Alwyn Hamilton: Traitor to the Throne

Kiadó: Faber & Faber
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 570

This is not about blood or love. This is about treason.

Nearly a year has passed since Amani and the rebels won their epic battle at Fahali. Amani has come into both her powers and her reputation as the Blue-Eyed Bandit, and the Rebel Prince's message has spread across the desert - and some might say out of control. But when a surprise encounter turns into a brutal kidnapping, Amani finds herself betrayed in the cruellest manner possible.

Stripped of her powers and her identity, and torn from the man she loves, Amani must return to her desert-girl's instinct for survival. For the Sultan's palace is a dangerous one, and the harem is a viper's nest of suspicion, fear and intrigue. Just the right place for a spy to thrive... But spying is a dangerous game, and when ghosts from Amani's past emerge to haunt her, she begins to wonder if she can trust her own treacherous heart.

SPOILERES TARTALOM AZ ELSŐ RÉSZRE NÉZVE!

Az első rész, a Rebel of the Sands a tavalyi év folyamán találta meg útját a polcomra, majd a kezembe, és amint megkaparintottam, el se akartam engedni. Én voltam a legjobban meglepődve, mennyire elvarázsolt a világ, amit Alwyn elénk tárt. Gyönyörűen megírt, egyedi hangulatú történet remek karakterekkel és pattogós dialógussal. Na meg persze olyan cselekménnyel, amitől az álladat úgy kell összekaparni a padlóról. És tudjátok, mi a vicc? A Rebel ehhez képest délutáni piknik a parkban, kacsaetetéssel. Trilógiáknál gyakran érezni azt, hogy a második kötet csak egy átvezetés, és igazából semmi érdemleges nem történik... hát itt. Khmm. Nem ez volt a helyzet.

Én minden második oldalon

Eltelik némi idő az első és a második rész között, nem azonnal vesszük fel a fonalat. Miután nekem majd' egy év eltelt a két kötet olvasása között, bevallom, az első pár oldalon kissé el voltam veszve. Vissza is mentem újraolvasni a Rebel utolsó egy fejezetét, mert bizonyos dolgok fullosan kiesnek, és Alwyn nem játssza azt - amitől amúgy bekattanok minden folytatásban -, hogy mindenről és mindenkiről röviden elmagyarázza, hogy ki fia-borja, miért van itt, és mi történt az előző részben. Ó, nem. Itt mélyvíz van, már az első oldalaktól kezdve.

“The trouble with belief is that it's not the same as truth.”

Egyébként én nagyjából az utolsó ötven oldalig audiobookban hallgattam a könyvet, és közben nagyban színeztem. Na, meg persze néhányszor elkáromkodtam magam, amikor mindenki kedvenc banditája csöbörből-vödörbe pottyant. Az audiobook különben rendkívül élvezhető, szerettem hallgatni, a végén szimplán már csak a tempót nem bírtam, mert olyan szinten felpörögtek az események, hogy egyszerűen tudnom KELLETT, hogy mi fog történni!

Ennek a résznek a cselekménye milliószor szövevényesebb, mint a Rebelé. Ez pusztán abból következik, hogy ameddig az első kötetben Amaninak egy célja van egész végig: eltűnni a szülővárosából, itt már nagyobb tétekben játszunk. Aztán persze ez nem úgy alakul, ahogy ő azt eltervezte, mert Jin által belekeveredik ebbe az egész titkos lázadásba, ami a szultán ellen készül. Itt viszont már a lazadás oszlopos tagja, barátai vannak, akiket meg akar védeni. És persze ott van Jin is, aki meg...

Imádom. Külön-külön is imádom Amanit és Jint, de együtt meg aztán pláne. Természetesen az írónőnek első dolga őket szétszedni, hogy érdekesek legyenek a dolgok, és nehogy elkényelmesedjünk. Alig látunk valamit Jinből a kötet folyamán, de amikor megjelenik... huh. A könyv fénypontjai. Amanit se kell félteni, mert a maga útját járja, bár nem önszántából: a szultán palotájában köt ki, ami egy teljesen új és rendkívül veszélyes terep, ott pedig nem várt szövetségesekbe és ellenségekbe botlik. Bár hiányoltam a már jól ismert arcokat, ez az újfajta környezet mentette meg attól, hogy tipikus átkötő feelingje legyen a könyvnek. Alwyn Hamilton nem szórakozik, mindent felforgat maga körül, és olyan bombákat dob le, hogy csak pislogtam és hápogtam, mint egy epilepsziás kacsa.

“I put a knife in your hand and your first instinct was to stab me."

"You tried to stab me first," I objected without thinking.”

Azért néha lazítunk egy kicsit az elmebajon egy-két poén erejéig. Amani nemcsak talpraesett, de mindvégig megőrzi a humorérzékét, ami szerintem nagyobb teljesítmény tőle, mint a tehetsége a pisztollyal. Továbbra is imádom benne, hogy sosem adja fel, és a leglehetetlenebb helyzetekben sem veszíti el a fejét, mindig keresi a megoldást. Ilyen egy remek badass főhősnő, kérem szépen. Ahogy a szerelmi szál sem teszi hisztérikává, vagy életképtelenné, és ettől csak még jobban imádom az egészet.

Ez a trilógia szerelem volt első látásra, de annyival több rejlik a gyönyörűséges borító alatt. Az írónő tudta fokozni a hangulatot, rátenni még egy lapáttal. Például ezúttal már a világ mitológiájával is közelebbről megismerkedünk, több történet is akad benne elszórtan, amiket nagyon élveztem olvasni, mert tényleg hozzáadtak az élményhez, és emlegették azokat a regéket a könyv folyamán, így jó volt kvázi első kézből látni őket előtte. Említettem, hogy gondjaim voltak az elején, mert nem emlékeztem a Rebel végére. Nos, itt nem lesz ilyen problémám, ezt már előre látom. Nem csak azért, mert relatíve hamarosan el akarom kezdeni a befejező kötetet, hanem azért is, mert ennek a résznek a vége FELEJTHETETLEN!!! TE. JÓ. ÉG. Kikészültem rajta.

De nem is akarok többet mondani, még a végén elszólom magam. Így végezetül csak annyit mondanék, olvassátok el! Ha tehetitek, angolul, ugyanis Alwyn írásának a hangulatát szerintem lehetetlenség bármilyen más nyelven visszaadni, annyira zseniálisan csinálja. Egyszerre gyönyörűen megírt és lélegzetelállítóan kalandos történet szerethető karakterekkel. Csak ajánlani tudom!

Amie Kaufman & Meagan Spooner: Unearthed

Kiadó: Disney Hyperion
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 336

When Earth intercepts a message from a long-extinct alien race, it seems like the solution the planet has been waiting for. The Undying's advanced technology has the potential to undo environmental damage and turn lives around, and Gaia, their former home planet, is a treasure trove waiting to be uncovered.

For Jules Addison and his fellow scholars, the discovery of an alien culture offers unprecedented opportunity for study... as long as scavengers like Amelia Radcliffe don't loot everything first. Mia and Jules' different reasons for smuggling themselves onto Gaia put them immediately at odds, but after escaping a dangerous confrontation with other scavvers, they form a fragile alliance.

In order to penetrate the Undying temple and reach the tech and information hidden within, the two must decode the ancient race's secrets and survive their traps. But the more they learn about the Undying, the more their presence in the temple seems to be part of a grand design that could spell the end of the human race...

Amikor a Föld befogja egy rég kihalt földönkívüli faj üzenetét, úgy tűnik ez a válasz a bolygó problémáira. A Halhatatlanok fejlett technológiája talán eltörölheti a környezetszennyezés okozta súlyos gondokat és számtalan életet megmenthet. Gaia pedig, a korábbi anyabolygójuk egy igazi kincsesláda, ami csak arra vár, hogy végre felfedezzék.

Jules Addison és a többi tudós számára egy földönkívüli faj kultúrájának feltárása egészen eddig példátlan esélyt kínál... már ha az Amelia Radcliffe-hez hasonló sírrablók nem fosztanak ki mindent először. Mia és Jules teljesek más okból lógnak fel a Gaia-ra tartó hajóra, így nem csoda, hogy nem jönnek ki túl jól, de törékeny fegyverszünetet kötnek, miután hajszál híján megmenekülnek egy veszélyesre sikerült összezörrenésből a többi sírrablóval.

A két fiatal kénytelen együtt dolgozni, ha időben meg akarják fejteni a Halhatatlanok ősi templomának titkait és túlélni a halálos csapdákat. De minél többet tudnak meg a Halhatatlanokról, annál inkább tűnik ez az egész egy nagyobb terv részének, ami akár az emberi faj végét is jelentheti...

(saját fordítás)

Ezt a könyvet egyetlen egy okból olvastam el: mindenki az Indiana Joneshoz hasonlította. Aki ismer, az tudja, hogy mennyire imádom az összes Indiana Jones filmet (jó, a Végzet templománál nekem is rezgett a léc, az még nekem is túl fura), így amikor több helyről is hallottam, hogy full olyan a hangulata, túlságosan is izgatni kezdte ahhoz a fantáziám, hogy én ezt kihagyjam.

Mondjuk ebből a szempontból pofáraesés volt a dolog, mert attól eltekintve, hogy itt is felfedezősdit játszunk, nekem nem igazán jött át az a fajta hangulat. Ettől függetlenül viszont nem mondhatnám, hogy negatív élmény volt ez a könyv. Eleve, szerintem nincs elég klasszikus kaland sztorira épülő YA, mint amilyen ez is. Imádom ezeket a fajta történeteket, ahol ősi civilizációkat fedeznek fel, de közben csöbörből vödörbe zuhannak és repkednek a poénok, meg a mérgezett nyilak. A Múmia filmeket (a régit of course, arról az új förtelemről nem beszélünk) is ezért szeretem annyira. Szóval már csak emiatt is örülök, hogy belebotlottam ebbe a könyvbe, mert az alapszitu hasonlít. Ám az, hogy mindezt kihelyezték egy másik bolygóra és belekeverték ezt a földönkívülis bizniszt új hangulatot hozott magával.

“When we allow ourselves to explore, we discover destinations that were never on our map.”

A történetvezetésbe egyébként remekül bele lehetett zökkenni. A váltott szemszög is jól működött, főként azért, mert a két főszereplőnk, Jules és Mia gyökeresen máshogy látták a dolgokat, és a váltások is jó ritmusban történtek. Persze, ilyenkor mindig nyilvánvaló, hogy a két jómadár egymás mellett fog kikötni, de jó lett volna kicsit kevesebb instalove-val dolgozni, főleg hogy a helyzet alapján inkább azt várná az ember, hogy fújjanak egymásra. Mindenesetre ezt így utólag nézve megbocsátom nekik, ugyanis a második fele a könyvnek túl jól sikerült ahhoz, hogy ilyen apróságokon túlságosan fennakadjak. Mondom ezt úgy, hogy amúgy én ezt a könyvet egyszer félbehagytam, még februárban. Nem utáltam már akkor sem, de nem is szerettem, és volt, ami jobban érdekelt, így egyszerűen letettem, és csak tegnap vettem kézbe újból. Azt hiszem, mindent elmond az a tény, hogy egy nap alatt végigsöpörtem a maradék 150-200 oldalon.

A karakterek szerethetőek, de nem sokkal többek, mint amit a tartalom is elmond. Ott van Jules, a tudós zsenigyerek, aki mindenét feltette erre az útra, hogy megtudja a Halhatatlanok titkát, és tisztázza az apja nevét, a másik sarokban pedig Mia, egy piti kis tolvaj, akinek ez az egyetlen esélye arra, hogy megvásárolja a testvére szabadságát. De persze semmi nem megy a tervek szerint, ahogy ez már csak lenni szokott, és végül arra eszmélnek, hogy nyakig ülnek az alienkakiban mindketten, mert ez az egész sokkal nagyobb annál, mint amekkorának ők elsőre gondolták.

“What we had was all we'd ever have-we couldn't simply flee the world we were destroying to find another.”

A fordulatok főleg a könyv második felére korlátozódnak, ezért is pörgött az sokkal jobban, és bár a többségét előre ki lehetett találni, éppen ezért a brutális függővég se rázott meg olyan szinten, volt egy-két kisebb mozzanat, ami meglepett.A romantikus szál is az abszolút kiszámítható, semmi különös kategóriába tartozik, de miután alapból elég másodlagos szerepet tölt be, nincs is ezzel semmi baj, teljesen jól kiegészítette az elsődleges történéseket.

Alapvetően egy jó kis könyv volt ez, nem bántam meg, hogy időt szántam rá. Nem világmegváltó darab, de nyárra a strand és egy hideg cider mellé remek választás, főleg ha te is szereted az old school kalandfilmek történetvezetését, mert arra valóban emlékeztet egy kicsit, még ha hangulatában más is.

Értékelés: 4/5

Quentin Gréban: Szeretlek, anya!

Kiadó: Manó könyvek
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 64

Sokszor ​azoknak fogalmazzuk meg a legnehezebben, hogy mennyire fontosak nekünk, akiket a legmélyebben, megmásíthatatlanul szeretünk. Akikkel a kötelékünk nem vágható el. 

Ők az édesanyáink, és ezek leszünk mi is valakinek, amikor anyává válunk. 

Ahogy megpillantottuk a zseniális művész, Quentin Gréban festményein az anyákat, éreztük, hogy mennyire jó lenne magyar alkotókat felkérni; írják meg gondolataikat, meséiket, vallomásaikat a belga illusztrátor képei mellé. 

Így állt össze ez az album, telis-tele hiteles írásokkal az anyaság sokszínűségéről. 

Almási Kitti, Balázsy Panna, Berg Judit, Boldizsár Ildikó, Csapody Kinga, Erdős Virág, Farkasházi Réka Hadas Krisztina, Halász Judit, Havas Dóra, Horváth Lili, Karafiáth Orsolya, Kádár Annamária, Kárász Eszter, Koós Réka, Kozma Orsi, Krizsó Szilvia, Lackfi János, Nádori Lídia, Péterfy-Novák Éva, Rácz Zsuzsa, Schäffer Erzsébet, Soma Mamagésa , Szabó T. Anna, Szulák Andrea, Szurovecz Kitti, Tóth Krisztina, Tamás Zsuzsa, Tordai Teri, Turi Tímea, Ungár Anikó – ők vállalták, hogy megosztják velünk érzéseiket, emlékeiket, történeteiket. 

Lepjük meg édesanyánkat, nyújtsuk át annak, aki épp anyává válik, olvasgassuk gyerekeinkkel, hátha könnyebb lesz átadni, hogy mit jelent: Szeretlek, anya!

A könyvet nagyon szépen köszönöm a Manó Könyveknek!

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez a könyv a radaromon volt, ugyanis abszolúte meglepetésként ért, amikor a Könyvfesztivál alkalmával felfedeztem ezt a gyönyörűséget a Manó könyvek standjánál. A régi, nagy becsben tartott, illusztrált mesekönyvekre emlékeztetett a formátuma, hiszen majdnem A/3-as méretű, hogy a csodálatos illusztrációk tökéletesen érvényesülhessenek, de a tartalma inkább az érettebb füleknek szól.

De ha már illusztrációk: én amúgy is rendkívüli módon imádom és támogatom az illusztrált kiadásokat, de ezektől a festményektől elakad az ember lélegzete is. Quentin Gréban belga művész 31 alkotásával járult hozzá a kiadványhoz, és a 31 festmény mindegyikéhez tartozik egy szösszenet, amit magyar írók, újságírók, színészek és hírességek vetettek papírra, a festményre reflektálva és persze a központi témára: az anyaságra. Csupán 64 oldal ez a könyvecske, de látszik rajta, hogy szívvel-lélekkel készült, ez igaz mind a szövegekre, mind pedig a festményekre, amikbe én visszavonhatatlanul beleszerettem.

Persze, ahogy az antológiáknál már csak lenni szokott, voltak történetek, amik jobban megfogtak, voltak, amelyek kevésbé. A legelső máris a szívembe lopta magát: Lackfi János játékos, félig verses mesélési módja nem próbált könnyeket csalni a szemekbe, sőt kifejezetten az ellenkezője volt a cél, de mindeközben annyira megragadta azokat a mozzanatokat, amik meghatároznak egy anya-gyerek kapcsolatot.

"Anya csak egy van, néha egy is sok, mert folyton mondja és mondja, ne másszak fel oda, leesek, és beütöm magam, és ő aztán nem tudja kiütni a beütést, vihet a doktorhoz, aki nem ijesztő, de azért állatkamintás ragasztóval beragaszt, kiszívja a véremet egy vérszívóval, és belevilágít a torkomba, hogy onnan is kiugorjon a sötétség. [...] Anya csak egy van, és nem szabadna ezt csinálni a Zica néniéknek, hogy csupa ríkatós verset mondatnak velünk a napján."

De Berg Judit, Szerelem az életem című történetét is mosolyogva olvastam, és eszembe jutott, ahogy anyukám mindig mondja: sípolós játékot csak az ellenségednek vigyél ajándékba. Tetszett a tematika, ahogy a kisjátékokat való szerelés szépen lelki "szerelésbe" vált, amikor jönnek a veszekedések a barátnőkkel, meg a szerelmi bánatok.

Kedvenc képet is akartam választani, de egyszerűen nem sikerült. Mindegyik kecses, finom, és sugárzik belőle egyfajta báj, ami a mindennapok apró mozzanatait idézi, amik felett általában elsiklunk, és csak utólag emlékezünk rájuk vissza mosolyogva, talán éppen akkor, amikor egy hasonló festmény eszünkbe juttatja.

Összességében, ez tényleg egy gyönyörű, szívhez szóló kiadás, ami tökéletes ajándék Anyák napjára, de egyébként bármilyen alkalomra. Sőt, alkalom se kell. Vidd haza anyukádnak és olvassátok el együtt. Garantáltan tetszeni fog neki. Az enyém imádta. :)