Mielőtt még mielőtt belecsapnánk a lecsóba - jobban mondva az ehavi Top10-be, ami már a második, de... na, mindent csak szépen sorjában - gondoltam, megosztok ezt-azt veletek arról, mit tervezek a közeljövőben. Nem kell megijedni, rövid leszek,
Szóval, mint láthatjátok, lett a havi Top10 rovatnak egy saját, különbejáratú logója, amit tegnap este dobtam össze. Imádok ilyenekkel pepecselni, és amúgy is szeretnék egy egységes és könnyen navigálható design-t kreálni a blognak, ami szinkronban van a nevével, csak hát eddig nem jött az ihlet. Ezért is váltottunk annyit kinézetet az utóbbi időben, de remélhetőleg hamarosan sikerül összehozni egy olyan kinézetet, ami nektek is és nekem is tetszik, és kevésbé van szétesve.
A másik, hogy tulajdonképpen ez lesz most itt a júliusi Top10. Ne higgyetek az archívumnak, totál demenciás! A július fülecske alatt virító Top 10 kedvenc klisé igazából a júniusi lista akar lenni.
Na ugye, hogy rövid voltam?
Térjünk is rá a tárgyra - Top 10 első mondat!
Az első mondat olyan, mint az első randi. Lehet, hogy most látod a könyvet életedben először, az is lehet, hogy már évek óta ott csücsül a polcon a többi mellett, és milliószor átsiklott rajta a tekinteted. Lehet, hogy sokat hallottál már róla másoktól, de az is lehet, hogy senki nem ismeri körülötted. Lehet, hogy imádod a borítóját vagy a fülszövegét. Akár már bele is lapoztál. Lehet, hogy előre eldöntötted, hogy nem fog tetszeni és csak azért
De az első mondat mégis olyan, mint amikor valakivel először ülsz le beszélgetni. Az az első bepillantás a borító alá. Jó esetben azonnal megragad, és első látásra szerelem lesz. Az is elképzelhető, hogy jól indul, de csalódás lesz a vége. Vagy talán egyáltalán nem fogod élvezni.
Az első mondat élménye meghatározó, de sokan - köztük mint most kiderült, én is - utána abszolút nem emlékszünk rá. Elvonta a figyelmünk a cselekmény, az üzenet, a karakterek; berántott a történet.
Pedig talán azon az első mondaton múlt, hogy a kezünkhöz ragadt a könyv.
Ezért fogtam magam, odaálltam a könyvespolcom elé, és lekapdostam a könyveimet, hogy elolvassam az első mondatukat. És ezalatt rádöbbentem, hogy tévedtem. Nem felejtettem el őket. Amint megláttam az ismerős sorokat, már emlékeztem.
Így úgy döntöttem, megmutatom nektek is, melyek a kedvenc első mondataim, abban a reményben, hogy ha olvastátok a könyveket, ti is emlékezni fogtok, milyen volt először kézbe venni azokat, és ha nem, akkor pedig talán kedvet kaptok hozzájuk.
10. "Az itt olvasható naplóban tudományos megfigyelésre alapozva ismertetem, hogyan gyógyulhatunk ki a szerelmi bánatból."
/Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek/
Az egész könyv olyan, mint ez a mondat. Kicsit bizarr, kicsit naiv, de olyan geeky módon azért mégiscsak aranyos. Akár egymondatos tartalomnak is elmenne.
9. "A cirkusz váratlanul érkezik."
/Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz/
Első látásra semmi különös, de van valami több is a felszín alatt. Valami mágikus a szavak mögött. Egy cirkusz, ami mindig máshol bukkan fel, senki nem hirdeti, de ezrek követik. Egy cirkusz, amely semmi máshoz nem fogható. Egy cirkusz, amely váratlanul érkezik és ugyanúgy távozik. A Cirkusz.
8. "Ahhoz képest, hogy egy alkoholista vasutas lopott téged, eléggé úgy viselkedsz, mintha a dologtalan ősapádat Tutanhamonnal balzsamozták volna be!"
/Simon Tamás: Vérmacska/
Ehh, na igen. A macskák már csak ilyenek. Meg ez a könyv is.
7. „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.”
/Lev Tolsztoj: Anna Karenina/
Félreértés ne essék, még mindig égő tűzzel utálom ezt a könyvet. De az első mondat elolvasásakor még azt hittem, imádni fogom. És még mindig megragad, annak ellenére is, hogy Tolsztoj bácsival igencsak nehezen jövünk ki.
6. "Igazán egyszerű az életfilozófiám: ha egy adott napon senki sem akar megölni, az már jó napnak számít."
/Karen Marie Moning: Keserű ébredés/
Ütős kezdet egy ütős sorozatnak. Pedig így visszanézve, Mac ekkortájt még viszonylag problémamentesnek mondhatta magát.
5. "Rábasztam."
/Andy Weir: A marsi/
Tudom, nem illik káromkodni, de ahogy azt már hosszabban is kifejtettem ebben a posztban, aki a Marson ragad tök egyedül, az fel van jogosítva a káromkodásra. Ráadásul szépen összefoglalta a lényeget. Tényleg rábaszott.
4. "Égetni gyönyörűség volt."
/Ray Bradbury: Fahrenheit 451/
Sokat idézett kezdete egy ikonikus könyvnek.
3. "A 485GA18M számú újszülött 2076. június 30-án, reggel 6 óra 7 perckor halt meg."
/Dan Wells: Partials - Részben ember/
Beszippant és nem ereszt. Szívet tépő, kétségbeejtő és izgalmas.
2. "Most halott vagyok, hulla egy kút mélyén."
/Orhan Pamuk: A nevem Piros/
Ugyan ki NE akarná tovább olvasni egy ilyen nyitás után??
1. „Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.”
/Jane Austen: Büszkeség és balítélet/
Kell ezt magyarázni? :)
Ez lett volna az én Top10-es listám a legjobb első mondatokról. Kissé eklektikus válogatás, de hát az én olvasási szokásaim is jobbára azok. Ráadásul akadt pár, amit még szintén imádok, de sajnos nem fért fel.
Nektek vannak kedvenceitek? Mennyit számít a legelső mondat? Volt már, hogy csak amiatt olvastatok el egy könyvet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése