Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 368
13 percig halott voltam.
Nem emlékszem, hogyan kerültem a jeges vízbe, de valamiben biztos vagyok – nem baleset történt és nem akartam megölni magamat.
Azt mondják, tartsd közel a barátaidat, az ellenségeidet pedig még közelebb. De egy tinédzser lány nehezen tesz különbséget a kettő között…
A 13 perc megragadó YA pszichológiai thriller Sarah Pinboroughtól – emberekről, félelmekről, manipulációról és az igazság erejéről. A könyv szerzőjét a magyar közönség a Ne higgy a szemének! című pszichológiai thriller kapcsán ismerhette meg.
A könyv filmes jogai már elkeltek, a regényből készült sorozatot a Netflixen láthatják majd a nézők.
A könyvet nagyon szépen köszönöm a 21. Század kiadónak!
Hiába is tagadnám, hogy elsőre a borítója fogott meg a 13 percnek. Alapvetően annyira nem a stílusom a krimi, vagy a pszichothriller, ha már itt tartunk. Szeretem a nyomozós szálakat, de inkább más műfajokkal vegyítve szoktam beléjük futni, így vegytiszta verzióban nagyon ritkán. Viszont a gyönyörűséges borítón túlmenően maga a fülszöveg is izgatta a fantáziám: 13 percig a klinikai halál állapotában lévő lány magához tér, viszont nem emlékszik a "halálát" megelőző 24 órára. Baleset volt? Vagy valaki szándékosan lökte a folyóba? Na és kiben bízhat meg?
Egyébként az én figyelmemet elkerülte az az aprócska tény, hogy ez YA. Nem tudom, hogy, mert ott van a hátoldalán is, de csak az alapszitut regisztrálta az agyam, és valamiért azt hittem, hogy mindez egy felnőtt nővel esett meg, nem pedig egy 17 éves lánnyal, így igencsak meglepett, amikor Gone Girl helyett Pretty Little Liars hangulat köszönt vissza az oldalakról. Ez amúgy nem negatívum, szimplán csak nem várt elem, amin kissé megütköztem. Az elején talán húztam a számat miatta, de aztán elég hamar sikerült belemerülnöm a hangulatba. Az írói stílus szinte filmszerűvé tette az egészet, így egyáltalán nem esett nehezemre Netflix sorozatként elképzelni ezt a könyvet. Ha tényleg megvalósul a produkció, tuti nézni fogom!
A Pretty Little Liarst nem véletlenül emlegettem, hiszen az egyik főszereplőnk, Tasha (az áldozatunk) karaktere erősen Alison Dilaurentis vibe-ot árasztott magából mindvégig. Szőke méhkirálynő és igazi manipulátor. Remekül felépített karakter volt a klisés vonásai ellenére. Egyébként ez a legtöbb szereplőre igaz: az elején még mind csak papírmaséknak tűntek, de Sarah Pinborough apránként megtöltötte őket igazi élettel, ahogy a történet kibontakozott a szemünk előtt.
Ugyanez igazi Hayley-re és Jennyre, Tasha utánfutóira, valamint másik főszereplőnkre, Beccára, aki régen a csapathoz tartozott, de kitaszítottá vált, és még mindig kétségbeesetten visszavágyik, bár a felszínen azt mutatja, hogy már tovább lépett és nem érdekli az egész. Amikor azonban Tasha megkéri, hogy segítsen neki megoldani az egyre mélyebbnek tűnő rejtélyt, hogy mi is történt aznap este, Becca nem tud ellenállni...
A könyv három nagy részre van osztva, és azt kell mondjam, hogy az első ebből abszolút feledhető. Megismerjük az alapfelállást és a szereplőket, egész jó a hangulat, de nem történik sok minden, és alig van valamicske feszültség, ami legalább fenntartaná a figyelmet. Az ötvenedik oldal körül komolyan kezdtem aggódni, hogy nem lesz ez így jó.
Tizenhármasok. Folyvást látom őket. Olyan, mintha rendre elém állna a szám. Tizenhárom borsószem maradt apám tányérján. Tizenhárom esőcsepp az ablakon. Tizenhárom ember a busz felső szintjén. Ez a szám van mindenütt.
Azonban nem kell aggódni, mert a második rész már sokkal haladósabb, a harmadik pedig teljes mértékben felkavarja az állóvizet és végre lelepleződnek a csavarok és a jelek, amiket az írónő addig majdhogynem észrevétlenül elpotyogtatott, miközben azt hittem, hogy csak főállásban unatkozunk még az elején.
Azt kell mondjam, érdemes kivárni, mert az utolsó harmad elképesztően érdekes. Pörgősnek továbbra se nevezném, talán az utolsó 20 oldal, a nagy finálé kivételével, de az, ahogy az egész kirakós összeáll olyan érzést kelt, mintha a színfalak mögé pillanthatnánk, ez pedig teljes mértékben lekötött.
Remekül átgondolt cselekményívről van itt szó, kérem szépen, ami lassan építkezik, de alaposan, és semmi sem történik benne véletlenül: pont mint a sakkban. Miután Tasha és Becca mindketten remekül sakkoznak, és játszanak is a játék során, egyáltalán nem meglepő, hogy maga a történet is egy sakkjátszmára hasonlít. Idegek, türelem, ész és taktikai érzék szükségeltetik a győzelemhez.
 |
| Forrás |
Mint mondtam, viszonylag kevés krimit és thrillert olvasok, inkább sorozatnézésben élem ki magam ilyen téren, szóval könnyen lehet, hogy hiszékenyebb vagyok a műfajban jártasabb olvasónál, de engem tökéletesen az orromnál fogva vezetett a regény, ráadásul mindezt úgy, hogy végig azt hittem, a helyzet magaslatán állok és úgyse lesz semmi meglepetés. Valószínűleg jobban járok, ha hallgatok arra a kis hangra, ami rendre azt suttogta, hogy "ez egy pszichothriller, nem lehet ennyire pofonegyszerű a helyzet", de nem tettem, aminek eredményeként óramű pontossággal esett le az állam a fordulatot látva.
Összességében, egy remek regényhez volt szerencsém fantasztikus kivitelezésben. Értem ezt mind a történet átgondoltságára, mind pedig a könyv fizikai valójára, hiszen remek minőségű és nem mellesleg gyönyörű a borító, ami nem csak a védőborítón, de magán a keményfedélen is ott virít. Az eleje kicsit döcögősen indul, de türelem pszichothrillert terem, megéri átrágni magunkat a lassabb kezdeten. Tudom ajánlani idősebbeknek és fiatalabbaknak egyaránt, különösen ha már a komolyabb könyvek felé tendálnál, de szereted a YA-k hangulatát, a 13 perc remek választás lehet a számodra.
Értékelés: 4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése