Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 336

1896-ban, a Milleniumi Ünnepségek forgatagában nyoma vész Hangay Emmának, a Marosvásárhelyről érkezett 16 éves leánynak. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik tőle, amit jóval az elrablása után adott fel. Húga, a 17 éves Mili kisasszony azonnal a fővárosba utazik, ahol kezdetét veszi a rémálom, melyben egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.

Te jóságos magasságos, mennyire imádtam én ezt a könyvet!!!

Teljesen véletlenül botlottam bele a könyvesboltban még hónapokkal ezelőtt, és amint a kezembe fogtam, tudtam, hogy ez nekem kell! Krimi, történelem (ráadásul történelmi Magyarország, a XIX. és XX. század fordulója, az egyik kedvenc korszakom!) és egy sejthető szerelmi szál? Ennél jobb pozícióból nehezen indulhat egy könyv nálam. Na, meg persze maga a tény, hogy Böszörményi Gyula írta. A 9...8...7 sorozatát anno úgy adtuk kézről kézre az osztályban.

Finoman szólva meglepődtem, hogy egy ilyen látszólag kifejezetten lányoknak szóló történelmi regény jelent meg tőle. De mindez csak látszat. A Leányrablás Budapesten NEM egy lányregény. Sokkal inkább egy rettentő izgalmas, szövevényes krimi, amihez történelem, kultúra és remek karakterek társulnak.

Normális esetben nem sok szót szoktam a körülményekre pazarolni, de itt muszáj! Hiszen a történelmi rész itt nem merül ki abban, hogy főszereplőink szép ruhákban parádéznak és konflisokban utaznak, meg nincsen facebook. A történelem-geek énemnek csak úgy dobogott a szíve annak láttán, hogy az író milyen elképesztő pontosan utána járt a legapróbb részleteknek is.

A korabeli szleng, a történelmi személyek, a miliő, amit ezáltal megteremtett abszolút egyedi élményt nyújtott. Állítom, hogy bármely bekezdését felismerném a regénynek, ha cím és szerző nélkül az orrom alá tolnák, annyira egyedi és különleges az egész. Minden megelevenedik, színekben pompázik, egy pillanatra sem kellett erőlködnöm, hogy belerázódjak a könyv világába - felszippantott, ahogy szöszt a porszívó (igen, tudom, hogy még mindig furák a hasonlataim).

A lábjegyzetek hasznosak, tényleg hozzáadnak az élményhez, viszont nem magyaráznak meg fűt, fát, virágot, csakis azokat a szavakat, amelyek már teljesen kikoptak a köztudatból, hiszen a nyelv folyamatosan változik. Még jobban tetszettek a megjegyzések, amik a történet folyamán feltűnő valós személyek adatait taglalták (ugyanis itt nem mindenki kitalált személy, ó nem). Számomra ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy olyan igazinak és élőnek tetszett az egész. Végig úgy éreztem, hogy ha felállok és kisétálok az ajtón, akkor nem is a buszra fogok felszállni, hanem keresnem kell egy bérkocsit, hogy bevigyen a belvárosba.

A történet két szálon fut, az egyiken keresztül követhetjük végig Mili és Ambrózy báró nyomozását a lány eltűnt nővére, Emma után, míg a másikon a négy évvel ezelőtti eseményekbe kapunk bepillantást. Éppen ezért nem árt odafigyelni, hogy milyen dátum van felírva a fejezetek elején, máskülönben igen könnyen összezavarodhat az ember. Túl sok mindent nem szeretnék azonban elárulni a történetről, mert vétek lenne lelőni akár egyetlen csavart is. Higgyétek el, nem véletlenül ilyen rövid a tartalom. ;) De annyit elárulhatok, hogy fantasztikusan át van gondolva!

A nézőpont kezelésével viszont már akadtak problémáim. Ugye a két szál miatt elkerülhetetlen a nézőpontváltások sora, ami nem is zavart alapvetően. A könyv szempontjából jelenkori - tehát 1900-ban játszódó - eseményeket Mili szemein keresztül láthatjuk kibontakozni, míg a négy évvel korábbiakat egy E/3-as nézőpontból, ami azonban nem a mindentudó elbeszélő nézőpontja, így gyakorlatilag Emmához köthető. Miután ezeket fejezetek és egy jó nagy időbeli ugrás választja el, egyáltalán nem zavaró, sőt igazán élveztem, mert így Emma is esélyt kapott arra, hogy igazi karakterré válhasson az olvasó szemében, és ne csak a múlt ködös árnya legyen, aki után olyan kétségbeesetten kutatnak.

De, miután sok olyan jelenetnek is tanúi kell hogy legyünk, amiről Mili egyáltalán nem, vagy csak hallomásból szerez tudomást, időről-időre egy-egy jelenet erejéig elszakadunk az ő nézőpontjától és ezen esetekben egy távoli elbeszélő narrál. 

Na, ez már bonyolítja a dolgokat, miután ezek a váltások fejezeteken belül történnek, de nagyrészt ügyesen voltak megoldva, így nem volt velük problémám. Viszont! Volt egy jelenet (lehet, hogy több is, de konkrétan egyre emlékszem), ahol Mili mesélt, viszont olyan dolgokat, amiket ő személy szerint nem láthatott/hallhatott, és erre semmilyen magyarázatot nem kaptunk. Hogy itt most mi történt?

Szóval szerintem jót tett volna a regény egységének, ha egy kicsit gatyába rázzák a narratívát, bár ez számomra nem vont le az élvezetből, csak megtorpantam egy pillanatra, hogy most akkor hol vagyunk és kik vagyunk? Ez pedig elkerülhető lett volna.

korabeli Budapest

A szereplők azonban bőven kárpótolnak! Egytől-egyig kidolgozottak, érdekesek, és ami a legfontosabb: emberiek. 
Mili remek főhősnő; éleslátó, bátor és talpraesett, így nem csoda, hogy élvezet volt az ő szemszögét olvasni. Egyszer se idegesített, pedig volt, hogy egyáltalán nem értettem egyet a döntésével (persze, menj és ess neki egy nálad háromszor akkora férfinak, aki éppen végez valakivel egy sötét kihalt utcán, nálad meg nincs fegyver és neki meg van egy tettestársa... soha jobb ötleted még nem támadt, virágszálam!). De hát, minden karakterre rájön néha az ötperc, és ez így van jól, hiszen ettől lesznek összetettek, esendőek és igaziak.

A drága báró úr pedig teljesen levett a lábamról annak ellenére, hogy minden második megszólalásánál legszívesebben széttörtem volna egy teáskészletet a fején, úgy úri lány módjára. Fogalmam sincs, hogy lehet valaki ilyen maradi és teljesen felháborító véleménnyel a nőkről, amikor olyan anyja van, mint Agáta mama. Viszont a viselkedése százszor többet elmond róla, mint a szavak, amelyek elhagyják a száját. Ez a komor, zord habitus és a néha rettentő idegesítő arrogancia mind csak védekező mechanizmus nála.

"– Hangay kisasszony – hajolt meg felém kimérten, majd lenyomta a kilincset.
Egyből elfogott a pulykaméreg, hogy ilyen félvállról… ekkora közönnyel… szinte az egész villát kitöltő egykedvűséggel üdvözöl.
– Magának is szép napot, báró úr! – mondtam ridegen. – Ha szabad megjegyeznem, ma reggel igen pocsékul méltóztatik festeni!"

Ambrózy Richárd tökéletes úriember (már amikor épp nincs egy bizonyos fiatal hölgy társaságában, mert akkor esetenként elhagyja a jó modora;)), zseniális detektív, és csak úgy mellékesen, az egyik karja hiányzik. Valahogy mégis elérte, hogy ne ez jusson először eszembe róla, és hogy ne sajnáljam. Azt hiszem, ez is volt a célja. Kétségkívül, ő az egyik legkomplexebb karakter, akiről mostanában olvastam. Nagyon remélem, hogy a továbbiakban többet megtudhatunk róla, ugyanis ezalatt a kötet alatt a zárkózottság volt a második neve. És természetesen, ettől csak még inkább meg akarom ismerni!

Őszintén sajnálom, hogy nem vártam meg a következő hónapot a top 10 okos karakterrel, mert drága báró urunk biztos dobogós helyezést kapott volna! (Bocs, Calderon, még mindig imádlak, de azt hiszem, itt a konkurencia xD)

Viszonylag nagy a szereplőgárda, így most a többiekről nem beszélnék, mert napestig itt ülhetnénk. Azt viszont mindenképp megemlíteném, hogy aki romantikát vár, az koppanni fog. Ugyanis nincs benne. Komolyan, nem is értem, miért van úgy kategorizálva mindenhol ez a könyv, mint romantikus. Látom a lehetőségét egy romantikus szálnak, de egyelőre szó sincs semmi ilyesmiről. A lehetőségnek viszont nagyon szorítok, és nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem azok a legjobb regények, amikor szurkolsz a két jó madárnak, hogy vegyék már észre egymást. És a várakozás épp oly szórakoztató! Szóval én nem bánom, hogy nem kaptunk semmiféle érzelmes részt. Nem lett volna hiteles, és lerombolta volna mindazt a jót, ami fel lett építve.

Így viszont? Egy csavaros, izgalmas történelmi krimit kapunk remek karakterekkel! És ha szabad lenne megjegyeznem... 

HÁT HOGY A KÉNKÖVES POKOLBA LEHET ÍGY ABBAHAGYNI????

Nem volt szép, igazán nem volt szép...

Mi lesz velem a következő részig???

MIKOR JÖN A KÖVETKEZŐ RÉSZ??

*befejeztem a kiborulást, most elmegyek újraolvasni a kedvenc részeimet*

Értékelés: 5/5*

Kedvenc jelenet: az elején a vonaton a Jókai kötettel. Ott szerettem meg Milit visszavonhatatlanul. :)

Kedvenc szereplő: Ambrózy báró, Mili, Kruger Tóni, Hangay Árpád

Top 10 karakter, aki az eszével hódít

A jól megformált főhősök a hajtóművei a történeteknek. És legyünk őszinték, mind imádjuk a badass, bármilyen helyzetből kilövöldözi/karatézi/kaszabolja magát típusú szereplőket. Bátrak, szerethetőek, esendőek, cseppet eszelősek és elképesztő kalandokba keverednek.

De azért nem csak epikus harcjelenetek vannak a világon. Én személy szerint kevesellem azon hősöknek a számát, akik az agyukkal "harcolnak". Az is tud épp olyan izgalmas lenni, hiszen mennyire élvezetesek azok a mesék, ahol ki kell játszani a gonoszt, ahol meg kell fejteni egy kódot, ahol nem elég, ha valaki boszorkányosan forgatja a kardot vagy jól bánik a lőfegyverrel.

És persze, a legtöbb badass főhős azért elég értelmes (jó esetben, legalábbis). Használják az eszüket, de az mindig csak másodlagos helyen áll, a fizikai képességek mögött. Talán ezért is a gyengéim az agyaskák, mert viszonylag ritkák. De ha felbukkan egy jól összerakott zseni, akkor az tarol!

Az e havi top 10 rovatban összegyűjtöttem az én kedvenceimet. A megszokott 1 könyv - 1 hős szabályomat most egy cseppet megszegtem (kétszer is, ejnye-bejnye nekem), de képtelen voltam dönteni, majd úgyis meglátjátok, hogy miben. Próbáltam kiegyensúlyozni a női/férfi arányokat, de őszintén, nem volt egyszerű. Több az eszére hagyatkozó férfi hőst szeretnék látni! De komolyan. :)

Vigyázzatok hát, badass hősök, mert itt jön a konkurencia!

10. Ethan Sullivan (Chloe Neill: Chicagoland Vampires sorozat)

Azaz Darth Sullivan, ahogy egy bizonyos kékhajú boszi nevezni szokta, nem a legkönnyebben megkedvelhető karakterek egyike, de annyi biztos, hogy az agya elég penge. Elvégre Chicago egyik legrégebbi vámpírházának az élén áll, azt meg nem lehet csak úgy megtartani, hogy karddal hadonászik az ember bocs khm vámpír.

Hogy miért "csak" a tizedik? A problémám Ethannel, hogy nagyon ritkán látjuk úgy istenigazából akcióban. Mármint persze, Merittel szívják egymás vérét (esetenként szó szerint is) és sok mindenen keresztül mennek, de megnéznék már egy tárgyalóasztalon keresztüli, jó öreg, öltönyös taktikai/politikai szemfog összeméregetést, amiből - a változatosság kedvéért - nem lesz vérfürdő.

9. Nevada Baylor (Ilona Andrews: Hidden Legacy trilógia)

Nevada nem igazán az erőszak híve, viszont a magánnyomozói hivatás nem épp veszélytelen kenyérkeresési módszer a mágiával felturbózott Houstonban, pláne ha a Házak is beleköpnek az ember lányának a levesébe. (Ha érdekel magáról a könyvről alkotott ömlengésem véleményem, akkor katt ide) Annak ellenére, hogy remekül bánik a fegyverrel, nem szokása előrántani, hacsak tényleg nem akar lelőni valakit (ami viszont igen ritka, mert meglepően józan egy leányzó). És ezzel el is érkeztünk ahhoz, ami miatt felkerült a listára: józan parasztész. Ember, hogy azt mennyire meg kell becsülni manapság!

Nyilván, az is segít, hogyha tudjuk, ha hazudnak nekünk, mert akad ez a cuki képességünk. De Nevada nem csak ennyiből áll, és ami még jobb, nem hiszi azt, hogy a képessége miatt ő aztán mindent tud mindenkiről, nincs kiábrándulva a világból és nem akar megszabadulni a képességétől azzal a felkiáltással, hogy "De én csak normális akarok lenni!"

Isten áldja Andrewsékat az ilyen értelmes karakterekért!

8. George Drayton (Ilona Andrews: Világok Peremén/The Edge tetralógia)

Jah, Andrewsék mostanság tarolnak nálam. Egyébiránt ebből a sorozatukból itthon is megjelent az első két rész, csak utána sajnos kaszálták. Pedig az utolsó rész messze a legjobb, szerintem. Na de, George Drayton, vagy Georgie, ahogy az első részben becézték a gyerkőcöt. A kölyök nekromanta, de nem is ez az igazán érdekes benne, hanem hogy milyen iszonyatosan okos tinédzser létére (merthogy menet közben azért cseperednek egy pöppet a tesójával). A harmadik rész végén még azt is lezsírozza magának, hogy a Tükör (mágikus FBI/CIA/atyaúristen) ügynöke lehessen.

Testileg viszonylag gyenge, vékony, és annak ellenére, hogy azért meg tudja védeni magát, tipikusan az a fajta gyerek, akit a többiek bezárnak a szekrénybe gimiben. Illetve az lenne, ha nem lenne ennyire pokolian jó a színészkedésben és az emberek olvasásában. Megteremtette magának ezt a sznob, visszahúzódó, melankolikus herceg klisétömeget, amit mindenki első látásra felkajál, így senki nem cseszegeti és a csajok oda vannak érte. És ezt bárkivel el tudja játszani. Azzá alakul, akivé csak akar, úgy fog reagálni, ahogy várod a karaktertől, amit épp alakít és mire rájössz, hogy igen rondán átvernek, addigra túl késő.

7. Alexia Tarabotti (Gail Carriger: Napernyő Protektorátus)


Mindenki kedvenc lélektelen kékharisnyája természetesen kihagyhatatlan erről a listáról. Már többször kifejtettem, mennyire imádom ezt a nőt! Nemcsak okos, de a végletekig gyakorlatias és elképesztően jó a humora! Azon kívül, hogy egy egész farkasfalkát nevel jó modorra (köztük Channing Channinget a chesterfieldi Channing családból), még ott van neki a ruhadarabokkal nem túl baráti viszonyt ápoló férje, Lord Maccon, és mindezek után még az árnyékkormányra is marad energiája.
Ha lenne valaha is balszerencséd keresztezni az útját, a lehető legtökéletesebb modorral küldene el a jó büdös francba, és ha különösen fel mernéd bosszantani, előkapná a napernyőjét, amiből aztán bármi kitörhet. De tényleg, bármi.

6. Robert Langdon (Dan Brown: Robert Langdon sorozat)

Valószínűleg a legeseménydúsabb életet élő szimbólumkutató az egész világon (kit érdekel, hogy csak Dan Brown képzeletének szüleménye?).

A Harvardon tanító prof a mikiegeres karórájával néhány igen elképesztő rejtélynek járt már a végére, és remélem, hogy elővándorolnak még könyvek a kalandjairól az íróbácsi tollából.

Na de most komolyan, a Harvardon tanít. Nála csak Indiana Jones menőbb tanárbácsi!



5. Ashaya Aleine (Nalini Singh: Egy világ, két faj, állandó küzdelem/ Psy/Changeling sorozat)

Ashaya egy mentál tudós, és a sorozat ötödik részének a főszereplője, ami magyarul Szabadulás címmel jelent meg. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy ebből a sorozatból kit is nevezzek meg itt, ugyanis tele van különleges képességekkel rendelkező és kegyetlen okos szereplőkkel (meg úgy egyáltalán, ÓRIÁSI a szereplőgárda). A választásom azért esett Shayára, mert ő nemcsak hogy intelligens, de az esze az egyetlen fegyvere! És milyen jól használja! Van egy szociopata ikertestvére, az egész Tanács el akarja tenni láb alól, mert túl sokat tud, a fiát meg kell védenie, és nagyon veszélyes orosz rulettet játszik azzal, hogy megszellőzteti a Tanács szennyesét a médiának.

Ez a nő nem csak okos és jó orvos, de tudja, hogyan használja a képességeit arra, hogy látszólag reménytelen helyzetekből másszon ki. Nyilván, nem egyedül csinálja, szüksége van segítségre
(pl. egy morcos latens leopárdra), de ettől függetlenül is nagyon szerettem, hogy egy fizikai szempontból 'semmi különös' kategóriába eső karakter mennyire távol áll a bajba jutott királyleány szerepkörétől. Így kell ezt csinálni! Attól, hogy valaki nem egy női terminátor, még nem azt jelenti, hogy gyenge.

4. Lord Akeldama (Gail Carriger: Napernyő Protektorátus sorozat)

Oké, szóval itt csaltam egy kicsit, hiszen ez már a második karakter akit kiemelek a sorozatból, de hogy Lyall profot már ne is említsem! képtelen voltam dönteni kettejük között.

Drága, drága tésztátalan vámpírunk annyira meghökkentő jelenség, hogy könnyű elfelejteni, mennyire veszedelmesen intelligens az alatt a rengeteg színes-habos selyem alatt. De hát boly nélküli vámpír nem éli túl sokáig anélkül, hogy ne lenne valamennyi sütnivalója. A kémhálózatáról már ne is beszéljünk!

Mindig, minden pletyka eljut a fülébe, abba is beleüti az orrát, amibe nagyon nem kéne, de valahogy mindig megússza, és mindezt úgy, hogy garantáltan egy folt sem esik a lehető legdivatosabb szerelésén, amiben épp parádézik.

3. Annabeth Chase (Rick Riordan: Percy Jackson sorozat)

A Félvér-tábor zsenije, hölgyeim és uraim. Jó, volt némi hátszele azzal, hogy Athéné lánya, de ez nem változtat a tényen, hogy mennyire penge a csaj. Ő az, aki akkor is kitalál valamit, amikor minden elveszettnek látszik, és igen, egy cseppet arrogáns is, de rettentően szerethető karakter, hiszen tűzbe menne a barátaiért.

Percyvel tökéletesen kiegészítik egymást. :)






2. Genius Calderon (On Sai: Calderon sorozat)

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy lesz-e egyszer valaha egy olyan top 10, amiben nem szerepel Calderon. Elsőre Tainát akartam betenni ide amiatt a meghajlás sorozat miatt elsődlegesen, hiszen tökéletes példája annak, amit hiányolok, de olyan nehéz volt összekaparnom olyan férfiakat, akik nem alfaállatok elsődlegesen, hogy végül maradtam Calderonnál. De miután tulajdonképpen ők ketten együtt a legfantasztikusabbak, nyugodtan ideképzelhetjük Tainát is. :)

Persze, Calderon párbaj rekordot is tart amellett, hogy politikai zseni és azért nem nevezném egy tudós alkatnak, de ettől függetlenül tagadhatatlan, hogy az agyát szeretem benne a legjobban. Komplex, érdekes, veszedelmesen intelligens karakter körmönfont észjárással. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Fogalmam sincs, On Sai hogy csinálja, csak annyit tudok kérni tőle, hogy abba ne hagyja!

1. Hermione Granger (J. K. Rowling: Harry Potter sorozat)

Hermione a tipikus stréber könyvmoly, akit mindenki utál a suliban. Elsőre. De őszintén, sokkal több ő ennél. Igazából nagyon bizonytalan, hiszen ő csak úgy belecsöppent ebbe a világba, nincsen flancos családfája, sose hallott ilyesmiről és ezért azzal védekezik, hogy mindent megtanul, amit csak lehet.

És helyt áll, felnő a feladathoz és az egyik legfantasztikusabb boszorkány lesz belőle! Pedig komoly hátrányból indul. Nincs benne semmi különös azt leszámítva, hogy szorgalmas és megvan a magához való esze.

Mindig úgy gondoltam, hogy neki sokkal nehezebb volt, mint Harrynek valaha is. Kicsit se vagyok elfogult, áááá dehogy. Mondjuk az is tény, hogy Harry elég gyakran idegesített halálra.


Tehát, ennyi lett volna az e havi Top 10. Remélem tetszett! Nektek van olyan kedvenc karakteretek, aki az eszével hódít? Írjátok meg kommentben!

I love Spring booktag

Mostanság csak a nyakamat tekergetve járom a várost, ugyanis minden fa elkezdett virágozni, és bizony a tavasz a levegőben van (már ha a kedves időjárás épp megtisztel minket évszakhoz illő idővel, persze). 

Úgyhogy éppen aktuális ez a tavaszváró booktag :)

Őszintén, eddig nem igazán szerettem a tavaszt, de most, hogy a szebb idő nem jelent egyet a cooper futással a salakos sportpályán (napok után is moshatod ki a hajadból, pfuj), mindjárt jobban kedvelem az évszakot.

Szeressük együtt a tavaszt!

1. Milyen a tavasz ott, ahol élsz?

Ami a papírokban feltüntetett tartózkodási helyemet illeti, drága kis hazánkban jó szeszélyes, hatalmas hőingadozásokkal, szép napsütéssel, csípős széllel és esetleges zuhékkal fűszerezve. Amolyan fogalmad sincs, mit vegyél fel időszak. A tavaszt idén Londonban töltöm, de a kisebb hőingadozástól és magasabb páratartalomtól eltekintve, elég hasonló. :) Múlt héten kifejezetten meleg volt, most meg megfagyunk. A tavasz itt is csak tavasz: egy gyönyörű hisztérika. Szeret veled szívózni.

2. Melyik könyvet várod a legjobban idén tavasszal?

Olyan hű-de-rettenetesen-nagyon várós könyv idén tavasszal nincs számomra. Természetesen akad néhány, amire kíváncsi vagyok, de a lerágom a körmöm érte könyvek sajnos csak később érkeznek az évben. (Ami kettő így eszembe jut, azok sorozatok folytatásai). 

Mindenesetre Scott Westerfield: Túlvilágok c. könyvére azért fenem a fogamat, bár valószínűleg csak valamikor nyáron tudom majd olvasni, mert így is rengeteg mindenen keresztül kéne rágnom magam. A tartalom viszont nagyon ígéretes, erre a linkre kattintva ti is belekukkanthattok. 

Addig is, csekkoljátok le ezt a zseniális borítót!

3. Mutass egy olyan könyvborítót, ami a tavaszra emlékeztet!

Ez jól feladta a leckét. Először semmi nem jutott eszembe, aztán meg túl sokat találtam, végül emellett döntöttem. A rózsaszínről nekem mindig a tavasz ugrik be. Vagy Barbie. Attól függ. xD

4. Hol fogsz olvasni idén tavasszal?

Ha így haladok, a könyvtárban. -.-"
Normális esetben imádom a helyet, mert egy neo-gótikus épületről van szó dugig könyvvel, csak mostanság cseppet sok volt a jóból. Egyébként ha hazamentem, akkor abban reménykedem, szép idő lesz és ki tudok ülni a kertbe egy kicsit valami jó könyvvel a kezemben.

5. Keress egy borítót, amin rajta van a nap!

Na már mi van ezekkel a borítós kérdésekkel xD

Nehezebb volt, mint gondoltam. Elsőnek Justin Cronin: Tizenkettedik c. könyve jutott eszembe, de azért az nem teljesen sportszerű, hiszen napfogyatkozás van rajta, így erre esett a választásom. :)

6. Kedvenc tavaszi olvasmányod?

Idén tavasszal vagy úgy általában? Miután általánosságban csak a Büszkeség és balítélet jut eszembe, ami már biztos a könyökötökön jön ki, így inkább aktualizálom a kérdést. Idén tavasszal azt mondanám, hogy a Leányrablás Budapesten Böszörményi Gyulától. Még csak most kezdtem el, de nagyon élvezem, bár sajnos nem tudok vele olyan gyorsan haladni, mint amennyire szeretnék (átok rátok, kötelezők!).

7. Keress egy borítót, amin sok szín van!

Na jó, én is imádom a borítókat, de most már hagyjatok velük békén. xD

Eredetileg egy másikat akartam, de elfelejtettem a címét, és most idegesít igazán, hogy nem otthon vagyok és nem tudok csak úgy odaballagni a könyvespolcom elé és megkeresni az adott kötetet. Annyit tudok, hogy Salvador Dalíhoz van köze és leárazáson vadásztam le az Alexandrában még a nyáron. Agyam, mint a szita, semmi kétség. Ha esetleg valaki ebből rájönne, dobhatna nekem egy üzenetet/kommentet, csak hogy ne fúrja tovább az oldalam a kíváncsiság. :)

Ennyi lett volna a tavaszváró booktag, avagy becsületes nevén "I love Spring booktag". Ha tetszik, vegyétek, töltsétek ki ti is, vagy válaszoljatok itt kommentben és szeressük együtt a tavaszt! :)

A booktaget eredetileg vloggerek találták ki (MySecretBookClub), de ezen a blogon le is van írva, így inkább ezt jelölném meg forrásként

Mint általában, most is köszönöm a taget Kis Könyves Bloggerek csoportnak!

Orhan Pamuk - Nevem Piros



Kiadó: Ulpius

Oldalszám: 604

Nevem Piros című regényével a Nobel-díjas török író, Orhan Pamuk akárha első szerelmét, a festészetet köszöntené. Ő maga "legszínesebb és legoptimistább" regényének nevezi. A történet 1591 havas téli napjaiban, Isztambulban játszódik.

Bevallom, ezt a könyvet én angolul olvastam, ugyanis kötelezőnek adták fel az egyetemen, de miután a magyar és az angol is egyaránt fordítás az eredeti törökről, úgy gondoltam, ez így egyszerűbb lesz. Viszont a magyar tartalom nem árul el túl sokat a történetről, így mielőtt belemennénk a részletekbe, mesélek nektek egy kicsit elfátyolozott török szépségekről, művészetről, ármányról és gyilkosságról.

Az eredeti borító képét maga az író festette

Tehát, a történet szerint 1551-et írunk, és Isztambulban járunk. A regény rögtön egy gyilkossággal kezdődik, de ami rendhagyó benne, az az, hogy az olvasó a hulla szemszögéből látja az eseményeket. Finom Efendit, aki miniatúrákat festett a helyi műhelyben és az egyik legjobbként volt számon tartva, meggyilkolja valaki és egy kút mélyén végzi, azonban a gyilkos kiléte ismeretlen. A nyomozást végül Fekete vállalja magára, aki 12 évnyi távollét után tér vissza a városba, és még mindig reménytelenül szerelmes Sekürébe, aki a műhely vezetőjének, Eniste Effendinek a lánya. Seküre férjhez ment, amíg Fekete távol volt és született két fia, de miután a férje nem jött haza a háborúból, nem hivatalosan már özvegy, és a sógora, Hasan mindent elkövet annak érdekében, hogy feleségül vehesse.

Ez az alapfelállás, innen indul ez a szerteágazó, lenyűgöző mese egy letűnt kor csodáiról, amik nyomán mi is úgy érezhetjük, mintha a középkori Isztanbul utcáit rónánk.

Azonban ez közel sem minden: a művészet, vallás és filozófia éppen olyan fontos szerepet játszik, mint maga a cselekmény, sőt. Kelet és Nyugat állandó viaskodása, a vágy a felsőbbrendűség bizonyítására ezúttal a művészeten keresztül jelenítődik meg.

"Egy képet önmaga tesz legendássá, vagy az, amit mondanak róla?"

Bevallom, nekem ez az aspektusa tetszett a legjobban a könyvnek, és nem a konkrét történések, de erre majd még később kitérek.

Különösen érdekes volt úgy olvasni, hogy akaratlanul is folyton az Egri csillagok jutott eszembe. Hiába olvastam nagyon-nagyon régen, az egyik kedvenc kötelezőm volt és mai napig élénken él bennem az élmény. Eger ostroma 1552-ben volt, így a két regény mondhatni egy időben játszódik, sőt a Nevem Pirosban többször is emlegetik a magyar követeket, bár jelentősebb szerepet nem játszanak. Ezen a regényen keresztül vethetünk egy pillantást az érem másik oldalára, és ez volt az, ami igazán megragadott benne.

A történet ugyanis elég vontatott. Az eleje nagyon ígéretesnek tűnik, de aztán lelassul és csak vonszolja magát, majd a közepe tájékán újra felpörög és érdekes lesz, majd a vége annyira el van nyújtva, hogy szinte minden jelentőségét veszti. Tudom, hogy Nobel-díjas, és szépirodalom és stb, de nekem akkor is gondjaim voltak a ritmizálással.

