefonódik a nyomozós szállal, és mindez tökéletesen illeszkedik az átlagos mindennapokba, ahol bizony iskolaváltással, szülőkkel, barátokkal és hasonlókkal is meg kell birkóznia az ember lányának. Ettől érződik annyira teljesnek a könyv világa, és többek között, ezért is akkora élmény elmerülni ebben a sorozatban.
Az utolsó oldalra érve semmi más nem járt a fejemben, csak az, hogy HOL A KÖVETKEZŐ??? Pedig nem volt függővég, vagy ilyesmi. Úgy vettem észre, hogy Schwabnak nem igazán szokása alkalmazni, amiért csak hálásak lehetünk, ugyanis bár a harmadik kötet előkészületben van, semmi konkrétat nem tudni a külföldi megjelenésről. Még címe sincs! Sírni támad kedvem, hacsak eszembe jut ez az apró-cseprő probléma. Azt hiszem, kénytelen leszek újraolvasni az első két részt, hogy csillapítsam a kiújult mániámat.
Ha ti is hasonlóan éreztek, és tudtok angolul, akkor jó hírem van számotokra! A drága írónő firkantott nekünk egy aprócska szösszenetet, ami a Felszabadulás vége után játszódik közvetlenül, és Wesley szemszögéből íródott. Ja, és ingyenesen hozzáférhető.
FONTOS: csakis a második rész olvasása után olvasd! Kár lenne elspoilerezni a finálét. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése