Kiadó: HarperTeen Impulse
Oldalszám: 111
Orphan Maia doesn't see the point of love when it only brings pain: Her dying mother made a bargain with the evil, all-powerful ruler of their world that anyone who hurt her beloved daughter would be punished; her new stepmother went mad with grief when Maia's father died; and her stepsisters are desperate for their mother's approval, yet she always spurns them. And though her family has turned her into a despised servant, Maia must always pretend to be happy, or else they'll all be struck dead by the curse.
Anax, heir to the Duke of Sardis, doesn't believe in love either—not since he discovered that his childhood sweetheart was only using him for his noble title. What's the point of pretending to fall in love with a girl just so she'll pretend to fall in love with him back? But when his father invites all the suitable girls in the kingdom to a masked ball, Anax must finally give in and select a wife.
As fate would have it, the preparations for the masquerade bring him Maia, who was asked by her eldest stepsister to deliver letters to Anax. Despite a prickly first encounter, he is charmed and intrigued by this mysterious girl who doesn't believe in love. Anax can't help wishing to see her again—and when he does, he can't help falling in love with her. Against her will, Maia starts to fall in love with him too. But how can she be with him when every moment his life is in danger from her mother's deadly bargain?
Az árván maradt Maia nem érti a felhajtást a szeretet körül, mikor az csak fájdalmat hoz: a haldokló édesanyja alkut kötött a világuk gonosz, mindenható urával, miszerint bárki, aki imádott lányát bántani merészeli büntetésben részesül; az új mostohaanyját őrületbe kergette a gyász, amikor a lány apja meghalt, a mostohatestvérei pedig kétségbeesetten vágynak az anyjuk elfogadására, de csak megvetést kapnak.
Anax, Sardis hercegi címének várományosa sem hisz a szeretet erejében - amióta csak rájött, hogy gyerekkori szerelme csak felhasználta, a rangjáért. Miért is színlelje, hogy szerelembe esik egy lánnyal, csakhogy az eljátszhassa hogy viszonozza az érzelmeit? De amikor az apja az összes eladó sorban lévő lányt az országban meghívja a közelgő álarcos bálba, Anax kénytelen végre beadni a derekát és feleséget választani.
Úgy esik, hogy az előkészületek az álarcos bál körül a herceg útjába sodorják Maiát, akit az idősebb mostohatestvére azzal bízott meg, hogy juttassa el a levelét Anaxhoz. Az első éles szóváltást követően, a herceget elbűvöli a titokzatos lány, aki nem hisz a szerelemben. Anax nem tehet róla, arra vágyik, hogy még egyszer láthassa - és arról sem tehet, hogy amikor végre újra találkoznak, szerelembe esik. Maia pedig akarata ellenére viszonozza érzéseit. De hogy is maradhatna a herceggel, amikor élete minden percében veszélyben forogna az anyja halálos alkuja miatt?
(saját fordítás)
***
Tavaly egy este alatt keresztülszáguldottam Rosamund Hodge Kegyetlen Szépség című regényén, amit nagyon imádtam (értékelés itt), és bár frissítő élmény volt végre nem sorozatot olvasni, azért egy kicsit görbült a szám, amikor a végéhez érve nem volt következő rész, ami után nyúlhattam volna. Nos, a Gilded Ashes bár nem konkrét folytatása a Kegyetlen Szépségnek, mégis ez áll a legközelebb ahhoz, amit annak nevezhetünk. Kicsit több mint 100 oldalas kis szösszenet, ami bár tökéletesen megáll a maga lábán, mint önálló történet, ugyanabban a világban játszódik, mint a Kegyetlen szépség, és Ignifexet is emlegetik benne, szóval mégiscsak kötődik valamilyen szinten a Kegyetlen szépséghez. De itt nagyjából ki is fújtak az összekötő szálak. Reméltem, hogy egy rövidke cameo erejéig láthatjuk majd a Kegyes urat, vagy akár Nyxet, de sajnos nem bukkantak fel. Az az érzésem, hogy legalábbis amikor Maia anyja megkötötte az alkut a Kegyes úrral (jóval a Gilded Ashes kezdete előtt, hiszen akkorra Maia anyja már halott, a lány pedig felnőtt), akkor Nyx még káposztában volt c vitamin, de legalábbis nem adták még feleségül kedvenc démon lordunkhoz.
Ha a konkrét szereplők nem is, a Kegyetlen szépség hangulata mindenképp megmutatkozott itt is. A világ ugyanaz, épp csak egy másik szeglete, a démonok jelenléte az öreg, foszladozó házban, ahol a mostohaanya már rég elvesztette a józan eszét, nos mondhatjuk, hogy megalapozza az alaphangulatot. Csodálom Rosamund Hodge tehetségét e téren: a világok amiket megalkot mind sötétek, torzak, de a hangulat mégse nyomasztó, vagy kifejezetten horrorisztikus a klasszikus értelemben véve. Inkább atmoszferikusnak nevezném. Nem az a recsegő padlós "úristen, mi volt ez a hang?!" féle para, hanem inkább az a kíváncsisággal vegyes ámulat, amibe talán egy kis rémület is vegyül, mintha beléptél volna egy antikváriumba, amiről kiderül, hogy igazából egy nagyhatalmú varázsló elátkozott boltja.
A Gilded Ashes Hamupipőke történetét dolgozza fel - az eredetit, nem a Disney verziót -, és őszintén imádtam, amit az írónő művelt ezzel a mesével. A Hamupipőke sose volt a kedvencem, már gyerekként se. Nem tudtam mit kezdeni egy olyan hősnővel, aki ilyen szinten hagyja, hogy keresztülgázoljanak rajta, meg az instalove-val, meg úgy az egész mindenséggel. Itt viszont Maia-nak igencsak jó oka volt arra, hogy úgy viselkedjen, ahogy. Még a mostohaanya iránt is komplikáltabbak voltak az érzéseim, mint normálisan, nem beszélve a két testvérről. Úgy általában, ahhoz képest, hogy kemény 100 oldal az egész sztori, a karakterek remekül meg voltak formálva.
 |
| forrás |
Anax hercegre se lehetett igazán panaszom. Persze, néha egy kicsit irritáló volt a személyisége, de valahogy ez se zavart, egyrészt mert Maia remekül értett ahhoz, hogyan szállítsa le a magas lóról, másrészt pedig ha el kellett volna képzelnem egy herceget Anax helyzetében, pontosan ilyenre képzeltem volna: egy kicsit elkényeztetett, néha talán kicsit átmegy ovisba, de művelt, intelligens, jó humorú és hát... elbűvölő. Tökéletlenül tökéletes. Valahogy Rosamund nagyon érzi, hogyan kell hihetően tökéletlen karaktereket alkotni, amelyek az én ízlésemnek megfelelnek. Tudom, hogy sokan nem kedvelték például Nyxet a Kegyetlen szépségből, de számomra ott is az első pillanattól fogva működött a dolog, és ugyanez volt a helyzet itt is. Ebből következik, hogy ha esetleg a Kegyetlen szépség nem tetszett, ne ezzel a szösszenettel akarj egy második esélyt adni az írónőnek: nagy valószínűséggel, ettől sem leszel hanyatt esve.
Maga a cselekmény nem túl bonyolult, a hangsúly a karaktereken van, de ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna lendületes. Maia idősebb mostohatestvére, a gyönyörű, de beteges Koré azzal bízza meg a lányt, hogy vigye el a levelét Anaxhoz, a herceghez, aki után az összes hölgyike teper, bár főként a hercegi cím meg az öröksége csábítja őket, nem a két szép szeme, de hát ez részletkérdés. Na, ez sok minden volt, de instalove biztos nem, és ezt nagyon tudtam értékelni. Anax és Maia elsőre nem igazán jönnek ki, de a beszélgetéseik elképesztően érdekesek: egymás és az olvasó számára is. Az érdeklődésből alakul ki szépen lassan a vonzalom, de persze semmi nem ilyen egyszerű.
Maia egész élete egy színjáték. Az Ignifexszel kötött alkuja értelmében, az anyja halála után is vele maradt szellem formájában, hogy vigyázzon egyetlen lányára. Azonban a szellem-lét eltorzította a jellemét annyira, hogy ha Maia bármi jelét adja annak, hogy nem teljesen és tökéletesen boldog, az anyja szelleme és a démonok, akik felett hatalma van gondoskodnak arról, hogy a lány bánatának okozója ne élje túl a napot, legalábbis ne ép ésszel. Éppen ezért Maia tettet: tetteti, hogy boldog, hogy örül, amiért a mostohája cselédként használja, hogy boldog, amiért nem mehet a bálba, amiért ő csinál mindent a ház körül.
“Ghosts are laid to rest when injustices are righted, when their duties are fulfilled. But my mother's duty is to make me happy so long as I live. So there is not rest for her, and no escape for me. I will be happy and happy until it kills me.”Szóval még ha el is tekintünk a botránytól, amit az okozna, hogy a herceg egy szolgálólányt akar feleségül venni, Maia az anyja alkujának a rabja. Csakúgy, ahogy a "gonosz" mostoha a saját alkujának a rabja: neki a második férje halálát követően ment el végleg az esze, és pontosan ezért képtelen szeretni a lányait, hiába tesznek meg azok mindent az elismeréséért, csak eszközként tud rájuk tekinteni. Ebből a szempontból a két mostohalány élete talán tragikusabb volt, mint a főszereplőé: Koré szó szerint belebetegedett a próbálkozásba, hogy kiérdemelje az anyja szeretetét.
Összességében, én nagyon élveztem olvasni ezt a kis novellát. Szórakoztató, néhol elgondolkodtató, kerek egész kis történet, és bár már megint többet akartam belőle, mint amennyit kaptam, azt hiszem jól is van ez így. Nagyon bejött ez a fajta újragondolása a Hamupipőkének, illetve az, hogy nem csak a szerelmet mint olyat, hanem a szeretet több fajtáját is szerepeltette: az, ami a szülőkhöz köt, ami a testvérekhez, ami a gyerekkori barátokhoz. Ezen a pár karakteren keresztül érzelmek és kötődések egész garmadáját sikerült megjeleníteni, és bár egyik se az a fajta tiszta, rózsaszín köd, ami a tündérmesék sajátja, cserébe viszont rendkívüli módon emberi, ehhez a sötét, torz, lenyűgöző világhoz pedig tökéletesen illik.
Kegyetlen szépség rajongóknak bátran merem ajánlani!
Promágus kupa
Ha követitek a Prológus tevékenységét, talán tudjátok, hogy ebben az évben egy új várólista csökkentő játékkal álltunk elő, névszerint a Promágus kupával! A részleteket ide kattintva találjátok, de dióhéjban egy tematikus könyvklub szerűségről lenne szó, némi versenyhelyzettel megbolondítva. A februári témánk pedig nem más volt, mint a Why So Serious?
Az első húzás eredménye a Why so serious? kategória lett, azaz olyan könyveket kell elolvasnunk, ahol nem (csak) a klasszikus hősöké a világ. Olyan karakterek is szerepet kapnak, akiknek nincs ki mind a négy kerekük, de ennek ellenére, vagy éppen ezért rendkívül szerethetőek, vagy éppenséggel antihősök. Jöhetnek az ikonikus gonoszok, a klasszikus elmebetegek, a közveszélyes őrültek, a problémásak, a deviánsak, a morálisan korruptak.
Teljesítési határidő: 2017. február 28. éjfél
Indoklás
A Gilded Ashes - illetve Rosamund Hodge művei általában - szerintem tökéletesen passzolnak ebbe a kategóriába. Úgy nagy általánosságban elmondható, hogy senki se teljesen normális, és senki se passzol a klasszikus hős kategóriába. Jelen helyzetben főleg a mostohaanya, illetve Maia halott anyjának a szelleme volt teljesen meghibbanva, de ahogy Maia megjegyezte: a szeretet őrület. Mindenki, aki szeret hülyeségeket csinál. (elég durván szabad fordítás) Szóval nem is az a kérdés, hogy ki az őrült, hanem hogy ki nem az? Ez a történet klasszikus esete annak, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. És hát, lássuk be: egy kicsit mind őrültek vagyunk.