A regény elég szerteágazó, nagy a szereplőgárda, de ami összefogja és előreviszi a cselekményt az egyértelműen a krimi szál. Ki ölte meg Finom Effendit? Néhány ponton már tényleg csak azért olvastam tovább, mert egyszerűen elviselhetetlennek tartottam a gondolatot, hogy még mindig NEM TUDOM KI A FENE A GYILKOS! Ekkor pedig pörögtek a lapok az ujjaim alatt. Azonban sajnos a feszültség nagyban megcsappant a vége felé, aminek semmi értelme, hiszen pont akkorra kellett volna a tetőfokára hágnia. Ehhez képest, a végét untam a legjobban. Az utolsó kb ötven oldal teljesen szét van csúszva.

A karakterek... a karakterek színesek és érdekesek voltak, de nem igazán tudtam azonosulni egyikőjükkel sem. Jól megformáltak voltak, de egyáltalán nem emberközeliek. Ez talán a szerkezet számlájára is írható - többek között. Az E/1-nek elvileg közel kéne hoznia a karaktereket az olvasóhoz, de miután minden fejezetet valaki más nézőpontjából láthatunk, senkihez se kerülünk igazán közel. A másik, hogy a szereplők úgymond tudatában vannak az olvasó jelenlétének: gyakran kiszólnak, és ezzel emlékeztetnek arra, hogy mi nem vagyunk részesei a történetnek. Számomra ettől csak még nagyobbnak tűnt a távolság, de ez igazából kétélű fegyver. Hiszen pont ennek a technikának köszönhető az az érzet, hogy az olvasónak össze kell raknia a képet, ugyanis ő tudja és ő látja a legtöbbet az eseményekből.

A gyilkos is többször feltűnik a mesélők között, az ő részeit szinte kivétel nélkül élveztem. Lenyűgöző volt látni a dolgokat az ő szemszögéből, miközben eszelősen kutattam mindenféle nyom után, hogy vajon ki lehet ő.

Érdekesség, hogy nem csak emberek fejébe nyerhetünk bepillantást, hanem tárgyak, sőt elvont fogalmak "gondolataiba" is. A piros, mint szín, egy aranyérme, egy lónak a rajza, maga a Sátán, csak hogy felsoroljak egy párat. Ezek voltak a kedvenceim, bár a cselekményhez, mint olyanhoz viszonylag keveset tettek hozzá, inkább a gondolatiságát szolgáltatták a műnek, de mint korábban említettem, ez - néhány kivételt leszámítva - sokkal jobban lekötött, mint mondjuk a románc Seküre és Fekete között.

Rengeteg érdekes kérdést felvet a mű. Főként a tradíció és haladás kényes egyensúlyát feszegeti, illetve azt, hogy a haladás egyet jelent-e azzal, amit a Nyugat képvisel.
Az Oszmán birodalomban a vallás és művészet szétválaszthatatlan, miniatúrát festeni olyan, mint Allah szemeivel látni a világot (ezért is kelt akkora felháborodást a perspektíva használata). Azonban az új stílus, a Reneszánsz emberközpontúsága és realisztikus ábrázolásmódja megállíthatatlanul szivárog át a világukba, és miközben elítélik, csodálják is az új művészetet.

Számomra ebben rejlik a könyv igazi varázsa, így bárkinek tudom ajánlani a könyvet, aki érdeklődik a művészettörténet iránt.

"The beauty and mystery of this world only emerges through affection, attention, interest and compassion... open your eyes wide and actually see this world by attending to its colors, details and irony."

Kedvenc idézetem, muszáj volt megmutatnom, de sajnos nem találtam meg a magyar megfelelőjét, bármennyit kutattam. Rettentő kevés idézet van fenn neten ebből a könyvből.

Értékelés: 4/5

Kedvenc jelenet: azok a részek, ahol a művészetről vitatkoznak mindig lekötöttek :)

Kedvenc karakter: egyetlen fejezet erejéig szerepel, de akkor is azt mondanám, hogy a Sátán

Üvegkastélyok, hercegek, szép ruhák... jah, meg van egy bérgyilkosunk is

Kiadó: Bloomsbury Publishing (magyar fordításban: Könyvmolyképző)

Oldalszám: 416

 

After serving out a year of hard labor in the salt mines of Endovier for her crimes, 18-year-old assassin Celaena Sardothien is dragged before the Crown Prince. Prince Dorian offers her her freedom on one condition: she must act as his champion in a competition to find a new royal assassin. Her opponents are men-thieves and assassins and warriors from across the empire, each sponsored by a member of the king's council. If she beats her opponents in a series of eliminations, she'll serve the kingdom for three years and then be granted her freedom.

Celaena finds her training sessions with the captain of the guard, Westfall, challenging and exhilarating. But she's bored stiff by court life. Things get a little more interesting when the prince starts to show interest in her... but it's the gruff Captain Westfall who seems to understand her best.

Then one of the other contestants turns up dead... quickly followed by another.

Can Celaena figure out who the killer is before she becomes a victim? As the young assassin investigates, her search leads her to discover a greater destiny than she could possibly have imagined.


Az ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.
Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.
A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.
(hivatalos fordítás)

Cseppet átverve érzem magam, hogy teljesen őszinte legyek. Mintha a tartalmat (angolt és magyart egyaránt) egy másik könyvhöz írták volna. Igen, a nevek stimmelnek és úgy nagyobb vonalakban a cselekménynek is köze van hozzá, de... kőszívű orgyilkos? Westfall kapitány ajánlata (ami a koronahercegé, ugyanis Chaol végig ellenzi, hogy Celaena-t is bevonják)? És ami a legfontosabb...
MI AZ ISTENNEK NEM SZÓLT NEKEM SENKI ÉLETEM MEGKESERÍTŐJÉRŐL???

Bezony. Szerelmi átkozott háromszög.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fel nem bírom fogni, hogy miért nem szól egyik tartalom se Dorianról, amikor többet szerepel, mint Chaol (nagy bánatomra). Na de, erre majd még a karaktereknél kitérek.

 

Szóóóval, a történet. Amikor elkezdtem olvasni, teljesen biztos voltam benne, hogy én ezt imádni fogom. Elnyomó hatalom, diktatúra, rabszolgák a sóbányákban, ármány, cselszövés, mágia trallala. Ez egészen tartott a könyv kb harmadáig.

Mármint az, hogy vártam, hogy elkezdhessem imádni.

Sokan felhozták, hogy lassan indul be a sztori, sokat tötymörögnek az elején, de engem nem zavart a lassú építkezés. Ellenben az, hogy végig csak építkeztünk és vakaróztunk, az nagyon. Öcsém, hát itt alig történik valami!!! Ami bosszantó, tekintve, hogy MINDEN adott volt egy rettentő izgalmas high fantasyhoz, és már olyan rég olvastam ebben a műfajban (megjegyzés: ezt sürgősen orvosolnom kell), hogy ki voltam éhezve. Ha kapok egy lebilincselő történetet, eskü nem érdekelt volna az a nyamvadt szerelmi háromszög se.

 



 Az elején legalább lekötött a világ, meg a karakterek megismerése, és abszolúte imádtam, hogy hajaz egy kicsit a tündérmesékre, de közben sokkal árnyaltabb és élvezettel vetettem bele magam a könyvbe. Nagyjából a verseny első fordulójáig ezzel teljesen jól elvoltam. Utána viszont, még a rejtélyes gyilkosságok ellenére is nagyrészt csak vártam, hogy történjen valami. Nem azt mondom, hogy konkrétan unalmas volt a könyv, csak abszolút úgy éreztem, hogy most azért csücsülünk egy helyben, mert valami hatalmas és lenyűgöző fog történni mindjárt a következő oldalon... csak nem történt.

Szerintem ez volt a világ legvontatottabb viadala. Hiába az egy-két nagyjából érdekes jelenet, ha voltak fordulók, amiket két részletes ruhaleírás közepette megemlítettek, hogy jah, azon is túl vagyunk.

Ehhez kapcsolódó problémám, hogy mind tudjuk, mi lesz a vége a könyvnek. SPOILER (már akinek nem teljesen nyilvánvaló a tartalomból), de Celaena megnyeri a bajnokságot. Itt tulajdonképpen a hogyan lett volna érdekes... de miért is lennének izgalmas, kiélezett harcjelenetek, ha helyette tudunk ruhákkal foglalkozni és billiárdozni tanulni?? Nem,kiborulást késleltetjük, majd a karaktereknél... nem létező SPOILER VÉGE (csak a biztonság kedvéért.)

Maga a világ nagyon tetszik, de még jobban tetszene, ha többet tudnánk róla. Az elejét leszámítva, az egész cselekmény a királyi udvaron belül játszódik, ezért nem nagyon kapunk kitekintést, de ezt nem éreztem annyira nagy hibának, ugyanis abban reménykedem, hogy a következő részekben ez változni fog. Még így is, rengeteg kérdésem maradt. Miért tiltották be a mágiát? Hogy biztosította a zsarnok király a hatalmát? Kik állnak mellette? Hiszen ha most józanul gondolkodunk, egy ekkora kiterjedésű területet anélkül nem lehet megtartani, hogy ne lennének udvar szimpatizánsok a leigázottak között, vagy pedig baromi erőskezű helytartóság a meghódított területeken.

a német borító képe

Na, most jön a fekete leves, a szereplők. Ugyanis a vontatott cselekményen kívül, nálam itt hasalt el a könyv. Celaenát nagyon bírtam... az elején. Igen, öntelt volt és pökhendi, viszont éleslátó, okos és baromi badass! Imádtam, hogy olyan ravasz és számító, de közben azért szimpatikus, ilyennek kell lennie egy bérgyilkos főhősnek, elvégre azok nem a becsületről híresek.

Csakhogy, valahol a történet folyamán, amikor egy pillanatra nem figyeltem, Celaena átváltozott disney hercegnővé és abból a vagány hősnőből az elejéről szinte semmi nem maradt. Itt-ott még felvillant, és akkor megint feltámadt bennem a remény, de összességében, benne ragadt ebben a hisztis, sekélyes és nagyon is elhamarkodott döntéseket hozó kislány szerepében. Nem értem, miért, abszolút karakter-idegen volt a viselkedése és a gondolkodása.

"Celaena undorodó pillantást vetett az ételre. Elfintorított az orrát.
- Nem szereted a lazacot?
- Utálom a halat. Inkább meghalok, minthogy egyek belőle.
- Ez meglepő - felelte a testőr, és nagyot harapott az ételbe.
- Miért?
- Mert árad belőled a halszag.
Celaena dühösen eltátotta a száját. Odabent jól látszott a félig megrágott kenyér és marhahús. A férfi megcsóválta a fejét.
- A harcban egész jó vagy, de viselkedni meg kellene tanulnod."

(Alapvetően vicces jelenet, de nehéz elhinni, hogy valaki, aki rabszolga volt egy sóbányában ilyen válogatós legyen.)
　Szedd össze magad, te lány!

Mindennek ellenére, amikor épp nem tört ki belőle ez a hülyeség, akkor nagyon-nagyon kedveltem orgyilkos Hamupipőkénket, főleg amikor használta a buksiját, mert egyébként meg nem volt sötét. Az is nagyon tetszett, hogy az Endovierben töltött idő ellenére se keseredett meg és elképesztő élni akarás szorult belé. Ez is azt mutatja, hogy a sekélyes sallang alatt egy erős női karakter bujkál valahol. Komolyan, mintha bipoláris lenne a leányzó. Különösen a Chaollal közös jeleneteit szerettem, amiből bár nem volt sok, azok nagyon is jól sikerültek lettek.

Chaol Westfall. Na, őt imádtam... egészen a legvégéig. Kellően badass volt, cseppet mogorva és előítéletes, és néha legszívesebben jól elmagyaráztam volna neki, hogy merre hány méter, de ettől függetlenül -vagy talán éppen ezért - nagyon-nagyon szerethető karakter. Egyike azon keveseknek, aki egyszer se félt Celaenától, habár nem is bízott meg a lányban. Igen, ettől talán kevésbé kellett volna kedvelnem, de az a helyzet, hogy ő sokkal ésszerűbben viselkedett, mint mondjuk Dorian. Ha az ország legjobb bérgyilkosát a királyi palotába viszik és az én felelősségem lenne a biztonság, én se lennék elragadtatva, és tuti nem győzne néhány szép mosoly. Arról nem is beszélve, hogy nagyon-nagyon tetszett az a változás, ami végbement a viselkedésében, szerintem az övé a legjobb karakterfejlődés a könyvben.

Az illúziót az utolsó pár oldalon sikerült lerombolni, amikor is... sorry emberek, de SPOILER!!!!!!! Szóval, amikor is kiderült, hogy még nem ölt meg senkit, és totál kiborult azon, hogy leszúrta Káint. Na már most, nem azért, de milyen kapitány az ilyen?! Ő egy katona lenne és feltételeztem, hogy nem a gyakorlótérről pakolták azonnal a királyi gárda élére. Meg úgy őszintén, mi az istent várt, amikor ezt a karriert választotta? SPOILER VÉGE!

a kép forrása: deviantart

És aki kimaradt a tartalomból, Dorian Havilliard. Őt is főként az elején szerettem nagyon, utána sok lett belőle. Ő lenne az arrogáns, de azért elbűvölő koronaherceg, aki ajánlatot tesz Celaenának: legyen a bajnoka, nyerje meg a viadalt és négy év múlva szabad lehet. És hát ő lenne a harmadik szöge ennek az istenverte szerelmi nyűglődésnek. Na jó, ez most így túlzás, mert végül is nem nyűglődnek annyit, aminek kifejezetten örültem. Eléggé le van tompítva a szappanopera, csak ezért nem téptem ki a hajamat olvasás közben. Azért még így se voltam elragadtatva, de elviseltem.

Könyvmoly, playboy és teeermészetesen tragikusan félreértett a mi drága hercegünk. Tulajdonképpen jót akar, de az esetek többségében képtelen kiállni magáért, és én így nem igazán tudtam őt komolyan venni. Pedig jó a humora, és az esetleges elkényeztetett-kisfiú kitöréseitől eltekintve egy pozitív karakter.

De ha már szerelmi háromszög, és választani kell, akkor én bizony Team Chaol vagyok!

Ami a mellékszereplőket illeti, Nehemia volt az egyik kedvencem, vele tényleg semmi gondom nem volt. Szimpatikus, őszinte, de megvan a magához való esze és hercegnőhöz méltón viselkedik, igazi hercegnőhöz méltón, aki bármit megtenne a népéért.

A legnagyobb meglepetést egyértelműen Perrington okozta, akit az első pillanatban leírtam, de végül sokkal ravaszabbnak bizonyult, mint azt bármikor is feltételeztem volna róla. Ez a meglepetés volt az egyik oka annak, hogy végülis azt mondhatom, mindennek ellenére tetszett a könyv, ugyanis itt felvillant az a körmönfont politikai játszma, amiből én többet szerettem volna látni, tekintve, hogy ez a királyi udvarok sajátja.

Káin viszont abszolút nem hatott meg, nagyon kidolgozatlan maradt, amit sajnáltam, mert ha kicsivel több figyelmet kap, sokkal izgalmasabbá tehette volna az eseményeket. A nagy fináléra annyira felkészültem, hogy már majdnem a körmömet rágtam, és iszonyat jó lehetett volna, de nálam valahogy nem működött.

Azonban összességében egy pozitív élménynek könyvelem el az Üvegtrónt. Igen, voltak gyengeségei és igen, néha dühös voltam rá, viszont el is varázsolt és a karaktereket minden idiotizmusuk ellenére mégiscsak megkedveltem. Arról nem beszélve, hogy tényleg úgy érzem, mintha egy négyszáz oldalas bevezetőt olvastam volna, és még csak most kezdődne a történet úgy istenigazából, szóval nagyon várom a folytatást!

Értékelés: 4/5 (ez után a vélemény után én magam sem értem, de a 3,5-öt még így is kevésnek érzem hozzá)
Kedvenc jelenet: Chaol x Celaena beszélgetések
Kedvenc szereplő: Chaol, Nehemia






II. Magyar Könyvek Viadala, avagy sose hagyjon el a remény!

Hello népek és hello Március!

Itt a tavasz, a napsütés, a madárcsicsergés (persze, csak ha természet anyát éppen jókedvében találjuk), és akad egy izgalmas hír is, amit meg szeretnék osztani veletek!

Ugyanis március elsejével ezennel elindult a II. Magyar Könyvek Viadala! (Let the games begin! Igen, jól sejted, van még ott Hunger Games-es utalás, ahonnan ez jött)
Ez egy verseny, amiben a 2014-es évben megjelent magyar könyvek 10 kategóriában kerültek jelölésre bloggerek által még februárban, és amikre mától szavazni tudtok.
Minden kategóriára egy hónapig lehet szavazni, a különböző kategóriák szavazásai pár napos csúsztatással indulnak, így az eredmény hirdetések is ennek megfelelően fognak kiderülni 30 nap múltán. Március elsejei kezdettel a legszebb könyvborítókról dönthettek itt!

Hogy ne zavarodjunk meg a szavazás rendszerétől, a szervezők voltak olyan előrelátóak, és készítettek egy szavazási naptárt, ahol ott van feketén-fehéren, hogy melyik szavazás mettől-meddig fog lezajlani, így nem kell aggódni amiatt, hogy esetleg lemaradnánk valamiről. Ezt a naptárt ide kattintva leshetitek meg.

Ha többet szeretnél megtudni a viadalról, látogass el az oldalukra (ezt a kép alatti feliratra kattintva megteheted), vagy kövesd az oldalt a facebookon!

Kattints ide az oldal megtekintéséhez!

Kapcsolódjatok be ti is, játsszunk együtt és olvassunk sok-sok magyar könyvet!
Mindenkinek fantasztikus, madárcsicsergős tavaszt kívánok tele fecsegőposzátával!